Nógrád. 1983. május (39. évfolyam. 102-127. szám)

1983-05-08 / 108. szám

Hősök utódai között Szinte néma csendben hall­gatjuk Valentyin Boriszkin vezérőrnagy, a szovjet déli hadseregcsoport Budapestről elnevezett magasabb egységé­nek parancsnokát, amikor végigkalauzol bennünket a csapatmúzeumon. Hosszú időt átfcglaló történelem elevene­dik meg előttünk, amikor a tíz éve fölállított csapatmú­zeumban meghalljuk Lenin szavát, a győztes proletárfor­radalom indulóit. A vezérőr­nagynak van miről beszélnie. A Vörös Csillag és a Szuho- rov-érdemrenddel kitüntetett egység hős katonái a Vörös Hadsereg születésétől, a for­radalom győzelmétől a pol­gárháborún át jutottak el a második világháborún keresz­tül idáig. Bugyonnij, Vorosi- lov és sok más kiemelkedő hadvezér vitte győzelemre az egységet. S, amikor a fiatal Szovjetuniót megtámadta a hitleri fasizmus, a párt in­tézkedése nyomán Szverd- lovssk alatt alakult meg e magasabb egység. Hallgatjuk Valentyin Bo­riszkin szavait Moszkva vé­delmében kitűnt harcosok di­csősége, hogy megkapták a kitüntető Gárda címet, s, amikor már Sztálingrád vé­delméért harcoltak, korsze­rűbb fegyverrel védték a proletárhatalmat. A harcok során a hősiesség sok szép példáját adták. Harcol­tak Romániában. Magyaror­szágon, részt vettek Budapest felszabadításában a páncélo­sok. A Vörös Zászló Érdem­rend kitüntetést vehették át, 1945-ben, s, amikor Budapes­tet fölszabadították, felvehet­ték a Budapest megtisztelő címet is. Több mint tízezer kilométert harcoltak végig az egység katonái, hogy el­jussanak Prágáig -Szviridov vezérőrnagy vezetésével. Igaz, a győzelmek sorozata 71 ezer ember életét követelte. Közü­lük 45-en a Szovjetunió Hőse megtisztelő címet kapták. — A történelem példáján péveljük az új nemzedéket. *— hangsúlyozta a vezérőr­nagy. — A Vörös Hadsereg legyőzhetetlen, mert egy a péppel. Meghatódva állunk Nyiko- lajev város térképe és a vá­ros dolgozóinak ajándékai előtt. Külön teremben mu­tatják be Európa népeinek felszabadítását. Ott van a romba döntött Budapest, az utcán harcoló szovjet katona. Szemben gyönyörű főváro­sunk hatalmas panorámája látható. Ott van a történe­lem egyik darabja, egy 45- ös páncélelhárító ágyú. A második világháború során 1200 lövést adtak le ebből a lövegből. öt tankot és három páncélos járművet semmisí­tettek meg vele a harcosok. A nemzetközi barátság ter­mében a magasabb egységnél járt vendégek látogatásáról készített fényképek láthatók, Kádár Jánosé, Czinege Lajo­Csak a moccanatlan harckocsi törékenynek a fiúk. sé. Aztán a katonák minden­napi élete képekben, tárgyi emlékekkel, a kiképzésben el­ért kimagasló teljesítménye­kért kapott serlegek. Járjuk a laktanya udvarát. Valentyin Boriszkin vezérőr­nagy készségesen áll rendel­kezésünkre. Nézzük a kikép­zést. Megfeszített, kemény munkát, nagyszerű állóképes­séget követel meg valameny- nyl harcostól. Eljutunk a ká­vézóba is, ahol szovjet és magyar katonák fogyasztják a meleg teát. A legénységi körlet ragyog a tisztaságtól. Az oktatóteremben különös meglepetés ér. A tanulást elősegítő házi televíziós kép­ernyőn ismerős arc tűnik fel. Nem más, mint Illés Ferenc őrnagy, a megyénkben levő Hunyadi János laktanya po­litikai helyettese. Oroszul be­szél. — Meglepetés talán? — kérdezi a kíséretünkben levő Lőrincz Kálmán vezérőrnagy. — Tudnia kell, hogy ez és az önök megyéjében állomásozó egységünk testvéri szocialista együttműködésben áll. És mivel a déli hadseregcsoport­ban sok nemzetiség katonája van, a mi tisztjeink is jól be­szélik az oroszt, s a kikép­zésben is együtt járunk. Hi­szen célunk, hogy erősítsük a magyar és a szovjet katonai alakulatok egységét, éppen a béke megvédéséért. — Jó kapcsolatunk van a magyar honvédséggel és más szervezetekkel. — Veszi át a szót Valentyin Boriszkin ve­zérőrnagy. — A déli hadse­regcsoportnak 158 szervezet­tel van együttműködése és 14 alakulattal tartunk szoros kapcsolatot Közöttük határ­őrökkel, munkásőrökkel és a Magyar Honvédelmi Szö­vetség tagjaival. Az együtt­működés sokat segít a közös munkában. Utunk során megtekintjük a harci technikát. Vannak itt önjáró lövegek, légelhárító, légvédelmi rakéták. Kint, a gyakorlótéren az életben lát­juk a felkészülést. A híradó­monstruma mellett látszanak sokat munka közben, a harc­kocsikat támadásra indulva, lövész páncélosokat, aknave­tőket, amelyek megsemmisítik, csapást mérnek a betolakodó ellenségre. Harckocsiról lőnek a rakétára és találnak... A tavaszi széltől kicserzeit arcú fiatal harcosokkal is szót váltunk. Kérdésekkel hal­moznak el bennünket. Az adott válasz mind őszinte és nyílt. Azon a gyűlésen, ame­lyen szovjet tisztekkel, har­cosokkal, feleségekkel és út­törőkkel találkoztunk, szov­jetek' és magyarok, főtisztek és harcosok közösen hangsú­lyozták: tovább erősítjük egy­ségünket a béke megvédésé­ért. Folytatjuk az együttmű­ködést a magyar néphadse­reggel, hogy fennmaradjon a világ békéje. Lőrincz Kálmán vezérőr­nagy summázta a látottakat. — Több országban nemzeti gyakorlatokon veszünk részt a szovjet harcosokkal. Éppen ezért is esett sok szó a mai napon a népek, a hadseregek barátságáról. A mi barátsá­gunk a lőtereken, a gyakorló­tereken kovácsolódik, egységet teremtve úgy, hogy megállít­hattunk valami elképzelhetet­lent ezen a világon. Azt sze-. retnénk, hogy ne legyen soha többé háború.. S megraga­dom az alkalmat, mint egy magasabb egység parancsno­ka, hogy a győzelem napján éppen az önök újságján ke­resztül köszöntsem a me­gyéjükben állomásozó egyik egységünket, a Hunyadi Já­nos nevét viselő laktanya va­lamennyi harcosát« A látogatás óta téltek a napok. De még mindig ott van a laktanya udvarán el­helyezett hősi emlékmű ta­lapzatán az a vörös szegfűből készült koszorú, amelyet a kegyeiét és hála jeléül a győ­zelem napja előestjén he­lyeztük él. Fülembe cseng a kis úttörők köszöntése és éne­ke a béke megvédéséért, a győzelem napján. Somogyvári László Hogyan tükröződik a pártbizottság munkájában* Egyre felkészülteiben, magasabb színvonalon Interjú a rétsági járási pártbizottság első titkárával A rétsági járásban egyre nő a súlya és a jelentősége az ipari üzemek tevékenységének. Vajon ez a helyzet mi­ként tükröződik a járási pártbizottság gazdaságszervező, irányító, ellenőrző munkájában. Erre volt kíváncsi, erről folytatott értékes, elemző eszmecserét a közelmúltban meg­tartott ülésén a megyei párt végrehajtó bizottsága. Ebből az alkalomból megkértem dr. Varga József elvtársat, a járási pártbizottság első titkárát, hogy válaszoljon a té­mával kapcsolatos kérdéseimre. — Milyen területekre kon­centrálta a járási pártbizott­ság az előbb említett tevé­kenységét? — A XII. kongresszus határozatainak megfelelően a pártbizottság gazdaságpo­litikai munkájában két alap­vető dologra koncentrált. Az egyik: a járás ipari üzemei vállaljanak kellően részt a népgazdaság egyensúlyi hely­zetének javításából. A máso­dik: biztosítsák az életszínvo­nal megőrzését, az élet- és munkakörülmények fejlesz­tését. Mivel irányító, szervező, ellenőrző tevékenységünk nagyrészt közvetetten valósul meg, ezért kiemelt feladat­nak tekintettük a községi, üzemi pártszervek, valamint az alapszervezetek munkájá­nak továbbfejlesztését, a párttagság aktivitásának fo­kozását, a megnövekedett kö­vetelményeket is kielégítő ve­zetői színvonal biztosítását, tekintettel néhány fontos sa­játosságunkra. Ez utóbbiak azt jelentik, hogy a járás­ban működő ipari egységek — a Romhányl Építési és Ke­rámiagyár kivételével — nem önálló vállalatok, többségük­nek központja Budapesten ta­lálható, ugyanakkor két ter­melő-, gazdálkodó egység ki­vételével alacsony a párttag­ság létszáma. — Hallhatnánk azokról a módszerekről, amelyek az előbb említett alapvető célok elérését segítették? — Testületi üléseink gazda­ságpolitikai témájú napirend­jei közül egyharmada Ipari jellegű volt. Minden jelentő­sebb üzem gazdasági vezeté­se, pártalapszervezete beszá­molt a végzett munkáról, a fontos párthatározatok vég­rehajtásáról, ahol megfogal­maztuk a leglényegesebb ten­nivalókat üzemenként is ér­tékeltük egyes részterületek eredményeit. Kiemelten fog­lalkoztunk a két legnagyobb beruházás megvalósításával, (ÉKGY, Glóbusz Nyomda) a beüzemeléssel kapcsolatos fel­adatokkal. Több esetben át­tekintettük az alapszervezetek gazdaságpolitikai, irányító, szervező, ellenőrző, valamint az agitációs, és propaganda- munkáját. A testületi tagok ré­szére üzemlátogatást és hely­színi üléseket szerveztünk az üzemek központi képviselői­nek bevonásával. Fokoztuk a helyi vezetők felkészültségét, kezdeményezőkészségét, mel­lőztük az aprólékos beavat­kozást, javítottuk az együtt­működést a vállalati köz­pontokkal. Évente egy-két al­kalommal közösen értékeltük és minősítettük az üzemek munkáját. Kezdeményeztük a szükséges személycseréket, folytattuk az alapszervezeti munka társadalmasítását, dif­ferenciált értekezleteket tar­tottunk. Erősödött az a tö­rekvésünk, hogy az ipari üzemek pártirányítását a köz­ségi és űzetni pártszervezete­ken keresztül Oldjuk meg. . — Mennyire sikerült ez? — Az utóbbi években meg­valósult szervezeti, tartalmi és személyi változások ered­ményeként egyre felkészül­tebben, eredményesebben irá­nyítják a politikai életet, nagy részük van abban, hogy számottevően fejlődött az alapszervezetek munkája, amelyekben a járás párttag­ságának 28 százaléka talál­ható. Kedvező változások tör­téntek a vezetőségek összeté­telében Is; növekedett a fel­készült, feladatokhoz jobban értő testületi tagok száma. — Most pedig térjünk át az alapszervezeíek tevékeny­ségének értékelésére. — A pártmunka Irányítá­sában kulcsszerepet betöltő alapszervezet! titkároknál különböző okok miatt hét helyen kezdeményeztünk sze­mélycserét, melynek kedvező hatása érezhető. A felsőbb pártszervezetek határozatá­val összhangban Javuló szín­vonalon végzik politikai mun­kájukat. Sokat tettek azért, hogy a népgazdasági célok tükröződjenek a helyi felada­tokban és sikeres legyen a végrehajtásuk. Rendszere­sen visszatértek a termelés­sel és gazdálkodással kapcso­latos kulcsfontosságú kérdé­sek megvalósításának ta­pasztalataira, helyes kezde­ményezésekkel segítették a kedvező folyamatok kibonta­kozását, az akadályozó té­nyezők elhárítását. Egyre jobban élnek a konkrét pártmegbízatásokkal, változó a hatékonysága az agitációs és propagandamun­kának. Nagy figyelmet fordí­tottak a személyi feltételek megteremtésére, az utánpót­lás növelésére. Az üzemekben ma döntően hozzáértő, a fel­adatok ellátására alkalmas káderek dolgoznak. — Néhány szóval beszél­jünk a gyengeségekről is? — Különösen a nem önál­ló egységekben, ahol ma sem érzékelik minden esetben a népgazdasági követelménye­ket, a közgazdasági Szabályo­zók hatását,. ott változó szín­vonalon fogalmazták meg a tennivalókat, elhúzódott né­hány feladat megoldása, a* előfordult, hogy elaprózták munkájukat. A pártmegbíza- tások számonkérése sem elég következetes. Többet kellene foglalkozni a hatáskörükbe tartozó káderek nevelésével. Néhány helyen nehezen isme­rik fel szerepüket, másutt pedig nem kielégítő a propa­gandamunka, a központi cé­lokat kevésbé bontják le konkrétan saját üzemükre. — A párt gazdaságszerve­ző, -irányító munká jának eretí- ményei miként tükrözőinek a termelés és gazdálkodás alakulásában? — A járásban 15 ipari egy­ség tevékenykedik, ahol a foglalkoztatottak 39,3 száza­léka dolgozik, akik a terme­lés kétharmadát, a nyereség háromnegyedét állítják elő. Az előbbiek nemcsak azt je­lentik, hogy az üzemek meg­erősödtek, hanem tovább fej­lődtek. Vonatkozik ez a be­ruházásokra éppúgy, mint * termeléssel és gazdálkodással kapcsolatos összes általános és részkérdésekre, a szocialis­ta munkaverseny- és brigád* mozgalom, a közösségi szel­lem, a műveltség színvonalá­nak emelésére éppúgy, mirrfi a településfejlesztési célok közös megvalósítására. A di­namikus fejlődés ellenére a járás ipara szerény részt kép«; visel a megye iparában. Ai foglalkoztatottaknak csupán 7,8 százaléka található a te­rületünkön, munkájukkal a termelés egyhatodát adják. Az eredmények mellett a jövőbe** számos problémát kell meg­oldanunk a rugalmasabb pia­ci igazodástól kezdve az ű| szervezeti fonnák szorgalmas zásáig. — Befejezésül arra kérem« hogy röviden utaljon a JBvfi tennivalóira. —- A megyei párt-végrehajt tóbizottság, amikor raegállal pította, hogy az elmúlt évefci ben növekvő színvonalon tetj tünk eleget a követelmények­nek, ugyanakkor szóvá tett* azt is, hogy irányító munkánk nem mindenben kielégítő; Szükségesnek tartja, hogy új követelményeknek megfe­lelően ‘ lássuk el a gazdaság- politikával kapcsolatos fel-’ adatainkat, különös tekintet­tel a két alapvető tennivaló­ra, a már részben ismertetett gyengeségek megszüntetésére, a járási sajátosságokra. Ered­ményesebb munkánk megkí-j vánja a községek, pártbizott­ságok, pártvezetőségek, -alap­szervezetek munkája színvoj nalának emelését Köszönöm a válaszokat — venesz —• “ „Gyerünk tovább!" M indenki ismerté a vé­kony, fekete fiút Ba­lassagyarmaton. Ko­vács Pista semmiben sem kü­lönbözött az ötvenes évek de­rekán a többi tizenévestől. Tanult, szabad idejében ki­járt a barátokkal az Ipolyra, moziba, kerülgették a lányo­kat. Majd’ harminc éve lett az akkor még MTH-nak titu­lált szakmunkásképző inté­zet tanulója. Addig a bizonyos tornaóráig úgy festett min­iden, hogy „sínen van” Ko­vács Pista élete. Egyszem gye­rek, a szülők szemeíénye, ha­marosan szakmát kap a kezé­be... de jött az a tornaóra. A röplabdapálya szegélyét téglával rakták ki az építők. A vékony, fekete fiú megbot­lott és rázuhant a téglasze­gélyre. Még folytatta a játé­kot, de néhány perc múlva már ölbe kellett venni. A he­tedik és nyolcadik csigolya olyan súlyosan megsérült, hogy deréktól lefelé megbé­nult. — Nem gondoltam én ak­kor semmire. Nem vettem komolyan — mondta a meg­lett férfi a kamaszra emlékez­ve a Duna Kereskedelmi Vál­lalat balassagyarmati lera- katának irodájában. Az ablak alatt, odakint, ott a három­kerekű kocsi. Idebent, a szék mellé támasztva két bot: Ko­vács István életének elvá­laszthatatlan kellékei. — Az­tán négy iszonyú esztendő kö­vetkezett. Tehetetlenül, ki­szolgáltatva mindenkinek, kétségek és remények kö­zött. .. Kortársaim már vé­geztek az iskolában, ki egye­temre, ki dolgozni ment, én meg kórházból ki, kórházba be. A szüleim mindent fölál­doztak, de sok remény nem maradt. És mégis! A Mozgás­terápiái Intézetben több évi bénult fekvés után talpra ál­lítottak! Megbolydult szerve­zetemnek ismét rendet szab­tak és én nagyon akartam gyógyulni. Az előbb a szüléi­mét említettem, akik min­dent megtettek értem. De ho­gyan feledkezhetnék meg a barátaimról? Kilencen vannak, ők tanítottak meg újra akar­ni. Egy percre nem hagytak el, s ezek nem nagy szavak, ez a valóság. Ma többnyire másutt élnek, magas pozíci­ókba kerültek és ebben nyil­ván része volt szákmai tudá­suk mellett az emberségük­nek. Vittek mindenhová ma­gukkal — az egészségesek a beteget. Moziba, színházba, sé­tára, mindenhová. Velük és köztük értettem meg valami fontosat: nem vagyok félem­ber. És még valamit. Ha egy­szer módom lesz rá, csak ad­ni szeretnék mindenkinek, mert én a balesetem óta csak kaptam az emberektől. Ki láthatott volna bele a vékony, fekete fiú fejébe, amikor kétévi kórház után először mehetett haza és egy­két óra után azt kérte édes­anyjától, hogy vigyék vissza a nővérek, az orvosok, a beteg­társak közé? Gondolta-e va­jon végig valaki, amikor a háromkerekű kocsit megmu­tatták a nemrég még röplab- dázó fiúnak: ez lesz mostan­tól a lábad? Talán meg is ütköztek, amikor eleinte har­sányan tiltakozott: nem me­gyek az utcára! Kisváros volt Balassagyarmat, sokan rá­csodálkoztak Kovács Pistára és szemükben óhatatlanul ott volt a sajnálat. Bizonyára ez is hajtotta, űzte előre. Ismét jelentkezett a szakmunkás­képzőbe és megszerezte a műszerészoklevelet; Azután a gimnázium következett, ahol 1966-ban érettségizett. Ugyanabban az évben meg­nősült. És dolgozott, kemé­nyen. Tizenöt esztendővel ez­előtt négyórás adminisztrá­torként kezdte a kereskedel­mi vállalat balassagyarmati lerakatánál, ma ő a vezetője. Kétszeres Kiváló dolgozó, el­ismert ember. — Hogyan mondhatnám el, hogy ne bántsam meg az itt dolgozó harminc embert? Megsértődnének, ha köszön­ném a megbecsülésüket, sze- retetüket. Inkább csak arról beszélek, hogy milyen jó tár­saság ez! Háromszor egymás után elnyertük a Kiváló lera­kat címet, épp a napokban ad­ták át harmadszor az okleve­let nekünk. És higgye el, meg­érdemeltük. Több okból. Pon­tos, precíz munkával jutot­tunk az elismeréshez elsősor­ban. De ez olyan kollektíva, hogy a közös munka szoro­san összekovácsolt bennün- et. Egymásért és az eredmé­nyért dolgozunk. A raífárajtóban ott állt az üst. A majálison abban főz­ték a pacalt. Nem mentek Nyírjesbe, inkább „otthon” ültek össze egy kis beszélge­tésre, koccintgatásra. Ahogy szoktak máskor is, ha a csa­lád, az otthoni temérdek ten­nivaló mellett jut rá idő. Min­dig jut. — Amikéi fölajánlották a vezetői beosztást, meglepőd­tem. Bírom majd? A tenni­valókat, a felelősséget? De hát miért ne bírnám, gondoltam. Minden zugát, csínját-bínját ismerem ennek a telepnek, ennek a munkának. Aztán itt vannak a munkatársaim, akikre bármikor számítha­tok. Öntörvényű szocialista brigád tagja vagyok. Közöt­tünk nem fér meg a ragadós kezű, a hanyag, az iszákos, a rosszul dolgozó. Hát mi lehet itt a baj? Elvállaltam és örü­lök. hogy nem ijedtem mega feladattól. Feleségével házat Vásárolj tak, azt csinosítgatták éveken át. A hajópadló helyére par­ketta, a szeneskályhák helyé­re központi fűtés került A szobában színestelevízió, a garázsban a kézivezérlésű „matchbox”, a kis Polski. Há­romévente elindulnák szét­nézni a világban, kelet és nyu­gat egyként vonzza őket — Sosem hittem volna, hogy az emberek ennyi jóra is ké­pesek. Annyi rossz példa után, oly sok rossz tapaszta­lat nyomán én nem állok az embereket szidók táborába. Én sok köszönettel tartozom sokaknak. Szüleimnek, fele­ségemnek, munkatársaimnak; barátaimnak, orvosoknak.. 4 fölsorolni is nehéz lenne. Csak hihetem, hogy nem vagyok kivételes sorsú, hogy másnak is kijut a szeretetből, a segít-* ségből. Sokan vannak, akik rászorulnak. S amikor az em­ber már-már föladja, mindig érkezik egy barát, rokon, vagy épp egy ismeretlen, áld azá mondja: gyerünk tovább, még nem tettél meg mindent Hát- valahogy így lehet teljesebbé tenni az életet. Hortobágyi Foltig ^ I NÓGRAD - 1983. május 8., vasárnap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents