Nógrád, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-14 / 11. szám

Százéves a szegedi múzeum gyűjteménye Kulturális demokrácia — a kultúra demokráciája «Tarsoly: veres posztón gaz­dag arany és ezüst fonállal a város czímere kihímezve. Fe­lül három réz karika, szíjak, befűzésére. Hozzá tartozik egy takaró, veres bőrből. Ily tarsolyai voltak a szegedi 1S44—48. évi polgárőrségi lo­vas tiszteknek. Adományozó: Nagy Károly kis-zombori plé­bános ... (a Szegedi Híradó szerkesztősége utján.) Az adományozó kijelentése sze­rint a tarsoly egykoron Joó József polgárőrségi tiszt tu­lajdonát képezte.” A szegedi Móra Ferenc Múzeum szüle­tési anyakönyvének, A Sze­ged városi múzeum régiség es történelmi emléktára nap­lójának ez az első bejegyzé­se 1883. augusztus 27-éről. Az írás Reizner János keze nyo­mát őrzi. De ebbe a naplóba vezette be egészen a 20-as évek végéig a gyűjtemény anyagát Tömörkény István és Móra Ferenc is. — A múzeum születéséről kérdezem dr. Trogmayer Ot­tó régészt, a Móra Ferenc Mú­zeum és a Csornád megyei múzeumi hálózat igazgatóját. — A városi múzeum ügyé­nek gondolata már a szabad­ságharc idején fölvetődött, de a polgári forradalom bukása megakadályozta a nemes kez­deményezés valóra váltását. A Bach-korszak éveiben Csap­iár Benedek szorgalmazta a múzeumalapítást, majd Low Lipót és Reizner János tettek lépéseket állandó városi gyűj­temény létrehozására. Ada­ttok bizonyítják, hogy már 1872-ben módszeres gyűjtő­munka, körültekintő leletmen­tés és tudós feldolgozás folyt. lAz 1879-es nagy árvíz után a katasztrófát követő újjászüle­tés lendületét erősítette, hogy e körtöltés építésekor felszín­re került az úgynevezett Szil­iért-lelet. melyet Tisza Lajos királyi biztos a városnak ajándékozott. A gazdag réz­anyag — különböző eszközök, péidául csákány, kalapács, véső stb. — kultúrtörténeti fordulópontot jelentett a ma­gyar régészet történetében; ez adta a fölismerést, hogy ha­zánkban önálló rézkorral kell számolnánk. A számtalan te­let meöett a magángyűjte­mények ajándékozása adta a Végső impulzust as önálló vá­Az egyik állandó kiállító a rosi múzeum megalakítására. A közgyűjtemény — mely lel­tárrendbe foglalta tárgyait, s így alkalmassá tette a tudo­mányos feldolgozásra, mint ahogy azt Reizner János az Archeológiái Értesítőben meg is tette az első leletek bemu­tatásával — a Dugonics -téri főreáliskolában volt, a köz- művelődési palota megépülé­séig. Legrégebbi a numizma­tikai gyűjtemény, melyet egy­re gazdagodó régészeti, ter­mészettudományi és néprajzi anyag követett. — Mi történt egy évszázad alatt? — A kezdeti időben a mú­zeum személyzetét a múzeum­őr vagy igazgató, a segédőr, néhány díjtalan gyakornok és a szolga alkotta. Kapuit vasér­és ünnepnapokon. valamint piacok alkalmával nyitotta ki a nagyközönség előtt. A nagy elődök közül Móra volt az, aki elsőként az országban didaktikai célzatú kiállitáso- kat rendezett a közönség informálása, nevelése érdeké­ben. Arra nincsenek följegy­zések, hogy az intézmény tör­ténetének első évtizedeibe* hányán látogatták a múzeu­mot, de a legutóbbi évtized adatai szinte lenyűgözőek. A Móra Ferenc Múzeum és ki­állítóhelyeinek (képtár, vár. Fekete-ház, dorozsmai szél­Patikamúzcum malom. Öpusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark) bemu­tatóit, az állandó és idősza­ki tárlatokat évente több mint 350 ezren keresték fel. A Móra Ferenc Múzeumban ma hatvan főfoglalkozású dol­gozó. közöttük tizenkilenc tu­dományos munkatárs tevé­kenykedik. Igen népszerű a múzeum fináléjaként működő Öpusztaszeri Nemzeti Törté­neti Emlékpark, mely eszen­ciája a természettudományi, a régészeti, a történeti, a nép­rajzi, s majdan a képzőmű­vészeti profilnak. — A múzeumok reneszán­szukat élik — tapasztalhat­juk naponta — de vajon a 100 éves intézmény és a megyei múzeumok igazgatója ülhet-e a száz esztendő babérjain? — Elkezdődött a Somogyi- könyvtár költözködése, s ezzel párhuzamosan születnek a tervek a megüresedő termek birtokbavételére. Statikai vizs­gálat dönt majd az átépítések nagyságáról, de elképzelések természetesen máris születtek. A megüresedő egész emelet nem nyílhat meg kiállítások és bemutatók részére, hi­szen a múzeum legnagyobb gondját, a raktározást is meg kell oldani. Mindenesetre ter­veink között szerepel múze­umi klub és előadóterem ki­alakítása, új bemutatóhelyek létrehozása. Így lehetőség nyí­lik majd, hogy a múzeumi törzsanyag nagyobb hányadá­val ismerkedhessenek meg a látogatók, s közönség elé ke­rülhessen néhány szép ha­gyaték is. A jövő nyáron minden valószínűség szerint megnyithatja kapuit a Fekete­ház, mely otthont ad az új­kor történeti és munkásmoz­galmi osztálynak, amely itt rendezi majd állandó és idő­szaki bemutatóit Gyarapszik Ópusztaszer, s bizonyára em­lékezetes kiállítások színtere lesz ezután is a képtár. Az első bejegyzett tárgy — a városcímer a tarsolyon — akár jelképe is lehetne az év­százados intézménynek, moly homlokán viseli hivatását és küldetését: „A közművelődés­nek’*. Tandi Lajos Egy fényes ékszerüzletben a Champs-Élysées-n igy szól a prémjeibe süppedt gömbölyű hölgy az őt kísérő tulajdonos­hoz: — Menjen tússzá, Minot úr, még meg talál hűlni, kitalá­lok magam is. Köszönöm, kö­szönöm... — Ó, szóra sem érdemes — felel a tulaj —, igazán nincs mit! Tudja, nálunk ez üzleti szokás, különösen amióta úgy elszaporodtak a lopások. * Egy normandiai faluban Marie-Therése bánatosan fe­ji a tehenet, férje a takar­mányt forgatja kicsit odébb. — Roger, Roger, soha nem szerettél te engem, és most se szeretsz! Esküdni mernék, hogy halálom után négy hó­Francia adomák nappal már más feleséged lesz. Esküdni mernék! — Ne esküdj, kedvesem, úgyis hiszek neked. * Anyós: Melyik ruha áll nekem a legjobban, fiacskám? Vő; Az utazóruhája! * Orvos: Monsieur Potte, a maga anyósa túl van az élet­veszélyen; hamarosan felgyó­gyul...' M. Pottey No. hallja, ezt kíméletesebben is közölhette volna velem! * — Hallottad, hogy próbálták ki az Eiffel-tornyot? — Nem. Hogyan? — Fölküldték rá az összes párizsi anyóst, hadd nyüzsög­jenek olt kicsit. És ha kibírja, jó, ha meg összedől, még jobb! * Munka'nélküli apa gyereke: — Apu, adjál tíz frankot! — Minek az neked? — Almát akarok venni. — És ehhez neked pénz kell? Menj ki a piacra, csú­fold a kofát, majd dob utánad almát! — És ha rohadtat dob? — Vágd a fejéhez, majd dob másikai! 8 NÖGRÁD - .1984. január 14, szombat K pvés olyan kérdés van, amely ma job­ban izgatná a társadalomtudósokat és a művelődéssel foglalkozó szakembere­ket, mint a kultúra és a demokrácia össze­függésrendszere. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a társadalom altalános demokrati­zálásának programját végre kell hajtani a kultúra területen is, lianem lényegi, a dol­gok tartalmát érintő kapcsolódásokról. Leg­alább két egymással összefüggő, de lényegét tekintve, jól elkülöníthető kérdés vetődik fel a probléma vizsgálatakor: megvalósul-e kultúra, az alkotás demokráciája és demok­ratikus-e a kultúra javainak „elosztása”. Nem véletlen, hogy minden társadalmi rendszer létrehozza, kialakítja azt a kultu­rális mechanizmust, amely érdekeinek és céljainak legjobban megfelel. Nem történt ez másként Magyarországon sem a felszaba­dulást követő időkben. Átalakult, átrendező­dött a művelődés intézményrendszere és irá­nyítása. A koalíciós idők egyik legfontosabb harci terepe éppen az iskolák egységes álla­mi kezelésbe vétele volt. De hasonló konflik­tusok zajlottak a művelődés egyéb intézmé­nyei és irányítása kapcsán is. Ezek a kérdé­sek néhány év alatt eldőltek. Üj demokra­tikus művelődési, művelődéspolitikai rend­szer alakult ki. A legfontosabb feladattá a kultúra javai­nak tömeges terjesztése, a néptömegek mű­velődési lehetőségeinek megteremtése vált. Az általános iskolai oktatás kötelező beve­zetése, a munkásfiatalokat a főiskolákra segí­tő szakérettségi rendszer, a politikai oktatás elterjedése nyomán létrejött az ország, a gaz­daság irányítására kész és alkalmas új ér­telmiség és számottevően javult a művelt­ség általános színvonala. Ekkor alakult ki egyebek között a művelődési otthoni rendszer is, amelynek a közösségi kulturálódás gond­jainak megoldása volt a feladata. Eredmé­nyei mellett szólni kell arról is, hogy ez az intézménytípus nem az akkor meglevő, sok' szempontból demokratikus, az öntevékeny­ségre épülő művelődési formák — egyletek, kultúrkörök stb. — mellett alakult, hanem helyettük. Ez tökéletes összhangban volt az­zal az elképzeléssel, hogy az állam hivatott polgárainak minden művelődéssel kapcsola­tos szükségleteit is kielégíteni. Napjainkban mind politikai, mind ideoló­giai szempontból fontos kérdéssé vált a tár­sadalom általános demokratizálása. Ez a fo­lyamat nem lehet eredményes a kultúrától függetlenül. A demokrácia feltételezi, hogy az állampolgárok ismerik és alkalmazni tud­ják jogaikat. Ennek előfeltétele, hogy az egyén pontosan felmérje helyzetét, tudato­san kezelje érdekeit, képes legyen az érdek­konfliktusok egyeztetésére. Ennek művelő­dési, műveltségi feltételei is vannak. Minden olyan művelődési forma üdvözlendő, amely tagjainak öntevékenységére épít, mert lehe­tővé teszi, hogy a társuló állampolgárok mintegy gyakorolják a demokratikus együtt­működést. A demokratizmus iskolájának te­kinthető minden jól működő amatőr művé­szeti csoport, szakkör vagy klub. S ez utób­bi területen minőségében is új jelenségek tűntek fel, az elmúlt években például a la­kóklubmozgalom. Azokon a területeken, ahol a közművelődés központi intézményrendsze­re anyagi vagy egyéb okokból nem épült ki, kisebb-nagyobb csoportok maguk kezdtek klubokat, művelődési és sportegyesüléseket alakítani. És mi lehet demokratikusabb an­nál, minthogy felnőtt emberek saját prob­lémáikat maguk akarják és tudják megol­dani, munkát — és ha kell — pénzt fektet­ve ebbe. Ugyanide sorolhatók a napjaink­ban mind nagyobb számban alakuló város­szépítő, azonos érdeklődési körökre épülő kulturális egyesületek is. Ez a folyamat még nem zökkenőmentes. A kulturális igazgatás nem készült fel arra, hogy partnerként fo­gadja a maga sorsáról dönteni képes állam­polgárt, ezért sok az adminisztratív kötelem. Ezek oldódása, az állami és az öntevékeny szervezetek együttműködése hozhatja létre az igazán demokratikus közművelődési rend­szert. Az oktatásnak és a művelődésnek igen szorosak a kapcsolatai a gazdasági szférával is. Lassan, de terjed az a felismerés is, hogy ez a kapcsolat kölcsönös függőségre épül. Egyelőre él az a mindennapi gyakorlatot meghatározó szemlélet, amely a művelődés ügyét a gazdaság „maradványérdekeltségi” területére utalja. Ez tömören annyit jelent, hogy a költségvetés elosztása a fontosabb, s csak a maradékból jut a kultúrára. Ezt a magatartást azonban csak részben mentik a nehéz gazdasági viszonyok. A kultúra nem­csak „viszi a pénzt”, hozzá is járul előte­remtéséhez. Még akkor is így van, ha az eredmények nem egyetlen ötéves terven be­lül mérhetők. Az általánosan művelt ember könnyebben és alaposabban sajátítja el a szakmai — tehát a termelésben közvetlenül értékesülő — ismereteket A kultúrára fordított pénz hosszú távon sokszoros nyereségként jelenik meg. Ezért kell a kultúrát egyenrangú, az alaphoz és a felépítményhez egyidőben tar­tozó alakulatként kezelni. Társadalmi adap­tációja lehetővé teszi későbbi gazdasági, tár­sadalmi fejlődésünket. [ Pali ági Szabó Ferenc ] ŰJ KÖNYVEK Babits Mihály születésének századik fordulója jó alkalom volt arra, hogy művészetének, emberségének nagysága tisz­tábban ragyogjon. Egyik leg­kiválóbb műfordítónk, esszé­írónk, irodalomtörténészünk, s egészen kivételes nagyságú költőnk. Legendás nagy ver­sei (Húsvét előtt, Jónás köny­ve stb.) a rádió és a tévé jó­voltából széles közönséghez juthattak el. Az évfordulóra számos Babits-könyv jelent meg: válogatott verseinek ol­csó kiadása, háborús verseit bibliofil kiadásban adta köz­re a Helikon Fortissimo cí­men, a Nagy magyar írók so­rozatban is megjelent egy életművét bemutató monog­ráfia, sőt Szeged és Eszter­gom külön kis kötetet szen­telt vidéki éveinek. Babits teljes életművét — az alko­tót és az embert egyaránt — egy szép könyv, a Babits Mi­hály száz esztendeje című kötet mutatja be Pók Lajos szerkesztésében. Babits a pá­lyatársak — Kosztolányi. Jó­zsef Attila, Szerb Antal, Kas­sák Lajos stb. — leveleinek, kritikáinak, portréinak tük­rében jelenik meg. A kötet­ben az első Kosztolányi leve­le Babitshoz 1906-ből: „Az el­ső benyomás hatásától most sem tudok szabadulni. Az ön fölfogása, színe, nyelve, vala­mi annyira egyéni, hogy az ember, ha arra kerülne a do­log. önt nem tudná egyetlen­egy irodalmi iskolához be­osztani. Modern? — Sokkal klasszikusabb: klasszikus?...” A XX. századnak nincs olyan költője, akit ne érintett vol­na meg Babits szelleme, hu­manizmusa. Még azok is. akik nem szerették (r>l. Szabó De­zső) is kénytelenek voltak vele foglalkozni. A kötet má­sodik részében az emlékeze­tes Babits-emlélrkönyvből ko­zol — kissé szűkén mért vá­logatást — a szerkesztő. A sort a halálától 1983-ig meg­jelent kritikák, méltatások, esszék, pályaképek zárják, melyekből az önmagához min­dig szigorú alkotó, a „magad emésztő drága alak”, az euró­pai magyar alkotó, a filozó­fus, a tanulmány- és regény­író Babits lép elénk. Egy másik évforduló a Szárszón rendezett konferen­cia 40. évfordulója: a magyar haladó értelmiség s kisebb részben munkásság és pa­rasztság találkozója a totális háború torkában akkor, ami­kor népünk lététtől, fennma­radásáról s az elkövetkezen­dő esztendőkről volt s kellett, hogy essék szó. A Kossuth Kiadónál megjelent kötet do­kumentumok gyűjteménye Kállai Gyula előszavával és Pintér István bevezető tanul­mányával. Megismerhetjük a találkozó előzményeit, előké­születeit, a Soli Deo Glória Szövetség, az SZDP Országos Ifjúsági Bizottsága tevékeny­ségét. célkitűzéseit. A kötet a szárszói találkozó jegyző­könyvét tartalmazza a kima­radt előadásokkal együtt, va­lamint a konferencia egyko­rú sajtóvisszhangját, a részt­vevők felszabadulás utáni visszaemlékezéseit s egyéb do­kumentumokat is; többek kö­zött eddig ismeretlen felhí­vásokat a nemzeti összefo­gásra a fasizmus ellen. Egyre több emlékiőet lát napvilágot, olyanok tollából is, akik naplójukat, visszaérnie-; kezesüket nem a nyilvános­ságnak szánták — éppen ezért megfogalmazásuk, a szerző politikai állásfoglalása mel­lőz minden alkalmazkodást. Ilyen típusú Shvoy Kálmán titkoß naplója és emlékirata is, mely a Kossuth Kiadónál jelent meg. Shvoy horthysta altábornagy és politikus 1918- tól 1945-ig vezette naplóját. Shvoy a jelzett időszakban fontos tisztségeket töltött be, közelről és közvelenül ismer­te a korszak vezetőit. Fontos kordokumentum az ellenfor­radalmi Magyarországról és vezetőiről. Érdekesen és talá­lóan jellemzi a korszak veze- zetőit Horthytól Gömbösig, Darányitól Imrédyig. Árnyal­tabb képet kapunk erről a korszakról egy kezdetben ka­tonai vezető, később ország- gyűlési képviselő tollából, aki közvetlen részese volt az ese­ményeknek. ‘ A nyilasok mint „balost” internálták, s így él­te át a háború utolsó napjait. A második világháború alatt nemcsak Magyarországon, Londonban is voltak magyar antifasiszták, akik más esz­közökkel és módon igyekeztek megakadályozni a tragédiát. Kellner György vegyes műfa­jú visszaemlékezésében emlé­kezik meg arról a csoportról, melyet Londoni Magyar Klub­nak hívtak. A Magyar anti­fasiszták Angliában 1940—1945 című kötet újabb aspektusú megvilágítása a háborús évek­nek, olyan momentuma a ha­ladó magyar gondolatnak és tenni akarásnak, melyről ez idáig ah'g tudtunk valamit. Kellner György tanulságos memoárja a Tények és tarul k eorozatban jelent «eg., - -

Next

/
Thumbnails
Contents