Nógrád. 1983. augusztus (39. évfolyam. 181-205. szám)
1983-08-28 / 203. szám
Efumfniumtermékek nyugati exportra Balassagyarmatról Megkezdődött, és biztatóan fejlődik a Balassagyarmati Fémipari Vállalat alumíniumból előállított termékeinek tőkésexportja. Közülük sorrendben az első az alumínium bányatám, amelyeknek gyártását 1976-ban vezették be a vállalatnál. Az alutárn azóta meghódította a magyar bányászatot. A veszprémi bauxitbányák után egyre több hazai szénbánya rendezkedik be az acéltámmal egyenlő teherbírású, de annál háromszorta könnyebb alumínium bányabiztosító berendezésre. Küllőidről Csehszlovákia jelentkezett elsőként: északi szomszédunknak az idén is szállítottak hatszáz alutámot. Nyugatra az első jelentős exportszállítmányokat az idén indították útnak, mégpedig az NSZK-ba és az USA-ba. Az összesen kétszázharminc darabos idei megrendelés nyomán sikerrel 'kecsegtető tárgyalások folynak további most már ezres nagyságrendű üzletkötésekről. Kedvezően befolyásolja e tárgyalások menetét, hogy az egyik NSZK cég elvégeztette a magyar termék műszaki vizsgálatát, amely kimutatta: a balassagyarmati alutárn minősége, teljesítménye, kivitele eléri a világszínvonalat: a bizonyítvány másolata csatolható minden külföldre szállított magyar alutárn műszaki dokumetációjához. A szép és precíz kivitel mellett a rendkívüli hatásfok az, mi nyifogatja a nyugati piaci kapukat a balassagyarmati gyár egy másik terméke, az alumínium radiátor előtt. Az osztrák licenc alapján gyártott könnyű, a falból alig kiemelkedő, esztétikus megjelenésű eloxált vagy lakkozott színes radiátorok hallatlan előnye a kiváló konvek- ciós hatásfok. A fűtéshez ezért a szokásosnál sokkal kevesebb víz melegítésére van szükség: és míg a hagyományos radiátóroknál a hevített víz általában ctven foknál kezd fűteni, az alumínium radiátorban már harmincöt foktól melegíti a lakást. Kedvező tulajdonságainál fogva a balassagyarmati radiátorok óra körülbelül két-hárorn fűtési szezon alatt megtérül. Nem véletlen hogy a tervezett százharmincezerrel szemben idén százhatvanezer négyzetméter alumínium radiátort kell kibocsátani, jövőre pedig az eredetileg elképzelt kétszázezer négyzetmétert még százezerrel megtoldják. Ilyen kedvező hazai fogadtatás után nem sokáig váratott magára az első jelentős nyugati megrendelés sem: év végéig ezer- háromszázötven aluradiátort szállítanak Ausztriába. A min- taszállítmányok kedvező fogadtatása alapján további megrendelésekre számítanak az NSZK-ból és Franciaországból. A két, tőkés országokban is nyereséggel értékesített alumíniumtermék „sarkát tapossa” egy harmadik. Az egyik legnagyobb amerikai hűtőtönk gyárral megkötött szerződés alapján a jövő év januárjától megkezdik a villamos berendezések működése közben keletkező hőt elvezető sajtolt, bordázott alumínium alkatrészek tömeggyártását. A megállapodás szerint Balassagyarmaton jövőre hatszázezer, azután pedig évente másfélmillió dollár értékű hű- •tőtönk készül. A megbízást a balassagyarmatiak angol, NSZK és magyar vállalatok versenytárgyalásán nyerték el. Az előkészületek előrehaladottak: várják speciális amerikai sorja- menes daraboló gépek érkezését — amelyekért a magyar fél termékkel fog fizetni —, valamint magyar gyártmányú daraboló, sajtoló és forgácsoló gépek szállítását összesen tizenhárom millió forint értékben. Szeptemberben a vállalat öt tagú küldöttsége utazik Bostonba, hogy a helyszínen tanulmányozza a gyártásszervezés — irányítás — forgalmazás amerikai módszereit, s hogy egyeztesse azokat az egységes technológiai és minőségi követelményeket, amelyek szigorú betartása nélkülözhetetlen a magyar és USA vállalat zavartalan együttműködéséhez. Kiváló motorosok Ismét hallatott magáról, a zagyvarónái Szalvai honvédelmi klub motoros szakosztálya. A szakosztály tagjai igen fiatalok, a versenyrutin megszerzésére is kevés alkalmuk nyílt még, mégis rendre érik , el a kiváló helyezéseket a nagy erőpróbákon. Legutóbb a Pilisborosjenő térségében megrendezett megbízhatósági motoros enduro bajnokság 5. fordulóján szereztek jő eredményt. A soroksári Vörös Október Sportegyesület által rendezett versenyen egyéniben Harcsa Sándor M inden nemzet történelmében vannak olyan események, amelyek mély hatással vannak a dolgozó emberek tudatának fejlődésére. Csehszlovákiában ilyen a szlovák nemzeti felkelés is. A szlovák nép legjelentősebb forradalmi megmozdulása volt ez a német fasizmus ellen, a nemzeti függetlenség, a szabadság kivívásáért, az új szocialista Csehszlovákia megteremtéséért. Erre emlékezünk augusztus 29-én immár 39. alkalommal. A megmozdulás jelentőségéről Gustáv Husák, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, az illegalitásban tevékenykedő Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága tagja annak idején így írt az Űj Szóban: „A mi harcunk nemcsak a szlovákok harca, de a csehszlovákoké is és szövetségeseinké. Nem vagyunk elszigetelt partizáncsapat, mert széles körű szövetségre támaszkodhatunk __” A szlovák nemzeti felkelés vezetői a kommunisták voltak, meggyőződéses harcosai a fasizmus elleni harcnak. Hihetetlen nehéz körülmények között, illegalitásban dolgoztak, de jól ismerték és képviselték az egyszerű, dolgozó emberek vágyait. Fegyelmezett harci egységgé kovácsolták a pártot, szervezték a felkelést. A szlovákok, a csehek felkelése, a szovjet hadsereg harca 1945-ben a csehszlovák nemzet felszabadításáért egységes, folyama-; MZ 250-es motorkerékpárjával az első helyen végzett. Nemcsak ebben a fordulóban remekelt, hanem 46 pontjával mind az öt fordulót tekintve is az első. Szakosztálytársai, Lamik József és Nyerges György a csaknem harmincinduló között a negyedik, illetve a hatodik helyen fejezték be a,z ötödik fordulót. Az összesen hatfordulós bajnokság eddig lebonyolított versenyein a Szalvai klub szakosztálya, régi, nagynevű klubokat utasított maga mögé. tos volt. Eredménye a fa- sizrőus feletti győzelem, az új Csehszlovákia szilárd alapjainak megteremtése. A szlovák nemzeti felkelés 39. évfordulója ismételten lehetőséget ad arra, hogy levonjuk tanulságait a jelenre és a jövőre vonatkozóan is. A felkelés mélyen a nép tömegeiben gyökerezett, s szervezője, lendítő ereje a Szlovák Kommunista Párt volt. Kezdete volt a> nemzeti demokratikus forradalomnak, amely fokozatosan szocialista forradalommá fejlődött. A kommunista párt vezetésével elkezdődött egy új, igazságos szocialista társadalom építése. Az orszógépítő munka legfontosabb feladatait a IX. párt- kongresszus határozta meg. A szocializmus építésének elméleti és gyakorlati tapasztalatai azt bizonyítják, hogy e munkában biztosan építhetünk Vlagyimir Iljics Lenin tanításaira. Történelmünk tanított meg bennünket arra, hogy amikor eltértünk ezektől az elvektől, kritikus, nehéz helyzetbe került a párt, az ország. A szlovák nemzeti felkelés híven fejezte ki az elnyomott népek, nemietek szolidaritását, összefogását, internacionalizmusát. A felkelésben 27 nemzet fiai vettek részt, köztük magyarok is, így a, Nógrádi Sándor vezette partizánA kisterenyei Bartók Béla út építésével befejeződik a Nagybátony nagyközségi közös Tanács idei útprogramja. Ebben az évben összesen három és fél milliót fordítottak az irányításuk alá tartozó községek úthálózatának job- bátételére. Az utolsó munka során egy korábbi földút válik pormentes burkolatúvá, ezáltal a Csente-dűlőnek ' nevezett községrész 40 csaladjának körülményei javulnak. Az útépítésre az adott lehetőséget, hogy a község megpályázta a megyei tanács által meghirdetett támogatást, s így a milliós nagyságrendű költségek felét megyei keretből biztosíthatták. csoport tagjai. A szovjet nép fiai ott harcoltak a felkelők között részt vettek az ország felszabadításában, s a Szovjetunió kezdettől fogva erős támaszunk a szocialista társadalom építésében. A nemzeti felkelés hozzájárult ahhoz, is, hogy a szlovák és a cseh nemzet egységes állammá Csehszlovákiává fejlődjön. Ez jelentős mértékben segíti az ország előtt álló, egyre növekvő feladatok sikeres végrehajtását. Eredményeként egyre erősödik a szocialista Csehszlovákia nemzetközi tekintélye, aktivitása, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban. A mai bonyolult nemzetközi helyzetbe méginkább fontosnak, szükségesnek tartjuk, hogy a csehszlovák dolgozókban tudatosuljon a szlovák nemzeti felkelés eszméje, hatása, eredménye. Mint ahogy a felkelés irányítója és szervezője a kommunista párt volt, ma is a Csehszlovák Kommunista Párt szervezi, irányítja, a dolgozó tömegek munkáját, a legfontosabb társadalmi, gazdasági célkitűzések megvalósításáért. A csehszlovák kommunisták, a dolgozó emberek a párt irányításával következetesen munkálkodnak a XVI. kongresz- szus határozatainak megvalósításán. Csehszlovákia a szóR szlovák nemzeti felkelés évfordulóján TALAJMÜVELÉSI BEMUTATÓ A korszerűség és a takarékosság így dolgozik * FIAT traktor és a Rabewerk váltva forgató eke Csaknem kétszáz mezőgazdasági szakember gyűlt össze nemrégiben az andornaktá- lyai termelőszövetkezetben, hogy résztvevője legyen a szolnoki gabona- és iparinövények termelési rendszerének bemutatóján. A sok Heves megyei gazdaság mellett a nógrádiak is szép számmal képviselték megyénk mezőgazdaságát. Két megye mezőgazdasági szakemberei Ami nem is csoda, hiszen egy gyakorlati talaj művelési bemutató minden növénytermesztő számára érdekes lehet. Itt azonban a gyakorlat számos közgazdasági kérdésre is választ adott. A GITR vezető szakemberei szerint — és a bemutató is ezt igazolta — a fő cél az volt, hogy olyan, viszonylag új talajművelési módszereket, eszközöket mutassanak be, amelyek összehasonlítási alkalmat jelentenek a különböző eszközök és eljárások költségeinek elemzésére. Hasonló eseményre került sor a közelmúltban Jászapá- tin, ilyenre készülnek Ede- lényben és Mindszenten, hogy cialista tábor tagjaként a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal együttműködve száll síkra a békéért, a nemzetközi kapcsolatok bővítéséért, a vitás kérdések békés rendezéséért. Szűkebb hazánkban, a közép-szlovákiai kerületben is eredményes, alkotó munka folyik a Csehszlovák Kommunista Párt XVI. kongresszusa célkitűzésének megvalósításáért. Ügy érezzük, a kongresszus, az azt követő építő munka újabb fejezete a szocialista, a kommunista társadalom építésének. A doigozó emberek sikeresen teljesítik a kitűzött feladatokat a gazdasági a társadalmi, a kulturális élet minden területén. A fejlődés azonban megköveteli a politikai munka további fejlesztését, a dolgozó emberek kezdeményezésének, aktivitásának fokozását. Mindezek együttesen segíthetik a lehetőségek jobb hasznosítását területükön, a tervek teljesítését, azt, hogy valamennyi ipari és mezőgazdasági üzemben több és jobb terméket állítsanak elő. E zek nem kis tennivalót adnak, megkövetelik a mindennapi szorgalmas munkát éppúgy, mint a termelési feltételek folyamatos javítását. Ugyanakkor erőt ad a feladatok teljesítéséhez, hogy mindannyiunk közös ügye, a szocialista kommunista társadalom megvalósításán munkálkodik. Ondrej Kolesár, a SMER pártalapszerveze- tének titkára több tájegységben, különböző talajviszonyok között is láthassák a szakemberek a gépeket dolgozni, az új módszerek hatékonyságáról, költségeiről meggyőződni. — Élelmiszer-termelésünk alapja a növénytermesztés, ennek pedig a talajművelés a meghatározója — mondta az egyik vezetője a termelési rendszernek. — így ez adja a növénytermesztés költségeinek tetemes részét is. Ezért nem mindegy, hogy milyen eszközöket és módszereket alkalmaznak a mezőgazdasági nagyüzemekben ennek végzésénél. A talajművelés költségeinek csökkentése lehet a mezőgazdaság egyik nagy tartaléka a következő esztendőkben. Sláger a FIAT traktor Hogy a mezőgazdasági szakemberek a körzetben először bemutatott FIAT traktor iránt érdeklődtek elsősorban, azt jól bizonyította, hogy percek alatt jókora embergyűrű vette körül a tetszetős külsejű erőgépet. Hogy azok a magyar szakemberek, akik a FIAT-ok behozataláról helyesen döntöttek, azt Lovas János és Nyilas Antal, a ti- szanánai, illetve az edelényi termelőszövetkezet traktorosai is igazolják. — Egy hónapja dolgozom ezzel a géppel — mondja, nem is titkolt büszkeséggel Lovas János —, de minden igényt kielégítő gépet kaptunk. Akár éjjel, akár nappal kell vele dolgozni, nem fárasztó, kényelmes, nagy munkabírású, univerzális erőgép. Nyilas Antal, a légkondicionálást dicséri, a kiváló műszerezettséget, a biztonságos üzemeltetést emeli ki. — Hogy olyan felszerelésekről, mint a magnós rádió, vagy a szivargyújtó ne is szóljunk. Például azt is lámpa jelzi, ha az ablakmosó tartályában fogytán a víz... Igaz, ára is van a masinának; két és fél millió forintba kerül. Vigh László, a GITR Heves megyei alközpontjának gépészmérnöke hangosan beszélővel a kezében áll a felsorakozott csaknem húsz erő- és munkagép arcvonala előtt és ismerteti a nagyüzemek vezetőivel a gépek jellemzőit, a munkavégzés minőségét, a költségeket. — Hasznosak ezek a bemutatók — állapítja meg mellettem Radics János, a Mátraaljai Állami Gazdaság üzemgazdásza, aki Vida István igazgatóhelyettessel képviseli a nagyüzemet. — Igaz, jó néhány gép a jelenlegiből már nálunk is megtalálható, de a mostani bemutató sok újdonsággal szolgál, amely a hasznunkra lehet Nógrád- ban. — Egy ilyen táblát ti is elfogadnátok? — kérdi az egyik helybeli a kisterenyei termelőszövetkezet termelési si főmérnökétől. Tóth János nézi egy pár pillanatig a látóhatár széléig nyúló asztalsimaságú 21 aranykoronás földet, aztán azt mondja: — Ügy a horizontig bezárólag. .. Nem kis sikert aratott a RAU Multitiller is, ami kiváló magágyat készített a bemutató területén. Igaz, hogy a 250 lóerős Rába— Steiger traktor még a sík talajon is erőlködve vitte a négy méter munkaszélességű szántáselmunkálót. — Megnézném, mivel lehetne fölvontatni a nagybárká- nyi dombokra — nézi Tuza István elnökhelyettes a hatalmas munkagépet. — Pedig csak föl kéne vinni, lefelé már jönne magától — jegyzi meg valaki a sokaságból. Volt aki vásárolt volna — Kérném a Hankó ásóboronát — vezényel Vigh László a hangosan beszélővel, s a 180 lóerős FIAT traktor vígan poroszkál el a szakemberek sorfala előtt az ügyes finn gyártmányú munkagéppel. — Itt lehet válogatni — jegyzi meg Vida István. — Ezt például szívesen látnám nálunk is. Véleményével nincs egyedül, az ásóborona több nógrádi szakember tetszését megnyerte. Szerencsére már hazánkban is gyártják. .. Az egyik Heves megyei szakember tüstént meg akarta venni az egyki RabeWerk váltva forgató ekét. — Nem vásár ez, bemutató — felel neki a másik. — Mondd, mennyi pénzzel jössz te ilyen bemutatóra? — érdeklődik egy másik hang. — Majdnem félmillió forint egy ilyen — próbálják lehűteni a lelkes érdeklődőt, de kevés eredménnyel. — Legalább egy ismertetőt adjatok róla — könyörög. A 'szakemberek figyelme eközben egy műanyag kormánylemezzel felszerelt ekére terelődik. — Az ilyen eke számos előnnyel rendelkezik — magyarázza Vigh László. — Könnyebb, olcsóbb, kisebb a vontatási ellenállása, azaz energiatakarékosabb munkavégzést tesz lehetővé. A mezőgazdászok hozzáértően tapogatják a hajlékony műanyagot, többen csodálkoznak is, hogyan lehet ezzel szántani, de a gép nyomában húzódó kifogástalan barázdák a legkételkedőbbeket is meggyőzik arról, hogy a fém helyett használt műanyag kifogástalan munkát végez. A mezőgazdasági nagyüzemek képviselői — szinte egyhangúlag — hasznosnak ítélték az andornaktályai bemutatót és így az minden valószínűség szerint elérte célját. Zilahy Tamás NÚGRÁD — 1983. augusztus 28., vasárnap 3