Nógrád. 1983. június (39. évfolyam. 128-153. szám)
1983-06-25 / 149. szám
Az autó, már amennyire a hatalmas lakókocsitól látom, Toyota. Ezüstszínű. A férfi, aki kihajol az ablakon, lehet úgy ötven. — Guten Tag! Bitte... Hollókő. Hát, ezt nem nehéz megérteni. A dolog világos: a nyugatimét úr Hollókőt keresi. Márpedig szerte az utakon ott a jelzőtábla, félreérthetetlen nyilakkal. Sebaj. A jólismert, nemzetközi nyelven — két kezem fordít —, mosolyogva meggyőzöm: ne forduljon Rétság felé a derék müncheni, mert bár onnan is elérhető a szép falu, de kissé bonyolult. Földgömbnyi kerülő lehet. Innen, Balassagyarmatról rövidebb az út Szécsény felé... — Widersehn’! — bólint a német úr és a Toyota elzúg az úton. Mostanában gyakori az ilyesmi a megye útjain, azt hiszem. Mennyivel könnyebb volna a dolog, ha az ember két- három nyelvet jól bírna. Segítene a diskurzusban, az eligazításban és talán a barátságban. Mert hát forog az idegen a Cserhát, Börzsöny és Mátra vidékén és a külföldi vendég anyanyelvén ritkán szólalnak meg a vendéglátók. Nem így volt legutóbb Hollókőn, amikor is NSZK-beli utazási irodák szakembereit látták vendégül az ófaluban egy „igazi” esküvőn. Aligha van az országban még egy hely, ahol ilyen páratlan környezetben, ilyen ízléssel megőrzöttmegvédett faluképbe, eredeti „történés” jobban illett volna. És a hatás...! Nos, ezeket az idegeneket alighanem jól megforgatták a szó igazi értelmében is. És nem csak a jövendő valuta patakocskái folyhatnak be a nemzeti kasszába, hanem hírünk — jó hírünk! —, értékeink is belevésődnek a vendégek emlékezetébe. xxxxxxxx Miért ne szolgálhatná az idegenforgalom a népek közötti barátságot? Mennyivel könnyebben szövődnek ismeretségek honi és külföldi emberek között egy kempingben, egy séta közben a várromnál? Ezer példát az utazók mondhatnának, de hadd hozakodom elő a magaméval. Dick C. van Maurik úrral a véletlen hozott össze Di- ósjenőn, a kempingben. Éppen ebédjüket költötték a fából ácsolt asztalon, ragyogó napsütésben. Mit tesz a véletlen, a koros házaspár férfi tagja egy holland székhelyű nemzetközi utazási szervezet, az Auto Camper Service Internationaal vezetőségi tagja. S vajon miért épp Magyarországot választották, miért éPP errefelé fordították a kis — ám fOROG AZ IDEGEN NÓGRÁDBAN minden kényelemmel fölszerelt — Renault orrát? Egyszerű. Dolgoznak! Az NDK, Lengyelország és Magyarország kempingjeit jöttek összehasonlítani. — Május dereka óta vagyunk úton — mesélte a barnára sült Maurik úr. — Ha hazatérünk, ennek a nemzetközi kempingkatalógusnak a szerkesztőit informáljuk majd tapasztalatainkról — teszi az asztalra a súlyra is tetemes, színes kiadványt. Belelápozván ott szerepelünk. Számtalan ajánlattal. Diósjenő egyelőre hiányzik. — Nagy kár — véli a feleség. — A vidék gyönyörű, csönd van, a levegő tisztaságát meg sem lehet fizetni. Az árak elfogadhatóak, a turista kényelmét itt sok minden szolgálja. Ha hazamegyünk, barátainknak lesz mit mesélni magyarországi élményeinkről. — Nógrád? — Kevés az időnk — így Maurik úr —, de azért nyitva a szemünk. Gyönyörű vidék. A salgótarjáni kemping pedig kitűnő! A jövő évi kiadványban ott lesz Diósjenő is — mutat a katalógusra. Hanem valamiféle tájékoztatót, képeslapot, prospektust hiába kért a készséggel fordító Tóthnétól, a kemping vezetőhelyettesétől. Nincs. Business és business — az üzlet — üzlet vallja az angol lakonikusan. Vajon mit veszítettünk valutában néhány ki nem adott magyar forint miatt? Nekem van egy névjegykártyám Maurik úrtól, egy színes prospektusom Apeldoornról — ott élnek — és egy meghívásom a családtól. Ilyen egyszerű üzletet kötni. Hogy mikor megyek Hollandiába? Fogas kérdés... XXXXXXXX Szert- Sándorné, a megyei idegenforgalmi hivatal vezetője: — Látjuk a reklám szükségességét és lehetőségeinkhez mérten foglalkozunk is vele. Az elmúlt időkben négyszázezer forintot költöttünk rá. A természet ajándéka a táj, a vidék szépsége, de az utak minősége, a turistautak rendbentartása, esőbeállók, szalonnasütő helyek — hogy a gyalogos turistákra is gondoljunk — közös összefogás eredményei. Különféle pénztárcákhoz méretezett szálláshelyek, sátortól a szállodáig — van miből válogatni. Igyekszünk a vendégek kedvében járni, és ebben a megyei tanács, az erdészetek, a községek vezetése sokat tesz. A szolgáltatásokkal együtt ez is reklám, amit már mi, az itt élők, az emberek képviselünk. Tízezrek fordulnak meg ebben a megyében évente. Hazaiak, külföldiek. Barátaink és olyanok, akik azok lehetnek. Eresztvény és Hollókő ma már határainkon túl is ismertek. Diósjenőt fölfedezték keleten és nyugaton egyaránt. De hát mennyi minden van még! Csesztve és Horpács, Nóg- rádkövesd és Bánk, Balassagyarmat és Salgó vára, falvak, templomok, hegyek, erdők, tavak és emberek. Igen. A megye lakói. Sokat tehetünk, hogy többet forogjon-fordúljon itt az idegen. Lásson, ismerkedjen a vidékkel és az ittélők- kel. A kapcsolat, a jó szó, a sokat emlegetett szíveslátás jobban bevési a látottakat. Hírünk a világban — történelmünk és a táj, az üzlet és baráti kapcsolatok. Nincsenek olyan messzire egymástól. XXXXXXXX — Szakajtsd el a cérnát, köss bogot a végére! A csepeli kislány teszi. Szabó Ferencné szavára úgy figyelnek a gyerekek, hogy az őket kísérő népművelőknek, pedagógusoknak alig van dolguk. Ingváll készül sifonból a hollókői szövőházban. Gyöngyöt fűznek, hímeznek, szőnek a mostani általános iskolás csepeli harmincak. Akár jelkép is lehetne az idős asszony mondata. Ha a gyerekek elutaznak, ama cérna talán elszakad, ami szemüket köti most a körülöttük lévő szépséghez, békéhez. De tán marad egy bog az emlékezeten évek múltán is. Nógrád, Palócország. Tájak, emberek. . XXXXXXXX Forog az idegen. Most még idegen. De talán holnap...? Hortobágyi Zoltán Kulcsár József felvételei Eredeti népi motívumokat hímeznek a turisták Hollókőn Idegenforgalmi propagandánkat erősíti a bánki nemzetiségi fesztivál kavalkádja
