Nógrád. 1983. szeptember (39. évfolyam. 206-231. szám)
1983-09-10 / 214. szám
MEGNYITÁS ELŐTT a csesztvei Madách Imre- emlékmúzeum A csesztvei Madách Imre- emlekmúzeum épületének felújítása, a kiállítások előkészítése a terveknek megfelelően halad. Már július közepén elkészültek a kiállítótermek s a múzeumi szakemberek megkezdték a berendezések összeszerelését. Az egész épület műszaki átadása szeptember 1-én megtörtént. Li- bényi Sándor kőműves kisiparos és kivitelező társai kiváló munkát végeztek. Felújították a tetőszerkezetet, az egész épületet szigetelték, a vakolatot, a parkettát felújították, a látogatók számára úgynevezett vizesblokkot alakítottak ki, kívülről, belülről kifestették az épületet. Mindehhez még jelentős környezetrendezési munkálatok is járultak a megyei természet- védelmi hivatal segítségével. A felújítás végső összege mintegy két és fél millió forint lesz. Nem kis pénz ez, de a csesztvei emlékmúzeum ezután hosszú évekig méltó formában őrizheti Madách Imre emlékét. Fölmerülhet a kérdés, miért éppen a Madách Imre-emlék- évben — s nem előtte — újították fel a múzeumot és a kiállítást? — Ennek egyszerűen anyagi okai is vannak, most volt rá pénz, de a válasz azért bonyolultabb — mondja dr. Praznovszky Mihály, a Nóg- rád megyei múzeumok igazgatója. — Az emlékmúzeumot az épület leromlott állapota s a kiállítás elavultsága miatt mindenképpen fel kell újítani, s ezt az idei kettős Ma- dách-évforduló elodázhatatlanná tette. Tény, hogy egy 150 éves kúria felújításához több idő szükséges, váratlan akadályok merülhetnek fel — mint ahogy fel is merültek a szigeteléssel kapcsolatban —, továbbá a kiállítási tárgyak egy részét szintén fel kellett újítani s ez sem ment rövid idő alatt. Mindezt időben és többször jeleztük a magyar múzeumlátogató közönségnek. S egyúttal úgy szerveztük a tevékenységünket, hogy a hazai és külföldi látogatók a felújítás ideje alatt se maradjanak Madách-kiállítások nélkül. Gondolok itt például a balassagyarmati Palóc Múzeum Madách Imre-emlékszo- bájára, de másra is. Többi között ez év elején Salgótarjánban mutattuk be a győri Xantus János Múzeum Ma- dách-gyűjteményét. Ugyancsak a megyeszékhelyen Madách-il- lusztrócíós kiállítás nyílt, s az idei salgótarjáni tavaszi tárlat is Madách Imre emlékét idézte. Szécsényben, Ealassa- gyarmaton szintén több gazdag kiállításon idéztük fel a költő emlékét. A Madách-év folyamatosan zajló programjai, úgy vélem, biztosították azt, hogy megyénk lakossága és vendégeik szellemi igényüknek megfelelően jussanak Madách-élményekhez. S nem lebecsülendő, hogy a csesztvei kúria felújításának viszonylag rövid ideje alatt lehetőség volt a szlovákiai alsósztregovai Madách-múze- um felkeresésére is, ahol ugyancsak érdekes kiállítás fogadja a látogatókat. Ha valaki mégis felkereste Cseszt- vét, sétálhatott a parkban, a táj s az épület együttes élménye bizonyára maradandó emléket hagyott benne a felújítási munkálatok ideje alatt is. Jelenleg Csesztvén az új állandó kiállítás rendezése folyik dr. Kerényi Ferenc kandidátus, Madách-kutató vezetésével. Ez a tárlat a legújabb kutatási eredményekre támaszkodva bemutatja a madáchi életutat, annak fontosabb állomásait, továbbá a Tragédiát és keletkezésének körülményeit. Végezetül pedig a mű színpadtörténetének dokumentumait, tárgyait tekinthetik majd meg a látogatók. Az általánosan ismert tényeken kívül még két szempontból válik „nógrádivá” a kiállítás. Egyrészt úgy, hogy nagyobb számban kiállítják a Nógrádban élő képzőművészek Madách-ihlette műveit. Másrészt pedig külön egységként mutatják be — ha jelzésszerűen is — azt, hogy a mai Nógrád megye tudományos, művészeti, szellemi életében mennyiben él Madách Imre szellemi öröksége. A kiállítás rendezése során a legkorszerűbb anyagokat használják fel s a legmodernebb technikát alkalmazzák. Nemcsak a Nógrád megyei múze- ológiának, de a magyar múzeumügynek is jelentős eseménye lesz az új kiállítás megnyitása október 1-én, a múzeumi és műemléki hónap nyitányaként. Érdemesnek látszik még néhány újdonságra is felhívni a figyelmet. Legfontosabb az, hogy a kiállításon több eredeti tárgyat és dokumentumot helyeznek el. Így például Madách Imre rajzait, a „Lantvirágok” című, 1840-ben kiadott versesfüzetét, ami szinte unikum, s politikai röp- iratait, Rendkívül gazdag lesz a színháztörténetet bemutató egység, ahol az írásos dokumentumok mellett makettek idézik fel a különböző korszakok színházi törekvéseit és megoldásait. Külön érdekessége lesz a tárlatnak egy, a múlt század ötvenes évei köznemesi életmódját idéző enteriőr, gazdag bútoranyaggal és más kiegészítő tárgyakkal. Néhány csajádl vonatkozású dokumentum, mint például a Majthényi család birtoktérképei, vagy Madách Sándor, a költő nagyapja iratai először kerülnek a nyilvánosság elé. Végezetül bizonyos szempontból itt érdemes említeni azt is, hogy az emlékmúzeum megnyitásának idejére megjelenik a Múzeumi évkönyv. 1983. évi kötete, amelyben izgalmas tanulmányok olvashatók többek között Zolnay László, Staud Géza, Spáczay Hedvig és Taxngr Ernő tol- 1/ábóL T. E. ÍRÓSZEMMEL 1982. Kossuth Kiadó, Budapest 1983. A* Idei kötetet Raitzky Rita válogatta szerencsés kézzel. Nem szűkmarkúan, mert az És mellett átnézte a Forrás, a Jelenkor, a Valóság, az Oj Tükör anyagát is. Hiba lenne persze még egy ilyen kötetből is a teljességet számon kérni. Kétségtelen, hogy van némi fáziskésés a széplroda- mi igénnyel (is) megírt riport és a valóság változásai között. Számos olyan kérdés van, amely a közvéleményt ugyan foglalkoztatja, de még a napilapok sem vállalkoznak elemzésükre. Kettőt említek itt csupán, de a kör tágítható. Az egyik a gazdasággal kapcsolatos. Azért teszem ezt így szóvá, mert hiányolom a másik kérdéscsoportot: az értékrendünk meglapulását, elbizonytalanodását: erköcsieket, ideológiaiakat, politikaiakat és a művésziekéit is. Hogy konkrét példával jelezzem: az elmúlt év talán legizgalmasabb s méltánytalanul vissz- hangtalan írása Fekete Gyuláé volt az Élet és Irodalomban (az ifjúsági lapokról, az ifjúságnak szánt olvasmányokról). Hogy a kérdés menynyire fontos, a válságjelek mennyire evidensek, arra példaként, bizonyításként Erdős Péter írását említem a Kritika júliusi számából (Felszólalás a szennyhullám ügyében). A huszonkét írás egyik fele magával a materiális léttel (értsd: gazdaság, termelés, kereskedelem stb.) foglalkozik. Hatvani Dániel (Vitusból tanulni, élni), Hámor Vilmos (Kötődés a tájhoz) a téesz, a falu, az agrárértelmiség gondjait boncolja. Hatvani a szociográfia nemes hagyományait folytatva, Hámor kissé iskolásán. Többen is utánanéztek a pénznek. Hogyan lehet ma pénzt „csinálni”? — ez az egyik kérdés, mit lehet kezdeni vele? — ez a másik. Kai óh Elek: Arccal a pénz felé, Major Árvácska: (Ki) gazdálkodunk; Kovács M. András: A magyar külkereskedők utazásairól, Kaposy Miklós: Umbulda; Takács István: Társadalmi találmányok. Tegyük fel, hogy valaki házat akar építeni (kevés) pénzből. Erős idegzet, állóképesség és szerencse is kell hozzá — bizonyítja be. R. Székely Julianna: Az ember házat épít című riportjában. Szatírába illik Kartal Zsuzsa, Hol élünk? című története. A dolog nem intézhető el azzal, hogy a fizikai munka az abszurditásig felértékelődött, hiszen itt is a kereslet-kínálat törvénye érvényesül. A hivatalokban is? Megyesi Gusztáv (Állami terület) a kisajátítások körüli áttekinthetetlen, s bizony csúnya játékokról ír. Mégcsak nem is monstre perbe torkolló panamáról, csupán arról a tétovaságról, ugyanakkor az állampolgárok idegeit rongáló pökhendi pac- kázásról, ahogyan az Budapest egyik kerületében tapasztalható volt. Bármelyik nagy városunkban hasonlót tapasztalna, ha utánajárna. Hogy valami nagy baj van a hivatali morállal, az kiderül Kovács György Attila írásából is (Csak illendő harcmodorban). Az ügy banális — pártfegyelmit kap egy idős asszony, mert megbírálta a falu vezetőit —, ám igen tanulságos, mert általánosítható elemeket is tartalmaz. A nyilvánosság hiánya a melegágya a kiskirálykodásnak, a hatalommal (és közvagyonnal) való visszaéléseknek. Igen izgalmas írások olvashatók az egészségügyül is. Levendel László A népegészségügyi reformról című írásában igen húsbavágó kérdéseket tesz fel. A „csöves”-kérdésről ír, dr. Ratkácsi Éva (A „esöves”- kérdés megértéséhez) új szempontokat felvető gondolatokat. A társadalmi deviancia — fiatalok esetében — mélyebb tudati zavarok tünete —, s nem intézhetők el a jelenség elítélésével, elutasításával. Kissé már lerágott csont, de még nem veszítette el az aktualitását Franka Tibor témája- A gyerek vagy diploma? Újra kell fogalmazni a rendeleteket, törvényeket, ha ezek életidegenné váltak. Érvényes ez az örökbefogadásra is, amelyről Zsigmondi Mária ír (Történetek édes mostohákról). S a kötetzáró írás László Lajos Sorsváltozatok-ja tör- tenélmünk zavaros vizeit világítja át: a ki- és betelepítések tragédiáit. A huszonkét írás alapján nehéz lenne rekonstruálni, megítélni mai életünket. Van, marad hiányérzetünk (erről már szóltam), de igazságtalanok se legyünk. Tisztességes szándékú, felkészült és igényes írástudók nyúltak fontos és „kényes” témákhoz, s jól oldották meg feladatúidt. Folyamatról lévén szó nem is várhatjuk el, hogy maradéktalanul kimerítsék a témát. Elvégre lesz jövőre is Irószem- mel 1983. kötet. Máris izgatottan várjuk! Horpácsl Sándor 8 NÓGRÁD - 1983. szeptember 10., szombat A Túrtól a Temzéig A Korda-legenda Lelkendező sorokkal kezdi kötetét a nagy filmes egyik életrajzírója: „Jóval azelőtt, hogy találkoztam vele, legenda és jelkép volt számomra Korda Sándor. A pusztai fiú, a fiatal újságíró, aki filmeket csinált Bécsben, Berlinben, Rómában, Párizsban és Hollywoodban...” A motívum Ady-versre emlékeztet. Az Értől az Óceánig, a vidéki bölcsőhelytől —, de egyúttal a provinciális elmaradottságból is — az emberi kultúra egyetemességéig és a tehetség kibontakoztatásáig eljutni sokak vágya volt a változásokat érlelő századelőn. Volt egyszer három testvér Az Ér Korda esetében a Berettyó, amelynek alsó folyását ha'jdan Túrnak nevezték. E tájon, a Túrkevé- hez tartozó Pásztó-pusztán született kilencven éve. Kellner Henriknek, a Somló-bir- tok intézőjének és Weiss Er- neszitinának az első fia a Sándor László nevet kapta. Születését — a lexikonoktól eltérően újabb közlés szerint — 1893. szeptember 13-án jegyezték be a túrkevei hitközségnél. Két év múlva Zoltán — majdani egzotikus filmek rendezője —, s újabb két év után Vince öccse követte — a leendő festőművész és díszlet- tervező. A három testvér együtt hódította meg a világhírnevet, csak éppen fordítva, mint a mesékben: a legidősebb fiú tört utat, s vitte magával —, hogy megtartsa magának — a családot. Sándor majdnem tizenhárom éves, amikor apja meghal. Rokonok támogatására szorulnak, ö így folytatja Pesten az iskolát — Kisújszállás és Mezőtúr után — a Mester utcai kereskedelmiben. Szenvedélye az irodalom; könyvekről, színdarabokról ír az iskolai faliújságra, de nemsokára a Független Magyarországnak is. Egy latin egyházi kifejezés — sur- sum corda: fel a szíveket! — sugallja néki az önmagát buzdító Sursum álnevet, amivel megannyi írását jegyzi, ■ a később világhírűvé tett Korda nevet is. A filmmel a Velence kávéházban ismerkedik meg. Oj, sokat ígérő lehetőség — ez az 6 műfaja! Tizennyolc évesen már Párizsból tudósítja lapját — nem utolsósorban erről. Hazatérve filmlapokat szerkeszt, szervez, alapít S 1914- ben maga Is belevág a film- cslnálásba — sikerrel. Két évvel később már egy esztendő alatt kilenc filmet forgat. Az államosító és a vállalkozó 1918: őszirózsás forradalom. Korda a polgári átalakulás híve — ez ígér szabadságot a művészetnek is. Károlyi a haladó polgári filmgyártás megszervezésével bízza meg. A Tanácsköztársaság alatt a művészeti direktórium tagjaként a filmgyártás művészeti vezetője, s a filmgyártás államosítását indítványozza Kun Bélának. Erre 1919 áprilisában kerül sor (néhány hónap múlva a Szovjetunióban is). Ebben szintén művészi meggondolások vezetik — nem politikus —, s ez idő alatt is filmeket készít. (Az egyik színes bőrű rabszolgák lázadásáról, a másik egy elvetemült Habsburg- hercegről szól.) Munkáját Horthy fogdmegjed szakítják félbe — a Gallért szállóbeli hadiszállásukra hurcolják. Ki- szabadulása tisztázatlan; alapos monográfusa, K. Kulik a londoni Observer egy későbbi közleményére hivatkozik, amely diplomáciai közbenjárást sejtet. Korda nem beszélt erről; mindenesetre levonta a tanulságokat, s amilyen gyorsan csak befejezhette félbehagyott dolgait, örökre elhagyta az országot. Bécsben már várják a jó hírű filmszakembert. Ott, majd Berlinben, aztán az Egyesült Államokban < forgat; Angliába költözik, de közben az amerikai, s a francia filméletben is fel-feltűnik. Filmez, szervez, filmvállalatokat alapít. Az üzletben is tehetség, mindig mer újba fogni, kockáztat, veszít is, de még többet nyer. A buktatókból előre tör ki, még nagyobb vállalkozásokkal, amelyekhez meg tudja nyerni a társakat és támogatókat, s, mint a népszerűt érző és értő szakember, a közönséget. Nem a film szolgálja az üzletembert, hanem az üzlet is a filmest. Kedveli a nagy történelmi és irodalmi témákat, a hétköznapi, a magánélet felől való megközelítést, s a monumentális megjelenítést. Az utóbbit jól jellemzi egy anekdota. Nagy izgalomban vár A bagdadi tolvaj stábja: sok pénz elfogyott, még sehol se tartanak, s megjött Korda, ö elégedetlenül jár a díszletek közt, s az egyik előtt megáll. — Vince, te bolond vagy! — fakad ki öccsére. — Siess, keríts sok embert, csináld négyszer ekkorára, s fesd bíborra az egészet... Egy művész antifasizmusa Ez a film a háború alatt készült Angliában. Korda szerepét a második világháborúi alatt — legendák köde fedi. Előbb Amerikába megy —, emiatt szánté szökevénynek bélyegzi a sajtó —, de ott olyan filmeket csinál, amelyek a- közvéleményt a fasizmussal szembeni harcra hangolják. A legmaradandóbb a Lady Hamilton. Ennek Nelson admirálisa Napóleonról szólva Hitlerre figyelmeztet} „Diktátorokkal nem lehet békét kötni. Le kell győzni őket”. Nem véletlen, hogy Korda neve ott szerepel aa Anglia elfoglalása után kihallgatandó személyeknek a Gestapo készítette listáján! Másfelől az Egyesült Államokban e film —, s éppen a Nelson-beszéd — miatt háborús izgatással vádolva szenátusi vizsgáló bizottság elá idézik. Közben azonban a japánok Pearl Harboumál hadüzenet nélkül megsemmisítették az amerikai flottát —< a történelem igazolja az ,,iz-' gatás” igazságát. A filmnek tömegsikere van. Számtalanszar végignézi Churchill is, s a brit miniszterelnök értékeli ni tudja követelmény-formáló hatását. Ennek is szerepe lehet abban, hogy 1942 őszén „a brit filmiparhoz való hozzájárulásért” először ütnek lovaggá filmrendezőt — így lett Sir Alexander Korda. Közel hatvan filmet rende-' zett — az utolsó az Eszményi férj volt 1947-ben —, és több mint száz film született a közreműködésével 1958-ban bekövetkezett haláláig. Akkor már főleg a televízió foglalkoztatta —, de fölösleges azon tűnődni, mit produkálhatott volna még. Bőven kifejtette tehetségét, eljutott az Óceánig.. (németh) Karikatúrakiállítás Torz korképek 1848—1919 címmel karikaíúrakiéllítás nyílt a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban. E kiállítással sorozatot indított a múzeum, amelyben korszakonként mutatja be a magyar politikai karikatúra tör- ténentét. Látványosan, korabeli hangulatot idézően tárják a néző elé a múlt század közepének, a századfordulónak s a háborúk viharának útalapjaiból, folyóirataiból a kor politikai szatíráit, karikatúráit. A karikatúra ősi műfaj. Már az ókori művészetben is jelen volt, mint a gunyoros, eltúlzott, a lényeget humorosan kiemelő művészi ábrázolás — képben, rajzban, szoborban —, jelentősége a ka- Ditalizmus korában nőtt meg. Ekkor a legnagyobb művészek — Hogarth, Goya, Daumier — éltek a karikatúra eszközével, s agitáltak, harcoltak eszméikért, % nevetségessé tették rajzaikkal a bürokráciát, a pénzharácsolást, a polgári jólétet, a kizsákmányolást, a társadalom megannyi feszültségét Népszerűségét a karikatúra akkor érte el, amikor a plakátoktól, nyomatoktól, kiállítási termekből eljutott az igazi nyilvánosságig — az újságok, folyóiratok fokozódó elterjedésével. Amikor sorra jelentek meg a főleg karikatúrát tartalmazó étalapok, hogy csak hazai példákat idézzünk, a Borsszem Jankó, az Üstökös, a Bolond Istók, a Kakas Márton, a Mátyás Diák, vagy a ma is megújult formában létező Ludas Matyi. S amikor olyan neves magyar kép-; zőművészek fordultak a karjJ katúra műfajához, mint Vértes Marcell, Jankó Tános, Major Henrik és Pólya Tibor. Szellemes, kellemes, mulattató vagy éppen felháborító karikatúrák sorakoznak q| Munkásmogalmi Múzeum kW állításán. K. M,
