Nógrád. 1983. október (39. évfolyam. 232-257. szám)
1983-10-22 / 250. szám
Durkő Gábor rajza Lehet-e olyan könyvet írni 8 filozófia történetéről, mely n i ísszeg/.ése vagv csak más szempontú megközelítése a korábbiaknak? Erre lesz eredményes kísérletet LencLvai L. Ferenc. Kötetének címe: A gondolkodás története (Móra Kiadó.) A címlapon Gauguin festményének reprodukciója: „Honnan jövünk? Kik vagyunk? Hová megyünk?” A filozófia is ezeket a kérdéseket tárgyalja, módszere azonban nem a művészi, mint Gauguinné, hanem a fogalmi gondolkodás. A szerző nem leegyszerűsíti, hanem a lényeget megjelenítve feloldja a filozófia történetét s érthetővé. könnyen követhetővé teszi mindazok számára, akik az ember fogalmi' gondolkodásának, szellemi fejlődésének útját kívánják nyomon követni. Immanuel Wallerstein a mai gazdaságtörténet-írás egyik legeredetibb képviselője. Elsősorban szemléleti újításai tették világszerte ismertté a nevét. Felhagyott az egyetemes nemzetgazdaságok elszigetelt vizsgálatával, s kutatásainak középpontjába az egységes világgazdasági rendszer fogalmát állította. A Gondolat Kiadó fontos sorozatában, a Társadalomtudományi könyvtárban látott napvilágot az első magyarul megjelent önálló Wallerstein-mű: A mode' a világgazdasági rendszer kialakulása. Wallersteia rengeteg empirikus adatot dolgozott fel ahhoz, hogy a világot, egységben — egyes jelenségektől, kultúráktól, ideológiáktól elvonatkoztatná — tárgyalhassa. „A változás örök. Sohasem változik semmi sem. Mindkét közhely igaz. A struktúrák az emberi viszonyok olyan sziklaszilárd pillérei, amelyeknek viszonylag hosszú korszakokon át tartós létezésük van. Ám a struktúrák is születnek, fejlődnek és elhalnak” — írja a szerző bevezetőjében. A struktúrákat, rendszereket dinamikusan értelmezi, olyan egyensúlyi rendszernek, amelyben a súlypontok állandó eltolódása és változása' biztosítja a fejlődés lehetőségét. Wallerstein kötete a magyar 'társadalomtudományi szakirodalom kiadásának jelentős eseménye. Nem kevésbé jelentős egy magyar közgazdász, Kolosi Tamás korántsem olyan terjedelmes de napjainkat annál közelebbről érintő tanulmány- kötete: A struktúra és egyenlőtlenség. (Kossuth Könyvkiadó). A kötet tanulmányai a társadalmi szerkezet kérdéseivel foglalkoznak: azt vizsgálják, hogy a szocialista, konkrétan magyar társadalom szerkezetének alakulásában milyen tényezők a meghatározóak, milyen új jelenségeknek van fontos szerepük a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődésében. Izgalmas, ha úgy tetszik közéleti könyv, amelynek bizonyságául elég ha néhány témát sorolunk fel felőle. Az egyenlőség eszméje és gyakorlata a szocializmusban. a második gazdaság kifejlődése, a jövedelemelosztási rendszer feszültségei, az értelmiség szerepe és funkciói. A kötet második részében Kolosi Tamás négy empirikus kutatásról számol be. Egyenlőség és teljesítményelv. Kerületi döntés és munkamegosztás. Egy budapesti termelőszövetkezet társadalmi szerkezete és Az ipari dolgozók anvagi életkörülményeinek néhány eleme. Ez utóbbi nemcsak érdekességénél, de újszerűségénél fogva is . kiemelkedik a többi közül: ugyanis első ízben kísérli meg közös, egységes módszertan segítségével néhány európai szocialista ország ipari dolgozóinak anyagi életkörülményeit összehasonlítani. Vizsgálata számtalan kérdésre kiterjed. Az anyagi helyzetre, a lakáskörülményekre, a tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottságra — rétegenkénti, foglalkozási ágankénti bontásban. Ha már csak az összehasonlító táblázatokat nézzük, akkor is megállapíthatjuk, hogy összességében egyáltalán nem vagyunk rossz helyzetben. Sőt... A vizsgálatban szereplő országok: Bulgária, Csehszlovákiai, Lengyelország, Magyarország és az NDK. Adóm Tamás Ádám Tamás Balassagyarmaton él, abban az Ipoly- parti városban, amelyhez a legutóbbi időkig a legtöbb nógrádi irodalmi emlék fűződik. Többek között, a város szobrai — írók, költők portréi a Palóc Múzeum körüli szép ligetben —, a középületek, házak emléktáblái hívják föl minderre a járókelők figyelmét. De természetesen, ennél lényegesebb, hogy Balassagyarmat szellemiségében is jelen van ez a gazdag irodalmi múlt, amelynek ápolására, mind elevenebbé tételére a város lakói is nagy gondot fordítanak, honismereti, helytörténeti kiadványok, irodai- mi emlékülések és találkozók, kiállítások stb. bizonyítják ezt. Adóm Tamás sok . szállal kötődik ehhez a városhoz, verset. ír Komjáthy Jenőhöz, irodalmi társaságban tevékenykedik. hogy csak ezt a pár mozzanatot említsük utalásképpen. Verseivel már találkozhattak az olvasók például a' Balassagvar-natl Honismereti Híradóban, s a Palócföldben is. Most szívesen hívjuk föl a figyelmet ebben a rovatunkban a fiatal költőre, abban « reményben, hogy idővel jelenlegi művészi törekvései kiteljesednek. Természetesen csak ízelítőt adhatunk verseiből, amelyek arról vallanak, hogy érzékenyen él a világban, utat találnak hozzá szűkebb hazájának szavai, hangulatai, kedvvel formál sikerült költői képeket A szerelem, a múló pillanat hangulata foglalkoztatja, s azon művészeti, irodalmi élmények, amelyek, gyorsan utat találnak hozzá. Itt jegyezzük meg, hogy maga is tevékeny munkása a városban működő Komjáthy Jenő irodalmi társaságnak, amelynek eddigi munkájáról Podlipszky Ervin számolt be á már említett Balassagyarmati Honismereti Híradóban, amelyet a Hazafias Népfront városi bizottsága és a helyi honismereti kör ad ki (1982. 1—2. szám). Eszerint, a ‘Madách Imre könyvtár szívesen támogatja a spontán m,ódon alakuló különböző csoportok, így a helytörténeti alkotó közösség. a rejtvénvtejtő klub. a könyvbarátkörök és a Komjáthy Jenő irodalmi társaság munkáját is. A társaság alakításának gondolata 1979-i.g nyúlik vissza. Leendő tagjai már 1980-ban körös publikációval jelentkeztek az említett híradóban Toll címmel. Maga a társaság V'82 februárjában alakult meg. azóta havonta találkoznak egymással a Madách Imre könyvtárban. A 24 alapító tag közé tartozik Ádám Tamás is. Vázlatai, versötletei megragadó képeket hordoznak, igényi tartva az olvasó ■ bizalmára. A jövőben minden bizonnyal fokozottan törekszik majd arra. hogy a költői képalkotás képességét megtartva, sőt fokozva mindinkább erősödjön verseinek gondolatisága. „Nekidűlök a szednek” — kezdi egyik versét. Mint any- nyi másnak, jelképes értelme lehet ennek is. Aki válaszolni kíván a kor, a jelen kihívásaira, vállalnia kell . ennek minden keservét, s az időből nem, csak a pillanat, hanem a folyamat értékelését és érzékeltetését is. Ügy véljük, Ádám Tamás pillanatnyilag inkább a pillánál megragadását „próbálja”, és sokszor sikerrel. Ez sem kevés. Ezúttal néhány versét ajánljuk az olvasó figyelmébe, és további sikereket kívánunk neki. T. E. J ADÁM TAMÁS VERSEI: Gyertyavirág Arról, hogy nem vagyunk jól és gyertyavirág mozog az ablakon meg arról lefognak a pillanatok gyertyavirág mozog az ablakon • birsalma-illat csorog a polcról mégsem vagyunk jól mert a szédülésben ott a rettegés ^ mert a megszokás harapása összezár gyertyavirág mozog az ablakon. Átvonulnak egy másik szobába csönd élezi torkuk a kilincsen elmetszett mozdulat az ablak előtt Huszonkilenc lélegzef Huszonkilenc lélegzet kotta nélkül néhány zengő pillanattal fanyar mosoly a hátizsákban kivárások ólomkatonák puska nélkül hófehér papíron interpunkció hiánya huszonkilenc lélegzet akácfák tüskéi bőröm alatt * szeretőm gyöngyöket imádkozik homlokomra. zöld lombok fényében, pezsgőt bont a hajnal és véres gömböket kiált az égre a szél üzenetet görget Várakozás Árkot ástak valahol a közelben, s a kotró elvágott egy vezetéket. Onnan tudtuk meg, mert leállt a mosógép. Nézem az autumatát — rendben. Kicsavarom a dugós biztosítékokat, semmi bajuk. Akkor jutott eszembe az árok, mert kis hazánkban ritkán fordul elő, hogy ha valahol árkot ásnak, él ne vágjanak valamit. Ügy is van. — Tudunk róla —, .mondja az áramszolgáltató vállalat a telefonba. Elindultunk megjavítani. Alkonyodik. Egy Ilyen javítás nem egy-két óra. Elő kell venni a lámpát. Szép barna porcelán lámpa, valamikor a mennyezeten függött és súlyzó ellenében lehetett lehúzni, ha meg akartuk gyújtani. Télen korán sötétedett, mire a tyúkok elültek, mi is előkerültünk a szánkázásból, csavargásból s leültünk a tűzhely elé, hogy megmelegedjünk, A tűz pattogott, fénye kivilágított a két lyukon, ami olyan volt, mint két villogó szem. (Orra is volt a tűzhely ajtajának: a nagy fehér zo- máncos gombja, amivel kinyitottuk.) Nagyapám az asztalnál ült, előtte fél üveg kadarka, nagyanyám a fásládán bóbiskolt s időnként fölneszeit, hogy tegyen a tűzre. — Hát a Toldit tudjátok-e, suhancok? Megmelegedtünk már, s lángot leső széniünk körül ott ÁRAMSZÜNET felhozott az álom, amikor elkezdte mondani nagyapám: „Mintha pásztortűz ég őszi éjszakákon. Messziről lobogva tenger pusztaságon... ” S lobogott valóban. Ott táncoltak a íénykarikák a padlón és a meszelt fagerendás mennyezeten. Nagyapám végig tudta a Toldit. A nagyszalontai iskolában, hajdan ahova járt, csak az első éneket kellett kívülről megtanulni, de ő any- nyiszor elolvasta, hogy meg- nulta végig és mondta nekünk esténként. Így ismertem meg Arany János balladáit is, lámpagyújtás előtt. Máig fülembe cseng a „hűs cseppet, hű csehem” meg a „Kont, a kemény vitéz”. Leveszem hát a lámpát a szekrény tetejéről, a múltkor sikerült ötös belet szereznem bele, petróleum is van itthon, motormosáshoz. Meggyújtom a kis lángot, lehúzom, óvatosan ráteszem az üveget, s valami régen, nagyon régen látott meleg fény önti el a szobát. — Büdös — mondja kisfiám és duzzogva kotorászik a játékai között. Tudom, hogy a Petrocellire gondol, amit ma nem tudunk megnézni, ezért röpködnek a várvédő katonák a padlón szanaszét, akik voltaképpen semmiről sem tehetnek. Feleségem a mosógép miatt zsörtölődik, hogy ott a sok ruha a vízben, s még jobban beléjük ázik a piszok. — Hej — te cseh vitéz, te cseh vitéz, aki. Toldi vasmarkába adtad a kezed! Hova tűntél ez időben? Falura mentünk a múltkor, feleségem szüleihez, mint a kirándulók. Két napja állt el az eső, s a Tisza-ártéri öntéstalaj minden lépésnél leszedte gyermekeim lábáról a divatos félcipőt s a fűzött sarut. Gumicsizma kell ilyenkor ide, de ki tart ma már városi lakásában gumicsizmát? Legfeljebb a horgászok. Az öregek nem voltak otthon, elmentek valamelyik asszonylányukhoz Szőlősre, Szalókra ki tudja. Fáradtak voltunk az utazástól és a koránkeléstől. Hol lehet a kulcs? Valamikor itt nem zárták kulcsra az ajtót akkor sem, ha hosszabb időre mentek. Bözsi néni nézett át napjában többször is a szomszédból, krumplit főzött a malacnak, répalevelet vágott a kacsáknak, s ha végzett, behajtotta a pitvarajtót. Bözsi néni már nem lakik a faluban, felment a fiához Pestre, s most valahol a lágymányosi' lakótelepen ül egy hatodik emeleti erkélyen, s a kacsákra gondol, amit az öreg kotló költött ki a kiskonyhában, s mire kitavaszodott, úgy gurultak az árokpart füvén, mint megannyi sárga pihés kis göröngy. De hol lehet a kulcs? Mert el nem vitték, az biztos. Feltapogatunk a gerendára, nincs. A góré ajtaja nyitva, s belül van egy nagy szeg. Azon sincs. Végül apósom rég használt gulyástarisznyájában leljük meg a tengeridaráló felett. — Akkor hát, mintha itthon lennénk T mondja a feleségem. — Apríts fát, gyújtást is csinálj, én meg-valami újságot keresek. — Olvasni akarunk? — kérdi a kisfiam. — Nem begyújtani. * A paradicsomot már elpa- lántálták s a tormának -akkora levele van, mint két tenyér. A sárgarépának, petrezselyemnek még cérnavékony a gyökere, tehát szalonnát sütünk és zöldhagymát eszünk hozzá. A tűz ropog, száraz fát, száraz akácfát tettünk rá 8 fiam míg majszolja á szalon^. nás kenyeret, csöndesen megjegyzi: — Anyu, de jó, hogy paraszt voltál valamikor. Most mihez kezdenénk ebben a házban ? Pedig már ez a ház sem a régi. A kemencét lebontották, palára cserélték a régi nádtetőt s az istálló is üres. Piros, a hajdanvolt kezes tehén jászla előtt most régi szerszámok rozsdásodnak s egy lóhoz való ekekapa. A faluban korszerű tejkombinát van, gumitömlőkön megy a fejőgéptől a tej, s fölül a mestergerenda alatt karvastag üvegcsőben bugyborog tovább. Gyermekeim ámulva nézik. — így készül a tej? — Készült — gondolom én, mert még emlékszem Pirosra, „akire” itt egyetlen tehén sem hasonlít. Egyformán szomorúak — majdnem azt írtam szótlanok. Fülükben műanyag lap libeg s rajta számok. — Evőgépek — mondja a kisfiam — és közben adják a tejet. Kiscsirkék kelnek a tojásból. Mozog, billeg a szalmán a tojás, majd egv belülről jövő csőrütéstől hálósán megrepedezik. Állunk a születés nagy misztériuma előtt, s nincs egy szavunk se. Most- már egy másik is mozog, fiam szájára teszi ujját, s leguggol a meleg kosár fölé. Valahol lökhajtásos repülőgépek zúgnak, atomreaktor épül, olaj buzog a tengerekbe, itt most a harmadik tojás is megreped, s billeg, mozog a negyedik is. A legelőször kikelt kis nedves pehelygubanc sután mozgatja szárnyait. — Repülni akar, látod? Pe-’ dig még sem száradt Végre meg jön az árán Felbúg a bekapcsolva hagyd mosógép, s a tévé elkezd hu nyorogni. A Petrocelline már vége, ma sem tudtu meg: felépült-e a házuk a si vatagban, vagy a lakókocsiba: élnek még mindig. Elfújom lámpát és mintha a múlta fújnám el vele. Valami fonto sat, ami többé már nem jő vissza. Vagy csak egy kormo kis láng volt? Ni, hogy befe ketítette a lámpaüveget. Talál a petró nem olyan már, min valaha volt. — Vagy mi hagytuk tú magasra lobogni? Mester Attila NÓGRÁD — .1983. október 22,, szombat
