Nógrád. 1984. február (40. évfolyam. 26-50. szám)

1984-02-12 / 36. szám

Egy sportember nem fut tovább MEMENTO MORI — ké­szülj a halálra: régi bölcses­ség ez, de kevesen követik a tanácsot. (Nem véletlen, hogy a tévé sorozatot készített a témáról ezzel a címmel...) Em. béri dolog, hogy szívesebben számolunk az élettől kapható örömökkel, föladatokkal, a folyton változó, mozgó világ kihívásaival. És ez a szemlé­let nincs korhoz, vagy egész­ségi állapothoz kötve. Sőt, az idősebbek, sokszor gyógyítha- tatlan betegek is jobban ra­gaszkodnak az élethez — bár­milyen keveset is tartogat már számukra —, mint meg­annyi vakmerő, „halált meg­vető” fiatal, akinek még jócs­kán van njit veszítenie. Nem valamiféle öncélú böl­cselkedésre késztető hajlam íratja le velem ezeket a so­rokat. Inkább egy adósság, egy szívszorító tartozás, ame­lyet már soha sem egyenlít­hetek ki. Meghalt egy ember. Ez nap mint nap megtörté­nik, felmérhetetlen e tragédi­ák száma, akár váratlan, akár előre látható a vég (s, ha számolhatunk is vele: bele lehet-e nyugodni?). De most egy olyan ember távozott kö­zülünk, akinek a hiánya döb­bentett rá, ki is volt ő tulaj­donképpen. Naponta láthattam, ahogy tréningruhában, szövetsap­kában, edzőcipőben rója a ki­lométereket Salgótarján egyet­len, hosszú, útján, a Béke-te­leptől —, ahol lakott — a tóstrandig, vagy Somosig és vissza. Olykor kerékpárra ült és megsokszorozta a letapo­sott táv hosszát, napközben pedig az úszópalántákkal fog­lalkozott a városi tanuszodá­ban. Ősz fejjel, nyugdíjas ko­rában vállalkozott rá, hogy versenyre kel a huszonéve­sekkel, teljesíti az „Aranyjel­vényesek az olimpiára”' moz­galom próbatételeit. Ami nem sikerült neki fiatalon, amikor a 100 méteres síkfutásban magyar bajnokságot nyert — 1938-at írtak, s a háború az ő számára fogságot és két­szer is súlyos sebesülést ho­zott a békés nemzetközi sport­seregszemle helyett —, meg­próbálta túlkorosán (?) ama­tőrként. Újra szöges cipót hűzőff, ftéiyvenlfé^'' év után újra nekivágott a Balaton át- uszásának — átlőtt lába gör­csöt kapott közben, de így is partra lépett a kétórás szint­időn belül —, és sorban tel­jesítette a többi előírást is. Bár Moszkvába nem, de a franciaországi veterán atléti­kai Európa-bajnokságra elju­tott. Órákig tudott volna me­sélni élményeiről. Ahogyan egy vírusos influenza után, két napig kópiáivá, élete leg­jobb eredményét futotta 400 méteren; ahogyan a spanyol, olasz, finn, német „kollégák” magasztalták a magyar atlé­tika kiválóságait, köztük a salgótarjáni Mecser Lajost; amint egy 75 éves veterán vé­gigfutotta a maratoni távot; vagy, ahogyan a szombathelyi Németh Pálnak tapsolt a ma­roknyi magyar küldöttség, amikor a kalapácsvetés dobo­gójának harmadik fokára áll­hatott. Ismételem: órákig tu. dott volna mesélni róla, le is írta — és nekem, amíg élt, nem volt rá pár órám, nem tudtam beszámolójának helyet szorítani ezeken a hasábokon. Tavaly még érmeket, első helyezéseket hozott haza a szolnoki veterán atlétikai ma­gyar bajnokságról. Az idén januárban, az olimpiai ötpró­ba téli túrájának salgótarjáni .altjánál is ott találtuk őt. Hiányzott volna..., de bár in­kább akkor hiányzott volna! A havas, csúszós, meredek, nehéz terepen a nála évtize­dekkel fiatalabbakat is olykor megoldhatatlan próbatétel elé SlTffóffa". De ő nefn alkudott. Elhatározta, hogy végigjárja a hosszú, nagy szintkülönb­ségű távot, és erről nem is le­hetett volna lebeszélni. Késő este lett, mire az utol­só induló is befutott azok kö­zül, akik végigmentek a te­repen. ö csak a második el­lenőrző állomásig jutott el. Ott rosszul lett, kórházba kel­lett szállítani, és néhány nap múlva... A szíve vitte el. A szíve hajtotta a sport meg­annyi területére, szívét adta a város, a megye, az ország sportjáért, az utánpótlás-ne­velésért. Tanító volt, a szó legnemesebb értelmében: egész életével — még halálával is — a sport, az élet szereteté- re oktatta a fiatalokat. Hogy soha nem szabad föladni, megalkudni, meghátrálni. (Ez egyszer azért kivételt tehetett volna.) Üsző segédedző, tájfutó­versenybíró, a Magyar Atléti­kai Szövetség veterán bizott­ságának tagja volt. Élete hat­vanhatodik évében ragadta el őt a kegyetlen halál. Me­mento móri — azt is jelenti: emlékezz a halálra! Sokan is­mertük az öreget, sokan gyá­szoljuk őt és sokáig nem fe­ledjük el. Talán megbocsáta­na, ha tudna, hogy csak így, elkésve írtam róla. Köröskényi Zoltánnak hív­ták. — IF — rBUSZ-IoHHorugótorrui Kemény küzdelem, kevés gól Kemerovo Kuzbassz (szovjet)—Nngybátonyi Bányász 1—0 (1—0) Salgótarján, tóstrandi pálya, 100 néző, v: Mártinké. Kemero­vo: Gelájev — Romanyuk, Po­povics, Kalamüc, Szadikov — Tyunyikov, Cerepanov, Szerostan (Polezsájev) — Marjáéin, Zele- nyin, Miscsenko. Szünet után: Kriukov — Paszov, Kolinyics, Szálov, Cserepanov — Alekszand- rov, Kuzmin. Bologov — Kolcsin, Antonov, Kisinyevszkij. Edző: J. G. Szevosztyanyenko. Nagybá- tony: Kocsis (Kiss T.) — Cséki, Orosz, Bertók, Susán — Szabadi (Papp), Bedő (Hársi), Németh — Barta, Szabó, Loch. Edző: Répás Béla. Dermesztőén fagyos szél kavarta föl a port a kőke­mény salakpályán, amikor bemelegítettek a csapatok. A fekete gyászszalaggal játszó kemerovóiak és az ellenfél, a mérkőzésen jelenlevőkkel együtt, kezdéskor egyperces némasággal adóztak a csü­törtökön elhunyt Jurij Vlagyi­mirovics Andropov emlékének. Gyors, erőteljes játék folyt a pályán az első félidőben mindkét oldalon, kevés volt a helyzet, az is felváltva a két kapu előtt. A 34. percben Cséki ugrott ki, a vendég vé­dők lest reklamáltak, az íve­lést azonban elcsípte a kapus. Két perccel a lefújás előtt Polezsájev húzott el a bal ol­dalon, az alapvonalról (vagy azon túlról) visszajátszott, a védők röviden mentettek, Szadikov 15 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. 1—0. Szünet után kissé fölénybe kerültek a kemerovóiak, Kol­csin három gólhelyzetet is el­hibázott — kétszer fejjel, egy­szer jobb lábbal célozta meg rosszul a kaput. A legnagyobb ziccert azonban Alekszandrov hagyta ki: a kapus már ver­ve volt, amikor a 75. percben keresztije mellé lőtt hat mé­terről. A másik oldalon Loch alig valamivel maradt le egy jó labdáról az öt és feles­nél, majd Kolcsin lövését védte Kiss. A III. osztályban játszó nagybátonyiak egyenrangú elJ lenfelei voltak a II ligás ke- merovóiaknak. Mindkét csa­pat bizonytalan volt a kapu előtt, erőállapotuk azonban biztató már most is. Jók: Ge­lájev, Polezsájev, Alekszand­rov, Szadikov, ill. Cséki, Oroszj Németh. v. f. t STC—Balassagyarmati SE 2—0 (0—0) Salgótarján, tóstrandi pálya, 200 néző, v: Enreiter. STC: Ré- dei (László) — Kovács I. (Bab­osán), Sági, Juhász, Földi — Zsi­dó, Balga, Tóth (Kalmár) — Kar­tus, Kovács II., Gyöngyösi. Ed­ző: Borbély András. Bgy. SE: Pintér — Jambrtk, Robb, Szle- zák, Lajkő — Hugyecz, Földesi, Tóth F. — Földvári, Szűcs, Berta. Edző: Szabó Ernő. Az eseménytelen első ne­gyedóra befejezéseként Ko­vács átadását Gyöngyösi lőt­te gólhelyzetben kapu fölé. Az STC játszott mezőnyfölény­ben, de álló játéka kevés ve­szélyt jelentett az ellenfél ka­pujára. A szünetig még egy Balga-lövés jelentett gondot Pintérnek. A szünet után változott a kép. Az első negyedórában élvezetes, gyors volt a játék. A 47. percben Kovács II. sa­rokkal szélsőjét ugratta ki, Bartus 12 méterről a jobb al­só sarokba bombázott. 1—0. Az 53. percben Bartust vág­ták fel a 16-os vonalán belül, a büntetőt Gyöngyösi a baí alsó sarokba lőtte. 2—0. A hátralevő időben nyíltabbá vált a küzdelem, különösen Gyöngyösinek akadt még egy­két gólhelyzete, de lövéseié nem kísérte szerencse. Lász­lónak több dolga akadt, minő Rédeinek. Egy-két esetben bravúrosan őrizte hálóját a góltól. Jók: Juhász, Bartus, Földi,' ill: Pintér, Robb, Tóth F.J Lajkó. m. I. , TEKE NB II!. Két győzelem — két vereség A négy Nógrád megyei csa­pat közül kettő győzött, kettő pedig kikapott a férfiteke NB III. idei harmadik fordulójá­ban. Különösen a pásztóiak otthoni veresége kellemetlen meglepetés. Eredmények: Pásztó— Petőfibánya 3—5 (2346—2364) Pásztó: Kiss 376, Tóthpéter 380, Koczka 383, Csemer 389, Huber B. 422, Huber I. 393. Petőfibánya: Németh 376, Szilváskőn r ... Újabb sífelvonót avatott ÚSZÁS Évadkezdés az STC-nél Sopronban kezdtek az idei úszó­évadot az STC fiatal sportolói, a Csík Ferenc-emlékvcrsenyen. Ti­zennyolc szakosztály úszói között képviselték Nógrád megye színeit. Az I. kategóriában azok verse­nyeztek, akik tavaly részt vettek a dunaújvárosi Arany Üst úszó­viadalon, a I—III. kategóriába, az egyesületben sportolókat , sorol­ták. A salgótarjániak eredmé­nyei; I. kategória, 66,6 m. gyors; 6. Kéri Orsolya 53.73, ill.: 5. Go­dó Tibor 49,37 mp. Hátúszás: 9. Bánhegyi Judit 1.04, ill.; 12. Fá­bián László 1:06,2 perc. II—III. kategória, 200 m mellúszás, úttö­rők ; 4. Kiss Kinga 3 .-.23.48; 100 in gyorsúszás, úttörők. 13. Kiss Kin­ga 1:16.3, in.: 14. Godó Tibor 1:19.3; gyermekek; 12. Szabó Ta­más 1:12.0. 15. Lovász Tamás 1:14.4. serdülők: 11. Halmos Pé­ter 1:06.8 perc. Domboróczky 388, Balila 388, Kovács 428, Sáránké 414, Se- bák 370. PAK ÜSE—Nádújfalu 6—2 (2306—2193) PÁK USE: Nagy J. 406, id. Gyári 400, Hadnagy 358, if Gyári 402, Nagy K. 364, Gem- bicaky 376. Nádújfalu: Fodor 400, Kapás 356, Kotroczó T. 387, Nagy 371, Czene 362, Kot­roczó B. 320. Mátranovák—Özdi Sp. 6—2 (2352—2246) Mátranovák: Fodor 376, Koz­ma 386, Stotek 396, Nádasdi J. 401, Nádasdi I. 412, id. Kecs­kés 384. Özd: Mingó 390, Lu­kács 348, Molnár 366, Rusz- nyák 399, Magyar 367, Kojel 376. Somoskőújfalu—Egri ZÖLDÉRT 6—2 (2569—2441) Somos: Szabó 432, Balázs 415, Németh 419. Henglár 44C, Fancsiik 417, Molnár 446. Eger: Szabó 410. Molnár 447, Nagy 374, Bata L. 383, Bata A. 391, Ipacs 436. — pauchli — Asztalitenisz NB III.' FOLYTATÓDOTT A VOLÁN SIKERSOROZATA Az asztalitenisz NB Ill-as baj­nokságban a Salgótarjáni Volán az elmúlt héten a tavaszi forduló negyedik mérkőzése mellett le­játszotta az első fordulóból ké­sőbbre halasztott mérkőzést is. Az együttes százszázalékosan szerepelt, mindkét mérkőzését megnyerte. Különösen értékes a Petőfibánya elleni győzelem, mert az együttes egyetlen vereségét az őszi forduló során Petöfibányán szenvedte el. A visszavágás fé­nyesen sikerült. Eredmények: Salgótarjáni Volán —Ózdi Kohász 13—3. Gy.: Köven, di I. 4, Kiss 4, Cseh 3, Pola- neczky 2, ill. Berki 2, Korpái 1. Bakos, Rembeczki. St. Volán—Petőfibánya 11—3. Gy.: Kövendi I. 4, Cseh 3. Kiss 3, Polaneczky l. uíujHíí:” Balassagyarmati MEDOSZ­MEMTE ri. 3—13. Gy. Csépán G. 2, Guth 1., Daróczi, Csépán A. További eredmények: Hatvan-»- Borsodi Kinizsi 10—6, özd—Sáros­patak 8—8. A bajnokság állása: 1. MÉMTE II. 12 11­1 153- 39 22 9 St. Volán 12 9 2 1 123- 6,9 20 3. Hatvan KB 9­3 un- 82 18 4. Ózdi Kohász 11 5 2 4 83- 93 12 5. Petőfibánya 11 4 1 H 82- 94 5» K. Borsodi K. 12 2­3 7 86-106 7 7. E°ri Kolacsk. 11 3 _ 8 71-105 « 8. Sárospatak 12 2 2 8 «2-130 6 9. Bgy. MEDOSZ 11 2 1 8 89-119 5 M. L. ..............................................................................................................................................................iiiiiiiiiimmiiiiiiimiiiitiimimmiHiimiiiimmiiiJiiimiiii'iimmii.ni a Salgótarjáni Síklub Az átlagos időjárási viszo­nyokat figyelembe véve a téli sportok „szerelmesei” nincse­nek elkényeztetve Magyaror­szágon. Vonatkozik ez szű- kebb hazánkra, a Karancs és Meüves környékére egyaránt. Bár az északi hegyvidék dlrn- bes-dombos vidékein általá­ban gyakoribb a hóesés, mint az ország más területein, a havas napok számát tekintve még így is alaposan elmara­dunk. a szomszédos országok adottságaitól. De hát, a sze­gény ember azzal főz, amiiye van. .. Tudják ezt a Salgótarjáni Sí klub tagjai is, akik éppen ezért minden lehetőséget meg­ragadnak a kedvező viszo­nyok kihasználására. Ennek érdekében az elmúlt években igazi ..síparadicsomot” vará­zsolták az eresztvényi Dor- nyai-turistaház környékéből. A síklúb tagjai személyenként 30—40 társadalmi munkaórá­val járultak hozzá, hogy áté­li hónapokban jobb feltételek adjanak az alpesi számok kedvelőinek rendezésére. Két újabb sífelvonó építésével pedig tehermentesíteni tud'ták a régi berendezést. Ahogy javultak a feltételek, úgy nőtt a tömeg. Egyre nép­szerűbb lett az eresztvényi sí- paradicsom. Hét végeken már nemcsak a helyiek, ha­nem az ország különböző vi­dékeiről is sűrűn keresték fel a síelni vágyók. A tél elején közel kétszáz tagot számlált a síklúb, az azt jelentette, hogy újaibb lehetőségeket kel­lett a klub vezérkarának ke­resnie. Így jutottak el Szilvás­kőre, ahol kedvező terepadott- ságokat találtak. Rövid idő alatt tervet készítetlek egy új sípálya kialakításához. S az elgondolást tett követte: a síklub ismét társadalmi mun­kára szólította tagjait, akik újaibb 30—40 órát vállalva, rö­vid idő alatt kialakították a lesiklópályát és megépítették a felvonót. A két havas hét vége próbaüzemelését múl! vasárnap a hivatalos átadás követte. A sípályát dr. Sán­dor Gyula, a Salgótarjáni vá­rosi Tanács VB-titJkára, a sí- klub elnöke adta át a klub­tagoknak. Ebből az alkalom­ból a legtöbb társadalmi mun­kát végző Kakukk Józsefnek Palkovits Gyula a salgótarjáni VTSF főmunkatársa az Edzett ifjúságért Nógrád megyei koor­dinációs értekezletet „Kiváló szervező munkáért” kitüntető plakettjét adta át. A hét vé­gén átadott szilváskői sípálya felvonója egyelőre kis kapaci­tású. A síklúb tagjain kívül fizető vendégeket nem tud fo­gadni, de a klubvezetők már a jövőt Latolgatják. Készül­nek a másik felvonó építésé­re és a sípálya meghosszabbí­tását tervezik. Ismerve az egyesület és a klubtagok szor­galmát bízhatunk benne, hogy a következő télen a szilvás­kői sípálya is olyan népszerű és keresett lesz, mint ereszt­vényi „fivére”. Negyvenhat esztendős. A ma élő sportemberek közül talán a legnagyobb legenda. És most itt ül. Épp olyan, mint bárki az utcán. És mégsem olyan ötször nyert egyéni ara­nyat az öttusa-világbajnoksá­gokon — senki rajta kívül a világon —, egyszer, 1972-ben, Münchenben egyéni olimpiai aranyat is. Most itt ül velem szemben, és nem az öttusa magyar szak­vezetésének az élén. — Miért nem? — Nem tudom. Amikor ezer­kilencszázhetvenháromban ab­bahagytam a versenyzést, meg voltam győződve róla, hogy nekem ez a feladatom, ezt kell csinálnom. Nem kitalál­tam magamnak az öttusát, hanem rám méretett, csinál­nom kellett. Azoknak a mu­tatóknak az alapján, amelyek alapján valakit egy sportág élére tesznek, nekem Magyar­B a országon nem volt ellenfe­lem. Elvégeztem a Testneve­lési Főiskolán az öttusa-szak­edzőit, jelentkeztem a Cse­pelnél technikai vezetőnek, hogy belülről is lássam a szak. osztályi munkát. Ne lehessen átejteni majd, ha én irányí­tom a magyar öttusát. Aztán otthagytam a Csepelt. — Nyilván oka volt. — Persze. Hiába mondtam én, hogy ezt így vagy úgy kel­lene csinálni. Senki sem hall­gatott rám. Ha pedig az em­ber hiába beszél... Eljöttem. Jó darabig, egy esztendeig nem volt állásom. Már het­venhatot írtaik akkor, amikor az öttusa-szakvezetés lemon­dott. Engem senki nem ke­resett meg. Az újságból tud­tam meg, hogy kit neveztek ki. Akkor úgy gondoltam, hogy új térképet keli rajzolnom a sportágról. Ekkor álltam egy évig helyben, nem volt mun­kám. Nekem jönnek a dol­gaim. Nem szép lassan, ap­ránként, hanem egyszerre csak világosan látom, mint­ha belső hang súgná: ezt kell tenned. És akkor megteszem. Így lettem a Magyar Lóte­nyésztési Felügyelőség belo- vaglója, ami azt jelenti, hogy a nyereg alá tört lovakat ne­kem kellett rábeszélnem az akadályugrásra. Amikor ug­rott, már vették is el tőlem és adták az öttusázók alá. Ez volt a tennivalóm. c z ó — A többszörös világbaj­noknak? — Kicsit mintha első szá­mú közellensége lettem volna az öitusasportnök abban az időben. Akkor készült Kosa 'Ferenc filmje is. Kívül vol­tam, mégis belül a sportágon. Láttam, hogyan dolgoznak a fiúk, ugyanakkor megvolt a magam dolga is. Persze ezt az állást is nehezen kaptam meg. Nagyon nehezen. Ezt csinál­tam tavaly szeptemberig. Ak­kor kikértem a munkaköny- vemet. Valami megpattant bennem. Tíz éve vártaim a menyasszonyomra, az öttusá­ra, de az nem jött el. Hát visszaküldtem a jegygyűrűt. Nem várok tovább. Élég volt! Egyszerre csak ezt éreztem és akkor bementem és elkértem a munkakönyvemet. Én soha többet az öttusával nem fog­lalkozom. Vége. Hogy mit fo­gok csinálni? Még nem tu­dom. Most megint várok. Majd megszólal bennem a hang, nekem azt kell követ­nem. Így volt eddig, így lesz ezután is. — Nem kínáltak semmiféle sportállást? — De, többfélét. Még az öt­tusasporton belül is. De csak részfeladatokat kaptam vol­na, afféle tüneti, kezelést ad­hattam volna. Ügy festett vol. na a dolog, mintha dolgoz­nék, fjedig csak épp tettem volna valamit. Emésztődtem voina a különféle sportállá­sokban is, nem vállaltam azo­kat. Hogy is mondjam? .Át­gondoltam. Meglevő adottsá­gaimat nem rendeltetésszerű­en használnám, s ezzel part­ner lennék egy veszteséges gazdálkodásban. Hát nem. — Hívták külföldre? — Képtelenség. Néhány nap után mar rohannék haza. Én itt vagyok itthon, másutt nem tudom elképzelni magam. Ide vagyok kitalálva. Mint a fa, ha kitépik a földből. A haj­szálgyökerei ott maradnak, s ’ha újra visszaültetik ugyan­oda, a hajszál.gyökerek már akkor sém nőnek vissza. Hát a hajszálgyökereim, a legfon­tosabb gyökereim nem enged­tek. Itt éltem, itt akarok élni. — És most? — Most semmi. Várom, hogy a belső hang ' megszólaljon bennem, mit is kell csinálnom. — Miből él? — Nincsenek anyagi gond-; jaim. Öt gyerekünkkel élünk, a hatodikat most várjuk. — Nem kér tiszteletdijat, ha a sportkedvelő közönség­gel találkozik. Miért? — Bárhova elmegyek,. ha hívnak, és ez mindig nagy élmény. Jó találkozni az em­berekkel és jó elbeszélgetni dolgainkról. Közelebb kerü­lünk egymáshoz. Ennek sem­mi köze a pénzhez. — Az öttusa? — Kész. Véee. Örökre’ Hortobágyi Zoltán 1 NÓGRÁD - 1984. február 12., vasárnap 7

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents