Nógrád. 1983. július (39. évfolyam. 154-180. szám)

1983-07-24 / 174. szám

A szurdok! majorban lá­zas igyekezettel helye­zik biztonságba az utol­só terményszóllítminyokat. Az aratás a vége felé közeledik a kazári termelőszövetkezet­ben, bár még sűrűn fordul­nak a jókora tehergépkocsik a gabonatáblák és a -tároló között, zúgnak a tisztítók, sis­teregnek a szállítószalagok, gyüiik a kenyérnekvaló. LÓRÓL UAZ-RA Kovács Gyula és Nagy Im­re egy sárga rakodógép kö­rül ügyködnek annak kezelői­vel együtt. Mindketten alapí­tó tagjai a kazári termelő- szövetkezetnek, ami annál is furcsább, mert alapító tagok­nak túl fiatalnak tűnnek. — Pedig iay van _ töröl­h eti a kezét Kovács Gyula. — Tizenhat éves voltam, amikor 1959-ben megalakult a közös gazdaság. Együtt kezdtünk Imrével. Azóia kereken huszonnégy fev telt el, s bizony sok min­den megváltozott a gazdaság háza táján. Az emberek több­sége azonban maradt. Igaz, már csak hét alapító tag ta­lálható az aktívak között — a többi nyugdíjba ment — de sokan 15—20 éve keresik kenyerüket ugyanitt. — Most ezzel járok _ mu­ta tja büszkén /Kovács Gyula a hatalmas szürke LIAZ te­herautót. — Megrakóttan, pót­kocsival csaknem 30 tonna. A kocsiról lerí, hogy gaz­dája szereti, ami nem is cso­da, hiszen ezzel keresi a ke­nyerét. — Emlékszel — kérdi Nagy Imre — mikor annak idején tizenévesen lóval szárítot­tunk? Nem gondoltuk volna, hogy valamikor ilyet veze­tünk. — Azt se felejtsd el,' hogy közben traktorosok voltunk és kombájnoztunk is. —. Van olyan gép egyálta­lán, amit még nem vezettek? —- kíváncsiskodom. — Hát nem sok. ILONKA NÉNIT SZERETIK. A két „országúti csatahajó” vezetőjével valami csönde­sebb és kevésbé poros helyet keresünk a beszélgetésre. Er­re pedig legalkalmasabb a mérlegház, főleg, hogy hűvö­sebbnek is tűnik. Ráadásul itt találjuk Viczián Jánosnét, aki szintén az alapítók közé tartozik. Az őszülő hajú asszony gya­nakodva méreget minket, mi­kor bevonulunk rezidenciájá­ba. Nem mintha a kopottas berendezést, a billegő széke­ket, vagy a hídmérleget fél­tené, egyszerűen csak ismeri a nagyhangú, vígkedélyű, temperamentumos gépkocsi- vezetőket. Ha egyszer kinyit­ják a szájukat... — Bejönnénk, ha megenge­di Ilonka néni — újságolják a jó hírt. — Ilonka néni a pártalapszervezetünk titká­ra. Igaz, egyikünk sem párt­tag, de Ilonka nénit szeret­jük — tudatják a legfonto­sabbat. Amitől Ilonka néni­nek még gyanúsabbá válik a jelenlétünk. — Szóval arra kiváncsi — szegezi nekem a kérdést a jól megtermett, csupaizom Nagy Imre — hogy mi tart itt min­ket majd negyedszázada a szövetkezetben? Hát biztos nem a 14 forintos órabérem, annyit mondhatok... Üdülési lehetőséget Korábbi üdültetési lehető­ségeit idén tovább bővítette a Nógrád megyei Vendéglátó Vállalat. Újabban Egerben és Balatonfenyvesen is nyaral­hatnak a dolgozók az ott le­kötött bérleményekben. Ezek mellett a debreceni bérelt és a hajdúszoboszlói saját üdülőt vehetik igénybe a vendéglátó­sok szabadságuk idejére. Az üdülők turnusonként 36 sze­mélyt fogadnak és teljes ki­használtsággal működnek. Ezen túl csereüdültetési kap­csolatot létesített a vállalat a besztercebányai vendéglátó­vállalattal. Eszerint tíz na- $ig a Nógrád megyeiek közül 15-en a Klariki község mellet­ti hegyekben, a testvérválla­lat dolgozói pedig Hajdúszo­boszlón nyaralhat»«^ — Te, te _, néz a mennye­z etre a párttitkárasszony, hát­ha le akarna szakadni. — Nem tízezer forintot kerestél a múlt hónapban is? — De a kocsim hozott vagy 300 ezret a gazdaságnak! EGY SÖR IS SOK — Hajnaltól késő estig úton vagyunk — segít be Kovács Gyula. _ Ülne be egyszer m ellém, mit jelent levinni egy rakomány salakot Szom­bathelyre, visszafelé meg kő­port, vagy sódert fuvarozni, — Ha este megiszom egy sört, kikészülök tőle — teszi hozzá kollégája. Azelőtt, mi­kor lóval jártam, egy demi- zson bor sem ártott meg! Nekünk már háromszor el kellett volna mennünk In­nen.... — ....csak nem akarunk, meft ezt szoktuk meg — bó­logat társa. Na tessék! Csak most tu­dom meg, miért dolgozik va­laki negyedszázada egy he­lyen. De ezzel még nincs vé­ge. — Nagyon rendes emberek — magyarázza Ilonka néni, mintha bárki is az ellenke­Alapítók zőjét gondolta volna. — Mind­ketten kiváló dolgozók, Ko- •vács Gyulának már lassan meglesz az egymillió kilo­métere balesetmentesen... — De a pénzt, meg a jel­vényt még a 750 ezer kilo­méterért sem láttam! — for­ty an fel a milliomos. — ....ősszel meg jutalomút- ra megy a Szovjetunióba. De ez még titok. Most már az is, hogy ka előtt.... A TÖNÖK KONDIJA Sokat törődnek az em­berekkel a termelőszövetke­zetben — folytatja Viczián Jánosné. Amazok ketten, meg azt lesik, melyik szavába tud­nak belekötni. Nem komo­lyan, amúgy derűsen, csipke- lődően. — Most tervezünk a Váci Kötöttárugyár kazári gyáregységével, meg a ta­náccsal közösen egy üzemi étkezdét. — Arra nagy szükségünk van — forgatja a szemét Ko­vács Gyula. — Tudja hol eszünk? Menet közben az au­tóban. — Vannak itt mások is rajtatok kívül. Nekik kell. — Itt jön a főnökünk — böknek meg, mire Ilonka né­ni gyorsan elkezd búzát őröl­ni a kávédarálón, mert ami most jön, ahhoz képest az eddigi csak mesélgeíés volt... — Mennyit kerestek tavaly az autóink? — kérdik a piló­ták, akik közül az egyik a kályhán ül, a másik az ab- lakmélyedésbe kuporodott. Onnan lesik a szállításveze­tőt. — Egyenként két és fél mil­lió forintot. — Na ugye? — Mit na ugye? Ennek kaptátok a 3,1 szá­zalékát. — Aki meg kis teherautó­val jár, az meg öt százalékot kap... — Vegyétek kitüntetésnek, hogy ti ülhettek a legnagyobb és legújabb kocsikon!—eme­li föl hangját a főnök. Erre aztán hirtelen nem is lehet mit mondani, így tak­tikát váltanak: — Nézze meg milyen kon­diban van a főnök — súgja egyikük. — Rólam meg le­esik a nadrág... Most a szállításvezető, Sza­bó István emeli égre a te­kintetét: — Látja milyenek? Ráadá­sul szaladgálnak az elnökhöz, hogy kiborítom őket! De, hogy velem mit csinálnak tizen- ketten. azt el sem tudja kép­zelni. Főleg ez a kettő! Ha nem látnám az arcu­kat, azt hinném mindjárt egy­másnak esnek. — Ha nem tetszik itt, el­mehettek a bányába dolgozni! — Na tessék, mindig ezzel jön. — Mert tudja, hogy úgy­sem megyünk el, — Nem ám, mert ott sem kapnátok többet. — Meg is dolgozunk érte. Vagy nem? — Senki sem mondta zárja le a vitát a szállítás­vezető. — Meg is kapjátok érte ami jár, kiváló dolgozók is vagytok, Gyula meg most kapott 40 ezer forint kamat­mentes lakásépítési kölcsönt a termelőszövetkezettől.-— .... amit vissza kall fi­zetnem ! — ...naná’ — Meg alá is írattak velem még néhány évet... — ... mintha nem lenne mindegy; úgysem megyünk el! — Mondtam, hogy rendes emberek — kapcsolódik be a beszélgetésbe Viczián Já­nosné. — Hogy aratás alatt is mennyit dolgoztak. kora reggeltől késő estig. És min­dig jó hangulatuk volt. — Azt el is hiszem — mon­dom és komolyan is gondo­lom, mert ilyen kemény, rá­menős, jó szakembereknek csakis jó hangulatuk lehet. Hogy nagy hangjuk van? Egész napokat, száz kilométe­reket töltenek egy tehergép­kocsi fülkéjébe zárva Mikor beszélgessenek, vitázzanak ? Nyíltan teszik. Emberien. ÖK MEGTEHETIK Megtehetik, ök akkor is ott álltak az eke szarvánál, amikor csak egy ló árválko­dott előtte. Most ne tennék, mikor több száz lóerő dübö­rög alattuk? Amit az ő két kezük munkája teremtett meg. Erre gondolok amikor el­köszönünk egymástól és Vi­czián Jánosné, aki mellesleg, hogy magtáros, párttitkár, már nekem, is Ilonka néni. Egyéb­ként a Munka Érdemrend bronz fokozatát érdemelte ki. De ezzel nem szeret dicse­kedni.. A zzal inkább, hogy fi is ott volt a kazári ter­melőszövetkezet születé­sénél. — Csak a nyugdíjtól félek. Már nem sok van odáig. Mit fogok otthon csinálni? — Majd visszajár dolgozni, ha kedve tartja — próbálom vigasztalni. — Az biztos — válaszolja és fordul is vissza, mert is­mét gabonával teli teherautó áll a mérlegre. Zilahy Tamás Kiapadhatatlan forrás „Alapvető érdekeink, céljaink közösek, kap­csolataink a kölcsönös tisztelet és bizalom, a népeink közti barátság jegyében fejlődnek” - jelentette ki a magyar párt- és kormányküldött­ség tiszteletére a moszkvai Kremlben adott dísz­vacsorán Kádár János. Szavai jól jellemzik a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság vi­szonyának jellegét és azt a légkört is, amely­ben a delegáció szovjetunióbeli látogatására sor került. A magas szintű szovjet-magyar találkozóknak több évtizedes hagyományai vannak. Hogy csak a legutóbbiakra utaljunk: 1974-ben ugyancsak Kádár János vezetésével járt hasonló küldött­ség a Szovjetunióban, és látogatását öt évvel később legfelsőbb szintű szovjet delegáció vi­szonozta hazánkban. A párbeszéd természete­sen ezután is folyamatos volt. Erre jó alkalmat kínált az SZKP XXVI. kongresszusa, majd a Szovjetunió 60 éves jubileuma alkalmából Moszkvában tartott ünnepségsorozat, valamint több két- és többoldalú tanácskozás. Mindez - mint Jurij Andropov pohárköszöntőjében megál­lapította — „...abból az objektív szükségszerű­ségből adódik, hogy tovább fokozzuk országaink együttműködésének hatékonyságát, és lényege­sen magasab, úgy mondanám, minőségileg új szintre emeljük.” A Kádár János vezette küldöttség mostani moszkvai tárgyalásai annak az általános elvi platformnak a rögzítését, újbóli megerősítését szolgálták, amely országaink sokrétű együtt­működésének alapjául szolgál. Jurij Andropov ezzel összefüggésben kiemelte, hogy a véle­ménycsere megerősítette nézetazonosságunkat és szándékaink egységét. Azok a különbségek, amelyek a Szovjetunió és Magyarország eltérő nagyságrendjéből és adottságaiból magától értetődő természetes­séggel következnek, nem akadályozzák ezt az alapvető egyetértést, a módszerbeli eltérések pedig kifejezetten gazdagítják közös tapasztala­tainkat. „Mi természetesen nem ajánlhatjuk és nem is ajánljuk senkinek sem egyes megoldá­sainkat, hiszen ezek a mi sajátosságainkból kö­vetkeznek, azoknak felelnek meg. De ha más országok kommunistái úgy ítélik meg, hogy vannak közöttük használható tapasztalatok, ez nagy megtiszteltetés számunkra" — mondotta az általános törvényszerűségek és a nemzeti sajá­tosságok összefüggéseiről szólva az MSZMP KB első titkára csütörtöki moszkvai sajtóértekezle­tén a Pravda munkatársának a kérdésére vá­laszolva. Teljes volt az egyetértés a politikai, gazdasá­gi és egyéb kérdésekről folytatott tárgyalásokon abban, hogy a magyar—szovjet kapcsolatok né­peink érdekeivel összhangban sikeresen és dina­mikusan fejlődnek, és hogy barátságunk felbe­csülhetetlen értékű, kiapadhatatlan erőforrás hazánk számára. A Szovjetunió hagyományo­san a legfontosabb gazdasági partnerünk, amellyel külkereskedelmi forgalmunknak har­madát bonyolítjuk le. Tavbly az árucsere-forga­lom megközelítette a 8 milliárd rubelt. Különö­sen nagyra becsüljük a szakosítás és kooperá­ció területén a közútijármű-gyártásban, a tim­föld- és alumíniumgyártásban, az agrokémia és az atomerőművi gépgyártásban elért eredménye­ket. Noha az ilyen magas'szintű találkozók nem elsősorban konkrét gazdasági megállapodások aláírását szolgálják, feltétlenül örvendetes, hogy a látogatás napjaiban több ionics gazdasági egyezmény született, mint például a nagy múltú timföld- és alumíniumegyezmény 1990-ig szó­ló meghosszabbítása, a kukoricatermesztésben, a baromfitenyésztésben, valamint a szovjet köny- nyűipar rekonstrukciójában való együttműködé­sünk kiterjesztése. A tárgyalásokon kidolgozták az 1986-90-es évekre a tervegyeztetés alapel­veit, s elhatározták, hogy 1995-ig meghosszabít- ják a gyártásszakosítási és kooperációs progra­mot. Alkalmat adott a moszkvai látogatás a nem­zetközi helyzet áttekintésére, a főbb európai éj világproblémákkal kapcsolatos közös álláspont kifejtésére is. Itt kiemelésre kívánkozik, hogy mind szovjet, mind pedig magyar részről hang­súlyozták az enyhülés vívmányai melletti elköte­lezettséget, a két fél egyetértését abban, hogy a nemzetközi helyzet további romlásának a megakadályozását központi kérdésként kell ke­zelni. Az úgynevezett eurohadászati fegyverzet­ről szólva Jurij Andropov aláhúzta: „nem a rakéták számának növelése vezet előrehaladás­hoz, hanem az a törekvés, hogy megtalálják a kölcsönösen elfogadható döntéseket..." nemcsak a két szocialista ország, hanem az európai és a nemzetközi stabilitás érdekei is ezt kívánják. A tárgyalásokról kiadott dokumentumok és a két fél vezető képviselői beszédeikben nen? hagynak kétséget afelöl, hogy egyrészt a szo­cialista országok nem engedik meg a törté, nelmileg kialakult nemzetközi erőegyensúly meg­sértését, másrészt viszont továbbra is bíznak a tárgyalások, köztük az amerikai-szovjet fegy­verzetkorlátozási tárgyalások lehetőségeiben. E tárgyalásokon a szocialista országok célja egy olyan megállapodás elérése, amely — Kádár János szavaival élve — „minden érdekelt fé( egyenlő biztonságát garantálja a fegyverzet alacsonyabb szintjén". * A magyar párt- és kormányküldöttség láto­gatásának eseményeit nap mint nap magunk is nyomon követhettük a rádióban, a televízióban: oz újságok hasábjain. Jóleső érzés volt íáini, hogy a szovjet emberek milyen meleg szer-tet­tel fogadták képviselőinket, hogy a tárgyalások milyen szívélyes, baráti légkörben folytak. Mint ahogy immár a látogatás eredményei alapján jóleső érzés tudni, hogy országépitő munkánk­ban és nemzeti tevékenységünkben a Szovjetunió továbbra is biztos támaszunk. Az Egyetértés Szocialista Brigád NÖGRÄD IV. típusú szek­rénysorolt végszerelését végzi a balassagyarmati Ipoly Bú­torgyárban. Műszakjuk alatt harminc-negyven garnitúra kerül le készen a futószalagról. (ba) Korábban érik a fűszerpaprika A fűszerpaprika fejlődése a szokottnál két héttel előbbre tart a Tiszazugban. A növény a meleg tavaszi időjárásnak köszönhetően tíz nappal ko­rábban kikelt, s noha egyes helyeken, mint. a mezőhéki Táncsics Tsz-ben és a Héki Állami Gazdaságban szélverés érte az ültetvényeket, a pap- ' rika túlnyomórészt regenerá­lódott. A tartós szárazság mi­att korán, májusban megkezd­ték a rendszeres öntözést s nagy gondot fordítottak a nö­vényápolásra. Mivel a fűszerpaprika meg­lehetősen kézimunka-igényes növény, az egész termőterüle­tet, több mint 400 hektárt a háztáji gazdaságokra, illetve a részesművelőkre bízták, csa­ládi brigádok ápolják az ér­tékes fűszernövényt, s ők gon­doskodnak a paprikacsövek betakarításáról is. A termés ezúttal is a me­zőhéki Táncsics Tsz korszerű üzemébe kerül, ahol szárítják,, és onnan szállítják feldolgo­zásra a paprikaiparnak. Ez a gazdaság a Tiszazug legna­gyobb fűszerpaprika-termelője, kétszáz hektáron termeli az ételízesítő alapanyagát. Épül az iskola Nőtincsen Nemrégiben ven­dége volt a Nőtincsi közös Tanács Végre­hajtó Bizottságának. A meghívott a NOMBER képvise­lője, ez a vállalat a gondozója a község­ben épülő nyolc tan­termes iskola min­den ügyének. Mint a helyszínen kiderült, az építke­zés jó ütemben ha­lad. Czellahó László, a rétsági ÉPSZÖV igazgatója mutatta be a főépületet, ame­lyik már tető alatt van. Jelenleg általá­ban negyven ember dolgozik # külső- belső szerelési mun­kákon. Nincs gond az építési anyagok, a nyilászárók körül. A jó előkészítésnek kö­szönhetően az építők tartani fogják a ha­táridőket — jövő szeptemberben már itt kezdhetik a ta­nulást a környék ál­talános iskolásai. A korszerű, min­den kényelemmel fölszerelt épületben — 28 és fél millió forintba kerül majd — a nyolc tanter­men kívül helyet kapnak a szaktan­termek, előadóter­mek, a kétszáz ada­gos konyha és egyéb szociális létesítmé­nyek. Szeptemberre elkészül a száztíz négyzetméteres tor­naterem is. Bőviben a helynek itt nem lesznek a gyerekek, de a jelenlegi forin­tok csak ekkora épü­letre elegendőek. A szerkezet azonban olyan, hogy később minden gond nélkül bőinthető, hiszen a lakosság előtt is sze­retnék majd meg­nyitni. Az építés végösz­szege adott, a szer­ződések papírra rög­zítették a feltétele­ket. A kivitelezőnek jól fölfogott érdeke, hogy a jelenlegi árak mellett fejezhesse be az épületet — ehhez pedig ponto­san tartania kell ma­gát a vállalt határ­időkhöz A meghívottak és a végrehajtó bizott­ság tagjai örömmel nyugtázhatták: ti­zennégy hónap múl­va már az új isko­lában szólítja az osztályterviekbe a gyerekeket a csöngő. Ipari zsebkönyv, 1982 A n„.gyar iparban tavaly, illetve 1975 óta végbement változásokat gazdag szám­anyaggal, színes grafikonokkal mutatja be az új zsebkönyv. Ismerteti az ipar szerepét és helyét a népgazdaságban, majd összefoglalja a legfonto­sabb eredményeket. Ezután részletesen tartalmazza az ipar szerkezetére, a termelés­re, a termelékenységre, az árak alakulására vonatkozó adatokat. Külön fejezet fog­lalkozik az anyag- és ener­giafelhasználással és a mű­szaki-technikai színvonallal, ezen belül is a beruházások­kal. A munkaügyi adatok között helyet kapott a munkaerőhely­zet, a bérek és keresetek, vala­mint a balesetek alakulásá­nak vizsgálata. Ezután rész­letesen számot ad a Kötet az Ipar pénzügyi és jövedelmező­ségi mutatóiról, ágazatonként kimutatva az exportjövedel- mezőséget is. A legfontosabb számadatok regionális bon­tásban is szerepelnek. A nemzetközi adatokat tar­talmazó rész lehetőséget nyújt iparunk összehasonlítására a világ és a KGST-tagországok eredményeivel. | NÓGRÁD - 1983. július 24., vasárnap 3 /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents