Nógrád. 1983. november (39. évfolyam. 258-282. szám)

1983-11-11 / 266. szám

közép- és az idősebb korú. labdarúgást ked­velők bizonyára némi nosztalgiával emlékeznek er­re a becenévre hallgató fo­cistára. A felszabadulást kö­vetően, közel két évtizeden keresztül a Salgótarjáni Bá­nyász labdarúgócsapatának hetes számú fekete-fehér me­zét viselte a csupa izom, alig százhatvan centiméter magas jobbszélső: Bablena László. Becenevét nyilván apró ter­mete miatt kaphatta. Bő há- romszázötvenszer volt tagja az akkori NB I-es csapatnak. Eljutott a B és a Bányász­válogatottságig, de a nemzeti válogatott mezét egyszer sem húzhatta fel, mivel a maga korában olyan fővárosi jobb­szélsők voltak, mint a nem­rég elhunyt Budai László, az­tán Sándor Károly, vagy Tóth Mihály. Közel tucatnyi edző­je volt, de valamennyinél a jobbszélső posztjára ö volt az első számú jelölt. — A vezetők és edzők uta­sításait mindig igyekeztem be­tartani, úgyszintén a mérkő­zésre kapott taktikai felada­tokat is — kezdi visszaemlé­kezését a volt jobbszélső. — Bár a hevesebb vérmérsékle­tű játékosok közé soroltak, de ettől függetlenül a játékveze­tőkkel sosem volt problémám. Alacsony termetem miatt lé­nyegesen többet kellett kiad­nom magamból, hogy állandó csapattag legyek. A hivatalos edzésidö után bizony gyakran Tuskó kint maradtunk a pályán, gya­korolva az egyes taktikai ele­meket. A jobb szélről órák hosszat adogattam be a lab­dákat Csuberda, Csáki, Bodon, Szojka Feri fejére. Mint vidé­ki csapat, bizony sokszor vol­tunk nehéz helyzetben, a bentmaradást illetően, de a szív, a lelkesedés, a győzni akarás, az egymásért való küz­dés, a legnehezebb időszakok­ban is átsegítette a csapatot a holtponton. A mostaniakból mintha ez néha hiányozna; pedig a felszabadulás után a „meccsprémium’’ gyakran csak zsíros kenyér volt... Le­het, hogy a mostani focisták­nak ez hihetetlen, de bizony volt ilyen is. ve legjobban a győzelemnek tudtunk örülni. Annak idején kötött posztok voltak, és a jobb oldalról nem lehetett elkalandozni. Igaz, akkor öt csatár játszott. A fo­cit a hatvanas években ha­gyatták abba velem, és azt sem mondták, hogy köszön­jük az eddigi közreműködést. Nem kívántam én búcsúmecs- cset, de legalább annyit mond­tak volna: Szép volt „Tuskó". A meccsekre ritkán megyek ki. mert mintha nem azt a lelkesedést látnám, ami kel­lene, hogy legyen. Aztán nem tetszenek nekem ezek a ma­gyar bajnokságra eddig jel­lemző bundameccsek, főleg a totóbotrány. televízió által közve­tített kevéske meccset megnézem, ebből le tudom vonni a konzekvenci­át — fejezte be mondandóját a versenysúlyánál jelenleg hét kilóval kevesebb (!), most öt­venéves, egykori kedvenc jobbszélső, Bablena László. Kukely Mihály KÉZILABDA Középiskolás Nógrád megye középisko- lásspo.rtjában az idén első­ként a kézilabdázók kupa­küzdelmei fejeződtek be. A nyolc leány- és a hat fiúcsa­pat naigy érdeklődés mellett, helyenként színvonalas mér- kőziéseken mérte össze tudá­sát. • A leánycsapatpk megyei döntőjébe a pásztói Sífkszálíi Kálmán és a balassagyarma­ti Balassi Gimnázium együt­tese jutott. Oda-vissza vágó alapon két találkozón dön­tötték el a megyei kupagyőz- tés cím sorsát. Az első mér­kőzésen Pásztón váratlanul a balassagyarmatiak nyertek 11—6-ra. A visszavágón a pásztóiak revansot vettek: Balasagyairmaton ők bizonyul­tak jobbnak 15—14-re. Jobb gólkülönbségével a Balassi Bálint Gimnázium gárdája nyerte el a kupát. A győztes kupagyőztesek csapat névsora: Jánoska Tünde. Mihali-k Csilla, Sági Gabriella, Korcsmár Ildikó, Koplányi Andrea, Lukács Gertrud, Priselszki Valéria, Kacsári Bleonória, Tancsák Gabriella, Simon Erzsébet, Lukács Brigitta, Géczi Júli- anna. - i/i; - V-"'. A fiúk versenyében- először került -a döntőbe a -»'^péSíftói- Mikszáth Gimnázium együt­tese, és meglepően jól helyt­állt a sokszoros kupagyőztes salgótarjáni gépipari szak­középiskola csapatával szem­ben. Két mérkőzés végered­ménye: 10—9, 23—21 a Stromfeld Szakközépiskola javára. A kupagyőztes fiú­csapat névsora: Dézsi Róbert, Lengyel Tamás, Tóth , József, Molnár Géza, Bojtár Ferenc, Főnéd Zoltán, Palcsok Jó­zsef, Várszegi Sándor, Ugaros László, Veres Zsolt, Szabó Péter, Tóth Zoltán. Kézilabda NB II. A KÖZÉPCSOPORT 1983. ÉVI VÉGEREDMÉNYE 1. Cegléd 17 - 5 650-539 34 2. Taurus SC 14 1 7 613-540 29 3. DUTPÉ SC 13 2 7 546-512 28 4. Újkígyós 12 2 8 577-554. 26 5. Mezőhegyes 12 - 10 578-600 24­6. STC 10 2 10 583-569 22 7. Alföldi O. 11 - 11 545-570 22 8. Kunhegyes 10 1 11 541-562 21 9. Ganz-Vilh ia - 12 541-540 20 10. Szarvas 9 1 12 526-541 19 11. Kondoros 6 - 16 584-616 12 12. Szentes 3 1 18 514-656 7 Megjegyzés: a ceglédi csapat ftóttrüattfáfc am I. Bfbei £ Ktín* dforos és a Szentes kiesett a Asztalitenisz NB II. A GARDOS-CSOPORT allasa 1. Fővárosi Vízmű . 5 5- 87-38 10 2. Nagybátony 5 4 1 73-52 8 3. Kiskunfélegyh. 5 3 2 65-60 6 4. Spartacus II. 5 3 2 67-58 6 5. Decemb. 4. Drót. 4 3 1 55-45 6 6. n. sz. Építők 4 2 2 53-47 4 7. Bp. MMG 4 2 2 48-52 4 8. Szolnoki Spart. 5 2 3 58-67 4 9. Békéscs. Konz. 4 1 3 47-53 2 10. Lehel SC 5 1 4 56-69 2 11. Szegedi Kinizsi 5 1 4 51-74 2 12. Medicor 5 1 4 49-76 2 Á téli olimpia előtt * Alig három hónap múlva, február 8-án, kora délután lobban majd fel az olimpiai láng a szarajevói Koszevo sta­dionban. a XIV. téli olim­piai játékok ünnepélyes meg­nyitóján. A küzdelem a ha­gyományoknak megfelelően már egy nappal korábban a jégkorongtorna hat mérkőzé­sével megkezdődik, s a ti­zenkét napon át tartó verse­nyek során a havas-, jeges- sportok nyolc versenyágának harminckilenc számában avat­nak bajnokot. A versenymű- sor a legutóbb 1980-ban La­ke piacidban rendezett játé­kok óta egyetlen számmal, a nők 20 kilométeres sikfutó- versenyével bővült, amely azonban már két világbaj­nokságon Lahtiban és Osló­ban egyaránt kiállta a próbát. Jó szervezés Déli szomszédaink 1978 májusában, Athénben kripták meg a rendezés jogát, a Nemzetközi Olimpiai Bizott­ságtól. A döntésben, ‘ illetve ennek előkészítésében nagy szerepet játszott az 1982 tava­szán elhunyt dr. Csanádi Ár­pád, a NOB magyar tisztség­viselője, aki a pályázat be- nvújtá'a előtt sok hasznos ta­náccsal látta el a város kép­viselőit, s később a NOB sportigazgatójaként is segítsé­get nyújtott a szervező, elő­készítő munkához. Fogadásra készen A szervezők munkáját hal­latlan körültekintés, figyel­mes gondosság, széles körű társadalmi összefogás jellem­zi. Így a városban felépített, illetve átalakított Koszevo stadion, valamint a ZETRA és a Sikanderia sportcsarno­kok mellett a legtávolabbi versenyszínhely a Jahorina, ahol a női alpesi sípályákat alakították ki; alig 28 kilo­méterre fekszik a város köz­pontjától. A Bjelijismca, azlg- mari és a Trebevic lejtőin kialakított többi pálya inég közelebb van. A közelmúlt­ban épített kiszélesített uta­kon gyorsan, jól megközelít­hető. A pályák, a helyszínek lényegében már egy éve ké­szen állnak, 1982 decemberé­ben adták át a ZETRA-csar- nokot, s így az elmúlt, téli versenyidényben valamennyi olimpiai helyszínt nagyszabá­sú nemzetközi versenyen próbálhatták ki az ötkarikás játékok leendő résztvevői. De egyben a rendezők, a házi­gazdák is vizsgáztak. Éppen ezért jelenthette ki nyugodt szívvel legutóbbi október ele­jei szarajevói tartózkodása alkalmával Juan Antonio Sa­maranch, a NOB elnöke: „A téli olimpia városa felkészül­ten várja a résztvevőket. Az olimpia zavartalan megren­dezésének előkészítő munká­jából az egész ország kivette a részét. Nagyszerű létesít­mények várják a versenyző­ket, briliáns téli olimpiára van kilátás”. Samaranch el­nök egyébként jelen volt az olimpiai falu, az újságírók szálláshelye, valamint a Ho­liday Inn szálloda ünnepélyes átadásán, s most már csak a repülőtér fogadóépületének korszerűsítését kell befejezni. A részvétel a fontos A magyar sport már az el­ső, az 1924-ben, Chamoniban rendezett téli olimpiára el­küldte képviselőit. A valóban kiváló műkorcsolyázó páro­sok, illetve jégtánckettősök sikeres szereplését leszámítva azonban az újkori olimpiai játékok életre keltőjének, Co-ubertin bárónak, sokat hangoztatott jelszavát vallot­ták: a részvétel a fdhtos. A téli olimpiai játékokon nyert hat magyar érem közül ket­tőt ötvöztek ezüsttel, a Ki­rály—Kékesi kettős 1948-ban, a Regőczy—Sallai jégtánc- páros 1980-ban lett második, míg a Szcillás—Rotter páros és a Nagy testvérpár két-két al­kalommal végzett a harma­dik helyen. A magyar sport utoljára 1964-ben a szomszé­B1RKÓZÁS Szép cél felé, félúton Bemutatkozik: Illés Rudolf, a PSE birkózóedzője Illés Rudolf, szakmai filmbemutatót tart a birkózás iránt érdeklődő általános iskolá­soknak Pásztón. Tóth József felvétele Vannak emberek, akiket egy nagyobb társaságban is lehetetlen nem észrevenni, bármennyire kerülik a feltű­nést. önkéntelenül is maguk­ra vonják a figyelmet: lég­körük, egyéniségük, külön­leges megjelenésük vonzza a szemeket. Ilyen ember Illés Rudolf is, a Pásztói SE bir­kózóedzője. Termetes, vállas férfi,’ kis fekete körszakállal, élénk tekintettel. Nehezen tu­dunk ellopni a beszélgetésre néhány percet abból az ün­nepségből, amelyen az egye­sület., vezetői és alkalmazottai gratuláltak neki az előző nap átvett Kiváló munkáért ki­tüntetéshez. A november 7-i megemlékezés után viszo­nozhatta a jókívánságokat munkatársainak, akik közül sokan kaptak jutalmat. Köz­ben a saját múltjáról mesélt: •Indulás — Éppen huszonöt éve, hogy 'sporttal kezdtem foglal­kozni. Belekóstoltam sok min­denbe. Először vívni jártam Pásztóról Salgótarjánba he­tente kétszer, hiszen itt ak­kor még csak foci volt. Az­tán Pestre kerülve atletizál- tam egy darabig, míg a téli alapozásnál, amikor súlyokat emelgettünk, meg nem látott Ecser Károly, az akkori ne­hézsúlyú Európa-bajnok, és át nem hívott őhozzájuk. Új­pesten sportoltam akkor, a hatvanas évek elején és súly­dos Ausztriában vett részt nagyobb létszámú küldöttség­gel a téli olimpián, ahol gyorskorcsolyázók, műkor­csolyázók, síző'k rajtoltak, sőt a jégkorongozók is részt vet­tek. Azóta csak minicsapa-' tok utaztak ki, de kiválóan szerepeltek, hiszen az emlí­tett Regőczy—Sallai kettős Lake Piacidban csak pontozói tévedéssel esett el az olimpiai bajnoki címtől. Ezúttal alig­ha kell idegeskedni a nemzetközi zsűrik pártatlan­ságáért. Regőczyéík visszavo­nulása után ismét csak a részvételt (tekinthetjük fon­tosnak. A tévé közvetíti A kis létszámú magyar küldöttség versenyzői biat­lonban, alpesi sízésben, gyorskorcsolyában és talán műkorcsolyában indulnak. A csapat két érdekes embere Kozma Péter, a Svájcban született és ott is, élő, de ma­gyar színékben versenyző sí­ző, valamint Hunyady Emese, a még gimnazista gyorskor­csolyázó bajnoknő. A február 8. és 19. között rendezendő téli. olimpiai játé­kok dátumát azonban már most érdemes előjegyezni, hi­szen a televízió házhoz hozza a nagyszerű sporteseményt. Itthonról a jó meleg szobából is végig lehet szurkolni-gyö- nyörködni a havas-jeges olim­pia izgalmasnak és látvá­nyosnak ígérkező versenyeit, Vad Dezső emelőnek is szívesen fogad­tak: 15 évesen a saját súlyom­mal egyenlő 85 kilót szakítot­tam és 90-et löktem. Volt még abban az Időben harmadik fogásnem is, a nyomás, eb­ben 75 kiló volt az egyéni csúcsom. Aztán jött 1961, a birkózó VB, amely után egy hétig az aranyérmes Gurics Györgyről szóló kísfilmet ve­títették a híradóban. Naponta megnéztem, és egyszerűen be­lehabarodtam a birkózásba. Jelentkeztem is a Budapesti Honvédnál egy szép napon. Amint mentem befelé a klub­házba, éppen akkor jött ki­felé a világbajnok Gurics... Búcsú — Sós Sándor volt az első edzőm, a serdülőkorcsoport­ban. Olyan versenyzőtársakkal edzhettem a szőnyegen, mint Molnár Gyula, Kiinga László. Aztán az ifjúsági edző, Kár­páti Károly keze alá kerül­tem. Hetvenkét kilogrammos súlycsoportban indultam éle­tem első versenyén, és meg­vertem az akkori ifibajnokot! Méghozzá azzal a kétkaros hátraeséssel, amivel a tanít­ványom, Robotka István leg­utóbb országos bajnokságot nyert. .. Rengeteg rhunka, ed­zés, futótréning volt az ered­mények mögött. Hét végeken, amikor itthon voltam Pász­tón, kétszer harminchat kilo­métereket futottam Nagybá- tonyig és vissza, de úgy, hogy az utolsó ötezren beleerősí­tettem. .. Be is kerültem az ifjúsági válogatottba, nem­zetközi mérkőzéseken léphet­tem szőnyegre. A tarján! Tóth Gyula mellett olyan felnőtt- versenyzőknek voltam az ed­zőpartnere, mint Hoffmann Géza, a tízszeres bajnok Zsib- rita János, aki a Honvéd- aranycsapat tagja volt, vagy Hollóst Géza, aki a teheráni világbajnokság előtt végig ve­lem gyakorolt, és ott ezüstér­mes lett! Türelmetlenül vár­tam az ifibajnokságot, de hiába erősödött meg nagyon a vállam a sok edzéstől, még­sem vehettem részt az orszó-* gos viadalon. Porcműtétet kel­lett végrehajtani a lábamon, és ez búcsút jelentett a föl­ső szintű versenyzéstől. Útkeresés — Csalódottan, letörten ke­rültem Pécsre, ahol csak vi­gaszt kereshettem a cselgáncs­edzéseken, igazából nem ra­gadott magával a sportág. Je­lentkeztem a testnevelési fő­iskola birkózóedzői szakára, és a hosszú edzéskiesés, a kí­mélő adagok, a kondícióhi­ány miatt kissé eltávolodtam a sportág gyakorlatától. A műtét és a kezelés után pem keresett egyesületem, nem jártak utánam-: a versenyké­pességem visszaszerzését a magánügyemnek tartották. Hosszas szakmai útkeresés kö­vetkezett, de a birkózástól so­ha nem tudtam egészen el­fordulni. Tizanöt éve. miután elvégeztem a szakedzőit,1 visz- szakerültem Pásztora, és el­határoztam, megpróbálom itt megteremteni a sportág űzé- séhez szükséges feltételeket, meghonosítani itthon a birkó­zást, megnyerni hozzá az egyesületi vezetést és minél több gyereket. Az iskolákból meg az utcáról szedtem ösz- sze az első garnitúrát, heti pár órára megkaptuk a Kun Béla iskola tornatermét, de szőnyegünk nem volt. Vaay húszán megmaradtak így is. Késhegyre menő harcok árán: érveltem, győzködtem, vitáz­tam a szülőkkel, a tanárokkal, a PSE és a nagyközség illeté­keseivel. .. Súlyos, kemény csata volt, de megérte. Há­rom évig csak „suba alatt” működött a szakosztály, ami­kor aztán kiléptünk a po­rondra, alaposan kivágtuk a rezet! Sosem felejtem el: 1971. július 6-án, Parádsasváron, a Béres András emlékére ren­dezett, országos meghívásos serdülőversenyen négy arany­érmet szereztek a pásztóiak.. És ezzel hivatalosan is meg­alakult a szakosztály. Egyenesben — Azóta a már említett Robotkán kívül a Bátka fivé­rek: József és Zoltán is sok­ra vitték: országos Ifibajno­kok lettek. Jóska ma is itt sportol, az egyetlen felnőtt- versenyzőnk; a többiek a B,p. Honvéd válogatottjai. A mai­ak közül ki kell emelni az ugyancsak ifiválogatott Klagy- vik Ernőt. Balogh Bélát és( Oláh Gábort, az aranyjelvé-' nyes Kovács \Attilát, az úttö­rő-olimpiát nyert Bán Feren­cet, de nagyon tehetséges Lendvai Zoli és az úttörő A kategóriás Völgyesi Árpi is. Most mintegy száz gyerekkel - foglalkozom, évente 15—20 új akad köztük, de majdnem ek­kora a lemorzsolódás is. Csaknem mind pásztói, bár van, aki Hatvanból jár az edzésekre. A 6—10 évesek elő­készítő csoportjának, akik a legnehezebben nevelhetők, heti 2—3 edzést tartok; az­tán következik az úttörő A és B kategória, a 11—14 évese­ké, majd a serdülőiké 16 esz­tendős korig és az ifjúságia­ké. ök már napi 2—2 órát edzenek. Hat éve, hogy tel­jes- egészében társadalmi mun­kával, kialakítottuk a birkó­zócsarnokunkat, 1977. augusz­tus 20-ra vehettük birtokba. Azóta mondhatom: gyökeret vert Pásztón a sportág. El­könyveltek minket olyan ne­velő egyesületnek, ahonnan válogatottságra érett fiatalok kerülnek ki. És ez nem ke­vés. Valamivel több erkölcsi támogatás az egyesülettől, egy kis besegítés, hogy ne egy­magám végezzek mindent,' jobb összhang a helyi testne­velés tagozatos iskolával, már a kiválasztásnál is: ezek olyan’ apróságok, amelyeknek az elérésében most már nyugod­tan bízhatom. És bátran ki merem, jelenteni, hogy múlt­ja és jelene nyonián jövője is van itt a birkózásnak! V. F. NÓGRÁD — 1983. november 11., péntek ^

Next

/
Thumbnails
Contents