Nógrád. 1983. október (39. évfolyam. 232-257. szám)
1983-10-09 / 239. szám
Hová lettek a felnőttek? Ügy tűnik Pasztán minden igyekezet ellenére tartós visz- szaesést mulat a felnőttoktatás helyzete. Alacsony az érdeklődés az általános műveltséget biztosító oktatási formák iránt. A művelődési központ biztosítani tudná az oktatás személyi és tárgyi feltételeit, mégsem indítanak osztályokat pedig a felmérések szerint a nagyközségben közel 800 munkaképes dolgozó nem végezte még el az általános iskolát. Hasonló az érdektelenség a dolgozók gimnáziumának levelező tagozata iránt is. Amellett, hogy csökken a jelentkezők száma, az iskolát elkezdőknek csak 50 százaléka jut el az érettségiig. Nehezíti a helyzetet, hogy az üzemek vezetői és a művelődési bizottságok kezdeményezése is elmarad a lehetőségektől. Vándorló sarkok Néhány kilométeres eltérés bizonyult a Föld déli mágneses sarkának a Faggyej Bel- lingehausen és az Admiral Vlagyimirszkij kutatóhajón útra kelt tengeri vízrajzi expedíció részt vevői álial meghatározott helyzete és a Nyiko- !aj Medvegyevnek. a szovjet mágnességku tatónak elsőként tíz évvel ezelőtt nyilvánosságra hozott előrejelzése kö- aött. Ennek ferz előrejelzésnek megfelelően a jövő földrajztudósait és navigátorait minden bizonnyal csodás jelenség ívárja majd: a déli mágneses sarok az... egyenlítőn található. Ez 875 év múlva következne be Űj-Guineától északra. Ugyanebben az időben az északi mágneses sarok Eurázsia szárazföldi részén fog elhelyezkedni, az Uraitól keletre. A tudós kiszámította a Sarkok vándorlásának útvonalát. Ezek zárt görbéknek bizonyullak, amelyeken a mágneses sarkok mintegy periodikusan körbejárják bolygónkat 3700—4600 éves ciklusonként. Díjnyertes amatSrfítmek nemzetközi fesztiválja Győrött Október 13-a és lS-o 'közölt rendezik meg a díjnyertes a matorfilmek nemzetközi fesztiválját Győrött. Ezúttal immár ötödik alkalommal ad otthoni a Rába-parti város az eseményeknek, amely az elmúlt években rangot vívott ki magának az amatőrfilmes- körökben. Ezt jelzi, hogy a küszöbön álló seregszemlére OS ország jelentette be részvételét. A fesztiválra az utóbbi három érben készült é.s nemzeti, vagy nemzetközi versenyeken díjat nyert alkotásokkal lehetett nevezni; a részt vevő országok fíO perces kollekciót mutatnak be. A vetítendő — száznál is több — film a művészeti ág szinte vaiameimyi műfaját felöleli: lesz közöttük animációs és játékfilm, néprajzi és' dokumentumfilm. A nemzetközi mezőnyben a hazai színeket öt alkotás képviseli. A csütörrök délután 3 órakor kezdődő és szombat estig tartó vetítések nyilvánosak. Az alkotásokat nemzetközi zsűri értékeit. Az eredményhirdetésre és a díjkiosztásra vasárnap délelőtt 10 órakor kerül sor. A fesztiválnak a Petőfi Sándor Művelődési Központ ad helyet. — Többet kultúrára. A megye termelőszövetkezetei a korábbi évi 8 millió forint helyett, több mint 10 millió forintot használnak fel kulturális célokra. Az anyagiak mellett a mezőgazdasági értelmiségiek is jóval nagyobb szerepet vállalnak a közművelődésben, mint egy-két évvel ezelőtt. NÓGRÁD Hét végén is a földeken Szombaton is vetetté^ a búzát a nagybárkányi termelő- szövetkezet földjein. A négy vetőgép délig mintegy 50 hektáron vetette el a jövő évi ke- nyérnekvalót. Három munkagéppel pedig már a jövő heti vetéshez készítették elő tárcsázással és kombinátorozással a talajt. A tervek szerint a jövő hét végére be is fejezik a búza vetését a nagybárkányi közös gazdaságban. Utána a háztáji kukoricaszár silózása ad munkát a szakembereknek, akik 50 vagonnyi terménnyel kívánják növelni az állattenyésztés takarmánykészletét. Megszépült a székesfehérvári püspöki Helyreállították, felújították Székesfehérvár egyik legjelentősebb műemlék épületét, a copf stílusú, 1800-ban Rieder Jakab tervei alapján épült püspöki palotát. A három utcára néző, díszes épületet kívíil-belül felújítottak, korszerűsítették. Tatarozták a belső termeket, szobákat, eredeti szépségében állították helyre a negyvenezer kötetes könyvtárat, valamint az empire és biedermeier stílusú dísztermeket. A külső hompalota lokxai visszakapta eredeti színét, s a korábbi, zbld helyett krémszínűre festették. Felújították, s pótolták a Szabadság tér „ékszereként” emlegetett palota faragott faldíszeit. helyreállították a kovácsoltvas rácsokat, s a díszes tölgyfa kaput. A palota előtt, aa országalma körül átalakították a teret is, padokat virágládákat helyeztek el, s kellemes pihenősarkoi, alakítottak ki. Bányászújítók A napokban értékelték a Nógrádi Szénbányák Vállalatnál az augusztusi újítási hónap eredményeit. Az újítási hónap alatt 154 újítást nyújtottak be a különböző kollektívák és egyénileg induló ötletemberek. Ezek közül 141 javaslatot már elfogadtak, sőt közülük többet már be is vezettek a gyakorlatba., Az újítások zöme a termelékenység növelésével, a bánvabizton- ság korszerűsítésével, valamint az anyag- és energiatakarékossággal kapcsolatos, örvendetes tényként értékelték az illetékesek, hogy egyik évről a másikra megduplázódott a vállalatnál a 30 éven aluli fiatal újítók száma. Eredményes útépítés Termelési tanácskozásokon összegezték az idei év eredményeit, s tekintették át a jövő évi munkák előkészítését a Budapesti Közúti Igazgatóság Nógrád megyei üzemegységeinél. Október első hetében a salgótarjáni és a balassagyarmati területi üzem- mérnökségek a termelési tanácskozáson jó eredményekről, az építési teendők maradéktalan teljesítéséről , számoltak be. Kiemelkedő a burkolatok állagvédelme érdekében végzett felületi bevonások száz kilométert meghaladó mennyisége — ebből csaknem félmillió négyzetméter a korszerű, energiatakarékos bitumenemulzió felhasználásával készült. Ugyancsak jelentős az állagvédelmi céllal, 140 kiométer hosszon végzett és a 200 kilométer feletti padkarendezés. Az építési munkák befejezésével a területi egységek a télre készülnek: szükség szerint kátyú znak, salakprizrná- kát, hóvédőműveket helyeznek ki. A központi egység speciális munkagépeivel a kemény tél beálltáig folytatja az ívek beláthatóságának javítását, a vízelvezető rendszerek kialakítását. Folyamatosan dolgozik a hídfelújító részlég — ez ideig öt híd szélesítését fejezte be. A gépjavító üzemben pedig a téli üzemeltetés gépeit készítik elő fi munkacsúcsra. Naptáp 1983. október 9.. vasárnap. Dénes napja. A Nap kel 553 — pyug- szik 17.09 órakor. A Hold kel 9.16 — nyugszik 18.57 órakor. 1983. október 10., hétfő. Gedeon napja. 1 A Nap kel 5.55 — nyugszik 17.07 órakor. A Hold kel 10.31 — nyugszik 19.28 órakor. • * Százhúsz évvel ezelőtt 1863. október 9-én született Vaszüij Viljamszk szovjet agrobioló- gus, az űn. „Travopoljanai módszer” kidolgozója (a talaj termőképességének emelése vetésforgóval, trágyázás! módszerekkel, talajvédő erdősávok telepítésével stb.) A föld' művelés alapjai (1950) és a Talajtan (1960) című munkáiban a talajíejlődési elméleteit fejtette ki. 20 fok Várható időjárás ma estig, napközben felhöátvonulások lesznek már csak szórványos záporral. Az északi, északnyugati szél még sok helyen erős marad. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 1«—20 fok között. • Jól íizet a négyes A Sportfogadás és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 40. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeie- menyek a nyereményilleicii levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 39 fogadónak volt, nyereményük egyenként 225 157 forint, 3 találata 4526 fogadónak volt, nyereményük egyenként 970 forint, A 2 találatos szelvények száma 176 288 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. XXXXXXXX\XXXXXXXXXXXXXXXXXXWXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX\XX\XXXXXXVXXXXXXXXXXXXXXXXXX\XXXXXXXXXXXWXXXX\XXXXXXXXXX\XXX\XXX\XNXXXXXXXXXV Kutatóvágatlal kezdték el Taron a középkori vár maradványainak régészeti feltárását. Az ásatások tájékozódó jellegűek, a részletesebb munkálatok jövőre folytatódnak. Fotó: Bencze, Péter — Az ember tragédiája díszbemutatójával avatják föl október 11-én, kedden Thália legújabb otthonát, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházat. Az intézmény az 1962-ben megépült — eredetileg is színháznak szánt — volt megyei művelődési központban kapott helyet. — Ezekben a hónapokban az ország valamennyi középfokú tanintézetében felülvizsgálják és módosítják az iskolai házirendet. Erre a munkára mindenütt kétévenként került sor, eddig azonban a felülvizsgálatot nem egyidő- ben szervezték valamennyi oktatási intézménynél. Az idén a házirend-módosítást az tette szükségessé, hogy az ötnapos tanítási hét bevezetése miatt átalakult az iskolák belső élete. A felülvizsgálatot a KISZ Központi Bizottsága is kezdeményezte. — A fogyasztási szövetkezetek bevétele 1980-ban nem érte el a 3 milliárd forintot a megyében. Idén, az év első felében 1 milliárd 639 millió forintos bruttó árbevételre tettek szert az ÁFÉSZ-ek, s ez 16,5 százalékkal több mint 1980. első felében volt. VÁROSI ZÖLD ' TERÜLETEK Több kutató vizsgálata igazolja: a civilizációs betegségek elkerüléséhez az is szükséges, hogy a városokban minden lakosra legalább tíz négyzetméternyi zöld területi jusson. É tekintetben az olasz- országi nagy városok helyzete igen kedvezőtlen, amíg Amszterdamban 20, Moszkvában 11, Zürichben 10, Párizsban 8 négyzetméter az egy főre jutó zöld terület, Romában mindössze 2 négyzetméter. — Gépekre 13 millió. A kisterenyei termelőszövetkezet az utóbbi három esztendőben több mint 12 millió forintot fordít gépekre. Ebből az összegből nagy teljesítményű korszerű erő- és munkagépeket, illetve szállítójárműveket vásárolnak. — Gyarapodás. Az elmúlt tíz évben Nógrád falvaiban 9 és fél ezer lakás épült, s ezeknek több mint fele már háromszobás. Ezerkilenc- százhetven óta minden ötödik család új otthonba költözött. A községekben levő lakásoknak csaknem 91 százaléka személyi tulajdonban van. Thetts — Űj kozmetikumok, Thetis márkanevet viselő arcpakolások és testápolók gyártásához kezdett az Interkémia Vegyipari Gazdasági Társaság. A tartósított fürjtojást tartalmazó készítmény receptje egy magyar biokémikuscsoport találmánya. Az arcpakolások és a testápoló sorozatgyártását az Interkémia vállalta el, amelynek korszerű aerosol- töltő géppel felszerelt kere- pestarcsai üzemében a iürj- tojást tartalmazó kozmetikumból karácsonyig százezret palackoznak. A Thetis kozmetikai családnak eddig öt tagja van: a zsíros, a szára*', a normál és az extra száraz arcbőrre való pakolás, testápoló hab és sampon. Jövőre újabb négy szerrel bővítik a választékot, a férfiak számára gyártanak zsíros és száraz bőrre való arcápoló és borotvahabot, valamint mindenki által használható napozóhabot. fürjtojásból A Thetis védjegyet viselő kozmetikumcsalád iránt — amelyet a gyártók Belgiumban, Ausztriában és Kanadában már szabadalmaztattak — máris nagy az érdeklődés. Ennek oka, hogy a kozmetikai iparban a tartósított fürjto- jáskészitmény még nem volt ismeretes. A fürjtojás népszerűségére jellemző egyébként, hogy Európában évente százmilliót használnak fel belőle kozmetikai célokra, s a fogyasztók között Magyarország az ötödik helyen áll. A sorozatgyártás beindulása után a tartósított fürjtojás- készítményt az Interkémia Vegyipari Gazdasági Társaság a Pharmatradén keresztül exportálni is fogja. Az új kozmetikai család tagjait belföldön novembertől a Duna Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat hozza forgalomba. Medúzák az aimásneszmélyi holt Duna-ágban Biológiai ritkaságnak számító zsákmányra tett szert két almás- ncszmélyi diák. Az úgynevezett Senki szigetét körülölelő holt Duna-ágban édesvízi fátyolos medúzákat fedeztek fel, méghozzá a vízivilag lakóinak olyan faját, ami honi vizeinkben rendkívül ritka, folyóink, tavaink szeny- nyezettsége miatt. A Dunában például a szakirodalom szerint utoljára századforduló táján észlelték az édesvízi medúzák fel* bukkanását. A medúzák újbóli megjelenése sajnos, nem azt bizonyítja, hogy annyira megtisztult volna a Duna vize. hogy ismét jó életteret nyújt ezeknek a vízi lényeknek. Jelenlegi élőhelyük ugyanis ott van, ahol a holtág medre gödör- szerüen lemélyül, s ahol valamiért a környezőnél tisztább a víztömeg. A szakemberek úgy vélekednek, hogy a holtágnak ezen a pontján források törnek lel a mederfenéken, s a medúzák itteni megjelenése ezt látszik igazolni. A szerencsés Ifjú felfedezők, at iskola biológiai szakkörének tagjai befogtak néhány példányt a mintegy forintnyi átmérőjű opálos fehér színű medúzákból és ezeket átadták a szakembereknek. A hozzáértők megkísérlik mesterséges körülmények között tovább tenyészteni a vízlakókat. Az aimásneszmélyi általános iskola ifjú természetbúvárai vezetőik segítségével színes diafelvételeken örökítették meg a medúzákat; a kópiákat sokszorítják, és a látványos szemléltető eszközökből juttatnak a megye több általános iskolájának, TsOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYÄR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóc* Imre tér f.' Telefon-: 10-977. f őszerkesztő: 11-30*. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó; BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre irr 4. Telefon; 12-54?. Telex; 229 109. Irányítószám; 3101. Terjeszti: a Megvár Posta, Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy eve« 400 forint. Előállítja; a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján* Palócz Imre tér 4« PL; 96. Felelős vezető; KELEMEN GÁBOR igazgató. Indexszám: 25 072 HU ISSN 0133-1558