Nógrád. 1983. november (39. évfolyam. 258-282. szám)

1983-11-27 / 280. szám

Kézi vezérléssel Automata könnyíti a csempék kocsiba rakását a Romhányi Építési Kerámia Gyárban. A kézi vezérlésű gép segítségével a dolgozók egyszerre harminc rekeszt tudnak megtöl­teni. Műszakonként tizennyolc-húsz, egyenként közel kétezer csempét tartalmazó ko­csival végeznek. A képenFábián Jánosné, munka közben. —Barna­Hosszú öregkorban, kon­szolidált állapotokban bízva az állampolgár átalánydíjas javítási szerződést köt. Rek­lámok özöne biztatja erre. Öröme egy-egy javításnál felhőtlen, bizalma romlat­lan: a havi nem nagy össze­gű átalány a javításokért szinte csekélység. Még gya­nútlan, mámoros, boldog. Aztán telnek az évek. És tovább boldog? Bizalma romlatlan? Igen. Csak öt-hat év telt el.' A berendezések még működnek, átalány­díjért a javítás gyors és ol­csó. Az állampolgár a jó, a működőképes berendezést szereti. Annak látja hasz­nát, abban leli örömét. Azt szereti az átalánydíjas javí­tó szerv is: az új, a jó, a működőképes berendezést. Az állampolgárnak és a ja­vító szervnek egy, közös ér­deke van: a jó berendezés. Érdekeik azonosak. De meddig? Eltelik tíz év. Tízéves be- rendezéssel már sok baj van, gyakran rossz a gép, sokat kell javítani. Ez már nem érdeke a javító szerv­Meddig átalány? nek — átalányért. Érdekei már nem azonosak az állam­polgárokéval. Ekkor jelenik meg a bűvös szó: ÉRDEK­MÚLÁS. Ismerősöm, Feri bácsi már nyugdíjas volt 1974-ben, amikor széntüzelésű kályhá­it gázkonvektorokra, mele^ gítőfcre cserélte. Bízva a Ti­szántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat színes fel­hívásaiban, átalánydíjas szerződést kötött: hat beren­dezésre havi 45 forintot fi­zetett. Egészen mostanáig elégedett is volt a javító szervvel. A napokban azon­ban levelet kapott a TI- GÁZ-tól. Az átalánydíjas szerződést a TIGÁZ fel­mondta, tekintettel arra. hogy a szerződés változatlan formában való fenntartása a vállait részére nem gazda­ságos és így részükről érdek­múlás következett be. Érthető bizony: a beren­dezések megöregedtek, a gyakori meghibásodásoknak nagyobb a lehetősége. A jö­vőbeni meghibásodás esetén azonban egyszeri, aiz érvé­nyes javítási díjért, annak egyidejű számlázása mellett a - vállalat továbbra is szíve­sen áll az ügyfél rendelke­zésére. ; Az átalánydíjas szerződés felmondását — a stencil- számból következtetve — 950 ügyfelének küldte vagy küldi meg a napokban a TI­GÁZ. Az érdekmúlás előállt — véli a vállalat. Csakhogy jo­gilag rosszul értelmezve. Ám ez a kisebbik baj. Társadalmi­lag is téves a nézőpont. Még akkor is, ha a vállalat ve­zetői tudják: a gazdaság egyben kockázat is. és en­nek része az átalány. A dolgok végül is össze­függnek. Egyoldalúan elő­nyös kapcsolatrendszerek nincsenek. Még a Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat szol­noki üzemigazgatóságánál sem. Zs. A. A vállalkozó szocialista állam Beszélgetés dr. Kozma Ferenc közgazdásszal Minden évtized egy-egy sajátos jelszóval vonul be a gaz­daságtörténetbe. A hatvanas éhek magyar gazdasága a re­form jegyében a vállalati önállóság megvalósítását tűzte zászlajára; a hetvenes esztendőkben jelszónk az alkalmaz­kodás lett a megváltozott világgazdasági helyzethez. A nyolcvanas évtized beköszöntével az alkalmazkodás egyik lehetősége, a szocialista vállalkozás vette át a stafétabotot. Ám mégis merőben új gondolatnak számít, hogy ne csak a vállalatok, hanem maga a szocialista állam is vállalkozzék. Ennek lehetőségéről, a megvalósítás feltételeiről és a jelen korlátáiról beszélgettünk dr. — Manapság sokat vitatkoz­nak a szakértők arról, hogy milyen szerepet játsszék az állam a gazdasági élet irányí­tásában. Sokan csak koordi­nációt és a népgazdasági szin­tű feladatokat tartják köz­ponti teendőnek. De hogyan illeszkedik a vállalkozás egy ilyen makroszintű irányítás­hoz? — Ha végiggondoljuk az ál­lam mai feladatait és funk­cióit, egyhamar kiderül hogy az állam amit nevezhetünk gazdaságirányító központnak is, a maga módján szintén vállalkozik. A gazdasági nö­vekedés, az új fejlődési irá­nyokra áttérés mindig megkö­veteli. hogy a stratégiai cé­lok érdekében beavatkozzék a gazdasági élet mindennapos folyamataiba. Felelőtlenül per­sze nem lehet ilyen nagy horderejű kérdésekben dönte­ni. Az előkészítés során az ál­lam sajátos vállalkozói ar­cot ölt, mintha nem is ha­talmi szerv, hanem egy kon­szern központja lenne. Fel­méri például a hazai társa­dalmi és gazdasági fejlődés lehetőségeit, elemzi a világ­piacon végbemenő változáso­kat.’ vázlatosan föltérképezi a jövőt, egyszóval stratégiai központú és makrookonomiai értékű piackutatást folytat. Majd újítási láncot indít el a változásokhoz szükséges alap- és alkalmazott kutatások fej­lesztésével. központi progra­mok kidolgozásával: a szak­emberek képzését a távlati célokhoz igazítja, ahogyan a gazdasági szabályozást is. Persze a vállalkozás ilyen magas szintű megvalósítása ma még csak csírájában talál­ható meg. A szocialista állam még keresi a helyét a gazda­sági folyamatokat részleteiben szabályozó ..üzemvezető’, va- lamiat a háttérből közömbö­sen igazgató, úgyszólván csak az adót beszedő állam végle­tei között. De a vállalkozás­nak az alapvonásai már most is kirajzolódnak mindennapi tevékenységei között. ­— A jelenlegi rendszerben mi akadályozza az állam vál­lalkozásának a kibontakozó sát? — Mindössze néhány korlá­tot sorolok föl. Vegyük pél­dául a • döntésekhez oly nél­külözhetetlen információkat. Szerepük kettős. Nemcsak előkészítik az egyes döntése­ket, hanem hatásukat is nyo­mon követik. Hogy ezt a ket­tős szerepet betöltsék, min­denképpen válogatni kell kö­Kozma Ferenc közgazdásszal. zöttü.k, mi fontos és ml nem: csak a valóban lényeges ele­mek szerepeljenek a terveze­tekben. Sajnos éppen ennek a szelekciónak a hiánya aka­dályozza a döntéshozatalt. Megfelelő információk híján aligha lehet egy döntés több alternatíváját kidolgozni. Ezért az illetékesek ahelyett, hogy az egyes variációk elő­nyeit és hátrányait mérlegel­nék, inkább csak a döntések időszerűségét latolgatják. A másik probléma magában a döntéseket előkészítő fo­lyamatban rejlik. A javasla­toknak sok esetben csak a hátrányukra válik. hogy hosszan tartó, formális egyez­tetéseken mennek keresztül. A sok csiszolgatás során kima­radnak vagy elkopnak az ere­detileg kitűnő és ;dőszerű gondolatok: a sorozatos s nem is feltétlenül szükséges komp­romisszumok miatt elvesztik ütőerejüket. Szerintem a jelenlegi in­tézményrendszer sem teremt ideális környezetet az állam vállalkozásai számára. A gaz­daságirányítás intézményei­nek feladatai rendkívül ve­gyeseik: keverednek a sző­kébb értelemben vett hatósá­gi-igazgatási jogkörök a tulaj­donosi felügyelettel a szak­mai koncepciók kidolgozásá­nak a feladataival, némely­kor közvetlen irányítói sót fi­nanszírozói funkciókkal. Min­dig az kerül felülre és nyom­ja rá a bélyegét az intéz­mény működésére, amely meg­felel a szervezet, természetes helyének az irányítás munka- megosztásában. Ila például egy bank egyszerre hitelez pénzt a vállalatoknak. s emellett még a készpénzfor­galomért felelős, pénzt bocsit ki, tehát jegybank, akkor óhatatlanul ez utóbbinak ren­deli alá a finanszírozást: mert itt. kézzelfoghatóbb és súlyosabb a felelőssége. A Pénzügyminisztérium is napról napra latolgathatja, miként alakítsa a nveresésel- vonásra vonatkozó politikáját: rendelje alá a vállalati ha­tékonyság ösztönzésének, vagy a költségvetés pillanatnyi egyensúlyának. Bizonyos mér­tékig természetes, hogy ilyen ellentmondásokkal küszköd­nek ezek az intézmények, de még nem sikerült elérni, hogy ezekből a szituációkból az ál­lam vállalkozást létrehozó — generáló — szerepe kerüljön ki győztesen minden olyan esetben, amikor kifizetődőbb a többi, pillanatnyi érdeknél. — Az eddigi beszélgetésünk­ből a mostaninál jobban tájé­kozott és gyorsabban döntő állam képe rajzolódott ki. Csak ez jelentené a vállalko­zás kibontakozását? — Nem, hiszen a vállalko­zás lényege, hogy valaki ha­szon reményében befektet valamekkora összeget. Az ál­lam is csak akkor vehet- részt a vállalkozás folyamatában, ha van pénze, s ez az összeg elkülönül a klasszikus érte­lemben vett költségvetéstől. Ebbő! a pénzből finanszíroz­nák az olyan horderejű fej­lesztéseket, amelyekre már nem csak több vállalat pénzé­ből. hanem a banktól kapha­tó hitelekből sem futta. A ko­rábbi központi fejlesztési programoknak megfelelő, ám vállaikozásközpontú elképze­lésekét fizetné — kizárólag a hatékonyság szempontjait fi­gyelembe véve — ez az alap. De egy népgazdaságban nemcsak ilyen nagy horderejű vállalkozásokra akad lehető­ség. Egy vállalati rekonstruk­ció például már nem tarto­zik állami hatáskörbe. A szükséges pénzt a bank. vagy a bankok adnák, szigorúan, a gazdaságosságot szem előtt tartva: ez tehát már a bank vállalkozása lenne. A bankok ügyelnének arra is, hogy ér­vényre jussanak a főbb nép- gazdasági érdekek, gazdaság- politikai célkitűzések. Ne nö­vekedjék egy új gyár miatt például jelentősen az import, s, berendezések energiatakaré­kosán működjenek és így tovább. — Tehát mintegy tengelykapcsolóként működné­nek a központi és a vállala­tok között. A harmadik lép­cső már ismert. A vállalatok, ameddig a pénzük futja, sa­ját maguk is kihasználják lehetőségeiket, egyszóval vál­lalkoznak. — Bármit ven szint« vállal­kozásról beszélünk is, fontos feltétel, hosrv mindenki azo­nos pozícióból indul ion. s hogy a gazdasági háttér, a szabályozás se viselkediék egy megvadult hátaslóhoz ha­sonlóan. — Valóban az állam csak akkor találhat vállalkozásai­hoz korrekt üzleti Partnerek­re a vállalatok között. ha azok bizonyos adók befizeté­se után önállóan gazdálkod­hatnak. Minél nagvohb a füg­getlenségük. annál inkább a hatékonyság szempontjai sze­rint fektetik be pénzüket. És mindenféle vállalkozás felté­tele. hogy a mainál egysze­rűbb, csak a főbb tendenciá­kat befolyásoló normatív szabályozó rendszert alkos­sunk. s az ár-, költség-, és adóviszonyok híven tükrözzék nyereséges-e egy tevékenység vagy sem. Lakatos Mária „Kedvemre való munkákkal bíztak meg..." A pásztói járási hivatal szervezési és jogi osztályáén benyitok Varga Ferenc fo- munkatárshoz, s örömmel fe­dezem fel, leendő riportala­nyomat ismerem is. Jobbára vonaton és vasútállomásokon találkoztunk eddig, s a sze­mély és a név „azonosítása” után a beszélgetést is a vo­nattal kezdjük. — Boldogi születésű va­gyok és a mai napig e He­ves megyei községben élek, onnan járok Nógrádba dol­gozni. Ez a magyarázata vá­rótermi találkozásainknak. o A kérdés kézenfekvő: ho­gyan kerül a régi tanácsi dolgozó Boldogról Pásztora? S az ingázások ’sokat vitatott korában az sem hagyható fi­gyelmen kívül: miként visel­hető el a naponta ismétlődő hosszú utazás. — Hadd kezdjem az ele­jén, életemben csak tanácsi munkát végeztem. Előadó voltam Boldogon, majd vb- titkár lettem, szülőfalum ta­nácsi apparátusában összesen huszonhárom évet húztam le. A sok szép emlék mellett jó néhány nehéz pillanatot is őrzök magamban erről az időről, de a kettővel együtt kerek az élet. Mindenesetre úgy nézem Boldog mai arcu­latát, hogy formálásához az én huszonhárom évi mun­kám is hozzájárult. Nem aka­rok panaszkodni, de nehéz szolgálat volt. A vasárnapi misére előbb érkező öreg­asszony hozzám jött, hogy nyittassam ki a templomot, más valaki húsvét reggelén jött a lakásomra telke ügyé­ben. Talán abban a hiszern- ben, hogy otthon mást mon­dok, mint a hivatalban. Aztán 1974-ben többen megkérdezték Varga Ferenc- től: hogyan lehet felcserélni a vb-titkftrságot a megerőlte­tő utazással. — Megint a vonattól kell kezdenem, mert éppen Salgó­tarjánba utaztam, amikor is­merőseim Pásztora csábítot­tak. Azóta sem bántam meg, pedig kaptam egy néhány kecsegtető ajánlatot. Jó he­lyet találtam, s talán a kol­lektívának köszönhetően is, soha nem vágyódtam másho­vá. A jó közérzetemnek pe­dig az lehet a magyarázata, hogy észrevették: több is van bennem, és kedvemre va­ló munkákkal bíztak meg. S hadd utaljak vissza még’ egy­szer a vonatra. Az utazási időt nem sajnálom, akár azt is mondhatnám, hogy a vo­naton szereztem bizonyít­ványt, az olvasás mellett mindig utazás közben készül­tem a szakosítóra. Varga Ferencet főbb mun­katerületeiről kérdezem, vá­laszai pedig meggyőznek ko­rábbi kijelentéséről: „ked­vemre való munkákkal bíz­tak meg”. — Annak idején az élel­miszer-gazdasági és kereske­delmi osztályon voltam igaz­gatási csoportvezető, a szö­vetkezetek törvényességi fel­ügyelete tartozott hozzám- Szerteágazó, elmélyült tevé­kenységet kívánó muntka volt ez. Igen sok emberrel kellett együtt dolgoznom, s mi ta­gadás, némely termelőszövet­kezetben kusza gubancokat kellett rendbe tenni. Később a termelésellátás-felügyeleti osztályt vezettem a járási hi­vatalban, mindaddig, amíg belső átszervezés következté­ben a mostani helyemre nem kerültem. A községi ta­nácsok vezetésének segítése, a testületi döntések előkészí­tése, a lakóterületi rendezvé­nyek — falugyűléseik, tanács­tagi beszámolók — figyelem­mel kísérése volt a teendőm- A szervezési munkát pedig igencsak megszerettem, ha sok csavargással is járt. Ezt a munkát ugyanis végképp nem lehetett a járási hivatal egyik íróasztala mellől végez­ni. Varga Ferenc sűrűn teleírt asztali naptára után nyúl, s egy perc múlva hallom is az illusztrációt: „Legutóbb pél­dául egy hónapban tizenegy napot töltöttem a falusi ta­nácsoknál”. A folytatás pedig így hang­zik: — Abban, hogy a helyi tanácsok közigazgatása ott tart, ahol tart, benne van a mi munkánk, az egész járási hivatal tevékenysége is­Kétségtelen igazság, & ez aligha csak a pásztói járásra vonatkozik. A sokrétű fela­dat, a rrtégis csak időt rabló utazás mellett pedig Varga Ferenc úgy gazdálkodott ere­jével, hogy pluszteljesít­ményre is futotta. Pártcso­portvezető, ugyanakkor a szakszervezeti bizottság elnö­ke is. — Egyetlen példát hadd mondjak az utóbbiról: sokáig emlékezetesek lesznek a nyugdíjas-találkozók. Ezeken az összejöveteleken megha­tódva tapasztaltam a nyugdí­jas tanácsi dolgozók határta­lan érdeklődését a közigazga­tás jelenének ezernyi mai gondja és öröme iránt. o Varga Ferenc azonban — akinek három gyereke közül egyik ugyancsak tanácsi dol­gozó, Hatvanban — még messze van a nyugdíjtól, nem sokkal beszélgetésünk előtt töltötte be az ötvenedik életévét. Hogyan tovább? — Egy történettel kezdem a választ. A minap a felesé­gemmel barátaimhoz men­tünk látogatóba, éppen fize­tésnapon- Számolták a borí­ték tartalmát, aztán egyene­sen megkaptam a felszólí­tást: „Gyere hozzánk a gyár­ba! Láthatod, egy hónapban annyit hozunk haza, ameny- nyiért te három hónapig dol­gozol!” Nem tehetem —: mondtam kertelés nélkül. — Nem volna az jó nekem sem, meg nektek sem. Gyerekko­romtól végzem ezt a munkát, ezen a területen érzem jól magara. S ez fontos, ez meg­határozó- A véremben van ez a munka, ennek ellenszegül­ni még a nagyobb pénzért sem tanácsos. A „hogyan-to- vább?”-ra tehát egyértelmű a válaszom. A maradék évei­met is tanácsi munkával aka­rom eltölteni. Legföljebb más, kedvemre való területe­ken, igazodva a változások­hoz­Kelemen Gábor NÓGRÁD — 1983. november 27., vasárnap 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents