Nógrád. 1984. február (40. évfolyam. 26-50. szám)
1984-02-09 / 33. szám
NÓGRÁD Felhívás a brigádokhoz Hagy Wärt honismereti pályázat A korábbi évek hagyosnányo.in.ak megfelelően az idén is meghirdeti a honismereti ■pályázatot a Nógrád megyei Múzeumok igazgatósága más szervekkel együttműködve. A formai követelmények hasonlóak az eddigiekhez, új dolog viszont a pályázat megnevezése. Az idei évtől a pályázati kiírást Nagy Iván neve fémjelzi. Azé a nógrádi tudósé, aki dolgozataival, történeti publikációival úgy ápolta a helyi múlt emlékeit, hogy egyúttal a magyar köztörténet egészét is gazdagította. A Nagy Iván honismereti pályázaton részt vehetnek mindazok. akik múzeumi gyűjtéssel, történetírással nem hivatásszerűen foglalkoznak. A pályázatnak felnőtt- és ifjúsági (IS éves korig) tagozata van. Pályázni lehet bármely önálló helyszíni gyűjtésen alapuló, levéltári kutatáson nyugvó, eredeti ismeretet és tényanyagot feltáró tanulmány beküldésével. Egy pályázó több művel is nevezhet, de várják a ■munkaközösségek, iskolák, KISZ-szervezetek és szocialista brigádok által készített dolgozatokat is. Az első díj felnőtt kategóriában ötezer, ifjúsági kategóriában pedig háromezer forint. A pályamunkák beküldési határideje 1984. augusztus 31. Cím: Nógrád megyei Múzeumok igazgatósága. Salgótarján, Nógrádi Sándor tér 8. GALAMBKIÁLLÍTÁS SASHALMON Haszangalamto-kiáMítást reifete« Cebruár 11.-én és 12-én Sashalmon a HNF helyi bizottságának kultúrtermében a sashalmi, cinkotai, rakosszentmihályi, árpádföldi és mátyásföldi gaiambászokat tömö- ritő B—6-os egyesület. A kiállításon az érdeklődök számos érdekességet láthatnak. Bemutatják például a Hungária B—6 elnevezésű galambfajtát, amely a szd- poraság és a súlygyarapodás tekintetében felveszi a versenyt külföldi fajtákkal. Külön röpdék- ben mutatják be a Budapesti fehér magasszálló nevű galambokat. amelyek kedvelői körében is- I mertek. A kiállítás színhelye: XYI. kerület Veres Péter utca 27. szám. Megközelíthető az Örs vezér tértől a 14-os. a 43-ös. és a 46-os autóbuszokkal, valamint HÉV-vel. 8 A Nógrád megyei Tanács, a Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsa, a Hazafias ! Népfront Nógrád megyei bi- j.zottsága és a KISZ Nógrád megyei bizottsága az 1984—85- ös évre is meghirdeti a szocialista, a munka- és ifjúsági brigádok közművelődési moz- ■ galmát. A mozgalom célja: A brigádok folyamatos tanulásának, művelődésének, szórakozásának segítése. A művelődési mozgalom területei, témakörei: 1. Felszabadulásunk 40. évfordulója. A brigád ismerje meg az 1944. december 5-től napjainkig terjedő időszak legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági eseményeit, az időszak eseményeihez kapcsolódva a brigádok hely- és üzemtöríéneti gyűjtőmunkát vállaljanak. Devcsics Miklós Nógrád megye Tanácsa Medved Károly Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsa 2. „Együtt a családdal”. E terület témakörei biztosítsák a brigádok öntevékenységének kibontakoztatását, segítsék az űj szabadidős-szokások kialakulását és elterjedését. Erősítsék a munkahelyi közösség és a magánélet kapcsolatát, segítsenek a mindennapi kultúra, a szórakozás megújításában. (Az egyes témakörök a következők lesznek: környezetkultúra, háztartás és gazdálkodás, gyermeknevelés, szabad idő, kultúra és sport.) . Nevezni a részletes tájékoztató szerint, a munkahelyekre kiküldött nevezési lapon lehet. Határidő: 1984. február 15. Cím: Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsa kuitúr- agitációs propasandaosztály, Salgótarján, Tanácsköztársaság tér 1. 3100. Marezinek István Hazafias Népfront Nógrád megyei bizottsága Juhász András KISZ Nógrád megyei bizottsága FÚTŰBER nagybátonyi gyára a radiátorokról gondoskodott. A terenvei bányaüzem pedig megtervezte és beszerelte az új fűtési rendszert. A közel kétszázezer forint értékű társadalmi munkaakció január közepén fejeződött be. Azóta, a ma már bátonytere- nyei népkerti óvoda lakói a központi fűtés melegét, kényelmét élvezik, és a legnagyobb elismerés hangján beszélnek a pártfogókról, a széles körű társadalmi összefogásról. * I. üzem vezetői álltak dfczőrsé- get. A Mecseki Szénbányák dolgozói és vezetői nevéoen a ravatalnál Budaházi György körletvezető, a síroknál Fin- cza József, a Kossuth-bánya I. szenes köreiének párt titkára vet), végső búcsút a hősi halált halt bányászoktól. Kaptár 1 1984. február 9., csütörtök I Abigél napja A Nap kel 7.00 — nyugszik 10.57 órakor. A Hohl kei 10.12 — nyrggsswk — | órakor. Százhetvenöt évvel, ezelőtt, 1809. február 9-én születeti Abaújszántón és 43 éves korában, 1852-ben halt meg ugyanott Jászay Pál történetíró, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Havazás Várható időjárás a« ország területén ma estig: Nyugat fe*ő! tovább növekszik a felhőzet. Előbb a Dunántúlon, később másutt is sokfelé várható havazás. \ megélénkülő délnyugati szél fokozatosan északkeletire fordul, időnként, megerősödik, emiatt hófúvást okoz. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában plusz 1 és —4, északkeleten azonban —4 és —8 fok között. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma —1 és pHisz 4 fok között alakul. Vöröskeresztesek az idősekért A megyei Madzsar József Kórház vöröskeresztes szervezete évek óta patronálja a Somoskőújfalui öregek napközi otthonát. Havonta ellátogatnak a húsz idős emberhez, ajándékokkal, a.pró meg., lepetósefekel kedveskednek nekik. Emellett egészségügyi felvilágosító, nevelő, tanácsadó előadásokat tartanak filmvetítéssel egybekötve. A betegeiknek gyógyszereket írnák, szakmai tanácsokat adnak a gyógykezeléshez. Természetesen á vidámság sem marad el; Mikulás, farsang, névnaipl üfrxriepsógek összekovácsolják a pártfogókat az idős emberekkel. DERÜLT IDŐ, SZÁRAZ UTAK Az Ü tin form tájékoztatása sz-e- riiit szerdán a reggeli órákban az országban általában derült volt az ég, a hőmérséklet —1, —5 fok között ingadozott. Az éjszaka folyamán csapadék nem esett, országszerte jók a látási viszonyok, gyenge északnyugati szél fúj. A főútvonalak burkolata túlnyomó- részt száraz, azonban a vízátfo- lyásos helyeken — például Veszprém, Komárom, Somogy, Nógrád, Borsod és Szabolcs megye útjain — a hirtelen lehűlés következtében csúszós szakaszok is előfordulnak. A burkolat szórását és érdesítését folyamatosan végzik. Az alsóbbrendű utak főleg a hegyi szakaszokon általában csúszósak és a jégbordák miatt nehezen járhatóak. Hóakadály • sehol sem nehezíti a közlekedést. Központi fűtés társadalmi összefogással A mecseki bányászváros temetőjében szerdán kísérték utolsó útjára a múlt héti sújtólégrobbanás két komlói áldozatát. Cseri Lajos negyvennyolc éves vájár és Juri- nics János ötvenkét éves ak- j nász koporsója előtt munka- I társaik és a Kossuth-bányaTavaly májusban született az elhatározás; az akkor még kisterenyei népkerti óvodában, az ölajtüzelés helyett be kellene vezetni a központi fűtést. Az ötlet rövid időn belül áldozatkész pártfogókra talált. Megmozdult a település lakossága, a helyi gazdasági egységek összedugták a fejüket. A kazánház a szülői munkaközösség és a kohászati üzemek terenyei gyáregysége segítségével épült fel. A nyolcvan-kilencven ezer kalória teljesítményű kazánt a nagybátonyi gépüzem adta. A Bdnyásitemetés Komlón Hasznos hótakaró A mezőgazdasági szakembe. rek bizakodnak, hogy a hótakaró alatt megerősödik az ősz. szel elvetett búza. A száraz talaj és a november eleji nagy hideg következtében a növények a kívánatosnál lassabban fejlődtek és így viszonylag gyengén fejlett állapotban érte őket a tél. A legutóbbi állapotbecslés szerint a gabona 27 százaléka gyengén, 37 százaléka közepesen és 36 szá. zailéka jól fejlett állapotban volt. A késve érkezett hó sokat segített — elsősorban a ceapadókpótlást illetően —, de feltehetően alatta fejlődés- ne,K indult a gabona. Annyi azonban bizonyos, hogy a korábbi éveknél kedvezőtlenebb az év eleji helyzet a földeken. Kiadvány a sikeres energiapáiyázalokról A MTESZ az energiatakarékosságért címmel kiadvány jelent meg, amely a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének energiatakarékossági pályázataira 1980 és 1982 között beérkezett díjnyertes, illetve elfogadott pályaműveket ismerteti, rendszerezi. A csaknem 200 pályamunka bemutatásával a MTESZ a hasznosítható ötletek szélesebb körű megismeréséhez, elterjesztéséhez kíván segítséget nyújtani. A kiadvány a pályamunkák rövid tartalmi ismertetése mellett közli a szerzők nevét és a munka nyilvántartási számát is. Ezzel a pályaművek teljes anyagát megismerhetővé, hozzáférhetővé tették. Százharminc pályamunka műszaki megoldásai az ipar csaknem valamennyi területén felhasználhatók. Negyven módszert mezőgazdasági hasznosításra ajánlanak. A kiadványt a MTESZ lapok közönségszolgálatánál (Budapest, V., Kóssuth Lajos tér 6—8.), és a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Budapest, V., Szent István tér 4. szám alatti — boltjában lehet megvásárolni. DUGÓ Leáll a Trabant a forgalmas útkereszteződésben. Se előre, se hátra. Van ilyen a reggeli hidegben. Mögötte — élén egy nagy T betűs ZIL tehessantóvai — torlódik a kocsisor. A ZIL-ben ülő tanulóvezető — feltehetően oktatói utasításra — veszettül nyomja a dudát. Azután a záróvonalra, gyalogátkelőhelyre, balra nagy ívben történő kanyarodásra fittyet hányva bevágódik az Arany János utcába. Szó, ami szó, élelmes pilóta lesz a benne ülőből. Ha már most ezt gyakorolja. .. Rendőrségi gépkocsi érkezik. A két rendőr kiszáll a Ladából, odamennek a „dugókeltő” Trabanthoz. Amint kezüket ráteszik hátuljára, tüstént vagy négy gépkocsivezető ugrik segíteni. Félretolják az átmenetileg bénult masinát, azután mindenki megy a dolgára. Két Dere az egész. Igaz könnyebb a jó meleg autóban ülve tülkölni, mint kiszállni és bedöglött autót tologatni. A világon nincs olyan KRESZ, amely ezt kötelezően előírná, de mondjuk az emberségre lehetne hivatkozni. Lehet, hogy a tehergépkocsi tanulóvezetője kifogástalanul levizsgázik. Talán éppen azért, mert rátermett az oktatója. Érvényes jogosítványa lesz, tele pecséttel. Ebből egy a közömbösségé. . . U-!) Az idén már termel a martfűi szövetkezeti sörgyár Az erty&e időt kihasználva a téli hónapokban is tervszerűen épül Martfűn az első magyar szövetkezeti sörgyár. Az évi 250 ezer hektoliter sört termelő üzemnek már készen van a víztornya, tető alatt van az üzemcsarnok, felállították az erjesztő tartályokat, befejezték a szociális épületet. A folyamatban levő belső építkezésekkel párhuzamosan folyamatosan érkeznek a különféle gépek. Márciusban meg is kezdik a technológiai berendezések szerelemét. A palackozó például már június végére a helyére kerül. Úgy tervezik, hogy üzempróbaként más gyáraktól vállalnak majd bérpalackozást. Teljes kipróbálása előreláthatóan november végén kezdődhet meg, 1935-től pedig már teljes kapacitással termel majd a szövetkezete sörgyár. — A nemzetiségi nyelvtanulás iránti kedv egyre növekszik Nógrád megyében. Az elmúlt öt év alatt az óvodákban 236-ról 465-re, az iskolákban pedig 848-ról 1319-re emelkedett a nyelvet tanuló gyerekek száma. Persó és Gerence — újabb lágysajiok Újabb lágysajtókkal bővíti választékát a Veszprém megyei Tejipari Vállalat. Az egyikből a Persó nevű, nemes penész nélkül érlelt sajt- „újdonságból máris az üzletekben van az első „bemutatkozó” szállítmány. A másik, a Gerence nevű romadur típusú sajt gyártásának előkészítését most kezdték meg. Ez rokonságban van a pálpusztaival, de annál szolidabb illatú. „Meg- komponálásában” csehszlovákiai szakemberek is részt vesznek. A megrendelők újabb kívánságait is figyelembe veszik a továbbfejlesztés során. A két említett újdonság gyártásán kívül megkezdik a Camembert sajtok háromdekás kiscsomaigolását, eleget téve ezzel a MALÉV kérésének is. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS KöszöoetSnkfrt N'Jejptftlc ki I mmclazoterali, akik drága ha - I lőttünk« özv. B«R*xrz lAsklöné j temetésén megjetenóek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. s A GYÁSZOLÓ CSALÁD — Berend T. Ivén — Kubában. Magyarország gazdaság- történetéről és a magyar gazdaságirányítás-kérdéseiről tartott előadásokat Kubában Berend T. Brasn akadémikus. A magyar tudósi, aki a kubai felsőoktatási minisztérium meghívására érkezett a szigetországba, kedden fogadta Carlos Rafael Rodriguez, a kubai államtanács elnökhelyettese, miniszterelnök-helyettes. — Olasz kamionosök sztrájkja. Második napja tart Olaszországban a kamion- és teher- autósoferök sztrájkja. A sofőrök eltorla-szolták arz ország legfontosabb főútvonalait és lezártak több határátkelőhelyet. Azért szüntették be a munkát, mert a kormány elutasította béremelési követelésüket. Egyes észak-olaszországi tartományokban már észlelhető arz olaj és bizonyos élelmiszerek hiánya. — Sophia gyűjteménye. Olasz múzeumokba kerül — a legfelsőbb bíróság végleges döntéséig — az a 230 festményből álló gyűjtemény, amelyet 1977-ben koboztak el Sophia Lorentől és férjétől, Carlo Ponti rendezőtől, mert engedély nélkül külföldre akarták vinni őket. A 3,5 millió dollár értékű kollekció darabjai — amelyek között több Rubens-, Picasso- és Canalet- to-alkotás van — ezentúl a milánói galériában, a római, a bolognai és a caserlai mú zeumokban láthatók. LOPÁS TRAKTORRAL Különös módon hatoltak be a tolvajok kedden az angliai Rochester város postájára. Traktorral törték be a helyiség falát, majd kiemelték a széfet és kocsijukon elmenekültek. A szomszéd város postájának értesülése szerint a széfben kétezer font volt készpénzben, 7 ezer font pedig postai utalványon és bélyegekben. HALÁLOS BALESETEK Veszprém megyében, Tüskevár külterületén Kos János 36 éves gépkocsivezető, gyáli lakos tehergépkocsival halálra gázolta Molnár János 59 éves nyugdíjas, ajkai lakost. A baleset körülményeinek tisztázására és a felelősség megállapítására a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálatot indított. A Debreceni Fémfeldolgozó és Javító Ipari Szövetkezet kompresszor-műhelyében Tóth Gyula 26 éves kőműves, debreceni lakos egy álmennyezet szerelése közben leesett a három méter magas állványról, és olyan súlyosan megsérült, hogy kór-házba szállítás után meghalt. A baleset körülményeit szakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség. Villamos energia biogázból A szécsényi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet második éve működő b-iogáztele- pének többletkapacitását a jövőben elektromos energia előállítására fogják haszmo- síta-ni. A többlet gázmennyiség azért keletkezik, mert például késő tavasszal és nyáron a baromfitelep előírt hőmérsékletéhez átlagosan kevesebb energia szükséges, mint télen. De függ a hőszolgáltatás az állomány biológiai igényétől is. Ugyanakkor a biogáztelep termelése egy bizonyos határon alul már nem volna gazdaságos. Ez adta az ötletet a többletenergia tavaszi-nyári kihasználásáira. Az ehhez szükséges fejlesztés előkészületei a MÉM műszaki intézetének közreműködésével megkezdődtek és a terv szerint már a jövő év késő tavaszától a nyár végéig —, illetve amíg az időjárás engedi —, elsősorban a baromfitelepen és a tejtermelő telepien bio- gázenergia segítségével gerjesztett energiával fogják működtetni a villamos berendezéseket. A biogózenergia „átalakítását” könnyű-gázüzemű dízelmotorhoz csatlakoztatott áramfejlesztő generátorral érik el. Számítások szerint, ha a kön,nyűgázüzemű motort külföldről is kell beszerezni, a befektetés akkor sem haladja meg a hat-nvolc- százezer forintot, amelynek ré„ vén viszont évente közel egymillió forint értékű villamos energiát lehet előállítani. Ez egyszersmind azt jelenti, hogy a fejlesztésre költött pénz egy éven belül megtérül. nógrád a Maevar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő; GOTYAB GYULA. Szerkesztőség; Salgótarján, Palóez Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő- Ll-504 Sportrovat- 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS. a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palóez Imre tér ». Telefon- tt-542 Telex- 829109 Irányi tó szám.- 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 54 forint., negyedévre 107 forint, egy évre ' tli forint. Előállítja;'» Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palóez Imre tér 1. Pt.i 36. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató. Indexszámi 25 072 BO-ISIN álUMW r