Nógrád. 1983. június (39. évfolyam. 128-153. szám)
1983-06-05 / 132. szám
Ä hazai lézerkutatás két évtizede Megkezdődik az idegenforgalmi főszezon Kezdődik az Idegenforgalmi főszezon. Az időjárás már jelzi, de hamarosan a naptár szerint is beköszönt az idegenforgalmi főszezon. Ezekben a napokban nagy a sürgés-forgás az üdülőkörzetekben, most fejezik be a szállók, a kempingek, a vendéglátóhelyek bővítését, csinosítását, korszerűsítését. A felkészülés során különös gondot fordítanak a vendégek ma' gasabb színvonalú ellátására, a pihenés, a szórakozás kedvezőbb feltételeinek megteremtésére. Az MTI munkatársai körülnéztek néhány megyében milyen eredményekkel járt az idegenforgalom fejlesztésében érdekelt megyei vállalatok, és hivatalok erőfeszítése, milyen idegenforgalmi kínálattal állnak a vendégek rendelkezésére. Több új idegenforgalmi létesítmény Is elkészült Gyór-Sopron megyében az üdülési főszezon kezaetere. Sopronban átadták az ujjaépített és kibővített Lővér Szállót. Ebben a szobák száma 74-röl 203-ra, az ágyaké pedig 124-röl 397-re növekedett. Megnyílt az Ikva-parti városban a Hotel Sopron is, amely 113 kétágyas szobával várja a vendegeket. Mindkét idegenforgalmi létesítmény háromcsillagos és egyebek között uszodával, szaunával, szoláriummal étteremmel, éjszakai bárral áll lakóinak rendelkezésére. A Magyar Autóklub június közepén nyitja meg 500 személyes kempingjét Mosonmagyaróváron. A szálláshelyek számát magánpanziók is gyarapítják Győrött, Abdán, Levélen és Pannonhalmán. Az idei nyáron állítják először az idegenforgalom szolgálatába a mihályi Dőry-kastélyt. Az épület, amelyben ősztől tavaszig a megyei tanács továbbképző intézete működik a nyári hónapokban elsősorban a nyugdíjasok szamára kínál lehetőséget pihenésre, kikapcsolódásra. A győri kempinget felkereső hazai es külföldi turisták kedvük szerint poni lovat bérelhetnek, szamara- golhatnak a szabadtéri tábor területén. A főváros környéki kirándulóié üdülőhelyek, a Dunakanyar történelmi települései évek óta közkedveltek a kül- és belhoni turisták körében. Az idei szezonra készül el Ráckevén a Duna- tours 120 személyes korszerű motelje, ezzel lehetőség nyílik arra, hogy ez a település is rendszeresen fogadjon külföldi turistacsoportokat, Szentendrén 45 látogatónak szálláslehetőséget nyújtó vizitelepet adnak át az idén. Az Alagi Állami Gazdaság a kezelésében levő munkásszálláson csaknem 300 helyet idegenforgalmi célokra hasznosítanak a szezonban. Szolnak megyében elsősorban a »izparti üdülés feltételeit javítják az idegenforgalmi főszezonra. A Tisza H. vízlépcsőjéhez kapcsolódó tározótó mar eddig is kedvelt területe volt a horgászoknak, és a kempingezőknek. A fejlesztéseknek köszönhetően az idei nyártól g tározótó egyik leglátogatottabb részén, az abédszalóki öbölben megszűnik a vadkemplnge- Zés : a Tiszatour Szolnok megyei Idegenforgalmi Hivatal 500 férőhelyes kempinget nyit a vízpart szélén; falatozó, autóparkírozó és zuhanyozókkal ellátott szabadstrand várja az odalátogatókat. Különleges Idegenforgalmi látványosságként szolgál majd az a vízen ringó két régi hajó is, amely újjávarázsolva vendéglátásra nyüjt majd lehetőséget. A Nagykunság természeti szépségével ismerkedő látogatók júliustól az újonnan korszerűsített mezőtúri Berettyó Szállodában pihenhetik ki a túrázás fáradalmait. A városközpontban levő kétcsillagos hotel naponta 90 vendég fogadására készült fel. A nemrégiben felfedezett új mecseki kirándulóközpont Orfü kempingje az idei nyári főszezonban már félezerrel több táborozót fogadhat mint eddig. Elkészült a napenergiát hasznosító vízmelegítő berendezés, amely a háromcsillagos szálláshely vendégei számára elegendő meleg vizet termel. A pécsi tóra néző domboldal kempingje új tenisz-, kosárlabda-, röplabda- és tollaslabdapályával bővült, s ugyanolyan műanyag borítású sportpályákat alakítottak ki a közeli tóparti strand hatalmas parkosított területén is. Harkányban befejeződött a kemping korszerűsítése, új utakat és főzőhelyeket építettek a vendégeknek. A sátorozó turisták számára a cseDpkő- barlangjáről nevezetes Abaligeten július végére készül a Mecsek- tourist új, kétcsillagos kempingje, mely 250 vendégnek ad szállást szolid áron. A Mecsek gyógyító levegőjű völgyében, Sikondán 300 táborozót vár a nyugodt pihenésre talán legalkalmasabb baranyai kemping. A Balatonnál az Idén elsősorban nem a bővítésekre, hanem a meglevő létesítmények korszerűsítésére, színvonalának javítására fordították az energiát. Napjainkban egyre többet hallhatunk a lézerekről, a különböző lézeres módszerekről. Az elmúlt évek során világszerte — és hazánkban is — igen jelentős fejlődés ment Végbe a lézerek fejlesztésében és alkalmazásában. A lézerekkel való kiemelt foglalkozásnak ezúttal az ad aktualitást, hogy az első magyar lézert a Központi Fizikai Kutató Intézetben 1963- ban, húsz évvel ezelőtt helyezték üzembe A kutatások eredményeit foglalta össze az akadémiai közgyűlés idején tartott közös rendezvény, a matemataikai,' fizikai, műszaki osztályok által szervezett akadémiai ülésszak, amelyen a szakterület két évtizedes fejlődését és az elért eredményeit ismertette Kroó Norbert, a fizikai tudományok doktora, a Szilárdtest Fizikai Kutató Intézet igazgatója, majd az Egyesült Izzó, a Szegedi József Attila Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki Egyetem és a KFKI fiatal kutatói tartottak előadásokat. A lézer különleges fényforrás, a lézerberendezésből kibocsátott lézersugár pedig rendezett, nagy teljesítményű, kényszersugárzás révén felerősödött, párhuzamos nyalábban terjedő fénysugár. A lézerek fizikája és technikája, valamint a lézerek tudományos és ipari alkalmazásai a kvantumelektronika tudományterületéhez tartoznak. E tekintetben a szálak Albert Einsteinhez vezetnek, aki már a század elején elméletileg megjósolta a kény- szerítefct fénysugárzás létezését. Ez után fazonban még több évtizedet kellett várni a lézer megvalósulásáig. Az első lézert Maiman amerikai fizikus készítette 1960-ban. Három évvel később pedig működni kezdett az első magyar lézer. — Mi jellemezte a kezdeti időszakot, az 1960-as éveket? — kérdeztük Kroó Norbert igazgatót. — A kutatásban nem maradtunk el a nemzetközi élvonaltól, hiszen három év volt a követés. Ezt elsősorban Jánossy Lajosnak, a KFKI akkori igazgatójának munkássága tette lehetővé. Kiváló munkatársai — akiket örököltem —. a szellemi tökét, korszerű berendezései a kísérleti alapot biz- tositották. A magyarországi fejlődést a kezdeti időszakban elsősorban az jellemezte, hogy az alapkutatások céljaira kifejlesztett lézeres technikák csak fokozatosan kezdték megtalálni a gyakorlat felé vezető utat. Számos olyan lézertípust hoztunk létre, amelyeket világszerte széles körben alkalmaznak a gyakorlati életbem Az alkalmazások hazánkban is megindultak. Ezen felül számos kutatóintézet illetve üzem vásárolt külföldről lézereket és lézeres berendezéseket. — Napjainkban különösen, de az elmúlt években is igen szép eredményeket értünk el a lézerkutatás területén. Minek köszönhető ez? — Felmértük a világszerte tapasztalható főbb fejlődési irányokat, megvizsgáltuk, hogy meddig jutottunk el, és az információk birtokában, kijelöltük a jövőben követendő utat. Válaszút előtt álltunk: vagy megpróbáljuk követni a világot valamennyi területen, vagy kiemelünk egy-egy részterületet, és ott próbálunk kiemelkedő eredményét elérni. Ez utóbbit választottuk. Helyes választásunkat a gyakorlati eredmények igazolják. Sokat köszönhetünk az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságnak, amely időben felismerte a téma jelentőségét. Több kutatóintézetben és vállalatnál támogatta a kutatásokat. Megfelelő koordinálással lehetővé tette az egyetemi, kutatóintézeti és vállalati laboratóriumok ösz- szeíogását. Ez a magyarázata annak, hogy Magyarországon e területen nincs párhuzamos kutatás, sőt egymáshoz kapcsolódnak a témák. — Hallhatnánk röviden a lézerek jelen és jövő alkalmazásairól? — A lézerek a tudományos kutatásnak szinte minden területére betörtek A szilárdtestfizika, folyadékfizika, plazmafizika, kémia és a biológia kutatásai szinte elképzelhetetlen lézerek nélkül. A számtalan gyakorlati alkalmazási terület közül megemlíthető a lézeres megmunkálás (fúrás, vágás, hegesztés, hőkezelés stb) a nagypontosságú méréstechnika az optikai képrögzítés és információátvitel, valamint az orvosi alkalmazások (szemészet, sebészet stb). A KFKI-ban a világon elsőként fejlesztettek ki egy hélium-kripton gázkeverékben működő, kék színben sugárzó folyamatos lézert. E viszonylag olcsó lézer kísérletstádiumban van. Minden olyan területén alkalmazható, ahol a rögzítő anyagok kékben érzékenyebbek, mint pirosban (például nyomdatechnika, méréstechnika). A fekete özvegy n,evű pók a Földközi-tenger partjai mentén elterülő meleg országokban él. Marása a felnőttek bénulását, a gyermekek halálát okozhatja. A Rockefeller Egyetem (New York) kutatói nemrég kiderítették a pók mérgének hatásmódját. Békákon végeztek kísérleteket, és megállapították, hogy a méreg az idegek és az izmok közötti összeköttetés helyén fejti ki hatását. Az ideg az izom előtt apró lemezkékben, végződik, és parányi hézag választja el az izomtól. A lemezkékben Ugyancsak kiemelkedő eredményként említhetjük meg, hogy Szegeden, a szakemberek egy olyan festéklézert fejlesztettek ki, ami igen rövid impulzusokat ad, és a sugárzás színét változtatni lehet. Végül, de nem utolsósorban említhetjük azt az utóbbi hónapokban kifejlesztett, viszonylag olcsó mini szilárdtest-impulzuslézert amely paramétereiben túlhaladja a világon ismerteket. Három műszaki szakember és három fizikus hat hét alatt készítette el Az áprilisban megrendezett genfi, lézerekkel és alkalmazáséival foglalkozó konferencián mutattuk be. s nagy érdeklődés kísérte. A szemészeti, mikro- technológiai és kozmetikai célra használható lézert a MOM fogja gyártani. A szemészetben retinaleválást gyógyítanak majd vele. és zöld- hályogműtétnél használják. Bizonyára sokakat érdekel az az információ is, hogy a kozmetikában a lézerrel megszüntethető a tetoválás, és szőrtelenítésre is alkalmazható. De az orvosi alkalmazásra még mindig jobban oda kellene figyelni. Igaz, hogy a fővárosban már kezd kiterjedni a lézerek alkalmazása a gégeműtéteknél, szemműtéteknél, s igen szép eredményeket érnek el a lézerrel besugárzott sebek gyógyításánál is, kívánatos azonban, hogy mindez az egész ország számára elérhető legyen. számtalan. mikroszkopikus méretű hólyagocska van, amelyek acetilkolin nevű anyagot tartalmaznak. Az acetilkolin közvetíti az ideg utasításait az izom felé. Amint az inger befut az idegvéglemezhez, kiürül, bizonyos számú hólyagocska. az acetilkolin átáram- lik a vékony résen, és az izomban összehúzódást vált ki. A pókméreg hatására az összes hólyagocskák kiürülnek. Amíg a hólyagocskák acetilkolinnal újra fel nem töltődnek, az ideg részéről nem juthatnak parancsok az izomhoz: bénulás lép fel. ,A homokterenyel „Zagyvavölgye” Mgtsz. felvételre keres — AUTÓSZERELŐ, — MEZŐGAZDASÁGI GÉPSZERELŐ, — HEGESZTŐ ÉS — VASESZTERGÁLYOS SZAKMUNKÁSOKAT. Jelentkezni lehet a műszaki főágazatvezetőnél, vagy ér deklődni a 2-es telefonszámon. Folyamatosan végzik megyénk területen a közúti árkok mélyítését és tisztítását a KPM salgótarjáni közúti igazgatóságának emberei. Felvételünk Nógrádszakál és Ludányhalászi közötti útszakaszon készült, ahol Ozsvárt Sándor Skoda Milag árokásó gép segítségével naponta mintegy 800 méter árkot ás ki. — R — A KARANCSHUS Értesítés! felvételt hirdet A Nógrád megyei Víz- és az alábbi munkakörökben: Csatornamű Vállalat — VILLANYSZERELŐ értesíti a lakosságot, hogy június 7-én, 8-án, 9-én és — GÉPLAKATOS ÉS 10-én áramszünet miatt Baglyasalja magasan fekvő — NŐI BETANÍTOTT részein, a Frankéi Leó úti Itp-en és Vercsés területén MUNKÁS. nyomáscsökkenés és vízhiány jelentkezik. Jelentkezni a vállalat munKérjük fogyasztóink kaügyi osztályán lehet. megértő türelmét. Dr. Mérő Éva Á mérges fekete özvegy n Budaprint újdonságai nélkül nem múlhat el a nyár! Hétvégi házába, nyaralójába vásároljon a Budaprint kempingcikkeiből. Nagy választék — különleges mintázatú ágynemű-garnitúrákból, — többrészes pihenő- és ülőpárnákból, — abroszokból, törlőkből. BÉTEX—BUDAPRINT HETEK június 6-a és 18-a között közös boltjainkban: Nógrád megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat Ipoly Áruház, Balassagyarmat, Palóc Áruház, Szécsény, ÁFÉSZ-áruház, Pásztó. Várjuk vásárlóinkat! JZ£Z£X 'AptJó alkalom $ Takarékosan vásárolhat $ Jó alkalom JÚNIUSI NAGYVASÁN június 6-17-íg Salgótarjánban a NÁÉV volt munkásszállás-épületében. (Rákóczi út 156. VEGYÉPSZER-rel szemben) Ajánlatunk! SZŐNYEGEKFÜGGÖNYÖK árengedménnyel TAKAROK, ÁGYNEMŰK, MÉTERÁRUK, HÁZTARTÁSI GÉPEK, ÜVEGÁRUK, SZIMPLEX KAZÁNOK. Ajánlatunk! MÁJKRÉMEK, BEFŐTTEK, JAMOK, SAVANYÚSÁGOK, SZÁRAZTÉSZTÁK 30 % árengedménnyel! és még sokféle áru árengedménnyel is. kóstoló: konzerv, teasütemények, rostos gyümölcslé, Márka üdítő, 9-én, 10-én, 15-én 14 órától hűtött üdítő ital állandóan kapható! SZAMOS MEGLEPETÉS — AJÁNDÉK. Nyitva: hétfőtől — péntekig 10—18 óráig. Parkolási lehetőség! Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat! Jó alkalom J|e Takarékosan vásárolhat * Jó alkalom APUOIilKDIÜTIÜSEK UAZ platós terepjáró tehergépkocsi eladó. Cím: Salgótarján, Kilián krt. 96. III/ÍO. ZF 1300-as Lada eladó. Csere Is érdekel. Kisgéc, Ady Endre út 62. UM-es Trabant eladó, jó állapotban. Zagyvapálfalva, Gagarin út 20. Stur- man. 16 órától. C,J 350-es JAWA oldalkocsi eladó. Salgótarján, Damjanich út 62. DACIA UL rendszámú (karosszéria javítandó) eladó. Telefon : 15-267, 11-691. UO frsz. Trabant Combi jó állapotban eladó. Pásztó, Lovász ■1. út 5. Dudás. 6itl-es Trabant 1986-ig érvényes műszakival eladó. Kiste- renye, Zrínyi út 17. PIROS színű 1200as Zsiguli sürgősen eladó. Salgótarján, Kilián úri. 68. Kovács. MOST műszakizott 6 éves Trabant eladó. Érdeklődni lehet esténként Szurdokpüspöki, Szabadság üt 72. ZO frsz. 1200-as Lada 1986-ig vizsgázott, megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni: 17—20 óráig, Bende Róbert, Nagybátony, Bányász u. 11.« KÉTEVF.S ZUK tehergépkocsi eladó. Salgótarján, Kilián krt. 94. IV/12. este. KÉT szolja összkomfortos családi ház eladó, ármegegyezéssel. Salgótarján, Nádasdi krt 5. (Jónás-telep) SALGÓTARJÁN, beszterce-telepl egy +két félszobás szövetkezeti lakás (I. emelet) eladó. Telefon: 11-031. SALGÓTARJÁN, Munkás úton fából készült garázs eladó. Irányár: 20 000 Ft. Érdeklődni; Schuyer út 12. Bisztró. KÖZMŰVESÍTETT építési telek eladó Somoskőújfaluban. Érdeklődni: Somoskőújfalu, Vörösmarty út 62. KÉT szamár (betegség miatt) eladó. Urbán Károly, Karancslapujtó, Hunyadi Út 3. ÉPÍTŐKNEK: Házi vízellátó berendezés (háromfázisú) komplett, és 14 m2 hasított somosi bazaltkö lábazatnak eladó. Cím: Micsutka, Pásztó, Hősök u. A PÁSZTÓI KÓRHÁZ 84/48 órás váltásos beosztással férfi portást keres. Jelentkezni lehet a kórház gazdasági hivatalában. ELCSERÉLNEM miskolci tanácsi, összkomfortos, kétszobás lakásomat hasonló salgótarjáni lakásra, vagy vennék szövetkezeti kétszobás lakást 180 ezer Ft kp. + OTP-átvál- lalással. Érdeklődni: Tóth Gyula, Miskolc, Tízeshonvéd u. 5. II/3. Telefon: 46/34465.