Nógrád. 1983. december (39. évfolyam. 283-307. szám)

1983-12-31 / 307. szám

? / ló doFog-e? Kovács Istvánnak lenni — Dolgozott itt a vállalat­nál régebben egy másik Ko­vács István is, egy normás. Neki egyszer „ügye” lett egy barna menyecskével. A me­nyecske a vállalathoz küldte a gyerektartást igénylő leve­lét A levelet először nekem kézbesítették, és ennek el is terjedt a hire. Amikor bejött a menyecske, akkor persze tisztázódott az ügy; kiderült, hogy még nem is láttuk egy­mást De a kolléganőim csak nekem támadtak: „Hát te meg mit csináltál ? I” Ironikus sors Színgazdagmaik vélt nyel­vünk néha szürkének, szegé­nyesnek is látszik. Elzt tapasz­taljuk olykor a nevekkel kap­csolatban is: a sok azonos név nemcsak az esztétikai, hanem a gyakorlati szerepben: az egyértelmű közlésben is zavart okoez. Ez a zavar gya­korta forrása a humornak, kiváltója a — legalábbis utó­lag — tréfás helyzeteknek. Jellemző részleteket salgótar­jáni Kovács Istvánok soroltak fel lapunknak. — Nem tudom mennyire hiftnoros, de elmondom, hogy vagy tíz éve a munkatársaim részvétüket fejezték ki az egyik hozzátartozóm halála miatt — meséli Kovács Ist­ván. a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár főenergetikusa. — A másik esetben már ész­revehető, ha nem is a hu­mor, de a Sons iróniája, öt éve lehetett, hogy a bíróság­tól levelet kaptunk, hogy a válóperünkhöz még néhány adatot küldjünk be. Eszünk ágában sem volt a válás, a lehető legjobb kapcsolatban voltunk a feleségemmel. Olyan viccesnek találtuk a dolgot, hogy el is tettük ezt a teve- let és azóta is megvan. — Es mi volt ebben a sors iróniája ? — Az, hogy most válunk. A feleségem épp a mai nap költözött el. Néhány perccel azelőtt lépett ki a lakásból, hogy maga felhívott telefo­non. Pertuban maradtunk • — Nagy bonyodalmam ed­dig még nem származott a nevemből — adja tud túl az örvendetes hírt Kovács Ist­ván, a Hazafias Népfront me­gyei bizottságának titkárhe­lyettese. — Kisebb félreérté­sek azonban természetesen adódtak. Több vidám eset tör­ténik például telefonálás köz­ben. Kovács Istvánt keres valaki, aztán kiderül, hogy nem én vagyok, akivel be­szélni akar. Egyszer azt kér­dezi egy női hang: „Te vagy, Pista?” Mondom, hogy: „Én.” Erre így folytatja: „Adjad Erzsikét!” Én adtam is, mert a feleségemet Erzsébetnek hívják. Ez is stimmelt, tehát mégis kiderült, hogy összeté­vesztettek bennünket mással. Egy másik esetben olyan hosszan bepáléünk, mire ki­derült a félreórtés, hogy a bensőséges kapcsolat megpe- csétélésére végül összetege- ződtünk az illetővel. „Ha már tegezve kezdtük a beszél­getést, ■ maradjunk pertuban” — ajánlotta. Örömest bele­egyeztem. Azóta se láttuk egy­mást. — Húsz éve lakok a F6 téren, nem csoda, hogy a pos­tás miniden Kovács Istvánnak címzett tevéiét nekem kézbe­sít — közűi Kovács István, a Salgótarjáni Ötvözetgyár terv­osztályvezetője. — Már a fel­adóról látom, hogy nem ne­kem szól, ezért én magam viszem át a szomszédos Lép­csőházba lakó névrokon­nak. Humoros helyzet ebből eddig még nem adódott; in­kább nekem is a telefon oko­zott viccelődésre okot adó tévedést. Egy nőismerősömet, amikor telefonon keresett, nem hozzám, hanem a mű­szaki igazgatóhelyetteshez kapcsolták. Ö is Kovács, csak nem István, hanem János. Másnap aztán derűsen zsör­tölődött: „Pista, a hölgyeket ne hozzám kapcsoltasd!...” Kitört a botrány! — Mezőtúri vagyok, ott sók a Kovács, ezért engem „Eódi” Kovács Istvánnak hívnak — mondja a NÁÉV szakszerve­zeti bizottságának termelési felelőse. — So.k félreértésem származott már a névazonos­ság miatt. Említhetnék egy friss esetet is: a tanács min­den évben többször is be akar­ja szedni a telekadót; idén például a nyugdíjintézethez is írtak „adóhátralékom” mi­att, pedig nem is vagyok még nyugdíjas. Ennél Izgalmasabb esetről is be tudok számolni: ez még az 50-es években tör­tént Itt dolgoztam már Sailgó. tarjámban, de a feleségem még Mezőtúron élt. Ebben az időben az unokiaücsémnek, akit szintén Kovács Istvánnak hívnak, volt egy sztorija a Balatonnál egy hölggyel. Á hölgytől kapott egy levelet, csakhogy ezt a feleségem vet­te át. Kitört a botrány. „Most már haza se gyere!” — írta nekem ide az asszony. „Menj az édesedhez!...” és így tovább. Szerencsére az öcskösöm ke­reste otthon a levetett. Meg is találta, és néki állt feljebb: hogy mentéik az ó tevéiét fel­bontani!? Elég ati hozzá, hagy a félreértés így kiderült és szent tett á béke. — Köszönöm, hogy ilyen jó történetet mondott. — Hát tehet, hogy magá­nak jó, de hogy nekem akikor egyáltalán nem volt jó, az biztos! Molnár Pál f KIRŐL VAN SZŐ? New Yorkban egy hírhedt gengszter áll a bíróság előtt. A neves ügyvéd sokáig, ékes­szólóan fejtegeti, hogy véden­ce milyen feddhetetlenül be­csületes ember. A bűnözőnek végül elfogy a türelme, s így kiált fel: — De hát kiről van itt szó?! Százezer dollárt fizettem ki neki, 6 pedig még másvalakit lis véd. lő, HA TUDJA — Ügyvéd úr. hogyan vál­hatok cl a férjemtől? — Mit követett el a kedves férje? '—- Okvetlenül meg kell morldanom? — Persze, hiszen önnek vá­lópert kell indítania! — Még semmit sem köve­tett el. Egyébként férjnél sem vagyok, csak szeretném jó- előre tudni, szükség esetén hogyan lehet elválni-. POFON \ — Mondja vádlott, miért vágta bal képzel pofon a sér­tettet? — Azért bíró úr, mert köz­ben kezet szorítottam vele, és ehhez szükség vott a jobb kezemre! Kcp szöveg nélkül A történet régebbi, s most szilveszter ürügyén közread- hatónak vélem. A véletlen hoz össze a fővárosban régen látott ifjú ismerősömmel, a viszontlátás öröméhez hgzzá- tartozó barátságos hátbalapo- gatás után meglep az indít­vány: — Megnézhetnéd a lakásun­kat,, nejem őnagysága meg készít valami harapnivalót. — Lakásod? És a sokat szi­dott albérlet? — Rossz emlék csupán. Ne­jem őnagyságának köszönhe­tően saját fészkünk van. — Benősültél? Elvettél két szoba összkomfortot? V. L. sokat sejtetően bazsa- lyog: „Hideg... hideg... egészen másról van szó." — Az egész annak köseön- hető, hogy valami isteni cso­da,folytán remek asszonyt ta­láltam. Fess, dekoratív. Olyan, amilyet csak a divatlapokban és a szépségversenyekről szó­ló tudósításokban látni. Nem mondom, meg is vesznek érte a férfiak, de ez engem sosem zavart. Sőt, legyezte a hiúsá­gom, hogy irigyelt ember va­gyok. — örülök. De a lakás szto­rija— Huszonéves, gyermek­telen ifjú házas létedre ön­álló lakásod van. Erről me­sélj, ne a feleségedről! — A két történet egy törté­net, várd ki a végét, Mondom, a teremtő olyan adottság­gal áldotta meg a kis felesé­gem, hogy a puszta látása is lázba hoz minden férfiembert. Egyszer aztán jön haza a szentem és azt mondja: „Aján­latot tett a főkönyvelő.” Aján­latot? Erre elmondja a min­denem: — Régen kerülget a vén hájas, állandóan teszi a szé­pet. Ma pedig ezzel rukkolt elő: „Ha csak egyszer, egyet­len egyszer tudna szeretni, elintézhetnék vagy ötszáz fo­rintos fizetésemelést.” Csodálkozva néz rám V. L., nem érti, hogy nem értem. CSUKOTT SZEMMEL — Most azt' hiszed, hogy megvertem a kis feleségem. Egy frászt! Ehelyett azt kér­deztem: „Mondd csak, boga­ram, meg tudnád tenni?! El­végre, tizenkétszer ötszáz fo­rint az hatezer forint, óra­bérnek sem rossz, az ember meg nem lehet a saját ellen­sége. Ami meg a feleségem adottságait illeti... jut is, ma­rad is... A hüledezéstől alig jutok szóhoz, V. L. azonban látja rajtam, hogy az engedékeny ifjú asszony bájainak hozadé- kaként elkönyvelhető évi hat­ezer forintban nem lelem a lakás magyarázatát — Naná, hogy abból nem jött volna ki. Egy este azonban amikor elém tette a szentem a túrós csuszát — istenien tudja csinálni —•, ezt mondja nekem: „Nem hagy nyugton a szövetkezet elnöke, állandóan a szerelmével meg az ajánla­taival üldöz. Ha csak szerét ejtheti, akkor már duruzsol is a fülembe, hogy igen bő­kéin lenne, mert néhány la­kás fölött rendelkezik a szö­vetkezet.” Megállt a kezem­ben a villa, egyszeriben feled­tem a csusza fölséges ízét is. „Hogy mondod, szentem?” Er­re az asszony: „A vén kéjenc azzal ámít, hogy a miénk le­het az egyik lakás, ha egyszer boldoggá teszem..." Hát ellen­sége az ember saját magának? Elrohanhattam volna megven­ni is a vén hájast, ehely tt azonban félretoltam a csuszát és osztottunk, szoroztunk ne- jem'önagyságával. Arra jutot­tunk, életünk végéig itt nyo- morgunk az albérletben, ha elszalasztjuk ezt a remek le­hetőséget— Amulok és bámulok, fölöt* tébb furának érzem, hogy Ví L. az egészről úgy beszél, mintha a krumpli áráról tár­salogna. Zavaromat látva, elő­jön az utolsó adujával: — Nézd barátom... évtize­des előnyben vagyunk a ha­sonló, fiatal házasokkal szem­ben. Nem csináltunk rossz üz­letet. Ami pedig bűbájos fe­leségem adottságait illeti nincs az 6 „vagyona” szappan- ból, hogy elkopjon. Kelemen Gábor ] •uhuk itiimnmHmHnmnimnMmimmwtmmHimmnmuninmimmuiiiiiiiiMuwniium f Babonás világ? ' Szegény jó kolléga,' éppen hetven évvel ezelőtt még ír­hatott Ilyeneket; a szállók­ban, különösen, ha betegeket is befogadó gyógyszállókról van szó — mindenütt gondo­san kerüHk a 13-as szoba­szám feltüntetését, és hogy ezt a gord'rasi csomót vala­hogy meg is oldják — kita­lálták a 12 a. szobát, ami ép- rxmhogy a tizenharmadik, de hát. istenem, mit jelent ez a kis illúzió«! * Ha éppen hetven évvel es­tetett elmélkedett az általam becsült órásai alapján) de Bacionáléjáról, élettörténeté­ről kevéssé Ismert Sebők Zsig- mond ezen a babonaságon és ^babonás világon” — akkor ugye 1913-at írtak az embe­rek „az év szirtfokán”, azon a hetven évvel ezelőtti szil­veszteren. Aztán a babona mégis csak visszaütött- Kár volt bizony így befejezni azt a cikket: sok minden rosszat ráfogott a világ a tizenhár- mas végződésre, az 1913-ra, jön majd az új stáció az új szi 1 veszterrel „mígnem elér­kezünk ahhoz a szilveszteri éjszakához, mely már nem az év szirtfokán lel minket, ha­nem alatta.” Ha jómagam ba­bon,ásabb lennék valamivel — már itt gyorsan abbahagy­nám egynémely olvasóm teg­,nagyobb örömére. De wefcem még ki keű'l mondanom a nyilvánvalót: a tizenmégyes szirtfokát addig soha nem Látott mértékben nem érték el az embereik. * Ma már nem babonás a vi­lág. Elöntötte a racionaliz­mus. , És átragadt az idős mé­rnkeikre is (ha varrnak ilyenjeik egyáltalán), aikiknek a szeme sem rébben tőgy • telepednek be a szak szervezeti gyógy­üdülők tizenhánmas szobáiba. Mit tesz hetven esztendő a babona bevehetetlen állásai­val, hogy szétzilálja a legerő­sebb pánitokat! A mai embe­riség felvilágosult. Mindössze a totóban hisz, de nem babo­nás, amikor az ákxmhattárt je­lentő tizenhárom plusz egyre vágyik. Senki sem számolja — <5 éppen hányadik a sor­ban (bármilyen sorról lett te­gyen is szó). Ma másfajta ba­bonák élnek. Valakinek sike­rült kiszámítani például, hogy 6 a cégnél a harmadik em­bert!). Mindent összeadott, ami előnyére jöhetett és ki­vont, ami más hátrányát je­lenthette. Kijött neki a vég­eredmény. Sokkal komplikál­tabb kiszámítani ugyanezt egy városban. De tehetnek vállalkozók, akiknek ez is sikerül. Manapság az ilyesmik segí­tik a babona fennmaradását. 8 NÓGRÁD - 1983. december 31„ szombat Óévi tallózó Mínusz tizenhárom Az „ősi tizerahármasit” eilkop- taéta ugyan az idő, de join helyette más és aizért mariad még a régi kollekcióból is. * A fekete macska is megbu­kott. Soha ennyi fekete maes- katetamet nem láthattunk az utakon, mint manapság. Hajt az úrvezető, látja a macskát (kutyát, mindegy mit) és zárnék, elkapja a gnaibamcát, kinyiffamtja a boszonkányok kedvenc állatját Tehát .koc­káztat. Nem fordul vissza, nem eszik néhány harapást nem ül a küszöbre mielőtt tovább menne. Belehajt a macskába. Fehérbe, feketébe, tarkába. A gyerekek meg mér úgyszólván semmit nem tud­nak a fekete macskáról (a macskáról általában), és a tizenhármas számról is annyit hogy éppúgy pozitív egész szám, mint a többi a sorban. Leáldozott jó régen az asztal- támcoItatás napja is, bár állí^ tólag Nógrádban él még va­laki, álki képes erre. A 'mai batoonasáigökban vagy va­donatúj vonásokat és tartal­makat találunk, vagy gro­teszk keví>«»déseiket A mai rossz előjelek egészen mások, mintha régiek. Valaki mutatja a tenyerét Rövid az életvomata. A má­sik is mutatja. Az övé még rövidebb. Hogy a dolog ne te­gyen nagyon unalmas, gi­daijaink a „Hello, Dolly”-ra, amelyben a kereskedő étetvo- nala a kabátujjában folytató­dott. A harmadiknak még rö­videbb. Nézzük tovább! Az előttem ülőnek a legrövidebb. És mivel mindez repülőn tör­ténik, elképzelem a pilótát Neki épp most ér, véget az étetvonala. Úgyhogy már a le­szállást sem éri meg. Ki ve­zeti a gépet? „Egyszer már voltam itt” — mondja az idős bácsika a le­ni ngrádi Hotel Karélia étter­mének asztalánál ülve. Tudjuk, hogy nem a szállóra gondol, mert art az olimpiára készí­tették él. Másnap, amikor a rideg orosz teil átvált egyik pillanatról a másikra, enyhe őszre és kint a plusz hat fok­ban szélsebesen olvad a cse­kélyke hó — a bácsika teve­szi magáról az egyik nagyka­bátját. Egyszer már volt itt. Akkor tanulhatta, hogy ide két nagyki&bát kelt Már az időjárás is babonásáig, tntenj­donképpew nincs is időjárás. Az kiszámítható tenne. Idő van. * Tlyen babonaság a staféta­bot is. Olvasom vailahol, hogy ez egy elkoptaitott marhaság, de mindenki elmondja, ami­kor kedL A stafétabotot átad­juk. Az. úttörő a kisdobosnak, a KISZ-es az úttörőnek és így tovább felmenő-lemenő ágon. Alighanem nincs is semmi­lyen stafétabot (legfeljebb a stafétáknak van), de ha van is — nem aduink át semmit. Átadni csak azt lehet, ami egyébként megőrizhető. Pró­bálnánk csak megtartani! Ak­kor a harmincévesek még meg sem születtek volna. De a stafétabotnak — ha mégis létezik ilyen — két vége van. Az életnél? pedig egy. Ezt is átadjuk a bottá,L Rossz ómen így év vége felé. Valamit in­kább arról a babonáról, ami így hirdeti önmagát: a dolgo­kat ott érdemes abbahagyni, ahol mások folytatni tudják (és viszont — ott kell kezdeni, hol mások abbahagyták). Tet­szetős badarság ez is. A dol­gokért nem tehet kimeríteni soha, az élet soha sem tesz egészen kész. Éppen ezért nincs is értelme ennek az axiómának. Staféta,botíze van. Sokkal érdekesebbek a mai babonaságok. „Ha a szomszéd tizenhárom lépcsőt épített a házához, ak­kor nekem is tizenhárom a kedvenc számom-.“ ~ Alkoholról vagy jót — vagy semmit!" „Felebarátod feleségét sze­resd, mint tenmagadat!” „.Addig jár a korsó a kútra, — míg elveszik a vízhordó- lányt...” „A pénznek nincs.« (elégi) kamata...” stb. * De a politikai szemérmes­ségből jiapánqak nevezett ho­roszkópnak valóban nagy si­kere van (valószínűleg kínai ugyanis). Ez alapvetően eltér a mindenki által ismert jós­lásoktól. Az állatfajták is egészen mások: patkány, bi- r valiy, tigris, macska, sárkány, kígyó, ló, kecske, majom, ka­kas, kutya, disznó. Egy pél­da: ha valaki történetesen 1951 júniusaiban született, akikor az illető macska, mart a macska éve volt többek között 1951. II. 16-tól, 1952. II. 27-ig és persze 63—64-ben, ezeket megelőzően viszont csak 1939—40-ben, 27-28­ban, 15—16-ban és 1903— 1904-ben is. „Tapintat, köny- nyedség, nyugalom”. Ez a cí­me a macska j-elemzésének, ami fél oldalon át sorolja eré­nyeit, valamint azt, hogy jól együtt élhet például a kutyá­val ! I lyen ez a /é’esy la vie — ahogy a művelt török mond­ja. Hát mit mondhatnánk mi az év szirtfokán? Legyünk hegymászók, mert vannak még csúcsok! (T. Pataki László) ) \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents