Nógrád. 1983. szeptember (39. évfolyam. 206-231. szám)
1983-09-13 / 216. szám
Elkötelezett és művelt ifjúságot kell nevelni Devcsics Miklós iskolaavató beszéde a vanyarci nemzetiségi találkozón Őriznek a vanyarci ■ tanácsházán egy fényképalbumot, színes amatőrfelvételekkel. A fényképek egy fontos létesítmény születésének beszédes bizonyítékai, az „első kapavágást”, az egyre magasodó falakat, s a változó környezetet egyaránt megörökíti az album. A lapokra most újabb felvételek helyezhetők, immár az örömről és a fáradságos munka méltó ünnepléséről: elkészült és felavatták a község új, nyolc tantermes iskoláját. Vasárnap negyedik alkalommal rendeztek nemzetiségi találkozót Vanyarcon, s az ünnepet még emlékezetesebbé teszi a gyönyörű új létesítmény birtokbavétele. Vanyarc, Erdőkürt és Nagy tar csa nemzetiségi csoportjai színpompás viseletben, dallal és tánccal érkeztek a délelőtti órákban az új iskola bejáratához, az ünnepség színhelyére. A jeles eseményen ott volt Devcsics Miklós, az MSZMP megyei végrehajtó bizottságának tagja, a Nógrád megyei Tanács elnöke; Kovács István, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkárhelyettese; Lanti István, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének osztályvezetője. Az ünnepség elnökségében foglalt helyet Berki Mihály, a megyei tanács elnökhelyettese, Füssy József, a pásztói járási pártbizottság első titkára, Kovács Ferenc, a járási hivatal elnöke, valamint Dancsák Lászióné országgyűlési képviselő. Hugyecz Andrásné vanyarci tanácselnök szlovák és magyar nyelven elmondott köszöntője után Devcsics Miklós lépett a mikrofonhoz. — Űj intézményt avatni örömteli dolog. Különösen az, ha iskoláról van szó — kezdte ünnepi beszédét a megyei tanács elnöke. — Bizonyítja, hogy az emberek munkája és szorgalma eredményeként szépül a település, újabb sikereket biztosítva lakóinak. A továbbiakban mai bonyolult világunkról, a súlyos világgazdasági helyzetről beszélt a megyei tanács elnöke, utalva arra, hogy e körülmények között nekünk is nagyon keményen meg kell dolgoznunk vívmányainkért. Majd így folytatta: — Mégis a jövőre gondolunk, optimisták vagyunk; a nehézségeken túljutunk, felülkerekedünk. Mindenre nem telik, de várnak tennivalók, amelyekről nem mondhatunk le. Ezek között említette Devcsics Miklós a lakásépítést, az egészségügy fejlesztését, valamint az iskolaépítési programot, s az utóbbi kapcsán kifejtette: — Művelt emberekre van szükség, s ebben meghatározó szerepe van az iskolának. Nógrád megyében olyan általános iskolai építési program valósul meg, amely példátlan a megye történetében. Az V. öt- féves terv ideje alatt kilencven tanterem létesült, több tucat pedig az összefogásnak köszönhető felújító munkával készült el. A demográfiai hullám, az örvendetesen több gyerek mellett elértük, hogy a megyében gyakorlatilag ismeretlen a két műszakban való oktatás, s ezzel az egész országban csak kevés megye dicsekedhet. Mindez azt szolgálja, hogy a jövő generáció színvonalas, kulturált körülmények között tanulhasson. A megyei tanács elnöke megemlékezett a fontos szerepet betöltő pedagógusokról és megállapította, hogy a jobb tárgyi és személyi feltételek megteremtése nem öncélú. „Jó feltételeket kell teremteni az elkötelezett, művelt és egészséges ifjúság neveléséhez.” — Vanyarc élen jár ebben a küzdelemben — mondotta a továbbiakban. — Nem úgy politizálunk, hogy egy-egy épülettel gesztust teszünk a nemzetiségi lakosságnak, hanem az az alapelVünk, hogy egyenlő feltételek mellett, azonos körülmények között éljenek. A következőben arról beszélt a megyi tanács elnöke, hogy a cselekedet és a munka a meghatározó, majd kifejtette, hogy a nemzetiségi lakosság nem elválaszt, hanem a híd szerepét tölti be a szomszédos szocialista országokkal kialakított kapcsolatban. Megállapítótta, hogy Vanyarc tudatosan képviseli ezt a politikát, s a mostani ünnepség nem egy epizód, hanem olyan folyamatot jelez, amelyben fejlődés van. Az ünnepség szónoka bejelentette, hogy a helyi kezdeményezés találkozott a megyei vezetés elképzelésével, így az új iskola az egyikor Vanyarcon élt Veres Pálné nevét veszi fel, aki a magyar nőmozgalom és kora társadalmának kiemelkedő alakja volt. Devcsics Miklós elmondotta, hogy a 22 millió forintba került új létesítményhez iáját erőből 4,5 millió forinttal járult hozzá Vanyarc, Nézők a kulturális bemutatón s a lakosság 1100 társadalmi munkanapot áldozott a várt iskoláért. Megemlékezett a mun: kabrigádot alakító magánkisiparosokról, a munkálatokat jelentősen segítő Mátraaljai Állami Gazdaságról, a helyi téeszről és a pásztói ÁFÉSZ- ről, majd így fejezte be ünnepi beszédét Devcsics Miklós: — Az új iskola az összefogásnak és az előrelátásnak jó példája. Azt mutatja, hogy az emberek tudnak és akarnak cselekedni lakóhelyükért és az országért. Így tovább folytatódhat a település fejlődése, saját maguk és hazánk boldogulására. A szervezésben és a kivitelezésben élenjárók kitüntetéseket, pénzjutalmat és oklevelet vehettek át. A terjedelmes névsor közlésére nincs mód. Mégis, egy benyomásról: nem egy kitüntetett a nemzetiségi együttesből, népviseletben lépett ki a megérdemelt elismerés'átvételére. Ez az „apróság” pedig akár jelképe is lehetné a lakóhelyéért cselekvő ember sokoldalúságának: a társadalmi munkás hegesztői egyben hagyományápoló is, kis idő múltán már színpadon lesz. Az avatószalag átvágása után hatalmas embertömeg rajzott az új iskolában, szemrevételezte a létesítményt szülő és nagyszülő, örömteli kíváncsisággal vizitáltak karon j ülő gyerekekkel az ifjú háza-' sok is. A tágas, korszerű, gyönyörű létesítményről elismerő szavakkal szóltak a környező települések vezetői, nem kevésbé a pedagógusok. Az egyik általános iskola igazgatója például tréfásan a szeméhez emelte a kezét, amikor a véleményét kérdeztem. „Csak nem írigyli?” „Nem. — így a válasz. — örülök, hogy ilyen is van a pásztói járásban.” Az ünneplés, a nemzetiségi' és ifjúsági találkozó ezt követően a szabadtéri színpadon' folytatódott. Vanyarc, Erdő- kürt és Nagytarcsa hagyományápoló csoportjainak szép műsorát sok százan nézték végig, s az egész napos programot este bál zárta. Kelemen Gábor A vanyarclak szlovák lakodalmasukkal arattak nagy sikert baba és a mama Szülőszoba után Együtt Gyermeke születéséről, a kórházban töltött napokról minden anya boldogan mesél. Most az egyszer hadd mondjak el én is valamit. Hárman feküdtünk egy szobában, a szoptatások közötti órákat tereferével múlattuk. Akármilyen jóízű volt is a beszélgetés, dermedt csend telepedett a kórteremre, amikor az újszülöttszobában felharsant a hatalmas síráskórus, Istenem, mit csinálnak velük? Mert biztos nem, úgy fogják, ahogy kéne... Lehet, hogy már előbb tisztába kellett volna tenni... Vagy éhes..., vagy mit tudom én. Vajon az enyém is? Bárcsak láthatnám! * A salgótarjáni Madzsar József megyei kórházból új kezdeményezés hírét hallottuk. Űj? Ahogy vesszük. Hazánkban, s bizonyára sok más országban is eléggé az, de — ne vegye sértésnek egyetlen szakember sem — szerintem a világ legtermészetesebb dolga az, amit szeptember első hetében az intézményben elkezdtek. Egyelőre egy kórtermet rendeztek be oly módon, hogy a szülés utáni néhány napot, egy hetet édesanya kisbabájával együtt tölthesse. Az anya fekvőhelye mellé kis rácsos áívat állítottak, végébe fürösz- tőkádat, a fal mellett pólyá- zók. babamérleg. Sír a csöppség? A mama kibonthatja: nem pisis, nem ka- kis-e? Teáztatja, megszoptatja. Akkor is, ha uram bocsá’ nem telt még le a német iskola által oly fontosnak tartott három óra. Nyugtalannak látszik? Simogatja, ölbeveszi, daikáigatja. Hallgatja elégedett szuszogását, beszélgetve vele. s ha itt az idő megíü- rösztl. A külföldi szakirodalomban roomine in-nek nevezik ezt a módszert. Nálunk annyira új, hogy tudomásunk szerint magyar megfelelője mindmáig nincs. — Az anya-gyermek közötti rendkívül szoros kapcsolat az első naptól fogva sorsdöntő — mondja dr. Szabó Sándor, a kórház szülészeti osztályának főorvosa. — Az érzelmi kapocs, az anya közelsége, gondoskodása, érintése legalább olyan meghatározó a kicsi fejlődésére, mint etetése, ruházása. A kisbaba számára igenis létkérdés, hogy dajkál- gassák, simogassák, szeretges- sék, hogy a számára érthető minden módon megmutassák: ő a legfontosabb a világon! Ez nem kényeztetés, hanem a gyermek nevelésének szerves, s egyik leglényegesebb eleme. Van azért a rooming in-nek számos praktikus előnye is. Az anyák már a kórházban megtanulják mindazt, ' amit otthon egyedül kell csinálniuk. A babát fölemelni, ügyesen füröszteni, öltöztetni-vet- kőztetni, körmét levágni — minden teendőt, ami egy újszülött körül egyáltalán adódhat. — Néhány hazai kórházban már működik hasonló rendszer — tájékoztat dr. Kollár Zoltán szülészorvos. — Mi kicsivel továbbléptünk: azzal, hogy éjszakára sem visszük el a gyerekeket, s külön kádakban a fürösztés is a kórteremben történik. Zachar Józsefné újszülöttellátó szakasszisztens már arról beszél, hogy az újonnan berendezett szobát hogyan teszik kellemesebbé, csinosabbá. A kisbaba gondozásáról szóló színes képekkel, függönyökkel, olvasmányokkal. S, hogy megjelölik majd a fürösz- tőkádakat is, legyen biztos az édesanya, hogy kisbabája mindig ugyanabban, a sajátjában fürdik. Az osztályon tartózkodó kismamák az ajtó üvegén át leskelődnek, mi történik e „különleges” kórteremben. Akad, aki azt mondja: ez az egy hét azért járna az anyának! Az odabenn fekvők azonban másként vélekednek. Pazderáné Kerékgyártó Ibolya Szandra lánya kezét fogja. A kicsi ébren van, erősen szorítja anyja ujját. Reggel is így aludtak el — kéz a kézben. — Nekem Bördös doktor szólt szülés közben, van még egy hely itt, mit szólnék hozzá — mondja. — Kapva kaptam rajta, és semmi okom a megbánásra. Kislányom nyugodt, szerintem érzi, hogy mellette vagyok. Idilli percek: kéz a kézben Szandra és édesanyja, Pazderáné Kerékgyártó Ibolya. Dr. Kollár Zoltán szülészorvos Szőke Ferencné és a kis Balázs társaságában. — A Pazdera család első gyermeke a kis Szandra. Kovács Józsefné viszont másodszor szült. Józsikáját éppen, teáztatja. — Van összehasonlítási alapom, tehát elmondhatom: sokkal jobb így! — közli határozottan. — Szülés után pár órával már én tettem tisztába. Megnézheti akárki, kisfiam popsija akár a patyolat! Számomra az is nagyon érdekes, mennyire figyel a hangomra az első óráktól fogva, hogy megnyugszik tőle. Szőke Ferencné köztük a leggyakorlottabb édesanya. Balázs fia a negyedik gyermek a családban. — Semmi rendkívülit nem találok ebben — ez az ő véleménye. — Mindig így kellett volna csinálni! Az első három gyerekemet alig láttam a kórházban. Otthon kezdtünk csak ismerkedni. Balázska már nem fogja észrevenni, ha hazamegyünk! Itt minden ugyanúgy történik, ahogyan otthon csinálom! Néhány hét, s újabb két szobát rendeznek be a kórházban az új módszer mintájára. Benépesítését illetően aligha lesz gondjuk a szülészeknek: a rooming in (lehetne tán’ babamama szoba?) jött, látott és győzött. S ettől mi sem természetesebb! Szendi Márta NÓGRÁD — 1983. szeptember 13., kedd 5
