Nógrád. 1983. június (39. évfolyam. 128-153. szám)

1983-06-18 / 143. szám

I Front a föld alatt és föld felett Szócső fa szénügyben Mátraverebélyben A TÉNYEK 1. Az apadóban levő szén­készlet, a felszökött olajár okozta energiahordozó-gon­dok arra késztették a Nógrádi Szénbányák Vállalatot, hogy további szénmezők után ku­tasson. Elsősorban jó minő­ségű úgynevezett lakossági szenet kerestek, hasonló ér­tékűt, mint a kányási. Szem­pont volt még a kitermelés gazdaságossága. A kutatófú­rások e céloknak megfelelő­en, az eddigi bányáktól dél­re eső, Mátraverebély alatt húzódó szénmezőt találták legalkalmasabbnak. Tízmil­lió tonnányi fekete kincset rejt itt a föld, mai számítá­sok szerint 10 milliárd forint értékben. Erre a népgazda­ságnak nagy szüksége van. 2. A bányászás törvénysze­rű velejárója, hogy a tárnák fölött mozdul a föld. Leg­alábbis egy évtized kell, míg az alábányászott terület földrétege úgy megnyugszik, hogy hagyományos módon le­het rá építeni. (Ebből fakadt az első konfliktus a falu la­kói és a hivatalos szervek között). A bánya építési tilal­mat kért és kapott a falu területére. Felröppentek a hí­rek a szanálásról is. Az NSZV-nek soha nem volt szándéka a község 400 millió értékű ingatlanát „megsemmi­síteni”, sőt ugyanilyen érték­ben vállalta az arra érdemes épületek megerősítését. Ter­mészetesen vannak menthe­tetlen házak. Erről majd ké­sőbb. Tájékoztatás ide, falu­gyűlés oda, a verebélyiek szaladtak fűhöz, fához: kik azért, mert máris építeni akartak, kik meg mert nem hittek a teljes szanálás ha­misságában, kik pedig, mit sem tudva a teljes igazság­ról, az egyéni felháborodások­ból merítve véleményüket, tüzelték a hivatalokat és a békésen belenyugvókat. Még egy-két tanácstag is, pedig ellenvetés nélkül elfogadták az érvekkel és tényekkel tűz­delt tervet. 3. Lapunkban 1« foglalkoz­tunk a gondokkal néhány hó­napja, föltárva a körülmé­nyeket Falugyűlés is téma­ként jelölte a falu sorsát, a kedélyek mégsem nyugod­tak meg. Néhány ntpja rend­kívüli falugyűlést kellett ösz- szehívni, ahol ismét megje­lentek a falu vezetői mellett a szénbányák irányítói is. Előzetesen, írásban, ötven kér­dés érkezett, s néhány fe­nyegetés, mert Hogy „ügy­iem mernek minden kérdés­re válaszolni”. FORRÓ HANGULAT A művelődési ház nagyter­me este hétre dugig telt. Kö­zel háromszázan ültek és szo­rongtak a falak mellett. A kora nyári hőség is beszo­rult, az ajtókat zárni kellett, mert a kocsma hangja il­lusztrálta időnként a benti vitát. A szénbányák jogásza adta meg a válaszokat az írá­sos kérdésekre, miután Zsuf- fa Miklós vezérigazgató rész­letesen — és ismételten — felvázolta a lényeget. A kér­dések, a részleteket kibont­va, két lényeges kérdés köré csoportosultak. — Az első kérdés úgy szól — kezdte a jogász —, lesz e széles körű szanálás és mely területeket érinti? Erre csak az elkövetkezendő években kezdődő állagfelmérések ad­hatnak pontos adatokat. Az előzetes szemlék főleg a Tát­ra tér, és az úgynevezett Ró­zsadomb épületeit tartják kri­tikusnak. Ezek szakszerűtle­nül, hevenyészve készített épületek. A 129 lakás át- lagalapterülete 20 négy­zetméter. Értékük alig éri el négyzetméterenkénti 3500 forintot. Tulajdon­képpen nem nagy kár ér­tük. A szanálás szakaszosan 1989—90 körül megkezdődik. (Erős zúgás, morgás. Alig le­het csititani a hallgatóságot.) Második, az építési tilalom. A kettőezer után lefejtett te­rületek fölött történő építés­hez egyedileg járulunk hozzá, és csakis a különleges előírá­sok alapján lehet építkezni. („Élünk-e még akkor?” — ki­ált egy mély hangú férfi, s az asszonyok is kontráznak. Két percig nem is lehet folytatni a válaszadást). Tehát a folya­matosan megszilárdult terü­leteken szakaszosan oldjuk fel a tilalmat... A tömeg zúg. Időnként a levezető elnöknek kell közbe­szólni, hogy legalább saját kérdéseikre hallgassák meg a válaszokat.. Többször ismét­lődnek a gondolatok, hiszen a kérdéseknek szinte csak a szószerkezete változik. — Álljunk meg egy szóra — üvölt a zajba egy középko­rú férfi —, itt valaki félre van vezetve. Azt harsogja a rádió, hogy olcsóbb az olaj, akkor minek ez? A másik: a tanács elvette a telkemnek a végit, alig kaptam érte valamit, ak­kor mi lesz, ha összedül a házam, ki fizeti meg? — Én azt mondom — szól egy, harminc éve — bányában dolgozó férfi, hogy homok­kal, vagy betonnal Injektálni lehet. Drága! De hát mit szá­mít itt egy ember?... Mozgas­sunk meg megint minden kö­vet? Hülyeség miatt? Bezáiv tűk a bányát, most kinyitjuk? Utánpótlás nincsen? Nem ér­tek egyet! , Taps. Izzik a terem. A han­gulatot egy-egy embernél már fűti a kocsmában lehörpintett nedű. Egy fiatal férfi hangja megcsuklik: — Én láttam a kányási há­zakat. Ha itt is betonkoszorú­val erősítik meg, akkor nekem az a lakás nem kell. Egy cigányasszony percek óta nyújtózkodik. Szót kér. — A Rózsadombon lakom. Ügy tudom legalább 17 éve építési tilalom van itt. Mikor oldják már fel? Szeretnénk mi is korszerű körülmények között élni. Megvettem az építőanyagot is. A cement be­döglik. Ki fizeti meg a káro­mat? Négy éve járok a ta­nácsra, és semmi eredmény. Azt hiszik könnyen rohanunk Nagybátonyba, ahogy aján­lották? És csak úgy itthagy­juk Verebélyt, amikor nekünk van megfelelő telkünk, men­jünk kolóniába? Itt kérünk érte cseretelket!!! Azt mond­ják tódjak hozzá 25 négyzet- métert. Mihöz tódjak, sár az, ember! Vagy várjak kéteze­rig? Addig sírkövet tesznek ránk! (Általános derültség). Az óra mutatója szalad, már kilenc is túl van. Hiába megy krimi a tévében, az em­berek maradnak. S az indu­latok is. Egymás szavába vág­nak. Saját portájuk egyéni gondját kiabálják az emelvény felé, ami érthető, s ami nem, hogy az elhangzott tervekből, elképzelésekből nem jegyezték meg a kiutat adó lehetősége­ket, a jobb körülm'ények közé kerülést, más telek cseréjét bárhol a járásban. Kétségte­len, hogy a hovatartozás szent dolog, aki verebélyi volt, és az akar maradni, ezt tisztel­ni kell. Nem az egész falut érinti az esetleges távozás szükségessége. A ragaszkodás pedig nagy dolog. Egy öreg bányász közbekdált: „Ezt a kincset ki kell adnunk! Ha süllyedünk öt centit, süllye­dünk...! Nem tudja befejezni a mondatot. A tömeg lehur­rogja. Nagy nehezen egy két hang a megértést is felveti. És tíz óra körül már inkább csak az alkohol kiabál. Az ál­talános zajban le kell zárni a kérdésfeltevés lehetőségét. VEREBÉLY NEM MÁSODIK GYŰRÖFO — Bár voltak szélsőséges vélemények — mondja Zsuffa Miklós, az NSZV vezérigazga­tója, a maratoni falugyűlés után —, mégis úgy érzem, hogy józan érvek kerekedtek felül. Nem lesz Mátraverebély második Gyűrűfű. Biztos va­gyok benne, hogy 20 év múl­va szebb és fejlettebb lesz, mint valaha. — A Rózsadomb és a Tátra tér házait nem is lesz baj, ha szanáljuk — veti közbe Hart­man Józsefné tanácselnök — nagyon leromlott házak ezek. Károsodnának aláfejtés nél­kül is. — Totális az építési Utalom, csak az elkezdett épületeket lehet befejezni, illetve 25 négyzetméternyi toldást enge­délyeznek. Mikor oldják fel a zárlatot? — Hamarosan kész az alá- fejtési program — válaszol Zsuffa Miklós — kiderül majd, hogy hol fogunk csak húsz év múlva bányászni. Ezen a területen — ha felü­gyeleti szervünk is egyetért —, nagyon szigorú követelmé­nyek mellett adunk engedélyt. — Két fronton kell csatáz­nunk. A föld alatt, és a föld felett. Ügy érzem, még mindig nem sikerült teljesen meg­győzni az embereket. — Talán nem is várhattuk, hogy e falugyűlésen minden megoldódik. Mégis az az ér­zésem, hogy a lakosság több­sége egyetért azzal a program­mal, ami az itteni bányászko­dást illeti. — De Hartmann Józsefné továbbra is itt állja a sarat! — Nem vagyunk könnyű helyzetben, mint az érzékelhe­tő volt — mondja az elnök­asszony. Az emberek tudják, hogy a népgazdaságnak szük­sége van a kincsre, s ha meg­kapjuk az említett, megerő­sített alapokkal történő épí­tési engedélyt, akkor itt min­den jóra fordul. Zengő Árpád *L, Három nemezedék Bárnán- kj ­„Mindig pedagógusnak készültem” Számadás Felterjesztés „Kiváló peda­gógus” kitüntetésre: „Dr. Mol­nár János, született 1922. de­cember 22... Intézményünk­ben, a balassagyarmati Szán­tó Kovács János Szakközép- iskolában negyedszázada mű­ködik, pedagógiai elhivatott­ságban, elkötelezettségben, eredményességben igen gaz­dag múlttal rendelkező ne­velő. .. Elismert szakem­ber, az óvodapedagógiában szaktekintély. A tantervi és tankönyvi bírálatokban nagy hozzáértéssel, magas fokú megbízhatósággal, alkotó mó­don vett és vesz részt. Az in­tézmény gyakori profilváltá­sainak idején mintaszerűen tevékenykedő igazgatóhelyet­tes volt, 1972-től az óvónői szak gyakorlati képzésveze­tője, nagy hivatásszeretettel, példás elkötelezettséggel, utolérhetetlen fűtöttséggel dolgozik. — Mindig is pedagógusnak készültem, csak közben leír­tam egy kis vargabetűt Mi­után leérettségiztem a Balas­si Gimnáziumban, a soproni tanítóképzőben tanultam to­vább. A Dunántúl legjelentő­sebb iskolája minden tekin­tetben nagyszerű indíttatást adott, mégis a néhány hó­napos katonáskodás után jog- tudományi végzettséget sze­reztem. Már tanulás közben rájöttem, hogy a jogi pálya nem nekem való, s Ipolyve- cén, a szülőfalumban tanító lettem. Osztatlan iskola volt, mélyvíz, ahogy mondani szok­ták. Megtanultam ott min­dent, süni a pedagógushiva­táshoz kell. Tizennégy évi ta­nítóskodás után kerültem Balassagyarmatra, a Rákóczi Általános Iskolába, másfél év után pedig a Szántóba. Dr. Molnár János közben elvégezte a pedagógiai főis­kolát, majd a szegedi József Attila Tudományegyetemen középiskolai tanári végzettsé­get szerzett. — Gimnázium lett az egy­kori gyarmati tanítóképző, nevet is kapott. Nehéz idő­szak volt, hisz el kellett fo­gadtatni az iskolát a nagy ■ múltú Balassi Gimnázium mellett. Parasztgimnázium­nak neveztek bennünket so­kan. Részben a nevünk mi­att, részben mert elsősorban faluról jött gyerekek 'tanul­tak nálunk. Én szívesen fog­lalkoztam- velük, akik nehe­zebb alaphelyzetből indultak, hiányosságaik voltak. Sok örö­möm is volt bennük, mert nagy volt az igyekezetük, szorgalmuk, tudták, hogy hátrányban vannak, és le akarták dolgozni, mihama­rabb. Mindezt azért mondom múlt időben, mert ma már nincsenek ilyen problémái a faluról jött gyerekeknek. Élete egyik legszebb idősza­kának tekinti az élmúlt ti­zenegy évet. Miért? — Óvónői tagozat létesült 1972-ben. Mindig arra vágy­tam, hogy pedagógusokat ne­veljek. Csodálatos feladat Remek tanáraim sora adott példát rá, már az általános iskolás éveimtől kezdve. Mint gyakorlati képzésvezető azt a feladatot kaptam, szervez­zem meg a tagozatot Ez meg saját erőimnek a kipróbálá­sát jelentette, s sikerélményt hozott A Művelődési Minisz­térium felfigyelt a munkám­ra, így lettem tagja annak a bizottságnak, melynek felada­ta az óvónői szakközépiskolák képzési tervének kidolgozása volt Eddig kétszázharminc óvónőt bocsátottunk ki. Saj­nálom, hogy megszűnik az óvónőképző szak, de megér­tem. Azt remélem, hogy a helyébe lépő pedagógiai, mű­vészeti fakultáció továbbvi­szi az iskolában kialakult ha­gyományokat, a jól bevált gyakorlatot. Sok változásnak voltunk már tanúi. Az isko­la mindig társadalmi szük­ségleteket elégített ki és ele­get tett az igényeknek. — Miért beszél munkájáról mindig múlt időben? — Hamarosan átadom a helyem a fiatalabbaknak. Nem akarok teljesen elszakadni az iskolától, de nyugdíjba me­gyek. — Nem jelent önnek konf-, liktust? ' — Természetesnek tartom. Nem jó erőlködve betölteni egy funkciót. Bizonyára jól el tudnám még látni a mun­kámat, érzek még magamban erőt hozzá. Ám az élet rend­je, hogy a fiatalok átveszik a stafétát. Ebben persze, se­gíteni kell nekik, fel kell őket készíteni a feladatra. Én annak fogok örülni, ha az utódomnak jól megy a mun­ka. s, ha jól mennek a dol­gok. * Felterjesztés „Kiváló peda­gógus” kitüntetésre: „Közel­gő nyugdíjazása előtt e ki­tüntetés a néptanítóból fel­nőtt szocialista tanár, nevelő életművének legmagasabb el­ismerését jelentené. Különö­sen akkor, amikor az általa gondozott, irányított óvónői szak fennállásának 10. év­fordulóját ünnepeljük.” Dr. Molnár János az idei pedagógus-napon Kiváló pe­dagógus kitüntetést kapott — veszprémi — Bombázó rovarok A vegyi háborút nem az ember találta fel, hanem jó­val előtte a bombázó rovarok (Brachigninae) alcsaládjának tagjai, amelyeknek már a ne­ve is jelzi harci tevékenysé­güket. Amikor ezeket a ro­varokat ellenség támadja meg, hátsó felüket fordítják feléje, és abból maró, égető porlasztóit folyadékot lövell­nek ki. A bombázó rovarok fegyve­re a végbélnyílásuk közelében fekvő kamrácskákban terme­lődik, az egyik kamrában hid- rokinonok, a másikban hidro- génperoxid. Izgatásra, táma­dásra a bogár megnyitja a kamrák nyílását, ezek tartalma átömlik egy harmadik, vastag falú kamrába; az ott termelő­dő enzim katalizátorként ki­váltja az erőteljes robbanás­sal együttjáró reakciót. A hidrogkinonokat oxidálja, és kinonokká alakítja, ugyanak­kor a hidrogénperoxidot vízre és oxigénre bontja, A fejlődő oxigén nyomására a folyadék kilövell a végbélnyíláson. A biológusok a bombázó rovaro­kat apró kaloriméterbe he­lyezték, és megállapították, hogy a permet hőmérséklete eléri a 100 C-fokot, tehát nem­csak vegyi összetétele, hanem magas hőfoka miatt is maró hatású. NÖGRAD - 1983. június 18., szombat V Zenél a rezesbanda. — R — Álom egy csatornáról Érdekes kisfilm kerül be­mutatásra június 21-én: egy régi álom felidézése. Ez az álom már a régi rómaiakat is foglalkoztatta, akik a Pannó­niából Dáciába vezető utat akarták könnyebbé és gyor­sabbá tenni a Duna—Tisza- csatorna megépítésével. De a későbbi századokban is újra és újra megragadta az építés gondolata az itt élő generá­ciókat. Természetes, hogy Széchenyi István is gondolt rá, sőt a századforduló ko­rában olyan kimagasló szemé­lyek buzgólkodtak a csator­naépítés tervének feltámasz­tása körül, mint Reitter Fe­renc, Zichy Jenő és Türr Ist­ván. De nem a régi történel­met kívánja a film körüljár­ni, hanem a félmúltba nyúlik vissza, 1948-ba, amikor úgy látszott, hogy a csatorna épí­tése a megvalósítás stádiu­mába léphet. Több tényező inspirálta a cselekvésroham megindulá­sát. A fiatalok brigádjai részt vettek Jugoszláviában, Bul­gáriában hasonló nagy vál­lalkozásokban; 1948. pillanata hasonló nagy tettekre inspi­rálta őket, ezzel akartak mél­tó emléket állítani a szabad­ságharcnak. Azután: az MKP fölkarolta a gondolatot, nem­csak politikai jelentőségét, ha­nem gazdasági hasznát is lát­ta. A !harmadik tényező: a száraz, homokos alföldi tájat jótékonyan átalakította volna a homokdűnéken átívelő csa­torna — tehát beleillett a természetátalakító, környezet­formáló elképzelésekbe ... Elkezdődött hát a munka. dolgoztak a brigádok, s aztán minden csendben abbama­radt. Felépült mintegy 22 ki­lométer íélszelvényű csatorna, ennek a partján gyűlt össze a film készítőinek hívására a kamera elé a hajdani építők kis csoportja, hogy felidézze a hajdani álmot, és figyelmez­tessen arra, hogy egy olyan lehetőség felejtódött el, amit érdemes újra végiggondolni. A film rendezője, Fazekas Lajos Kecskeméten született, gyermekkorában látta, mit je­lent földet művelni víz nél­kül. A film készítése előtt heteket töltött tanyákon, öreg parasztemberekkel beszélge­tett. „Meglepődtem — mondta kérdésemre —, hogy mennyi legenda él még ma js a régi csatornaépítő álmodozókról. Hiszen sok kubikos is élt ezen a vidéken, s a hosszú téli es­téken mi másról álmodozhat­tak volna, mint a csatornáról, a vízről...” Ma az ő álmaikat kiváló vízügyi és agrár szakemberek kísérlik meg a nyilvánosság előtt körvonalazni. A valóság követelményeihez igazítani a merész képzelgéseket. Cselőtei László, a gödöllői agráregye­tem professzora, dr. Nagy László, az Országos Vízügyi Hivatal főosztályvezetője, Ki­rály László, a kecskeméti sző­lészeti főiskola docense föl­hívta a figyelmet arra, hogy milyen jelentősége lehetne ma a csatorna megépítésének. Jól tudják, sok milliárd fo­rintba kerülne. Ennyi pénz ma nem áll rendelkezésre, de a tervezés felkészült arra a pillanatra, amikor lehetőségek adódnak. I J,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents