Nógrád. 1983. november (39. évfolyam. 258-282. szám)

1983-11-06 / 263. szám

H1& *ip JCj I o o Á barátság szobrásza Mi újság, pajtás? Egykori ösztöndíjasok között Faragó András a tapasztala- Dr. Auth Andrást foglalkoz- Krätschmer Anita nagy hasz- Szász József az alapoknál tokát jegyzeteli. tatja az ösztöndíjasok beli- nát vette a vállalati gyakor- kezdte a kábelszakma elsaja­leszkcdésének, közérzetének latnak títását problémaköre (Barna Alfréd felv.) Tizennyolc évesek voltunk, frissén érettségizettek. Az ut­cánkból az egyik fiút a moszkvai műszaki egyetemre vették fel. Néhányan, akik szintén tovább kívántunk ta­nulni, s előbb vagy utóbb si­került is, némi irigységgel hallottuk a hírt. Nekünk „fo­galom” volt, hogy valaki kül­földi, sót szovjet egyetemen tanult. Mi lett azóta a srác­ból? Feleséget hozott magá­val a messzi földről, házat épített a szülői telken, és harmonikusan beilleszkedett a Nógrádi Szénbányák műszaki értelmiségi gárdájába. Bizonyára sokan tudnának hasonló történeteket elbeszél­ni. Hiszen, a Magyar-Szovjet Baráti Társaság ösztöndíjas- bizottságának a múlt év vé­gén lezárt felmérése szerint 5212 magyar ösztöndíjas vég­zett valamelyik szovjet egye­tem nappali tagozatán. Me­gyénkben — a felső fokú is­kolai végzettséggel rendelke­ző szovjet állampolgárokkal együtt — ötvenegyre teszik a számukat. Többségük, érthe­tően, városaink, Salgótarján és Balassagyarmat üzemeiben igyekszik aprópénzre váltani az iskolán tanultakat. Hogyan sikerül mindez; milyen a közérzetük? — egyre gyak­rabban vetődik fel azokban a körökben, amelyek funkció­juknál fogva felelősek az egy­kori ösztöndíjasok beilleszke­déséért, életútjáért. Nem kis mértékben ez az igény hívta össze azt a tanácskozást is, melyet a salgótarjáni megyei pártbizottságon október végén tartottak az MSZBT-tagcso- portok vezetői és a volt szov­jet ösztöndíjasok részvételé­vel. — Salgótarjánban szeptem­ber közepén megalakult az ösztöndíjasok klubja, \ most pedig ösztöndíjasokat érintő kérdésekben szerveztek ösz- szejövetelt. Miért fontos ez a téma az önök számára? — A magyar—szovjet baráti kapcsolatokban, azt hiszem' ez természetes — feleli Fara­gó András, az MSZBT ösz­töndíjas-bizottságának titká­ra. aki maga is a Szovjetunió egyik egyetemén végzett —, az aktivisták egyik fő utánpótlá­si bázisát a volt ösztöndíja­sok jelentik. Az a cél vezérel bennünket, hogy megtudjuk, hogyan, milyen formákban vesznek részt a barátsági munkában, hogv a tapaszta­latokat összegezve, még na­gyobb mértékben, még haté- konvabban vonjuk be őket a tevékenységbe. Természetesen kíváncsiak vagyunk arr# is, hogy az ösztöndíjasok miként tudják tanulmányaikat, szak­mai, politikai és emberi is­mereteiket alkalmazni, hasz­nosítani itthoni életükben, mindennapjainkban. — Mi az eddigi tapasztala­tuk? — Tömören fogalmazva: a volt ösztöndíjasak általában a magyar népgazdaság fontos ágazataiban dolgoznak, szak­mai, társadalmi szempontból aktívak, számíthatunk rájuk a barátsági munkában. Emlékezhetünk azonban a nein is olyan távoli múltra, amikor nem minden volt rendben ezen a területen. Az ösztöndíjasokat küldő vállala­tok, intézmények, szervek ugyanis nem gondolták kellő­en végig, mit kívánnak a ta­nuló fiataltól, hol, milyen munkaterületen kívánják majd foglalkoztatni, lehetősé­ge lesz-e a friss diplomásnak választott hivatásának teljes mértékű elsajátítására, szak­mai továbbhaladására. Akko­riban főként politikai állások­ban helyezték el őket, így szakmai képzettségük gyak­ran fölöslegessé vált. — A Szovjetunióban töltött öt esztendő nagyszerű' iskola volt a számomra — fogalmaz dr. Auth András közgazdász, a Salgótarjáni Ruhagyár ke­reskedelmi osztályának veze­tője, aki a moszkvai. Nemzet­közi Kapcsolatok Intézetében szerzett diplomát. — Annál izgalmasabb lehe­tett az itthoni beilleszkedése. — 1976-ban végeztem, és visszajöttem szülővárosomba. Az azóta eltelt hét esztendő alapján elmondhatom, hogy szakmai ismereteimre jól ala­poznak itthon, lehetőséget te­remtettek a továbbképzésem­re, anyagi helyzetem rende­zett. — Ügy érzi, hogy tényleg megmutathatja azt, amit tud? — Szakmai szempontból mindenféleképpen. Nyelvtudá­somra i* mindig számítanak. Szinte össze sem tudnám már számolni, hogy hány helyre hívtak tolmácsolni. Mintha azonban a politikai ismerete­imre kevésbé számítanának. Holott odakint alapos képzés­ben részesültünk. Az én szak­területem Skandinávia volt. Bizonyára tudnék érdekes és hiteles dolgokat elmondani. Krätschmer Anita két esz­tendeje végzett -Moszkvában az irányítástechnikai egyete­men városgazdálkodás szerve­zése és közgazdaságtana sza­kon. A megyei tanács építési és vízügyi osztályának kom­munális előadója. — Nagyon sokat jelentett a számomra, hogy egy évet a salgótarjáni ingatlankezelő vállalatnál dolgoztam, és több osztály munkáját közvetlenül tanulmányozhattam. Ahhoz, hogy jól dolgozhassam, meg kellett szereznem a kellő gya­korlatot, meg kellett ismer­nem az itthoni helyzetet. — Ilyen nagy kiesést jelen­tettek a távol töltött évek? — Mondhatnám azt is. De végtére mi más gazdasági mechanizmust tanultunk, te­hát az ismereteket adaptálni kellett. A kezdő ember egyéb­ként is sok nehézséggel talál­ja szemben magát. Szeren­csére nekem segítettek, ma­gam is igyekeztem korábbi ismereteimhez még sokat hoz­zátanulni. Ma már nem érzek különösebb problémát. Az alapoknál kezdte szak­mai munkáját Szász József is, a balassagyarmati kábelgyár acélüzemének vezetője. Tíz éve végzett Harkovban a vil­lamosmérnökin, villamosszi­getelés és kábeltechnika sza­kon. Szovjet felesége ugyan­ezt a szakot végezte el, s ma a kábelgyár műszaki osztá­lyán hasznosítja ismereteit. — Elvem, hogy az elméle­tet a gyakorlattal kell páro­sítani. Néhány hónapig gép­munkásként dolgoztam, aztán művezető lettem, technológus és így tovább... Végigjártam a létrát. Amit az egyetemen megtanultam, azt a munkám­ban nagyon jól tudom hasz­nosítani. Azért is jöttem Ba­lassagyarmatra, hiszen én'bé­késcsabai vagyok. — Mint szakembert, gondo­lom, tárt karokkal fogadták. — Egyedül voltam ilyen szakmai képzettségű, talán ezért is figyeltek kezdetben annyira. Mindennap bizonyí­tanom kellett, hogy megállóm a helyemet. De tisztességes, becsületes munkával sikerült meggyőzni a kollégákat. S a beszégetéseket folytat­hatnánk, ám azokból is ha­sonló következtetésre jutnánk. A Szovjetunióban végzett dip­lomások kellően felkészülték, jól beilleszkednek az itthoni munkahelyi környezetbe, az emberekkel jó munkatársi kapcsolatot alakítanak ki. Persze kezdeni nekik > sem könnyű, mint ahogyan az itt­hon végzetteknek sem. Az ér­vényesülés pedig végső fokon az egyénen múlik: tehetségén és szorgalmán. Sulyok László Tbilisziben, a Grúz Művé­szeti Múzeumban bolyongva egyszer csak az az érzése az embernek, mintha hirtelen egy cégtáblákkal, derűs csendéle­tekkel és elvarázsolt tájakkal zsúfolt régi világba csöppent volna, ahol a karavánszerá- jok lármáját, hallja a pom­pás sültek és a fűszeres bo­rok illatát érzi. Velem is ez történt, amikor Niko Pirosz- mani grúz naiv festő művei­nek termébe érkeztem. Ka- hétia eposza, Kartli hajdani falusi ünnepei, haramiákat rejtő sejtelmes éjszakai tá­jai, a mulatozó hercegek és a köznép vigasságai, a széplá­nyok, a zöld dombok és fur­csa állatok, a kocsmák és a bo­rospincék tündökölnek ezeken a festményeket, a régi Grúzia és a századelő fejlődő nyüzs­gő városa. Tbiliszi. Piroszma- ni otthon volt abban a vá­rosban, amelynek cégtábláit nyomorogva, de szívvel fes­tette. Ki volt ez a festő, aki­nek hatása halála után oly erősnek bizonyul, akit fölfe­dezett a világ. Az európai or­szágok műtörténészei a „vá­mos” Rousseau hoz hasonlítják részben, méltán, bár jócskán különbözik is tőle. Amikor a századelőn sok művész a pri­mitív kultúrák felé fordult, például Gauguin Tahitibe utazott. Nikor Píroszmani az ősi grúz népi hagyományo­kat mutatta föl. A mi Csont- váry Kosztka Tivadarunk is nagyjából ekkor festette kö­zel-keleti látomásait. Forgatom a kezemben a fiatal szobrászművész. Alek- szej Kmelevszkoj által készí­tett plakettet Niko Piroszma- niról. Kemerovo kedvelt par­ti sétányán ülünk egy pádon, a fák megszűrik a kora dél­utáni napfényt, alattunk szé­lesen terjeng a Torn folyó. Mostanában a megszokottnál jóval sekélyebb a víz. itt-ott a közepén homokzátonyok is fölbukkannak, idén errefelé sem esik az eső. a művész Piroszmaniról beszél. Sütké­rezünk az augusztusi napon. Érmék is előkerülnek. Nem véletlenül. Kiderül. Alekszej. Telex Kemerovóból A kiváló árukat jelző öt­szögek díszítik a kuznyecki kombinát hengerművéből ki­került valamennyi hőkezelt árut. A kuznyecki acélból ké­szült vasúti sínek legalább másfélszer tovább tartanak, még az olyan nehéz körül­mények között is, mint ami­lyenekkel a Bajkál—Amur vasútvonal építői találkoznak. Az eredményt — ahogy a kuznyecki hengerészek mond­ják — majd négy évig tartó kemény munka előzte meg. * Folyamatosan segíti a köz­ségi tanács Karagajl lakosai­nak háztáji gazdálkodását, a helyi ellátás javítását. A falu szélén építésre alkalmas terü­leteket adtak azoknak a gaz­dálkodóknak, akik aprójószá­got tenyésztenek. Az állami gazdaságokból malacot vásá­rolhatnak a lakók, s a közsé­gi tanács megszervezte a jó­szágok tápellátását is. Mind­ezek eredményeképpen Kara­gajl községben ugrásszerűen nőtt a szarvasmarha-, a juh- és a baromfiállomány is. Kemerovóban a Bányászok sugárútján nemrégiben szo­katlan gyermekjátszótérre fi­gyeltek fel a járókelők. A gyermekek itt ugyanis nem­csak játszanak, hanem meg­tanulják a közúti közlekedés szabályait is. Mindehhez gyermekautók, kerékpárok, apró jelzőlámpák állnak ren­delkezésükre. Az „autópályák” mellett meseházikók helyez­kednek el és a városkát, ame­lyet várfal vész körül egé­szen különös állatokkal tele­pítették be. Kemérovo — testvérváro­sunk — gyermekeinek külön­leges játszóterét a város Kom- szomol-fiataljai ajándékoz­ták. A barátság szobra Kemerovó­ban. Hmelevszkoj az éremművé- szet tehetséges művelői közé tartozik, az orosz köztársasá­gi éremművészeti tárlatokon már eddig is többször sikere­sen szerepelt. Érmein föltűn­nek a művészet- és az iroda­lomtörténet nagy alakjai. így például Firoszmani után mu­tat egy érmét Leonardo da Vinciről és Puskinról, akinek művei, s különösen a bennük szereplő halhatatlan női ala­kok ösztönzően hatnak mű­vészetére. Ezeket az éremeket különösen finom és érzékeny megformálás jellemzi, s mintha a költő sorait hallaná az ember, miközben nézegeti őket: „Barátnőm, por lepi a tűnt évek nyomát, ifjúkorom szilaj iramát elfe­ledtem. Ne faggass, ne kutasd, ami már nincs tovább, hogy mint merültem el bánat­ban, élvezetben, mit szerettem, s mi az, mi elszökött.” (Puskin: Barátnőm, por le­pi a tűnt évek nyomát). Pár nappal ezelőtt Kemero­Az alkotó vo egyik csendes zugában az Iparos utcában jártunk, ahol régebbi földszintes házakat, előttük néhány kiskertet is látni. Az egyik épületet most alakítják át. Még idén négy szobi ászművész kap itt mű­termet, tágas pihenő szobák­kal, köztük Alekszej Hmelevsz­koj is. Jelenlegi műterme ugyanis zsúfolt és kicsit már szűk. Kemerovo megyében egyébkén negyvenhárom kép­zőművész él, közölük harminc­négy Kemerovo városban a többi Novokuziiyeckben, Alek- szej Kmelevszkoj nevét szintén jól ismerik Kemerovóban, ne­véhez fűződik a város egyik jelképe, ő készítette a Keme­rovo és Nógrád barátságát jelképező emlékművet. Ez a . város egyik központi helyén, a Nógrád és a Tavasz utca -találkozásánál magasodik, a forgalmas utca és a szépen ápol! sétány találkozásának metszéspontjában. Az egyik nézetből látható két stilizált női alak közül az egyik szi­bériai. a másik palóc népvi­seletre emlékeztető ruhát hord, fölemelt kezükben, ga­lambok. Fölöttük a felirat: Népek barátsága. A másik né­zet munkás férfi alakját mu­tatja, valamint Kemerovo és Salgótarján címerét. Erre utal a felirat, is: Kemerovo—Salgó­tarján.. Az emlékművet 1980- ban avatták fel. Alekszej Hmelevszkoj 1951- ben született egy Moszkvá­hoz közeli településen, 1974- ben végezte el Moszkvában a Sztroganov Képzőművészeti Akadémiát. Munkásságában fontos helyet foglal el a mai Szibéria, az itt folyó építő­munka kifejezése. Már eddig is több megbízásnak tett ele­get. például elkészítette Kuz- bassz ajándékát a XXVI.' kongresszusnak és az SZKP Központi Bizottságának. Most egy jelentős középület, a kemerovói, vízügyi központ homlokzatára készít 10x17 méteres reliefet. Jelentős trip­tichonja Mihail Volkevnak, az itteni szén XVIII. ( századi fölfedezőjének állít emléket. Egyik térplasztikai modell­je a Festő és múzsája címet viseli. A fogalmazás líraisága itt is megkapó hatással jár. A zene ugyancsak számos kompozíciójában van jelen, alkalmat teremtve az öröm • pillanatainak, az érzelmek hullámzásának kifejezésére, az embe'' boldogság utáni vá­gyának fölmutatására. E te­matikai vonulatba tartoznak azok a kisplasztikák, d'ombor- művek, érmek és plakettek is, amelyekben az emberi lét intim jelenségei fogalmazód-' nak meg, a szerelem, a csaJ ládi élet. vagy éppen a ma­gány. Ez utóbbira jelent pél­dát Magányban című térplasz­tikája, amely modern kompod zíciós törekvései összegezésé­nek is tekinthető. Ez a kis­plasztika is jelzi, Alekszej Hmelevszkoj lírai alkatii szobrász. E műben érvényes jelzéseket találunk a modern1 élet kontaktushiányáról, még­sem a drámalság, hanem in­kább a meditativ attitűd jut kifejezésre. Az eltolt síkok közé zárt negatív térbe he- . lvezett figurák jelzik, érthe­tően is lehet szólni a modern kor összetettségében élő em* bérről. Tóth Elemér NÓGRÁD — 1983. november 6., vasárnap 5 r

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents