Nógrád. 1983. július (39. évfolyam. 154-180. szám)

1983-07-09 / 161. szám

„Majd Ander bácsi megmondja!" A NEMZETKÖZI MŰVÉSZTELEP VENDÉGE! (7.)' r M uzsnay Amikor kérdéseink­re először kaptuk ezt a vá­laszt még nem csodálkoztunk, ám amikor másodszor, har­madszor is Ander bácsihoz irányítottak ügyes-bajos dol­gainkkal, felkaptuk a fejün­ket. Ki is ez az ember, aki hely- történetről, jelen gondokról, embercsoportok, falu érdekei­ről egyaránt kellő tájékozott­ságai beszél? Ki ő, a falu szó­szólója? Hogy nagy lokálpat­rióta, széles látókörű, aktív közéleti ember, azt már az is­merkedés pillanataiban meg­állapítottuk. De hogyan vált azzá? Hon­nan indult? Ander bácsi nem kéreti ma­gát, szívesen nyilatkozik, be­szélget, anekdótázik, élmény­tarsolya kimeríthetetlen. Mert együtt élt. lélegzett, együtt nőtt, fejlődött szülőföldjével, MátraverebéllyeL Takaros kis házának dolgo­zószobájába invitál hogy félt­ve őrzött ereklyéit megmutas­sa. Van ott barkócafából ké­szült vándorbot, 1922-ből va­ló fonatos ostor, és ott dísze­leg Ander bácsi világjáró bot­ja is, olyan híres városok emb­lémáival, mint Bécs, Salzburg, Prága.,. — Verebélyi András a ne­vem, ősöm, a besenyők egyik vezére a Vereb nevet viselte. Ükapám Verebélyi Péter, hat­holdas jobbágygazda, a köz­ség bírája volt. No, ne1 gon­doljon rangos származásra, mert ahogy távolodunk a csa­ládfától, úgy olvadt be a Ve­rebélyi család a falu szegény­sorban élő emberei közé. Édesapám a tiribesi uraságnál volt szobainas, majd a sátoro- si kőbányába vetette a sors. Mint vasúti pályaőr fejezte be ■életét. Erős fizikumú, józan életű ember volt. Egyszer élete alkonyán azt mondta nekem; — Jól tettem-e édes fiam, hogy téged kitanítatta- lak? Mint szakmunkásnak, most arany életed lenne. így meg kínlódhatsz az iskolában a sok rossz gyerekkel. Bizony, abban az időben a szakmunkának igen nagy rangja volt a faluban, a vere­bélyi ácsok, kőművesek mesz- sze földön híressé váltak. Verebélyi András bánta-e egy pillanatig is, hogy a taní­tósággal jegyezte el magát? — Az indulás lehangoló, el­keserítő volt. A képző elvég­zése után visszakerültem a szülőfalumba szellemi szük­ségmunkásnak. Az iskolában nem kaptam helyet, irodatiszt lettem Sámsonházán, havi 15 pengőért. írnokoskodtam, marhaleveleket állítottam ki. De fájt a szívem, amikor a gyerekeket láttam menni az iskolába, jómagam meg csak a tanítói oklevelemet nézeget­hettem! Ander bácsi fényképeket, régi okmányokat tesz az asz­talra, amelyek vallanak arról, hogyan lett végül a szellemi szükségmunkásból segédtaní­tó, tanító, majd 1953-tól a mátraverebélyi iskola igazga­tója. Minden szószaporítás he­lyett álljanak itt követett pe­dagógiai elvei; „Aki azt a bá­torságot vette, hogy másokat tanítson, annak minden nap tanulnia kell.” „.. .ám jellem­re nevelni leghatásosabban mondhatni egyetlen módon, csak egy dologgal lehet. Pél­dával.” — VALÓBAN A LEGNE­HEZEBB helyzetben is ezek­hez az elvekhez tartottam magam. A felszabadulás után földrajz, biológia, kémia sza­kos tanári diplomát szerez­tem, mert tanítani csak az tud, aki maga is állandóan tanul. Sokat bíbelődtem az elesettekkel, a cigányszárma­zású gyerekekkel. Önbizalmat adtam nekik, pótló foglalko­zásokat tartottunk, iskolaelő­készítőt a kicsiknek, még ru­háztuk is őket, ne érezzék magukat hátrányban. Patró- nusokat kerítettem az iskolá­nak. A martfűi cipőgyár, a recski ércbányák, a tér­képészeti intézet szocialista brigádjai kedves ismerőseink. Támogatást adtak az iskola gyarapodásához, táborozási le­hetőségeket kínáltak, előadá­sokat tartottak a gyerekek­nek saját munkájukról. Jóma­gam mindig úgy tanítottam, hogy a gyerekekben feléb­resszem a szülőföld, a falu iránti szeretet, ragaszkodást, akár egy földrajzi jelenségről, akár irodalmi alkotásról esett szó. Meséltem nekik a régi időkről, apáink. nagyapáink életéről... Egykori tanítvá­nyaim között van orvos, mér­nök, ezredes, sok kiváló szak­munkás, akik gyakorta vissza­járnak Verebélybe. Néhányuk első fogalmazásait, dolgozata­it ma is az asztalomban őr­zöm. Régente a pedagógust a falu lámpásának nevezték. Ander bácsi valóban az volt. Szelle­mi kisugárzása az iskola fala­in túl is érződött. A tanácson végrehajtó bizottsági tag, tár­sadalmi elnökhelyettes, 1950- től tanácstag. De volt a legel­tető társulat ügyintézője, MADISZ-titkár, a pedagógus­szakszervezet járási elnöke. Labdarúgást, színjátszást szer­vezett, ma is ő fogja össze a nyugdíjasklubot. Legnagyobb szenvedélye a környék történetének feldol­gozása, a helytörténeti kuta­tómunka. Tavaly télen kezdte írni Szentkút és Mátravere- bély monográfiáját. A honis­mereti szakkörben a gyereke­ket is megismerteti az eddig feltárt adatokkal. Nem tud megválni az isko­lától. Ma is napközis csopor­tot vezet. Portáján gyakran megfordulnak a panaszosok, építési engedély, szomszédi torzsalkodás, egyéb ügyes-ba­jos dolgok miatt, mert a falu­béliek azt tartják, ha senki más, de Ander bácsi meg­mondja. ..! Több mint négy évtizedes munkássága elismeréseként megkapta az Oktatásügy kivá­ló dolgozója címet, a Munka Érdemrend arany fokozatát, a tanácsi, a szakszervezeti, a propagandistamunkáért járó kitüntetést. A KIS KÁRTYÁRA, amely nyugdíjba vonulása alkalmá­ból 1967-ben készült, a követ­kező mondatot írta; „Munká­ra születtem, munkában telik gyönyörűségem.” E gondolat szellemében él, cselekszik a mai napig... Kiss Mária Muzsnay Ákos 1980-ban már dolgozott a salgótarjáni nem­zetközi grafikai művésztele­pen. — Itt kezdtem először szí­nes rézkarcokkal foglalkozni — jegyzi meg. — Kapcsola­tom azonban Nógrád megyé­vel és Salgótarjánnal már öt­hat éves. Több munkámat őr­zi a megyei múzeumok képző- művészeti gyűjteménye, évek óta rendszeresen szerepelek a salgótarjáni tavaszi tárlatokon, ahol grafikai díjakat kaptam, többek között ebben az évben is. A tavaly megrendezett el­ső salgótarjáni országos rajz- biennálén szintén szerepeltem. Semmi túlzás nincs tehát ab­ban, hogy Nógrád számomra jelentőséggel bír, munkássá­gomra hatással van. Muzsnay Ákos 1945-ben Bu­dapesten született. Tanulmá­nyait magánúton végezte 1977 óta állít ki rendszeresen az itthoni és a külföldi tárlato­kon. A kortárs magyar grafi­kát bemutató kiállításokon szerepeltek művei többek kö­zött 1979-ben Athénban, 1980- ban Londonban, Koppenhágá­ban, az NSZK-beli Offenburg- ban, 1982-ben a svédországi Södertaljeban, idén München­ben és New Orleans ban. Egyéni tárlata volt 1979-ben a Stúdió Galériában, 1980-ban Nümbergban, 1981-ben Nagy- bátonyban, tavaly a hamburgi Mensch Galériában és Buda­pesten az erzsébetvárosi kis- galeriában. Díjai közül említ­hetjük a József Attila-pályá- zaton nyert díját, s a NOSZF hatvanadik évfordulójára hir­detett pályázati díjat is. Grafikai munkásságára mindenekelőtt az etikai szigo­rúság a jellemző. Kondor Bel­lával vallja az etika és eszté­tika azonosságát a művészet­ben. s hogy csak ennek tuda­tában érdemes művészetet csinálni. Kagylódíszes vasmacska Az azerbajdzsáni ókori és középkori történelmi múze­um anyagai között nagy he­lyet kaptak a tenger mélyé­ről felhozott leletek. Többek között 13, kagylóval díszített és rögzítő furatokkal ellátott vasmacska — némelyikük sú­lya eléri a 80—90 kilogram­mot is. A Bilgjában nemrég talált kőből készült kikötői horgony is bizonyítja, hogy a mai üdülőtelepülés az ap- seroni félszigeten a közép­korban jelentős kikötő, a ke­reskedelmi hajók pihenőhelye volt. Muzsnay Ákos — Munkásságom arra épül, hogy a szellem szabaduljon ká a palackból — mondja. — Identitászavarokkal küzdő vi­lágunkban, zaklatott korunk­ban hiszek a szellem mozgó- síthatóságában a reális fenye­getettségek ellen, s abban hogy a művészetnek még le­het szerepe az alapvető em­beri es társadalmi létkérdések tisztázásában, ha ez a sze­rep természetesen nem is köz­vetlen. A évezredes mitológiákba, a múltbei kultúrákra sem me­nekül a művész, hanem vá­laszt keres bizonyos alapvető emberi kérdésekre, lehetséges magatartásformák megfogal­mazására. Erről tanúskodik például a Salgótarján közön­sége számára már ismert Ikon című színes rézkarca, vagy a Gondolatok Daedalusról cí­mű cinkmetszetsorozata. Vé­leménye szerint, e szolgálni akaró etikai magatartás nél­kül nincs valódi értelme sem­miféle esztétikai formának, le­gyen az mégoly virtuóz is. Ez a gondolati komolyság, a korszerűséget nem a diva­tossággal — a divatos semmit- mondással — azonosító felfo­gás készteti Muzsnay Ákost arra is, hogy a magyar iroda­lom nagy alkotásai és alkotói felé forduljon kimeríthetetlen ihlető forrás után kutatva. Sok műve versekkel kapcsola­tos. Tervezi, hogy a következő években grafikai mappát ké­szít, amelyben Zrínyi Miklós­tól a kertárs költőkig megfo­galmazza egy-egy számára fontos vers grafikai parafrázi­sát, tisztelegve egyúttal a nagy életművek előtt. Mindezt a jövő építése, a szellemi tartás erősítése jegyében. Zrínyi például eléggé két­ségbe lehetett esve korának mostoha hazai viszonyai között s erre minden oka megvolt — jegyzi meg. — Mégis, a súlyos gondok ellenére — vagy ép­pen ezért — életével, munkás­ságával előrevitte a magyar­ság sorsát, a kelet-európai ügyet. De ezt tette a későbbi­ekben minden nagy írónk és költőnk is. Illyés Gyula gon­dolatával élve, kicsiben érez­tek és nagyban láttak. Ezért voltak nagyok és marandó- ak tetteik. Ezt a magatartást szeretném példaként fölmutat­ni e grafikai sorozatommal én is, a magam szerény eszközei- veL Tóth Elemér Balassagyarmat Rendezvények szabadtéren Megyénkben rendkívül ke­vés helyen nyílik lehetőség sza­badtéri kulturális rendezvé­nyek tartására. A kevesek közé tartozik Balassagyar­mat. A Palóc-ligeti szabadté­ri színpadon a Mikszáth Kál­mán Művelődési Központ nyaranta rendszeresen szer­vez előadásokat. Az idén már koncertezett itt az Edda, Mo- liére Botcsinálta doktor cí­mű vígjátékát bemutatták a színművészeti főiskolások. Az újabb szabadtéri rendezvény időpontja július 12-e; ekkor a Hobo Blues Band együttes koncertezik Még élünk cím­mel. Katona Klári és a Sa- turnus együttes Titkaim cí­mű programja július 23-án hallgatható meg. A szabadté­ri programok augusztus 20-án fejeződnek be a Korái együt­tes koncertjével. MIVÉGRE HÁBORÚ?! Érdekek ütközése egy víziszinpadon MÁS IS AKART VALAMIT Hiába a városi életmódtól való elszakadás jelszava, az üdülők többsége nem csupán pihenésre vágyik. A csend, a természeti környezet, a víz, a napfény, önmagában kevese­ket elégít ki. Az idegenforgal­mi szempontból frekventált települések számos szabad­idős-szolgáltatással várják vendégeiket. A Nógrád megyei Bánk is igyekszik mindinkább eleget tenni ennek az igény­elek. A községben üdülőket —- és persze a környékbeli lakossá­got.— a. rétsági Asztalos Já­nos Művelődési Központ látia él kulturális programokkal. A járási intézmény nyaranta rendszeresen szervez szabad­téri programokat a Bánki-tó partján lévő viziszínpadra. E programok ugyan csak a hét végekre korlátozódnak, de a „Bánki-nyár” elnevezésű ren­dezvénysorozat így is évről évre gazdagabb. Sikerét évek óta garantálja az is, hogy hincsen párja, vagyis a szó­rakozást keresőknek Bánkon nincs más választása... Vagy beérik a művelődési központ által nyújtott kínálattal, vagy nem szórakoznak. Idén első ízben azonban egy másik szerv is kidolgozott egy programtervet a bánki tópartra. A „háború” a ter­vek egyeztetésekor robbant ki. Látszólag a víziszínpadon tartandó rendezvények idő­pontjáért folyt a csata, de — i niit azt látni iogiuk — va­lójában érdekek ütköztek és ütköznek ma is. Mondják, egy háborúnak csak győztese le­het, nyertese nem. Mi azt re­méljük, ennek a harcnak máris van nyertese; a közön­ség. De hát akkor mivégré a háború? Erre kerestük a vá­laszt a csatázó feleknél. ELMARADT MEGLEPETÉS A „Bánki-nyár” rendezvé­nyeit felsoroló szórólap legte­tején öklömnyi betűkkel hi­valkodik az első előadás cí- mg.: „Hárman a slamasztiká- ban”. Alatta a következő nagybetűs cím: „A birodalom visszavág”. Csak a figyelmes szem fedezi fel, hogy a két filmvetítésre invitáló cím között van még szöveg: „Jú­nius 19. vasárnap. A KISZ járási bizottságának tóparti randevú című műsora (Belépőjeggyel vagy bérlet­tel látogatható)" Mindez ap­ró betűkkel pontos idő­pont-megjelölés nélkül... A szórólapokat a rét­sági Asztalos János Művelő­dési Központ nyomtatta. De ne legyünk igazságtalanok! A já­rási KISZ-bizottság három rendezvényre tervezett soro­zatának egyes eseményeire kü­lön is készült meghívó, ugyan­csak a művelődési intézmény közreműködésével. Valódi közreműködésről — együtt­működésről — persze szó sincs. A művelődési intézmény nem vállalt a KISZ-szel közös koc­kázatot! Az első két rendezvény „si­kere” igazolni látszott az in­tézmény döntését. A június 19-i program a víziszínpadon vízbe, pontosabban esőbe ful­ladt. (A műsor egy részét vé­gül is a rétsági művelődési központban tartották meg.) Elmaradt a beharangozott meglepetés a július 2-án meg­rendezett „Diszkóvarázs” cí­mű műsorból is. A négy ve­zető lemezlovas közreműködé­sével megtartott tóparti ran­devú így is csak épphogy ..hozta az árát” az első — egész napra tervezett — prog­ram deficitét azonban nem tudta pótolni. A KISZ-esek mindkét rendezvényre ezernél több fia falt vártak, de most már a július 16-ra meghirde­tett P. Mobil koncerttől is tartanak kissé SZÁNDÉKOK ÉS... — Nagyon úgy fest a dolog, hogy kudarcot vallottunk! — mondja Both József járási KISZ-titkár — Pedig az el­képzelést ma sem tartom el- hibázottnak. A művelődési központ által szervezett bánki programok többféle igényt elégítenek ki, de ezen belül kevés a kifeje­zetten fiataloknak szánt ren­dezvény. MN ezt úgy szeret­tük volna pótolni hogy egy­úttal aktivizáljuk is a járás KISZ-eseit. A jelek azt mutat­ják, hogy fiataljaink valóban érdektelenebbek annál, mint azt feltételeztük. A művelő­dési központ eddig is ezzel érvelt, csakhogy — vélemé­nyem szerint — eddig nem adott alkalmat ennek leméyé- sére. Ezt nekünk kellett tehát felvállalnunk, amikor hozzá- kezdtünk a szervezéshez. Tény, hogy nekünk az effaj­ta műsorok rendezéséhez nin­csenek tapasztalataink. Talán azoknak is igazuk van, akik szerint túl sokat akartunk markolni. De legalább meg­próbáltunk valamit .. és ma sem fogadom el, hogy az lett volna jobb, ha nem csiná­lunk semmit. Hogy a művelődési központ kérésünk ellenére — miért zárkózott el az együttműkö­déstől? He nem taiálod ki, akkor kérdezd meg tőlük... 1 ... SZÁMÍTÁSOK Girastk Károly, a rétsági Asztalos János Művelődési Központ igazgatója realista. És érthetően magabiztos is, hisz az első két rendezvény alap­ján nem kell tartania attól, hogy a KISZ-esek megdöntik intézményének monopolhelyze­tét a bánki víziszínpadon. — Több éves tapasztalatból tudom, mit bír el Bánk. Ed­digi legnagyobb rendezvé­nyünkön — egy jói időzített Omega koncerten — kétez­ren voltak, és ez jelenti a le­hetőségek felső határát, Meg­jegyzem ennek a tömegnek az elhelyezése és felügyelete már problémát is jelentett. Amire a bánki tópart alkalmas, azt intézményünk ki is használ­ja. Nagyobb rendezvényekre egyelőre nem adottak a fel­tételek. A tóparti randevúk kétség­telenül jól szolgálhatnák azt a célt, hogy növekedjék a KISZ tömegbefolyása. Csak­hogy köztudott; a KISZ-nek nincs akkora tömegbázisa, hogy Ilyen mérvű akcióra mozgósítani tudna. Mármost, ha az volt a cél — márpedig az volt —, hogy a KISZ zász­laja lobogjon a rendezvény felett, akkor nem lett volna szabad ekkora kockázatot vál­lalni, hisz a KISZ-nek sem anyagilag sem erkölcsileg nem lehet mindegy. hogy rendez­vényének milyen a fogadta­tása. Miért nem vállaltunk együtt­működést? Mert tudom azt, hogy egy ilyen rendezvény milyen aprólékos technikai és szervezési követelményeket támaszt. .Egy ilyen rendez­vénysorozat pénzügyi lebonyo­lítása — a szabályok kor­rekt betartása — is sok buk­tatót rejt magában. Mivel a pénzügyi követelések jelentős része szabálytalan, a mi in­tézményünk például eleve nem fogad hakni műsorokat Ha tehát mi magunk nem vállalnánk erkölcsi felelős­séget egy ilyen rendezvényért, akkor miért vállalnánk azt fel egy együttműködés kereté­ben. Másrészt azért sem lelke­sedtünk az ötletért, mert ezek a KISZ-rendezvények a mi koncepciózus programjaink rovására zajlanak. A „Bánki- nyár” szaba didős-program iái egymást» épülnek. Eleinte filmvetítésekkel .'.szoktatjuk” szombatonként a víziszínpadra a közönséget, később komo­lyabb programokat — színhá­zi előadásokat, hangversenye­ket — rendezünk. A lényeg, hogy minden szombaton sze­retnénk adni valamit, még­hozzá — egy könnyűzenei koncert kivételével — ellen­szolgáltatás nélkül. A KISZ bérleteket és 50 forintos belé­pőjegyeket árult, nem csekély anyagi haszon reményében. Természesen mi is „kalapo- lunk” de nem a nézőknél, hanem különböző szerveknél Némileg etikátlannak tartom, hogy amikor mi a közműve­lődési céloknak akarjuk meg­nyerni a közönséget, akkor a bánki szombatok iránt álta­lunk felkeltett érdeklődést meglovagolva, —, mások a közönségen akarnak nyerni. * Egy hangverseny és egy filmvetítés tevődött későbbi időpontra két tóparti randevú miatt. A szombat esténként víziszinpad felé igyekvő fiata­lok — és kevésbé fiatalok — azonban csak az eget kémle­lik. Ők csak az égi háború­ban látnak veszplvt. ’ Pintér Károly 4 NÓGRÁD — 1983. július 9., szombat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents