Nógrád. 1984. február (40. évfolyam. 26-50. szám)

1984-02-10 / 34. szám

Wuszonötöäfflfc zarsraroado KISHARTYÁNI Közgyűlését tartja a kishar- tyáni „Egyesült Erő” Terme­lőszövetkezet. A jubileumot nem annyira az ünnepélyes külsőségek jellemzik, mint inkább az elismerésre méltó eredmény. A közös gazdaság negyedszáz éves fennállása óta egyik legeredményesebb esztendejét tudhatja maga mö_ gött .EGYESütT ERŐ** TERMEtÖSZOVETKEZET A 25. eredményes ©w ÉIvs a lehetőségekkel Sokat változott a világ azó­ta, hogy 25 évvel ezelőtt há­rom kis termelőszövetkezet próbálta úgy igazgatni a mun­káját, hogy minden évben eredményt tudjon fölmutat­ni. Annak ellenére, hogy ez a két és fél évtized alatt so­hasem volt könnyű feladat, mégis sikerült valóra váltani. Gazdálkodásuk soha nem volt veszteséges, mindig megálltak a saját lábukon, külön-ikülön éppen úgy, minit az egyesülés után. A kisibartyáni „Egyesült Erő” Termelőszövetkezet jól kihasználta a nagyüzem nyúj­totta előnyöket, valóban egye­sítette az erőket, s évről év­re jobb eredmények szület­tek. A húsz évvel ezelőtti másfél tonna köcrüM búzaho­zam a múlt évben már közel járt a négy tormához és szá­mottevően emelkedett a gaz­daság húskibocsátása is. Ez nagyrészt a jó színvona­lú szakmai munkának, az adottságoknak és lehetősé­geknek megfelelő termelési szerkezet kialakításának és folytonos finomításának ered­ménye. Felszámoltak minden gazdaságtalanul termeszthető úgy, mint a mostani fiatalo­ké, akik —, s ez isimét sokat jelent — mind nagyobb szám­ban jönnek dolgozni a mező- gazdasági nagyüzembe. Ta­lán sokak számára meglep», hogy a dolgozók egy harmada 30 éven aluli fiatal és a szö­vetkezetben dolgozók átlagos életkora állandóan csökken, s 1983-ban már 36 év volt. Nem féltek a változtatástól A növénytermesztés jelen­tősen növelte az előző évhez viszonyítva árbevételét. An­nak ellenére, hogy a száraz időjárás ezen a tájon sem kedvezett a növényeknek, nap­raforgóból 2,2 tonnán fölüli, búzából 3,8 tonnás átlaghoza­mot takarítottak be. Mindkét növényt eredményesen ter­mesztik a kishartyáni „Egye­sült Erő” Termelőszövetkezet­ben, s ez sarkallta a vezető­ket arra, hogy idén még na­gyobb területen termeljék ezeket a növényeket. Annál is inkább, mert még mindig látnak belső tartalékokat a hozamok, s a minőség növelé­sére, ami egyértelműen fo­kozza a gazdaságosságot. Sikerült tervszerű, céltuda­tos munkával előbbre lépni a takarmánytermesztésben is. A jól felszerelt új szervizműhelyben más vállalatok tehergépkocsijait is javítják. elmúlt évhez képest. Az eb­ből elért nyereség meghalad­ta az 1,1 mlUdó forintot, ami az előző évinek kishíján a négyszerese. Az alaptevékenységen beiül legnagyobb jelentősége az ál­lattenyésztésnek van. A nagy­üzem évről évre 600 tonnát meghaladó mennyiségben ér­nyésztői munka színvonalát, csökkenteni a költségeket, ki­alakítani a valódi érdekeltsé­get a dolgozók körében. Szerteágazó tevékenységek dés is, amelyet még a múlt évben emelt határozattá a termelőszövetkezet közgyűlé­se. Ennek értelmében az a ve­zető, aki nem teljesítette idő­arányosam tervében rögzített feladatait, bérének csak 80 százalékát kapja meg, 20 szá­zalékát visszatartják. Ez a A sílcer mindenkinek hasznos Egy erős, stabilan gazdál­kodó nagyüzem nem kis ha­tással van a vonzáskörzetébe tartozó települések életére is. A kishartyániak és sóshar- tyániak évről évre jobban ér­zik mit jelent ez. Nemcsak azok a háztáji állattartók, akiknek táppal és takarmán­nyal történő ellátásáról a te melőszövetkezet gondoskod.' amellett, hogy helyben fö’ is vásárolja értékesítésre szánt állataikat. Ennél sokkal szé­lesebb körben élvezik az erő­södő közös gazdaság jelenlé­tét. Azok, akiknek helybeli munkalehetőséget, biztos meg­élhetést nyújt a termelőszö­vetkezet, azok a gyermekek, akik óvodájának, iskolájának felújításában, karbantartásá­ban a nagyüzem segít Nem alkalomszerűen, hanem évről évre rendszeresen, a megkö­tött együttműködési megálla­podások alapján. Minden bizonnyal a ter­melőszövetkezet nélkül is el­készült volna a nemrég meg­nyílt szép új áfész-bolt, de talán nem lett volna ilyen szép és nem épült volna fel ilyen gyorsain a 120 ezer fo­rintot kitevő segítség nélkül. Mindez talán az előbb em­lített sokmillió forinthoz ké­pest talán apróságnak tűnik, de a kishartyáni „Egyesült Erő” Termelőszövetkezet sok más közös gazdaságnak is példaképül szolgálhat, hogy a nehéz időszakiban — saját nem könnyű feladataik tel­jesítése közben is — jutere- jük minderre. Persze mindez kölcsönös. Az csüösí- daságossá és vörösrókák tenyésztését az állati eredetű hulladékok hasznosítása teszi gaz­növényt és megszüntették a ráfizetéses szarvasmarha- és sertéstenyésztést, viszont nö­velték a gabonatermő terüle­tet, belefogtak a napraforgó termesztésébe — nem is akár­milyen sikerrel — és mind több baromfit és bárányt ér­tékesítenek. Az alapítók nagy érdeme A közös gazdaság mind ez ideig tartó eredményességé­iben nem kis szerep» volt an­nak, hogy igen korán — még 1968-ban beindították sikeres kiegészítő tevékenységeiket. Ez alapozta meg az elkövet­kező esztendők fejlődését, amelynek végeredményeként 1973-bán „Kiváló termelőszö­vetkezet” címmel ismerték el a kishartyániak munkáját. A következő évek fejlődése már korántsem volt annyira dina­mikus, minit korábban, de a kitartó, következetes és lelki­ismeretes munka eredménye ebben az időszakban sem ma­radt el. Az elmúlt tíz eszten­dő alatt mind nagyobb és na­gyobb teher hárult a szövet­kezetre, de az itt dolgozók mindvégig állták a sarat. Ebben igen nagy szerepe volt az alapító tagoknak, akik közül még sokan ma is aktív részesei a közös gazdaság eredményeinek. Ehhez mérten meg is becsülik őket, hiszen személyes példamutatásuk, hozzáértésük, a közös iránt érzett felelősségük sokakat ösztönzött követésükre. Több­ségük lép>ést tartott a mező- gazdaság rohamos fejlődésé­vel és ma is éppen úgy meg­állja helyét bármelyik terüle­ten, mint 25 évvel ezelőtt tet­te. A ma eredményeiben ben­ője van az ő évtizedekkel ez­előtt végmtt munkájuk eppen A pillangósok ezt jóval négy és fél tonna fölötti átlagter­méssel hálálták meg. Folyamatosan végzik — a terveknek megfelelően — a meliorációt. Ennek jóvoltából hamarosan eddig nem hasz­nosított területeik vonhatók be a termelésbe, amelyek a következő években számotte­vően növelik a nagyüzem ter­melését. A termelőszövetkezet 5 mil­lió 600 ezer forintos — nö­vénytermesztésből származó bevétele — több mint 34 szá­zalékos növekedést jelent az té'kesit pecsenyecsirkét, jó mi. nőségben. A múlt évben 614 tonna baromfit adtak le, s ezért több mint 20 és fél millió forint bevételre tetteik szert. Valamennyi ágazat közül talán a juhászat az egyedüli, amely nehézségekkel küzd. Ez ugyan nem kivételes jelenség Nógrádban, de a szövetkezet vezetői bíznak benne, hogy változás következik be az ágazat tevékenységében. Igaz, ezt nem bízzák a véletlenre, az előző évhez hasonlóan idén újabb változásokat tervez­nek. Emelni kívánják a te­A csavar-gyárfás legújabb, jól jövedelmező tevékenységük Az aflapxtevékenységen kí­vüli tevékenység a múlt év­ben először meghaladta az alaptevékenység bevételét Ehhez nagyfokú rugalmas­ságra, körültekintő fejlesz­tésre volt szükség. Hogy ezt sikerült is megvalósítani, azt mindennél jobban mutatja, hogy valamennyi tevékenység teljesítette tervezett árbevé­telét. Sikeres volt a bedolgo­zói rendszerben beindított vastömegcikk-gyártás, épp>en úgy, mint a saját üzemben történő csavaranya-előállítás. Az idei tervek szerint — az eddigi kedvező tapasztalatok alapján tovább növekszik a bedolgozók létszáma. Az ipari tevékenység bevé­tele az összes árbevételnek mintegy egyharmadát tette ki 1983-ban, s ezért célszerűnek tartják a vezetők, hogy kü­lönválasszák a gazdaság mű­szaki tevékenységétől, A kis­hartyáni „Egyesült Erő” Ter­melőszövetkezet az elkövet­kező években még nagyobb árbevételt és még több nye­reséget vár ettől a tevékeny­ségtől, ezért is kívánatos irá­nyítását a korábbitól eltérő alapokra helyezni. Ez évben még jobban ki akarják használni a nemré­giben átadott új szervizmű­helyt, ahol más vállalatok, szövetkezetek részére végez­nek különböző szolgáltatá­sokat, például nagyjavításo­kat, műszaki vizsgára való felkészítést, vagy karbantar­tást, diagnosztikai méréseket. Az itt dolgozó szakemberek szakmai felkészültségének, leijdismeretes, gyors munká­jának hamar híre ment, ahogy a megrendelések növekvő szá­ma- bizonyítja. Megteremtették oi érdekeltséget A kishartyáni „Egyesült Erő” Termelőszövetkezet 1983-ban elért közel 79 millió forintos bevétele, s a mintegy 5 és iél millió forintos nyereség azt mutatja, hogy az átgondolt, jól megalapozott fejlesztés eredményeként ma már több lábon áll a nagyüzem. Nem mindegy az sem, hogy a bévé. telek a ráfordításoknál na­gyobb ütemben nőttek a múlt évben, s az egy főre jutó net­tó jövedelem több mint 41 szá­zalékkal emelkedett egyetlen év alatt. A jó munka eredményeként tellett beruházásra, fejlesztés­re is. Három kombájn, új munkagépek, szervizüzem se­gítik az alaptevékenység to­vábbi fejlődését, növelik a termelés, a gazdálkodás biz­tonságát. A közös gazdaság összesen több mint 8 millió forintot fordított fejlesztés­re, eddigi eredményeinek sta­bilizálására, növelésére. Ugyancsak ezt célozza egy egészen más jellegű uúezke­Megíizci hetet len a féltő gondoskodás Évente több mint 600 tonna baromfit értékesítenek rendszer az első év tapaszta­latai alapján bevált, s a ter­vek szerint ebben az eszten­dőben újabb területeken is bevezetik. A cél az —, s ez nemcsak a vezetőkre értendő —, hogy senki ne jusson ér­demtelenül pénzhez. A bére­zésnek mindig arányban kell állni az elvégzett munka mennyiségével és minőségével. Ezzel egyetértenek a dolgozók is, akiknek egyébként 95 szá­zaléka dolgozik teljesítmény, bérben. Ezen nem kívánnak változ.' tatai 1984-ben sem. Annak el­lenére, hogy tudják, idei ter­veik teljesítése, az elért ma­gas színvonalról történő előbb­re lépés még nagyabb erőfe­szítést kíván, mint korábban. Mindehhez biztos alapot je­lent elmúlt negyedszázados eredményes tevékenységük, a hosszú évek során felhal­mozott tapasztalat, s a jelen változásaihoz való gyors és rugalmas alkalmazkodásuk. (Xj

Next

/
Thumbnails
Contents