Nógrád. 1983. augusztus (39. évfolyam. 181-205. szám)

1983-08-24 / 199. szám

Tábor a Hyírjesben Kezdő ifivezető-teépző tábor indult szombaton a balassa­gyarmati Nyírjeiben! Augusz­tus 20 és 28 között nógrádi iíivezetők a munkájukhoz szükséges alapismereteket sa­játíthatják el. Mindezt játékos keretek között, „dallal, tánc­cal”. A 80 résztvevőt szabad idejükben ,'színes, érdekes programok várják. Üjszerű, hogy a tábori tanács tagjai a táborvezetőn, Krakoczki Gyu­lán kívül „régi edzett" ifive­zetők lesznek. A félórás reg­geli daltanulás is szokatlanul hangzik, de mint a táborve­zető elmondta: így mindenki vidáman és nem álmosan fogja fel: Itt a reggel! Nem hiányozhat a programból a sport sem. Akadályversenyek, számháború is kerül a sok kulturális elfoglaltság közé. Még egy kis ízelítő: .» tánc­ház, karnevál, tábortűz és különféle vetélkedők. Nagy térde ERDŐ- ÉS AVARTŰZ ■ Hétfőn, a délutáni órákban Mátraballa és Mátramind- szent. között, kigyulladt az erdő. A lángok 10 hektár 3—4 éves tölgy- és cseresemetés- ben valamint fél hektár 8 esztendős fenyvesben garáz­dálkodtak. A tüzet nagy erők mozgósításával fékezték meg a tűzoltók. A megsemmisült értéket mintegy 200 ezer fo­rintra becsülik. Lucernaszéna égett a palo­táshalmi központi majorban. A: 25x6x4 méteres kazalhoz kedden 14.25 órakor riasztot­ták a tűzoltókat. A becsült kár mintegy 90 ezer forint A tü­zek okát, a kár értékét vizs­gálják. Busz mögül, busz efé BALESET VARSÁNYBAN Kedden 7.30 órakor Var- sány belterületén történt sú­lyos sérüléssel járó közleke­dési baleset. Balázs Zoltánná nógrádsipeki tsz-tag kellő kö­rültekintés nélkül, egy álló autóbusz mögött lépett le ay úttest*«. Mikor az álló jármű takarásából kikerült, egy, az úton háladó másik autóbusz elütötte. Az asszony 8 na­pon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A baleset okát, kö­rülményeit vizsgálják. ROCK MISKOLCON A teljes Omega-show, az EDDA Művek, a Hobo Blues Band, a régi és az új Skor­pió, a P. Mobil, a Sirokkó, az East, a Mini, a Gépfolklór és a Ka dics Béla Emlékzenekar lép föl Miskolcon egy rock- fesztivál keretében. A jubi­leumi (1973—1983) koncertet a népkerti MÉMTE-pályán rendezik meg szeptember 3- án tíz órakor. A nagyszabá­sú hétvégi rendezvényen be­lül az EDDA-műsor „élőle- mez”-fölvétel lesz! NŐGRÁD „Kiváló ifjú szakember” névvel egyéni versenyt ír ki a salgótarjáni síküveggyár KISZ-'bizottsága. Techniku­sok, mérnökök, közgazdák vetélkedhetnek komplex te­vékenységükkel fél éven át: szeptember elejétől jövő feb­ruár végéig. Mindennapi mun­kájukat, emellett újításaikat, Alkotó ifjúság-pályázaton va­ló részvételüket értékeli az illetékes üzemi négyszög min­den hónapban. Az értékelést meghatározott pontszámok­ban fejezik ki, s ez alapján alakul ki a mezőny sorrend­je. Akik jövő február végé­ig 110 pontot szereznek, meg­kapják a Kiváló ifjú szakem­ber címet, 1300 forint díjjal. A legjobb ifjú „szaki” Kiváló dolgozó címet is kap, 2000 fo­rinttal egyetemben. Emellett előny, hogy a nevezők újí­tásait, pályázatait a nagyüze­mi KlSZ-bizottság mened­zseli! . Körülbelül harminc if­jú szakember nevezésére szá­mítanak a pálfalvai üzem KlSZ-vezetői. Rádiósaink sikere Nógrádiak az OB-n Az MHSZ fennállásának 35. évfordulója jegyében, Veszp­rémben megrendezett orszá­gos bajnokságon minden ed­diginél jobban szerepeltek a Nógrád megyei rádióamatő­rök. A csapatverseny minden számában dobogóra kerül­tek megyénk képviselői. A rá­diós többtusában a „házigaz­dák” mögött a második he­lyezést vívta ki a felnőttcsa­pat: Hollandi István, Lakatos L. Tibor, Válóczi György. A csapat két tagja a verseny so­rán teljesítette az első osztá­lyú szint rendkívül magas kö­vetelményeit. Az ifjúsági csa­pat — Molnár Zoltán, Dicse István és Tóth Géza — ugyan­csak a dobogó második foká­ra léphetett fel, az egyéni ver­senyben pedig Molnár Zol­tán lett szintén második, ugyancsak első osztályú szin­tet teljesítve. A rádió-iránymérők — köz­ismertebb nevükön ‘„rókava- dászok”. — versenyében rö­vidhullámon harmadik, URH- sávon második lett a Hodur Károly—Válóczi György duó. Hodur Károly egyéni máso­dik helyezésével szintén elér­te az első osztály szintjét. Di­cséretesen szerepelt és a 4—6. helyen végzett Hodurné Far­kas Ilona, illetve Szabó Zol­tán. A gyorstávírászcsapat — Lakatos L. Tibor és Molnár Zoltán — a harmadik helye­zést érte el. A helyezett versenyzők a salgótarjáni és a balassagyar­mati rádióklub tagjai. A ver­seny érdekessége, hogy a rá­diós többtusa győztes csapa­tának egyik erőssége, a sal­gótarjáni nevelésű Nagy Ár­pád volt, a néphadsereg győz­tes csapatában pedig a szé- csényi rádióklub egy tagja is. dobogóra került. Hangverseny Bánkon Lassan végéhez közeledik a banki nyár két és fél hóna­pos kulturális rendezvény- sorozata. A sorozat utolsó előtti i»en de z vényekén t au­gusztus 27-én komolyzenei hangversenyt tartanak a fes­tői környezetű víziszínpadon. Este nyofls órakor a nagybá­tonyi kamarazenekar ad kon­certet az érdeklődőknek. A Torják Vilmos vezette, zene­iskolai tanárokból álló együt­tes műsorán Mozart Diverti­mento, Britten Simple Sym­phony, Rózsavölgyi Első ma­gyar térsast&ic és Weiner El­ső divertimento című műve szerepel. Naptáp 1983. augusztus 24.. szerda I Bertalan napja. A Nap kel: 5.51, nyugszik: 19.41 órakor. A Hold kel: | i 20.31, nyugszik: 6.15 órakor. i ifi» SMmím Száznegyvenöt évvel ezelőtt 1838. augusztus 24-én halt meg az egyik legnagyobb köl­tőnk Kölcsey Ferenc. A Fele­let című művét, pályája kez­detén a nyelvújítás ellensé­geinek írta. A hazafiság és a demokratikus haladás ügyét szolgálta verseivel, publicisz­tikájával és beszédeivel. Köl­tészetének legértékesebb ré­sze a nemzet sorsa felett ag­gódó, sötét jóslatokkal teli ha­zafias lírája. Két versét idéz­zük: Zrínyi dala és a Him­nusz. Olvasóinknak a Magyar Remekírók sorozatban 1975- ben megjelent Válogatott Mü­veit ajánljuk. Növekvő felhőzet Előrejelzés az ország területére ma estig: időnként erősen meg­növekszik a felhőzet, szórványos gyönge eső, zápor, zivatar várha­tó. A déli, délnyugati szél kis­sé megélénkül. Fülledt, meleg idő várható. Legmagasabb nappali hőmérséklet megközelíti a 30 fo­kot. — Üj nyugati vevő! Ki­lencszázhe'tven darab, bér­munkában varrt női ruhát szállították el tegnap a Sal­gótarjáni Ruhagyárból. Az árut Hamburgba vitte a ka­mion, egy ottani kereskedő számára, akinek ez volt az el­ső vásárlása a tarjáni üzem­től. — Költözhetnek a lakók Salgótarjánban, a Déryné út 9. jelű épület 19 'lakásába, melyeknek kulcsait tegnap ad­ták át. A 19 OTP-lakást ha­táridőre készítette el a STÉSZ No-Fines technológiával. Kézieszterga Borsodszirákról Megvásárolta a hazai pia­con hiánycikknek számító ké­zieszterga gyártási jogát a borsodsziráki tsz. Az 500—750 milliméter hosszú és kétszáz­ötven milliméter átmérőjű fémek megmunkálására al­kalmas gépnek különösen a szolgáltató üzemek és a ma­gánkisiparosok érezték hiá­nyát, mivel enélkül a kisebb darabokat is csak nagy telje­sítményű, sok energiát fo­gyasztó berendezéseken tud­ták megmunkálni. Az új esz­tergaprototípus már el is ké­szült a termelőszövetkezet üzemében, s ez az őszi Bu­dapesti Nemzetközi Vásáron is látható lesz. Egy perc telefon Nyomdában a távbeszélőnévsor Mióta Salgótarjánban üzem­be helyezték a crossbar tele­fonközpontot, és megjelent az éj körzeti telefonnévsor, a megyeszékhelyen szinte meg­kétszereződött áts előfizetők száma. Érthető tehát, ha egy­re több olvasónk érdeklődik, lesz-e s ha igen mikor tel­jes telefonkönyv a salgótarjáni előfizetők számára? — Tulajdonképpen már azt Is mondhatnánk nem lesz ha­nem van I— válaszolt Ladányi Sándor, a Budapest Vidéki Postaigazgatóság távközlési forgalmi osztályvezetője. — Az újonnan összeállított táv- beszélőnévsort több mint egy hónapja nyomdába adtuk. Ér­tesüléseink szerint eddigi meg­jelenését műszaki okok aka­dályozták. Ezek elhárítása fo­lyamatban van, s — az elő­fizetőkkel együtt — remélhet­jük, hogy hamarosan elkészül­nek a körzetinél kisebb for­mátumú telefonkönyvek. Tíz­ezer kötetet hozunk forgalom­ba. A közületek a postán jut­hatnak hozzá, egyéni előfize­tőinknek pedig házhoz szállít­juk, s amennyiben igénylik, fizetés nélkül ott is hagyjuk, árát a soron következő távbe­szélőszámlával együtt egyen­líthetik ki — fejezte be az osztályvezető. — g. — mm .iiiii! ill V izekben szegény megyénkben szokatlan látvány, ha va­laki a házának kertjében csónakot épít. Pedig ilyen kép tárult elénk nemrégiben Kisbágyonban, ahol Fehér Sándor és édesapja egy versenykenut javítgatott. A tizenhat éves fiú, a vele egyidős csónakkal a Budapesti Építők egyesüle­ténél sportol több éve. A kenut felújítani, átlakkozni hoz­ták haza, s amíg itthon van, edzéseit a környéken levő pa- lotási tónál végzi, ami kiválóan alkalmas erre a célra. — Műhely átadást.' Tegnap kezdték meg a műszaki át­adását a balassagyarmati ipa- ritanuló-kollégium utolsó épü­letrészének: a tanműhelynek. A fontos objektumot a NO- TÉV építette a N0MBER szervezésében. — Törődés az öregekkel. A berceli művelődési ház szer­vezésében rendszeresen tarta­nak kulturális programot az öregek napközi otthonában. Kedden az idős emberek Gár­donyi Géza Egri csillagok cí­mű regényének diafilmválto­zatát nézhették meg. — A Palóc Háziipari Szö­vetkezet dolgozói kétnapos kiránduláson ismerkedtek az Alföld nevezetességeivel. A többi között ellátogattak Szolnokra, Szarvasra, ahol megtekintették az Európa-hí- rő arborétumot. A szövetke­zet az idén először üdülteti dolgozóinak gyermekeit. Ed­dig tíz gyermek töltött el egy- egy vidám hetet Zsófiban. — Üj tanszak a zeneisko­lában. A salgótarjáni zeneis­kolában két éve működik az unikumnak számító dzsessz- tanszak, s az intézmény most újabb tanszakkal gazdagodik A népzene iránt érdeklődők az új tanévtől kezdve már intézményes keretek között gyarapíthatják ismereteiket — A város peremén. Sal­gótarján peremkörzeteiben több mint húszezer ember él. A »felmérések szerint a poli­tikai ismeretterjesztő előadá­sok látogatottsága a perem­körzetekben jobb, mint a bel­városban. A népfrontbizott- ságok évente 3—5 előadásból álló sorozatot kezdeményez­nek, külpolitikai, gazdaság- politikai témákban, de nép­szerűek a lakossági fórumok is. — Balassagyarmat után Nagybátonyban is kicseréli a vízmű a csepegteitőszűrő töl­tetét. A kőzúzalék helyett műanyag alkalmazásával 20— 30 százalékos kapacitásnöve­kedést kívánnak elérni. A csere több mint 2 millió fo­rintba kerül. Megvizsgálta a MUTUKI Zuhanásgátló? Mehet! Megvizsgálták és minősítet­ték a SZOT Munkavédelmi Tudományos Kutatóintézeté­nek szakértői Szőllős Géza ta­lálmányát: a zuhanásgátlót. Mint ismeretes a. salgótarjáni ÉMÁSZ-villanyszerelő alko­tását a televízió Felkínálom című meneazserműsora állí­totta az érdeklődés homlokte­rébe. A kis terjedelmű készü­lék biztonságossá teszi a ma­gasban végzett munkákat azo­kon a helyeken, ahol munka- védelmi öv használata aján­lott. A Szőllős-találmányt az Alkotó ifjúság Egyesülés égi­sze alatt hasznosítják, s a Salgótarjáni Faipari Kisszö­vetkezet gyártja. Ára nem éri el a hasonló rendeltetésű im­porttermékek ellenértékének felét sem! A MERKUR jelenti Gépkocsiátvételi sorszámok; 1983. augusztus 23-án. Trabant Hyc. L. (Bp.) 995 Trabant Hyc. C. (Bp.) 71 Trabant Lim. (Bp.) 17 761 Trabant Lira. (D.) 13 048 Trabant Lira. (Gy.) 17 370 Trabant C. spec. (Bp.) 7309 Trabant C. spec. (Gy.) 3580 Wartburg L. (Bp.) 9703 Wartburg Lim. (Gy.) 5684 Wartburg de L. (Bp.) 12 835 Wartburg de L. (Gy.) 7519 Wartburg de L. tolót. (Bp.) 3034 Wartburg Lim. t. (Bp.) 1886 Wartburg Tourist (Bp.) 5072 Wartburg Tourist (Gy.) 1710 Skoda 105 (Bp.) 6991 Skoda 105 (D.) 5352 Skoda 105 (Gy.) 5832 Skoda 120 (Bp.) 13 796 Skoda 120 (D.) 8568 Skoda 120 (Gy.) 9854 Skoda 120 GLS (Bp.) 304 Lada 1200 (Bp.) 23 778 Lada 1200 (D.) 15 633 Lada 1200 (Gy.) 8419 Lada 1300 (Bp.) 9939 Lada 1300 (D.) 6822 Lada 1300 (Gy.) 2535 Lada 1500 (Bp.) 8720 Lada 1500 (D.) 6077 Lada 1500 (Gy.) 2674 Lada Combi (Bp.) 4664 Lada Combi (D.) 2686 Moszkvics (Bp.) 12 143 Polski Fiat 126 (Bp.) 16 587 Polski Fiat 126 (Gy.) 4926 Polski Fiat 1500 (Bp.) 3532 Dácia (Bp.) 15 590 Dácia (D.) 7157 Zastava 1100 GTL (Bp.) 2815 GAZDASÁGOS „PICURKÁK” Szeptember közepén meg­jelennek s. lengyel utakon az első igazán gazdaságos üzem­anyag-hasznosítású ki.spolskik, amelyek joggal viselik majd az „E” jelet: egy egész liter­rel fognak kevesebbet inni száz kilométeren, mint a ré­gi kisautók. Az „E” a „gazda-' ságosság” angol megfelelő jé-' nek kezdőbetűje. A lengyel személyautógyár (FSM) tulajdonképpen már jó fél éve gyárt „E” jelzésű kis-; Polskikat, de ezek még csak: 5—7 százalékkal fogyasztanak kevesebbet, mert az üzem­anyag-felhasználást- befolyáso-, ló alkatrészeknek csak egy ré­szét változtatták meg bennük.' Az új kocsi, amelyet egy hete gyártanak Bielsko-Bialá- ban és Tychyben, nemcsak kevesebb benzint fogyaszt, d© 50 köbcentivel nagyobb hen­gerűrtartalmú motorja egy lóerővel nagyobb teljesítmé­nyű. — így jobban gyorsul majd a népszerű „maluch’’ (azaz: picur). Jelentős változtatásokat haj­tottak végre egyebek között á motorban, a gyújtásberende­zésben, változik a vezérmű és a porlasztó is. A lengyel vásárló számára azonban valószínűleg mégis az lesz a legszimpatikusabb a csöppségben, ami nem vál­tozik benne: az ára. Legalább is erre tett ígéretet hivatalo­san is az FSM vezetősége. Érdemes jól megnézni a régi hatszáz köbcentis motort — utoljára látjuk. Ezentúl va­lamennyi 126 p a korszerűsí­tett 650-es motorral készül.’ De közeledik az az idő is,1 amikor a kispolski egészen megváltozik: nem hivatalos értesülés szerint ugyanis a lengyel cég tárgyalásokat kezd az olasz FIAT gyárral a kis­autó „utódjáról". Mindeneset­re addig is állandóan fiata­lodik a lengyel FIAT. Jövőre módosítják a karosszériát, és azon is gondolkodnak, hogy elektronikus gyújtást kapjon1 a maluch. Az 1986-i\a várható követke­ző változatban a 4 lóerővel gyarapodó farmotornak már vízhűtése lesz. 19Ö0 táján mád talán olyan kocsit fognak gyártani, ami nem is fog ha­sonlítani mai elődjére: az új modell tíz-egynéhány centivel hosszabb, és valamivel szé­lesebb is lesz, motorja elöl lesz és az első tengelyt fog­ja meghajtani. Két változat­ban készül majd: 650 köbcen­tis, 32 lóerős, és 1100-as, 55 lóerős motorral. Gyermekes családoknak,1 gyes-en lévőknek A szocialista társadalom- biztosítás egyik alapelve a családokról, elsősorban a gyermekes családotkról való gondoskodás. Ez az alapelv megmutatkozik megyénk tár­sadalombiztosítási kiadásai­nak összetételében. A megye összkiadásainak 11,6 százalé­ka a családi pótlék és a jö­vedelempótlék. A múlt évi együttes összegük csaknem 250 millió forint, 8,8 száza­lékkal magasabb az 198L évinél. Csökkent azonbah a gyes-kiadás a segélyezettek alacsonyabb létszáma miatt. Míg tavalyelőtt több mint 71' millió forintot, tavaly már csak 69 millió forintot fi­zettek ki erre a célra. — Nagy sikerű kiállítás. Á balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ népi hímző- és faíaragószak- körének kiállítását nagy ér­deklődés kíséri a városban. Az ünnepi hét végén elisme­réssel szóltak egy olasz turis­tacsoport tagjai is a látottak­ról. A látványos bemutató péntekig nézhető meg a mű­velődési központ klubjában. 4-500 i NOGRÄD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztői GOTYAB GYŰL A. Szerkesztőség; Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó.- BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Riadóhivatal: Salgótarján, Palocz Imre tér 4. felefon; 13-542. Telex: 229 109. Irányitőszám; 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre 4«0 torint. Előállítja-: p Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.; 96. Felelős vezető: KELEMEN GÄBOB igazgató, Indexszám: 25 072 HU ISSN 0133-1558

Next

/
Thumbnails
Contents