Nógrád. 1983. június (39. évfolyam. 128-153. szám)
1983-06-30 / 153. szám
Szülői felügyelet, szülői gondviselés '„A szülői felügyeletet a szülők együttesen gyakorolják. Ennek körében közös kötelességük, hogy a gyermek testi és erkölcsi jólétén, egészséges fejlődésén munkálkodjanak, a szeretet gyöngéd megnyilvánulásaival, de, ha Indokolt, kellő szigorral és mindenekelőtt példamutató életmódjukkal alakítsák a jövő emberének jellemét, fejlesszék erkölcsi tulajdonságait”. A házassági együttélés megszakítása esetén a gyermek elhelyezése elsősorban a szülők megegyezése alapján történik. Megegyezés esetén a szülőknek arra kell törekedniük, hogy úgy cselekedjenek, ahogy az a gyermek érdekének, jövőjének legjobban megfelel. A házassági együttélés megszakítása, de még a házasság felbontása sem járhat azzal a következménnyel, hogy a házastársak egymással szembeni ellenszenvének, vagy gyűlöletének a közös gyermekük áldozatául essék. A házastársak megegyezésének hiányában a gyermek elhelyezésének kérdésében a bíróság dönt Ha azonban a szülőknek a gyermek elhelyezésére vonatkozó megegyezése a gyermek érdekével ellentétes, a bíróság — a szülők megegyezésének félre'tételével — hivatalból úgy intézkedhet, ahogy az a gyermek érdekének a legjobban megfelel. A törvény ugyanis azt tekinti alapvető célnak, hogy a gyermek az érdekét legjobban biztosító elhelyezést kapja. Ha a szülők nem így állapodnak meg, megállapodásuk megfelelhet a saját érdekeiknek, de nem felel meg a jogszabály követelményeinek és a gyermek érdekeinek. A bíróság — gyermek elhelyezése iránti kérelem esetén — kellő alapossággal vizsgálja a szülőknek a békés házasélet felbomlásáért való felelősségét, illetőleg, hogy a házastársak közül ki bontotta meg felelőtlen, könnyelmű — a közfelfogás szerint is elítélendő módon — a család egységét. (Nagymérvű italozás, durva tettlegesség, a házastársi kötelesség elhanyagolása stb.) V. R. salgótarjáni olvasónk kérdésére: a hároméves leánygyermeket — az általános bírói gyakorlat szerint — az agyánál helyezik el, ha az anya a jogszabályban előírt gondozási, nevelési feltételeknek megfelel. A határozat meghozataláig nem köteles kiadni a gyermeket a közös lakásból eltávozott házastársának. Lakáscsere (L. I. szécsér.yi olvasónk kérésére): A bérlő a lakást másik lakásra elcserélheti. A lakáscsere-szerződést írásban keil megkötni. (A szerződést a cserélő felek, vagy megbízottjuk foglalják írásba.) A lakáscsere-szerződés — tanácsi bérlakás esetén — akkor érvényes, ha ahhoz a lakással rendelkező szerv (olvasónk esetében a községi tanács szakigazgatási szerve), tartási szerződés esetén pedig ezen kívül az eltartó is hozzájárult. Bérlőtársi jogviszony esetében a bérlőtárs a bérlőtársi jógát is elcserélheti. Ehhez — a már közölt jóváhagyásokon felül — a többi bérlőtárs jóváhagyása is szükséges. A lakáscsere-szerződést — a hozzájárulás megadása és a lakások kiutalása céljából — ahhoz a lakásügyi hatósághoz kell benyújtani, amelynek területén a lakások vannak. Ha a cserével érintett lakások különböző lakásügyi hatóságok területén vannak, a csereszerződés bármelyik érintett lakásügyi hatósághoz benyújtható. A lakáscsere-szerződésben név szerint fel kell sorolni a bérlővel együttlakó valamennyi személyt, ezek lakáshasználati jogcímét (pl. családtag, albérlő stb.), továbbá külön- küiön fel kell tüntetni azt, hogy a lakáscsere folytán kik költöznek ki a bérlővel együtt a lakásból, illetőleg a csere után kik és milyen jogcímen maradhatnak vissza a lakásban. Felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy a csere folytán nem válhat bérlővé az, aki a csere előtt nem volt bérlő, vagy bérlőtárs. (Ez a rendelkezés a bérlő közeli hozzátartozóira és a vele legalább öt éve együttlakó személyekre, valamint azok házastársaira nem vonatkozik.) ★ Cs. J.-né pásztói lakos olvasónk kérdésére: „Az állampolgároknak személyes és családi szükségleteik kielégítését közvetlenül szolgáló, vagy előmozdító javai — így különösén családi ház, lakás, telek, berendezési és használati tárgyak — személyi tulajdonban vannak. A tulajdonos személyi tulajdonával — személyes és családi szükségleteinek kielégítése érdekében — szabadon rendelkezhet Ajándékba — bérbe — cserébe adhatja, eladhatja *tb. Levelezőink jelentik Kapcsolattartás a gyesen lévő kismamákkal Koktél jéggel pásztóiaknak Mottó: Koktél = egyveleg; érdekes keverék. 1983. június 25. A Nap kel: 3 óra 48 perc. A brigád kel: (átlagban) 6 óra 30 perc. A naphoz hasonlóan mi is jókedvűen keltünk fel. Készültünk jubileumi sokadik brigádkirándulásunkra. Mi az ÜM Szerszám- és Készülék- gyár Pattantyús Szocialista Brigád tagjai és póttagjai. Űticélunk Budapesten. Szentendrén át Budapest. A közelmúltban rendezte meg a Salgótarjáni Kohászati Üzemek szakszervezeti bizottsága. a nőbizottság és a vállalat gazdasági vezetése a gyesen lévő kismamák találkozóját. Ezt megelőzően a nőbizottság aktivistái minden kismamát meglátogattak. és tájékozódtak családi körülményeik felől. A találkozóra az anyukák 1—2—3 gyermekkel jöttek el. kikre a rendezvény alatt a gyár KISZ-es lánvai. és a nőbizottság tagjai vigyáztak; mesefilmek vetítésével, iátéA MÁV KÖZLI kokkal szórakoztatták a psöpp- ségeket. Az anyukákat Bogár Gyu- láné. a nőbizottság vezetője köszöntötte, mely után Szabó Aladár személyzeti és szociális igazgató adott tájékoztatót vállalatunk életéről, fejlődéséről. eredményeinkről. Lehetőség nyílt egyszerű, kötetlen. mindeme kiteriedő beszélgetésre. Az anyukák sok kérdést tettek fel. A jelenlévő több gazdasági vezető és a szakszervezeti bizottság titkára nedig készségesen válaszolt minden kérdésre. Megható volt, hogy például egy-egy üzemből, munkahelyről 5—6 éve távollévő kismama itt találkozott először volt munkatársnőivel. A hangulatos beszélgetés alatt szendviccsel. süteménnyel és üdítővel vendegeitek meg a résztvevőket. A találkozó végeztével a picinyeket műanyag játékokkal ajándékozták meg. az anyukák pedig egyszeri szakszervezeti segélyben részesültek. Csiki Tiborné Salgótarján Nincs törvényes lehetőség A NÖGRAD május 5-i számában megjelent „MÁV-nyug- díjasok taggyűlése” címmel közzétett cikke! kapcsolatban az alábbi észrevételt és tájékoztatást juttatta el lapunkhoz a MÁV miskolci igazgatósága: — A cikkben sérelmezett lakáscserére nincs törvényes lehetőség. Az idevonatkozó lakásrendelet értelmében az a bérlő, akinek a lakással rendelkező szervvel fennállott munkaviszonya (munkaköre) megszűnik, jogcím nélküli jóhiszemű lakáshasználóvá válik, s mint ilyen nem rendelkezik a bérlő jogaival, tehát nem cserélhet. A cserét meghatározza a lakás jellege is. Figyelemmel arra," hogy a MÁV-nál szolgálati és vállalati bérlakások vannak. Szolgálati lakás csak az arra jogosító (MÁV Lakásügyi utasítás 15. §-ban felsorolt) munkakört betöltő tényleges MÁV- dolgozó részére utalható ki. Ennek természetesen a cserénél is meghatározó szerepe van. Salgótarján Miskolc vasút- igazgatósághoz történő csatolása átszervezés folytán történt, s valóban elég nagy a távolság, azonban az esetleges lakásproblémák intézését a helyben levő 13. sz. építés- vezetőség végzi. A cikk alapján úgy tűnik, hogy a MÁV anélkül végezte el a lakbérrendezést, hogy a lakásokat a helyszínen felmérte volna. Tájékoztatásul közlöm, hogy a lakásfelméréseket a MÁV tervszerűen kidolgozva, így minden bérlőt, használót személyesen kerestek fel munkatársaink, és a helyszínen megbeszélték az esetleges kérelmeket, problémákat is. A lakbérrel kapcsolatos állami hozzájárulásról és a szociális támogatásról szóló rendelet alapján az érintett nyugdíjasok a lakbérközlő lap bemutatása mellett a kezelőszervnél jelenthették be igényüket a szociális támogatásra, melyet igazolniuk kellett. A Salgótarjánban levő 114 lakó közül 32 nyugdíjast érintett a rendelkezés. A MÁV épület- és hídfenntartó főnökség intézkedett, hogy egy fő több „igénylő” érdekében is el járhat, a szükséges meghatalmazás birtokában. így került sor arra. hogy ténylegesen 10 nyugdíjas utazott Miskolcra a fenti ügy intézése végett. Az eredményesebb munkavégzésünk érdekében kérem a t. szerkesztőséget, hogy a jövőben — előzetes megkeresés útján — részletesen tájékozódjon, ezzel elkerülhető vasútigazgatóságunk munkájának — alaptalan panaszokból és tájékozatlanságból eredetű — negatív véleményt kiváltó olvasói megítélése — írja Miskolci Sándor vasútigazgató-helyettes. * A szerk. megjegyzése: A vasútigazgatóság válasza nyomán szerkesztőségünk levelezőnk bevonásával a MÁV Salgótarján—Külső-pályaud- var szakszervezeti nyugdíjascsoport két tagjával, Soós Jánossal és Fazekas Józseffel tárgyalt, tisztáztuk, hogy a hivatkozott cikkben semmi félreértésre okot adó megjegyzés nem volt. Ezért a vasútigazgatóság válaszához a következő kiegészítést kívánjuk fűzni: — A nyugdíjasok taggyűlésén több nyugdíjas lakáscserét kért, beszélt erről a gondjáról. Ma is élő valóság, hogy N. Gy. Somoskőújfalu állomáson egy éve nyugdíjba ment. háromszobás lakásban lakik, míg egy tényleges vasúti dolgozó ugyanott egy szobában két gyermekkel, akivel szerette volna megcserélni a lakást, de a kéréstől a MÁV elzárkózott. Hivatkozott nyugdíjas ezt mondta el a taggyűlésen. De sorolhatnánk tovább a cserét kérők neveit, kiknek gondjával valóban a helyszínen konkrétan foglalkozni kellene. Ügy vélték, hogy a MÁV Lakásügyi utasítás elavult, s nem igazodik a mai igényekhez, érdemes lenne minél előbb felülbírálni, és abban változtatásokat eszközölni. A lakások felmérését lehet, hogy a MÁV tervszerűen kidolgozta, csak éppen a bérlőket nem értesítette előre, hogy mikor kerül az sorra. Csak akkor szereztek e tevékenységről tudomást a bérlők, lakók, amikor a híd- és épületfenntartó főnökségről Miskolcról az ügyben megjelentek. A salgótarjáni 13. sz. építésvezetőség, amelyre a válaszlevélben hivatkoznak a felmérés és a lakbérmegállapítás munkálataiban nem vett részt, nem vonták be őket. Csupán a MÁV-lakóépü- letek állagának megóvását, javítását határozták meg részükre. A fentiekből megállapítható, hogy a május 5-én között nyugdíjasok taggyűléséről szóló cikk nem volt megalapozatlan, az ott elhangzottak a nyugdíjasok legégetőbb és megoldásra váró bajait taglalta.- tj A gyár két kék busza vitt bennünket a pásztói gyárból a szentendrei forró nyárba. Ismerőst mentünk látogatni. Olyat, aki évente képes megújulni és minden érdekeset mutatni énmagából. Az ódon utcák forgataga, a vásározók és vásárlók sokasága bizonyította, nemcsak mi járunk szívesen vifesza ebbe a Pest megyei kisvárosba. Élményekkel és vásárfiával megrakodva indultunk Budapestre, ahol már készen állt koktélunkhoz a hűsítő „jégkocka”. A nap fénypontja a Halidy on Ice jégrevü műsora volt a Budapest Sportcsanokban. A csarnok nagyságára jellemző két adat, hogy a hűvös légkör és a forró taps, a nagy tudás és a még nagyobb siker remekül megfértek benne. Volt ott minden: bohócszrm, meseillusztráció, hamisítat’an vaktöltényes vadnyugat, a közönség bevonásával vadsza- márrodeo (megjegyzés: a vadszamarat adták ők), keringő, pazar finálé és persze egy nagy adag korcsolyázó tudás. A felemelő világítástechnika felemelt, a lenyűgöző kosz- tümkavalkád lenyűgözött, így természetes, hogy az előadást székhez ragadva bámultuk végig. Szuvenírként többen akartunk hozni jeget, amin a nagy sztárok ..koriztak”, de az otthonmaradottaknak szánt ajándékból csak gyanús tolt maradt az ülések alatt. Vacsoránkat a nagyon elegáns Hotel Stadionban fogyaszthattuk el minden különösebb sportteljesítmény nélkül. Vacsora után rövid séta a sport- centrumban, majd indulás haza. Hazafelé sokat nótáztunk. Terítékre, akarom írni torokra került a kirándulásénekek teljes repertoárja az Akácos úttól az Akácos útig. A vidám dalolást csak néha zavarta meg egy-egy jó hangú társunk iskolázott éneklése. Kicsit fáradt, de élményekben gazdag társaság szállt ki Pásztón a buszokból. Ennek az üdítő, jeges koktélnak az ajánlója Pintér József konyhafőnök. pardon brigádvezető volt. Nekünk tetszett. Ajánljuk önöknek is. Egészségükre! Nyíri Károly Pásztó összeállította: Tóth Jolán Amennyiben az örökhagyó után végintézkedés maradt, az öröklés rendjét ez határozza meg. (Ptk. 607. §). Végintézkedés hiányában a törvényes öröklés lép hatályba, ami szerint törvényes örökös elsősorban az örökhagyó gyermeke. Több gyermek fejenként egyenlő részben örököl. (Ptk. 607. §). Ha a földeket kerítés (sövény), vagy mesgye választja el egymástól, ennek használatára a szomszédok közösen jogosultak. A fenntartással járó költségek a szomszédokat olyan arányban terhelik, amilyen arányban őket a jogszabály kerítés létesítésére kötelezi. Ha jogszabály erről nem rendekezik, a költségek őket a határolt földhosszúság arányában terhelik. (Ptk. 103. §). Hangsúlyozni kell azonban, hogy ennek a rendelkezésnek az alkalmazására csak külön jogszabály hiányában kerülhet sor. (Elegendő, ha a jogszabályok csupán a szomszédok a kerítéslétesítési kötelezettséget rendezik, mert ez irányadó a fenntartási költségekre is.) Dr. S. K. Gy. I Reklám Az újságok hasábjain, a rádióban a televízió képernyőjén. de egyéb kiadványokon, plakátokon is egyre gyakrabban találkozni különböző reklámszövegekkel A ió reklámszöveg kell hogy tájékoztassa a vevőt az áruk minőségéről. felhasználásáról és mindazokról a tulaidonságok- ről. amelyre a vevőnek uüksége van. A reklámozott A Nógrádi Szénbányák kisterenyei üzemében megkezdő- dött egy vegyestüzelésű kazán szerelése, tízembe helyezésével, a fahulladékok elégetésével jelentős mennyiségű szenet takarítanak meg. (Krekács Miklós felvétele) árut. ha már reklámozzák kell hogy kapható is legyen, ellenkező esetben inkább bosz- szúságot okoz a vevőnek és az eladónak is Sainos egyre gyakrabban tapasztalható, hogv az agvonra reklámozott árut az üzletekben nem lehet megkapni. Kukely Mihály Salgótarján Szerkesztői üzenetek P. J. (Kisecset): Ahhoz, hogy panaszával érdemben foglalkozni tudtunk szükségünk lenne a levelében hivatkozott válaszlevélre. Kérjük küldie meg nekünk a vállalattól kapott válaszlevelet. Bizalmát. fáradozását addig is köszöniük. * F I-né (Balassagyarmat): Köszönő sorait nem áll módunkban közölni Azt iavasol- iuk. hogv köszönetét tolmácsolja személyesen a bolt vezetőiének vagy pedig a boltban elhelyezett „Vásárlók könyvé”-be jegyezze be sorait. Megtisztelő bizalmáért fogadta köszönetünket. * Névtelen levélírónknak fCsécse): Sajnáltuk hogv nevét és címét nem közölte velünk mert ha ezt közli akkor a napokban személyesen is felkerestük volna. Mindezektől függetlenül névtelen észrevételét megvizsgáltuk s megállapítottuk, hogy a panasz alaptalan volt. * S. M (Ságúifalu): Panaszuk kát továbbítottuk a Karancs- sági községi közös Tanácshoz. Sainos oda nem jelentették egv alkalommal sem észrevételüket. ezért szabadna a jövőre vonatkozóan tanácsolnunk: a tanács vezetői készségesen az önök rendelkezésére állnak, az észrevételeiket ott szíveskedjen előterjeszteni. * H. J (Szécsénvfelfalu): A meghívásnak nem tudunk eleget. tenni. Arra kérjük, hogy mivel úgv is részt vett az eseményen röviden íria meg nekünk s közlését az Olvasók fóruméban biztosítjuk. Várjuk beszámolóiét! | IMÓGRAD - 1983. június 30., csütörtök 5