Nógrád. 1984. március (40. évfolyam. 51-77. szám)

1984-03-24 / 71. szám

Urban György:

Párizsi hangulatok

Magas költség és kockázat

Egyiptom nem rendez több vándorkiállítást

Szevasz tavasz!

Bár ezekben a napokban

Inkább a telet juttatja eszünkbe az időjárás, a diákok bizonyára már a tavaszi szünidő majdani programjait tervezik. Míg április első hetében az iskolák zárva lesznek, annál inkább igyekeznek tá- gabbra nyitni kapuikat a művelődési intézmények. A népművelők is várják tehát a szünidőt, de ők sem tétlenül.

A megyeszékhely művelődési központjában már elkészült a tavaszi vakáció programja, melynek ismeretében bizonyára módosítják majd saját terveiket a salgótarjáni gyerekek.

Nos, az elképzelések szerint a hét minden napján érdekes. szórakoztató események reményében kereshetik fel a város művelődési házait az érdeklődők. Április elsején egyértelműen a vidámságé a főszerep, de nem elsejei tréfa, hogy a salgótarjáni ifjúsági-művelődési házban „Bolondos vasárnap” címmel számos meglepetés várja a vendégeket.

A szünidő további napjainak programjából ezúttal csak ízelítőül néhányat: sár- kányeregetés a főtéren, báb- készítés, díszhalbemutató, csillagászati show a József Attila megyei-városi Művelődési Központban, táncház a Táncházban.

A szünidő végére — április 7.-*e — esik az egészség- ügyi világnap, mely alkalomból „Tavaszi egészségkoktél” címmel egész napos rendezvénysorozatnak ad helyet a megyeszékhely főtere, illetve művelődési központja. E kiemelt eseményre természetesen szüleiket is elvihetik a gyerekek...

Múzeumavatás a jubileum alkalmából

Vlagyimir Nyamirovic»-Dan- wenko születésének 125. évfordulóját ünnepelte a nevét viselő moszkvai zenés színház. Áz ünnepi alkalomból Jacques Offenbach Szép Heléna című operettjét játszották, melyet 1937-ben Nyemi- rovics-Dancsenko állított színpadra, s ezer előadást ért meg. Nyemirovics-Dancsenko irodalmi munkássága mellett alapítója volt a moszkvai művész színháznak. Az évforduló alkalmából a Semok- enedi nevű grúz faluban, ahol egy orosz katonatiszt fiaként Nyemirovics-Dancsenko született, múzeum nyílott.

A magas költségek és a kockázatok miatt Egyiptom nem rendez több nagyszabású művészeti kiállítást külföldön, mint amilyen az Európát, Észak-Amerikát és Japán bejárt Tutenkámen-ván- dorkiállítás volt — jelentette be Mohamed Száleh, a kairói egyiptomi múzeum vezetője. Kisebb külföldi kiállításokra azonban ezután is sor kerül. Például ez év tavaszán egy Egyiptom királyai és királynői témájú kiállítást terveznek Japánban.

Ugyanitt 1985-re is kiállítást terveznek a Nílus-deltában elterülő romváros, Tanis templomainak sírleleteiből; a kiállítás azonban legfeljebb 60 darabból áll majd. Ezt a kiállítást 1986-ban Franciaországban is bemutatják. Száleh sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy túl kevés egyiptomi kutató vesz részt saját országának ásatásaiban.

Egyiptomban jelenleg 80 külföldi régészcsoport dolgozik, és a tudósoknak csak 10 %-a egyiptomi.

Ó, Ml MAGYAROK

Kalandozásaink Moszkvában

Kreml. Fegyvertári. Kincstár. Andalogva sodródunk egyik teremből a másikba. Körülöttünk zászlók, kardok, pajzsok, nehéz öltözékek embernek, lónak.

Idegenvezetőnk megáll, balra mutat. Odanézünk. Pajzs, sisak, nehéz fémszálból hurkolt ingszerű ruha embernek, lónak. Egy a sok közül. Azok közül is a legegyszerűbb talán. Semmi dísz, semmi drágakő. De azért nézzük, ha már mutatják. Illendőségből.

— András magyar király ajándékozta Bölcs Jaroszláv- nak, — mondja idegenvezetőnk, azután kis szünetet tart. Várja a hatást. Mi azonban hallgatunk, szemérmesen, illedelmesen. Magam sem tudom, ilyenkor hogyan illik viselkedni, kihúzzam, vagy inkább összehúzzam magamat.

— András királyunk nem volt valami bőkezű — jegyzi meg elmenőben egyik útitársunk.

Átérünk a Kincstárba. Aranyozott hintók pazar faragással, trónszékek elefánt- csontból, aranyból, drágakövekkel kirakva — csiszoltakkal és csiszolatlanokkal, — koronák, jogarok, papi palástok nehéz brokátból, aranyszállal és sok ezer igazgyönggyel hímezve. Káprázik a szemünk. Az egyik vitrinben egy kávéskészlet, szín- aranyból, gazdagon cizellálva.

• A fal mellett a vitrinek egyikében, magányosan egy óriási gyémánt. Megtudjuk, hogy a legnagyobb, amit eddig Szibériában találtak; idegenvezetőnk fejből mondja az adatait, mikor és hol találták, hány karát volt eredetileg, hány karátos lett a csiszolás után, a világ legnagyobbjai közül sorrendben a hányadik: már éppen a Kohinoor gyémántnál tart, amikor hirtelen mindent túlsipít a fülsiketítő szirénahang. Aprócska sikolyok.

ír- Mi történt?

— Was ist das?

— What ’s that?

Azután csend, csak az ajtók csapódnak, és már dübörög is a terem a berontó egyenruhás teremőrök futó léptei alatt.

— Senki ne mozduljon! — hangzik az erélyes felszólítás. Teljesen feleslegesen. A döbbenettől amúgy is mindenki bénultan áll. Pisszenés nélkül bámuljuk, mint cikázik végig a termen az egyenruhások csapata, egyenesen az óriás gyémántot rejtő vitrinhez.

Az egész egy pillanat. Honnan kerültek elő hirtelen, eddig hol lehettek, hogy nem láttuk, őket? De ez most nem is számít. A fő, hogy a gyémánt ott van a helyén, sértetlenül, átlátszóan, hidegen, ahogy volt. Az őrök gondterhelt arca kisimul, talán egy halovány mosolyféle is átsuhan vezetőjük arcán, amikor idegenvezetőnkhöz fordul.

— Kérem, legyen figyelmesebb ! Valaki véletlenül megérintette az üveget. — Azután távoznak. Ugyanolyan gyorsan, ahogyan jöttek, és rejtély, hogy hová.

A terem ismét megtelik a szokásos zsibongással; a sok nyelvű beszédtöredékből

gyorsan összeáll az esemény biztos képe: senki semmit nem akart ellopni, csupán egy esetlen magyar véletlenül rátenyerelt a gyémántot őrző vitrin üvegére, és ettől jelzett a biztonsági berendezés.

— Nem történt semmi... szűk itt a hely — vigasztal bennünket búcsúzáskor az idegenvezető.

Odakinn jólesik a friss levegő. Megyünk át a Lenin- múzeumba. Oda nem minden csoport juthat be, de mi szerencsések vagyunk, azt is látni fogjuk.

Az idegenvezetőnő már vár bennünket a bejáratnál. Hamisítatlan orosz jelenség. Kedves, nyugodt. Ha nem tudnám, hogy az a munkája, hogy csoportokat kísérjen a múzeumba, azt hihetném, a vendégel vagyunk. Egyedül

minket várt, félretett minden fontos dolgot, hogy velünk lehessen, és egyedül csak tőle függ, hogy Moszkva szép emlékünk maradjon.

Tekintgetünk asztalra, tintatartóra, furcsa formájú ősrégi telefonra, és hallgatjuk a jól ismert történelmet a bájos vezetőnőtől, mintha új lenne, mintha még semmit sem tudnánk róla.

.. .De, jaj, mi történt? ... A szép idegenvezetőnő a kon- tvához kap, bár semmi igazí- tanivaló sincs rajta. Ezt 6 is nyomban észreveszi, mert keze tovább csúszik, le a nyakára, ujjaival a gyöngysort babrálja. Arca lángol, szemöldöke felszökik és ettől barázda gyúródik a homlokán. Dadogva még. kinyög egy szót, de a mondatot már nem tJdja befejezni. Hallgat. Követem nyugtalan tekintetét, azután én is zavartan kapkodok levegő után. A karosszék! Lenin karosszéke!... Az előbb még üres volt. Határozottan üres.. . Most pedig nem üres! Ül benne az az enyhén kopaszodó úr, karját keresztbe fonja a mellén, és ül, kényelmesen hátradőlve, arcán jámbor mosollyal... Hallani vélem a csendben, mintha mondaná: ó, köszönöm, igazán jól ülök, miattam ne fárassza magát.

Alighanem tényleg jól ül, mert nem moccan. Síri a csend. Ha lenne bent légy, zümmögése felérne egy vadászgép zúgásával, de ő még mindig ül, mintha ott akarna ülni az idők végezetéig. Lenin karosszékében!

Végre az egyik férfi magához tér.

— Uram, azonnal álljon fel!

Gyönyörű idegenvezető-nőnk

megindul. Mi utána. Átbotorkálunk a másik terembe, ö

megáll, mi is.

— Itt fogadta Lenin Kun Bélát — mondja színtelen hangon.

Mert ő készült és ő udvarias, és tudja, hogy mi magyarok vagyunk.

i

V. Ballal Jól la

SZIKSZA1 KAnOLYt

Férfikor

TANDORl DEZSŐ:

A közkeletű évszakok

Azt mondod: félek, igen. Vacogok.

A szerelem, és as enyészet virága ágyamon.

Azt mondod: veled.

Aztán meg: mégsem.

Nézd: a vert sereg bakája letérdel.

Rongyokban a láng.

Az asztal kihűlt.

Pirkad. Egy rozoga batár az égre felkerült.

Milyen sötét van! öt perc múlva négy, és a hosszabbodó nappalok szerint ez: rendhagyó március; mentők... a kérdés, a kimondatlan, hogy: „velünk is így lesz...?" Reggel kabátban meleg, s a szélvész délre port s szemetet csapdos a vízhez, aztán a pára, s mint valami végzés: hófelhők. Ne csodáld, hogy nem feszítesz büszkén ma sem, s néha csak megkapaszkodsz asztalod peremében, a tavaszhoz lenne néhány kérdésed; hallgatod helyette a madárzsivajt a parkból, ők maradtak meg, túlélők tavalyról, meg mind a közkeletű évszakok.

KOPRÉ JÓZSEF:

F o k f ö I d

i ibolya

A férfi a virágospavilon előtt áll. Nem tolakszik. Többen állnak előtte. Türelmesen vár a sorban. Különben is ráér. Szabad szombatos. Arra gondol: milyen virágot vegyen Angélának? Nézegeti a tálkákban a virágoka*.

A hóvirág eléggé kókadt. Némelyik szál már sárgul. De lassan le is jár az ideje. Az ibolya éppencsak bontogatja lila színű szirmát. Kis csokor. Alig néhány szál. Újdonság még. És olyan semmi az a kis csokor! Angéla nem rajong az ibolyáért. A hóvirágért sem. A gyöngyvirág, az igen! De az még nincs.

Csomagolt tulipán! Az még drága. Vagy az az apró, kék szirmú virág? Nem tudja a nevét. Szégyellj megkérdezni. A sor ritkul előtte, ©daér a pulthoz. Közben meglátja a fokföldi ibolyát. Az jó lenne Angélának. Sokáig megmaradt. Alá egy kis tálka, bele a víz. Tavaszi illat, szín. Vagy egész évi? Mindenesetre szép!

Amíg ezen meditál, testes asszonyka furakszik elébe. A válla fölött markában tartja a pénzt. Az előre kiszámolt aprót, egy csokor hóvirágért

Siet az asszonyka. Csak eny- nyit mond:

— Hóvirág.

— Egy? — kérdi az eladónő.

— Na hallja, hát hány? Nem elég egy csokor?

Sem az hogy „kérek egy

csokor hóvirágot”, sem azt,

hogy „köszönöm”. Máris furakszik kifelé az ajtón.

Menetközben beleszagol a hóvirágba. Pedig tudja, hogy annak nincs illata. Fűillat, zöldillat. Ha van illata egyáltalán — gondolja a férfi, és maga elé mosolyog.

Az előtte álló beleszagol a pultra kirakott ibolyacsokrokba. A virágárus nőnek látszólag nem tetszik. De nem szól rá. Egykedvűen nézi, hogy megszólaljon. Ám helyette ő szólal meg;

— Melyiket tetszik? —kérdi az eladónő.

Nem kap választ. Sok virágot eladhatott már életében — gondolja a férfi. Gyakorlott mozdulattal rendezgeti a csokrokat. Úgy fordítja némelyiket, hogy jobban lássák a vevők.

— És önnek uram? — kérdi az eladónő és mosolyog.

— Még nem döntöttem. Ha szabadna...

— Tessék, csak nyugodtan.

Kiáll a sorból, és lehajol némelyik virághoz. Szemét kör- befuttatja az üzleten. A pavilon szép. Új. Körül üveg. Egy kis villanyhősugárzó ontja a langyos meleget. Odafordítva a lábhoz. Ahol az eladőnő áll

Kint csípős az Idő. Olykor kisüt a nap, de nem ad meleget.

— Segíthetek? — lép hozzá az eladónő.

— Kérem. Nagyon megköszönném. Tessék javasolni valamit. Szép legyen. A feleségemnek viszem, születésnapjára.

— Nálam minden virág

szép. Csak friss árut tartok.

A férfi egy tokban nyújtózkodó virágra mutat.

— Ez uram? Orchidea. Sokáig él. A kis tartályába csak

vizet kell tölteni, ha elpárologna. Most töltve van. Hónapokig eláll. És szép. Üde! Csak ez az egy van.

A férfi vakargatja az állát. Az árat soknak tartja. De nem mondja. Habár Angéla megérdemelné. Inkább más kifogást talál.

— A nejem nem szereti • sárga színt. A piros a kedvenc színe. Meg hát ez...

— Drága, úgy gondolja uram? Tudja, mi a drága? A muzsikaszó. Meg a patika!

A férfi arcán enyhe szégyenpír fut végig.

A virágárus a keskeny pultra rakja a virágokat. Külön a cserepeseket, külön a vágotta- kat. A férfi kezében egy piros százas. Csak a csücske látszik ki.

— És ehhez mit tetszik szólni? Világoskék, fokföldi ibolya! De van fehér, meg rózsaszín is.

— Talán a rózsaszínt! — mondja a férfi bátortalanul.

Fehér selyempapír zizzen.

Az eladó gyors mozdulattal bebugyolálja a rózsaszín fokföldit- A százasból visszajáró fémtizesek koppannak a pulton a férfi előtt. Zsebre gyúrja. ölbeveszi a fokföldit, köszön, és siet vele az utcán.

Angéla a presszóban éppen a hamutálcákat üríti ki. Az ajtónyitásra fölkapja a fejét. A vendégek is odanéznek egy pillanatra. A selyempapírból kibomblik a rózsaszín fokföldi. Angéla összecsapja a két tenyerét.

— Gyönyörű, igazán kedves tőled! — mondja, és kétoldalt megcsókolja a férfit.

Mély hamutálca kerül elő a presszógép mellől. Csorog bele a víz. Odakoccan a pohár a hamutálka széléhez, Kicsit hátrál, és onnét nézi. Két keze a kötényzsebében. öröm sugárzik az arcáról.

A presszógép gőzt lehel ki magából- A férfi elé teszi a

poharat. Halkan odasúgja R fülébe:

— Hazafelé vigyél magaddal tojást. Hatot. De tízet is vehetsz, hadd legyen otthon. Ma rántotta lesz a vacsora. Nem kaptam bélszínrolót! Vagy grillcsirkét vegyünk inkább? Nem, jó lesz a tojás.' Ugye nem haragszol?

A férfit homlokon csókolja!

A feketében ázik a cukor. A férfi mosolyogva kavargat- ja. Belekóstol. Körülnéz a teremben. Angélát nézi, ahogy libben asztaltól asztalig. Magas szárú fűző fehér cipőben van. Kivillan térde fölött a barna lábszár, ahogy ráhajlik némelyik asztalra.

A vendégek megnézik maguknak a férfit. A pillantásukból kiolvassa; azt gondolják, biztosan a férje! Szeretné azt mondani: — Az! Angéla a feleségem. Én vagyok a férje! Ráhajol a pohárra. Mosolyog. Hátradől a széken. Rágyújt egy Marlboró- ra- A füstkarikák mögül úgy látja, a fokföldi ibolya rózsaszín virága mind, mind Angélára néz..,

NOöRÁD - 19Ü4. március 24., szombat 9