Nógrád. 1983. december (39. évfolyam. 283-307. szám)
1983-12-11 / 292. szám
FÖLDI-KÉPEK t MOSZKVÁBAN! Nyolc fiatal festőmész mun- frái között Földi Péter festményeit is láthatja a közönség egy, a hétén megnyílt moszkvai kiállításon. Megyénk képzőéi űvészetének reprezentánsa öt olkotást küldött a szovjet képzőművészek szövetségének moszkvai székházában rendezett bemutatóra. A Somoskőújfaluban élő alkotó művei közül ott van a már több országot megjárt Karám című kép Is, amellyel pár évvel ezelőtt a salgótarjáni tavaszi tárlat fő- díiat elnyerte. Ismertebb képei Yözül még A tojó és a Tobozgyűjtők tekinthetők meg a Szovjetunió fővárosában. Miről ír a Fáklya? A Fáklya 23. számának ve- eető témája Moszkva jelene és jövője. A lap munkatársa ■Moszkva általános távlati fejlesztési tervéről és. a már megvalósult elképzelésekről beszélget Prqmiszlowal, a városi tanács elnökével. A lakásprogram és a -rekonstrukció mellett fontos helyet fog- lkai el' a műemlékvédelem is. tMoszkva történetébe és a történelmi városmag kialakulásának folyamatába pillantha- tiink be a Moszkva műemlékei című cikk segítségével. A városi ember sokszor szívesen vonulna vissza egy csen- •des zugba, távol a város zárjától. Ilyen kellemes környezetben épül a szovjet fővácos ’Sztrogino-lakótelepe, amelyről érdekes riport tudósít a Fáklya 23. számában- Folytatja a lap Leonyid Mlecsin A Waihalla-terv című regényének közlését. A 22. oldalon gyerekeknek közöl mesét. Tízmillióval főbb tégla Teljesítették éves tervüket a IPBizép-dunántúli Téglaipari Vállalat Fejér, Vas és Veszprém meggyei üzemet. Eddig együttesen 1.75 millió téglát adtak át a felhasználóknak, az év hátralevő jpészeben pedig még legalább lü anilliót készítenek, s ezzel 3 mii- Hóval túl is teljesítették azt a többletet, amelyre az év elején fefcvett 44 millió forint fejlesztési hitel folyósításának feltételeként vállalkoztak. A vállalat gyárai a bankhitel felhasználásával és saját erőből ebben az évben mintegy GO millió forintot költöttek a szállítás «s a rakodás gépesítésére, s egyes technológiák kiegészítésére. A többletben emellett szerepet kapott az a merész, de bevált kezdeményezés is, hogy az építkezők, tehát a téglaigénylők Ss részt vehettek a téglagyártásban. A munkájuk ellenértékét téglában kapták meg. Ezzel jelentősen sikerült mérsékelni a gyárak krónikus munkaerő- hiányát. Kiállítás erz évfordulóra Jövőre lesz negyven éve, hogy Balassagyarmat felszabadult. Erre az alkalomra kiállítást tervez a Palóc Múzeum, amelynek célja az, hogy bemutassa a régi Balassagyarmatot, illetve azt a fejlődést, ami a felszabaduias óta bekövetkezett. A kiállítás előkészítését, a tárgyak gyűjtését már elkezdték a muzeológusok és a honismereti kör tagjai. Gyűjtik az 1944—1956. közötti időszakból származó tárgyakat, használati eszközöket, dokumentumokat. A múzeum és a honismereti "kör tagjai munkájukban számítanak a lakosság segítségére. A kiállítással kapcsolatban részletes tájékoztatást Majdan Béla helytörténész- muzeológus ad. Arcok Nobel-díjak Szombaton délután adták át Stockholmban az idei Nobel- díjakat. A magas kitüntetéshez az idén rekordösszeg járul: a csekk másfél millió svéd koronáról, vagyis mintegy 190 ezer dollárról szól. A Nobel-díjakat — a hagyományoknak megfelelően — a svéd király, XVI. Károly Gusztáv nyújtotta át a kitüntetetteknek, öt amerikai tudósnak, illetve egy brit regényírónak. A fizikai Nobel-díjat - megosztva — William A. Fowler és az indiai származású Subrahmanyan Chandrasekhar asztro- fizikusok, a kémiait Henry Taube, az orvosit pedig Barbara Mc Clintock botanikus kapja. A közgazdasági Nobel-díj idei nyertese a francia származású Gerard Debreu, míg az irodalmi díjat a brit William Goldingnak, a „Legyek ura" című regény írójának ítélte oda a Svéd Királyi Tudományos Akadémia illetékes bizottsága. A Nobel-díjakat hagyományosan minden év december 10- én, a díj alapítója, Alfred Nobel svéd feltaláló halálának évfordulóján adják át. Bélyeggyűjtők vasárnapja E HETI s ó Az országos Madách Imre irodalom- és színháztörténeti bélyegkiállítás zárása előtt, ma érdekes eseményekre kerül sor a salgótarjáni Kohász Művelődési Központban. Reggel kilenc órától alkalmi postahivatal várja bélyegzővel a gyűjtőket, a Nógrádi Sándor Múzeum felülnyomott Madáoh-emléklapökat áruTegnap délelőtt Salgótarjánban tartotta megyei kibővített küldöttközgyűlését a MAVOSZ Nógrád megyei intéző bizottsága. A közgyűlésen előterjesztés hangzott el Mátrai István, megyei vadász- mester tolmácsolásában a Nagyvadgazdálkodás helyzete Nógrád megyében és a további feladatok címmel. A küldöttközgyűlésen elhangzott, hogy még az 1970- es években az apróvad-gaz- dálkodás volt előtérben megyénkben, ezt követően 1977- től a megyei intéző bizottság állást foglalt a nagyvadgazdálkodás minőségi és meny- nyiségi formálására. Ennek eredménye, hogy megyénkben ma már valamennyi terület vegyes vadasnak minősíthető, mindenütt megtalálható a szarvas, őz és a vaddisznó, de szép számban van az új vadfaj közül dám és muflon is a vadásztársaságok területén. A törzsállományt 1990- lig tovább szeretnék növelni. sít. Tíz órakor kerül sor az országos bélyegkiállítás kilenc kiállítójának elismerésére- Valamennyien Madách- emlékérmet kapnak, valamint Réti Zoltán Tragédiaillusztrációinak albumát. Ugyancsak ma, alakuló ülését tartja a motívumgyűjtők megyei szakcsoportja, döntenek szervezett kérdésekben és megválasztják a vezetőséget. Szarvasból 1055. dámból 200, őzből 5200, muflonból 580, vaddisznóból pedig 1030 darab az előirányzott és fenntartható törzsállomány. A küldöttközgyűlés végül megállapította, hogy a vadgazdálkodási tevékenység tervszerű, a jelenleg érvényben levő rendelkezéseket, tervfegyelmet a vadásztársa-- ságok betartják, az új vadfajok telepítését elősegítik. A vadfölügazdálkodás célszerű, a termelőszövetkezetek együttműködésével egyre inkább alkalmazzák a nagyüzemi módszereket. Kimondotta a közgyűlés, hogy a nagyvadgazdálkodás folytatása, a vadexport növelése, az állomány minőségi formálása további feladat. Éppen ezért törekedni kell a helyes vadászati módok kialakítására és alkalmazására. Kovács István, a MAVOSZ megyei intéző bizottságának titkára a hivatásos vadászok 1983. december 11., vasárnap. Árpád napja. A Nap kel 1-21 — nyugszik 15.53 órakor. A Hold kel 11.5« — nyugszik 21.30 órakor. * 1983. december 12-, hétfő. Gabriella napja- A Nap kel 7.22 — nyugszik 15.53 órakor. A Hold kel 12.31 — nyugszik 23.38 órakor Száznegyven évvel ezelőtt 1843. december 11-én született Robert Koch német orvos, a bakteriológia megalapítója. Kidolgozta a baktériumok tiszta tenyészetének módszerét, tárgylemezen történő festésüket és meghatározta a velük való kísérletezés alapelveit. 1876-ban felfedezte a lépfene, majd a tífusz kórokozóját. Munkásságával lehetőséget teremtett sok fertőzéses betegség elleni' védekezésre. 1905-ben Nobel- díjat kapott a tuberkulózis területén végzett kutatásaiért és felfedezéseiért. * Százhúsz évvel ezelőtt, T863. december 12-én született és 81 éves korában, 1944 januárjában halt meg Edvard Munch festőművész, a norvég művészet első kiemelkedő egyénisége, az expresszioniz- mus kimagasló képviselőjeBORULT IDŐ Várható időjárás az ország területén ma estig: Folytatódik a túlnyomóan borúst. párás, helyenként tartós.:’ ködös idő. Főként éjszaka volt többfelé kisebb havazás. A megélénkülő déli, délnyugati szél időnként megerősödik A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és —5, legmagasabb nappali hömérséklci plusz 3 és —2 fok között alakul. helyzetét értékelte vitaindító beszédében. A megye több mint 1300 vadászát képviselő küldöttek — akik közül a fizikai dolgozók aránya meghaladja a 65 százalékot, a termelőszövetkezeti tagoké a 16 százalékot — felszólalásaikban azt erősítették, hogy a vadászoknál is első a munka. Ezután következik a közéleti tevékenység, a vadásztársaságokon belül pedig a szabad idő hasznos eltöltése, a sport, a szórakozás, a népgazdasági érdek legyen a legfontosabb feladat. Ennek adott hangsúlyt Devcsics Miklós, az intéző bizottság elnöke is felszólalásában, aki a nógrádi vadászat fejlődése mellett a szakszerű selejtezésre hívta fel a figyelmet, s kiemelte, hogy képzett, anyagilag és erkölcsileg elismert hivatásos vadászokra, van szükség. A megyei küldöttközgyűlés több javaslatot fogadott el. Ezekre még visszatérünk. Praktikus újdonságra figyeltem föl a minap. Megyeszékhelyünk egyik élelmiszerboltjában — feltehetően karácsonyi meglepetésként — füst ízű sót árultak. A formás kis fűszertartó üvegben levő 12 dekányi só ára potom 26 forint. Először azt hittem, a só ára lett borsos, de valószínűleg a füst ára emelkedett a fűtési díjak miatt. Tapasztalatból tudom, a füstölés milyen drága. Annak idején — trabantos koromban — egy rendőr száz forintra büntetett, mert füstölt a kocsim. Et* tői én is füstölögtem egy ideig, de ez már ingyen volt. A füst ízű só — amely füstből és sóból áll — rendkívül hatékony. Pár csipetnyi belőle a babfőzelékbe az ember máris úgy érzi, egész füstölt oldalas fő benne. Kés sem kell elfogyasztásához, ami újfent előny. Hogy a só mennyire füst ízű, az a lakó tudná elmesélni, kinek gyereke ilyen sóval ízesítette zsíros kenyerét, mire a,ház- mester kihívta a tűzoltókat. A szagról ugyanis kisebb lakástűzre gyanakodott. Az ötletes ételízesítő másik haszna, hogy a fölös vásárlóerő lecsapolá- sára is alkalmas, ugyanis emberek tucatjai ajándékozzák meg szeretteiket ünnepekre füst ízű sóval. Mondom ezt annak ellenére, hogy láttam olyan vásárlót is, aki sóbálvány- nyá vált, nem annyira a sótól, mint inkább az árától és azóta — állítólag — intravénás sóoldatot kap. Persze nem füstölt sóból, erre az egészségügynek nem telik. Van még másféle só is ezekben a napokban Salgótarjánban. A cápasóra gondolok, minek igazán itt volt az ideje, mert már untuk a sok kanári-, papagáj- és galambsát, amivel évek óta szerencséltetnek minket. Különben is. ki tagadná, hogy a galambok ideje lejárt és manapság inkább a cápák jöttek — ŰJ SZOLGÁLTATÁSOK. Beváltották a hozzájuk fűzött reményeket a Balassagyarmati Javító-Karbantartó Kisvállalatnál idén bevezetett új szolgáltatások. A folyamatosan indított motortekercselő-, villanyszerelő-, víz-, vezetékesgáz-, központifűtés- szerelő-, ács- és bádugostevé- kenységek hiányt pótoltak, egyúttal javították a kisvállalat jövedelmezőségét, erősítették versenyképességét. — Ezüst, lue és duklasz. Megkezdte a fenyőárusítást a Nógrád megyei Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat. Salgótarjánban, Balassagyarmaton, Karancslapujtőn és Kis- terenyén összesen ötezer méternyi, azaz mintegy háromezer darab fenyőfát kínálnak megvételre a boltokban. Az ezüst-, luc- és dukiaszfenyő- ket a salgóbányai, a nagybá- tonyi és a szügyi erdőkben vágták ki. divatba. Ráadásul mennyivel látványosabb műsor ez. Ugyanis még soha nem láttam díszmadár-tulajdonost, aki bebújt volna a madarai közé a kalitkába, míg a cápáslányok igenis bemerészkednek a cápák közé, a sós vízbe. Az akváriumban két cápafajta van. A ritkább és a kisebb — éppúgy mint a boltokban, a citrom —, míg a nagyobbak a dajkacápák. A produkciót különösen nehezíti, hogy nem tudnak számukra elég meleg vizet biztosítani. Ez nem csoda, mert a megye- székhelyen 50 ezer embernek nyáron nincs meleg vizű strandja, nemhogy télen három cápának. Amelyeknek ráadásul nem is állandó lakóhelyük Salgótarján, csak ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkeznek. És máris támadó kedvűek a hideg víz miatt. Igaz, a hideg és a viz miatt néhány állandó salgótarjáni lakos is ingerültté vált. Feltehetően a vízért és melegért felelősek nem dajkálták őket eléggé, emiatt tesznek úgy, mintha citromba haraptak volna. Több ízben felszólítottak bennünket, győződjünk meg róla, milyen hideg van a lakásukban és hány fokos a víz. Ez utóbbiban bizonyára azé a bérlőé a pálma, akinek vize tizenkét lépcsőfokot folyik le lakásából. Állítólag hetek óta, amit kötlek, méh mostanra takaros jégpálya jött volna létre a ház előtt, ahol a hazatérők ügyes kis sóműsort mutathatnának be a sóhivatal rendezésében.' Sóban — mint látható — nincs hiány a megyében, legfeljebb arról van szó, hogy semminek sem tudunk örülni. Mint azok a lakók sem, akiknek lakásában a közeli napokban cserélik a fűtés csőrendszerét. Ez a sóműsor sem ígérkezik akármilyennek, bár én az illetékesek helyében inkább alámerülnék a cápák közé... Hetvennégy négyes A Sportfogadási és Lottói Igazgatóság közlése szerint a 49. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következőik: 4 találatos szelvénye 74 fogadónak volt, nyereményük egyenként 123 835 forint, 3 találata 6784 fogadónak volt, nyereményük egyenként 675 forint. A 2 találatos szelvények száma 217 743 darab, ezekre egyenként 26 forintot fizetnek. — ELHUNYT SOMOGYI PÁL. Pénteken, 59 éves korában szívroham következtében váratlanul elhunyt Somogyi Pál, a Ludas Matyi fő- munkatársa, a kiváló humorista. Temetéséről később intézkednek. Nem hullajtja levelét a karácsonyfa Meghosszabbítja a karácsonyfa élettartamát, gátolja a tűlevelek hullását, a Magyar Ásványolaj és Földgázkísérleti Intézetben kifejlesztett paraffinviasz-tartalmú anyag. A karácsonyi vásárra 75 ezer flakont töltöttek meg vele kísérleti üzemükben. A Phytowax nevű párolgáscsökkentő anyag egy másik változata a mezőgazdaságban hasznosítható. Az érzékeny palántákat, facsemetéket lehet vele megvédeni az időjárás viszontagságától, az erős nap és a szél szániőhatásátál. A nagyüzemi kísérletekben az idén már sikeresen vizsgázott az új termék. Szembetűnően megnövelte a paprika-, paradicsom-, dohánypaiánták megeredését és hatására nőtt a facsemeték életképessége is. A széles körű kísérletek azt bizonyították, hogy a vágott virágokra permetezve a Phytowax megnövelte azok élettartamát, hasonlóan a kivágott fenyőfák tűlevelének hullását is 10—15 nappal késlelteti. • A Rozmaring Tsz salgótarjáni boltja mintegy hatvar,féle virágzó és zöld cserepes növénnyel várja a vásárlókat. Emellett hét-nyolc fajta szálas virág is megtalálható, mint pciüuul a rózsa, orchidea, gerbera vagy a szegfű. Vásárolható tápsó, cserép, váza és különféle száraz kötészeti termék. Az üzlet dolgozói a napi eladás mellett alkalmi csokrok készítését is vállalják, s mivel a bolt tagja az Iiiter- t'lóra nevű szövetségnek, növények külföldre szállítására, illetve onnan való behozatalára is lehetőség van. »itiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiinniiiiiiniiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiu'.iiiifiiiimiiiHimnHniiiiimitiiiiimiiiMiiiüniiiiiiiiiiuiiiiimiiiiniiiimTrmr" Küldöttközgyűlést tartottak megyénk vadászai Zilahy Tamás NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztői GOTSAB Uii'ijuA, Szerkesztőségi Salgótarján, Palóc* Imit té: i Főszerkesztő: 11-501. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei LupUiadö Vállalat. Felelős kiadó: BAHNT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján Telelőn; 12-342. Telex; 229 109. Irányítóvzám: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető; a helyi postainvataiokbún és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy bőnapra S4 forint negyedévre 102 «00 forint. Előállítja! a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, Síel Salgótarján, Faláét Imre tér t, ft,i 8«. Felelő» veretni KELEMEN GÁttttE igazgató indexszám: 23 072 hu ISSN rúdon: te- .177, Palócz Imre tír 4, torínt, egy avea 0133-1538