Nógrád. 1983. november (39. évfolyam. 258-282. szám)

1983-11-27 / 280. szám

Játszótér az italbolt mellett Forgácson r Megtekinthető Forgácson, a salgótarjáni Csizmadia úton. Hogy miért ragadtam emiatt tollat és papírt — talán so­kan teszik .fel a kérdést. Szeretném a véleményemet ezúton kifejteni azzal az el­határozással és feltételezés­sel, hogy a megfelelő helyen tudomást szereznek erről a nem éppen ideálisnak mond­ható állapodról. A környéken élő gyerme­kes szülők remek dolognak tekintették a biztonságosan bekerített játszóteret, amely­nek építésében, megnyitásá­ban tudatosan részt vállaltak a gyermekek érdekében. Tör­tént aztán egy szép napon, hogy az emberek munkája, az anyagi áldozat fölösleges­sé váit. a játszótér áthelye­zésre került. Mégpedig — ké­rem jól fogják olvasni — egy ITALBOLT szomszédsá­gába. „Hadd tanuljon a nebuló”! Engedjék meg, hogy fino­man ecseteljem. Akkor, ami­kor az egész társadalom küzd az alkoholizmus ellen, tud­juk, hogy az a gyermek aki még szívesen hintázik. ho­mokozik nem fog betérni!’ Gondolják csak el a valóságot, hogy mit lát és tapasztal?! Nem kívánom a látnivalót részletesen leírni. De a be­tekintés nem árt! A szülők nem merik a gye­rekeket a játszótérre enged­ni. merít sok esetben több áfe illuminált állapotban levő egyén, akik zavarják az iga­zán játszás céljára alakított létesítményt. Intő példa kell, hogy legyen az illetékesek­nek, akik hozzájárultak az elképzeléshez. Valószínűleg valamilyen cél érdekében tették ezt. de azt hiszem, eb­ben az esetben a cél nem szentesítette az eszközt. Lőcsei Lászlóné \ Zagorszk Az orosz játékok városa Az ősi orosz varos, Zagorszk — az egykori Szergijev Po- szad — nemcsak gyönyörű építészeti műemlékeiről, az 1337-ben alapított Trojice Szergijev-kolostorról híres, hanem különleges múzeumi játékgyűjteményéről is­A történészek a X—XII. század tájékára vezetik visz- sza Oroszországban a játék- gyártás, mint önálló ipar kez­detét. Szergijev Poszad — Za­gorszk — az elmúlt évszá­zadban a legnagyobb orosz játékipari központtá vált. Mesteremberek készítették itt a faragott, esztergált, köny- nyű, ragasztott apró holmikat. A népi játékok nagyszerű ha­gyományai ma is élnek Za- gorszkban. A mai mesterek Dúsan, folytatják a régi műhelyek és gyárak munkáját: a világ minden táján ismerik példá­ul a zagorszki Matrjoska ba­bát, amit kicsik és nagyok egyaránt kedvelnek­rikító színekkel öltöztetett agyagdáma. Amikor a kézműves-játék­ipar valóságos iparággá fej­lődött Zagorszk a tömeg­gyártású játékok mintaműhe­lyévé lett- 1932 óta működik itt az országban egyedül­álló tudományos kutatóinté­zet, mely a játékok kutatá­sával foglalkozik, s 1983 óta a játékkészítő mestere­ket képző iparművészeti technikum. Itt van a híres játékmúzeum, amelyet a pol­gárháború kemény éveiben .Moszkvában alapítottak. Lét­rejöttének egyik fő szerve­zője a kiváló művész, kutató és pedagógus, Nyikolaj Bert­ram volt. A gyűjtemény álla­mosított magánpalotákból, villákból, üzletekből, magán- gyűjteményekből és más mú­Sárkányölő Szent György fából faragott szobra zeumok tárgyaiból szerezte alapjait. . A zagorszki gyűjteményben a játékokon kívül megtalál­hatók a gyermekbűtorok, orosz és külföldi festők kezé­től származó gyermekportrék és a XVIII. századtól kezdve az ábécés könyvek is. Mind­ezek nagyszerűen kiegészí­tik a orosz játékok vidám történelmi krónikáját. Rajzfilmhírek Népszerűek itthon is, kül­földön is a Pannónia Film­stúdió egész estés animációs filmjei. Ebben az évben a Vízipók és az Idő urai című produkciókat tűzték a mozik műsorára és decemberben kerül a képernyőre a Háry .Tános című alkotás. A na- gyobbszabású, egész estés fil­mek sorozata jövőre sem szakad meg: januárban a Mi­si mókus, áprilisban a Dali­ás idők című produkciót mu­tatják be. Még ebben az év­ben elkészül, és jövő május­ban a nézők is megtekinthe­tik a Hófehér című filmet. A stúdió jövő évi tervei között szerepel a Mesék Mátyás ki­rályról című, eredetileg tele­víziós sorozatnak készített film moziváltozatának lét­rehozása. Dargay Attila ren­dező 1984-ben kezdi forgatni a Macskamenyasszony című filmet, amely a Cigánybáró című Johann Strauss operett animációs változata — szati­rikus. ironikus hangvétellel. A jövő év, úgy látszik, a „macskák esztendeje”, ugya­nis Nepp József könyvéből Ternovszky Béla Macskafogó címmel forgat filmet. A jövő évben is több tele­víziós sorozatot készítenek a Pannónia filmstúdióban. A Volgától az Angaráíg Az utazó Meteor Ä ".Meteor” szárnyashajó, mielőtt utasokat vett volna fedélzetére, maga is nagy utat tett meg. A kelet­szibériai folyamhajózás szá­mára megrendelt hajót, amely a szibériai Angara fo­lyón fog közlekedni, a Volga folyó partján építették. A szárnyashajót az északi- tengeri úton — az Északi­sark fő hajózási útvonalán szállították. Az Északi-Jeges- tenger mentén húzódó út az európai kikötőket köti össze a távol-keleti szovjet kikö­tőkkel. Amikor a Meteor a szibériai Léna folyóhoz érke­zett, útját a -..szárazföldön folytatta tovább. Fotóriporterünk akkor kap­ta lencsevégre, amikor a szembejövő járművek utat biztosítottak számára a sztrá­dán. A Szovjetunióban az 50-es években jelentek meg az el­ső szárnyashajók. Sebességük akkor óránként alig 20—25 kilométer volt- A hajóépítők állandóan tökéletesítették őket. Napjainkban a szár­nyashajók sebessége eléri az óránkénti 80 kilométert is. Hajó az országúton 6 NÓGRÁD - 1983. november 27., vasárnap Változó munkahelyre megfelelő szakmai felkészültség esetén végzett munkára, JO KERESETI lehetőséggel, — ív-, lánghegesztő, — minősített ív- és lánghegesztő, — általános, gép- és szerkezeti lakatos, — önállóan dolgozó villanyszerelő szakmunkásokat, AZONNALI BELÉPÉSSEL keresünk.' Jelentkezés helye: Mátraaljai Állami Gazdaság MÁTRAPACK-ÜZEME, Pásztó, Nagymező út 3., 3060 Telefon: 50/28 mellék. Tódor Sándor műszaki kooperátornál. Kiemelt budapesti munkákra magas kereseti lehetőséggel, a Közép-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat fel­vesz: ács, vasbetonszerelő, csőszerelő, hegesztő, kőműves szak­munkásokat, kubikosokat, segédmunkásokat. Helyben biztosítunk szállást, étkezést. Nógrád és Heves megyéből munkásszállító autóbuszjára­taink vannak. Jelentkezés: felvételi Irodáinkban, közvetlenül a 3. sz. metróállomások mellett: — Arany János utcai megállónál, Budapest VI., Zichy Jenő u. 1. (Bajcsy-Zs. út sa­rok) — Kőbánya—Kispest végállomástól 600 m-re a 31. sz mh főépítésvezetőségen XIX., Kispest, Vak Bottyán u. 43. sz. házzal szemben, valamint a központban: Gödöllő, Tessedik Sámuel u. 6. Figyelem! Figyeiem! FELÚJÍTOTT BOLT ÚJ VÁLASZTÉK! Megnyitottuk Ki&terenyén felújított ruházati boltunkat. KONFEKCIÓ CIPŐ KÖTÖTT-RÖVID- MÉTERÁRU-LAKÁSTEXTIL DIVATÁRU ÁRUK NAGY VÁLASZTÉKBAN Egyes termékek OLCSÓBBAN FÉRFIINGEK 30 % ÁGYNEMÜK 20 % TAKARÓK 20 % engedménnyel. Aki megtekinti, jól jár! Már ünnepi árukínálatból vásárol­hat a kisterenyei ruházati boltban. Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy december 1-én fel­újítva, játék-papír-írószer-háztartási-vegyi-festékáru profil­lal bővítve, megnyitjuk Kisterenyén vas-műszaki boltunkat is. Nógrád megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállala Kistermelők figyelem! AZ ANGÖRAGYAPJŰ-TERMELÉS BIZTOS JÖVEDELEM. A dunavarsányi „Petőfi” Mgtsz, kedvező feltételek mellett angőranyíró-állományt helyez ki. Biztosítja a tartáshoz szükséges eszközöket — ketrec, táp, vakcina, technológia — folyamatos szaktanácsadás. Elvégzi az állomány nyírását, átvételkor kifizeti a gyapjú árát, exportárból visszatérítést ad. Jelentkezés és részletes felvilágosítás a Dunavarsányi Házi- nyúlhús Termelési Rendszernél (DHR), Budapest XX., (Soroksár) Haraszti út 2533 hrsz. Telefon: 572-244. Telex: 22-4815. APRÓHIRDETÉSEK L. - :----------------—----------------------— A Balassagyarmat Jókai—Áchim A. út közötti területen kor­szerű, kétszintes la­kóház építésére épí­tőközösség építkez­ni szándékozó társa­kat keres. Azonnali kezdési lehetőség van. Részletes tájé­koztatás és jelentke­zés a Bgy. városfej­lesztési irodában (Balassagyarmat, Ma­dách u. 1.). MESTERVIZSGÁ­VAL rendelkező bőr­díszműves 20 éves gyakorlattal mellék- foglalkozást, vagy fő­állást keres, (gépko­csival rendelkezem). Válaszokat: Pásztó, Pf. 26-ra kérem, „Tél” jeligére ÜZLETSZERZŐT foglalkoztatna me­gyei hatáskörrel bu­dapesti műanyag­feldolgozó gazdasá- gi munkaközösség. Jelentkezés: GASZT. ROPLASZT GMK. 1053 Budapest, Ve­res Pálné u. 16. CSALÁDI ház gaz*- dálkodásra alkalmas melléképületekkel, 700 négyszögöl gyümöl­csössel eladó. Mátra- verebély, Szentkút 15. BALASSAGYARMA­TON eladó a Baltik Frigyes út 13. sz. alat­ti két és fél szobás ház beköltözhetően. Érdeklődni lehet: Hu­nyadi u. 33. sz. A Dunakanyarban. Verőcemaroson két­lakásos társasházban kb. 90 m2 alapterüle­tű, plusz 28 m2 szu- terénpincés, közmű­ves, fürdőszobás, te­hermentes, beköl­tözhető, teljesen sze­parált külön udvar­ral, kapu- és lakás­bejárattal, jó karban levő száraz lakás, esetleg bútorozva, 1047 négyszögöl par­cellázható, gazdál­kodásra is alkalmas sík telekkel, esetleg csak a lakáshoz kb. 400 négyszögöles te­lekrésszel, gyümölcs­fákkal, erdős hegyek, patak. vasútállomás közelében, Buda­pesttől vonattal 50 percnyire eladó. Cím: 1399 Budapest, Pf. 695. BALASSAGYAR. MATON, a Dózsa György út 9. fezt. 2. 1 + 2x1/2 szobás, távfűtéses OTP­öröklakás kp -f OTP-átvállalással sür­gősen eladó. Csere is érdekel. Érdeklődni: a fenti címen. VELENCÉN víz­parti kempingben zöldségesüzlet igé­nyesnek eladó. Ér­deklődni Salgótar­ján. Telefon: 10-558. ZC-s Wartburg de Luxe eladó. Balassa­gyarmat, Tompa Mi­hály út 4. Érdeklőd­ni : munkanapokon, 16 óra után. DOHÁNYSZÍNÜ 1600-as Lada PG írsz. 60 000 km-rel eladó. Érdeklődni: Salgótar. ján, Vöröshadsereg lit 3. (Révai). Telefoni 14-555. ELADÓ UO-s rend­számú Trabant. Ér­deklődni lehet hétfő­től szombatig. Sal­gótarján, 10-414-es telefonon, 9—14 óra között. REDÖNYKÉSZ1- TÉST, -szerelést vál­lalok. Szepesi József- né, technikus redőny­készítő • kisiparos, Gyöngyös, Farkas Ta­más út 13. SZOBAFESTŐ, má­zoló, tapétázó kisipa­ros munkát vállal az év végéig és 1984-es évre közéleteknek is. Érdeklődni: Salgó­tarján, Kercseg út 31. Telefon: 15-156. KÖZÉPKORÜ férfi albérleti szobát ke­res vagy egyszobás lakást venne Salgó­tarjánban, netán környékén. Ajánla­tokat : 10-977 telefon­ra kérek. ELCSERÉLNÉM salgótarjáni kétszo­bás, összkomfortos lakásomat salgótar­jáni egyszobásra, készpénzráfizetéssel. Cím.* 10-977 telefonon.'

Next

/
Thumbnails
Contents