Nógrád, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-21 / 17. szám

fsmet olvasőpőlyázat // Kell a jó könyv '83—85 n Lapunk december 31-i szá­mában jelent meg a „Kell a jó könyv '83—85" olvasópá­lyázat telhívása. Az országos hirdető szervek harminc könyvből állították össze aján­latukat, s ezekből választhat­nak az érdeklődők a pályá­zati felhívás előírásai szerint. Az olvasópályázat füzetei a tanácsi, iskolai és szakszerve­zeti könyvtárakban, valamint a könyvesboltokban szerezhe­tők be. Olvasóinkat újabb három mű tartalmával ismertetjük meg. A könyvismertetőket a Balassi Bálint megyei könyv­tár munkatársai készítették. VIKTOR ASZTAFJEV: A HALKIRÁLY. Elbeszélések. Bp. 1983. Európa Kiadó. A hetvenes évek szovjet iro­dalmában váratlanul felerő­södött az úgynevezett „falusi próza”. Az írók egy része a civilizációs ártalmaktól mene­kült vissza a szülőfalu világá­hoz, másokat a természeti vi­lág fenyegetettsége késztetett szólásra. Ilyen „ökológiai” indíttatá­sú könyv Viktor Asztafjev sa­játos műfajú történetfüzére, A halkirály. Az első elbeszélés, A csepp, egy romantikus halászat le­írása. Már-már áhítattal telt, színes, érzékletes táj- és ter­mészetábrázolása pótolja a cselekmény hiányát, s az ol­vasóban is felébreszti a gyer­meki rácsodálkodás elemi örömét. Az arany sellőknél a jenyiszeji 'orvhalászok és hal­őrök folytonos csetepatéiról ír. Erkölcsi ítélet csak a kö­vetkező írásban, a címadó A halkirályban kap hangot. A halotti tor egy, a tajgá- ban dolgozó geológus tragi­kus haláláról szól, míg a Turuhanszki liliom újra a szerző személyes vallomása. A befejező írás a ciklus majd minden írásában feltű­nő szibériai őslakó. Akim hő­si helytállásának, emberségé­nek állít emléket. A távoli szibériai tajga vi­lágáról hírt adó könyvet su­gárzó erkölcsi ereje mellett színes, kivételesen szép leírá­sai teszik fontossá. KROSS, JAAN: A CÁR ŐRÜLTJE. Bp. 1963. Európa KIADÓ. A könyv hiteles forrásokra támaszkodva a múlt századi észt történelem egyik legér­dekesebb. legkülönösebb sze­mélyiségének életét eleveníti fel. A cár őrültje, azaz Timot­heus van Bock ezredes — I. Sándor fiatalkori barátja, a Napóleon elleni harcok egyik legendás hőse, aki azonban nem egy meglepetéssel szol­gált környezete számára. Már házassága is egyértelműen különcnek mutatta, a cári „megnősítést” elutasítva — egy előzőleg általa felszaba­dított jobbágylányt vett fele­ségül. Ezt csak megerősítette az a lépése, \hogy az 1810-es évek végén olyan memoran­dumot juttatott el uralkodó­jához, amely kilencévi vár­börtönnel „jutalmaztatott”. Innen elmebetegnek nyilvá­nítva térhetett haza, s egé­szen 1836. április 13-án bekö­vetkezett rejtélyes haláláig, mindvégig háziőrizetben, meg­figyelés alatt létezhetett csu­pán. Ennek ellenére — bár módja lett volna rá — még­sem szökött külföldre. Jaan Kross kitűnő korké­pet rajzol, amelyből pompá­san felsejlenek a cári Orosz­ország és a balti nemzetek érdekellentétei, Észtország korabeli arculata, mégis a re­gény tengelyében van Bock alakja áll. Kross értelmezésében egy felvilágosult szellem, igen bátor, meg nem alkuvó em­ber portréját, fejlődésrajzát kapjuk. ILF—PETROV: TIZENKÉT SZÉK. Bp. 1962. Európa Kiadó. Alig emlegetjük őket kü- lön-külön, csak így: Ilf—Pet­rov. Nevük összefonódott, egy­beolvadt, fogalom lett. Tíz évig alkottak együtt: műveik a szovjet szatírairodalom re­mekei. Első közös regényük a Tizenkét szék. Az 1920-as évek tipikus orosz kisvárosának bemutatá­sával indul a regény. Ippolit Matvejevics, volt nemesi mar­sall lecsúszott egzisztenciájá­ba a változás reménye kö­szönt be anyósának halálá­val. Az idős Madame Petru- hova a forradalmi időkben a szalongarnitúra egyik székébe varrta briliáns ékszereit. Me­nekülésük után a székek kü­lönböző gazdákhoz kerültek. A kincsek létezéséről nemcsak Matvejevics, hanem a gyón­tató pap, Fjodor atya is tud. A kincskeresőkhöz véletlenül kapcsolódik Osztap Bender, a minden hájjal megkent, nagy­stílű szélhámos. Matvejevics állandó társa lesz a közönség becsapásában. A rászedett polgártársak önmagukról mondatlak kriti­kát: őket is jellemzi a pénz- és hatalom, meg a gyors ér­vényesülés vágya. Hiúságuk nagyobb fukarságuknál, s Osztap ezt használja ki. Tizenegy székben nem ta­lálnak semmit. Az utolsó fel­hasítása előtt bekövetkezik a kincskeresők történetének klasszikus esete: a társvállal­kozók egyike megöli vetély- társát. Matvejevics egyedül akarja birtokba venni ősi „jo­gos” tulajdonát. A kincseket azonban már véletlenül meg­találták: luxusékszerből tár­sadalmi tulajdonná váltak, munkásklubot építettek belő­lük. BIZALMI VÁLSÁG? "Ohm I3#7 Család és iskola közös feladata a pályaválasztás segítése Elgondolkoztató eszmefutta­tást olvashattunk Tóth Elemér tollából a NÓGRÁD decem­ber 10-i számában a család és az iskola kapcsolatáról. Nem vitatkozni akarok az írással, hiszen az abban felsorolt tü­netek igazak, hasonlókat — sajnos — többen is tudnánk mondani. Csupán annyit sze­retnék hozzátenni, hogy ezek­nek a tüneteknek, problémák­nak az okait is érdemes lenne alaposabban feltárni. Irásom.- ban két szempontból szeretnék foglalkozni a pályaválasztás témakörével: a felnövekvő nemzedék életében az első nagy jelentőségű döntés a pá­lyaválasztás, valamint a pá­lyaválasztás segítése a család és az iskola kapcsolatának egyik fő területe, feladata. Iskolarendszerünk sajátossá­ga, hogy korán — 14 éves korban — állítja először ilyen döntési szituáció elé a gye­rekeket. Sokan keseregnek emiatt, azt mondják, hogy jó lenne, ha később, érettebb korban kellene dönteni. Van ebben igazság, de mégsem lenne helyes, ha a pályavá­lasztás problémáiért csak a korai döntéskényszert okol­nánk, s közben elfeledkeznénk arról, hogy képzési rendsze­rünk egyre inkább a szűk te­rületre szorítkozó specializáció helyett a szakmák általános alapjainak kialakítására he­lyezi a hangsúlyt. Továbbá ezen túl is tág tere van az átképzésnek, és a mobilitás­nak. Mind az általános, mind a középiskolát végzett tanulók Réti Zoltán rajza pályaválasztását sok tényező motiválja. Kitüntetett szerepe van ebben az érdeklődésnek, egyre több konkrét információ segíti ezt: pályaismeret, szak­maismeret, előmeneteli és ke­reseti lehetőségek ismerete stb. Nehezítő tényező a reá­lis önismeret, önértékelés gyakran alacsony szintje, to­vábbá a sok esetleges és szubjektív motívum, mint például hová megy a bará­tom, barátnőm, divatszakma- e, vagy sem és így tovább. Sok tapasztalat bizonyítja, hogy a családi nevelésben ki­tüntetett figyelmet kap a gyermek sorsával való törő­dés. A szülők többsége nagy élettapasztalattal segíti eliga­zodni gyermekét a különböző pályák, szakmák, hivatások között. Meghatározónak tart­ják az anyagi biztonságot, a jó kereseti lehetőséget. Több­ségük jól ismeri gyermekét, reálisan igyekszik figyelembe venni pályaalkalmasságát. Ér­zékelhető azonban konzerva- tizmus is, ami azt eredménye­zi, hogy a lányok zöme csak a hagyományos női szakmá­kat választja szívesen, és tartózkodik az ipari szakmák­tól. Előfordul az is, hogy a gyermek jövőjét csak rövid távra tervezik, ezért nem von­zóak azok a pályák, ahol ala­csony a kezdő fizetés, nem gondolnak arra, hogy a ké­sőbbiek során a kezdeti hát­rányok kompenzálódhatnak. Az iskolában több éves pá­lyairányító munka készíti elő a pályaválasztást. A nevelő­munkában reális önismeret, önértékelés kialakítására tö­rekednek a pedagógusok. Igyekeznek sokoldalúan meg­ismerni tanítványaik érdeklő­dési körét, pályaalkalmassá­gát, szándékait. Kedvező ta­pasztalat, hogy a szűkebb környezet és a megye tanu­lási, sőt későbbi elhelyezkedé­si lehetőségeiről is tájékozta­tást kapnak a gyerekek. Al­kalmuk nyílik közvetlenül is megismerni a választott kö­zépiskolát vagy — üzemi környezetben — a választott szakmát. Egyre több egyetem, főiskola is segíti a középis­kolások — kiemelten a fizikai dolgozók gyermekeinek — pályaválasztását Azok a ta­nulók, akik nehezen tudnak dönteni, bizalommal fordul­hatnak tanácsért a nevelési és pályaválaszási tanácsadó intézethez. Talán csak az elsöosztályos- szülők és a tanítónő kapcso­lata olyan szoros, mint a nyolcadikos osztályfőnökök és a szülők együttműködése a pályairányító munkában. A nevelőmunkát jelentősen se­gítené, ha ez az együttműkö­dés hosszabb távot fogna át, nem szűkülne a pályaválasz­tás konkrét kérdéseire, ha­nem a gyermeki személyiségé fejlődés egészére kiterjedne. Szaporodnak a jó példák a téren: egy-egy szülő tart tá­jékoztatót az ő szakmájáról az érdeklődő gyerekeknek, esetleg még a munkahelyet is megmutatja. De még mindig találkozunk olyan szülőkkel, akik csak akkor keresik az iskolát, ha úgymond „baj van a gyerekkel”, s egyesek még akkor is elzárkóznak, át­hárítanak minden felelősséget az iskolára. Pedig eredményi csak az együttműködés, a kölcsönös megbecsülés hoz-r hat Sok csalódástól óvhatjal meg közös munkával a gyer­meket a család és az iskolai A csalódás egyik forrása le­het, ha gyerekek nem veszik figyelembe a társadalmi igé­nyeket és lehetőségeket, ami­kor pályát választanak. A társadalom már ma is, és a jövőben egyre inkább mű­veltebb dolgozókat igényel. Egyre többen szerezhetnek szakmunkás-képesítést szak- középiskolában. Megyénkben új irányokkal bővülnek a továbbtanulás lehetőségen katonai kollégium létesült Bar> lassagyarmaton, állattenyész­tő szakközépiskolai osztály indul Szécsényben, érettségis adó szakközépiskolai osztály­ban szerezhetnek elektromos-; szerelő-szakmát a jelentkezők a salgótarjáni szakmunkás- képző intézetben. A megszül nő óvónőképzés helyett —• amit azért kellett • leállítani! mert nem tudnánk munkahét lyet biztosítani a végzősöknek — két gimnáziumi osztály in­dul a Szántó Kovács János szakközépiskolában, ezek kö­zül az egyikben ének-zenei speciális képzés lesz. Ugyanakkor számításba kell venni, hogy várhatóan tovább szűkülnek — főként a keresett szakmákban és is­kolákban — a megyén kívüli továbbtanulási lehetőségek. Jó tudni, hogy a középiskoJ Iákban korábban, március 1- ig kell jelentkezni a felsőfok kú tanulmányokra. A következő hetek az isko­lákban, a családok és a gye^ rekek egy részének a pálya­választás időszakát jelentik} Jó lehetőség és közös érdeki hogy ez is hozzájáruljon a család és az iskola közti bi­zalom és együttműködés erő­sítéséhez. r>r Szalánczay György Nógrád megyei Tanács műv. oszt. vez.-h. T A jelzőim elgyávultak. Magam előtt látom G,-t, »mint „luciferi” szemvillanás­sal felméri azt, amit a Kom­játhy körről leírok és rámutat — mit rámutat? rábök — egy- egy jelzőre: „na, ez is ilyen nagyokat mond..." És ha csak ennyivel megússza az ember, már majdhogynem elégedett lehet. Pedig szívesen írnék arról „szívből jövő" lírai be­számolót — miként készültem közéjük már régen. Nekem legalább is úgy tűnik, hogy régtől fogva készülök a balas­sagyarmati irodalmi társaság­ba, pedig mindösszeí?) vagy két éve él ez a kör. Hát ak­kor most mi legyen? Legyek racionális, szigorúan tárgyila­gos? Az ember talán mégse bújjon ki a bőréből. Nem si­kerülhet. Mérni, leméretni, valahova tartozni — mind megannyi felelősség. Az , ember mégis a felelősséget keresi, mert semmiféle szellemi vagy más összetételű magány nem ér­het fel egyetlen társsal. És ha eddig nem tartozott sehova — azt is lehetne mondani; fele­lőtlenül élt. Felelőtlenül megtehette, hogy semmit se tegyen, nincs, aki szá­mon kérje, nincs, aki szá- montartsa az embert a leg­közvetlenebb hozzátartozói, barátai után. Keresni kell a társakat és ..körül ülni az asztalt” a kassáki felszólítás­tól hajtva. Körben, asztalnál VILÁGAINK Néhány szót szeretnék le­mérni. Kerényi Ferenc, akit lek­toruknak kértek fel — és ezt a tisztséget az első meglepő­dés után szívesen elvállalta — azt írta róluk a Palócföld legutóbbi számában, hogy Komjáthy Jenő szellemi örö­köseiként élő szellemi-művé­szeti műhelyt hoztak létre Ba­lassagyarmaton. A kör egyik alapítója a folytonosságról be­szélt nemrégiben, amikor a társaságról érdeklődve azt is jeleztem, hogy szívesen beált- nék vagy inkább így: ..beül­nék” közéjük...' „Nálunk az ülések kényelmetlenek. Jó da­rabig eltartanak, sokszor az éjféli órába is beleérnek és olyankor mindig felolvasáso­kat is tartunk, egymás dolga­it bírálva pedig gyorsan repül az idő...” A társaság az idén legalább hat, kifelé is lépő rendez­vényt tervez — „Napjaink”- estel, költői estet, újabb tá­borozást az első tapasztalatai nyomán, vendégeket hív majd meg. közreműködik a híres Szinnyei féle irodalmi lexikon Nógrád rhegyei kiegészítésé­nek munkájában, pártolóan fogadja és segíteni is kívánja a Budapesten éld Balogh Béni (számos kötete jelent meg) érdekes-szép tervét arról, hogy a következőkben összegyűjti és megírja, (talán könyv alak­iában is megjelenteti valaki) Nógrád megye valamennyi legendáját. Az elsőn már túl van, levelet írt a Komjáthy körnek, abban beszámol. hogy a de­bercsényi harang legendáját már papírra vetette. Ez a ha­rang, amely a legenda szerint a török pusztította régi De- bercsény „szószólója” volt, majd a pusztítás után a föld­be kerülve hétévenként a fel­színre jön és akkor meg is szólal. A mesélni is szerető nógrádi táj tele van ilyen le­gendákkal. Akadémikus viták ebben a körben nincsenek. Szenvedé­lyes csattanó vitamondat annál több elhangzik és per­sze akadémikus „külsejű és belsejű” körtagok sincsenek. Komjáthy Jenő kicsit bizony kései örökösei közé készülőd­ve mégis elsősorban lokálpat­riótákra számítottam. Talál­tam lokálpatriótákat nem ép­pen patriótakorban, hiszen az asztal körül azon a hétfői estén csupa fiatal ember ült. A szeretetnek nincs kora. Ebben a fiatal körben talán nincs is helye a megállapodottságnak. Ami amúgy is ellentmond mindenféle alkotói munkának a közismert babéron üldögé- lés örökzöld igazsága szerint. A holdudvar a másik szó. Ezt is Kerényi Ferenc írta le róluk, mármint, hogy ilyen rövid idő alatt valóságos hold­udvaruk van — kisugárzásuk — és vannak szurkolóik is, mint minden valamire érde­mes jó csapatnak. Ez a kisu­gárzás talán a ' legnagyobb, amit egy kör gerjeszthet ma­gából, anélkül, hogy' „tenné- venné magát ", anélkül, hogy felkérezkedne mindenféle hír­közlési szerv kocsijára, anél­kül, hogy magamutogatást le­nézve elsősorban önmaga ér­tékeinek kiteljesedésével tö­rődne és ismerné az időt is, amely „mindent beérlel”. A fény talán még erősödik is mostanában. A Komjáthy körre, erre a társaságra egyre többen gondolnak távolabb élve az irodalmat falaiban, embereinek szellemiségében továbbéltető Balassagyarmat­tól, mint ahonnan várni lehet valamit és ahova vinni érde­mes. A botladozó, bátortalan és túlontúl magabiztos irodalmi kezdések itt, ebben a társa­ságban, kiegyenlítődnek; jó mederbe kerülhetnek az egyé­ni folyamatok az íróvá, köl­tővé érlelődés gyakorta bi­zony fárasztó és itt-ott fáj­dalmasan nehéz szakaszaiban. „Megszólalni mégsem köny- nyű". Novellában, versben ki­fejeződni nehéz. Megszólalni úgy, hogy az író, költőtárs ott ül — ugyancsak nem tartozik a könnyű dolgok közé. Pedig ezt várják egymástól azok, akik társasággá szerveződve rend­szeres időközönként összejár­nak. Mehetnének — ha idő­sebbek lennének — tarokkoz­ni. Egymás szavait érzéseit szándékait, közösségi tartal­mait, sorait boncolgatva él­nek, mint az örökösök. Az örökség terhével. És örömévet Megyénkben nem nőnek, „mint a gomba”, az irodalmi társaságok. Hogy egy ilyen műhelyhez mi mindennek keli együtthatni, azt nehéz lenne ebben a kis térben meghatá­rozni. A hely szellemét emle­getik a romantikus hajlamú­ak, de talán mégis másról le­het itt is szó! Akaratról első­sorban és persze tehetségről. Kevés számú köreink sor­sáról elsősorban a körön be­lül lévők döntenek az előbbi­ek szerint, azok alapján, ön­maguk helyes értékelésével. De aztán szóba kerülnek könyveink is. könyveink sorsa nemkülönben. Felelősség min­den leírt sor iránt — ez nyil­vánul meg talán abban a mondatban, amelyet aztán el­cifrázhatnánk akármeddig: „Most jelent meg két me­gyénkben élő költő egy-egy kötete, de itt nálunk Balas­sagyarmaton nem lehet hoz­zájuk férni..." Másszóval a körben ülve, az asztalnál, az ember belelát mindabba, ami valamiképpen megvilágítva van a „holdudvar” által is. A publikálási gondok peá dig ott lehetnek csupán gooJ dók bármilyen gyötrők, vagy kedvet is szegők, sehol van­nak, léteznek leírt sorok, van­nak, születnek újabb műveld És ha már a publikálás kí megtörtént — marad még al felelős terjesztés cseppet sem elhanyagolható kérdése. Jé, jó — elő a müvekkel, elő a so­rokkal! De akkor következzem a többi is! Versek, versciklus, tömöri jó s'odrású novella elevenedik itt emberi hang által. (T. Pataki László) ( 7 WÓGHÁO = 1984. január 2-U fc&om&at i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents