Nógrád. 1983. június (39. évfolyam. 128-153. szám)
1983-06-09 / 135. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NÓGRÁD AZ .MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TAN ÁCS LAPJA ' XXXIX. ÉVF., 135. SZÁM ÁRA: 1.40 FORINT 1983. JUNIUS 9., CSÜTÖRTÖK ÜLÉSEZETT A KÉPVISELŐK MEGYEI CSOPORTJA Teljesülnek a VI. ötéves terv célkitűzései BRUTYÓ JÁNOS LÁTOGATÁSA NÓGRÁD MEGYÉBEN Az országgyűlési képviselők Nógrád megyei csoportja tegnap a KISZ Nógrád megyei bizottsága salgóbányai politikai képzési központban tartotta ülését. A tanácskozáson részt vett Brutyő János, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, Salgótarján országgyűlési képviselője, aki a reggeli órákban Géczi Jánossal, az MSZMP Központi Bizottsága tagjával, a megyei pártbizottság első titkárával folytatott eszmecserét időszerű politikai kérdésekről, a Központi Bizottság legutóbbi ülésén hozott határozatból adódó tennivalókról és a megyeszékhely fejlődéséről. CoQ ta.d,\ Gazdag progra portugál vendégeknek A Salgótarjáni Ruhagyár legúj abb modelljeit — tervrajzokon — Forgács Gyula, a mintakészítő csoport vezetője mutatja be a portugál vendégeknek — kulcsár-fotó — A képviselőknek Romasz Adolf, a Nógrád megyei Tanács tervosztályvezetője adott tájékoztatást a VI. ötéves tervre előirányzott tanácsi célkitűzések időarányos teljesítéséről. Elöljáróban kifejtette, hogy e tervciklusban, az országos helyzethez hasonlóan, mérsékeltebbek az anyagi lehetőségek, a tanácsok fejlesztési feladataikat nem a legkedvezőbb körülmények között végzik. Ennek ellenére rugalmasan, okosan gazdálkodva, növelve a kezdeményezőkészséget, igyekeztek az elmúlt több mint két esztendőben a XII. pártkongresszus és a népgazdaság VI. ötéves tervéből adódó helyi feladatok végrehajtásáért. Nógrád lakosságának életszínvonala, az életkörülmények az előirányzottnak megfelelően alakultak. Elmondta, hogy az elmúlt két-két és fél esztendőben a tanácsok pénzügyi felhasználása időarányosan teljesült, s a legfontosabb társadalompoSzerdán Nógrád megyébe látogatott »Breinich Miklós, az Országos Vízügyi Hivatal elnökhelyettese az OVH munkatársai kíséretében. Megyei tanácsi és pártvezetőkkel, valamint a Közép-dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság képviselőivel értékelték Nógrád megye vízgazdálkodását, az elmúlt esztendő eredményeit, az idei terveket. A tavalyi vízgazdálkodási fejlesztésekről megállapítást nyert, hogy a 106 milliós előirányzattal szemben 119 milliót használtak fel a fejlesztési alapból, ebből 113 milliót tanácsi beruházásra, 2 milliót víziközmű-társulatok támogatósára, 4 milliót vízművállalati fejlesztésekre fordítottak. Az ágazat egyik legjelentősebb megyei beruházása tavaly a nyugat-nógrádi térségi 'vízmű volt, melyre 71 millió jutott. A közegészségügyileg veszélyeztetett településeken 9 milliót költöttek a vízellátás fejlesztésére, telepszerű többszintes lakásokhoz kapcsolódó közművek építésére 15 milliót használt fel a megye. A Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat 86 milliót fordított beruházásra, a vállalati fejlesztésekkel többek között két veszélyeztetett településen, Mohorán és Pöstyén- pusztán valósult meg közkifo- lyós vízellátás. Külön kiemelték a vállalat építőipari tevékenységét; községi vízművek kivitelezőjeként munkájukat gyorsnak és jónak minősítették. Az Észak-magyarországi Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat 7 millió forint értékben vezetékrenkonstruk. ciót, 4 milliós ráfordítással 35 kilométer gerincvezeték tisztítását végezte el, a vállalat kivitelezői kapacitásával jelitikai feladatokra: a lakásépítésre, az ivóvízellátásra, az egészségügyi ellátásra és az oktatás feltételeinek javítására fordították zömét. Az előrejelzések szerint az esztendő végére a tervciklusra tervezett lakások 59—60 százaléka épül meg, különösen a magánlakások szaporodnak, míg a többszintes épületeknél a kivitelezői kapacitás hiánya okoz gondot. Folytatódnak a kórházi rekonstrukciók, a balassagyarmati és ludány- halászi szociális otthonok bővítése, felújítása. Az előirányzott hét körzeti orvosi rendelőből az esztendő végére öt valósul meg. Az öt évre szóló óvodai program már az elmúlt év végére teljesült, az 51 tanteremből pedig 26-ot az esztendő végére megépítenek. A tervezettnél is gyorsabban halad a közművesítés, a tervezett tíz törpe vízműből hat már ivóvizet szolgáltat, s elkezdődött a balassagyarmati lentős részt vállalt a társulati vízműépítési feladatokban. A viziközrnű-társulatok beruházásában a VI. ötéves terv időszakára tervezett 10 községi vízmű közül hatot átadtak. Mintegy 39 milliós költséggel 25 kilométer vízvezeték, 91 közkifolyó valósult meg és 600 köbméterrel nőtt a tározókapacitás. Az OVH célcsoportos beruházásai közül az észak-nógrádi regionális vízmű második üteme befejeződött, a középnógrádi—mátravidéki regionális vízmű építése jó ütemben haladt. A tervezett 53,6 helyett 82.8 millió forintot fordítottak e munkákra. Vízrendezésre és vízkárelhárításra 27 millió jutott. Az idei vízgazdálkodási fejlesztési operatív terv a tanácsi fejlesztési alapból 145 millió forint felhasználással számért, ebből 130 millió jut tanácsi beruházásokra, 15 millió pedig vízközmű-társulatok támogatására. A közegészségügyileg veszélyeztetett települések programjában Palotáshalmon mélyfúrású kút készült el, Tereske—Szátok között összekötő vezeték épül. A lakótelepi kapcsolódó vízközmű építésére 14 millió forintot fordít a megye. A Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat a fejlesztési alapból 59 milliót szándékozik felhasználni, ebből 45 miliőt beruházásra. Az észak-nógrádi regionális vízmű vezetékrekonstrukcióját folytatva három és fél millió forint értékben vezetékcserét végzett, a salgótarjáni strand beruházásának első ütemében pedig 15 millió forintos költséggel két új medence kivitelezése folyik. Jó ütemben halad a középnógrádi—mátravidéki regionászennyvíztisztító beruházásának előkészítése. Fontos tapasztalatként említette a megyei tanács tervosztályának vezetője az alapellátás színvonalának javítását szolgáló pályázati rendszert, amely mozgásba hozta a helyi tartalék erőforrásokat is. Elismerően szólt a társadalmi összefogásról. Tavaly több mint négyszázmillió'forint értékű teljesítményt nyúj- tottak a megye lakói, a gazdasági egységek. A képviselők élénken érdeklődtek a VI, ötéves terv végrehajtásának részletei felől. Vastag Ottilia a tartós használatba adott telkek arányáról, Tőzsér Gáspár a szentkúti, dr. Fancsik János a salgótarjáni szociális otthon jövőjéről, Dancsák Lászlóné a kiegyensúlyozott telekellátás újabb lehetőségeiről kérdezett. Géczi János a tervciklusból áthúzódó beruházások előkészületeiről érdeklődött. Romasz Adolf elmondta többek között, hogy jelenleg a megyében 3400 építési telek áll rendelkezésre, amelyből 2100 az állami. Válaszában közölte, hogy a szentkúti szociális otthon teljes felújítása nem szerepel a tervek között, a salgótarjáni beruházás még ebben a tervciklusban elkezdődik. Czene Árpád képviselő (Folytatás a 2. oldalon.) lis vízmű építése. Az idén a kisterenyei átemelőtelep, 3x1000 köbméteres tározómedence és a hasznosi víztisztító telep építése folytatódik. A megye települései közül a vízellátásban továbbra is Szécsény és Pásztó helyzete a legkritikusabb. Előbbi településen a jelen ötéves tervben csak áthidaló megoldások enyhítik a gondokat. A megbeszélés után a résztvevők a helyszínen tájékozódtak a megyei vízügyi beruházások helyzetéről. Észak-magyar ország textil- és textilruházati vállalatainak, szövetkezeteinek ex- portbővitési lehetőségei címmel invitálta érdekesnek ígérkező beszélgetésre az érintetteket tegnap a Magyar Kereskedelmi Kamara Északmagyarországi Összekötő Bizottsága a Salgótarjáni Ruhagyárba. Az ankétra szóló meghívást, Borsod, Heves és Nógrád megye tíznél több ruházati vállalata, szövetkezete fogadta eL Eljöttek a ruhaexportot lebonyolító Hungarocoop, Hungarotax és Moáex Külkereskedelmi Vállalat képviselői is. A megjelenteket Kaszás Józsefné dr., a házigazda gyár igazgatója, az összekötő bizottság elnökségi tagja köszöntötte, majd Kelényi Gábor, az Ipari Minisztérium főtanácsosa mondott gondoTestvérmegyénk, a portugál Leiria megyei pártdelegáció Jorge Sabral, a Portugál Kommunista Párt regionális igazgatóság titkárságának tagja vezetésével tegnap folytatta salgótarjáni programját. A kora délelőtti órákban a városi pártbizottságra látogattak, ahol Szalai László, a városi pártbizottság első titkára adott tájékoztatót a .megyeszékhelyen folyó pártmunka tapasztalatairól, különös tekintettel a városi párt- bizottság és az alapszervezetek közötti kapcsolatokról. Ezután Szalai László társaságában a portugál pártdelegáció tagjai a salgótarjáni síküveggyárba látogattak. A gyár bejárata előtt Szálkái József, a gyári pártbizottság titkára és a gyár gazdasági vezetői köszöntötték vendégeiket. Az elvtársi, baráti beszélgetésen Szálkái József ismertette a 90 éves gyár történetét, jelenlegi életét. Elmondotta a többi között, hogy az 1,3 milliárd forintos fejlesztés az elmúlt évben befejeződött. 1982-ben az évi termelési érték elérte az 1 milliárd forintot. Nyereségük 95 millió forint volt. Exportjukat 3.1 millió dollárban teljesítették. Szólt az idei feladatokról. Ebben az évben is az 1 milliárd forintos termelési, érték elérése a cél, a nyereséget pedig 110 millió forintban határozták meg. latébresztő. előadást. Elmondotta többi között, hogy a magyar ruházati export a sok oldalról nehezebbé vált körülmények között ma is jó hatékonyságú, s a külkereskedelmi vállalatok, köztük az idén „hivatalba lépett” Mo- dex is jó piacokat találnak a magyar ruhák számára. A kivitel zöme Nyugat-Európá- ba irányul, Magyarország igen előkelő helyet szerzett a GATT nemzetközi textil- egyezményeiben megszabott kontingensek tekintetében. A textilruházati ipartól ezután is a konvertibilis export erőteljes növelését várja a népgazdaság. Bár a világgazdasági fellendülésnek még igen halvány jelei észlelhetők, minden kedvező lehetőséget meg kell ragadni. A kontingensek által felkínált alkalmak teljes kihasználása Ismertette Szálkái József a politikai munka irányítását, a párt szervezeti életét. Tájékoztatta vendégeinket a szak- szervezeti munkáról, a gyárban zajló politikai nevelésről. Gyárlátogatásra is .sor került. Megtekintették a Zagyva III. gyáregység húzóüzemét és a síküveg-feldolgozót. A gyárlátogatás és a tájékoztató után portugál vendégeink számos kérdést tettek fel a házigazdáknak. Testvérmegyénk küldöttei ezután felkeresték az ifjúsági művelődési házat, a Gor- kij-telepről pedig a déli városrészben gyönyörködtek. Eleget tettek egy kedves invitálásnak is: Megyes József üvegcsiszoló lakására hívta a vendégeket, amelynek nagy örörrjmel tettek eleget. A délutáni programban a Salgótarjáni Ruhagyárban tett látogatás szerepelt. A gyár bejáratánál Kaszás Józsefné dr., gyárigazgató és Ökrös Lászlóné, a pártszervezet titkára köszöntötte a portugál vendégeket. Az üzemlátogatás során megtekintették a szabászatot, ellátogattak a gépterembe, a vasalóba, a kész áruraktárba, ahonnét a készruhák elindulnak a világ szinte minden tájára. Dr. Kamellett olyan árukat és olyan vevőket kell találni, melyek a sok kötöttség közepette is viszonylag könnyebb mozgási lehetőséget nyújtanak a gyártók számára. S éppen az újonnan alakult Modex a példa arra, hogy jó ■ piaci módszerekkel manapság is hatásosan lehet a nem rubelelszámolású kivitelt gyarapítani. Érdemes megfontolni azt is: nem biztos, hogy a legértékesebb ruhaféléknek van a legjobb piacuk. Meg kell találni a helyes arányt az egészen egyszerű tömegáruk és a valóban különleges igényeket kielégítő cikkek között. A vitaindítót követő eszmecserében a kivitel növelését jelenleg hátráltató gondok kerültek előtérbe. Többi között az is, hogy az exportárszínvonal emelésére nem adódik lehetőség, a vevőkin-. szás Józsefné tájékoztatójában elmondotta, hogy a gyár 30 fővel indult, s ma már 1200-an dolgoznak a három egységben. A dolgozók 92 százaléka nő, 65 százalékuk 30 éven aluli. S mit gyártanak? A bébikortól a felnőtt korig öltöztetik a nőket. Termelésük 80 százalékát exportra küldik. Szó esett a gazdálkodásról, a szociális intézkedé-J sekről, a szakmai képzésről.' Külön hangsúlyt kapott a pártszervezet gazdaságirányító tevékenysége, a szakszervezet szociálpolitikai munkája. Az elvtársi, baráti beszélgetés során Jorge Sabral, a delegáció vezetője a portugál textilipari dolgozók helyzetéről tájékoztatta a házigazdá- gat. Ütjük a szakszervezeti továbbképző központba vezetett, ahol Medved Károly, az SZMT vezető titkára ismertette az intézmény tevékenységét, s szólt megyénk szervezett dolgozóinak életéről. Portugál vendégeink látogatása tegnap a salgóbányai KISZ-iskolán fejeződött be, ahol az intézmény munkájával ismerkedtek, s beszélgetést folytattak megyénk fiataljainak képviselőivel. Vendégeink ma vidéken folytatják programjukat. kább 5—10 százalékkal olcsóbban kívánnak vásárolni. Célszerű volna a magyar anyagos exportot szorgalmazni, ennek viszont sokszor ellentmond az, hogy a kelmegyártók is inkább exportálnak, mintsem hazai konfekcionáló partnernak adják el a szövetet. Segítene ezen az úgynevezett devizacímzettség rendezése, azaz a dollárbevételen való osztozkodás, ez azonban mindmáig a keményen vitatott, de megoldatlan kérdések közé tartozik. Súlyosbítja az exportőrök gondjait a hazai kooperációs kapcsolatokban gyakran tapasztalható erkölcstelen magatartás, az erőfölény tisztességtelen kihasználása is. Ezeki vizsgálatára a Magyar Kere«- kedemi Kamara nemrégiben1 különbizottságot hívott életre.1 VÍZÜGYI TÁRSULÁSOK Számadás és tervek Nógrádban Ruházati export és bővítésének lehetőségei A Magyar Kereskedelmi Kamara Észak-magyarországi Összekötő Bizottságának ruhagyári ankétja '