Nógrád. 1983. szeptember (39. évfolyam. 206-231. szám)
1983-09-30 / 231. szám
Kispályás labdarágás Jövőre három osztályban Balassagyarmaton évek óta nagy népszerűségnek örvend a kispályás labdarúgó-bajnokság. A háromcsoportos Palóc Kupa — a balassagyarmati tömegsport-egyesület, a szakmaközi bizottság és a sport- felügyelőség irányítása mellett — 1933. évi versenyeinek különös hangsúlyt adott, hogy a részt vevő csapatokat, eredményeik alapján, különböző osztályokba sorolták. Ennek megfelelően a 29 férfi- együttes 1984-től kezdődően három osztályban folytatja a küzdelmeket. A nemrégen befejeződött bajnokság fináléjában a csoportok I—II. helyezettjei mérkőztek az 1983. évi bajnoki cimért. A döntőben a Lenin- lakótelep gárdája 3—2 arányban nyert az Érsekvadkert ' ellen, így 1 éven keresztül védi a Palóc Kupát. A női bajnok a Kőbányai Porcelán- gyár csapata, miután 1—0-ra nyert a Húsipar együttese elleri. A góllövőlista végeredménye, csoportonként: I. csoport: 1. Tomony (Kerámia) 18, 2. Palotás (Tenisz) és Jónás I. (Kábel) 13 gól. II, csoport: 1. Essen, Deák (Húsipar) és Sámuel (Kórház) 15—15 gól. III. csoport: 1. Hustyava (Érsekvadkert) 25, 2. Jónás G. (Brazil) 20, 3. Kardos I. (Brazil) 18 gól. A kupákat és a tiszteletdíjakat Andó Gyula, a szakmaközi bizottság elnöke nyújtotta át. A kispályás labdarúgó-bajnokságban részt vevő csapatok közül a következők kerültek az első' ízben induló balassagyarmati első osztályba: Bútorgyár, Brazilok, AFIT, Érsekvadkert, Húsipar, Ipoly Cipő, KISZ-bizottság, Kórház, Len in-lakótelep, valamint a későbbi időpontban sorra kerülő Kábel I.—Szolgáltató osztályozó mérkőzés győztese. Palóc Kupa kispályás labdarúgó-bajnokság csoportmérkőzéseinek végeredménye: I. csoport 1. Bútorgyár 9 8 1- 32-12-17 2. Kisz-blz. 9 6 2 1 43-12 14 3. APIT 9 6 2 1 28- 9 14 4. Kábelgyár I. 9 5 2 2 33-18 12 5. Tenisz SE 9 5- ' 4 30-20 10 6. Kerámia 9 4 1 4 40-39 9 7t Kézilabda 9 3 1 5 26-22 7 i 8. Városi T. 9 1 1 7 13-41 3 9. Ipolyszög 9 18 11-37 2 10. Rendőrség 9 1 “ 8 10-48 2 II. csoport 1. Húsipar 8 8 1 1 34-14 13 2. Kórház 8 62 34-14 12 3. Ipoly C. 8 62 27-16 12 4. Erdőgazdaság 8 53 28-22 10 5. Orhalom T. 8 3 1 4 19-26 7 6. Kábelgy. II. 8 2 2 4 13-19 6 7. Egri KÉV 8 2 1 5 12-22 5 8. Fémipar II. 8 2fi 8-32 4 9.* KIOSZ 8 I 1 6 9-18 3 III. csoport 1. É.-vadkert 9 8 1- 47-11 17 2. Lenin-lak. 9 7 1 1 37- 6 15 3. Brazilok 9 6 1 2 45-18 13 4. Szolgáltató 9 6 1 2 17-11 13 3. Fémipar I. 9 3 2 4 34-15 8 6. Városgazd. 9 3 1 5 19-44 7 7. Városfeji. 9 2 3 4 21-48 7 8. MÁV 9 1 2 6 23-24 4 9. NOTÉV 9 27 18-46 4 10. Vízmű 9 18 9-47 2 — ti Negyedszázad a tekepályán SAKK Az őszi hajrára készül az St. Volán csapata r Négyhónapos szünet után októberben újból megindulnak a sakkórák, megkezdődik a finis az országos sakkcsapatbajnokságban. Az OB II. Keleti csoportjában szerepló St Volán csapata a 10. helyről várja a folytatást. A bajnokság állása az őszi négy forduló előtt: 1. .Oebr. USE 9 9 m m 82,5 2. Szegedi VSE 9 7 1 1 77,5 3. Miskolci Med. 9 6 1 2 71,5 4. Gyöngyösi SE 9 5 1 3 63,5 3. Láng Vasas 9 54 63,5 6. mem 9 3 1 5 63 7. pénzverő SE 9 3 2 4 62,5 S. Makói Spart. 9 3 1 9 61 fl.'rKeeskeméti TE 9 4 ■ -5 5fr,9 10, st. volán 9 3 1 5 59,5 11. ÉPGÉP 9 2 1 6 59 12. BHG 9 3 1 5 58,5 13. Eger SE 9 54 56 14. Orosházi MTK 9 “9 44,5 Égy pillantás a táblázatra, t kiderül, a 4—13. hely között mindössze 7,5 pont a különbség. Erre mondják: a hátralevő négy fordulóban még minden lehetséges. Az St Volán 1982-ben ezüstérmes csapata a bentmaradá- sért küzd, s a középmezőnyben szeretné zárni az évet Tóth Pál szakosztályvezető a felkészülésről és az esélyekről nyilatkozott: — Versenyzőink jól kihasználták a szünetet, több rangos versenyen indultak. A Salgó ’83. jubileumi tornán Egyed András mesterjelöltünk feliratkozott a FIDE Élő-; listára. Itt indult Klepej József is, aki ezúttal gyengébben szerepelt, ám biztosan jól hasznosítja a játszmák tanulságait. A B tornán Istva- novszki — holtversenyben végzett az élen —, Kassai, Szabó és Romhányi szerepelt. A Regionális Vízmű szakosztályának nemzetközi versenyén Egyed, Ponyi,‘ Kassai, Istvanovszki és Váradi ült asztalhoz. Egerben az Agria Kupán Gallai; Battonyán, a nagyközség emlékversenyén Szokács indult erős mezőnyben. Veszprémben az országos vidékbajnokság döntőjében Ponyi, Szabó, Egyed és Simkó képviselte egyesületünk és a megye színeit. Játékban maradtak tehát versenyzőink, és akiknek még fontos a formába lendülés, azok a szeptember 26-án elkezdődött Németh Béla-em- lékversenyen játszanak. A tornát - az St. Síküveggyár rendezi. — Mit vár a folytatásban? — Ügy érzem, októberben, a rajtnál, a 10. és a 11. fordulóban minden eldől. Ekkor a két Heves megyei csapattal, október 9-én Tarjánban a Gyöngyössel, majd 26-án Egerben az Eger SE együttesével mérkőzünk. Mindkétszer győznünk kell! S akkor máris a középmezőnyben vagyunk, arról nem beszélve, hogy búcsúztatjuk az OB II-től az Egert. Ez a kulcsa a bentmaradásnak és egyben a magasabb helyezésnek is. A tavaszi hajrára, összeková- csolódott gárda várja az őszi rajtot. Ebben a csapatban feltétlen számítunk Frink Ferenc játékára és Gál Gábor formába lendülésére. Ha sikerül a hajrá, jövőre a huszonötödik évadot kezdhetjük az OB II-ben. Terveink közt első helyen a csapat megerősítése szerepel, és egy nemzetközi csapattornát is szeretnénk rendezni a negyedszázados jubileum alkál- mából. (sz. 1.) ökölvívás Áranyalma az STC-seknek Befejeződött az úttörő ökölvívók hivatalos versenyidőszaka. A szeptember 23—25-én Nyíregyházán rendezett Aranyalma versenyen a salgótarjáni fiatalok 8 arany-, 4 ezüst- és 4 bronzérmet nyertek. Ezzel az úttörők kategóriájában ismét megszerezték a csapatgyőzelmet. Első helyezettek: Sárközi József, Németh Sándor, Herczeg Nándor, Molnár Csaba, Vidák László, Gabora Sándor, Csik Ferenc és Mócsány Gábor. A csapat edzói: Varga Tibor és Szőrös Mihály. Az utánpótlás-korosztály jó munkáját bizonyítja az az egyenletes teljesítmény, amellyel az úttörő-olimpián, a Tálay- emlékversenyen és ezen a legutóbbi nyíregyházi vetélkedésen egyaránt megszerezték a csapatgyőzelmet, tehát kategóriájukban minden hazai versenyt megnyertek. Reméljük, hogy ez a csapat jó alap lesz a következő évek válogatott szintű versenyzőinek kinevelésére. Az idén már csak edzőmérkőzések szerepelnek a programban, amelyek már a jövő évre való felkészülést szolgálják. A legközelebbire október 8-án, szombaton délelőtt 10 órakor kerül sor a salgótarjáni sportcsarnokban, ahová minden érdeklődőt szeretettel vár a szakosztály. Nem mindennapi évfordulót ünnepelhet ebben az évben a Salgótarjáni Síküveggyár tekézóje Dávid Imre, i aki civilben a Zagyva—III. hú- i!( zóüzemének gépésze. Huszonöt éve, hogy megismerkedett e sportággal. — A Zagyvapálfalvai SE- ben kezdtem el játszani 1958- ban. Abban az időben nem volt edző, az idősebb játékosok foglalkoztak a fiatalokkal — kezdi visszaemlékezését.— Az egyesületnek akkoriban több mint százötven igazolt versenyzője volt; szinte állandóan játszottak a pályán. A csapat a területi bajnokságban szerepelt, többször értünk el jó helyezést. Első bajnoki mérkőzésemet 1959-ben a Lőrinci ellen játszottam. A hatvanas években többször szerepeltem a Komárom— Nógrád megyei válogatottban. Az NB III-as bajnokság beindításától együttesünk is a magasabb osztályban szerepelhetett. 1965-ben választottak meg a csapat intézőjének, Dávid Imre csapat összetartása is komoly feladatot jelent. A fiatalok már nem jönnek ilyen léte-; sítménybe, az automata vonzza őket... És ez érthető is 1983-ban. Így a fiatalításban, az utánpótlás-nevelésben lemaradtunk a többi csapattól.1 Ezenkívül az adminisztratív teendők is sok időt „elrabolnak”. A létesítmény karbantartása, javítása ugyancsak hozzám tartozik, mivel a gondnok is én vagyok. — Van-e kiút? — A játékosok bizalma a sok hitegetés után már kezd meginogni. Olyannyira, hogy ha egy-két éven belül nem lesz saját pályánk, amely megfelel a mai követelményeknek, alighanem abbahagyják majd az aktív versenyzést, és feloszlik ez a nagy múltú szakosztály ... Gáspár I. Gábor (A siküveggyári tekézők megnyugtatására: már papíron vannak egy új, négysávos automata tekecsarnok tervrajzai, a kivitelezés költBármllyen hihetetlen: a földhányás mögött (alatt) az öblösüveggyár! „tekecsarnok” rejtőzködik.., Van Is miért bujkálni: beázások nyomai a falon; a bábukat kézzel állítgatják... ; Bihary Zoltán felvételei | majd J982-től, Gáldi János betegsége miatt, a szakosztályvezetői teendőket is rám bízták... Sokan azt mondják: ha 6 nem csinálná, talán rég feloszlott volna már a szakosztály. — Mint sportvezető, milyen sikereket és kudarcokat könyvelhet, el? — kérdeztük Dávid Imrét. — Azt hiszem, az Intézői megbízatás nem tartozik a Jeghálásabb, feladatok közé. Ha az ember komolyan akarja végezni feladatát, nem figyelheti, mennyi szabad ideje megy rá! Pozitívumként könyvelhetem el, hogy a csapatot sikerült úgy összekovácsolni, hogy jó kollektívaként, eredményesen szerepelnek a versenyeken és a bajnokságban. Kudarcként tartom számon, hogy a saját pályánkat, amely nagyon jó volt, 1976- ban a gyár bővítése miatt le kellett bontani. Azóta másik nem épült, hiába fordultam a különböző fórumokhoz, csak ígéreteket kaptunk... A dologban az a groteszk, hogy a tekepályát a gyár vezetésének kérésére, társadalmi munkában, mi magunk, játékosok bontottuk le. Persze, ha akkor tudjuk, hogy a mai napig nem építenek helyette másikat, az biztos, hogy egy ujjal sem nyúlunk hozzá ... — Immár nyolc éve, hogy elvesztették saját sportlétesítményüket. Azóta pályabérlők. Milyen problémát jelent ez az állapot? — Először a Dózsa-pályán játszottunk, majd a ’78-as fúzió után, a városi sportegyesület megalakulásakor, a SÜMSE és a Dózsa csapatából állt össze az STC tekecsapata, amely a Dózsa-pályán játszotta mérkőzéseit. Így 1978-tól a „megüresedett” öblösüveggyári tekecsarnokban játszuk bajnoki mérkőzéseinket. Ez a létesítmény azonban rettenetes állapotban van. Csak az Országos Teke Szövetség műszaki bizottsága jó indulatának köszönhető, hogy az 1983—84-es idényben még engedélyezték a bajnoki mérkőzések lejátszását. — Ebben a nehéz helyzetben milyen feladatai vannak egy szakosztályvezető-intézőnek. aki egyben aktív versenyző is? — Ezen a pályán már a ségeihez az építők szakszervezete és a környező üzemek — részben szakmunkával is — hozzájárulnak majd. Az építkezés előreláthatólag jövőre kezdődik. Az országos szövetség főtitkára a napokban Salgótarjánban járt, megtekintette a létesítményeket, és úgy találta, hogy azok egyelőre megfelelnek a követelményeknek, amelyek a tervek ellenére — a jelenlegi gazdasági helyzetben — nem módosulnak 1985-ig. Akkorra talán, széles körű társadalmi összefogással, elkészülhet a gyáriak új tekecsarnoka; reméljük, kitart addig a szakosztály sportolóinak türelme... — A szerk. megj.) Túl az első fordulón A Salgótarjáni Síküveggyár SE sakkszakosztálya az idén is megrendezte a Németh Bé- la-emlékversenyt, a síküveggyár és a megye volt neves élversenyzője tiszteletére. A nógrádi megyeszékhelyen harmadik alkalommal indított sakktoma érdekessége, hogy a .nagyszámú nevezés miatt a viadal ezúttal két csoportban zajlik. A színvonal erősségét jelzi a versenyzők 2060 Élő-pontszámátlaga, ami az előző tornákhoz viszonyítva az eddigi legmaga^ sabb értékszámot ■ jelenti. Az „A” csoportban három mesterjelölt és hét első osz- ts’yü, míg a „B" csoportban 12 másodosztályú minősítésű versenyző küzd a trófeákért. A díjazáshoz a vándorserleget és a jutalmat Németh Béla leánya, Ocsai Pé- terné adományozta. A további jutalmakat a síküveggyár párt-, szakszervezet és KISZ- bizottsága, valamint sportegyesülete ajánlotta fel. A hét elején elkezdődött és október 28-ig tartó emlék- verseny fordulóit hetenként, minden hétfőn és pénteken 16 és 21 óra között játszák le a síküveggyár II. pinceklubjában. Versenybíró: Andó Loránd. Az első forduló eredményei, A csoport: Král (Miskolc)—Szabó T. (Síküveg.) 1—0, Istvanovszki (Vízmű)— Pethő (Síküveg.) 1—0, Sztre- mi (Vízmű)—Hovanecz (Síküveg.) 0—1, Ponyi (Volán)— Fábri (Vízmű) 0,5—0,5, Konti (Síküveg.)—Mihalik (Síküveg) 1—Ö. Pásztói atlétikai sikerek Rétságon A .rétsági sportegyesület atlétikai szakosztálya az elmúlt hét végén megrendezett versenyén a megyei „D” kategóriás szakosztályok 11— 14 éves fiataljai vetélkedtek a pontokért, a kupaverseny harmadik fordulójában. Tekintve, hogy a szakosztály első alkalommal rendezett ilyen versenyt, kielégitőnek mondható a szervezés és a lebonyolítás. A harmadik forduló pontversenyének végeredménye: 1. Pásztói SE 206, 2. Rétsági SE 198, 3. Nagybátonyi Bányász 148, 4. Szécsényi SE 83 pont. Legjobb egyéni eredmények: serdülő „B” négypróba, lányok, 1969-es évfolyam: 1. Nyitrai Hedvig (Pásztó) 1587, 1970-es évfolyam: 1. Borbá3 Enikő (Pásztó) 1972 pont. Fiúk, 1969-es évfolyam: 1. Várnai Zoltán (Réság) 1191 pont. Gyermekkorcsoport hárompróba, lányok, 1971-es évfolyam: 1. Tóth Henriette (Szé- csény) 134, 1972-es évfolyam: 1. Orosz Mónika (Nagybátony) 138 pont. Fiúk, 1971- es évfolyam: 1. Pintér István (Pásztó) 141, 1972-es évfolyam: 1. Alenyik Olivér (Rét- ság) 88 pont. A megyei „D” kategóriás szakosztályok fiataljai versenyének állása a három forduló után: 1. Rétság 570, 2. Pásztó 568, 3. Nagybátony 394, 4. Szécsény 371 pont. A verseny negyedik fordulójára — amely egyben a befejezést is jelenti — október 9-én kerül sor, Nagybátonyban. — ti — ATLÉTIKA Iskolák viadala Nagybátonyban A nagybátony! Bartók Béla és a kisterenyei Kossuth Lajos Általános Iskola tanulóinak atlétikai versenyét szerdán délután rendezték Naigy- bátonyban, a Bányász SC sporttelepén, A kellemes „nyári” melegben, kitünően előkészített pályáin, a pezsgő ritmusú összecsapást több százan szurkolták végig: szülők, nevelők és a diákok. A két testvériskola tanulói végig nagy küzdelmet vívtak, ver- senyszámonként három-három atléta indult. A négyórás versenyen többen figyelemre méltó eredményt értek el. A terenyei nyolcadikos Berki István 513 cm-es távolugrása — igaz egyéni csúcsa; 565 cm —, a nagybátony! ötödik osztályos Szepesi Norbert 9.2 mp- es 100 méteres ideje, az ugyancsak nagybátonyi hatodikos Orosz Mónika 404 cm- es távolugrása érdemel kiemelést. A nagybátonyi kislány és az említett fiúk három-három számban szerezték meg az első helyet, Czakó Anikó (Nagybátony), Nagy Attila (Kisterenye) és Kiss Csaba (Kisterenye) két-két bajnokságot nyert. A két általános iskola pontversenyét végül is 521—419 arányban a kisterenyei ek nyerték. A verseny befejezésekor a győztes iskola díjait Nagy István, a Nagybátonyi Bányász SC atlétikai szakosztályának elnöke nyújtotta át. Eredmények. 5. oszt. 60 m: 1. Kecskés Szilvia (Nagybátony), üiL Szepesi Norbert (Nagybátony), 400 m: 1. Noszti Marianna (Nagybátony), ül. Takács László (Nagybátony), 800 m: 1. Kecskés Szilvia (Nagybátony), ill. Szepesi Nor- ber (Nagybátony), kislabda: 1. Orosz Beáta (Nagybátony), ill. Kunstár Miklós (Kisterenye), távol: 1. Kecskés Szilvia (Nagybátony), ill. Szepesi Norbert (Nagybátony). 6. oszt. 60 m: 1. Czakó Anikó (Nagybátony), ill. Vaspál Gábor (Kdsterenye), 400 m: 1. Czakó Anikó, ill. Orosz Attila (Nagybátony), 800 m: 1. Orosz Mónika (Nagybátony), ül. Zsenijén Attila (Kisterenye), kisladba: 1. Orosz Mónika, ill. Csikós János (Kisterenye), távol: 1. Orosz Mónika, ill. Vaspál Gábor. 7. oszt. 60. m: 1. Sebők Judit (Nagybátony), ill. Nagy Attila (Kisterenye), 600 m: 1. Megyes Márta (Kisterenye),1 ill. Nagy Attila, 1000 m: 1. Fábián Anikó (Kisterenye), 2000 m: Percze László (Nagybátony), kislabda: 1. Cseszték Mária (Nagybátony), il. Kiss Csaba (Kisterenye), távol: L Pogány Dóra, il. Tóth Ferenc (Nagybátony). S oszt. 60 m: 1. Fábián Magda (Nagybátony), ill. Ambruzs István (Kisterenye). 600 m: 1. Kollár Mária (Kisterenye), ill. Király Attila (Kisterenye). 1000 m: 1. Zsenijén Annamária (Kisterenye),' 2000 m: 1. Berki István (Kisterenye), kislabda: 1. Szilágyi Eleonóra, ill. Berki István (Kisterenye), távol: 1. Szilágyi Eleonóra, ill. Berki István, súly: 1. Kovács Tünde (Nagybátony), ill. Szarka Attila (Kisterenye). Tóth István NÓGRAD — 1983. szeptember 30., péntek 7