Nógrád. 1983. december (39. évfolyam. 283-307. szám)

1983-12-15 / 295. szám

£GY bÜOUt f tR! Közei harminc szakmában, mintegy ezerháromszáz fiatalt oktatnak évente a salgótar­jáni 211. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben. A továbbtanulni kívánók építő-, villamos-, szerelő- és üvegipari pályák között válogathatnak. A tanulók alapszakmai képzésüket az iskola tanműhelyében kapják. Kakuk Vilmos szakoktató tizenöt éve fog­lalkozik gyerekekkel. Képünkön: Szukán Zsolt másodikos tanuló munkadarabját ellen­őrzi * (Barna Alfréd felv.) Befejeződtek a magyar—szovjet gazdasági tárgyalások r" NOGRAD AZ MSZMP NÓGRÁÓ MEGYEI .BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXÍX. ÉVF., 295. SZÁM ÁRA: 1,40 FORINT 1983. DECEMBER 15., CSÜTÖRTÖK Vasúti és köiíiti feladatok Nógrádban Programegyeztető tárgyaláson Salgótarjánban járt Klézli Róbert közlekedési miniszterhelyettes Program egyeztető tárgyalásra Salgótarjánba érkezett tegnap Klézli Róbert közlekedési miniszterhelyettes. A ven­déget Devcsics Miklós, a megyei tanács elnöke fogadta, majd dr. Ozsvárt József, az MSZMP megyei bizottságának titkára és ülés Miklós, a megyei tanács általános elnök- helyettese, valamint több szakember részvételével fontos kérdések megvitatására került sor. Elsőül a megyei közlekedé­si szakigazgatási sl^i'v veze­tői számoltak be a tanácsi közlekedési ágazati feladatok végrehajtásáról. Ezután a köz­lekedési ágazat VI. ötévester­vi céljainak időarányos vég­rehajtásáról, a főbb tapaszta­latokról és a további felada­tokról esett szó. Témaként szerepelt többek között a tár­gyaláson a salgótarjáni külső körzeti teherpályaudvar ke­reskedelmi telepének kialakí­tása. A munkák várhatóan 1985 végéig fejeződnek be, s ezt követően korszerű raktá­rozási feltételek állnak ren­delkezésre a kocsira kományú áruforgalom számára. Áttekintették a tárgyaló fe­lek a megyei vasútállomások felújítási ütemtervének telje­sítését. A nógrádszakáli és a mátraverebélyi állomás idei évre tervezett felújítása el­maradt, a munkákat a lehető­ségek függvényében még eb­ben az ötéves tervben ipar­kodnak elvégezni. A Hatvan —Salgótarján vasútvonal vil­lamosításának 400 millió fo­rintos beruházási összege je­lenleg nem áll rendelkezésre. A MÁV ismételten megkísér­li a forrás energiaracionalizá­lási hitelből való megpályázá­sát. A vonatok jobb fűtésére, nagyobb tisztaságára, -haté­kony intézkedéseket ígért a miniszterhelyettes — beleért­ve az intézkedésekbe az állo­mások rendjét is. A MÁV miskolci és budapesti igazgat lósága e kérdésben saját terü­letét vizsgálja felül. A 21-es út párhuzamos sza-! kasza második ütemének le­hetséges variációit jövő év február végéig rögzíti a mi­nisztérium. A továbbiakban a miniszterhelyettes utasítást adott a 2. sz. Volán Vállalat­nak: vizsgálja meg a pásztói,’ illetve a nagybátonvi telep­hely kialakításának fontossági sorrendjét. Végezetül szó esett a salgótarjáni külső pályaud­varon megépítésre tervezett Volán darabárusraktárról. Az összesen 48 millió forint o9 beruházásból 30 millió forin­tot a Volán biztosít, a külön­bözetnek a MÁV elkülönített fejlesztési alapjából való fi­nanszírozását a miniszteri un* támogatja, i A tárgyalás harmadik témá-í ja a közlekedési ágazat irá­nyításának korszerűsítéséről adott tájékoztatás volt. Jegyzőkönyv aláírásával be­fejeződött a magyar—szovjel gazdasági és műszaki-tudo­mányos együttműködési Kor­mányközi bizottság XXXI. ülésszaka. Az ülésszak jegy­zőkönyvét az OrszágházDan Marjai József és Nyikolaj Ta- ífzin, miniszterelnök-helyette­sek írták alá. Jelen volt Ka- poiyi László ipari miniszter, Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmiszeripari, Veress^ Pé­ter külkereskedelmi miniszter és Ballai László, az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztá­lyának vezetője, valamint Vlagyimir Bazovszkij. a Szov­jetunió budapesti nagykövete is. A bizottság — amely 1964 februárjában alakult meg — közel két évtizedes tevékeny­ségével nagymértékben hozzá­járult a két ország gazdasági és műszaki-tudományos együttműködésének fejleszté­séhez. Marjai József és Nyi­kolaj Taliairt megállapította, hogy a jelenlegi ülésszak elő­készítése és lefolytatása azt bizonyítja, hogy a bizottság és szerveinek munkája szerve­zettségben, konkrétságban, gyakorlatiasságban jelentős előrelépést mutat. Ezt különö­sen nagyra értékelték, mert a nemzetközi helyzet és a világ- gazdaság mai 'viszonyai kö­zött mindkét ország érdekei nemcsak a kapcsolatok fej­lesztését, de az együttműkö­dés gazdaságosságának és eredmenyességének erősítését is megkövetelik. Miután a bizottság ülésszaka megelőzte a Magyar Népköztársaság öí a Szovjetunió 1986—1990 kö­zötti évekre vonatkozó terv- koord’nációját, a tárgyalások már jó részt a következő öt­éves tervben megvalósítandó együttműködés előkészítését is szolgálják. Az ülésszakon kiemelten foglalkoztak a magyar párt­és kormányküldöttség 1983 júliusi, szovjetunáóbeii tárgya­lásain meghatározott felada­tok teljesítésével. A felső­szintű tárgyalásokat követően egyeztetett intézkedési terv készült a legfontosabb tenni­valókról. Ebben célul tűzték ki többek között az agráripa­ri komplexum ágazataiban a mikroelektronika és a robot- technika, a közszükségleti cikkek gyártásában megvaló­sítandó hosszú távú együtt­működési megállapodások ki­dolgozását. Meghatározták a feladatok teljesítésének ha­táridejét és kijelölték a vég­rehajtásért felelős minisztéri­umokat. Az intézkedési terv­ben megfogalmazottak a terv- koordináció menetével szoros összhangban vannak. Az in­tézkedési tervet — amelynek végrehajtása jól halad — a bizottság megerősítette, annak végrehajtását szervezi és el­lenőrzi. Mai számunkból: Felemelt fejjel Giltegylel 8 Hz olvasók fóruma A fogyasztási szövetkezetek IX. kongresszusa és a me­gyei küldöttközgyűlés 1981. májusi határozatainak eddigi végrehajtását vitatta meg tegnap Salgótarjánban------a M ÉSZÖV megyei küldöttköz­gyűlése. A megyében működő fo­gyasztási szövetkezetek az utóbbi években is nyugodt, kiegyensúlyozott. élelmiszer­ellátást biztosítottak saját körzetükben. Míg a szövetke­zeti boltokban az élelmiszer­forgalom emelkedik, a vegyes- iparcikk-értékesítés csökkenő arányú, s ehhez az időnkénti és a tartós áruhiányok is hoz­zájárulnak. A közlekedés drá­gulásával a falvak lakossága egyre iniiáob lakóhelyén kí­ván bevásárolni, ezért a szö­vetkezetek szélesítették a fő-. boltosi hálózatot, növelték a mélyhűtő-kapacitást — megin­dult a kistelepülések boltjai áruválasztékának kiegészíté­se. A vendéglátásban az élet­színvonal-politikai követelmé­nyeknek megfelelően nőtt a társadalmi étkeztetések ará­nya. elsősorban a gyermek- és diákétkeztetésé. Nem történt azonban lényeges előrelépés­Falun Is egyre szlnvonalasalsb iiiiijikái Tanácskozott a MÉSZÖV megyei küldöttközgyűlése a vendéglátó-bevétel három­negyedét adó, hagyományos • formában működő egységek­ben. az étlap szerinti ételfor­galom növelésében, az étlap szerkesztésében és az egyedi üzletpolitika kialakításában. A felvásárolt mezőgazdasá- , gi termékek mennyisége — kivált az exportárualap zö­mét képező bogyósok és a vá- gónyúl esetében — csökkent. A megyei ZÖLDÉRT Válla­lat tevékenységének átvétele viszont új lehetőségeket biz­tosít a szövetkezeti felvásár-. lásban, valamint a nyers és feldolgozott zöldség-gyümölcs félék eredméhyes exportjá­ban ás. A megyei takarékszövetke­zetek igen szép sikerrel fej­tik ki.tevékenységüket: a mű­ködési területen élő több mint 140 ezer lakos közül 42 ezren tagjai valamilyen takarékszö­vetkezetnek. Betétállományu­kat több mint. 35 százalékkal, azaz 148 millió forinttal nö­velték, s most. már 568 millió forint értékű állományt ke­zelnek. Az , idei' évtől fogva lakástakarékpssági betéteket fogadnak, el, .gépkocsifedezeti betétszámlákat . kezelnek, bankszámlaszerződéseket és betétszerződéseket kötnek. Hitelezéssel, támogatják a la­kások korszerűsítését, karban­tartását, segítik a szolgáltatást végző kisiparosok, kiskereske­dők tevékenységét, kölcsönt nyújtanak a háztáji és kisegí­tő gazdaságok számára. Mind­ezeken felül egyéb szolgálta­tásokkal is a lakosság ren­delkezésére állnak: leglátvá* nyosabb a fejlődés a biztosí­tási szolgáltatásokban. A lakásfenntartó szövetke­zetek jelenleg 2790 lakás üze­meltetéséről. karbantartósá­ról és felújításáról gondos­kodnak. Az idei év eleién ftá­rom lakásszövetkezet egyesü­lésével megalakult a Salgótar­jáni Egyesült Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet, ezzel a megyében 15-re csökkent a lakásfenntartó szövetkezetek száma. A lakásépítésben a tervezett lakásszárntól lényeges elma­radás tapasztalható: a VI. ötéves tervben eddig csupán 35 lakást építettek meg szö­vetkezeti formában. Ebben csak úgy lehet előrelépni, ha az építtetőkhöz támogató vál­lalati’ háttér is kapcsolódik, e támogatás lehetőségét újból fel kell. mérni Salgótarjánban, Balassagyarmaton és Szé- csényben. A korszerű, cso­portos családi házak építésénél a félkészház-akciós megoldás látszik célravezetőnek. Kiegyensúlyozott élelmiszer­ellátást nyújt a nagykereskedelem 1059 mázsa szaloncukor — Újdonság a panírozott zselés függelék - Elegendő hurkábavaló Jól felkészült- a karácsonyi, újévi élelmiszer-ellátásra a Duna Élelmiszer- és Vegyi­áru Kereskedelmi Vállalat salgótarjáni raktárháza. Élel­miszer-ellátási zavarok vár­hatóan az idén sem árnyé­kolják be ünnepekben gaz­dag évvégünket. Az alapvető élelmiszerek kiszállítása a raktárból az üz­letekbe minden zökkenőtől mentes. Ebben az árucsoport­ban a kukoricacsíra étolaj számit újdonságnak, van be­lőle, bár a bolti forgalom ta­núsága szerint egyelőre nem túl kapós. A díszdobozos édességek közt inkább az olcsóbb áron kínálhatókból van kevesebb, a teasütemócyekhez sem a mennyiségével, hanem a vá­lasztékával van kisebb gond, miután a kelleténél kevesebb áll rendelkezésre a közked­velt pilótakekszből, egyes Terefere készítményekből; il­letve vaníliás karikából. A Za­mat Keksz- és Ostyagyár nemrégiben munkához látott halmajugrai üzeme viszont máris megjelent egy új ké­szítménnyel, a Kedvenc nevű vaníliás linzerrel, mely vi­szonylag olcsó áron már meg is érkezett a raktárházba. A szaloncukrok 98 százalé­ka már az üzletekben van. Az idei az első év, amikor a zse­lés szaloncukorból is igények szerint tudják kiszolgálni a vevőket. Az összesen 1059 mázsa szaloncukorból 558 mázsát tesz ki a gselés fára- való. A Csemege Édesipari Gyár ebben a „műfajban” je­lentkezett újdonsággal, gyü­mölcsízű szaloncukrot készít karácsonyra, az új termék ára a marcipános készítményhez hasonló. A Duna Csokoládé- gyár pedig panírozott zselés függelékkel bővíti a szezon» árukban megjelenő újdonsá­gok sorát. Az ünnepi süteménysütéshez elegendő mák és dióbél áll rendelkezésre, az ellátás igény szerinti. Az új lencsetermés­ből megérkezett a mir.ap a salgótarjáni raktárházija egy vagonravaló, azaz száz mázsa. A mazsola és a kókusz a vá­sárlók által igenyelttől na­gyobb, negyed- és félkilós csomagolásban jött a gyártó­tól, a boltokban azonban kí­vánságra kisebb mennyiségek­re is szétmérik. A déligyümöics-ellátás az idéin sem követi az igényeket, de egy-sgy alkalommal azért hozzá lehet jutni a boltok­ban. Narancsból 750 mázsára való már megérkezett, folya­matosan küldik szét az üzle­tekbe, s decemberben ugyan­ennyi még várható. Banán­ból a hónap során összesen 400 mázsára számíthatunk, egyharmadrészét vették át eddig a raktárházban. A ku­bai grape fruit mintha kez­dene a korábbinál nagyobb népszerűségre szert tenni, eb­ből eddig 220 mázsát kapott a megyénkben nagykereske­delmi vállalat. Nem kell bosszankodni azoknak sem, akik az ólban röfögő hízójukat az ünnepek előtt szándékoznak kés alá húzni. A hurkakészítéshez elegendő rizs és fűszer áll ren deikezésre.

Next

/
Thumbnails
Contents