Nógrád. 1984. március (40. évfolyam. 51-77. szám)

1984-03-04 / 54. szám

( Új filmet forgatnak a Mephisto alkotói Az Oscar-dí.jas Mephisto című film alkotói: Szabó István rendező, Klaus Maria Bran dauer színész és Koltai Lajos operatőr új filmet forgatnak Kedl ezredes címmel magyar —NSZK—osztrák koprodukcióban. Klaus Maria Brandauer Gudrun Landgrebe, a női főszereplő és Szabó István. Párbeszéd a mélységgel A földkéreg elektromágneses méiyszondázásának kísérlete, amelyet a moszkvai fiziku­sok a Szovjet Tudományos Akadémia kola-íélszigeti ta­gozatának munkatársaival karöltve 1976-ban kezdtek meg, napjainkra komplex mé­retűvé vált. A kísérletnek az a célja, hogy segítsen a mai geológia előtt álló alapvető probléma megoldásában; a föld fizikai modelljének fel­építésében. A tudósok mag- netohidrodinamikus generá­torokat helyzetek el a kes­keny földszorosban és alumí- riium kábellel összekötötték az öblökkel. E természetes kon­túron belül kialakított elekt­,.Eső után köpönyeg a té­vékritika” — mondja egy vi­tai?) kapcsán az Üj Tükör hasábjain jó nagy terjede­lemben, tiszteletreméltó szel­lemi apparátussal Márványi György, aki az öt hasábot befedő cikkének legelején biztosítja az olvasót (tévéné­zőt-alkotót-kritikust) ar­ról. hogy a tévékritikáról kritikus szellemben írni meg­lehetősen veszélyes foglala­tosság... romágneses tér olyan nagy, hogy a murmanszki terület és a Karéi Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság felett határozottan kimutatható. En­nek eredményeként a geoló­gusoknak és a geofizikusok­nak sikerült felépíteniük a földkéreg elektromos vezető- képességének modelljét 30—40 kilométer mélységig. Ezen kí­vül elkészítették a földkéreg különböző geológiai szerkeze­tű tömbökre osztásának sé­máját. E tömbök közül számo­sat ércmezőK közé sorol­tak. E munkák segítenek a Helyi és területi tennivalók a városi TIT-ben A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat balassagyar­mati városi szervezete az el­sők között alkalmazkodott az új közigazgatási rendhez, és már január végén megtartotta tisztújító ülését. A szervezet új elnököt, elnökhelyetteseket választott, s úgy állították össze az enökség névsorát, hogy abban megfelelő képvi­seletet kapjanak ne csak a városbeliek, hanem a volt balassagyarmati járás köz­ponti települései is. Balassa­gyarmaton és vonzáskörzeté­ben tizenkilenc tagú elnökség irányítja az ismeretterjesztő munkát. önálló községi tanácsként Bércéi, Érsekvadkert, köz­ségi közös tanácsként Cser- hátsurány, Dejtár, Magyar- nándor, Nógrádkövesd. örha- lom. Szanda és Szügy tarto­zik a balassagyarmati szerve­zet hatáskörébe. Az újjáalakult elnökség a változó körülményekhez igazodva, alapos mérlegelés után határozta meg tenniva­lóit. A munka folyamatossá­gát jelenti, hogy továbbra is gondos tervezéssel, a mód­szerek jó kiválasztásával, fel­készült előadók biztosításával, a szervező és propaganda­munka javításával igyekeznek hozzájárulni a társadalom szocialista jellegének erősíté­séhez, a lakosság közgon­dolkodásának fejlesztéséhez, műveltségének gyarapításá­hoz. Szeretnék bővíteni a TIT-tagság számát, s minél jobban megvalósítani — első­sorban a szakosztályi munka lehetőségeivel — a tagok ará­nyos foglalkoztatását. Tervük között szerepel a társulati élet továbbfejlesztése, s a vá­ros nagyobb üzemeiben. a vonzáskörzet egyes községei­ben — ahol már korábban is voltak kezdeményezések — a TIT-alapszervezetek és -cso­portok létrehozása. Kiemelt figyelmet fordíta­nak idén az ifjúság körében, az oktatási intézményekben folyó, a tananyaghoz, mód­szerekhez kapcsolódó-kiegé­szítő ismeretterjesztő formák­ra, a megyei rnunkásműve- lődési mozgalom segítésére, a szabadegyetemek, tanfolya­mok bővítésére. A rendezvé­nyek sorában kiemeljük a március 20-ra tervezett elő­adói konferenciát — szovjet előadóval a Szovjetunió ipa­rának alapvető fejlődési ten­denciáról; az áprilisi magyar Kola-féisziget ásványkincsei ‘*y.e‘v _hetet’ októberben a további eredményes kutatása- J csiiiugáizzti hetei, a műszaki­ban. ■ I közgazdasági hónapot. N Á D]Á TILLER Tízrészes NSZK filmsorozat vetítését kezdte meg televízi­ónk február 28-án. Címe: A Laurent család. A történet a XVII. századiban kezdődik, amikor sok francia hugenotta menekült el hazájából az ül­döztetések elől. Számosán Brandenburgban telepedtek le, ahol a választófejedelem be­fogadta őket. Köztük volt a Laurent család, amelynek történetét több nemzedéken át kíséri végig a sorozat. A hetedik részben „lép színre” Nadja Tiller, a világhirű szí­nésznő, aki kettős szerepet kapott a filmben. Először egy nagyvilági (fél világi?) hölgyet, később ennek leá­nyát formálja meg. Bécsben született 1929. már­cius 16-án, ott tanult táncol­ni és ott sajátította el a szí- nészmeserséget. Kezdő szí­nésznő volt 1949-ben, amikor Miss Ausztriának választot­ták, és ezzel elindult film­karrierje. Közben három éven át a Theater in der Josef­stadt tagjaként dolgozott. Nemzetközi sztár lett, aki francia, olasz és angol pro- duciókban is szerepet kapott. A világ a Rosemarie című filmben ismerte meg 1958-ban, amelyet Rolf Thiele rendezett megtörtént események alán­ján Rosemarie Nitribittről. Nadja Tiller 1949. és 1958. között több mint 30 filmsze- repet alakított. Rolf Thiele rendező több nagyszerű feladattal bízta meg, de dolgozott a többi között Roberto Rossellinivel, Kurt Hoffmannal. Partnerei közül Jean Marais-t, Jean-Paul Bel- mondót, Rod Steigert, Jean Gabint érdemes megemlíteni. Karrierje csúcsát az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején érte el. Közben visszatért a színpadra, de emellett számos tévéproduk­cióban kapott jelentős fel­adatot. Manfred Beckmann NDK­beli újságírónak nyilatkozta néhány évvel ezelőtt: „Ma már ott és azt forgathatok, ahol és amit akarok.” Ez így igaz, és ő válogatott a film- szereoekben. A nyúlánk, gyö­nyörű. nagy barna szemű asszonyt elnevezték a nyu­gatnémet film „szalondámá­jának” — minden bizonnyal azértj mert előszeretettel ősz-, tották rá az eksztravagán» asszonyok szerepét. Legjelentősebb filmjei kö­zül néhány: Mórák 63. A gripsholmi kastély, Tonio Kroger, Pipák. (erdős) Nyílik a rózsa Szakadt húrral sok pont „Pista nővér” már nem is­meretlen a megyei lap olva­sói előtt. Néhány hónappal ezelőtt mutattuk be a lelki- ismeretes kórházi ápolót, Bo- hács Istvánt. „Pista nővér” azonban ezúttal egészen mást csinál, mint ami hivatásából következne. Énekel. S akik hallották kedd este a rádió­ban, azok már tudják, nem is tehetségtelenül, nem is rosz- szuL A zsűri Igen magas pontszámmal jutalmazta tel­jesítményét. De miről van szó? A Magyar Televízió és a Magyar Rádió ismét meghir­dette nótaénekes-versenyét, a Nyílik a rózsát. Sok nógrá­di lett már országosan nép­szerű énekes a televízió e versenye által. Ezúttal Nóg­rádiból egyedül Bohács István, a salgótarjani Madzsar József kórház Il-es belgyógyászatán dolgozó ápoló jelentkezett. Munkahelyén keressük a nadújfalui, azaz mátratere- nyú fiatalembert. A betegek csendespiheí.-.ője alatt jut egy kicsi ideje a beszélgetésre. — Ahogy lenni szokott, én is az iskolai énekkarban kezdtem énekelni. Csak én nem hagytam abba az iskolá­n é z rr néz kább, vagy kössön, vagy : táljon. Nem hiszek ebben. Mi tagadás —, ha kritikus­ként beleérez az ember a vi­taindító tanulmány alapmeg­állapításaiba. abba ugyanis, hogy mindahányan ilyesmi­re vállalkozunk a legfelesle- alkotások esetében. Aligha- gesebb munkát végezzük, nem a kritika úgv általában mert az utólagosság nem „re- véve nem is létezik — feles- ferencia” senkinek az égvilá- leges tehát általában a tévé­gon — vagy kettétörjük a kritikáról szót ejteni. Mon- pennánkat elkeseredésünkben dók egy esetet: ideális hely­vagy áttérünk az előzetes ze.tben előre kritikát ír va- kritikák írására (könvvi, szín- mennyi kritikus egy bizo­TALLÓZÓ tekintetben kiegyenlített-ki­egyensúlyozott családok értő, utólag is kíváncsi tagjai szá­mára. Mert ez is hogy van? — Csökken az olvasási kedv, kopik az olvasótábor, fogy illető. Tessék elképzelni, a, magyar filmek nézőközön­a dicséret oirtoka- mennyivel komplikáltabb sége, egyre fogy, miközben jó ban únja magát halálra. Ak- színházba menni, mint egy- kritikák jelennek meg élő­kor viszont miről beszélünk? szerűen, nézői lelkialkattól re?! A könyv-film-színház---------------------------- függően, benyomni azt anya- kritika sem igazi referencia valyás gombot. Amit persze a közönség szemében? Ak­másra is lehet használni. k°r mi lehet igazi tájékozta­Amire mindenki. . minden in- tás: ki figyel egyáltalán a tézmény és maga a tévé is kritikusokra, az előzetes kri­biztatja a nézőt, hogy „tesse- ti Icákra, az utólagos ftéletek­szilc újra. Márkus már nem nek kllcapcsolni a készüléket, re ki kíváncsi és miért? _________ ________ először játszik Molnár-szatí- ha valami unalmas, tessenek v agy más kommersz rá ban, például a Hattyú- mást csinálni egészen nyűgöd,■ A néző már olyan, hogy mindenképpen nézni akar. Az előzetes kritikákkal meg az a helyzet, hogy számta­lan példa hozható arra néz­ve, hogy mennyire figyelmen kívül hagyta a közönség az előzetes kritikát bizonyos si­lánynak minősített kalandfil- meknél; néző lelkivilága és indítása), a másik a dicséret birtoká­Márkus László színművész visszatért a színpadra és egy régi sikeres (közönségsikeres) Molnár Ferenc-darabban ját­vaL .. Tizenhat évesen jelenti keztem már a rádió népzenei osztályán próbaéneklésre,, Ak_ kor még nem hevertem ki teljesen a mutálást, így nem sikerült a próbálkozás. Az­után népdalversenyeken in­dultam, az ezt megelőző Ki mit tud?-on is népdaléneklés­sel kacérkodtam. De a stílu­somhoz jobban illik a ma­gyar nóta. Víg kedélyű ember vagyok, a dallamos muzsikát szeretem. A verseny nem a keddi rá­dióműsorral kezdődött. — Még novemberben volt az első próbaéneklés, aztán januárban a második meg­hallgatás. Onnan kerültem a verseny elődöntőjébe. A ked­di közvetítést megelőzte né­hány konzultáció, amit a verseny rendezői szerveztek nekünk. A Nyílik a rózsa verseny ezúttal eltér a megszokottól. Minden részt vevő énekel a rádióban — kedd esténként — és a televízióban — vasár­nap délutánonként — más­más zsűri előtt. A két hely­színen kapott pontszám ősz- szege alapján a jelenleg ver­senyző huszonöt énekes kö­zül tizennégyen jutnak tovább a középdöntőbe. A középdön­tő idejére a rádiós és televí­ziós zsűri helyet cserél, hogy a döntőben már együtt bírás­kodjanak a pesti Vigadóban. Bohács István a rádió mik­rofonja előtt három nótát énekelt: a Váriatok még őszi­rózsák, A vásárhelyi híres promenádon és a Hat nap óta szól a nóta címűt, A zsűri ér­tékelésében kiemelte kelle­mes, puha hangját, egyszerű, őszinte előadásmódját A csár­dással kapcsolatban kapott egy tanácsot, borsozza, papri­kázza bátrabban! A 126 pon­tos siker annál inkább érté­kes, mert nem egészen zavar­talan körülmények között szü­letett. ban. amelyet cseppet sem tan..." De nem! Az istennek A tévékritika sem találja mellékesen annak idején, sem ^ néző nézni akar, benne meg a helyét (csupán azzal amikor a Madáchban először van a lelkében a nézés szén- hogy előre jelez) a társada- játszották éppen a kritika vedélye, mindegy, hogy mi lom kommunikációs rendsze­riem értett meg. nem fogta fel, megy, mindegy, hogy ki mit rében, ha a társadalom sem hogy itt szatíráról van szó és írt előre vagy utána — csak találta meg még a helyét az nem a nagypolgári (vagy kis- mozogjon, világítson. élet meghatározó dolgaiban polgári) lét realisztikusan-vér- ■■ (élet-munka-család), ha eb­ház. film. kiállítás stb.). vagy nvos tévéjátékról, de mert komolyan összehozott népsze- Alighanem egészen másról ben, ha ezekben alapvető gond­valami más esztelenséget kö- az egyiknek tetszik, a másik- rűsitéséről és igy tovább. Na kellene előzetes kritikákat jaink lehetne miközben a vetünk el. Előre meg kellene nak nem — a kritikák minő- szóval. Márkust idézve: a krí- írni. Utólagos kritikákat és kivezető utakat is látjuk már ismerni a kritikusoknak a sítései eltérnek egymástól. A tika rettenetesen letolta a da- folytonos kritikákat is a né- — éppen az utólagos társa­műsorokat és azokról aztán nézők ezzel szemben terme- rabot akkor... Mindamellett higgadtan, okosan mérlegelő szetüktől fogva mindenkép- hihetetlenül nagy szériát csi­minősítéseket lenne jó írni, pen nézni akarnak. Bekap- nált a színház ebből a darab­hogy a néző tudjon válasz- csoliák a készülékét és az ból. óriási közönségsikerrel. egyik néző a ledorongoló Hát. most csak ennyit az elő­kritika ismeretében szórako- zetes kritika referenciaere­zik jól a játékon (sokszor léről, meg minden más szá­már „csak azért isi”, mert pen hangzó dologról. Külö­tani a két (külfölddel együtt esetenként három-négy) csa­torna közül, vagy hogy egyál­talán-...! Esetleg be se kap­csolja a tévét, olvasson in­zőkről kellene írni. Az élet- dalomkritikák nyomán. módról kellene írni, meg Azonfelül tekintsük felnőtt­minden másról, ami a tévén nek (akármilyennek) a né- kívül van és akkor nyűgöd- zőt. Ez szerencsésebb, mint- tan lehetne — ha már az ha csecsemőnek néznénk... változott megfelelően-egészsé- (T. Pataki) gesen — utólag tévékritiká­kat is írni a jól nevelt, jó — Mi történt? — A csárdás alatt elsza­kadt a prímás egyik húrja-' Pengetés közben. — Megzavarta? — Másodpercek alatt má­sik hegedű volt a prímás ke­zében és játszott tovább. Egyébként én arra koncent­ráltam, hogy felszabadultan, jól énekeljek. Kívánjuk, hogy az elődön­tő második fordulójában, a televízió vasárnap délutáni adásában is sikerüljön! (v. c.) rendkívül szerteágazó ám a nősen, ha tudományos is az szemléletű, józan és minden NÓGRÁD — 1984. március 4., vasárnap \

Next

/
Thumbnails
Contents