Nógrád. 1983. szeptember (39. évfolyam. 206-231. szám)
1983-09-27 / 228. szám
Virágot Cserháfsuránynak [ft élünk és nem mindegy hogyan Megcsonkított hársfák a Jánossy-kúria udvarán, könyörtelen, már-már tarbár virágszedés nyomait viselik magukon. Nem pusztulnak b^'e, de a környezőilyen rongiiásd már embertelen. — Már folyik az eljárás a tettesek ellen — mondja Fazekas János vb-titkár, a Cserhátsurányi községi közös Tanácson. — Sajnos volt még egy ilyen esetünk, szigorúan megróttuk a vétkeseket — Ez mit jelent? — Az első esetben csak a kár értéke háromezer forint és még hozzájön a büntetés. Első gondolatra furcsának tűnik, hogy egy kis faluban ilyen komolyan foglalkoznak a fákkal. Ez talán valamiféle szemléletet is takar, mely a hegyek között megbúvó, idegenektől alig járt községben nemcsak az önmutogatás, a külszín miatt fontos a környezet képe és épsége. Bizonyságul Fazekas János elém tesz egy frissen dátumozott jegyzőkönyvet, mdly egy megyei célvizsgálat összefoglalója, és érinti az előbb elmondottakat. — így könnyű! Megyei útmutatások, rendeletek, határozatok és ezeket végre kell hajtani. — Nem. pontosan így áll a dolog — mondja a vb-titkár, mintegy felkészülve erre a reagálásra. Űjabb dokumentumokat rak az előbbire, melyek hitelesen jelzik, hogy folyamatos munka a községben a környezet óvása. — Tényleg nem kampány- szerű nálunk. Ezerkilencszáz- nyolcvamegyig néhány rendeletben szabályoztuk a teendőket, de abban az évben egységesen összefoglaltuk, hiszen megoldottuk az intézményes szemétszállítást, tehát változott a helyzet, de azt is meghatároztuk például, milyen módon lehet az állatokat közterületre engedni, milyen szempontok alapján lehet az állattartáshoz szükséges épületeket megépíteni. — Ez mind szép és jő, de a közelmúltban végzett megyei Vizsgálat, a jegyzőkönyv tanúsága szerint talált néhány hiányosságot. — Egy csapásra mindent megoldani nem lehet. Ez a szemlélődés nagyon sokat segített nekünk, mert a kívülálló hamarabb észreveszi a hibát. Nem szégyelljük, hogy felhívták ezekre a figyelmünket, s azonnal cselekszünk. Valóban alapos volt ez a vizsgálat, mely többek között azt állapította meg, hogy általában rend van a faluban, az utcakép elfogadható, bár néhánj helye i az árkokat nem ártana kitisztítani. Érdekes, hogy személy szerint említ lakosokat, akiknek van mit seperniük portájuk tájékán. — A legtöbb esetben már intézkedtünk is — kezdi lapozgatni a jegyzőkönyvet Fazekas János —, csupán ott vagyunk bajban, ahol a megoldáshoz pénz is kellene és nem kevés. Mert alaposan körülnéztek a megyeiek és nemcsak a kívülről látható környezetet figyelték. így és ezt mi is tudjuk, kifogásolták például az iskola elavult padjait, ajtóit. ablakait, az orvosi rendelő padlózatát. Nagyon nagy gond, még nem tudom mit csinálunk. — Ügy tudom, hogy jó a kapcsolat a tsz-szel, ők nem tudnak tenni valamit? — Más gazdálkodó egység nincs is községünkben, de a tsz vezetőinek magatartása, hogy amit a tsz-tagokért tesznek a faluért is teszik, és fordítva, igazán komoly segítség. Olvashatta a jegyzőkönyvben is, hogy az anyagi támogatás mellett más módon is enyhítenek gondjainkon. így igaz. a tsz felszámolja például az illegális szeméttelepeket (mert még vannak a rendszeres száUítás ellenére), az óvodában rendszeresen elvégeztet különböző javításokat, a művelődési ház felújításához jutányosán adnak borítólemezeket a fumértelepükről, de az iskolásokat is ingyen szállítják a fogászatra. Az óvodát, az említetteken túl, évente kétezer forinttal segíti, a kulturális célokra 40 ezer, ifjúságnevelési és sportcélokra ugyanennyit, míg például a tűzoltóság segítésére több mint 18 ezer forintot utal át a tanácsnak. — A környezet szépítésére és a műemlék Jánossy-kúriá- ra is (ahol a központ és az égyik melléküzemág van) sok gondot fordít a tsz. Kétszázhatvankétezer forintba került a felújítás, a karbantartás közel százezerbe. — Csak a körülötte levő park nem mutat vigasztaló képet. — Nagy szívfájdalmunk — keseredik el kissé Fazekas János —, erre már nem volt erejük. Talán közösen kellene megoldást találni, ha lehet társadalmi munkával is. — Az utcaképet, a vizsgálatot végzők rendben találták, ön is elégedett? — Az új településrészen már mindenképpen. Három éve alig talált volna egy szál virágot a faluban, s most ezen a részen minden színekben pompázik. Nem nyugszunk addig, amíg az egész község ilyen nem lesz. — Miért fontos mindez önöknek? — Nagyon egyszerű a képlet. Itt élünk és nem mindegy hogyan. (Zengő Árpád) Visszhang Vanyarcról Egy iskolaépítés körülményei r Vanyarcon —. mint azt már a sajtó is hírül adta — 1983. szeptember 13-án adták át az új 8 tantermes általános iskolát. Az új iskola megépítése régi vágya volt a községnek. Már a hatvanas évek elején készültek iskolatervek: igaz akkor csak hat tanteremmel. A tanács 1974-ben határozta el, hogy fejlesztési pénzét iskolaépítésre tartalékolja. Mintegy 4,5 millió forint saját forrásunk volt. Az iskola- építés teljes költsége 22 millió forint. A kapacitásfoglalási szerződést 1976-ban kötöttük meg. Az első tervegyeztető tárgyaláson több szerv részéről elhangzott: „Nem gondolják komolyan, hogy ez az iskola megépül”. Felépült! Az iskolaépítés generálkivitelezője a Pásztói Építő-Szerelő és Szolgáltató Ipari Szövetkezet (Jobbágyi) volt, az első ilyen nagyberuházása. A szövetkezet és a tanács vezetői közötti jó munkakapcsolatnak köszönhető. hogy sokszor megoldhatatlannak látszó gondokat sikerült áthidalni. Ez a beruházás jó bemutatkozás volt a szövetkezet részéről. Az együttműködésnek köszönhető, hogy a megyei tanács 1984-re tervezett létesítménye 1983-ban elkészült. Szerződésünk szerint 1983. december 20-a volt átadásra megjelölve. Az építők jő munkájának és nem utolsósorban a lakosságnak köszönhető, hogy az iskola határidő előtt elkészülhetett. Az iskolaépítés kapcsán megalakult a Madách Imre kisiparos szocialista munkakollektíva. A különféle szakmákat tömörítő brigád tagjai, mint alvállalkozók dolgoztak, de sok társadalmi munkát is vállaltak: középső szint belső vakolásának nagy része, festés stb. A község lakossága 331 000 forint önkéntes pénzbeni hozzájárulással és 1100 társadalmi munkanappal járult hozzá az iskola építéséhez. De a társadalmi munkanap lényegesen több lesz a vállalatnál, mivel ebben nincs benne a takarítás, a költözködés. A takarítást az iskola vezetése szervezte meg. Pedagógusok irányításával — közreműködésével — naponta 15—20 szülő tevékenykedett. Az üvegezést teljes egészében társadalmi munkában végeztük. A parkosítás zömét szintén vállaltuk. Gépekkel volt segítségünkre a helyi termelőszövetkezet, a Mátraaljai Állami Gazdaság, a közúti igazgatóság. Nem végleges számításaink szerint az iskola építésénél végzett tel" jes társadalmi munka értéke meghaladja a másfél-kétmillió forintot. A község lakossága egy emberként vett részt az iskola építésében, a takarításban, a költözködésben. A bútorok szállítását kisiparosok saját gépkocsikkal vállalták, társadalmi munkában. Ezúton mondok köszönetét minden közreműködőnek! Elsősorban a kivitelezőnek a jó együttműködésért. Vállalatoknak. szövetkezeteknek, akik támogatásukról biztosítottak (pénzben, szemléltetőeszközökkel, élőmunkával, gépekkel stb.). tanácstagoknak, kiknek szervezése révén bekapcsolódott a község lakossága a nagy munkába. Köszönetét mondok a párt-, az állami szerveknek, akik közreműködői voltak annak, hogy álmunk valóra vált. Megépült az iskola. Hirdesse évszázadokon át, hogy ösz- szefogás jelképe. Hirdesse, hogy akinek a nevét vette fel — Veres Pálné — a magyar nőnevelés úttörője voLt, s itt élt ebben a községben. Szoros barátság fűzte Madách Imréhez, aki Az ember tragédiájának egy részét Vanyarcon írta. A nagy hársfa alatt olvasta fel elsőnek a „nagyasszonynak” a művét és Veres Pálnénak ajánlotta az i első példányt. j Hugyecz Andrásné tanácselnök 1 Á haza szolgálatáért... Kicsit most fel van borít* va özvegy Rátóti József né Rákóczi-telepi lakása. A szomszédban a kőművesek dolgoznak, már ihaga is a tatarozáshoz készülődik. Csendes az otthon, mert a negyedik, a József nevű katonafia gyermeke, Adina békés álomba merülve fekszik a szobában. Beszélgetésünkre hosszú, szőke hajú asszony, az alig 24 esztendős Sonja a drezdai fiatal- asszony lép be a konyhába, s húzódik anyósa mellé. Rá- tótiné őszes fekete hajú, menye aranyiban szőke. S milyen nagyszerűen megférnek egymással. — Most, hogy Józsi katona, menyem és az unokám a kéthónapos szabadságát itt töltik nálam — mondja teljes egyszerűséggel. Mert Rátóti József, aki a család sorjában negyetek fiúgyermeke, már fél éve sorkatonai szolgálatát tölti Vácott. Felesége és gyermeke Drezdában él, s ha leszerel a férj visszautazik kedvesei közé. — Nemcsak József, hanem Zoli is katona, éppen egy hónapja. Most voltunk a katonai esküjén. Istenem, milyen szép is volt... De megszoktam már, hogy szinte évek óta minden vasárnap útrakelek. Hol az egyik, hol a másik fiam látogatom a laktanyába. Hiszen Zoli az ötödik fiú a családban, akit a hazának neveltem. Károly, mert ő a legidősebb, már leszerelt csakúgy, mint Béla meg az István. Most a két fiatalabb van a haza szolgálatában — fogalmaz Rátótiné teljesen szabatosan. Megoldódnak a nyelvek. Még Sonja keveset tudó, értő magyarsága sem zavarja a beszélgetést. Hol tragédia, hol öröm kerül a beszélgetésbe. Hiszen az alig 47 éves özvegy Rátóti Károlyné sorsa egyáltalán nem irigylendő. Két éve lesz, hogy a férje 49 éves korában elhunyt. Bányász volt és beteges. Ezért sem tudott az asszony munkát vállalni. De jöttek a gyerekek is. Hatan. A leány meghalt, maradt az öt fiú. Rájuk viszont nagyon is büszke. Mindnek kenyeret, nem is akármilyen szakmát adott a kezébe. Kavarognak a foglalkozások és a katonai beosztások. Rátótiné sorolja. Karcsi híradós volt a katonaságnál, telexgépet kezelt a határőrségnél. Polgári foglalkozása? Hegesztő a FÜTÖBER-nél Nagybá" tonyban. Béla az egyik műszaki alakulatnál szolgált. Most ács a Nagybátonyi Községgazdálkodási Vállalatnál. István Rétságon szolgált, jelenleg hegesztő az SKÜ iristerenyei gyáregységében. És Józsi? Katona. de civilben esztergályos Drezdában. Zoltán? Szobafestő, most sorkatona, s a telexgépet kezeli az egyik alakulatnál. vT'vmm ..fp1....... Ö zvegy Rá!úti Károlyné ... és Sonja, a menye, Adiná val, az unokával. Fotó: Kulcsár József öt fiú. Rátótiné méltán lehet büszke mind az öt gyermekére. Valamennyinek szakmát adott a kezébe, valamennyi vállalta a tanulást, hogy ember formálódjon belőlük. — Hátha meg a hét unokámat is látnák! — emeli fel hangját Rátótiné, s kezével simogatja a kis szőke hajú NDK-ban született Adinát, s a közben hazaérkezett Zsuzsát. — Tudják, Karcsiék családostól együtt itt laknak nálam. Üres lenne ez a nagy ház nélkülük... Nekem egyetlen gyermekemre sincs semmi panaszom. Olyan boldog vagyok, hogy egyik sem tudja, merre van a bíróság. Valamennyi törvénytisztelő, illemet tudó ember lett. Jól megértik egymást, s nagyon jó gyerekek. Tudják, mi a szülői szeretet... Néha elmosolyodik, egy- egy könnycsepp is legördül szeme sarkából, amikor gyermekeiről szól. — Szívfájdalom nékem,' amikor bevonulnak. Sajnálom is őket. De örülök,1 amikor leszerelnek. A katonaságnál embert nevelnek belőlük. Mindannyian megkomolyodnak, leszerelés után is tudják, mi az illem. Szerintem a szigorúság. a fegyelem kell a katonaságnál. Bevallom. Büszke vagyok rájuk, amikor hazajönnek, s olyan szépen mutatnak az egyenruhában. Szóval szép katonák voltak, s most is azok Jóska is, meg Zoli is,.. özvegy Rátóti Károlyné a fegyveres erők napja tiszteletére rendezett ünnepségsorozaton Salgótarjánban ott ül az elnökségben, öt katonafiút nevelt a hazának, a magyar néphadseregnek. öt becsületes fiút, szorgalmas katonát. Mellére méltán kerül a honvédelmi miniszter kitüntetése a haza szolgálatáért. .: Somogyvóri László Régi sakk Bolgár régészek egyedülálló leletre, több ősrégi sakkfigurára bukkantak Bulgária egykori fővárosa. Velikí Preszlav mellett. A ma használatos figurákhoz leginkább a stilizált ló hasonlít. Egy kissé hasas, hengeres, alul vékonyodó és felső harmadában gyűrűt viselő figura bástyául szolgálhatott. A gyalogos alakja amforához hasonlít. A kutatók szerint ez a sakk- figura-készlet nem Bizáncból.. hanem az arab kelet országaiból kerülhetett Bulgáriába. Szeptember 27-e turisztikai világnap A szokatlanul meleg nyár ?em módosított Nagy-ßritan- nia „turisztikai térképén”. Az ország nem klasszikusan idegenforgalmi célpont, az évi másfél-két millió beutazó viszonylag egyenletesen „szóródik” ez egymásra következő évszakokban, és Londonon túl alig ér a szeme. A „vidéki Anglia” változatlanul az itt élőké, kiknek egy jelentékeny hányada csak vonakodva teszi ki a lábát az országból, mert külföldön bizonytalanná válik, tart tőle, hogy károsodás esik sült- krumplis-halas-kocsrnás- tearítusos életformáján. Nyu- godtabb, ha a hideg tengerpartokon a kétszeresét költi el annak, amit Spanyolországban, Portugáliában vagy Görögországban áldozna — mert otthon van. A jómódú polgárság, főként Londonban és tőle délre, nyilván sértésnek érzi az effajta általánosításokat — végül is tömegméretű a britek nyári kirajzása a déli tengerek felé — de éppen az volna a meglepő, ha az ország ebben a tekintetben éppúgy nem válna ketté, mint szinte minden írásban. A nyaralási szezont nem számítva azonban a hét végekre az a jellemző, hogy a nagyvárosokból, aki csak teheti, vidékre igyekszik: a tengerpartokon, az észak-walesi hegyvidéken, a kelet-angliai lankákon rendszeresen foglaltak a fogadók és panziók. De egy park, egy szafaripark, egy vidámpark is megteszi, ha a nagyvárosokkon kívül esik. Ez az. amire az angolok szívesen költenek — sokkal szívesebben legalábbis, mint étkezésre. Igaz, rájuk, hogy „azért esznek, hogy éljenek, nem pedig azért élnek, hogy egyenek”. A külföldi viszbnt nem egyszerűen az angol városok, hanem kifejezetten London felé tart. A főváros nevezetes helyein és levegőjén az időjárás nem ront és nem javít: az idegen nem azért téved a parlament melletti parkba, hogy nyugágyat ragadjon magához és lesse a vékonyka napsugarakat, hanem azért, hogy nézelődjön és fényképezzen. A Westminster és a Szent Pál, a Trafalgar térés a Whitehall, a múzeumok és az Oxford Street-i áruházak esőben, szélben, napban egyformán élvezhetők, a kínálatuk tartós és egyenletes, csakúgy, mint azoké al színes negyedeké (Soho, Notting Hill, Bayswater, Covent Garden), amelyekben színházak és éttermek olyan tömegben torlódnak egymásra, hogy egyikük a másikuk nélkül nem is igazán „akcióképes”. Innen van, hogy nincs turista, aki nem a legkellemesebb emlékeket őrizné Angliáról, ami minden esetben Londont jelenti (csekélyke kirándulásokkal az egyetemi városokba és Shakespeare szülőhelyére, Stratfordba). NÖGRÁD - 1983. szeptember 27., kedd I
