Nógrád. 1983. november (39. évfolyam. 258-282. szám)
1983-11-05 / 262. szám
Kass Dános kiállításáról Kass János grafikáiból, plasztikáiból, rajzaiból nyílt kiállítás a Vigadó Galériában. Pop art Stresse Kell-e nekünk szauna? Akii: már próbálták a finnek nemzeti — sportját? szokását? gyógymódját? —, azoknak a cimbéli kérdés alighanem szentségtörés. Én azonban még nem próbáltam, így hát nyugodtan tehettem föl a kérdést Géczyné Plonk Erikának Balassagyarmaton. Azért épp neki, mert nemrég nyitotta meg kozmetikai szalonját a Rákóczi fejedelem úttól karnyújtásnyira. Az épületben egykoron bá- d'ogosműhely virágzott hanem az évek alaposan tönkretették a falakat. Most rá sem ismerhetni: kívül, friss a vakolás, új ablakok. Belül: kényelmes munkaszékek, színes plakátok és" SZAUNA. — líell-e nekünk szauna? — Nem voltam egészen biztos benne — vallja meg aggafrait a csinos fiatalasz- szony. — Én nagyon szerettem volna szaunát, mert jól ismerem a hatását, élettani szerepét. Abban azért nem voltam biztos, hogy' ebben a kisvárosban lesz-e keletje. Halbsten lett! A szauna nagyon ■ népszerű! Az emberek általában nem ismerik. Aki viszont ismerte, s most módja van használni, hát hozza az ismerőseit, barátait. Nincs üres üzem. Kedvelik a sportolók, a nők és férfiak, a hétköznapi emberek egyaránt. — Ahogy itt szétnézek, az üzlet némi befektetést igényeit. Maga fiatal, aligha a Saját erejéből indult. — A rokonság, és ezt így írja le, az égész rokonság segített. Most aztán mindenkinek tartozunk. .. Évek alatt tudjuk csak visszaf,zetni. Tulajdonképpen magarc sem gondoltam, hogy belevágok a maszekéletbe, az önálló vállalkozásba. De... valahogy elegem lett a helyi szolgáltatószövetkezetből. Ott dolgoztam, a kozmetikusoknál. Azokkal az anyagokkal, amiket a szövetkezet adott, egyszerűen nem lehetett dolgozni! A saját pénzemén kellett megvenni a megfelelő kozmetikumokat he. azt akartam, hogy a vendég megmaradjon. Azután Él a kéz, amelyik ... nem volt Az egykpri beteg, ,T. Pere- seina. amikor elbúcsúzott az orvosoktól, virágokat adott nekik, melyeket abban a kézben tartott amely 2 hónappal ezelőtt., nem volt. Az egyedülálló mikrosebé- szeti műtétet a levágott kézfej visszavarrását. Kazahsztánban hajtották végre, a karagandai területi kórházban, Sz. Lohvickij, az orvostudományok doktora, és asz- szisztensei A. Afanaszjev és J. Scptunov. Mér eddig is több sikeres ujjreplantációs műtétet végeztek. az a szűk kis helyiség...! Szóval elég lett. Egyébként erről a kuncsaftokat érdemesebb megkérdezni... — Tehát nemcsak szauna kell nekünk? — Egy kozmetikus a főiké* szükségénél kezdődik. Alaposan Kell érteni az emberi bőrhöz, a kozmetikumok élettani hatásaihoz, a különféle gépekhez. .. és persze az emberekhez is. Ide sokféle vendég bejön. Kedves, kevésbé kedves. ., — Csak ez a kétféle? — Másmilyen vendég nincs! — tiltakozik nevetve Géczyné. — Mindenkinek lehet rossz napja. Hozzám azért jön a kuncsaft hogy fáradt arcbőrét megpihentesse, a szaunában fölüdüljön a fogyasztógépben bosszantó párnácskákat eltüntessem, s nem azért, hogy a savanyú arcomat, a kellemetlenségemet eltűrje. A vendég az vendég és a munkámért fizet! Nem szívességet teszek neki! — Különféle furcsa masinák láthatók itt. — Nem csupán furcsák, de drágák is. Ezek java részét nem lehet, vagy csak nagyon drágán van mód beszerezni. Az én gépeimet maszek készíti. nála ugyanis nem kell sokáig sorban állni. A fogyasztógépem például — negyvenezer forintba került — többet tud, mint az alapjául szolgáló nyugati masina. Nem kell öt percet pihentetni, folyamatosan üzemeltethető. — Maga, vagy a konkurren- cia, a szövetkezeti üzlet az olcsóbb? — Egyformák a tételek. Én talán annyival tűnhetek drá:miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiinini A nógrádi mezőgazdasági termelőszövetkezetek termelési feladataik mellett szükségszerűen művelődési szerepet is betöltenek. Megalakulásuk idején élettől szabott feladatukká vált elsősorban a 30 éven aluli tagság beiskolázása. össztársadalmi érdekeket szolgálnak a kihelyezett általános iskolai osztályok, a felnőttoktatás szervezésével. A hatvanas évek második felétől — különösen az ipari eredetű eszközök beáramlása következtében — az üzemekre zúdult a szakemberek képzésének a gondja is. A mezőgazdasági szakmunkásképző intézetekből még a hetvenes években sem érkezett elég szakmunkás. A termelési rend. szerek is újabbnál újabb igényt támasztottak, amelynek kielégítésére szintén az iskolaköteles korhatáron túli felnőtteket kellett beiskolázni. A szakmunkáshiányt a tsz-ek üzemen belül létrehozott sajátszervezésű tanfolyamok útján enyhítették. A kiképzés másik formája a középiskolai oktatás. Egyidő- ben például a tarpai Esze Tamás Tsz-ben kihelyezett gimnáziumi osztály működött. gábbnak, hogy nálam gépek is segttik a bőr karbantartását, regenerálást, s ezek a gépek amott nem találhatók. Egyébként azonosak az áraink. Igyekszem mindent beszerezni a piacról, ami jó, ami hasznos és ami divatos. Ezért szívesen fizetnek a vendégek. Megkapják amit várnak. — Reklámja szerint magánál feríikozmetika is létezik. — Én csak szívesen fogadom a férfi jelentkezőket is, tekintve, hogy a világon ez már rég természetes, csak nálunk létezik némi idegenkedés. Vannak férfi vendégeim és remélem lesznek is. — Nyilván anyagiak is vonzották a saját szalon megnyitásakor. — Minek tagadnám? Most temérdek adósság van a nyakunkban. Hiába, hogy a legtöbb munkát itt a férjem végezte, mégis. De ha ezt letudjuk, nyilván nagyobb pénzre számítok, mint korábbi munkahelyemen kerestem valaha is. Éppen ezért többet: is tartok nyitva. De húszhónapos gyerekünk miatt ezt sokáig nem csinálhatom! Hiányzik nekem és mi is hiányzunk neki. Fontos a pénz, de nem minden. Azért dolgozom most sokat, hogy hamarabb elfelejthessük az adósságokat. — A kozmetikusok keze erős. — Az enyém is az. — Otthon is... ? — A családban a férjem az „erős kéz”. Én könnyebben engedek. — Tehát számít, a sikerre? — Munkám a biztosíték rá. Remélem, hogy a vendégeim is igy látják. H. Z. Tilalomfák nélkül TELEX MEGY, TELEX JÖN, a gond pedig marad címmel riport jelent meg a NÖGRÁD 1983. augusztus 12-i számában a Fővárosi Kézműipari Vállalat pásztói telepéről. Mihajlovics Mihály- né szakszervezeti főbizalmi és Bogár Lajos telepvezető szóltak benne azokról a gondokról, amelyek zavarják a mindennapi munkát, a folyamatos termelést, á dolgozók közérzetét. Többek között azt hangsúlyozták, az évi hatvanmilliós terv teljesítése illúzió masad, ha nem változnak meg a feltételek. Ha nem lesz folyamatos az anyag-, az alkatrészellátás, s nem ösztönzik a dolgozókat, az irányító szakembereket a megnövekedett feladatok teljesítésére. Mert a mostani érdekeltségi rendszer —, ahogy Bogár Lajos fogalmazott — inkább mosolyra, mint munkára ösztönzi a vezetőket. Ha egymillió pluszt hoznak a termelésben, akkor ötszáz forinttal kapnak többet egy hónapban. Nem telt el sok idő, a NÓGRÁD egy másik munkatársa kereste meg a kézműipari vállalat pásztói telephelyét. Annak rendje, módja szerint bekopogott a telep vezetőjéhez, segítségét kérve, hogy lányokkal, asszonyokkal válthasson szót közérzetükről, munkás-hétköznapjaikról. A telepvezető válasza meglepő volt: semmiféle információt nem adhat, s az asszonyokkal sem beszélhet az újságíró, mert a központ megtiltotta. No, nem írásban, a tilalmat szóban közölték. Így született Egy elmaradt riport margójára című írásunk, amely a lap szeptember 17-d számában jelent meg. Az írást követően a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala vizsgálatot indított. Ennek során a Tájékoztatási Hivatal, a Fővárosi Tanács, a Fővárosi Kézműipari Vállalat 3. számú gyára, a pásztói telephely, valamint a NÖGRÁD képviselői arra kerestek választ: mi késztette a Fővárosi Kézműipari Vállalatot, hogy politikai döntéseket, jogszabályokat figyelmen kívül hagyva, tilalomfát állítson a tisztességes szándékkal érkező kötelességét teljesítő újságíró elé. Igaz, az elmúlt években —, s már az idén is — volt példa más üzem, szövetkezetein belüli, önkényes „hírzárlatra”. Egy budapesti szövetkezet elnöke külön engedélyhez kötötte az újságíró informálását, egy másik nagyüzem gazdasági igazgatója még a megjelenés előtt visszakérte ellenőrzésire a riportot, s akadt olyan tanácsi osztályvezető, áld nem tartotta aktuálisnak a megírandó témát, s elzárkózott a nyilatkozattól. Az általános tapasztalat azonban mégiscsak az Nógrád megyében is, hogy a politikai, a társadalmi gyakorlat részének tekintik, szükségesnek tartják, igénylik a közvélemény folyamatos, valósághű tájékoztatást. S ebben partnerMűvelődő tsz-tagság A tanárok kiszállításáról a szövetkezet gondoskodott, és viselte a költségeket is. A szövetkezetek egész sora bátorítja tagjait a középiskolai bizonyítvány megszerzésére. A főiskolák és az egyetemek a tsz-ek felsőfokú végzettségű szakemberszükségletének csak körülbelül 70 százalékát biztosítják. Különösen a köz-, gazdász, a jogász, a kereskedelmi szakember, az áruszakértő, a pénzügyi és a számviteli vezetők hiányoznak. A képzettségszerző oktatás jelentőségét meghaladja a szakmai továbbképzésé. A hatvanas évek második felétől ugyanis korszerűbb ismereteket igénylő együttműködési formák alakultak ki, amelyek sok esetben az alapképzés funkcióját is betöltik. Számos olvan — főleg az alsóbb régióhoz tartozó — munkakör létezik, amelynek betöltésére sehol sem képeznek ki szakembereket (raktárosokat. magtárosokat stb.). A szakmai továbbképzés intézményrendszere fokozatosan épült ki. Először a mezőgazdasági vezető- és mérnöktovábbképző intézet alakult meg, majd a Termelőszövetkezetek’' Országos Tanácsának továbbképzési központja. A szakkormányzat a hatvanas évektől vonta be a felső fokú oktatási intézményeket a tsz-vezetők, az ágazat- vezetők és a főkönyvelők szakismereteinek továbbfejlesztésére, karbantartására. A hetvenes években tervidőszakonként 15—20 ezer szakember vett részt 1—2 , hónapos továbbképzésen, de a kitűzött cél —, hogy tervidőszakonként minden vezető részesüljön új ismeretek szerzésében — nem valósulhatott meg. Az egyes szövetkezetekben is ismeretpótló és felújító oktatás szervezett formája az úgynevezett téli oktatási rendszer. . A tapasztalatcsere-látogatás kitűnő továbbképzési forma. A tsz-ek erről sem feledkeztek meg. A szövetkezeti üzemekben készült közművelődési felnek tekintik az újságírót, megfelelő információval segítik munkáját. A helyzet tisztázása sokféle tanulsággal szolgált. Az mindjárt az elején kiderült, nem annyira a második — a szeptemberben megjelent írásunk — az augusztusi riport okozott zavart a kézműipari vállalatnál Budapesten és Pásztón is. Jóllehet a telephelyen valóban gondot jelentett az alkatrész- hiány, s bizony hiába „ment, jött a telex”, alapvető változás a fővárosi központ intézkedésed nyomán sem , következett be. Nem Ösztönzött egyértelműen jobb, szervezettebb ' munkára Pásztón, az anyagi érdekeltségi rendszer sem. Az azonban nem fedi a valóságot —, s ezt a központ képviselői tényekkel bizonyították —, hogy nem becsülik ■ eléggé, nem ismerik el a dolgozó kollektíva, a termelésirányítók, a vezetők munkáját, s, hogy az egymilliós pluszbevétel mindössze ötszáz forintot jelent számukra. A Fővárosi Kézműipari Vállalat ugyanis az év közepén módosította a jutalmazási, a premizálási feltételeket. A változás lényege, hogy a pásztói telep az eddiginél nagyobb lehetőséget kapott — több mint háromszázezer forintot — a dplgozók, a termelésirányítók jutalmazására. Miért nem tudott erről Bogár Lajos, a telep vezetője? Miért tájékoztatta ágyaz újságírót, mintha mi sem történt volna? A KÉRDÉSRE TÖBBFÉLE VÁLASZ is adódhat. Nógrád ban az ipari üzemek, szövetkezetek nagyobbik része úgy tevékenykedik, hogy az útmutatást — a termelési programot, anyagöt, a gazdálkodáshoz szükséges pénzt stb... — a fővárosi központtól kapja. A tervszerű, a folyamatos munka azt követeli — bár a gyakorlat korántsem mindenütt ez —, hogy a helyi üzemek, szövetkezetek vezetői időben értesüljenek minden olyan központi döntésről, amelyek lényegesek a termelés szervezéséhez, a dolgozó emberek mozgósításához. Az anyagi érdekeltségi rendszer, annak módosítása mindenképpen ezek közé tartozik. így látták ezt a Fővárosi Kézműipari Vállalatnál is, mert a változásról nyomban értesítést küldtek Pásztó- ra. A telep vezetőjét azonban tartós szabadsága akadályozta abban, hogy mindezekről időben tájékozódjék. Mindez talán némi jóindulattal érthető, ám semmiképpen sem elfogadható indok. Megfélelő információ hiányában miért vállalkozott a beszélgetésre és a riport megjelenése után miért nem kérte a téves közlés helyre- igazítását Bogár Lajos? Miért hallgatott, amikor műszaki értekezleten, s október elején írott levelében egyaránt arra buzdította a vállalat vezetője, hogy szóljon. De megtehették volna ugyanezt a Fővárosi Kézműipari adattervekben leggyakrabban az •ismeretterjesztés, az olvasási kultúra terjesztése, a tsz- újság, az amatőr művészeti tevékenység, a turisztikai ismeretszerzés, a helyismereti hagyományőrzés,- színház- és múzeumlátogatás szerepel. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat a falusi miliőben a tsz-ekben elsőrendű partnert talált. A tsz-ek főleg a hetvenes években közvetlen ismeretterjesztő kapcsolatot létesítettek a felső fokú oktatási intézményekkel. Az amatőr öntevékeny művészeti mozgalom, művészeti élet termelőszövetkezetbeli gyökérveréséhez nagy segítséget nyújtott a Magyar Televízió Röpülj páva vetélkedősorozata. Komoly fordulatot hozott a szövetkezetek közművelődési munkájában a főhivatású közművelők munkába állítása, különösen ott, ahol a vezetőség és a népművelő szemlélete azonos, ahol a kettő nem „két csűrben csépel”. Dr. Virágh Ferenc Vállalat vezetői is. Helyreigazító kérelem azonban mindmáig nem érkezett a szerkesztőségbe. Az ügy kapcsán szót váltottunk Feleki Tiborral, a Fővárosi Kézműipari Vállalat 3. sz. gyárának igazgatójával is. Többek között elmondotta: az írás ugyan késve jutott el hozzá, de megtette a szükséges intézkedést, hogy a hibát az hozza helyre, aki elkövette. Bogár Lajos tévesen informálta az újságírót, adjon tehát pontos, hiteles tájékoztatást. Annál inkább, mert ezzel nem szívességet tesz, hanem kötelességét teljesíti. Csakhogy Bogár Lajosnak! —, mint a vele történt beszélgetés során kiderült — mindehhez nem volt elegendő bátorsága. Igaz, az üzemen belüli átszervezés, az átállás az új termékek gyártására, a lányok, asszonyok betanítása, a keresetük miatt elégedetlenkedők csillapítása nem kevés munkát adott. Az újságíró láttán csak arra tudott gondolni: újra ország-világ elé tárják rózsásnak semmiképpen sem mondható helyzetüket. Márpedig ezt semmiképpen sem akarta. ö bizonyítani akart, s úgy vélte, nemcsak a saját, a telep, a központ érdeke is az, hogy ne keltse rossz hírét Pásztónak az újság. Kifogást keresett, s így • hozakodott elő a központ hírzárlatával, s ezzel mintegy áthárítva a kézműipari vállalattá a felelősséget is. A kézműipari vállalat tilalomfája azonban a valóságban nem létezik. Nem is létezhet, hiszen tájékoztatáspolitikánk elvei tiszták, világosak, egyértelművé teszik a gyakorlatot: senki sem tekintheti sajátjának az információt, az informálás jogát! S téves úton jár, aki külön helyi, vállalati érdekére hivatkozva próbálja takargatni azt, amit szóvá kell tenni. Azi őszinte, nyílt beszéddel, a közvélemény tisztességes tájékoztatásával közös cél, a politikai cél megvalósítását szolgálja az elkötelezett gyárJ igazgató, a szövetkezeti einökj s az újságíró egyaránt. Ezért aztán nem is a munkáját felelősséggel ellátó, az öncélú szenzációhajhászás helyett a segítő szándékkal közeledő, á napi gondok emelte konfliktusokból kiutat kereső újságírótól kell félteni a vállalat,' a szövetkezet hírét-nevét. Példák sora bizonyítja, hogy a szervezetlen munka, a laza fegyelem, a vezetői tájékozatlanság, a határozatlanság; az erényteilenség árt annak igazán. Ezen segíteni, a munkán jobbítani —, ha szükséges, a közvélemény erejével — éppúgy kötelesség« az újságírónak, mint helyzeténél fogva az információval rendelkező vállalati, szövetkezeti vezetőnek, JÓ TUDNI, HOGY EGYRE többen veszik komolyan, alkalmazzák a gyakorlatban is — a Fővárosi Kézműipari Vállalat utasításban is rögzítette mindezt — a tájékoztatáspolitikánk elveit. Azt, hogy az információnak mindig korrektnek, igaznak, időszerűnek kell lennie, s ezért minden esetben a tájékoztató a felelős. Felelősséggel tartozik mindenekelőtt a közvéleménynek, közvetlen környék zetének és saját lelkiismeretének is. A dolog így természetes. A tilalomfák állítása helyett' egyszerűbb hát együtt dolgoznunk. Hévíz a gyógyászatban Megkezdődött a hévízi TherJ mái Szálloda bővítése. A tízmillió forintos költséggel meggvalósuló emeletráépítéssel növelik, korszerűsítik a hotel gyógyászati részlegét. Három új fogorvosi rendelőt alakítanak ki, s több kezelőhelyiséggel bővítik a fizikoterápiás osztályt. A munka befejezési határideje 19841 április 15., kivitelezője aa osztrák—magyar hitelszerződés keretében a közeli Hotel Aquát, valamint a keszthelyi Helikon Szálló fedettuszodáját építő Eberhardt— Rella cég. NÓGRÁD - 1983. november 5., szombat
