Nógrád. 1983. augusztus (39. évfolyam. 181-205. szám)

1983-08-24 / 199. szám

liiíífeiy tyttbdte iííll'! ■ ifi ' ! 6j, tetszetős, házgyári elemekből épített bérházat adtak át a közelmúltban Pásztón a NÖTÉV dolgozói. A négy lakásból álló épület mintául szolgál, a helyi tanács ugyanis további hasonló formájú házak építését tervezi a környéken. —B. A. — PANORÁMA - FÜGGÖNY NÉLKÜL Gazdálkodás órákban mérve 'A kisterenyei termelőszövet- — Hogyan sikerült a fél év? kínálta lehetőségekhez. Ami­kor a hústermelés növelését ösztönözték, azonnal reagáltak rá, amikor a tejtermelés vá­lik jövedelmezőbbé, erre is készen állnak a válasszal. Percze József jóízűen moso­kezet főkönyvelőjének irodá- — érdeklődöm az elnöktől. .fában Gombos Antal, a GITR * — A fél. éven már túl va- Nógrád megyei alközpontjá- gyünk, egyébként eredménye­nak vezetője „kínálgatja” ép- sen teljesítettük, már a júli­pen portékáit. Kombájnokat, usi gazdálkodás adatai is erő- és Munkagépeket, vető- megvannak, gépeket, önjáró betakarítógé- Némi keresgélés következik, iy0g> amikor a rókákat, meg pékét. kis kommentárral fűszerezve: a bőröket emlegetem: — Most odaadjuk és csak — Ügy eltettem, mint a be- _ Ebben tesznek minket ér­januárban kell érte fizetni — főttet — álapítja meg Percze dekeltté ezt kell csinálnunk, csillantja föl a kedvező lehe- József az eredményes keres- idén egymillió 200 ezer liter ■tőséget a szakember. — A gélés után. — Ebben benne rendszer első alkalommal ki- van a lényeg, ván kedvezni ezzel az akció- Az 1980-as évvel szemben a val a megye mezőgazdasági gazdaság bevétele több mint nagyüzemeinek. Űj búzafajta r kísértés ellen A kisterenyei közös gazda­ság azonban már felhasználta ilyen jellegű beruházásra szánt pénzét. Ez évben is a szokásos 20 millió forint kö­rüli összeget fordították gép- beruházásra és építkezésre, így a társalgás inkább a nö­vénytermesztés eredményei körül forog. — Mintegy 200 tonnával több gabona termett ez évben a gazdaságban, mint eddig bármikor — summázta a lé­nyeget Percze József elnök. — A négy búzafajta közül az MV—8 és a Rivoli hozta a legtöbbet — teszi hozzá Tóth János termelési főmér­nök. — Ez utóbbi takarmány- búza. — Legalább nem esünk kí­sértésbe, hogy ezt is eladjuk taknak egyaránt Kisterenyén két és félszeresére nőtt, míg a költségek valamivel több mint másfélszeresükre emel­kedett. A jókora irattömeg más érdekességet is rejt. — Folyamatosan értékeljük a munkatermelékenységet is — magyarázza az elnök. — Három évvel ezelőtt óránként 73,4 forint volt a közös gaz­daság bevétele, múlt évben már 87 forintot is meghaladta az óránkénti bevétel. A nyere­ség pedig 6 forint 11 fillér­ről 7 forint 26 fiiérre nőtt hatvanpercenként. Ahol így mérik a gazdálko­dást, ott nem lehet nagy baj... Ha hús, hús, ha tej, tej Az eredmények — mint itt is — nem a véletlen és a sze­rencse szüleményei. Nagyon keményen meg kell dolgozni értük, vezetőknek, beosztot­tejre számítunk, 1985-re két­milliót szeretnénk termelni. Ha lehet, egy forinttal ol­csóbban. ., Persze gondja azért egy star bilan gazdálkodó elnöknek is akad, s ezt nem is rejti vé­ka alá. — Ahhoz, hogy idén ugyan­annyi — 4 százalékos — nye­reségrészesedést fizethessünk dolgozóinknak, két és fél mil­lióval több nyereségre van szükség, mint tavaly volt. En­nek eléréséig akad még ten­nivalónk. .. Kisterenyén nemrégiben — 4—5 évvel ezelőtt — annak is örültek, ha összesen összeka­partak ennyi nyereséget. Igaz, azóta sokminden megválto­zott ezen a vidéken. Zilahy Tamás Az orsrág egyik regmóáemefcrb gyért Folyamatosan 500 új terméket gyúrt a Magyar Kábel Balassagyarmatiaké a főszerep A Magyar Kábel Müvek budapesti központját igen erős szálak kötik a megyéhez, a balassagyarmati gyár tevékeny­ségén keresztül, mivel a, gyarmati termelő-gazdálkodó egy­ségnek meghatározó szerepe van az egész Művek fejlődésé­ben. Ezt a tényt, valamint a jelenlegi világpiaci helyzetet figyelembe véve, továbbá a jövő, nagyvonalakban történő felvázolásának igényével arra kértem dr. Laczkő Mihályt, a Müvek vezérigazgató-helyettesét, műszaki igazgatóját, matematikatanárt, vegyészmérnököt és aspiránst, hogy vá­laszoljon a Müveket és a gyarmati kollektívát érintő kér­déseimre. A megye gazdaságának fej­lődésében jelentős szerepe van a gyarmati kollektívának. Tevékenységét Nógrád lakos­sága már eléggé ismeri. Most viszont arra kérem, hogy rö­sősorban a tőkésországokban — a harmadik világban — kí­vánjuk bővíteni. Ezzel a szándékkal rendeztük meg Kí­nában azt a műszaki szimpo- ziont aminek eredménye­ként már egy kétezer tonnás rendelést kaptunk. Ezt a te­vékenységünket tovább széle­sítjük. Legközelebb Irakban rendezünk ilyet. Most alakít­juk ki a külföldi ügynöki ha­sét a balassagyarmati gyárban ^trendszerünket, amihez a gépek színvonala és a tech- felhasználjuk a Transelektro es nológia elrendezése élvonal- a Technoimpex Kulkereske- beli. Ezt nemcsak a magyar, oel1?11.VaUalat szakembereinek hanem a gyárat megtekintő ez irányú nagy tapasztalatait. külföldi. szakemberek vélemé- viden mutassa be a Müveket, nye is egyértelműen igazolja, különös tekintettel a bel- és Sőt be tudom bizonyítani azt külföldi kapcsolatok alakulá- is, hogy egyúttal az ország sára. egyik legmodernebb gyára kö­— Egyetlen kábelgyártó cég zé tartozik. Szerencsénk volt, vagyunk az országban. Négy mert Balassagyarmaton az új gyárunk és egy gyáregységünk gyár építése mellett, az új van, amelyekben 3600 fő dől- technológiát, egy viszonylag gozik, 3,6 milliárdos állóesz- korszerű csarnokban helyez­köz-állománnyal. Hatezer-féle tűk el. Ugyanakkor a gyár ve­terméket állítunk elő, a hír- zetésé, élén Géczi Imre igaz­közlő vezetékektől kezdve a gatóval, olyan kéderpolitikát gyárunkra és gyáregységünkre szabadvezetékek nagy család- valósított meg, aminek ered- is építjük a tőkésexporttal jáig. Ez évi árbevételünk el- ményeként időben és megfele- kapcsolatos fejlesztési elkép­éri a 6,5 milliárd forintot. Eb- lő számban álltak rendelke- zeléseinket.^Ebben viszont tő­ből az összegből a belföldi fel- zésre magas képzettségű szak- *" '~~í~ ~ használók 4,5 milliárd forint- emberek (mérnökök). Aktívan tál részesednek. A fennmara- bekapcsolódtak a rekonstruk­dó összeget pedig a szocialista ciós feladatokba, időben és és a nem rubelelszámolású kellő alapossággal megismer­országokba szállított termé- kedtek az új gépekkel, ter­kekből szerezzük meg. Jelen- melőberendezésekkel, az ezzel leg 20 országgal állunk üzleti kapcsolatos sokrétű és új ten — Az előbbi gondolathoz kapcsolódva kérdem: a balas­sagyarmati gyár adja és adta a tőkésexport döntő hányadát. Ez a szerepe 1982-ben mérsék­lődött. Ebben az évben az előb­bi tendencia tovább erősö­dött. Mi ennek az oka, mikor­ra várható kedvező változás? — Mi nem csak a balassa­gyarmatiakra, hanem a többi vábbra is meghatározó szere­pe lesz a gyarmatiaknak. Kül­földi tapasztalataim alapján állítom, hogy a gyarmati gyárban bekövetkezett tőkés- exporttermelés-csökkenés a kedvezőtlen világpiaci hely­zetnek tulajdonítható. SajnosJ kapcsolatban. A nyugat-euró- nivalókkal. A fiatal, tettrekész ez az állapot ebben az észtén dőben sem változik meg szá­munkra kedvezően. Ennek el­lenére a Művek teljesíteni fogja 30 millió dolláros tő- késexport-kötelezettségét. Fi ^ gyelembe véve a jelenlegi és a várható lehetőségeket, a gyar­mati kollektíva az idén, a ta­pai országokba, így Svédor- műszaki gárda sikerrel birkó- szágba, Finnországba, Olasz- zott meg az új követelmé- országba késztermékeket szál- nyekkel, azaz maga mögé uta- lítunk. Fővállalkozásban pe- sította a tényleg modern tech- dig, a Technoimpex Külkeres- nológiával járó akadályokat is. kedelmi Vállalattal közösen, Az előbb említett megújulás komplett vonalakat építünk azt jelenti, hogy minden szab- Jordániában és az Arab vány szerint — tőkés, szocia- Emirátusokban. Ez utóbbi Lista — még a legkényesebb valyi 24 millió 700 ezer dol- munkák értéke 10,5 millió dől- igényeket is maradéktalanul tárral szemben előreláthatólag lárt képvisel. Eddig még si- ki tudjuk elégíteni, két-há- 22 millió 500 dollárra teljesi­került mind a kül-, mind pe- romszor nagyobb termeié- ti tőkésexport-előirányzatátl dig a belföldi piacokon ha- kenységgel. Sőt az elmúlt év- Egyébként ők a jelenleginél táridőre és kifogástalan mi- ben már 12—13 millió forinttal jóval nagyobb tőkésexportigé- nőségben eleget tenni kötele- csökkentettük a selejtet is. A nyék teljesítésére is képesek; zettségeinknek. rekonstrukció azért sikerült Sajnos, az ezzel _ kapcsolatos — Folytassuk a gondolatot jól, mert gyümölcsöző együtt- világpiaci élénkülésre csak a azzal a műszaki, technikai, működés és egymást segítő jövő evben számíthatunk technológiai megújulással, ami emberii kapcsolatokgátoltak _ végül arra 8Zeretnék vá, az elmúlt evekben bekovetke- ki a Müvek vezetese es a laszt kapni> „ az eset,egc„ zeit, ületve befejezés előtt gyár vezető! között. gyorsabb ütemű világpiaci fel­áll. Az ily módón létrejött uj _ Tudomásom szerint ez év iendülésre miként készültek helyzet, mikent növelte a Mű- elejétől kezdve önálló export- fel? vek, s benne a balassagyarma- joggal rendelkeznek. Jól idő- ti gyár pozícióját a különböző zítették-e megkezdésének idő­piacokon? pontját? Mennyire sikerült az — Gyakorlatilag már befe- eredményes külpiaci munka jeződött a 3 milliárd forintot feltételeit megteremteni, kitől felemésztő nagyszabású re- milyen segítséget kaptak, mik a további elképzeléseik? konstrukció. Csupán a nagy- feszültségű labor szerelése van még hátra. A rekonstruk­ció megvalósításának eredmé- __ nyeként gyártóeszközoldalról mondänh‘°Äbban““iriszont''‘hi — A meglevő gyártóeszköz zökre építettük gyárimén yfej-| lesztői tevékenységünket. Ez-i zel a feladattal 60 fős kutató^ fejlesztő gárda foglalkozik! Alapkutatásra csak a legszük­.. , ségesebb. területeken vállal­. Nagyon rövid idő telt el, kozunk. Az előbb említett te- így hat nem tudok határozót- vékenységünkbe bekapcsoltuk tan sem igent, sem nemet a Kandó Kálmán Műszaki Fő­iskolát, elképzeléseink gyakor­nézve, minden tekintetben el- szek hoevha a evArtnműnéí vön !s?.01at’ elkepzeleseink gyakorJ jutottunk olyan műszaki, tech- a kereskedelem az naavobh aí* me§valosltasahoz Pedig nikai technológiai színvonal- 3 Keresftecle/em> az nagyobb sok és többirányú segítséget niKai, lecnnoiogiai színvonal- szakmai színvonalat jelent, s kérünk és kanunk a ovárak ra, amely megtelel a nyugat- ennek mindenkénnen előbb u - kapunk a gyarak* európai országok szintjének, vagy utóbb, de ban es a gyáregységben dol­—- így az elnök. No nem mintha a kistere­nyei gazdaság úgy állna, hogy minden kiló megtermelt ter­ményét el kéne adni. A ter­melőszövetkezet az utóbbi években — az elnökválasztás óta — a megye biztonságosan, ésszerűen gazdálkodó nagy­üzemei közé tartozik, terme­lése évről évre nő, s az itt dolgozók mindinkább megta­lálják anyagi számításaikat. Ez pedig egyáltalán nem mellékes körülmény. Elégedett emberekkel mindig jobb ered­ményeket lehet elérni. Befőtt és bizonyság Amilyen kicsi Percze Jó­zsef elnök irodája, olyan jó a kilátás belőle. Főleg, hogy még a függöny, is lekerült az a két istálló és a tejház. ablakokról. Nyugat felé kite- — Ez lehetőséget ad az ál- kintvé látni, hogy egy sárga, latállomány összevonására, a K—700-as traktor rnélytalajla- munkaerő ésszerűbb kihaszná- zítást végez az út menti táb- lására, és ezzel a tejtermelés libán, ha pedig északra né- önköltségének csökkentésére. #0nk, azt látjuk, hogy las- A kisterenyeiek ügyesen al- •uként beborul az eg.. i kalmazkodtak a szabályozás egyik rétegben sincs hiány a becsületesen, szakértelemmel, lelkiismeretesen dolgozók kö­zött. — Reményi Miklós főköny­velő, Katona József ágazatve­zető, Sipka József a RICO- üzem vezetője egyaránt kivá­ló szakemberek, vezetők. Ja, és Majoros István építési ága­zatvezető — teszi hozzá az elnök. — Aki éppen most száll be a kocsiba odakint — néz ki az ablakon — De folytat­hatnám Tóth Jánossal és a többivel, akik mind bebizo­nyították rátermettségüket. Kisterenyén nyugodtan néz­hetnek a hátralévő hónapok elé. Szeptemberben adják át a kalapati tejtermelő tehené­szet egy részét, öt év alatt készült el, saját erőből, saját kivitelezésben a borjúnevelő, , . ... tükröződnie goz^ magas képzettségű szak-J kell a kapcsolatok es uzletko- embereinktől, mérnökeinktől tesek előnyős alakú asaban. A kutató-fejlesztő munka ha-' Létrehoztuk a kereskedelmi tékonyságának növelése érde- igazgatosagot Az ide szükséges kében bevezettük a három létszámot belső atcsoportosi- évre szóló szerződéses rend- tassal. es nagy tapasztalattal szert Minden kiadott feladat bíró külkereskedők feivetele- eivégzését rendszeresen vei biztosítottuk. E feladat si­A nagybátonyi FÜTOBER üzemcsarnokában NDK exportra készülő ciklonok összeállítását, köszörülését végzi Bangó László festő. sza­keres elvégzéséhez segítséget ™0n kérjÜk' piIlanatnyüag 500 “J. minden Piacon eladható kaptunk a felügyeleti szerve­inktől, a Külkereskedelmi Mi­nisztériumtól, bár az utóbbi­tól többet várunk. Ügy érez­zük, hogy ez irányban kedve­zően változik a helyzet Herk- ner Ottó külkereskedelmi mi­niszterhelyettes látogatása után. Külpiaci pozíciónkat el­termék folyamatos bevezetésé­vel foglalkozunk. Ami pedig a tőkésexport gazdaságosságát illeti ez év első felében, ha kismértékben is, de nyeresé­ges volt — fejezte be gondo­latait dr. Laczkő Mihály. Venesz Károly J Az öngyulladás ellen A kőszénbányászatban a szén öngyulladása mindunta­lan nagy károkat okoz. Az öngyulladás lángra lobBantja a metánt, sújtólégrobbanást idézhet elő. A szakemberek ezért már hosszabb ideje kí­sérleteznek azzal, hogy al­kalmas gátlószerekkel csök­kentsék a szén oxidációjának sebességét. Nyugatnémet kutatók kalciumkloridport alkalmaztak gátlószerként. Az üzemi megfigyelések és a la­boratóriumi kísérletek azt mutatták, hogy kitűnően le­köti a port, s a szón öngyul­ladását is csökkenti. A kalci- umMoridporral kezelt, bár beomlasztott bányaterekből vett levegőmintákban szén- monoxidot is lényegesen ke­vesebbet találtak, mint a nem kezelt vágatok ■ levegőjé­ben. NÓGRÁD — 1983. augusztus 24., szerdg _ 3 y

Next

/
Thumbnails
Contents