Nógrád. 1984. február (40. évfolyam. 26-50. szám)
1984-02-12 / 36. szám
Huszonöt lakás gazdára vár... Négy modern, világos, tágas lakóház meredezik a gyár melletti magaslaton. Déíidő van. Enyhe szellő fúj dogál, s a fennsík mögül ki-kibámész- kodik a tél végét sejtető nap is. Hancúrozó gyerekhad veri föl a lépcsőházi csöndet, cicáznak egyik ajtón ki, a másikon be, most fedezgetik föl a lakóházi zegzugokat. A negyedik lépcsőház kihalt, pontosabban: még élettelen. Ki gondolta volna, hogy huszonöt lakás hónapokon át fog várni a gazdáira? Ki gondolta volna ezt akkor, amikor a nagyszámú jelentkező miatt még a korábbi terveket is bővíteni kellett? Ismerve a mai lakásgondokat, ez föl sem merült. Aztán történt egy s más — most huszonöt lakás áll üresen. Egyenként hét és fél százezer forint értékben. — Száztíz igény futott be a nyolcvanhat lakásra, úgyhogy bővítették is kilencvenhatra, jusson' csaknem minden jogos kérőnek, hiszen ez fontos politikai célt is szolgál — említi Csikós István Béla, Mátraterenye nagyközségi Tanácsának elnöke. — Mi biztosítottuk a területet, s az ÉSZAKTERV instrukciói szerint meg is kezdődtek a munkálatok 1981-ben. Erede tileg mintegy hatszázezer forintos építési költséggel számoltunk. ám időközben az anyagárak emelkedtek. ÉLETUTAK Sikeres kényszerpálya — Ezért mondták vissza a lakásokat több mint harmincán? — Nem ez volt az elsődleges ok, hiszen számos kedvez- ménvt támogatást kaptak az igénylők, erről a Ganz-MÁ- VAG-nál tudnak többet mondani. A visszalépés azután következett be, hogy megjelent a minisztertanácsi rendelet a munkáslakás-építési akciók kedvezményeinek megvonásáról. ami azt jelentette, hogy egy lakás ára 80—100 ezer forinttal megugrott. — Csakhogy nem mindegyik. .. — Ugyanis, akiknek addigra megvolt kötve a szerződésük, azok még megkapták a kedvezményt, akik a megadott határidő után írták volna alá, azoknak már nem járt a nyolcvan-százezer forint Ezért sokan inkább visszaléptek. Így történhetett meg. hogy hiába lettek kész a lakások, nem volt aki beköltözzön. legalábbis húszon - öt lakás üresen maradt. — Meddig? — Nagyon szeretnénk. ha mihamarabb lennének lakóki Potoczky Ferenc, a hajdani pesti kisfiú igen-igen szerette a könyveket. Először csak lapozgatni, el-elmélázni a képek, s a számára akkor még ismeretlen, szép betűk fölött, aztán már olvasni is őket. Később, a szülői nevelés hatására, amely pontosságra, pedantériára, a hasznos dolgok megbecsülésére tanította, arra is ügyelt, nehogy meggyűrje, bepiszkítsa a lapokat. Még ma is ellenszenvet, haragot vált ki belőle a szamárfüles, rongyos borítójú, salátakönyv. Nem csoda hát, hogy az elemi iskola elvégzése után- a könyvkötőmesterséget tanulta ki. — Nagyon szerettem a szakmámat. tiszta szívemből gyönyörködtem egy-egy szépen helyrehozott könyvnek, vagy új munkának. De — legnagyobb sajnálatomra — nem éppen a legalkalmasabb időben kezdtem én neki ennek a munkáinak.. A nagy háború utam voltunk, az embereknek a legkisebb gondja is nagyobb volt annál, semmint hogy a könyvekkel foglalkozzon. Élni akartak, kenyérért, lisztért, sóért, húsért álltak sorba, s még a tehetősebbek is, hogy meglegyen a hajdan megszokott vasárnapi ebédük, könyveiket inkább elkótyavetyélték antikváriusoknak vagy az Ecserin. Szóval, kezemben volt a szép szakma. munka meg csak — vele együtt így a pénz is — csak csurrant- cseppent. Pedig már nős voltam akkoriban. Ott is akartam hagyni az egészet, de aztán meghallottam, hogy a főnök valamiféle személykocsit akar magának összeeszkábátni ás szüksége lenne egy sofőrre. No, nekem sem kellett több. szinte azonnal beiratkoztam egy autóvezető-képző tanfolyamra és el is végeztem. Csak a jóisten a megmondhatója i . ii ..—............... ............................. ..... ,-----------------------------E sztendős tanulságok Jóllehet, a gondok nem kerülték el a salgótarjáni nagyüzemeket sem, a számvetés az elmúlt évvel a vártnál jobban sikerült. A legjelentősebb üzemekben mindenképpen. Termelésük értéke megközelítette a tíz és fél milliárd forintot. A korábbi évek fejlesztési elképzelései sorra megvalósultak, folyamatosabbá vált a termelés, korszerűbbé a termék- szerkezet. Az eredmény a bizonysága annak, hogy az észszerű fejlesztések, valamint a következetesebb piackutató munka lassan meghozzák a várt sikert. A város legnagyobb üzemeiből a tőkés- és a szocialista országokba exportált áru értéke tavaly meghaladta az egymilliárd forintot. A salgótarjáni városi párt- bizottság legutóbbi ülésén elemezte az 1983. évi gazdálkodás tapasztalatait. Ezek azt mutatják, hogy az elmúlt esztendő ugyancsak próbára tette a gazdasági vezetők, a munkahelyi kollektívák erejét, igyekezetét. Ugyanakkor ráébresztette őket arra, hogy a külső feltételek adottak, s egyhamar nem fordulnak kedvezőbbre. Munkájuk sikere, a gyár nyeresége, a munkahelyi kollektívák jövedelme múlik azon, mennyiben számolnak ezekkel a feltételekkel. Hatásukat mennyire sikerül ellensúlyozni a tartalékok feltárásával, folyamatos hasznosításával, szervezettebb, hatékonyabb, s eredményesebb munkával. A salgótarjáni nagyüzemekre 1982-ben még az volt a jellemző, hogy viszonylag egyenletesen termeltek és kiegyensúlyozottan gazdálkodtak. A múlt évben azonban megváltozott a helyzet. A külpiaci körülmények, követelmények változása, az anyag- ellátás sűrűbben jelentkező gondjai, a piaci munka fo-. gyatékosságai és helyenként a szervezetlenség, meg a hozzáértő vezetők, szakemberek hiánya erőteljesebbre rajzolták a vállalatok között egyébként is meglevő különbségeket. Ügy tűnik, több üzemben is sikerült megtalálni a termelési, az ériekesitési gondok hatásos ellenszerét. A síküveggyárban a termelés értéke már december közepén meghaladta az egymilliárd forintot. A tőkésországokba lényegesen több árut szállítottak, mint tervezték. A nyereség pedig legalább huszonötmillióval több annál, mint ameny- nyit 1982-ben elértek. A kohászati üzemek termelése, gazdálkodása ugyancsak eredményesnek bizonyult. A recesszió ellenére is teljesítette éves tervét o nagyüzem, nyeresége pedig legalább húszmillióval több a tervezettnél. Mindez nem kevés erőfeszítést kíván a gyári dolgozóktól. Hiszen jó néhány üzemrészben, így a szögverőben is úgy tették dolgukat, hogy közben korszerűsítették a termelés egész folyamatát. Gépeket telepítettek, s egyik napról a másikra emberek munkáját kellett átszervezni. Az üzemek egy része biztosabban áll tehát a lábán, erősebb lett. Néhány helyen viszont, mindenekelőtt a vasöntöde és tűzhelygyárban, tovább szaporodtak a gondok. A gyár új vezetői, a szakemberek intézkedések egész sorát hozták az elmúlt esztendőben a műszaki színvonal növeléséért, a szervezettebb, fegyelmezettebb, a jobb minőségű munkáért. Ám a korábbi évek következetlenségeit, hibáit aligha lehet egyetlen év alatt kijavítani. A legjobb szándék, a legnagyobb igyekezet is kevés hozzá, A gyár veszteségei nagyobbak a vártnál és minden bizonnyal gondok sokaságával birkóznak a tűzhelygyárak ebben az esztendőben is. Még akkor is, ha többet és jobban dolgoznak, mint a korábbi években és átfogó intézkedésekkel sikerül végre rendezni a gyár sorsát. Az építőipari vállalatok, szövetkezetek tevékenységét külön gonddal vizsgálta a városi pártbizottság. Okkal tette ezt. Mindenekelőtt azért, mert a szerződésben vállalt kötelezettségeket tavaly sem sikerült maradéktalanul teljesíteniük az építőknek. A munka bizony nem volt mindig folyamatos, minősége sem mindig kifogástalan. Hol az anyag, a szigorú technológiai fegyelem hiányzott, hol meg a szükséges szakember, szakmunkás. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy mindezek a zavarok elsősorban a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalatnál jelentkeztek. A múlt évben* - a szanálási bizottság ajánlásai alapján — a vállalatnál átfogó terv készült a termelés, a gazdálkodás folyamatos javítására, a gazdálkodó.; veszteségének mérséklésére. Az építők tevékenysége, gazdálkodása ugyan tavai/ sem volt mentes a gondoktól, de régül is néhány millióval sikerült mérsékelniük a korábbi veszteségeket. A tervek megvalósítása, a folyamatos és hatékonyabb munka érdekében egy sor intézkedést foganatosítottak. Többek között a Hő- vill, az építőipari vállalat leányvállalata is ezt segíti. A másfél száz ember hetvenötmilliós termelési értéket állított elő tavaly. Nyereségük megközelítette az öt és fél millió forintot. Az új év természetesen nem jelent merőben új tennivalókat Salgótarján ipari üzemeiben és a vonzáskörzetébe tartozó mezőgazdasági nagyüzemeknél sem. A piaci versenyképesség növelése, a termékszerkezet gyorsabb korszerűsítése, a kevés anyagot és energiát igénylő, jó minőségű termékek előállítása adja most is a legfontosabb feladatokat. A tőkéspiac megtar-’ tása és lehetséges bővítése mellett a tavalyi tapasztalatok arra intik a gazdasági vezetőket, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak a szocialista exportlehetőségek hasznosítására. A BRG salgótarjáni gyárában, a VEGYÉPSZER-nél, a tervezettnél sok millióval többet hozott ez a tevékenység a múlt esztendőben is. A kishartyáni és a karancs- lapujtői termelőszövetkezetek mellett, az idén újabb mező- gazdasági nagyüzemek kerültek a megyeszékhely vonzás- körzetébe. Irányításuk, hatásos módját most keresi, most tanulja a testület. Ahhoz azonban nem fér kétség, hogy az alaptevékenység fejlesztése, szinte valamennyi gazdaságban a legsürgősebb teendők közé tartozik. Természetesen továbbra is számolnak a kiegészítő üzemek munkájával és jövedelmével, amelyet az elmúlt években, is jól hasznosítottak a termelés fejlesztésében, a szövetkezeti tagok jövedelmének növelésében. Az elmúlt esztendő figyelemre méltó tanulsága ugyancsak - a városi pártbizottság megerősítette ezt hogy oz ipari és a mezőgazdasági üzemekben folyó pártmunka, a pártalapszervezetek tevékenysége mindinkább igazodik a követelményekhez. A pártbizottságok, a pártvezetésének és az -alapszervezetek noqy felelősséggel tették dolgukat, s a kommunisták munkája, példája egyik ösztönzője volt az eredmény, knek. Az éves tervek előkészítésében, a tervfeladatok megemelésében éypen úgy részt vettek, mint a végzett munka köveUezetesebb ellenőrzésében. Egészen természetes hát a következtetés, «.‘r-r.’y mindebből adódott. Az toriéneteseri, hogy az idei muniasiervek kialakításánál a íüLsntckozó, kedvező terme- lésí-gczdáikodási folyamatok gyorsítása adja a legfontosabb tennivalókat a politikai munka, a politikai munkások számára.- vg már, hogy mennyi millpen- gőt fizettem a jogosítványért. De, hogy nagyon sokait, arra emlékszem, mert még a feleségem jegygyűrűjét is el kellett adni. Nos, így kerültem aztán ko- cs’ra, de nem tartott sokáig a gyöngyélet. Ment a főnök, ment az autó. Én meg, hogy meg tudjunk élni, elmentem Csepelre, hengerésznek. Kitanultam azt a mesterséget is, de hamarosan szólított a kötelesség: negyvenkilencben be kellett vonulnom katonának. Letöltöttem böcsülettel a szolgálati időt, visszamentem hengerésznek. De tudja, akit egyszer a benzingőz szaga megcsapott. . . Nos, * megint megpróbálkoztam a gépkocsi- vezetéssel. Felhagytam a hen- gerészséggel, el menteni a munkahely-kiközvetítőbe — akkor ez még kőtelező volt —, de volán mögötti helyet nem tudtak biztosítani. Hogy közelebb legyek a „tűzhöz”, kiközvetítettek egy szállítmányozó vállalathoz — segédmunkásnak. Emlékszem, egyszer nagy krumpliszállítmány érkezett Szlovákiából, azt rámoltuk le a Szabolcs utcában. Javában dolgoztunk már, fogyott a rakomány, amikor észrevettem, hogy társaim meglépnek. Kérdem tőlük, ho-, va mentek? Mondták, gépkocsivezetőket toboroznak vidéki munkahelyekre. No, nekem sem kellett több. Ledobtam váltamról a zsákot és velük tartottam. Elmentünk valamiféle szállításokkal foglalkozó bizottsághoz. A hír tényleg igaznak bizonyult. Szívélyesen fogadtak, s még választási lehetőségünk is volt. Ki-ki az országnak arra a vidékére mehetett, ami neki tetszett. 1950-ben volt ez, amikor kiadták a parancsot a bányászat erőteljes fejlesztésére, mert hiszen energia nélkül nem lehet normális életet, fejlett ipart teremteni az országban. Hát, ott volt előttünk a lista, böngészgettük a helységneveket. Én, magam sem mondom meg, miért, Salgótarjánt választottam. Pedig a feleségem pécsi születésű volt. Sosem felejtem el: akkor Fekete István nevű cimborámmal ketten kerekedtünk fel útnak a nógrádi megyeszékhelyre. O egyébként, később, a balassagyarmati MÁVAUT- kirendeltség vezetője lett Február elsején múlt éppen harminchárom éve, hogy ide keveredtünk le, a majdnem hogy akkor még fatornyos faluba. Nem mondom, hogy minden tetszett akkoriban. Rosszak voltak az utak, a buszok, az életkörülmények. De „kibek- keltük” a rossz időket, s most már panaszra tényleg nemigen van oka annak, aki rendesen dolgozik. Szépen, nyugodtan élünk, kielégít a munka. Távolsági utakra vi- szem-hozom az utasokat, járom a külföldet, rengeteget vezetek. Eddigi „pályafutásom” során több mint egymil- lió-kétszázötvenezer kilométer* hagytam magam mögött, baleset nélkül, ami igazán nem kis teljesítmény. És lehet, megérek még egy másik jubileumot is, hiszen a nyugdíjig van még hátra csaknem két és fél évem. Tröszti és vállalati többszörös Kiváló dolgozó is Potoczky Ferenc. Vastag, fekete keretes szemüvege mögül figyelmesen néz maga elé... Karácsony György 3 NÓGRÁD — 1904- február 12.| vasárnap A történet még a hetvenes esztendők elejére nyúlik visz- sza, akkor érlelődött a gondoláit a Ganz-MÁVAG mátra- nováki gyáregysége és a hö- jnokterenyei tanácsi vezetők fejében, hogy a munkaerőmegtartás és a településfejlesztés érdekében érdemes lenne egy négy épületből álló lakótelepet építeni, közvetlenül a gyár tőszomszédságában. A tanács nyújtotta volna a telket, a gyár finanszírozta volna az építkezéseket. A ívkor úgy mond’ ötlet szintjén maradtak az elképzelések, egészen az évtized végéig, amikoris mindenhol zöld utat kapott az építkezés, kezdődhettek a tervezési munkálatok, az igények fölmérése. Kun Gáborné. a Ganz-MÄ ' VAG mátranováki gyáránál i építési előadója szemmel lát 1 hatóan örül, amikor kiejtem • a számon „lakásügyben jöt i tem”, persze, ő azt remélt mint vevő érdeklődöm — de hát sem pénzem, sem kedven egyelőre ide költözni. — Egyáltalán, kik kaphat ják meg ezeket a lakásokat? — Elsősorban azt szeret nénk, ha gyári dolgozóin 1 jutnának hozzá — válaszol a; építési előadó. — Ez anyagi lag is kedvezőbb feltételeke teremt az illető számára, hi szén jelentős kedvezményeke nyújtunk, jóllehet, OTP-ér tékesítésű lakásokról lévér szó, így sem kevés a dolgozc által fizetendő készpénz-hozzájárulás. — Mennyi? Vegyük a legkedvezőbb esetet — Pontosan nem lehe így megmondani, mivel i családlétszámtól kezdődőer egészen a gyárnál kötelező en eltöltendő vállalásig szá mos tényezőt mérlegelünk Durván számolva: ötvenkét hatvanezer forintot kell leg kevesebbet befizetni égy két szoba összkomfortos lakásra ha • valaki most akarna be költözni. De hangsúlyozom egyéni elbírálás, alapján tör ténik a kedvezmények, a be fizetések összegének megái lapítása. — Ön szerint meddig állnak üresen a lakások? — Lépnünk kell minél ha marább! Egyrészt a gyár támogatást növelve, másrész pedig a kedvezőbb kölcsönle hetőségek biztosításával harmadsorban pedig más gyá rak, üzemek révén, mint ahogyan fölvettük a kapcsolatot az együttműködést a Nógrádi Szénbányákkal is Ugyanakkor, éppen a napok ban mintha megélénkül volna az érdeklődés, épper maga előtt járt itt két fiatalember azt tudakolva, hogyai juthatnának lakáshoz. Mei aztán olyan is van, aki egy szer már visszamondta, di mégis meggondolta magát megtetszett neki a lakás. Találomra benyitok az egyik lépcsőházba. Fiatalasz- szony jön 'karján a nyolchónapos kisfiúval. Fönt az első emeleten Deák Istvánék- hoz csöngetek be, a feleség nyit ajtót, ő, az épület társadalmi megbízottja. Szépen berendezett szobák, örökzöldekkel, kényelmes fotelekkel, világos ablakokkal, erkéllyel. — Százhétezer forintot kellett befizetnünk, a férjem villanyszerelő a Ganz-MÁVAG- nál, én a Páva Ruhagyárban dolgozom — mondja a feleség, aztán bemutatja a lakást, az ötvenöt négyzetméternyi területet. Huszonöt fokos meleg árad szét a szobákban, melyeket modern formájú tapéták szegélyeznek. Tágas a konyha, kényelmesen lehet benne mozogni, ablaka, az udvarra néz — szemmel tartható a játszadozó gyerek. Fürdőszoba, mellékhelyiség, spájz, előszoba — valamennyi patyolattiszta, s noha nem végzett rossz munkát a kivitelező NOTÉV, mégis egy-két hiánypótlás akad. És mi kéne még? — Könnyen járható út, több óvodai hely, s egy nagyobb bolt, egy ABC — fogalmazza meg a többiek kívánságát is Deákné. — A lakók szívesen segítenének társadalmi munkával is. Egyfelől, százak, ezrek várnak arra, hogy egy szép napon új lakásba költözhessenek. Másfelől ott áll egy > szép, összkomfortos lakóház, ’•benne még friss mészillatú lakásokkal arra várva, hogy mihamarabb gazdához jusson. Azt hiszem, e rendkívüli ellentmondás okozóit firtatni, felelőseit keresni ezúttal fölösleges. Viszont annál inkább szükséges keresni a lakókat, a leendő tulajdonosokat. Ne várjunk a tatarozásig! Tanka László
