Nógrád. 1983. október (39. évfolyam. 232-257. szám)

1983-10-12 / 241. szám

A félkarú bandita " NE SZÁMÍTSON senki kri­mire, nem bűnügyi tudósítás következik. A félkarú bandi­ta ugyanis kellő jogosítvá­nyokkal, a törvény megszab­ta lehetőségekkel élve foszto­gat. Igaz, kissé unhatja ma­gát, mert kiötlői mozdulat­lanságra kárhoztatták. Ban­ditánk ugyanis egy presszó­ban áll, falhoz „szögezve” — a játékos kedvű vállalkozók­nak (illetve nyereményre vá­gyóknak) köszönhetően pedig tisztességes gyorsasággal nye­li feneketlen gyomra az öt­forintosokat. A félkarú banditát az ár­nyalatnyi különbségekre is oly érzékeny üzleti nyelv „nyerőautomatának” nevezi. Szemérmesen elhallgatva a titulusból, hogy a „nyerő” minősítésre az üzemben tar­tó, illetve a játékos szolgál-e rá. Némely híradás azonban arra vall, hogy a hébe-hóba előforduló, játékost gazdagí­tó nyeremény ellenére a tu- laidonosnak nem kell azOTP- től kérni a fenntartás költsé­geit, a miegymásról nem is beszélve. Olvasom, például, hogy mohó maszek vállalko­zók tucatjai estek a félkarú banditák csapdájába, mert­hogy nem üzemeltethetik őket. A derék, nyerésre ido­mított szerkezetek, raktárak mélyén porosodnak, sokféle­ségük. miatt üzemeltetésükre az erre egyébként jogosultak sem vállalkoznak. Történetünk hőse azonban csörömpölve dolgozik, villódz- nak sokszínű fényei. Megte­heti, „ő” állami alkalmazott, állami vendéglátóhelyen te­szi a dolgát. Sorban állnak előtte a nyereményre áhítozó kuncsaftok, potyogtatják a pénzéhes gép pofájába az öt­forintosokat. Húzzák a ban­dita fél karját, aztán csrrrrr... csrrrrr.... — megint nem nyert. A pult mögött gyakran sajnálkozva tárják szét az alkalmazottak a karjukat: „Sajna, ötforintos már nincs...” Az üzletvezető vagy megbízottjai loholnak üzlet­be és kankurrens cégekhez pénzt váltani, az ötösök még­is nehezen jönnek össze. Félő, hogy egy napon végképp el­tűnik ez a pénznem, tartóz­kodási helyük pedig csak gyanítható... Igen, ott szorul­nak a félkarú bandita fene­ketlen gyomrában. Az ÜZEMBEN TARTÓ, meg e modern útonállónak helyet adó presszó vezetője azonban fölöttébb elégedett lehet. Nemcsak a jutalék mi­att, de a reménységek gépe kibővíti a vendégkört is, A forgalom pedig... na persze, a játék hevében fogy sör, a rövidital. Ki tudja, talán ezért tilt­ia a törvény, hogy a fiatalabb korosztály is intim kapcso­latba kerüljön a „nyerőauto­matával”. Hősünk homlokán azonban javított a felirat, a presszó jogban jártas ven­dégei figyelmeztették az üz­letvezetőt: hány éves korban dönthet valaki úgy, hogy zsebnénzét a gép (és üzem­ben tartóik) támogatására for­dítja. S ha már a feliratoknál tartunk, gyorsan meg kell nyugtatni az aegályoskodókat: a gép azért nem marad mun­ka nélkül. A minap már ezt olvastam egy újabb cédulán: „Maximális játékidő: 1 óra/ személy”. Nem kell kérni semmiféle hivatalos nyilatko­zatot, az információt oda biggyesztették a bandita fe­je fölé: igen nagy az érdek­lődés, a nyeremény vágya. Meg a játékra szánható idő. A mulatság ötösökben mért áráról nem is beszélve. Csrrrrr... csrrrrr... — meg­int semmi, a gép álla alatti tálcán nem koppan a nyere­mény. Pár percig szusszant, pihen a gép, közben határta­lan igyekezettel az üzletvezető engem akar rávenni a „já­tékra.” Ki kell ábrándítanom: az én „nyereményemből” nem kap jutalékot, erre a cél­ra egy megveszekedett ötöst sem szánok. De ez a legkisebb gond. Szakállas fiatalember érkezik és közli a főnökkel: „Tegnap kétezer forintomat vitte el a nyerőautomata.” A szomszé­dos asztalnál köhögőrohamot kap egy vendég. Ráadásul a torkára mehetett a sör is. Valószínűleg a fizetése jut­hatott eszébe. A szakállas ifjú kissé habo­sak, aztán ötöst kér. „Adj egyet! Egyetlen egyet még rá­szánok....” Indul a gép felé, pár léoés után megtóroan. „Tudod mit... kérek ötfo­rintost kétszázért”. KÖZBEN NÉZEM a falnak támaszkodó automatát. Felira­tokkal a homlokán, némán, eeyelőre még fény nélküli génszemekkel. Isten uccse’ úgy tűnik, mintha kajánul vi­gyorogna a félkarú bandita. — kelc — méhészet A Varroa atka kártevése A méhészeti világ utolsó két évtizedének legégetőbb témája a Varrtra atka gyors megjelenése, elterjedése és je­lentős károkozása. Az atkát 1904-ben fedezték fel Jáva szigetén, de az 50-es években megtalálták a Szov­jetunióban. a 70-es években Közép-Európában, 1979-ben hazánkban a román határ mentén, jelen időszakban a környező országok mindegyi­ke fertőzött. Az 1980—82-es években a keleti országrészben ' (főleg Szabolcsban) óriási pusztítá­sokat okozott, egy-egy járás­ban 2500—3000 család pusz­tult évente, teljes méhészetek szűntek meg, olykor 100 csa­ládosok is! A Varroa atka nősténye ke­resztirányban ovális, hossza 1.1 mm, szélessége 1.5 mm. Kettéhasított cirokmagra ha­sonlít színe és mérete, hát­pajzsa védi, négy pár apró lába és tapadó korongja van. Sokan összetévesztik a méh­családoknál régóta ismert méhtetűvel (Braula). Ez hosz- szában ovális és 3 pár lába jól látható. Az atka apötroh- gyűrúk között tartózkodik, át­szúrja a méh testét és szívja a vérüket. A nyári atkák 2—3, az őszi kelésűek 5—8 hónapig élnek. Kifejlődésük a méh fi- asításán történik. A négy-ti­zenhárom nap alatt ivarérett nőstény 2—6 petét rak sej­tenként. A herefiasítást ked­veli elsődlegesen. Ennek oka, hogy a here bábáilapota a leghosszabb, s az ilyen lép általában a kaptár szélén, te­hát hidegebb helyen van. Tavasszal az atkák száma a családokban csekély, a fejlő­dés időszaka alatt (április— július) a legtöbbjük a fedett Hasításban találhatók, e fatka- méhek erősebben fertőzöttek mint a gyűjtők. Nyár végén, ősszel az atkák száma a leg­nagyobb és jelentős részük a gyűjtő méheken tartózkodik. A kártétel kezdetben mini­mális. az első évben elenyé­sző. Második, harmadik év­ben már feltűnően jelentke­zik, például az őszi kisterle- delmű Hasításban egy bábot több atka támad meg. Az ilyen károsult Hasításból ke­lő méh értéktelen. A 3. ősz­től kezdve robbanásszerű a kártétel. Télen egész családok pusztulnak el! Erősen fertő­zött családok a röpködés idő­szakában vészraj zásba kezde­nek, elhagyva kaptáraikat. Az atka jelenlétének meg­határozása könnyén elvégez­hető. Kaptárszőnyegnek fe­hér lapot (például papír) he­lyezünk a keretek alá és Var- locenscsíkot égetünk a lezárt kaptárban. Egy-tizenkét óra múlva a papírlapon vizsgál­juk, található-e lehullott at­ka. Ahol már jelentkezik, ott védekezni kell ellene a mé­hészet minden családjánál. A védekezés biológiai for­mája, amikor here'épet épí­tettünk, (a herefias vonzza a nőstény atkákat!) majd kike­lés előtt, a Hasítást és vele együtt az atkát is elpusztít­juk. Fiasítás csökkenésekor (főleg most ősszel!) vegysze­res beavatkozás célszerű. Var- rocens nevű füstölőcsík (ma­gyar szabadalom) amitráz ha­tóanyaga a kaptárban történő elégetéskor 1 óra alatt gyérí- tl az atkákat, a kifejlett pél­dányokat pusztítja. A fedett Hasításban lévők védettek, ezért 5—6 naponként, a kike­lések függvényében szükséges a füstölést végezni. A Varrocens 3 forint darab­áron kapható a kereskede­lemben, körülbelül 3x10 cen­timéteres fehér papírcsík van hatóanyaggal átitatva. Sza­vatossági ideje 8 hónap, gyárt­ja a Hungaronektár üzeme. A korábbi atka általi pusz­títások nem voltak megelőz­hetőek hatékony gyógyszer hi­ánya miatt. Ez évben már megyénkben is előfordult méhcsaládok tömeges pusztu­lása. Mi a perspektíva a méhé­szetekben? A kutatók szerint az atka teljes kipusztítása szinte lehetetlen, de számuk jelentősen gyéríthető. Mérsé­kelt előfordulás esetén a csa­ládok továbbra is végzik méz­termelő tevékenységüket. Rendszeres védekezés mellett az atka együtt él visszaszorí­tott számban a méhekkel, vé­dekezés hiányában a csalá­dok 2—3 év alatt elpusztul­nak. Félő, hogy a következő időszakban sok — védtelen — méhcsalád pusztulását fosjuk tapasztalni! Buchinger György takarntónyliészlet Ecsegen Az ecsegi Béke Termelőszö­vetkezetben mindig több ta­karmányt takarítanak be a szükségesnél, az idén azon­ban az átlagosnál is kiemel­kedőbb eredményeiket köny­velhetnek el. Az egyik ma­gyarázat a nagyobb vetéste­rület, ugyanakkor a magfo­gásra szánt lucernát is úgy takarították be, hogy minél nagyobb tömegű takarmány kerüljön kazlakba. A mostani jó eredmények másik eredője, hogy sikerült előbbre lépni a korábban sokat vitatott lege­lőgazdálkodásban: ma már vetett legelők is vannak az ecsegi határban. A rétek mel­lett a legelőket is kaszálhat­ták az idén, s általában az volt a magatartás, hogy min­den takarmánynak alkalmas füvet betakarítsanak. A termelőszövetkezet ál­latállományának biztonságos átteleléséhez hetvenöt vagon szálas takarmányra van szük­sége, a készletek pedig most meghaladják a száz vagont is. A „fölösleg” tehát 25—30 va- gonnyi és ez a takarmány — ismerve mai helyzetünket —, különösen jól jöhet más me­zőgazdasági nagyüzemekben. A tisztességes takarmányér­tékesítés mellett más módon is gondol az ecsegi termelő­szövetkezet azokra a gazdasá­gokra, amelyek szűkében van­nak a takarmánynak. A cu­korrépa vetésterülete alap­ján 150 vagon répaszelet jár­na a téesznek, ehelyett azon­ban csak 120 vagonnal igé­nyelnek. A készletek és a várható szükségletek pontos felméré­se után úgy döntöttek Ecse­gen, hogy felajánlanak érté­kesítésre tíz vagon lucerna- szénát, tíz vagon réti szénát, tíz vagon tavasziárpa-szal- má*-, és harminc vagon búza- szalmát. A szövetkezet e ta­karmányínséges időben nem kíván nyerészkedni, szigorú­an a hivatalos áron értékesí­ti a készleteket. Nem kíván­nak tehát visszaélni az elő­nyös helyzetükkel, ugyanakkor arra törekednek, hogy az ér­tékesítésre felajánlott takar­mány elsősorbán a pásztói já­rás, illetve Nógrád megye me­zőgazdasági nagyüzemeibe kerüljön. A palotási Május 1. Termelőszövetkezettel egyéb­ként már meg is állapodtak 10 vagon lucerna eladásában. A mostani jó takarmány- termés nem ritka Ecsegen, .s a termelőszövetkezetben gon­doltak a folyamatosságra, a jövőre is. Nyolcvanöt hektár például az új lucernatelepí- t&s területe, s ez a munka ígéretesen szépen sikerült Fák — hordában V árosainkban gyakoriak a járdafelbontások, tudjuk a* okát, nincs mit tenni, senki sem javasolt még job­bat, ha gázszivárgást jelentenek, vagy ha elnémul­nak a telefonok. A felbontott járdaszakaszon a fák felléle­gezhetnek: a szabadon maradt talaj beissza a vizet, s a fák gyökerei jobban táplálják a fákat. Helyenként az út­építők figyelmesek, nehéz gépeikkel nem sértik fel a fák törzsét, s amikor újra aszfaltoznak, kellő udvarokat hagy­nák a töveknél, ahová öntöttvasból készült rácsokat tyelyez- nek el. A városi fák koronái azonban túl korán „őszülnek”, ha­mar sárgulnak a levelek, főleg ott, ahol az autóparkolókat lombos fák szegélyezik. Ez pedig a kipufogó gázok kárté­tele, s főként azokat a fákat sújtja, amelyeknek a lábát a járdafelújítók beaszfaltozták. Olyan ez, mintha valaki a sál- ját szorosra köti nyakán, hogy megfullad tőle. És vannak egyéb panaszai is a fáknak. Panaszkodhatnának azokra az autósokra is, akik kocsijuk ütközőjével roncsolják a fa háncsát. Hamburgban négyévente színes fotókat készítenek a város fáiról azokon a közlekedési csomópontokon, ahol nagy a forgalom. A színes fotók arról tanúskodnak, hogy egyre több lombos fán a levelek a fa megbetegedését jel­zik, mélyvörösek, piszkosszürkék. Kimutatták, hogy a ham­burgi fák csupán 28 százaléka egészséges, a többi beteg, mérgezett fa. _ * A dolog egyszerű: a beteg fákat ki kell vágni, s helyük­re fiatal növendékfákat kell ültetni. De a mérgező és kí­méletlen környezetben van-e esélyük 10—30 esztendő el­érésére? Nyugat-Berlinben akadtak újítók, akik hordóba ültetett fákat javasoltak, ezeket jobban lehet ápolni, a be­teg fákat el lehet szállítani, megmenteni. Persze fiatal, ki­csiny fákról volt szó, a javaslatot azzal vetették el, hogy a fél hordókba inkább műanyag fákat „ültessenek”. Képtelen ötletek, hiszen a fáknak biológiai funkciójuk van, s nem­csak arra valók, hogy a szemet gyönyörködtessék. De ma­radjunk csak idehaza, olykor nálunk is felmerülnek kép­telen ötletek, mint azé a vidéki tanácstitkáré, aki a közsé­gi akácokat úgymond idegenforgalmi okokból mind gömb­akáccá kívánta formálni, s a kép egyöntetűsége kedvéért még az értékes és egyhamar nem pótolható diófákat is ki­vágatta volna. A fák tiszteletére elsősorban az iskolákban kell rászok­tatni, nevelni a gyerekeket. Egy balatoni táborban próbát tettem a gyerekekkel, sorban kikérdeztem őket, hogy ne­vezzék meg a környezetükben található fákat. Kérdezget­tem azt is, hogy egyáltalán gondoltak-e a fákra, amelyek körül, a fa derekába kapaszkodva megpördülnek és igy fo- gócskáznak? Kérdéseim azonban nemigen érdekelték őket — mind városi gyerekek, a „betonkultúra” neveltjei vol­tak. De már a városi felnőttek sem igen törődnek a fák­kal, amelyek pedig a város tüdeje lehetnének, a nyitott ab­lakszemek előtt kiszűrik a port, az utcáknak egyéni ka­raktert; arculatot adnak. I tt az ősz, s hamarosan a tél is közeleg. És megkezdő­dik a sózás, márpedig a só, a városi fa ősellensége. Éppen ezért már most figyelmeztetünk rá, bánjunk takarékosan majd a sóval, főként a járdákon és az útsze­gélyeknél, mert a fagyökérben leszivárgó sós hólétől meg­kövülnek a gyökerek. Aki barátja a fáknak, barátja az önmagának is., Sz. E. Bonfás — lánggal Az elavult épületek, főként a vasbeton építmények bontó, sa nemcsak fáradságos, ha­nem nagyon zajos és poros munka is. Robbantani nem lehet mindenütt, ezért prés- légszerszámakkal kell a fa­lakat és a pilléreket szétvág­ni. Nyugatnémet kutatók a préslégszerszámot különleges lángvágóval helyettesítik. Az acetilén-oxigén láng 3000 C- foknál forróbb magjába vas­ból és alumíniumból álló porkeveréket és további oxi­gént Hivatnak be. A fémpor elégésekor felszabaduló hő könnyen megolvaszthatja a betont, amely lávaként folyik ki a vágásból. Betonvasalás jelenléte csak könnyíti a vá­gást, mert a vas égésterméke a fémpor salakjával együtt csökkenti a beton olvadás­pontját. Az új eljárással a betonépületek bontása nem­csak meggyorsul, hanem meg. felel a környezetvédelem kö­vetelményeinek is. Mottó: „Hiszek az ember­ben, mert mindent elvisel.” (William Faulkner) „Hiszek az emberben, mert nem hajlandó min­dent elviselni.” (Galgóczi Erzsébet) Fura levelet hozott a minap a posta. Régi ismerősöm ar­ra invitál, vegyek részt a vá­lási összejövetelen, szűk ba­ráti körben töltsünk együtt néhány órát, elevenítsük föl az elmúlt esztendők sikereit és kudarcait, búcsúzóul essék szó még utoljára a két társ jóban-rosszban kitartó hűsé­géről, kapcsolatáról. Mégis miért válnak? Hát, igen, a kor közbeszólt. De még mi­előtt az olvasó holmi házas­sági válásra gondol, rögvest közölnöm kell, hogy Demus Iván továbbra is békés és bol­dog családi életet él. Csupán egy hivatásbeli „társától”, az ifjúsági mozgalomtól búcsú­zott el. Egyelőre, hiszen szep­tembertől a politikai főisko­la nanpali tagozatán kezdte e! három esztendőre szóló tanul­mányait. Az efféle válás te­hát közérdekű. Hasznos és természetesen csak átmeneti. A nógrádszakáli fiúcska már az úttörőknél kitűnt ügyessé­gével, s ez nem afféle szok­ványos mozgalmi-életrajzi formula, hanem vaskos való­ság. Ott nyüzsgött mindig, ahol valami történt, ha pe­dig nem történt semmi, akkor gondoskodott róla, hogy le­Nem volt sétagalopp Válás után a titkár gyen tennivaló. Szerencsére olyan pedagógusai voltak Pé­csik Sándor és Demus Gyu­la. Zolczer József személyé­ben. akik időt szenteltek a gyerekekre a tanórán túl is. Figyelték a képességeket, a tehetségesebbeket feladatok­kal bízták meg. Természetes­nek tűnt, ha tizenhét esz­tendős korát éppen betöltve Demus Iván már a falusi KISZ-alapszervezet élére ke­rült. De az igazj erőpróbát a határőrség jelentette. Való­jában ott bizonyította be, hogy képes a fiatalokat irá­nyítani. Aztán következett a szécsényi nagyközségi KISZ- bizottság, majd a járási, az­tán a balassagyarmati járási testület / irányítása. Eközbe’n nem feledkezett meg tanul­mányairól sem. Autószerelői szakmája málló marxista es­ti egyetemi és tanítóképzői főiskolai diplomákat szerzett. Nos, dióhéjban ennyi a tör­ténet 1966-tól napjainkig. S most, amikor a KISZ rangjá­ról, helyéről beszélgetünk, az egyik legilletékesebb e kérdésben Demus Iván, kinek „keze alatt” több ezer KISZ-es tevékenykedett. Hol, merre tart a mozgalom? Képes-e ru­galmasan igazodni a valóság változásaihoz? Milyen ered­mények és hibák jellemezték az utóbbi másfél évtizedet? ' Nyugodt, megfontolt ember, mintsem, hogy elhamarkodná a választ. Tudja, szavainak mindig is súlya van, főként: következménye. S noha nem gesztikulál, nem hadonászik beszéd közben, mondandóját mégis átíratja a szenvedélyes­ség. — Arisztotelész mondta: az ifjúságot könnyű mindenre rá­venni, mert könnyen bízik! S tényleg igaz, hogy ha értel­mes célokért, a mindenki ér­dekét szolgáló jó ügyért hív­juk őket, egytől egyig jönnek. Volt időszak, úgy a hetvenes évek derekán, amikor túlsá­gosan centrális volt a KISZ- szervezetek felsőbb irányítá­sa. Amikor azt hittük, hogy „fent” pontosan meg lehet mondani, határozni, hogy mit kell tenni „lent”. Ennek per­sze az lett a következménye, hogy csaknem mindenki igye­kezett megfelelni az „elvárá­soknak”. Főként formálisan, papír szerint tette ezt, mert nem mindenkihez illettek a vállalási ajánlatok. Azt hi­szem mára már kinőtte ezt a gyermekbetegségét az ifjú­sági mozgalom, s szabadabb tér nyílik az alapszervezetek számára, hogy mindenki av­val használjon a köznek, ami­re a legjobbak a lehetőségei. S ezt nem kell gyermeteg módon piros, és feketepon­tozni, rubrikákban hitelesí­teni, hanem a tagság demok­ratikusan és őszintén döntse el, mire képes, s amit vállalt mennyiben teljesítette?! — Ennélfogva néhányan nem esnek át a ló túlsó felé­re? Nevezetesen: ez az önál­lóság nem csap át önfejűség­be, ahol nem az öntudatos Munkavégzés elemei dominál­nak? — Nem állítom, hogy sok helyült a túlzott önállósággal nem -tudnak mit kezdeni. E helyeken hiányzanak a jó vezetőle, nem megfelelő az irányítás, nem kapnak zöld utat az egyéni kezdeménye­zések. De a többség számára kiváló megmérettetési lehető­ség, jó közösségi -próba, ne­velési módszer. Mert nézzük csak: valamennyi felnövő nemzedék törekvése az önál­lóság elérésére az önbizonyí­tás, hogy a nagy feladatokra képesek vagyunk. Kádár Já­nos említette, -hogy a fiatalo­kat úgy lehet nevelni, ha fel­adatokat adunk nekik. Azon­ban ez az elv még nem min­denütt ment át a gyakorlat­ba. Fiatalok hosszú éveket várnak, hogy próbára tegyék képességeiket. Az üzem, az intézmény vezetése kényelme­sebbnek és biztonságosabb­nak tartja, ha az idősebb, be­vált emberekre bízza a nagj feladatokat. De e -kérdéskö: érint egy szélesebb gondot is Ügy érzem, ebben a felgyor­sult világban az idősebb nem­zedék kevesebb időt és ener giát fordít arra, hogy az if- jabbaknak átadja a tapaszta­latait, megtanítsa őket egy, : másra. Pedig ez nélkülözhe tetlen a boldoguláshoz! Vi­szont, ha a közlekedés aka­dozik, akkor abban a fia-talo! is ludasak. Mert nekik is ke res-niük, teremteniük kel-1 a; alkalmat a nemzedéki „talál­kozókra”, mindennapos kap csőlátókra. — Nem volt sétagalopp i másfél évtized az ifjúság mozgalomban. Azt hiszem eg; életre jó iskolát adott moz­galmi ismeretekből. Termé­szetesen voltak tévedéseim némely elképzelésem nen váltotta be a hozzá fűzött re­ményeket, de ezek sohase« szegték a kedvemet. Tudtam hogy a mozgalmat nem a: igazán nagy látványok,, ha­nem a mindennapos, hosszabl távon kamatozódó munkái! viszik előbbre. Ezért ne« szabad föladni, elkeseredni ; pillanatnyi kudarcoknál, si­kert«! enségeknél. Órájára pillant az extitkár Röpkének indult beszélgeté­sünk harmadik órájába lé­pett. Megegyezünk, hogy há­rom esztendő múlva ugyanit! folytatjuk. Tanka László J NÓGRÁD - 1983. október 12., szerda

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents