Nógrád. 1984. március (40. évfolyam. 51-77. szám)

1984-03-27 / 73. szám

Ne egyszerre, hanem egy irányba lépjünk?

Három volt a kislány

Határsértőket fogtak el megyénkben

Keddi nap volt. Mravik Lágzló határőr tizedes, őrsellátó élte mindennapi életét. Délelőtt még a politikai foglalkozáson vett részt, ebéd után a szokásos őrsellátói szolgálat feladatai foglalták el. Már délután volt. amikor a tisztesek megkapták aznapi feladatukat. Mravik László pontosan 17 órakor hagyta el az őrsöt. Gépkocsival indult ellenőrzésre.

— A honti forgalomellenőrzési ponton kezdtem a szolgálatot, ahonnét gyalog indultam a járőrözők ellenőrzésére — emlékezik vissza a tizedes. — A kettes úton haladtam az őrs felé. Már vaksötét volt, ezért élénk figyelemmel kutattam a tájat. Sok minden megfordult a fejemben. A legtöbbször az jutott eszembe: mi történne, ha az erdőből kiszaladna egy. vagy több személy. Nékemtámadna. vagy elszaladna még a felszólítás ellenére is. S egyszer csak mozgást hallottam; a nesz az erdőből jött. Füleltem, halgatóztam. Szinte minden idegszálam megfeszült. Kisvártatva szarvasok tűntek fel az erdőszélen. Megnyugodva mentem tovább...

Érdekes, hogy Mravik László határőr tizedes Nógrád megyei születésű, de soha nem járt azelőtt a határnak ezen a szakaszán. Szülei ma is Bercelen élnek. Ö maga kereskedelmi szakközépiskolát végzett Budapesten. Dolgozott a Fészek klubban, a budapesti nagycsarnokban. Nős, egy kislánya van.

— Már a község felé tartó vasúti töltés szélénél jártam, ott haladtam a töltésen végig —, mondja tovább a történetet. — Jóval az őrs előtt, a fatelep vonalánál mintegy «00 méterre három alakot láttam közeledni. Feltűnt, hogy sietnek. Én megálltam, s úgy helyezkedtem el. hogy ne vegyenek észre. Ebben egy kis cserjés is segített, ami a dombon van. Később döbbentem rá, hogy megláthattak a fatelepi lámpák fényénél. Persze, azt nem tudhatták, hogy katona vagyok.

Mravik Lászlóban megerősödött a felismerés, hogy határsértőkkel van dolga. Azok is megálltak, figyeltek minden neszre. A határőr tizedes elindult, észrevétlenül megkerülte a dombot, és szembetalálkozott a három határsértővel.

— Állj!... Ki az? — csengett az erős hang.

Az idegenek megtorpantak, s mindjárt hangzott az újabb felszólítás:

— Hová mennek? Mit keresnek itt?

A három, tizenhat év körüli kislány szlovákul kezdett beszélni. Úgy tűnt, ellenállás nélkül bekísérheti őket az őrsre. De az egyik éppen a vasútnál megkísérelte még a szökést. Mravik tizedes jó erős marokkal kapta el a karját, amely azt is jelentette. hogy itt minden szökés, ellenállás hiábavaló. Az őrsön már az ügyeletes fogadta őket. Aztán az őrsparancsnok hallgatta ki a lányokat. Se okmány, se más irat nem volt náluk.

— Ügy tudjuk, hogy nevelőotthonból szöktél? meg a lányok. Útjuk céljáról összevissza beszéltek. Mi a hivatalos eljárás után visszaadtuk őket a csehszlovák hatóságoknak. Nem sokkal később tizedes lettem. Talán azért, mert három volt a kislány? Nem hiszem. Inkább a szolgálat becsületes teljesítéséért. Mert itt az őrsnek ennek a határszakaszán is szent és sérthetetlen államhatárunk — mondja Mravik László.

Az Ipoly azóta csendes. A haláron semmi mozgás nem történt. Minden bizonnyal része van ebben Mravik László határőr tizedes helytállásának is.

Somogyvári László

A magánkereskedelem ellenőrzésének tapasztalatai

Az ország 22 ezer magánkereskedője közül valamivel több mint ezret kerestek fel a közelmúltban a kereskedelmi felügyelőségek munkatársai.

Ellenőrzéseik során megállapították, hogy a kiskereskedők jól egészítik ki az állami és szövetkezeti bolthálózatot, főként a gyengébben ellátott leva leteken. Az élelmiszer-kereskedők döntő többsége olyan helyeken kínálja az alapvető cikkeket, ahol erre valóban nagy szükség van, ám választékuk szerényebb, mint az állami és szövetkezeti boltoké. A zöldség-gyümölcs árusok széles választékban és jó minőségben kínálják áruikat, de az olcsóbb burgonyafajták forgalmazásától az alacsony haszon miatt többen tartózkodnak.

A magánvendéglátók pecsenye- és lángossütő-pavi- lonjai különösen az idegen- forgalmi szezonban és egy- egy rendezvény alkalmával segítik jelentős mértékben az ellátást. Kedvező tapasztalat, hogy sok magánvendéglátó feleleveníti a régi hagyományokat. például kávéházakat létesítenek a városközpontokban, a nagy forgalmú utak mentén pedig hamburger- és pizzasütő-pavilonokat állítanak fel.

A ruházati kereskedők főként olyan árukat igyekeznek beszerezni, amelyekből az állami és szövetkezeti kereskedelemben gyakori a hiány. A divatcikk-kereskedők például a fiatalabb korosztály igényét elégítik ki olyan kis szériában is gyártott farmerekkel, blúzokkal, szoknyákkal, amelyek nem, vagy csak ritkán 'japhatók más üzletekben, áruházakban. A vizsgálat során megállapították, hogy e termékek árai hasonlóak, mint

az állami és szövetkezeti üzletekben. Termékeik divatosak, de alapanyagukban, kivitelükben gyengébb minőségűek, mint a konfekcióipar termékei.

A vizsgálat kedvező jelenségként nyugtázta, hogy a műszaki árukat forgalmazó kereskedők egyre több olyan autóalkatrészt kínálnak, amelyeket a kisiparosok gyártottak, illetve újítottak fel, s ezzel hiányt pótolnak.

A magán-kiskereskedők beszerzési politikája igen rugalmas, szinte az egész ország területén keresik a vásárlási lehetőségeket. Különösen kisiparosoktól vesznek meg sok olyan terméket, amellyel bővítik, színesítik választékukat.

Az ellenőrzések során a kedvező tapasztalatok mellett számos hiányosságot is feltártak. Az üzletek, vendéglátóhelyek csaknem felénél megállapították, hogy megsértették a bizonylati fegyelmet. A szabálytalanságot elkövetők több mint egyhar- mada az ellenőrzéskor nem tudta bemutatni a beszerzési bizonylatot, és sok esetben

— noha ezt jogszabály tiltja

— a kiskereskedelemtől fogyasztói áron szerezték be a forgalmazott árut.

Az ellenőrök 81 boltban, főként iparcikk-kereskedőknél állapították meg, hogy áraik aránytalanul magasabbak,

mint az állami és szövetkezeti kereskedelemben, s a tisztességtelen haszon visszafizetését* kezdeményezték.

A különféle szabálysértések miatt 416 kereskedőt vontak felelősségre, s összesen 796 ezer forint pénzbírságot róttak ki a kereskedelmi felügyelőségek. (MTI)

Kenyérkutatás

A kenyér és a péksütemény választékának bővítésére új recepteket, gyártási technológiákat dolgoz ki a malom- és sütőipari kutató- intézet. Elsősorban olyan rozsban gazdag újdonságokkal foglalkoznak, amelyek a korszerűbb táplálkozás követelményeinek is megfelelnek. A kutatómunka nyomán az idén előreláthatóan 6—8-féle új készítmény sütését kezdhetik meg az üzemekben.

A malomipar részére olyan, négyféle gabonát — búzát, rozsot, árpát és zabot — tartalmazó lisztreceptúrát dolgoztak ki, amely az emberi szervezet által legjobban hasznosítható alkotóelemeket; rostanyagokat, aminósa- vokat, vitaminokat stb. tartalmaz. Az ebből sütött kenyér élvezeti értéke is magas. A Rács-Kiskun megyei Gabonaforgalmi Vállalat kunszent- miklósi malmában rendezkednek be a négyféle gabonát tartalmazó liszt őrlésére — ez különleges technológiát igényel —, s még áz idén megkezdik az új kenyér sütését a kecskeméti, a szegedi és a Nyugat-Pest megyei Sütőipari Vállalatnál, majd később másutt is.

Sikeres újdonságnak ígérkezik a cukorbetegeknek ösz- szeállított lisztkeverék. Ebből a normál kenyérhez hasonló terméket készítenek; összetevő anyagait szigorú egészségügyi előírások szerint, patikamérleg-pontos- sággal adagolják. A Csongrád megyei Gabonaforgalmi Vállalat dóci lisztkeverő üzemében készül ez a lisztkülönlegesség, s elsőként a szegedi sütőipari vállalatnál kezdik meg a gyártást. A próbaüzem a napokban indult.

A rozskenyér nagyobb arányú gyártását az hátráltatta, hogy hosszú időt vett igénybe a kovászkészítés. Az intézet ezért olyan rozscito- pánt állított elő, amellyel húsz óráról mindössze két órára csökkenthetik a rozskenyér dagasztásának és sütésének idejét. A szekszárdi citopán gyárban kezdik *meg a termék előállítását, s ezzel a kitűnő minőségű rozskenyér sütéséhez teremtik meg a feltételeket. A rozscitopán iránt külföldről is érdeklődnek, szó van exportálásáról is.

A kutatók foglalkoznak a tartóskenyér-gyártással is. Budapesten, a Váci úti kenyérgyárban már működik a tar- tóskenyér-gyártó sor, ám nincs kihasználva, mert csupán egyfajta terméket készíthetnek vele, ez iránt pedig mérsékelt a kereslet.

Merre tovább, gyerekek?

Beszélgetés Kovács Tibor megyei úttörőelnökkel

Huszonnyolcezer kisiskolás sorsát érinti Nógrádban a gyermekmozgalom, amely korántsem választható el az iskolákban zajló oktató-nevelő munkától. A fölcseperedő nemzedék mozgalmi neveléséről megyénkben közel két és fél ezer úttörővezető gondoskodik. Nemrégiben országos konferencián összegezték az elmúlt öt esztendő tapasztalatait, s meghatározták a teendőket is, amelyeket a nógrádiak azóta már „hazai viszonyokra” is megfogalmaztak. Kovács Tibor megyei úttörőelnökkel a továbblépés tennivalóiról váltottunk szót.

— Kezdjük talán egy apróságnak tűnő észrevétellel: az új működési szabályzat az út- töröszervezetet „a magyar társadalom gyermekszervezetének” jelöli, míg korábban az MSZMP gyermekszervezeteként említették. Jelent ez valamilyen tartalmibb változást is;

— Természetesen a politikai irányítást továbbra is az MSZMP megbízásából a KISZ végzi, az említett' megfogalmazás annyit jelöl, hogy a gyermekmozgalom nyitottabb kíván lenni, az egész társadalom felelősségét hangsúlyozza, hiszen valamennyiünknek, kisebb vagy nagyobb mértékben „köze” van a mozgalomhoz, a gyerekekhez, s, végső soron a jövőnk sorsa függ attól, hogyan törődünk a legfiatalabb réteggel.

— Attól tartok, társadalom’» tág megfogalmazása, nyújt a felelősség vasnak. Lesznek-e túlterheltségről pedagógusoknak, töknek?

„az egész értelmezésű lehetőséget alóli kibú- partnerei a panaszkodó úttörőveze— Kell, hogy legyenek! A mi feladatunk, hogy egy ész-' szerű munkamegosztást alakítsunk ki a gyermeknevelésben Nem az a jó pedagógus- úttörővezető, aki látástól va- kulásig, mindent magára vállalva, szinte ráerőszakolva magát a gyerekekre, végzi munkáját, hanem, aki mellett ott vannak a segítőtársak, a szocialista brigádok, a nyugdíjasok, a társadalmi szervek, a közművelődési intézmények. Szóval, aki koordinálja és szervezi az érintettek gyermeknevelését...

— ... ezzel egyetértek, de- hát minden kapcsolathoz minimum két fél kell, változatlan tehát a kérdés: lesznek-e partnerek?

— Nézzük, kikre építhetünk! Elsőnek mindenképpen a már

meglevő, s sokszor bizonyított segítőkre, aztán az egyre szélesedő ifivezetői bázisra. Harmadik helyen, nem rangsorolva, említem a KISZ—úttörő kapcsolatot, amelyet szeretnénk megfosztani a külsődleges, formális vonósoktól, a klubdélutónokra szűkülő

együttműködésektől, helyette a rendszeres és tartalmas kapcsolatot ösztönözzük. Aztán óriási tartalék rejlik a munkahelyekben. hadd említsek néhány példát is. A Budapesti úti iskola és a salgótarjáni síküveggyár, a ceredi gyerekek és a termelőszövetkezet, a balassagyarmati Baj- csy-Zsilinszky iskola és a városi üzemek között évek óta példamutató a kapcsolat. Általában ott jó az együttműködés, ahol a helyi sajátosságokra építenek, s megtalálják az érdekekben a közöset.

— A Felelősség és továbblépés című határozatot böngészve három dolgot éreztem különösen hangsúlyozottnak: a közéletiséget, a munkára nevelést és a szabad idő hasznos eltöltését. „Közéletiség”, nem túl hivatali ízű megfogalmazás ez a gyerekeknek?

— Ez nem a gyerekek, hanem az úttörővezetők konferenciájának határozatában szerepel, persze, a lényeg: mi a tartalma? Ügy érzem, úttörővezetőink túlságosan is szűk értelemben használják a közéletiség fogalmát, kevésbé figyelnek a társadalmi realitásokra, a gyerekek igényeire, amelyeket ki kell elégíteni. Egészen banális példa: a trágár, csúnya beszéd, mint az emberi kapcsolatok egyik egészségtelen tünete, adott körben olyan probléma, amelyről nemcsak beszélni, hanem változtatni is kell rajta. Aztán a gazdasági élet jelenségei a gyermekek világában is tükröződnek, például látja, hogy a padtársa, akinek az apukája, mondjuk gmk-ban dolgozik, jobban öltözködik, nívósabb „cuccai” vannak, több a »zsebpénze... és rögtön fölvetődik benne a kérdés: neki miért nem?! Ezekről a kérdésekről beszélni kell a gyerekeknek, nyílt, őszinte választ kell adni. különben a megválaszolatlan kérdések, a lezáratlan problémák fölhalmozódnak bennük, közömbössé teszik őket, elfordulnak a többiektől.

— Nem elég hát Korán Kezdeni, például a munKára való fölkészítést sem. Egyik Kisdiák levele jut eszembe, arról írt benne, hogy szorgalmasan gyűjtötték a hulladékot, a vasat órákon, napokon át, ám az összegyűjtött halom ott állt az iskolaudvar közepén hosz- szú ideig, mert nem volt, aki elvigye. Szóval, lehet mqnká- ra nevelni sok módon, de, azt hiszem, olykor egy rossz szervezéssel még a kedvüket is elvesszük tőle,..

— Ha a gyerek nem látja a munka értelmét, nem is csinálja szívesen. Ha tudja, hogy az érte kapott pénzből kirándulni mennek, csapatotthont építenek, játékokat vásárolnak, nos akkor örömmel jelentkezik. De túlmegyek az úgynevezett fizikai munkán, hiszen nem kevésbé értékes tevékenység, ha a gyerekek a község, a város utcáit, tereit szépítik, óvják, ha az időseket otthon fölkeresik, segítenek nekik, ha takarékoskodnak az értékekkel, az energiával, s még számtalan lehetőséget említhetnék. S ez már átvezet a szabadidős-tevékenységekhez is, amelyeket úgy kell megszerveznünk, hogy alkalmazkodjon a korosztály igényeihez, a gyerekek pihenését, szórakozását, kikapcsolódását szolgálja.

— Végül a munkastílusról; mint a megújulás feltétele, olvasom a határozatban, s valóban a továbblépés elengedhetetlen tényezője. Az olykor túlszervezett, erőltetetten

uniformizált, a korosztálytól idegen formák nehezítik a gyerekek vonzódását a közösséghez, a mozgalomhoz. Nem érzi úgy, hogy gyakran hiányzik a spontán, a könnyed, ám ugyanakkor fegyelmezett, tartalmas úttörőmunka?

— Nem általános, de nem is túlságosan ritka, hogy a* úttörőcsapat valamiféle „felsőbb elvárásoknak” akar megfelelni, ezért igyekszik a határozat, az irányelv betűit megvalósítani, annak szelleme helyett! Mindenkitől azt kérjük, hogy a helyi adottságokra, feltételekre, a gyerekekre építsen, s a szülőket is vonja be, hogy azok érez- zék-ludják saját gyerekük érdekét szolgálja mindez. Mesz- sze el akarjuk hát kerülni az uniformizáitságot: nem egyszerre kell lépnünk, ám egy irányba kell haladnunk...

Tanka László ]

Biztos vagyok benne, hogy a főzésnek is megvan a maga partitúrája, kivált, ha „nagyban” megy. Elképzelem, amint a konyhafönök — a karmester végignéz a zenekaron — szakácsok, konyhalányok —, és intésére a temérdek nyersanyag valamiféle csodálatos ízharmóniában oldódik föl. No, persze, a vendégek szájában. Mert az étek attól válik valamivé, hogy megeszik. Mégpedig jó étvágy- gyal.

Radivojevics Sándor ezt már rég tudja. Akik gyakran megfordulnak pécsi vendéglőjében, a Milánban, azt mondják: oda visza kell menni, az étlapot végig kell enni. Nekem egy speciális menü ízei járnak a számban, amit Balassagyarmaton, az Ipoly étteremben, a szerb vacsoraesten elém tettek. A kapros juhtúró pikáns zama- ta a roston sült fürj omlós húsával keveredett, ezt koronázta egy-egy falat a füstölt sajttal ízesített sertéssültből... Radivojevics Sándor ezt kínálta az est vendégeinek. Aki győzte, végigette. Mellé jó zenét kapott a mohácsi Dolina együttestől. Ez az egész, akár hiszik, akár nem, keveredett a jó borok ízével...

Mondom, ezt egy karmester komponálta. Nem a saját szerzeményeiből, hanem abból, amit más is ismerhet. Egy valamit azonban nem. Hogy ez az egész, az izek, a

Pár sor a Milánról, a vendéglátásról

zene és a hangulat valami egységgé álljon össze. Ne evés-ivás legyen önmagában, hanem valami több. Mondhatnám egy szóval is: vendéglátás.

Kell-e tudnunk valamit annak az étteremnek a vezetőjéről, ahol ebédünket elkölt- jük? Talán nem. Talán igen. Ha az étel jó, minek? Ha nem jó, akkor meg...

Kell-e tudnunk valamit Radivojevics Sándorról? Olvassák el, mit mond 6 önmagáról:

— Hét évem van a nyugdíjig. Tizenkét éve nyitottam meg Pécsett a saját vendéglőmet. Addig vendéglátós voltam, most a magam ura. Pontosabban a vendégek szolgálatában állok. A nagyapám is a szakmában foglalatoskodott, apám után én is, nagyobbik fiam már velem dolgozik, a kisebb most végez a vendéglátó-ipari szak- középiskolában. Szerb ételekkel kezdtük, magam is kedvelője vagyok a konyhának, no meg macedón őseim is adták a tippet. Aztán hogy jártam-keltem a világban, mindenünnen hoztam receptet, jellegzetes ételt, Szívesen

megcsinálom. Pécs testvér- városai is adtak ötletet, így az étlapunkon öt város kedvenc ételei szerepelnek. A vendég az NDK, a Szovjetunió, Bulgária, Finnország és Törökország jellegzetes étkeiből válogathat.

— Mindennap?

— Mindennap. — Rám is pillant szigorúan. — Naponta nyolcvannégyféle ételt kínálunk.

— Az Ipoly étterem étlapját megnézte?

— Igen, és jónak találom! Nem egysíkú, ez a fontos.

— Jól megy az üzlet?

— Nem panas^kodhatom, de dolgozunk is. A feleségemmel együtt heten visszük a vendéglőt, kilencven vendéget tudunk egyszerre leültetni.

— Láttam a televízió „Főzőcskéjében”.

— Gregor Józseffel együtt etettük a nézőt. Ha hívnak elmegyünk máshová is, sok helyütt vök már „Milán" vacsora. A vendégkönnyveink, mert több van, arról tanúskodnak, hogy jól érezte magát velünk és nálunk művész, nagykövet, gyári munkás, szóval s vendég.

— Mikor jó a vendéglátás?

— Ha vendégnek és csakis vendégnek nézi azt, aki az üzletbe betér.

Ha az olvasó nem haragszik, forduljunk most el az asztaltól (miután bekebeleztük a diós palacsintát). Radivojevics Sándor sétál az asztalok között. Jó étvágyat kíván, érdeklődik, int a felszolgálónak, bólint a zenészeknek, tréfál, nevet, egyszerűen mindenütt ott van. Ha valaki hazafelé indul, nem restell elköszönni tőle... Érdekes, pedig ifjúkora óta ezt csinálja. Nem unja. Es ettől valahogy nincs holtidő, az étel meleg, az ital hideg, a hangulat egyre jobb. Aki itt van, aki eljött, jól érzi magát. Fölidéződnek a Milán vendéglő étlapjának szavai, egy kóklergourmand mondata: „Valakit vendégül látni annyit jelent, mint felelősséget vállalni arra, hogy mindaddig, még nálunk van, gondoskodunk arról, hogy jól érezze magát.” Mondotta ezt Brillat Savarin, aki Napóleon törvénykönyvénél segédkezett. aki talán sosem főzött még kemény tojást sem, de aki sok mai társunknál jobban tudta a lényeget. Ilyen egyszerű ez.

— hortobágyi —

ßOGRAQ - .1984, március 27., kedd