Nógrád. 1983. június (39. évfolyam. 128-153. szám)
1983-06-24 / 148. szám
Érdekek és érdekellentétek Borsod, Heves és Nógrád megye vállalati és szövetkezeti ruhaexportőrjei adtak találkozót a minap Salgótarjánban. Azaz egy része azoknak, akiken rajta van a világ szeme — legalábbis a hazai gazdaság iránt érdeklődők figyelme. Hiszen a textilruházati kivitel még ma is — noha a mostohább külgazdasági viszonyok itt sem maradtak hatás nélkül — a leghatékonyabb exportok egyike. Az ország északi fertályán dolgozó ruhások azért adtak randevút egymásnak, hogy az ebbéli tevékenységüket lassító jelenségekről a Magyar Kereskedelmi Kamara illetékesei fülehallatára szóljanak. Köztük nem egy olyan krónikus betegségről, melynek gyógyítása régóta esedékes már. Egyszer már komolyan végig kellene gondolni egész anyaggazdálkodásunkat — hangzott el többi között a jogosnak tetsző kívánalom. A beszélő részletesen is kifejtette, mit ért ez alatt: ami a magyar népgazdaság csaknem teljes egészében indokolatlan túlsúlyosságaként jelentkezik, az a ruházati iparban gyakran túlzott követelmények formájában él. Ha a díszítő csík a kelleténél kicsivel arrább esik, az a holmi már csakis az olcsó áruk boltjába kerülhet, s a szemfüles butikosok egyébre se lesnek — lecsapnak az árura, pár divatos cafrangot még rávarrnak, s máris viszik a vevők, mint a cukrot. Ami a gyárban kár volt, az ott busás haszon! S ha már a divatnál tartunk, érdemes volna okulni abból, hogy nálunk a ruhagyártókat bevett szokás szerint a divat kései követéséért szidják a vásárlók. Ez csaknem természetes következménye annak, ha a gyártó valóban csupán követni akarja az újat, s lemond a divat befolyásolásáról. Pedig ahogyan a fent említett beszélgetésen is elhangzott, tulajdonképpen egyszerű a taktika: ki kell találni az új divatot, míg a gyártás megszervezése folyik előkészíteni a „talajt”, így aztán mire az új módi megjelenik a boltokban, a vevő már éppen azt keresi! Megér egy külön misét a gyártó vállalatok, szövetkezetek piaci sikerek érdekében való együttműködése, illetve e készségeknek mélyen a kívánt szint alatti érvényesülése. Az úgynevezett kooperációs morál hovatovább kezd tarthatatlanná válni, s ez már nem kimondottan a textilruházati iparra, hanem az egész magyar népgazdaságra vonatkozik. Gazdaságunk egyik vezető embere ezt mondta erről: erkölcstelenek a viszonyok a vállalatok közötti kapcsolatokban. Salgótarjánban ezt a megfogalmazást használták: sokan rendszeresen visszaélnek az erőfölénnyel, megzsarolja a késztermék-kibocsátót, s minden más eszközzel is lehetetlen helyzetbe hozzák a partnert. Ezek csak részben etikai kérdések, hiszen a szerződéses fegyelem betartása nem csupán a felek morális tartásán múlik — ez ugyanis kötelesség! Egészen jelentéktelennek tűnő dolgok maradnak hosszú időre megoldatlanul az együttműködés hiányára visszavezethetően. Itt van mindjárt a vállfahiány. Megállapították, hogy az országban erre rendelkezésre álló kapacitás többszöröse a szükségletnek — vállfa mégsincs. Mert nincs, aki megszervezze, összehangolja készítését, aki összeszedje a gyártók igényeit. A Magyar Kereskedelmi Kamara külön munkabizottságot hozott létre a kooperációs kapcsolatok vizsgálatára, s életre hívott egy etikai bizottságot is, mely olyan kérdések megítélésére vállalkozik, melyek még nem törvénybe ütközők, morálisan azonban erősen kifogásolhatók. Az etikai bizottságnak máris akadt dolga: első munkája a televízió Hét című adásában elhangzott ominózus szögriport volt — érdekes módon egyik szereplője, a szövetkezet nem mutatott hajlandónak alávetni magát a bizottsági vizsgálatnak. Az etikai bizottság segítő szándékkal alakult, lehet azonban attól tartani, hogy munkája kevésnek bizonyul az idültté vált bajok rendezésére. Igazán csak az segítene, ha valamennyi gyártó összefogna a rendcsinálás végett. Igenám, csakhogy legalább egyőjük- nek mindig ellentétes az érdeke. S ha ő nem, akkor a többi miért...? Mostanában, amikor valamennyi gyártón a dollárbevételt kérik számon, előbbiektől is keményebb vitatéma az úgynevezett devi- zacímzettség. Az, hogy kié legyen a konvertibilis bevétel: a konfekcionálóé csupán, aki azt a piacra kiviszi, vagy részesedjék belőle az alapanyag-, illetve kellékgyártó is? A kelmések úgy vélik, munkájuk arányában őket illeti a dollár rájuk eső hányada, márpedig a ruházati iparban az érték több mint fele része az alapanyagból tevődik ki. A konfekciósok viszont ezzel érvelnek: a devizát, és persze az ezzel járó bérpreferenciát éppen az az ágazat adja tovább, ahol a legalacsonyabb a bérszínvonal? Pedig van már példa a vita egészséges rendezésére: a gyógyszeripar és az or- vosságosdobozokat előállító nyomdaipar között. Igaz, a dobozkák értéke a gyógyszer árának elenyésző hányada, ilyeténképpen az egyezkedés sem sértett komoly érdekeket. E témakörben viszont a nem rubelelszámolású ruhaexport növelése az igazán komoly nép- gazdasági érdek, ezért talán nem túlzott ^ a vélekedés: legfőbb ideje már a devizacím- zettség ügyében is feltenni a pontot az i-re! Szendi Márta Tetszenek tudni, mekkora súlyú egy kiló cukor? Mennyi? Egy kiló? Ugyan, kedves olvasóim, hol élnek? Lehet egy kiló is, ez már precíz válasz. De nem biztos, hogy annvi. Mert lehet éppen 9S, sőt 96 deka is. Uogy gyárilag csomagolták. s hogy az embernek még véletlenül sem jut eszébe megmérni, mert azt végképp nem hiheti, hogy egy állami vállalat is becsapja? Ejnye, ejnye. A tapasztalat sokat segíthet a lézengő elméleten. Tessék csak Kér próbát tenni? Mondjuk a liszttel. Vagy a kenyérrel. Mert mennyi két kilogramm kenyér? A kutyafáját, de nehezen tanulnak a kedves olvasók. Hát, mondjuk egv kiló és nyolcvanöt deka. A magam szemével láttam ezt a csudát. A kis fecnin ott a gyártó cég neve és a törvényes súly. Az eladók különféle elméletekkel próbálkoznak. ha a stiklin rajtavesztenek. A d é s sütőipar, a pék, az időjárás, a vevő a hibás. A kétkilós- nak mondott kenyeret ugyanis kettészelik annak, aki csak a felét kéri, aztán mérés nélkül a kezébe nyomják. S ha a vevő éber? Megszidják. Nem szégyellt magát, holmi c sip-csup dekáért föltártam a derék kereskedőt? Es mit tesz a kedves vevő, tisztelt olvasóim? Elballag a pénztárhoz és szégyenkezve kifizeti a súhlhiá- nyos kenyérért a teljes összeget. Némi gyakorlással szépen rászoktatható, hogy elfogadja a félszárú nadrágot, ez egykerekű biciklit és netán egyszer, majd — az lesz a kereskedelem diadala — csupán fizetni fog és áru nélkül, bocsánat- kérések közepette araszol ki a boltból. Addig azonban: mennyi nyolcvanöt deka kenyér? Bravó! Egy kiló. Tessék a pénztárhoz fáradni, fizetni, viszontlátásra, máskor is legyen szerencsénk. — h — Gazdag tapasztalatokkal térünk haza Beszélgetés Vlagyimir Petrovics Latéval, a kemerovói delegáció vezetőjével Négy napot töltött megyénkben az a kemerovói tanácsi delegáció, amelyik a Nógrád megyei Tanács meghívására látogatott Magyarországra. Itt-tartózkodásuk során elsősorban a tanácsi munkát, a szolgáltatás fejlesztését, a kereskedelem helyzetét, a kommunális gazdálkodást tanulmányozták. Elutazásuk előtt beszélgetést folytattunk Vlagyimir Petrovics Latával, a kemerovói területi tanács elnökhelyettesével, a delegáció vezetőjével. — Kérem szóljon arról, hogy pártjuk XXVI. kongresszusa óta milyen fejlődést ért el Kemerovo megye, ebben milyen szerep jut a dolgozóknak, a különböző munkakollektíváknak! — Magunkról nem akarok sokat mondani, hiszen testvérmegyénk lakói nagyon jól ismerik a távoli Szibériában fekvő Kemerovo területet. Azt azonban mindjárt elöljárójában kijelentem, hogy megyénk dolgozóinak a feladatát a párt XXVI. kongresszusa és az ez évi júniusi pártplénum határozatainak végrehajtása szabja meg. Két év telt el azóta, hogy a pártkongresz- szus után hozzákezdtünk a XI. ötéves terv végrehajtásához, s örömmel mondhatom, hogy ez alatt az idő alatt a kemerovói munkások teljesé- tették a rájuk háruló feladatot. Csak néhány számot hadd említsek. Megyénk szénbányászai az elmúlt évben 148 millió tonna szenet termeltek. Az erre az évre kitűzött feladat a 150 millió tonna szén kitermelésének elérése. Kohászaink több mint 9 millió tonna hengerelt és ugyanennyi öntöttvasat készítettek. Az acéltermelésünk már meghaladja a 10 millió tonnát. De növelte termelését a vegyipar, elsősorban a műtrágyagyártást, hogy ezzel is segítsük a mezőgazdaságot. Eredményesén hajtották végre feladatukat az energetika területén dolgozók. Ami a mezőgazdaságot illeti. Az elmúlt két évben növekedett a hústermelés. A lakossági ellátásról annyit, hogy ma már évi 2,6 milliárd rubel értékben termelünk fogyasztási cikkeket, elsősorban. ruhaipari termékekét, cipőket, háztartási és kulturális fogyasztási cikkeket. Sajnos, ez sem elegendő ahhoz, hogy kielégítsük az igényeket. Megyénk fejlődéséről még egyetlen számot szeretnék mondani. Évente 1,2 millió négyzet- méter lakóterületet adunk át és ismét ázt kell mondanom, ezzel sem tudjuk a lakásgondokat megoldani. Rendkívül pozitív megyénkben, hogy eredményeinket a széles körben elterjedt szocialista munkaverseny segíti. A verseny célja akár az egyéni, akár a munkakollektívákra vonatkoztatva, hogy segítsük a XI. ötéves terv és a XXVI. pártkongresszus feladatainak végrehajtását. — Tartózkodásuk során milyen tapasztalatokat gyűjtöttek, mi volt az, ami a munkalátogatások során tetszett? — Elöljárójában kijelenthetem, hogy igen gazdag tapasztalatokkal térünk haza. örülhetünk annak, hogy tartózkodásunk során élvezhettük Nógrád megye vendégszeretetét. Mindenütt, amerre jártunk munkaszerető, dolgos emberekkel találkoztunk. Igen jelentős számunkra a tanácsi szervek munkájáról szerzett tapasztalat. Erről nem csak a Devcsics Miklós, a megyei tanács elnöke által adott tájékoztatóban tudtunk meg sokat, hanem a járási hivatalokban kapott tájékoztatás is sok újat adott számunkra. Akár Pásztón jártunk, akár Szécsényben, Balassagyarmaton, vagy másutt. Látogatásunk másik fontos feladata a kereskedelmi ellátás szervezése volt számunkra. Ami megtetszett: az állami és a szövetkezeti kereskedelem szervezése. Meggyőződtünk arról, akár a salgótarjáni üzletekben, akár a szécsényi Skála Áruházban tett látogatás során: legfontosabb cél, hogy megnyerjék a vásárlókat. Láttuk, hogy ez s;’:erült is. Igen tetszett az áruk elhelyezése, a kulturált kiszolgálás, az a tisztaság, amelyet a kereskedelmi egységekben tapasztaltunk. Üj volt számunkra, elsősorban az ÁPÉSZ-ek és a mező- gazdasági szövetkezetek tanulmányozásánál a szakcsoportok létrehozása. A háztáji gazdálkodás nagyszerű fellendülése, és az a szerep, amit önmagukra vállalnak az állami felvásárlásban, a lakossági ellátásban. Ezeket mi mind magunkkal visszük. Két óvodát és egy iskolát is megtekintettünk ittlétünk során. Hadd emeljem ki a hollókői népviselet nagyszerű ápolását. Vagy azt az összefogást, amelyet a nagybátonvi Mátra-lakótelepen hallottunk az óvoda építésénél kifejtett tevékenységnél. Ez jogot ad arra, hogy kijelentsem: a megyében nagy figyelmet fordítanak az ifjú generáció nevelésére. Nagyon sok kérdésre kaptunk választ, őszintén mondom, hogy ahol megfordultunk, mindenütt nyílt, baráti és elvtársi volt az eszmecsere. Mi arra törekedtünk,' hogy a jót keressük, azt a módszert, melyeket hazatérve, otthon saját munkánkban tudunk gyümölcsöztetni. — Hogyan ítéli meg a két testvér me fry*» kapcsolatának, továbbfejlesztésének lehetőségeit? — Nagy a távolság a két megye között, mégis megtaláltuk a szálat, a barátság kialakulásának. Hasznosak ezek a találkozások. Kapcsolatunknak nem csak baráti jellege van, hanem konkrét tapasztalatokban is gyümölcsözik. Ezekről korábban már szóltam. A továbbfejlesztés lehetőségeinek is megvannak a feltételei. Ezeket, a különböző szervek egymás között konkretizálták Végezetül szeretném meg-' köszönni a megyei pártbizottságnak, a megyei tanácsnak: biztosították azt a lehetőséget, hogy meglátogathattuk e szépségeiben igán gazdag megyét, őszinte üdvözletünket küldjük Nógrád megye dolgozóinak és sok sikert kívánunk pártjuk XII. kongresszusa határozatainak végrehajtásához, ahhoz a r Tikéhoz, amelyet országépítő tevékenységükben kifejtenek —• fejezte be a beszélgetést Vlagyimir Petrovics Lata, a kemerovói területi tanács elnökhelyettese. Somogyvári László Építkezések minősége Elővájók Ménkesen A tervezett hossza mintegy hétszáz méter annak a légvágatnak, amelyet a Nógrádi Szénbányák ménkesi Pothor- nik József elővájási szocialista brigád készít az Alfa bányamező VII. számú frontján. A vágat időbeni elkészítésének fontossága F—6 HK típusú jövesztö-rakodógép alkalmazását tette szükségessé. A munkahelyhez tartozó berendezések felett szocialista védnökséget vállalt a brigád. Ennek jegyében a csapat lakatos szakmunkásai a vágathajtás mellett a külszínen ösz- szeszerelték a munkagépet. A külszíni kipróbálás után az a feladat, hogy a munkahelyre szállítsák és munkába állítsák. A vágatot puffasztott szelvénnyel biztosítják, és elhatározták, hogy hosszabb távon is megkísérlik a havi százméteres teljesítmény elérését. A Pothornik József brigád célkitűzése egybeesik az aknaüzem elképzeléseivel, hissen az új frontfejtés előkészítése a termelés egyenletességének az alapja. Az általánosító ítélet, amely az építők munkájából a minőségi fogyatékosságokat nagyítja fel és helyezi előtérbe, okkal kelt visszatetszést e nagy múltú mesterség fogyó számú művelői körében. Nem azért, mintha nem tudnák ők maguk is, hogy az elviselhe- tőnél több a pazarlással egyenértékű építési selejt; ám e fogyatékosságokért nem csupán az a kétkezi munkás felel, aki a falat húzza, a panelt szereli, a tapétát ragasztja, vagy a szőnyegpadlót illeszti. Az építési-szerelési anyagok tetemes hányadát más iparágak készítik, s ők nem ritkán készen kapott selejtet építenek be. Mentségük van tehát, ám a mások hibája nem lehet olyan takaró, amely a saját nemtörődömségüket is elfedi. Ha a társadalom a minőségi gondok sorolásakor ' az elsők között említi az építőket, annak nyomós oka van: az ő termékük több százezer — olykor több millió — forintot ér, s aki évekig-évtizedekig kúpot gat azért, hogy önálló lakáshoz jusson, örömest eltekintene a hiánylisták összeállításától, majd a hiánypótlások körüli huzavonától. Az építménynek — legyen iskola, kórház, vagy éppen lakás — Magyarországon rangja van. s a közvélemény e ranghoz méltó produktumot vár. Tisztában van ezzel az ágazati irányítás is: az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium mind nagyobb figyelmet fordít a minőségjavítás módozatainak kimunkálására, s eközben — törvényszerűen — nem elégszik meg a felszíni jelenségek feltárásával. Az okok összetettek, s csak a mélyreható változás segíthet. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter intézkedéseit, a gazdasági bizottság tájékoztatója alapján,, kora tavasszal a kormány is tudomásul vette; a figyelem immár annak hatásaira összpontosul. A teljességhez tartozik, hogy a változás — amely hosszú távú folyamat eredménye lehet — nem ma, vagy holnap kezdődik meg. A beruházások számának mérséklődésével arányosan lazult a» építési piac szorítása, s a megrendelők igényesebbek lettek: a korábbiaknál következetesebben ügyeinek arra, hogy a szűkre szabott pénz ne herdálódjék el. Mind kevesebben fogadják el a gyenge minőségű munkát, s a kivitelező — akiknek monopolhelyzete szűnőben van — rákényszerül a szemlélet- váltásra; ha szükséges, arra is, hogy ő maga se fogadja el a megvetemedett ajtót, a csorba panelt, csempét, a már eleve rojtos szőnyegpadlót... és még sorolhatnánk. A változásnak már ma tanúi vagyunk: a statisztika adatai arról szólnak, hogy tavaly hozzávetőleg 30 százalékkal csökkent az állami építőipar hibáiból eredő, utólagos javítások értéke, s hasonló ‘ az előrelépés a lakásépítkezéseknél is. Ez persze sovány vigasz azok számára, akiknek új lakása a mostani esőzésekkor ázik be, az új ablak résein most fütyül a szél, a kilincs most marad a kezében. Fel kell gyorsítani a megkezdett folyamatot, s ez nem csupán kérő szavakat, hanem kellően átgondolt központi szabályozást kíván. Szabályozást műszaki és gazdasági értelemben is. Jelesül: tervezőtől a gyártóig-kivitelezőig a mainál egészségesebb ösztönzési rendszerre van szükség. Aligha kell bizonygatni, hogy ellenérdekeltség az, amely az alacsony technikai szintet részesíti előnyben. Miközben az építőipar fejlettségi színvonala megfelel a magyar ipar fejlettségének — tetemes milli- árdokat költöttek a hajdani, kézműves jellegű építőmesterség iparosítására —, egyelőre az anyagokkal és a szerkezetekkel szemben támasztott követelmények az indokoltnál alacsonyabbak. Felmérések utalnak arra is; mennyire sokrétű a hibaforrás. A minőségi hibák 30—35 százalékban műszaki tervezési, 40—45 százalékban anyag- és szerkezetgyártási, mintegy 60 százalékban pedig építőipari kivitelezési okokra vezethetők vissza. (Ez összeadva több mint 100 százalék — de átfedések is vannak: mondhatnánk úgy is — hiba hibát szül. Hiszen például ha a be- tonadalék-anyag minősége kifogásolható, nyilvánvalóan nem lesz tökéletes az abból készült falelem. Ezt tovább ronthatja a gyártási technológia megsértése, vagy a gondatlan szállítás és tárolás. Vagy: aki a szakadozott tapétából folt hátán folt falburkolatot készít, a saját munkaerejével is pazarló volt, hiszen hibajavításkor az új tapétát újra fel kell ragasztani...) Az ÉVM, mint piacfelügyeleti hatóság, részint a szigorúbb ellenőrzést szorgalmazza: olyan minőségellenőrző szervezetek létrehozását tartaná helyénvalónak, amely az ösztönzés erejével késztetne gondosabb munkára. Ám a minisztérium intézkedési terve átfogóbb módosításokat is tartalmaz. Végső fokon a minőség javulásához kell. hogy vezessen egyes vállalatok monopolhelyzetének megszüntetése, a versenytárgyalásos rendszer általánossá válása, a közvetlen piaci lakásépítés, mindaz, amit tömören a vállalatok döntési-irányítási rendszere továbbfejlesztésének nevezünk. Mindez természetesen nem máról holnapra hoz változást. Az érdemi előrelépés viszont az építők partnerei — a tanácsokon, a beruházókon, az anyag- és szerkezetgyártókon, a gazdasági közeg rugalmasságán — is múlik Nóg- rádban is. F. T. ■f-------------------------------------------------| NÓGRÁD — 1983. június 24., péntek 3