Nógrád. 1983. május (39. évfolyam. 102-127. szám)

1983-05-13 / 112. szám

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás kö­szönetét a rokonoknak, isme­rősöknek, barátoknak, a Vo­lán-munkatársaknak és mind­azoknak, akik szeretett ha­lottunk, BODA JANOS temetésén részt vettek, sírjá­ra koszorút, virágot helyez­tek és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Balassagyarmat Hálás köszönetünket fe­jezzük ki mindazoknak, akik drága feleségem, drága édes­anyánk, KASA IMRÉNÉ. sz.: Szakács Piroska temetésén részt vettek, sírjá­ra koszorút, virágot helyeztek a pásztói temetőben, bána­tunkban osztoztak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás kö­szönetét a rokonoknak, volt munkatársainak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősök­nek, valamint a BSE serdülő sportolóinak és edzőinek, az Ifjúsági úti iskola, vendéglá­tó szakmunkáskéozö iskola tanulóinak, tanárainak, akik szeretett férjem, édesapánk ESZTERGÁLYOS JÓZSEF temetésén megjelentek, sírjá­ra koszorút helyeztek 'és mély fájdalmunkban osztoztak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Balassagyarmat KÖZLEMÉNY! Táncosokat és táncosnőket ke­resünk színházi gyakorlattal 1983. szeptember 1-től éves szerződésre. Vidékieknek la­kást biztosítunk. Jelentkezés részletes önéletrajzzal. Maxim Varieté 1072 Budapest, Akác­fa u. 3. A jelentkezést levél­ben kérjük. KARANCS MGTSZ KARANCSLAPUJTŐ KERES jogászt igazgatási osztályvezetőnek. TSZ-GYAKORLATTAL RENDELKEZŐK ELŐNYBEN. A városi tanács városgazdálko dási üzeme felvételre keres érettségivel rendelkező munkaerőt pénztárosi munkakörbe. Jelentkezés: az üzem munkaügyi csoportján. Hprőhírdetések Innovációs vál­lalat tüzeléstechnikai szervize olaj- és gáz­SüTÖIPARI szak­munkás 6 éves szak­mai gyakorlattal, élelmiszeripari érett­ségivel, sütőtechni­kusi végzettséggel ál­lást változtatna. „Biz­tonságos jövő” jel­igére az egri hirde­tőbe. PULTI eladót azon­nali belépésre felve­szünk. AFÉSZ-bisztró, Zagyvapálfalva, Cso­konai út 90. égok, ill. a hozzátar­tozó hőhasznosító be­rendezések, kazánok szervizeléséhez, kar­bantartásához, üzem- oe heiyezésénez meg­felelő képesítéssel ren­delkező munkatársa­kat keres. Jelentke­zés: levélben, Salgó­tarján, Pf.: 160., ill.: 15-066. telefonszámon. SZEF.ES érdeklő­dési körű * ezermester gondnokot kere­sünk. Érdeklődni a 10-516-os telefonod. VARRODAI ága­zatba felveszünk üzemvezetőt, műsze­részt, varrónőket. Je­lentkezés a tsz-iro- dában 8—16 óráig, az ipari főágazatveze- tőnél. Börzsönyalja Mgtsz Diósjenő. A bujáki erdészet vezető könyvelőt keres azonnali belépéssel. Követelmény: szak­irányú végzettség és legalább ötéves gya­korlat. Bérezés a kollektív szerződés szerint. Szükség ese­tén lakást biztosítunk. Jelentkezés: Bujáki erdészet, Buják, Fel- szabadulás út 31. A NAÉV— HÖVILL leány- vállalata lés- és vízvezeték­szakmunkásokat vesz fel azonnali belépéssel Balas­sagyarmat térsé­gében történő foglalkoztatásra, kiemelt bérezés mellett. Jelentkezés a vál­lalat központjá­ban Salgótarján, Budapesti út 74. (NÁÉV-ipartelep). — ENERGE­TIKUSI MUNKA­KÖRBE. Feltétel: villa­mosipari vagy gép­ipari középisko­lai végzettség. Gyakorlati idő: 2 év. — TMK-MŰ­HELYBE LA­KATOSMUNKA­KÖRBE. Jelentkezni lehet: Nógrád megyei Sütőipari Válla­lat személyzeti csoport. Salgó­tarján, Rákóczi út 146. Telefon: 11-422. KÉTSZOBÁS, ker­tes családi ház eladó. Érdeklődni: Vizslás, Vöröshadsereg út 4. ELADÓ két szoba, konyhás családi ház 1 hold gyümölcsös­sel. Érdeklődni le­het: Szurdokpüspö­ki, Gyöngyösi út 30. SALGÓTARJÁN­BAN új kétszintes ’ (1 szint 140 m2) össz­komfortos családi ház műhellyel, ga­rázzsal eladó. „Irány­ár: 12 ezer Ft/m2 41879” jeligére a sal­gótarjáni hirdetőbe. SALGÓTARJÁN­BAN kettő + fél szobás öröklakás el­adó. „Déli fekvés 41880” jeligére a sal­gótarjáni , hirdetőbe. CSALÄDT ház azon­nal beköltözhetően, háromezer négyzet- méter ingatlannal. Szurdokpüspöki köz­pontjában eladó. Ér­deklődni: esész nan, Szurdokpüsnöki. Sza­badság u. 59. Mechai Zsuzsanna. KISTEHERAUTÓ ré­szére is alkalmas garázs a zagyvai- rakodón eladó. Ér­deklődni: 13-740-es telefonon, 17 órától. BEÉPÍTHETŐ 320 négyszögöles telek főút mellett eladó. (Víz, villany van.) Érdeklődni: Ka­rancsalja, Bercsényi út 48. Ugyanott ház­rész is eladó. ELADÓ Apcon 1600 négyszögöl te­rületen, szép kör­nyezetben levő ker­tes családi ház, ga­rázzsal, mellékénü- letekkel, szőlős gyü­mölcsössel, telek­kel. Érdeklődni: Dinka Ferencné, Pásztó. Tar Lőrincz út 1. Telefon: 324. KERTES családi há­zat vennék a Tarián vendéglő környékén. Révav László, Sal­gótarján, Fürst S. u. 15. IDEGÉRBEN lands területű frissen fel­szántott, kertészke­désre alkalmas 1891 négyszögöl földterü­letem eladó, vagy megművelésre feles­be kiadó. (Kevesebb is vásárolható). Ér­deklődni: Rigó Jó­zsef, Salgótarján. Ferenc-telep, Tán­csics út 38. KERTES kis csalá­di ház eladó Salgó­tarján, Karancs utca 86. (Károlyi). Érdek­lődni : 16 órától. GARAZS eladó a Kemerovo körúti ga­rázssoron. Cím: Ma- czák Béla. Salgótar­ján, Kemerovo krt D/3. 19-es lépcsőház 1/3. . PT rendszámú Zsi­guli Combi eladó. Megtekinthető: 16 óra után. Zagyva­pálfalva, Kálmán I. út 14. UY S 100-as Skoda eladó. Érdeklődni: Sipos Gusztáv, Nem- ti, Kossuth- u. 84. ELADÓ Barkas 1000-es kistehergép- kocsira való bódé, 3 aitós, gyári, újszerű állapotban, de más kisteherkocsira is fölszerelhető, vala­mint 1 db teherután- futó, nagyolatós, ponyvával. Érdek­lődni : Öriialom, De­ák Ferenc út 2. 50-es Super Zetor 600-as szalagfűrész­szel eladó. Mohora. Petőfi út 4. 0 km-es ARO 320 D 4x4 nyitott típusú tehergépkocsi eladó. Horváth Zoltán. Ba­lassagyarmat, Mun­kás u. 5. Telefon: 83-36. UR rendszámú Tra­bant áron alul eladó. Paróczi Iván, Becs­ke. JÁWA 350 cm3 el­adó. Serfőző István, Mátrakeresztes, Ké­kesi út 35. SKODA S 100-as fel­újított eladó. Zagy­vapálfalva, Hársfa úi 7. fszt. 8. PB-s rendszámú 1300-as Lada személy- gépkocsi eladó. Szé- c^ény. Szántó Kovács J. út 23. TORINÓI Fiat 124 személygépkocsi és P 10-es Pannónia motorkerékpár ol­csón eladó. Érdek­lődni: Dénes Nán­dor, Kishartyán, Tugár út 18. PE i5on-as, fehér Zsiguli olcsón eladó. Érdeklődni: H-134, 17 órától. PX Lada személy- gépkocsi eladó. Ba­lassagyarmat, Leinin- ger K. u. 11. T.: 82-37. 9 éves Trabant friss műszakival eladó. Pásztó, Széchenyi út 1. Kertész. KITŰNŐ állapot­ban, 1985-ig műszaki­lag felújított 1200-as Zsiguli eladó. Ér­deklődni: 16 órától Salgótarján. Schuyer F. út 35. Bartha. MOST vizsgázott 3 éves. korallpiros Wartburg igényes­nek eladó. Érdeklőd­ni : ’ 14-032 telefonon. 16 után. JÓ állapotban le­vő négy és fél éves Wartburg de Luxe tolótetős eladó. Te­lefon: 10-681. Salgó­tarján, Vasvári Pál köz 13. Dr. Szőke. MOST vizsgázott Z.S írsz. Wartburg el­adó. Salgótarján. 15-042 telefonon, esti órákban. TRABANT Combi hároméves, eladó. Nagybátony, Bence út 3. DELFINSZÜRKE ötéves Trabant el­adó. Érdeklődni: 14-828. Hammer. H ELADÓ jó állapot­ban levő. összecsuk- hatós ikergyerniek- kocsi, és iker- gyermekágy. Szé- csény, Attila út 49. PADLASDESZKA 120 m2-ig egyméte­res hosszú (új) el­adó. Telefon: este, Salgótarján, 13-231. EGÉSZ évbfen kap­ható magyar, szür­ke óriás tenyészsül- dő nyulak különféle vérvonalból. Után­véttel szállítok. Ké­ri Károly, 3100 Sal­gótarján, Tározó út 17. KACSA, liba, csir­ke kapható. Zagy­vapálfalva, Nagyme­ző u. 44. ESZTERGA 500/2000- fcs és 300x800-as füg­gőleges marógép el­adó. ..Forgácsolás 4103a” jeligére a sal­gótarjáni hirdetőbe. * 1 FEHÉR naposcsir­kék kaphatók. Ba­lassagyarmat. Hon- ti utca 75-ből nyíló Mészáros Lázár út 1. alatt. Délelőtt 9— 11-ig, délután 17—19- ig. EGY 8 hónapos, vemhes tehén el­adó. Szúpatak, Fő út 32. JÓ állapotban levő óramerleg eladó. Salgótarján, Martos Flóra út 116/A. ELŐNEVELT csir­ke állandóan kapha­tó. Balassagyarmat, Jószív u. 68. Bab­osán Tibor (szociális otthonnál). 8 éves, frissfejős tehén sürgősen eladó. Rimóc, Szécsényi út 23. VADONATÚJ ja­pán filmfelvevő és egy n egyszemélyes sátor eladó. Cím: 10-977 telefonon. NÉMETJUHÁSZ kölykök eladók. Szé- csény, Attila út 22. 30 éves. 163 cm magas, elvált nő 5 éves kislányával tár­sat keres házasság céljából. „Máius 30” jeligére a kiadóba. UTAZÁSI AJANLAT! Drezda — 1983. junius 24—27-ig, 4 nan. Utazás: oda repülő, vissza: vo­nat. Teljes ellátás + programok -f Tnterhoteles el­helyezés Részvételi díj: 2340, diákoknak: 2540 Ft. Moszkva — 1983. június 29— július 3., 5 nap. Utazás: repülővel Teljes ellátás -f programok Részvételi díj: 4120, diákoknak: 3820 Ft. Berlin—Binz — német tengerparti üdülés. 1983. júli­us 23—augusztus 2-ig, 11 nap Utazás: repülővel Teljes ellátás -f programok Részvételi díj: 5080. diákoknak 4780 Ft. Jelentkezni le­heti TiXPRE. Utazási Iroda 3100 Salgótarján, Mérleg út 5. Te­lefon: 10-757, 10-799. (Üj bizo­mányi mellett) VÁLLALATOKNAK, tsz-eknek, gazdasá* gi munkaközössé* geknek, vagy sző* vetkezeteknek Ba* lassagyarmaton 4 szó* bás lakás + garázs műhelynek, vagy rak­tározási lehetőséggel több évre kiadó. Le­veleket: „Október’* jeligére a Balassa­gyarmat, Luther ut* ca 8. Telefon: 51 (T. kérjük. BALASSAGYAR­MATON lakás, Iép3 csőház takarítását, ablaktisztítását, sze­métkirakást közüle- teknek is vállal Bar- tos Béla takarító kis­iparos. Balassagyar­mat, Rákóczi út 3& m. 5. LEGELSŐ Vidéki vállalkozás! Szabad­idő-partner, élettárs, házasságközvetítés aa egész ország terüle­tén. Kérje tájékozta­tónkat ! KAPCSOLAT? 9700 Szombathely, Pf. 283. ÉRTELMISÉGI há­zaspár eltartási szer­ződést kötne Salgó­tarjánban. egymást” jeligére s kiadóba. IRHA- és szőrme- bundák, kucsmák, gallérok nagy vá­lasztékban kapha­tók május t8—28-ig * tavaszi BNV terüle­tén, Baloghné, sze­gedi szűcsmestemél a 44-es kisipari pa­vilonban. EGYEDÜLÁLLÓ nő 12 éves gyermekkel albérletet keres für­dőszoba-használattal. Ajánlatot a 10-977 teJ lefonra kérjük. FÉNYKÉPÉSZ! Iga­zolványképek i órán belül! Színes műtermi és külső felvételek* Színes amatőrfilmek kidolgozása. Színes filmhívás fényképé­szeknek is 1 nan alatt! Berczelly Attila fényképész. Rétság, Piactér. VÁLLALATOK, in­tézmények részér« kiadom szécs énvA háromszobás csalá­di házamat . IBUSZ- on keresztül, ked­vező feltételekkel. Nagyobb csoportod elhelyezésére is van lehetőség. Érdek­lődni : Reznicsek László. Romhány, 114-es telefonon, vagy személyesen. Szabadság tér 21. szj A Kiváló vállalat cím birtokosa a szécsényi költségvetési üzem lsősoFban az alapító tiiÉsoimal; SZÉCSÉNY ÉS VONZÁSKÖRZETÉBEN A Kiváló vállalat cím má­sodszori elnyerése jó alkalom arra, hogy a Szécsény nagy­községi Tanács VB közös költségvetési üzeme, Szé­csény kollektívája visszapil­lantson a sikerekben, fejlő­désben maga mögött hagyott útra, hogy bemutassa önma­gát, s a jó munka felemelő érzésével tekintsen előre a mai, illetve a még sokolda­lúbb jövőbeni feladatokra. Az akkori járási tanács végrehajtó bizottságának dön­tése alapján — 1963 szeptem­ber 25. — létesült az üzem, majd augusztus 17-én a vég­rehajtó bizottság a tulajdo­nosi jogokat átruházta a já­rás községi tanácsaira, meg­határozva a közös tulajdono­si viszonyokat, ugyanakkor megalakította a felügyelő bi­zottságot, amely a tulajdono­si jogok és kötelezettségek gyakorlatát rábízta a Szécsény nagyközségi Tanács Végrehaj­tó Bizottságára. rekedtek, hogy a tanácsoktól későn érkezett megrendelése­ket is teljesítsék. Ennek meg­felelően tényleges árbevételük mindig meghaladta a terve­zettet. 1978-ban tízmillió 681 ezer forint volt, 1982-hen pe­dig már méghaladta a tizen­hétmilliót. Ez a fejlődés — 66 százalékos — azért vált lehetővé, mert minden évben megvalósították a szerény mértékű fejlesztési elképzelé­seiket, ugyanakkor az alapító tanácsok sem voltak szűk keb- lűek: mindig visszaadták a vál­lalatnak a fennmaradó nye­reségűket. A kapot'ű összegből, és a saját anyági lehetősége­ikből kicserélték az elavult gépkocsiállományt, s egyéb, munkát gyorsító, segítő kis­gépeket vásároltak. Ma már elmondhatják: a rendelkezésre álló állóeszköz- és termelőesz­köz-állomány elegendő a je­lenlegi termelési módszerük­höz. A saját erőből es a vissza­adott nyereségből végrehaj­tott fejlesztések hozzásegí­tették az üzemet ahhoz, hogy az alapítólevelében vállaltak­nak eleget tegyen. Ebben, meg­határozó szerepe volt és van az építő- és karbantartó mun­kának, de jelentősen emelke­dett a kommunális tevékeny­ség is. Bővítette a repertoárt az 1980-ban átvett ingatlan­kezelői tevékenység. . Ma már Szécsény és von­záskörzetéhez tartozó összes településen megoldottál; az intézményes szemétszállítást. Ebben a szolgáltatásban 6558 család részesül. Több tanácsi bérlakás, pedagóguslakás, óvo­da, iskola, klubkönyvtár, moz­galmi ház, orvosi rendelő, új posta létesítése, bővítése, il­letve felújítása, lakások kor­szerűsítése, központi iroda, szociális helyiségek, üzemi konyha és ebédlő, kultúrterem kialakítása, illetve létrehozá­sa fűződik a kollektíva nevé­hez. Mindezt általában 9í dolgo­zóval oldották rneg, akik kö­zül nyolcvanan fizikai mun­kások. Ahogy bővült az elvégzett feladatok köre és nagysága, úgy gyaropodtak egyénileg is az üzem dolgozói. Öt év alatt a bérszínvonal 25 százalékkal emelkedett, s személyenként 1982-ben elérte a 43 538 fo­rintot. Ez megfelel a megyei költségvetési üzemek átlagá­nak. A rendszeresen emelke­dő bérszínvonal tisztességgel és eredménnyel végzett mun­kát takar. Az elmúlt öt év­ben a nyereség 63 százalékos emelkedést jelez. A növekvő nyereség biztonságosabbá és megalapozottabbá tette ,az üzem működését, ugyanakkor lehetőséget teremtett arra, hogy évenként átlagban, juta­lomként 437 ezer forintot fi­zessenek ki, hogy a jóléti és •Ahogy telt, múlt az idő, úgy bővült az üzem tevékeny­ségi köre. Jelenleg elvégzi a kommunális feladatokkal kap­csolatos tennivalókat, szolgál­tatási igényeket elégít lei. épí­tőipari feladatokra vállalko­zik és kiegészítő tevékenysé­get lát el, elsősorban az ala­pító tanácsoknak. Ha marad szabad kapacitása, akkor az egyéb szervek és a lakosság kommunális, szolgáltatási és építési igényeinek kielégítésé­re vállalkozik. Amíg 1978-ban 9,5 millió forirn volt a termelési tervük, addig 1982-ben ez a szám már i 1 millió forintot jelez. A teljesítés azonban jóval na­gyobb, mert mindig arra tö­Endreíalván tovább folytatják a sorházak építését Az építők nevéhez fűződik a nagylóci mozgalmi ház kivite­lezése. kulturális alapként öt év alatt 413 ezer forint kerüljön a dol­gozókhoz. hogy két munka­társuknak kamatmentes' la­kásépítési kölcsönt adjanak. A nyereségből jutott még a munkakörülmények javítá­sára is. Több és jobb felsze­relés szolgálja a biztonságo­sabb munkát. A központi épü­letben modem szociális he­lyiség áll a dolgozók rendel­kezésére. mindenki megkapja a munkaügyi szabályzatban előírt munka- és védőruhát és a tisztálkodási eszközt. A kezdeti nehézségeket már maga mögött tudja a stabil alapokon nyugvó szocialista munkaverseny- és szocialista brigádmozgalom, melynek jó része volt az eredménvek ki­kovácsolásában, a dolgozók al­kotókészségének, tettvagyának kibontakoztatásában A múlt évben hét brigád azonosult az üzemi célkitűzésekkel vál­lalkozott azok megvalósításá­ra. Közülük három kollektíva szocialista brigád címet., ket­tő pedig bronzkoszorút ért el. Egyébként a szocialista bri­gádmozgalom 1977. évi indítá­sa óta 28-an nyerték el a Ki­váló dolgozó kitüntetést, akik közül 22-en jelenleg is itt dol­goznak, s jó munkájukkal öregbítik az üzem hírnevét. Senki se higyje, hogy g. fél évtizedes eredményekben, Si­kerekben gazdag, «okát fel­mutató rövid történelmi múlt mentes volt a gondoktól, az átmeneti sikertelenségektől, a kis időre szóló megtorpaná­soktól Gondjaik most is vannak. Megoldásukkal és a maguk elé tűzött újabb fela­datok jó végrehajtásával is­mét közelebb jutnak majd a Kiváló vállalat megtisztelő cím újbóli — harmadszori — elnyeréséhez. Az ehhez szük­séges feltételek megvannak: összeforrott a kollektíva, egyet­értésben dolgoznak a vezetők és a dolgozók, a közösséget jól szolgálják a párt- és tár­sadalmi szervek, amelyek egy­ségben tevékenykednek a gazdasági vezetéssel. IX)

Next

/
Thumbnails
Contents