Nógrád. 1983. június (39. évfolyam. 128-153. szám)
1983-06-16 / 141. szám
Ä SKU fejlesztési koncepciója: rekonstrukció (I.) Saját pénzből és hitelből A lassúbb fejlődési ütemre való átállás elsősorban a fel- hamozási arány csökkenésében, a beruházások mérséklésében jutott kifejezésre. A XII, kongresszus határozatainak félidős értékelésével kapcsolatban kiadott állásfoglalásokban is azt ovashatjuk, hogy előtérbe kerültek az üzemi rekonstrukciók, a műszaki színvonal emelése, a technológia korszerűsítése, az anyag- és energiagazdálkodás racionalizálása. Alapvető cél, hogy kapjanak elsőbbséget a gyorsan kivitelezhető a rövid idő alatt megtérülő és az exportképességet javító beruházások. A fenti kritériumok alapián vizsgáljuk meg. miként felelnek meg az előbbi célkitűzéseknek, a Sagótarjáni Kohászati Üzemekben folyó beruházások, fejlesztések. Nem jelentett új feladatot Elöljáróban el kell mondani, hogy bennünket nem állított új feladat elé a fent említett követelmény. A kohászati iparág részére előirányzott állami kölcsönökből, támogatásokból mi nem részesedhettünk, mert a nagy kohászati üzemek rekonstrukciói lekötötték ezeket az összegeket. Nekünk a saját pénzünkre!, és az egyre magasabb kamatra felvehető hitelekre lehetett számítani. Ezzel a módszerrel dolgoztunk a IV. és az V. ötéves tervciklusokban is, lényegében ezzel a módszerrel oldottuk meg a gyári rekonstrukció folytatását. Az elmúlt 10 évben csaknem 1 milliárd 200 millió forintot fektettünk be a huzai- mű, a kovácsüzemek korszerűsítésébe, a kisterenyei új üzem létrehozására, és legalább ugyanilyen értékben bővítettük a termelést. Az V. ötéves terv végére a kedvezőbb gyártmányössaetétel és a minőségi fejlődés eredményeként tőkésexportunk háromszorosan emelkedett, a munka termelékenysége pedig évi 5—6 százalékkal nőtt. Ezeket a jó tapasztalatokat használtuk fel a VI. ötéves terv fejlesztő munkájának tervezésekor. A gyári rekonstrukció folytatására azért van nagy szükség, mert olyan fontos üzemek vártak korszerűsítésre, mint a szögverő, a rúdhúzó és a szalagedző. Az előbbi helyeken elavult körülmények között kell termelnünk a feldolgozóipar és a lakossági fogyasztás számára is fontos termékeket. Egészségileg ártalmas, gyenge teljesítményű munkahelyekről van szó. ahol a munkaerőt is alig lehet megtartani, egyre fogy ezeknek az üzemeknek a létszáma. Keresnünk kellett olyan technikai megoldást, amely együtt jár a magas termelékenység elérésével, jobb jövedelmezőséggel és magasabb minőségi színvonallal. Miért került első helyre a szögfejlesztés? Elavult üzemeink sorából elsőnek a szögfeilesztéshez foghattunk hozzá. Itt jelentkezett a legtöbb gond az egészségi ártalmak miatti Ugyanakkor a munkaerő fluktuációja is meghaladta az 50 százalékot, a létszám erőteljesen apadt. A károsult dolgozók rehabilitációját pedig alig tudtuk megoldani. Válaszút elé kerültünk. Vagy megszüntetjük a szöggyártást, vagy megteremtjük a korszerűsítés feltételeit. Hosszú előkészítés után, 1981 végén sikerült a Magyar Nemzeti Bankkal a hitelszerződés feltételeiben megállapodni és a beruházást megindítani. Mivel időközben is fenn kellett tartanunk a korábbi szintű szegtermelést, ezért olyan megoldást kellett keresnünk, hogy a beruházási folyamat a lehető legkevésbé zavarja a termelést. így jutottunk el a karosai termelő- szövetkezethez. Megállapodtunk a vezetőkkel, hogy átveszik tőlünk a galvanikus horganyzású huzalok gyártását, azaz mi áttelepítjük hozzájuk berendezéseinket.' Az ily módon felszabaduló csarnok adta kezünkbe a megoldást. Ide telepítjük a szogtísz- tító és csomagolórészleget, a régi tisztító és csomagoló területet pedig felhasználhatjuk a gégáttelepítések megindítására. Vagyis a régi épületen belül, de mégis új helyen épül ki az új szöggyártó üzem. Ré- gi csarnokba visszük be« a korszerű technológiát. Letelepítünk 89 új szögverő gépet, a régiekből pedig 27— 28-at helyezünk el az új üzemben. Teljesen új, nagy teljesítményű tisztítódobokat és automata csomagológépeket állítunk üzembe. Megoldjuk a korszerű anyagmozgatást, -tárolást, a szögverő gépeket ellátjuk zajvédő burkolatokkal, hogy alacsony szinten tartsuk a zaiszintet. A kapacitást 23 ezer tonnára állítjuk be, de ezzel a gépparkkal optimális esetben 28 ezer tormát is el tudunk érni. Az összmenniységen belül több mint kétszeresére, 4000 tonnára növeljük az aprószög arányát és ezzel véglegesen megoldjuk a gyümölcsexport ládaellátásával kapcsolatos szögbszerzés gondjait is. Üj szögtípusként jelenik meg az úgynevezett belőhető tározott szög, amely a felhasználás termelékenységét növeli majd erőteljesen. A belkereskedelmi ellátás lehetősége is csaknem 60 százalékkal javul, amely biztosítékot jelent arra., hogy a vasboltokban állandóan lehessen szöget vásárolni. Fél évvel korábban A beruházás eredeti befejezési határideje 1983. szeptember 30-a voliti, de a szöghiány mielőbbi feloldása érdekében a kivitelező dolgozók, jórészt saját karbantartóink vállalták, hogy fél évvel korábban befejezik» a munkát. Az új berendezések üzembe helyezése természetesen ennél hamarább megtörténik, a szállítás és szerelés időpontjának megfelelően. Ez év második felében megkezdjük az új egységek fokozatos üzemeltetését. A szögfejlesztési beruházás költsége a kötelező tartalékok nélkül 165 millió forint. Ennek 58 százalékát hazai berendezések, 75 százalékát szocialista gépek, 15 százalékát pedig tőkés gépek beszerzésére és szerelésére fordítjuk. Az új kapacitással 28—30 millió forint nyereség- többletet érhetünk el, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a beruházás öt és fél. hat év alatt megtérül. Ezt az eredményt egy rekonstrukciófolyamatban jónak kell minősíteni. (Folytatjuk) Crmössy László vezérigazgató Szakszervezetek a termelőszövetkezetekben Gyors, átütő sikerek helyett szívós, türelmes munkát A megye 36 termelőszövetkezete közül 29-ben működik szakszervezeti alapszervezet. A 3659 szakszervezeti tag 87,9 százalékos szervezettséget jelent, s, hogy fontos feladatokat tölt be a mozgalom, azt bizonyítja a múlt évi 5 százalékos létszám-, illetve szervezettségnövekedés is. A közös gazdaságokban zajló szakszervezeti munkáról, a fontosabb tennivalókról beszélgettünk Kanyó Bélával, a MEDOSZ Nóg- rád megyei Bizottságának titkárával. — Nógrádban 1976 nyarára jöttek létre a szakszervezetek a termelőszövetkezetekben. Most 1983-ban visszatekintve az eltelt hét évre, valóra váltak a mozgalommal kapcsolatos elképzelések? — Túlnyomórészt igen. Betöltik azt a kettős feladatot, amire hivatottak. Mozgósítják a tagságot a társadalmi, politikai, gazdasági célkitűzések elérésére, ugyanakkor megfelelően védik a tagok érdekeit. Nehézségek természetesen akadnak ma is, de mi gyors átütő sikerek helyett hosszú távú, szívós, türelmes munkára rendezkedtünk be. — Ebben, gondolom, szerepe van a jelenlegi gazdasági helyzetnek is? — Igen, a hetvenes évek közepén lényegesen kedvezőbbnek tűntek a lehetőségeink, a feltételeink. A termelőszövetkezeteknek is jobbak voltak a lehetőségeik a munkakörülmények, az életkörülmények javítására, összhangban a kedvezőbb gazdasági helyzetükkel. A mozgalmi munkát a változó nehezebb körülményekhez kellett igazítanunk, s ebben vállalnunk kellett kevésbé népszerű feladatokat is. — Konkrétan mire gondol? — Arra, hogy az embereket meg kellett'győzni, a már elért életszínvonal és munkakörülmények megőrzése érdekében is jobban — olykor többet — kell dolgozni. Ami pedig a bérfejlesztést illeti, a kevesebbet mindig nehezebb igazságosan elosztani, főként úgy, hogy valóban az kapja, aki többet is ttesz ezért. — A közös gazdaságokban általában elfogadják a szak- szervezet véleményét, javaslatát? — Többnyire Igen. De azért vannak olyan termelőszövetkezetek, ahol a középvezetők, munkahelyi vezetők nem úgy tekintik a szakszervezet véleményét, ahogyan kellene. Ilyenkor gyakran magasabb Az a húszezer óra A harmincas évek elején egy munkásnak egy kiló zsírért 1 óra 45 percet kellett dolgoznia. Egy pár cipőt harminc órai szakmunkásbérért adtak a boltokban. A mai bérek és árak alapján egy kiló zsírért 55 percet, egy pár cipőért most is 30 órát tölt dologidőben a munkás. Egy kétszobás családi háznak 1930-ban 5000 órai munkás munkabér volt az ára. A nyolcvanas évek elején 20 ezer (!) órát kell dolgozni érte. Természetesen hiba lenne a négyszeres többlet miatt egyszerűen építővállalatainkat okolni. Hiszen az árak alakulásának — helyenként eltévelyedésének — sok tekintetben ők is szenvedő alanyai. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ma nagyságrenddel több azoknak a nagyüzemi szakmunkásoknak a száma, akiknek elérhető vágyai között szerepelhet egy saját családi ház, mint a harmincas években. Nem beszélve arról, hogy a fenti egybevetés önmagában kétségkívül megtévesztő az életszínvonal egészét illetően, A honi építőipar árai azonban valóban elszakadtak a piac valóságától. A jelek szerint nem lesz csekélység visszaterelni a kereslet-kínálat megnyugtató medrébe az árfolyamot. Annyi bizonyos: nehéz helyzetben van az építőipar. A korábbi esztendőkben lehetővé vált nagyarányú fejlesztések hatására olyan eszközökkel gazdagodott az ágazat, ami helyenként világszínvonalú megoldásokhoz is lehetőséget nyújt Az erőltetett menetben végrehajtott gépesítés, amihez a hetvenes évek második felében még terven felül négymilliárd forintot kaptak, azt eredményezte, hogy 1975—1981. között csaknem 30 százalékkal javult a termelékenység. Ám már ekkor intő jel volt, hogy a látszólagos fellendülés évről évre romló eszközhatékonysággal ment végbe. Időközben kimondták a beruházási stoppot, és a gyáróriások, szántóföldből kinövő városok büszke építői korábban ismeretlen helyzetbe kerültek. A szakma nehezen mozdult, annál fürgébbek voltak maguk, az építőmesterek. Azelőtt soha nem tapasztalt, már-már pánikszerű elvándorlás vette kezdetét. Tavaly több mint 15 ezren hagyták ott az állami vállalatokat, javarészt szakmunkások. A kőműves persze, azóta is nyilván falakat emel valahol. Maszek lett, vagy kisvállalkozó, esetleg egy mozgékony tsz- melléküzemágnál adta le a munkakönyvét Máskülönben például a Zöldmező Mgtsz aligha vállalhatta volna el az EILTE épületének különleges szakértelmet igénylő felújítását. Most persze joggal felcsattanhat bárki, hogy miért piszkálom én a Zöldmezőt? Dehogy bántom őket sőt: van valami biztató abban a józan, kockázattól sem visszariadó szellemben, ami belőlük árad. Csak éppen: hol vannak a nagyok? A megyék, a régiók uralkodó kivitelezői. . . Az építésügyi tárca illetékesének megállapítása szerint a nagyvállalatok pénzügyi stabilitása megingott. Akkor hát hol buj- dokolnak? Miért nincs harc a megrendelőért? Olyan vetélkedés, ami végső soron az árak visszaszorításához* vezet Az ÉVM-vállalatok nyeresége — az árbevételük arányában — 1979-ben meghaladta a 10 százalékot. Ugyanez az arány 1982-ben 5,8 százalékra zsugorodott Sokan magyarázzák a bizonyítványt az elavult árrendszerrel, vagy az érdekeltségi viszonyok ellentmondásaival. Mégis, maguk a vállalatok igazolják, hogy nem írható minden a korszerűsítésre szoruló szabályozás számlájára. Azok a cégek, amelyek a piaci igényekhez igazodva, bátran váltanak profilt, és kilépnek a bűvös megyehatárok közül, ma is eredményesek. Példának elég a székesfehérvári Alba Regia ÁÉV-t említeni, amely a CLASP könnyűszerkezetes építési rendszer révén itthon és külföldön is jelentős bevételhez jut A középületépítő vállalat pedig azzal álja a versenyt, hogy rekonstrukciós-fenntartó tevékenységét három év alatt nyolcszorosára növelte. Sajnos, szép számmal akadnak példák arra, mikor a vállalatok alkalmazkodó képessége nem éri el a kívánt színvonalat A Heves megyei ÁÉV, a Nógrád megyei ÁÉV, avagy a 23. számú ÁÉV gyönge eredményeiben nagy szerepe van annak, hogy képtelenek gépeiket, berendezéseiket jól kihasználni. Azt pedig, hogy a vállalkozási szellem, a bátorság önmagában kevés, ha nem párosul megalapozott döntésekkel, a Veszprém megyei ÁÉV nehéz helyzete bizonyítja. A jobb napokat megélt vállalatot jelenleg szanálják. A számok, összefüggéseikből kiragadva csalókák. Egy kimutatás szerint három év alatt tízről négyre csökkent a veszteséges vállalatok száma. Csakhogy a veszteség összege megkétszereződött, ma már meghaladja a 340 millió forintot. Most mozdul az építésügy. Új árrendszer, jobb érdekeltségi viszonyok frissítő szellője fújdogál. És keresik, sőt, megállapítják a felelősségét, a felelősök személyét is. Csak egytől tartok: a bűnbakkereséstől, ami a kollektív felelősség- áthárításnak oly gyakori kísérő jelensége. Húszezer munkaóra, az kilenc munkában eltöltött esztendő. Az kilenc év várakozással egyenlő. „Nem gyűjtök családi házra...” — cseng fülembe válaszként a régi nóta. De jó lakásra, humánus környezetre igenis áhítozunk, és gyürkőzünk is érte mindannyian. Építőink épülését ezért nem nézhetjük közömbösen, a partvonal mellől. Gazsó L. Ferenc gazdasági vezetői szinten kell beavatkozni, s hadd tegyem hozzá, ezek túlnyomórészt pozitív eredménnyel járnak. Elsősorban a szakszervezeti bizalmi bérfejlesztésben, bérbesorolásban való egyetértési jogát hagyják szívesen figyelmen kívül. Arra is akadt példa, hogy szakszervezeti titkár azért nem kapott bérfejlesztést, mert funkciójának betöltéséért amúgy is tiszteletdíjat kap. — Mit tehet ilyenkor a MEDOSZ megyei bizottsága? — Általában sikerül a termelőszövetkezet vezetőit meggyőzni, hogy helytelenül jártak el. Az esetleges vitákban többnyire a megegyezést javasoljuk, annál is inkább, mert az esetek nagy részében az emberek nem kellő tájékoztatásából, a nem kellően előkészített döntések miatt támadnak nézeteltérések. — Ez pedig szerves része lenne a demokráciának, különösen a közös gazdaságokban, ahol a szövetkezeti demokrácia meglehetősen magas szintet ért el. Vagy nem így van? — A szövetkezeti demokrácia valóban magas szintű. Nem mindegy, hogy érdemi, vagy látszólagos demokráciáról van szó. Különösen a menedzser típusú termelőszövetkezeti vezetőknél figyelhető meg, hogy nagy, általános kérdésekben tág teret adnak a demokrácia fórumainak, de ezen belül, a lényeges részletkérdésekben már nem. A kiadott intézkedések pedig érdemi tájékoztatás nélkül jutnak el az emberekhez, holott ettől igazán nem lenne szabad sajnálni az időt és fáradságot. — A szakszervezeti tisztségviselők mennyiben tudnak megfelelni a követelményeknek, mennyiben partnerei a vezetőknek? — Többségük élvezi a tagság bizalmát, a párt- és gazdasági vezetők egyenrangú félként tekintik, így jól beilleszkednek a gazdasági vezetésbe. Kisebb hányaduk, a vagy sikerül, vagy nem elv alapján végzi munkáját és mintegy 15—20 százalékuk csak azért tölt be szakszervezeti funkciót, mert valakinek ezt is el kell látni. Több közös gazdaságban azért került sor nemrégiben új titkár megválasztására, mert a régiek nem feleltek meg a velük szemben támasztott, jogos igényeknek, követelményeknek. A szakszervezeti tisztségviselők az alkalmazottakból kerülnek ki. Általános műveltségük, szakmai, politikai képzettségük magasabb szinten áll, többségük nagy tapasztalattal rendelkezik a mozgalmi munkában, így megfelelően együtt tud működni a gazdaság vezetőivel. — Néhány mondatban ösz- szefoglalná a legfontosabb mozgalmi feladatokat? — A következő időszakban a legfontosabb tennivaló a szakszervezeti mozgalmi munka tartalmi erősítése, a már említett kettős feladat érdekében, anélkül, hogy a dolgozók érdekeinek védelmét elválasztanánk ,a társadalom gazdasági, politikai előrehaladásától. A kettőt azért sem lehet elválasztani, mert egyik feltételezi a másikat, a kettőt csak együtt lehet érvényre juttatni. Zilahy Tamás 1982 novemberében átadott új, korszerű szerelőcsarnokban végzik az Ikarus 260 és az Ikarus 280 csuklós helyijáratú autóbuszok javítását a Volán 2. számú Vállalat salgótarjáni telepének dolgozói. Összesen 38 jármű folyamatos karbantartása tartozik a kezük alá. Képünkön Szerémi Zoltán és Gyürki Ferenc autószerelők kormányművet javítanak. fotó; barna
