Nógrád. 1983. október (39. évfolyam. 232-257. szám)

1983-10-04 / 234. szám

A GIGANTIKUS ÉS MAS JELZŐK Tudósítói gárdánk szorgalmasan küldözgeti a suliéletről szóló beszámolókat, mi több olyanoktól is kapunk levele­ket, akik már „kinőtték” az Üttörősarkot, gimnáziumba jár­nak, de ott sem feledkeznek meg rólunk. Azt szeretnék, ha még szélesebb körű lenne a tudósítók tábora, hogy több in­formációról, eseményről tudjunk tájékoztatást adni, éppen ezért azt kérjük a tudósítóktól, csapatvezetőktől, rajvezetők­től, pedagógusoktól, hogy kérjenek föl gyerekeket, bízzanak meg arra alkalmas pajtásokat, írjanak, az Üttörősaroknak. E téren évek óta szép példával járnak az élen a pásztói Dózsa György Ál­talános Iskola pedagógusai és diákjai. Mint arról Robotka Regina beszámol, az iskolá­ban a rajok nem a hagyomá­nyos formában, osztályok szerint alakultak meg, hanem a gyerekek érdeklődési köre alapján! Így jött létre az új­ságíró-tudósítói szakraj, amelynek tagjai az újságké­szítéssel, a sajtóműfajokkal ismerkednek meg, s negyed­évenként elkészitik az isko­laújságot is. Jó néhány kö­zépiskolában nem sikerült új­ságot indítani, s íme egy általános iskolai gárda képes összehozni... A pásztóiak és természetesen mások kezde­ményezéseit is segítjük, tá­mogatjuk, részt veszünk a foglalkozásokon, előadásokat tartunk, s a lap szerkesztésé­ből is részt vállalunk. Kubai beszámoló Mocsári Nóra áprilisban még Rétságról küldte beszá­molóit, most pedig már a bu­dapesti Veres Pálné Gimná­ziumban vetette papírra az alábbi sorokat: — Több éves úttörőmun­kám jutalmául egyhónapos kubai táborozáson vehettem részt, Magyarországból öten képviseltük hazánkat a vara­déról nemzetközi táborban. Ahol egyébként a világ min­den tájáról voltak gyerekek: jemeniek, kongóiak, amerikai­ak, száműzött argentínai gye­rekek, összesen mintegy har­minc nemzet háromezer gyer­meke. Rendkívül érdekes programok voltak. A nemzet­közi konferencián nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy a magyar gyerekek éle­téről beszéljek. Ez nagyon iz­galmas volt, a tolmácsok öt világnyelvre fordították a be­szédemet, ami elég jól sike­rült, a vezetőink meg^is di­csértek érte... Megismerked­tünk Kuba nevezetességeivel, jártunk a Disznó-öbölben, ahol a partra szálló amerikaiakat Fidel Castróék visszaverték... voltunk Havannában, láttunk krokodilfarmot. Igen jól él­tünk a táborban, sok banánt, narancsot és különleges fagy­laltokat kaptunk, s kíváncsi­an lestük, mikor esik le egy- egy kókusz, amit aztán jóízű­en elfogyasztottunk. Persze, jutott idő a fürdésre, napo­zásra, játékra és sportra, a lányok nemzetközi asztalité- nisz-versenyének végén én állhattam föl a dobogó leg­felső fokára... Azt a sok-sok élményt nem lehet leírni, ami­ben a 34 nap alatt részem volt. Barátókat szereztem, megis­merkedtem egy barátságos, s főként vidám nép életével, akik szeretnek békében élni és tisztelik a többi nemzetet. Ezért én is nagyon megsze­rettem őket, öröm volt Kubá­ban lenni! A nyári élmények még melegen élnek a tudó­sítópajtásokban, sokan írnak ezekről, olvassunk bele né­hányba! Zeke Andrea Szov­jetunióból küldött képesla­pot, sőt egy 1984-es orosz nyelvű naptárt is, valamint színes tudósítást az ottani él­ményekről. Berceli Judit Er­dőkürtről az egri csapattábor­ról ír. Novak István, Salgótar­ján, Pécskő út 5. szám alól címezte levelét, amelyben a nyári vakáció örömeiről ol­vashatunk, járt a Pokolszige­ten, Bükkszéken, a Balaton­nál, de segített a szüleinek is a bevásárlásban, a takarítás­ban. Gál Attila Bujákról, a tu­dósítók nemzetközi táborára emlékszik vissza * legszíve­sebben — mi is! —, azt írja, az egyik szovjet pajtástól, Andrejtől a napokban kapott levelet és sok képeslapot. Pet- re Marianna pásztói diók szintén tagja volt a nemzet­közi tábornak, s ó is kellemes emlékekkel távozott, azután járt Debrecenben, volt a pusztavacsi békeíesztiválon. „Újra együtt hát a nagycsapat...” írja Kotroczó Róbert, a Ho- mokterenyei Általános Iskolá­ból. — A nem túl rövid, de an­nál forróbb nyár után — ol­vashatjuk —, az élmények­től „visszhangzó” fej nehezen szokik vissza a suli házi­rendjére. .. Újult erővel vá­gunk neki az új tanévnek, igyekszünk szorgalommal, odaadással tanulni! Mózer Márta a Hont; Ál­talános Iskolából küldte le­velét, amelyben arról ír, hogy az ötödik osztályban nagyon jó társaság „verődött össze”, igazi közösség. Már megszer­veztek egy budapesti kirán­dulást, amelyen szülők, nagy­szülők is ott voltaik, s egye­bek között jártak a Planetá­riumban, a Gellértfürdőben. Erzsébet pedig, aki nyolcadi­kos, csillebérci, NDK-beli és zánkai kirándulásairól számol be. Ez utóbbit a Pajtás szer­kesztőségének küldött tudósí­tásaival érdemelte ki. Hadd jegyezzük itt meg, hogy az Űttörősarok legszorgalma­sabb tudósítói a jövő nyáron a nemzetközi úttörőtáborba kapnak meghívást! Több levélből idézhetnénk még, azonban helyszűke mi­att csupán annyit, hogy vár­juk a tanévkezdés esemé­nyeiről, a társadalmi munká­latokról, az őrsök megalaku­lásáról, ezek programjairól szóló beszámolókat! Megfejtés — nyertesek — feladvány A legutóbbi feladványunk helyes megfejtése: Körösi Csorna. Könyvjutalmat nyertek: 1. Végh Szilvia, Szuha, Kos­suth út 60. 2. Petőfi Sándor kisdobos­raj, Somoskőújfalu, ált isk. 3. Huszkó Tímea, Nógrád- megyer, Petőfi út 11. 4. Koszeghy Krisztina, Ba­lassagyarmat, Április 4.-ltp. 35. 5. Mikuska István, Csécse, Rákóczi út 79. Az alábbi feladvány h ’yes megfejtését október 15-ig kér­jük a következő címre kül­deni: Űttörősarok, NŐGRÁD- szerkeszdőség, 3100 Salgótar­ján, Paiócz Imre tér 4. Avagy kinek mi a természetes Kemerovóban ? Az ábrában található két olyan sár, amelyben a számok egyformán követik egymást. Me­lyik ez a két sor? K f 2 9 6 T f T f m 1 2 7 9 6 5 8 3 4; 1 2 7 8 9 6 5 4 3| 1 2 5 6 9 4 3 8 % 1 5 2 8 7 9 6 3 4jj 1 2 5 7 8 3 9 8 1 2 4 7 3 8 5 9 ü 1 2 7 3 4 5 8 6 1 5 3 7 2 4 6 9 8: 1 2 5 6 9 4 3 8 1 1 2 7 b b 9 8 4 ék' L 5ä 8 \L 4 7 6 21 % HAJLAMOSAK VAGYUNK arra, hogy mondandónkat megerősítendő, időnként „rá­teszünk egy lapáttal” a va­lóságra. Nem hazudunk, csak jelzőkkel, szuperlat ívuszok­kal biZiOnygatjuk azt, ami hi­hetetlennek tűnik. Talán azért tesszük, mert, ami mé­retben, , szépségben, vagy más „adatban” eltér a környeze­tünkben megszokottól, súrol­ja a valóság határát, a fan­táziát is megerőlteti, hogy hihető legyen. No, de elég az elmélkedésből, lássuk, mi késztette a sorok íróját arra, hogy ezen meditáljon. A közelmúltban egy kis társaság, IBUSZ-túrán, a szovjetunióbeli Kemerovo me­gyében, illetve városban járt. Már a repülőgépen nagy volt a tanakodás: milyen is lehet a szibériai táj, mert a fele­dés felé haladó, nem éppen tökéletes földrajzi ismeretek szerint ez a jég, a hó, a mí­nusz negyven fok és az elté­vedés lehetőségének világa. A bőröndök mélyén megbúj­tak a didergést megszüntető kellékek, de ott is ínaradtak a néhány napos út végéig. Már akkor gyanús volt a do­log, amikor a 11 ezer méter magasból földközelbe eresz­kedő repülőgép ablakából megpillanthatta a társaság Kemerovo várost és környé­két. Némelyüknek lehangoló volt a látvány, a fű itt is épp olyan zöld, a fák ugyan­olyan szépek, mint másutt. A ragyogó nap enyhe időt sej­tetett. Mi több, tombolt a kánikula, lekívánkozott a za­kó és a nyakkendő. Mindez még csak a hihetetlenség ka­tegóriájába tartozik, még ak­kor (s, ha vendéglátóink igye­keztek gyorsan megnyugtatni mindenkit, hogy nemsokára vége- a négyhónapos nyár­nak, s jön a nyolchónapnyi hideg, a tél. A HITETLENKEDÉS per­sze, folytatódott és kölcsö­nös volt. Átugrunk Belovó- ba — mondták a vendéglá­tók — megnézzük a hőerő­művet. Könnyedén vettük az „ugrást”, csak akkor kezdett úrrá lenni a nyugtalanság, amikor az autóbusz már több mint egy órája száguldott. Persze, persze! Megint ' elfe­lejtettük, kinek, mi a termé­szetes. Ebben a magyaror- szágnyi megyében százötven kilométer valóban egy ugrás, nekünk, itthon már komoly távolság. Végül is megérkez­tünk. A méreteik lenyűgöz­tek. A Szovjetunió harminc­öt legnagyobb erőműve közé tartozik a belövői. Szó szót követ az igazgatóval, kiderül, hogy innen a „közelből”, nyolcvan kilométerrről szál­lítják a szenet. Bányászok is vannak a társaságban, nyil­vánvalóan érdekli őket, mi­lyen szénnel etetik a kazá­nokat, hozzátéve, hogy ná­lunk 1200—1500 kalóriás fe­kete gyémánttal fejlesztik a gőzt. „Nem maradt le egy nulla?” — kérdi az igazgató tolmácsunkat. Az újrakezdés megerősíti az elhangzott, szá­mot. „Az lehetetlen”, csóvál­ja a fejét a hőerőmű gazdá­ja. „Miért?” kérdi az egyik bányász. „A mi szenünk nyolcezer kalóriás” — hang­zik az érték teljes természe­tességgel. Milyen lehet ez a szén? Nem kellett sokat vár­ni, hogy megtudjuk. Másnap a Kemerovo mel­letti (csak 15 km a távolság!), Kedrovszkij külszíni fejtés­nél csodálkoztunk rá az em­ber alkotó erejére, a termé­szet tündöklésére. A három fejtés egyikénél, tízkilomé- temyl távon pásztázhatott szemünk. A hatalmas marko­lók már 250—450 méter mély­ségig markoltak árkot a föld­be. Az árok oldalán mintha lépcső vezetne fel, 30—48 méter magas fokokkal. Ezek tetején futnak a vonatok a meddővel, homokkal, alul­ról — kiépített úton — Be- laz-dömperek dörmögnek 40— 60 tonnányi terhükkel a fel­szín felé kaptatva. Mikor mellénk ér, akkor érezzük igazán, magunkat törpének, atommag nagyságúnak, egy- egy kerekének átmérője két méter körül van. Lábunk /ilatt megcsillan valami a kövek között. Kincsnek vélné az ember, netán gyémántnak... bár kincs ez, a nyolcezer kalóriás kuzbassz! szén. Itthon a tar­jám TÜZÉP vezetője is rá­csodálkozott a koromfekete, mégis ezer színben csillogó kövületre: ilyen szép szenet még nem látott. Lenyűgöző volt az ezernyi bokor, fa, park a városok­ban. Óvják, féltik őket. Jő érzés volt látni Kemerovo Tavasz utcájában, miként maradt meg három öreg fa élete. Az egyik rendelőinté­zet előtt esővédő tetőt építet­tek a járda fölé, mely bele­nyúlt az ott húzódó parkba. Nem a fákat vágták ki, ha­nem a beton zsaluzását ké­pezték ki három félkörben úgy, hogy az árnyat adók to­vábbra is díszei maradhattak a városnak. OTT EZ IS TERMÉSZETES és nem az egyetlen példa. És természetes minden, ami nagy, gigantikus, mert mégis minden emberléptékű. Csak szokatlan és ezért ejt ámu­latba. No, meg azért, mert látható, fogható, mire képes az ember, ha a szükség, az igény úgy kívánja, és adott hozzá a tér és a lehetőség. Most már nem furcsa és nem Idegen világ. Csak más! A jelzők felső foka mégis ne­hezen kopik. Zengő Árpád Döntött a Legfelsőbb Bíróság Egy eltartási szerződés bonyodalmai Egy nagyon Idős házaspár fiatal házaspárral eltartási szerződést kötött. Eszerint a fiatalok havi 1400 forint élet­járadékot, fizetnek és kötele­zik magukat, ha az eltartot- I lak közül bármelyik megbe­tegszik meliéállnak vagy ha j elhuny, gondoskodnak a má­sik bázastársrol. Ennek elle­nében az öregek a fele-fele arányban nevükön álló házat rájuk íratják, és őket jelölték meg örökösüknek. A szerző­dést a megyei tanács igazga­tási osztálya helybenhagyta. A fiatalok beköltöztek a ház­ba, amelyre 10—15 ezer forint értékű beruházást fordítot­tak. Immáron hagyomány, hogy ősszel a Hazafias Népfront megyei bizottsága más társ­szervekkel együtt meghirdeti az őszi társadalmi munkahó- napot. Lapunkban nemrégi­ben jelent meg a felhívás, amely kéri a lakosságot kör­nyezete, a városok, a közsé­gek szépítésére, tisztaságának javítására. E munkahónap feletti me­ditációm kapcsán jutott eszembe Órhalom, az a köz­ség, amely híres szorgalmá­ról, faluszépítő-építő tényke­déséről. Lakói az elmúlt esz­tendőben járási első helyezet­tek lettek a társadalmi mun­kaversenyben. Mi a siker tit­ka? E kérdésre választ kapni indultam útnak, barangoltam be Örhalom utcáit „Ha azt látták volna..." — Bizony. Akkor kellett volna jönni, amikor építettük a temetőkerítés alapjait. Ne mosolyogjon, tudom én azt, a városi embernek nem szá­mít nagv dolognak, hogy te­mető, meg kerítés, meg rava­talozó. De nekünk, falusiak­nak nem mindegy, hogy mi­lyen állapotban van. Főleg, hogy mindjárt a község ele­jén, a Salgótarjánból vezető út mentén feleszik. Szóyal, ott, 8 kerítésnél dolgezott a falu apraja, nagyja. Kilenc- venen. százan. Érdemes lett volna lefényképezni... Így meséli Mártoh And- rásné, aki férjével együtt ré­szese volt a nagy munkának. *- Dolgos. Iparkodó nép az ÖRHALMI PILLANATOK Mi a siker titka ? őrhalmi, szereti a szépgt. Tu­dom, sokan azt tartják, per­sze, a krumplisok, ömlik ne­kik a pénz, mással nem tö­rődnek. Nézzen végig a fő­utcán! Mindenhol virágositva a házak előtt, magunk tisztít­juk az árkokat. Nemrégiben meg jött egy nagy teherautó facsemetékkel. Minden ház elé kettőt ültettünk, akinek nem jutott az megcsinálta ér­te a cirkuszt. Joggal! Amikor szólít a hangos híradó! — Csináltunk mi itt komo­lyabb dolgokat is — így He­gedűs János bácsi aki bár a lá­tásával zavarok vannak, sem­miféle munkából ki nem von­ná magát. — Amikor szólít a hangos híradó, vagy beko­pogtat a tanácstag, no em­berek ez vagy az kéne, senki se húzódozik. Segítettünk az iskola modernizálásánál, tor­natermet építettünk, serény­kedtünk a központi fűtés be­vezetésekor. Vagy nézze meg az új utcasorok útjait. Egy se elhanyogelt! A KISZ-es fia­talok is szorgalmasak, fákat ültetnek, parkokat csinosíta­nak. Mit kérdez? Hogy miért tesszük mindezt? Hát azért, mert nem mindegy ám, ho­gyan néz ki a falu képe. Nem elegendő, hogy felépítik aa emeletes házakat, palotákat, az is kell, hogy az idegen, aki végigmegy az utcán el­gyönyörködjön a tiszta, rendes környezet láttán. A tanács meg a népfront, azok sokat törődnek velünk, összehívnak falugyűlésre, ilyen-olyan szó­noklatra. Elmondják mire vol­na szükség, mit kellene ten­ni. De ők is segítik ám a rá­szorulókat. Az elhagyott, egyedülálló öregek az óvodá­ból kapnak ebédet, van aki •ingyen, mások öt-hat forint­ért. Képzelje, még az étel­hordót is a tanács vette meg nekik. A kép, amelyet festettek...' Az őrhalmi honpolgárok, nem túl színes, nem túl szép? — tettem fel a kérdést Hava­si Kálmánnak, a Hazafias Népfront helyi bizottsága tit­kárának, aki egyben húsz esz­tendeig volt az iskola igazga­tója. Ma 71 évesen is aktív közéleti ember, fáradhatatlan társadalmi munkás. — A hatvanas években ta­lán túl színes, irreális lett volna, ma azonban valóság. Amikor én 1950-ben Ipoly- tarnócról örhalomba kerül­tem, az igazgatói székbe a népfronttitkári tisztet is örö­költem. Akkoriban az ember rek. azt sem tudták, mi is a népfront lényege. Nem ismer­tek községpolitikát, fejleszté­si elképzeléseket. Azon fára­doztunk, hogy falugyűlésen, tanácstagi beszámolókon egy­általán megjelenjenek. Az első nagy összefogásra az or­vosi rendelő és lakás meg­építésekor volt szükség. Min­den házhoz íveket küldtünk ki, amelyen megkérdeztük, mennyi pénzt és mennyi tár­sadalmi munkát ajánlanak fel e célra? Legnagyobb megle­petésünkre a pénz mellett te­temes volt a társadalmi mun­kavállalás is. A Hazafias Népfrontnak egyre nagyobb lett a tekintélye, hogy mást nem mondjanak, a termelő­szövetkezetünk a megalaku­láskor ezt a nevet vette fel. — örhalomhoz társközsé­gek is tartoznak. Hogyan tud­nak együttműködni? — Hugyag, Csitár, Iliny, Nógrádgárdony és örhalom népfrontbizottsága, valamint a közös tanács vezetése együttműködési megállapodást kötött. Negyedévenként össze­jövünk, megbeszéljük a teen­dőket a soron következő fel­adatokat. Ezenkívül minden tanácstag mellett tevékenyke­dik egy népfrontakti va is. Így könnyű a mozgósítás, a faluszépítő akciók szervezése. Ügy gondolom nem kell kü­lön magyarázat. A fentiekből jól kitűnik, mi a siker titka Őrhalomban? Kiss Mária , Egy Ideig rendben mentek a dolgok. Később az idős férj meghalt és az eltartók a ház fele részét örökölték. A* özvegyasszonnyal azonban a kapcsolatuk annyira megrom­lott, hogy tettlegességre vete­medtek vele szemben, és ezért könnyű testi sértés vét­sége miatt bűnvádi eljárás indult ellenük. Ezek utón a házból elköltöztek az özvegy pedig az eltartási szerződés megszüntetéséért pert indított. Arra hivatkozott, hogy korá­nál és betegségénél fogva más eltartóról kell gondoskodnia. A járásbíróság a szerződést megszüntette. Az özvegyet az addig kapott ellátás, vala­mint a házon végzett értéknö­velő beruházások ellenében hatvanezer forint fizetésére kötelezte, és intézkedett, hogv az ingatlannak őt megillető félrész tulajdonjogát jegyez­zék vissza. A megyei bíróság az összeget ötvenezer forint­ra szállította le. Törvényessé­gi óvásra a Legfelsőbb Bíró­ság ezt 25 ezer forintra mér­sékelte. A döntés indoklása szerint nemcsak, abból kei! kiindulni, hogy a fiatalok milyen mér­tékű tartást nyújtottak, ha­nem figyelembe kell venni azt is, hogy durva, tettleges ma­gatartásuk miatt a szerződés életjáradéki szerződéssé sem változtatható át. Nyomaték- kai esik latba az is, hogy a ház fele része, amely az el­hunyt férfi nevén ál!őzt, a fiataiokra szállt, mert addig tartási kötelezettségüknek rendben eleget tettek és bé­kességben éltek. Az özvegy­asszonyt az ingatlannak már csak a saját nevén álló öt­ven százaléka illeti meg, és így kisebb eséllyel *ud újabb tartási, vagy életjáradéki szerződést kötni, noha feltét­lenül gondozóra szorul. Hajdú Endre NÚGRÁD - 1983. október 4.. kedd

Next

/
Thumbnails
Contents