Nógrád. 1983. július (39. évfolyam. 154-180. szám)

1983-07-02 / 155. szám

Új feketemészkő-lelőhely Víztározó harmincezer hektárhoz Ä Volgán túli sztyeppén fel­épült a nyepokojevi víztározó, amely egyelőre még nem sze­repel a szaratovl terület tér­képén, A mesterséges tó 50 millió köbméter édesvíz be­fogadására lesz alkalmas és ezzel a mennyiséggel 30 ezer hektárnyi mezőgazdasági terü­let öntözésének feltételeit te­remti meg. A tározó feltölté­se mór megkezdődött. Ez a víztározó az első abban a mesterséges tórendszerben, amely a szaratovi csatorna és leágazásai mentén épül. A vízügyi szakemberek most ér­keztek el egy második 60 millió köbméter kapacitású víztározó építésének beí.iező szakaszához. Kirgizia déli részén, a Csat- kali hegygerinc nyúlványai­ban különleges feketemészkő- lelőhelyet találtak a geológu­sok. Az értékes természeti kincs kitermelése megkezdő­dött. Előzetes számítások sze­rint a gyönyörű burkoló­anyag készletei meghaladták a tízmillió köbmétert A met­róállomások. színházak, szál­lodák. emlékművek díszítésére használták maid fel. Az! omszki építőanyag-ipari kom­binát bázisán üzemet létesí­tettek a burkolólapok előállí­tásához. Benzint takarít meg A Grúz Tudományos Aka­démia gépészeti intézetében a szakembereknek sikerült a motorok porlasztóiét korszerű­síteniük, s a benzinfogyasz­tást — a kapacitás csökkenté­se nélkül — 5 százalékkal mérsékelniük. Ezzel az újí­tással növekszik a gépkocsik két javítás közötti futási ide­ié. s kevesebb a légkörbe ke­rülő kipufogógázok mennyi* sége. A tömör üzemanyag-elzá­ró szerkezetet a karburátorra szerelik. Az ereszkedőkön, a jelzőlámpák és a megállóhe­lyek előtt, az autó fékezésé­nél a motor kapcsolja be a szerkezetet, MUNKASARCOK Az apa nyomdakaiban Hatalmas kezeit az asztal lapján nyugtatja. Akkorák azok a tenyerek, mintha tu­lajdonosuk a világ egyik leg­nehezebb fizikai munkáját vé­gezné. Pedig dehogy: Juhász Tibor dolga az egyik legfino­mabb. — Mintakészítő vagyok a salgótarjáni síküveggyárban. Ez a szakmám, bár nyugodtan elmehetnék kőművesnek vagy ácsnak is, aztán autószerelő­nek, gépkocsivezetőnek, mert kevés az a mesterség, amihez ne konyítanék egy kicsit. Es nem is amatőr szinten. A gyárba apám vitt be, szegény. Nyugdíjazásáig a kemencék­nél dolgozott, virtusos fajtájú volt a munkában. Mikor a ke­mencében meg kellett fordíta­ni a levegőt, félmeztelen má­szott be az alagútba, ahol még az inget és kabátot vise­lő társának is, ennyi gönc alatt, perzselte a bőrét a hőség. Ke­mény ember volt, sajnos, a veszte is ez lett. Átizzadt tes­tét gyakorta csapta meg a ke­reszthuzat, először csak Rö­högni kezdett, de aztán súlyo­sabbra fordult a dolog. Sok, rövldebb-hosszabb Ideig tartó betegeskedés után tizennégy évvel ezelőtt halt meg. Mikor elvégeztem az általá­nos iskolát, ő mondta: Gyere be fiam velem a gyárba, nézz körül, s ha valami megtet­szik, tanuld azt ki! Jó, biztos helyed lesz, erre megeskü­szöm. Így is lett: huszonhar- madik éve hogy mintakészítő­ként felszabadultam. Nagyon szép szakmát választottam, amihez elengedhetetlen a nagy figyelem, a nyugodt, értő kéz, a precizitás, hiszen egy-egy forma elkészítésekor tized- meg századmilliméteres tűrés­határok között kell dolgoz- nuk. Itt nem lehet tévedni, hi­szen annak a gyártás során sú­lyos következménvei lehetné­nek. Képzelje csak el, meny­nyi kár származna abból, ha — mint most éppen ezen dol­gozunk —, rossz munkánk nyomán szériában készülnének a nagy értékű gépkocsi-szélvé­dők. — Az életben is ilyen pre­cíz? — Igen. És ez érthető, hi­szen mindennapjaink fő ré­sze a munka, nem lehet egyi­ket a másiktól elvonni. És ez így jó, így természetes. — Mondják, hallottam a gyárban: fiatal kora ellenére nagy megbecsülésnek, tiszte­letnek örvend... — Hát... se egyiket, se má­sikat ne vigyük túlzásba! Mert az ifjú titulust is meg­ette már a fene, hiszen negy­venéves vagyok, aztán meg, hogy ki mit tart rólam, lehet, nem ilyen egyértelmű. Az azonban bizonyos hogy jól ki­jövünk munkatársaimmal, s a környezetemben nem tudnék akár egyetlenegy embert sem mondani, akivel nézeteltéré­sem lett volna. Persze az igaz, hogy a rendet, fegyelmet, munkát szeretőket a magam­ban felállított „rangsor" ele­jére helyezem. Nekem, s gon­dolom másoknak is, ez így természetes.., A csoportban, amelynek a vezetője vagyok, nyolcán dolgozunk egymás keze alá. Nyolc, különféle tí­pusú, alkatú, érdeklődésű em­ber. De ha a munkáról van szó, márpedig főként ez tart össze minket, függetlenül at­tól, hogy gyáron kívül is, né­ha családosán találkozgatunk, összejövünk egymást még job­ban megismerni szóval, a munkában nincs mese. — Mindig többes számban beszél? — Ha gvári dolgokról esik szó, igen. Hiszen elképzelni sem lehet, hogy egy csapat­munkában csak Ikszet meg Ipszilont méltassuk! Ez nem lenne tiszta, becsületes játék! Márpedig ez erkölcsi alapsza­bály. Hiszen minden sikert közösen érünk el. s egy-egy rosszabbul sikerült nap követ­kezményei is közös gondok. Elhallgat, fészkelődik, men­ne már kifelé, hiszen itthon, a salgótarjáni lakásnál is, ahol beszélgetünk sok a munka. Űjabb szobát told a házhoz, hogy tizenhat éves nagylánya — szakközépiskolába jár —, nyugodtabb körülmények kö­zött tanulhasson. — A régi ház helyére húz­tuk fel ezt a mostanit, még 1961-ben. Szépen berendez­tük, de hát maga is érzé­kelheti változnak időközben az igények. így hát most se­gédmunkása, kőművese, asz­talosa, ácsa vagyok magam­nak. — Szabad idejében is mindig csak a munka? — Dehogy! Fel ne tételezzen már rólam ilyesmit! Mert bár azt tartom, a dolog, minde­nek előtt, de az élethez még más is tartozik. Én, illetve a családom, szívesen járjuk a természetet, feleségemmel együtt pedig puskások ii va­gyunk. Jómagam tizenharma­dik esztendeje vagyok elnöke a Mátra Vadásztársaságnak, feleségem pedig 1976-tól a hollókői egyesület tagja, sőt gazdasági vezetője. Ez aztán az igazi kikapcsolódás. — És szintén igényli a biz­tos kezet. — így igaz. Nem dicsekvés­képpen, de volt már olyan, lehet, még egyszer meg nem ismétlődő esetem, amikor négy lövéssel négy vaddisznót sike­rült leterítenem. Ám ez lehet szerencse, véletlen is. A mun­kában viszont ez megenged­hetetlen. A kitöltött sörrel — bár ez „civileknél” nem szokás — az ügyetlenebb kezünkbe vett po­hárral koccintunk. Balból, ahogy ezt a vadászok hagyo­mányai előírják... Karácsony György Községek társulása Nagyobb önállóságot kérnek a tanácstagok Egy kisközség tanácstagi csoportjának ve­zetőjével beszélgettünk a falu orvosi rende­lőjében. ahol főálláSban férje mellett ő az asszisztensnő. Arról faggatom: milyen konk­rét változásokat jeientett a település életé­ben, hogy a falut néhány éve közigazgatási­lag a szomszéda nagyközséghez csatolták. Pontosabban a falu önálló maradt, csak a tanácsháza költözött a székhelvközségbe. Beszélgetőpartnerem nem panaszkodik, azt mondja, tulajdonképpen azóta is segítik, tá­mogatják a települést, sőt a közös ÁFÉSZ, a téesz még a korábbinál is jobb ellátást biz­tosít. Az emberek mégsem elégedettek iga­zán, valahogy többet, vártak a közös tanács­tól. ha már mindenképpen az egyesülés lát­szott célszerűnek. „Azt gondoltuk, valóban társak leszünk” — fogalmaz a kisközség ta­nácstagja. aki tudja, hogy a székhelyközség­nek is égető szüksége van a kultúrházra. az új iskolára, dehát mindez nekik is kellene. Akárcsak a vezetékes ivóvíz. A pénz persze kevés, s a fejlesztési lehetőségeket abszolút igazságosan, mindenki teljes megelégedésére elosztani szinte lehetetlen. Különösen, ha a társközség tanácstagjai kisebbségben vannak a közös tanácsban, aligha tudják megszavaz­tatni saját falujuk gyorsabb fejlesztését. ÉRTHETŐ AGGÁLYOK Nemcsak egy vagy két község gondjáról van szó: a legfrissebb statisztikák szerint a mintegy háromezer magyar falu közül már több mint 2300 valamelyik közös tanácshoz tartozik, alig 700 községnek, nagyközségnek van teljesen önálló tanácsa. Sokan éles hangon támadják a közigazga­tás ilyen méretű körzetesítését, ami tulajdon­képpen a hetvenes években bontakozott ki. A tanács nélkül maradt kisebb falvak lakói elsősorban nem is az ügyintézés centralizá­lását kifogásolják, hiszen ezen segíthet a he­lyi tanácsi kirendeltség. Nem kell az ügyfe­leknek minden apró-cseprő intéznivalóval a székhelyközségbe utazni, ha a tanácsiak helyben összegyűjtik a kérelmeket, panaszo­kat. s azokat együtt viszik át a szomszédos közös tanácshoz. A lakosság főleg a saját, önálló tanács- testületet hiányolja, ami ha úgy tetszik jel­képes jelentőségű, az emberek szemében a falu szuverenitásának egyik legfontosabb kritériuma. Az állampolgárok tulajdonkép­pen érthetően aggályoskodnak amiatt, hogy a szomszéd faluban ülésező tanács dönt a településük sorsáról, jövőjéről, még akkor Is, ha a tanácstagok között saját választott kép­viselőik is ott ülnek. SAJAT ANYAGI ALAPPAL Történtek kísérletek arra. hogy a községi közös, tanácsok kihelyezett üléseket tartsa­nak az egyes társközségekben, mintegy ez­zel is demonstrálva: olyan településszövetség­ről van szó. amely egyszerre szeretné szol­gálni valamennyi falu érdekeit, fejlődését. Be is vált ez a módszer, közelebb hozta a közös tanácsot a helyi lakossághoz. De az említett gondok, ellenérzések valódi, érdem­leges megoldásáról még mindig nem beszél­hetünk. Milyen változásokra lenne szükség? Azt követelni képtelenség, hogy a kisebb falvak­ban sorra állítsák vissza az önálló tanácso­kat. erre nincs is szükség. Az már viszont megalapozottnak tűnő. jogos javaslat, hogy a társközségek tanácstagjai kapjanak a jelen­leginél lényegesen nagyobb . önállóságot. így az általuk választott testületet a helyi lako­sok a falu igazi gazdáinak tekinthetnék, kü­lönösen, ha azt is látnák, hogy van miről dönteniük. Például saját anyagi alappal ren­delkeznek a legsürgetőbb fejlesztési gondok megoldására, a társadalmi munkák szerve­zésére, támogatására és még sorolhatnánk. Talán felesleges magyarázni, milyen nagy lendítőerőt jelenthetne ez a falvak égetően szükséges fejlesztésében, mennvire megnö­velhetné a tanácstagok presztízsét. Lehet vitatkozni azon, hogy a kisfalvak tanácstagi csoportjait községi elöljáróságnak hívják-e. vagy másként. De az nem lehet vitás, hogy szükség van a döntési hatáskö­rök decentralizálására, már amennyire ez a jelenlegi közigazgatási formák között lehet­séges. POLITIKAI KÖZHANGULAT A tanácstagok szerepe, megítélése alapve­tően meghatározhatja egv-egv kisebb község politikai közhangulatát. Ahol a tanácstag szót tud érteni az emberekkel, meg tudja magyarázni, miért maradt el egy régóta várt fejlesztés, el tudja fogadtatni választóival a nehézségeket is — ott nagy valószínűséggel jó a közösségi élet. Amihez persze szükség­szerűen az is hozzátartozik, hogy a tanács­tag intézkedni is tud választói érdekében.’ eredményesen képviseli a jogos felvetéseket,' sürgeti a reális javaslatok megvalósítását. Még akkor is, ha a tanács történetesen a szomszéd faluba költözött. Ehhez azonban nemcsak közéleti érdek-’ lődés, politikai rátermettség, hanem megfe­lelő hatáskör. Intézkedési jogkör is szükséges.' Deák András Előregyártóit alagútfalazat Az eljárás lényege, hogy az elemek hézagainak kitöltésére is és a falazat és a föld közé — ún. viszkoelasztikus anya­got juttatnak —, maid amikor az elemek relatív mozgása megszűnt, a hézagokat lezár­ják. A kötőanyag a nyomás útjából kitér, tehát kénes az alakváltoztatásra, viszont na­gyobb nyomás esetén megszi­lárdul. és ebben az állapot­ban nagyobb nyomást is ké­pes felvenni. Képünkön az úi eljárással készült alagútfalazatot lát­hatunk. .........................................................................„minin..........Iliim............IIIIIIIIII..........minim...................................................................nnnnninnnni.......................mini..........ni...........................nini........innnnnmn.....................Nimm....................................................................................................................................iimini............inni.............. A cselekvés emberei — És egyre nagyobb a kö­M úlik az idő, de szeren­csére mindig meghozza a maga hasznát. Itt van Kissimon Géza, a balas­sagyarmati húsüzemből, amelynek a hivatalos neve PENOMAH balassagyarmati gyáregysége. Felnőtt, családos ember lett. akinek a város­ban a Jópalócok útján van a családi háza. Két szép gyer­meke és ha az ideje megen­gedi, akkor kiruccan az Ipoly- ra horgászni, vagy elmennek egészen fel Rárósig a család­dal. Azt mondta a múltkor az életéről folytatott beszélge­tés során: — Zsúfolt lett az ember élete. Csak a családdal együtt lehet kipihenni a fáradalma­kat. Az biztos, egy olyan mun­kahelyen, mint az övék, ahol az embereknek naponta kell vizsgázniuk, méghozzá a leg­szigorúbb minőségi ellenőrök, 8 háziasszonyok előtt, az nem kis dolog. Szeles István, a gyáregység párttitkára azt mondta, hogy emiatt, ha nem is kimondva, de örök feszült­ségben vannak az emberek. És mindegy, hogy fizikai-e, vagy valamilyen szellemi mun­kás. Ott volt a pártirodán Kis­simon Géza is, akinek a te­kintetében benne volt Sze­les István állításának igazo­lása, még hozzátette: velelmény, mert az emberek napról napra igényesebbek. Mutatott egy beszámolót, amit a főmérnök ismertetett, a múltkori párttaggyűlésükön. Néhány számadatot emelt ki belőle. Azt például, hogy az első negyedévben százhar­mincnyolcmillió forint volt a gyáregység árbevétele. Eb­ből exportra kilencmillió dol­lárelszámolású forint jutott. Aztán fellelkesülve sorolta, hogy minden körülmény elle­nére kedvező a helyzetük. A gyáregység korszerűsítésére utalva magyarázta: felújítot­ták a marhavágó részleget. A korábbi négyezer vágóállat helyett a dupláját tudják fel­dolgozni. Javult a sertésvágá­si körülmény is. Megszabadí­tották a dolgozókat a nehéz fizikai munkától. Aztán a költséggazdálkodásban elért eredményeket sorolta. majd egyszerűen összefoglalóként mondta: — Szóval, ha megemberel­jük magunkat, megy itt min­den. Csak dolgozni kell —és Kissimonra nézett. — Igaz Géza? Komor volt a tekintete Gé­zának. Az arca sem rezdült, amikor egyetértőén bólintott. Nem kicsi a felelőssége neki sem. Tréfásan mondta Szeles István, a párttilkár, hogy Kis* Simon Géza „civilben” ener­getikus, pártvonalon pedig a titkárhelyettes. Az energia- gazdálkodás szinte meghatá­rozója ennek a gyáregység­nek. Rengeteg tűzifát, fűrész­port, pb-gázt, benzint, gáz­olajat, villamos energiát, vi­zet használnak fel. Csak ví­zért köbméterenként tizen­két forintot kell kifizetniük. Milliókat fizetnek villamos energiáért, amit nem nélkü­lözhetnek, hiszen a hűtőket ez tartja életben. Aztán a gőz­termelés. Ahogyan mondta: enélkül megbénulna a ter­melés. Ez a civil szakmája Kissi­mon Gézának. De ott a párt- munkája is. ő foglalkozik a pártcsoportokkal, egyéni be­szélgetéseket szervez, amely mögött mindig ott a legfőbb cél. hogy jól működjék a gyáregység. A jó működésben aztán minden benne van. A minőségi munka, a takarékos­ság, a fegyelem és sorolja Rosszán a lényeget. Igazán jól érti mit is akar tulajdonkép­pen. Szeles István magyará­zatának beillőn beleszólt sza­vába: — Azért pártvezetőségi tag, hogy tisztában legyen a fel­adatával. Valljuk meg őszintén, tel­jesen igaza volt Kissimon Gézának, amikor azt mondta, hogy egyre zsúfoltabb lett az ember élete. Ilyen gyáregy­ségben dolgozni, a napi fel­adat mellett á pártmegbíza- tést ellátni nem kis teljesít­mény. Mert nem mindig eget­rázó feladatokat kell' megol­daniuk, hanem az aprónak tű­nő dolgokat is. Lépten-nyo- mon eléjük állnak az embe­rek, kérdezik, miért ennyi a fizetés? Vagy házépítési szán­dékukat a pártvezetőségbeli- ekkel beszélik meg elsőnek. Még a családi viszály megol­dásához is segítséget kérnek tőlük. Ezek a kívülállóknak nem nagy ügyek, de azoknak, akiknek ezt el kell szenved­ni, vagy közvetlen érdekeltek, nekik a legnagyobb. És a pártvezetőségi tagok? Ha a bizalmat meg kívánják tar­tani, megfelelően kell foglal­kozni az emberekkel. Azt mondta Kissimon Géza erre: — Nem tudnánk mi ezt másképpen kezelni, mint tesszük. Minden kis részletre figyelve hallgatjuk meg a pa­naszost és intézkedünk... Nem mondta ki, de egészen bizonyos, amit a gyáregység gazdasági vezetői is igazoltak, hogy az emberekkel való bá­násmódjuk egyik mozgatója annak, hogy a feladatait több­ségében jól ellátja a hús­üzem. Egyébként ezt vallotta Dicse István igazgató és Ko­vács Ernő, a gyáregység fő­mérnöke is. Szeles István is megerősítette: — A pártalapszervezet szo­rosan együttműködik a gyár­egység gazdasági vezetőivel. Tegyük hozzá, hogy a párt­vezetőség pedig a dolgozók­kal tart fenn jó kapcsolatot. Itt van erre példának Kissi­mon Géza, aki évtizede már, hogy a gyáregységbe került. Hugyagi fiú. Ott volt valami­kor KISZ-es vezető. Olyan tanítómester mellett tanulta a pártmunkát, mint Sándor János, a községi alapszerve­zeti titkár, aki arra volt min­dig legérzékenyebb, milyen a vezetők kapcsolata az em­berekkel. Szokta mondani: „Az ő bizalmukból, őket szol­gálod. .. ” Ilyen feltűnéssel került a gyáregységbe Kissimon Géza, tmk-lakatosként. Amikor el­romlott valamilyen munka­gép, olyan érzése támadt, hogy most rajta múlik a gyáregység termelése. Ami­kor elcsendesedett az üzem, akkor ment be és átdolgozta az éjszakát. Reggel mikor megérkeztek az emberek, a gépet kijavítva találták. Sze­les István mondta erről em­lékezve: — Azért választottuk a pártvezetőségbe Gézát, mert a munkáján keresztül népsze­rű lett a, gyáregységben, sze­rény magatartásával tiszte­letet vívott ki magának és a munkához való hozzáértésé­vel tekintélyt. A pártvezető­ség minden tagjáról elmond­hatnám ezt. Hasonló Méhes József, Czifra Jánosné, Koka- si István, Fiala Lászlóné, vagy Kazinczl Elemér. De kell is a jó pártmunkás, mert sok a feladatunk... A taggyűlés nemrégen zajlott le. Szép felada­tokat tűztek maguk elé. A lakosság ellátásának javítását, az exporttermék mi­nőségi előállítását, a gyáregy­ségük korszerűsítését. És most a cselekvésen á sor! Bobál Gyula ' NÓGRÁD — 1983. július 2., szombat *■

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents