Nógrád. 1983. május (39. évfolyam. 102-127. szám)

1983-05-05 / 105. szám

Csepű, lapiS, gongyofa Iskolák közötti párbaj a televízióban Az ifjúság! parlament után Miről zsibong a „leéri" ? 11. Hollókő-Kazár A vetélkedőn szereplő négy község mindegyikében széles körű társadalmi összefogást ta­pasztaltunk. A helybeli gaz­dasági egységek — főként ter­melőszövetkezetekről van szó —, igazgatási szervek változa­tos formájú segítséget nyújta­nak az iskoláknak. Ez a se­gítés anyagiakat éppen úgy tartalmaz, mint szellemit, szervezésit, manuálist. Csak példaként említem, hogy a Romhányi Építési Kerámiagyár és Csémniczky Zoltán, a ba­lassagyarmati művelődési központ munkatársa a koron­gozás elsajátításában, gyakor­lásában segítette a diósjenői- eket. Kazáron a téesz, a ta­nács és a Váci Kötöttárugyár helyi telepe ajánlott fel 30—30 ezer forintot az oktatási fel­tételek javítására. „Hisz' összetartozunk” A hollókői hagyományőrző csapatot' a szécsényi II. Rá­kóczi Ferenc Termelőszövet­kezet támogatja, míg táncukat a megyei művelődési központ szakembere, Braun Miklós csiszolta. Nincs magára ha­gyatva ez az együttes sem. — Februárban értesültünk a versenyről — mondja Balázs Győző csapatkapitány, a nagy- lóci általános iskola igazga­tója. — A megye négy járá­sából egy-egy, általában , kör­zeti iskolát szemeltek ki. Az egyetlen tagiskola a miénk, de a versenyben közösen indu­lunk. Benne van a bemutatko­zó kisbíró szövegében is — és elém teszi az egyoldalnyi versbe szedett mondókét. „A hagyományt őrzi iskolánk, csapatunk. / Hollókő és Nagy- lóc, hisz’ összetartozunk” — olvasom a sorok között. — Vagyis a szereplők a két településről kerülnek ki? — Igen — feleli az igazga­tó. — Rátermettség szerint És természetesen — ez a té­vések kívánsága — szerepel­nek a község vezetői. A fele­ségem a vb-titkár, az almalé- készítő-versenyben szerepel, a körzeti orvos a kókányozás- ban. Leszünk vagy negyvenen. — Hogyan készültek, ké­szülnek? — Akit csak lehetett, be­fogtunk a munkába. Valósá­gos presztízst csinál minden szülő belőle. A program ki­dolgozásában a pedagógusok­ra jutott az oroszlánrész. A tantestület irta a kisbiró szö­vegét is. Egyre többet gyako­roljuk az egyes versenyszámo­kat. Majd elválik, hogyan sze­repelünk. Annyi biztos, a si­kerben a lelemény, a szeren­cse, a pillanatnyi forma ren­geteget számít. — És gondolom — teszem hozzá — a kísérő szülők, egyéb szurkolók együttérzése, bíztcitásci Akik Hollókőről és Nagylóc- ról is útrakelnek a Csepü, la­pu, gongyola játék tévés fel­vételének napján. Kisbíró a hetedikből A kazari csapatkapitány, Bozsik Gyuláné megmutatja a vetélkedősorozat pontos lebo­nyolítási listáját. Az elődön­tőket egy-egy napos próbák előzik meg, s május 3-án és 5-én a Nógrád, 4-én és 6-án a Heves megyeieket — Nagy- rédéről, Visznekről, Feldebrő- ről és a házigazda Párádról — fotografálják. A nógrádiak középdöntőjét május 10-én a hevesiekét egy nappal később bonyolítják le, míg a döntőt május 12-én rögzítik. — Rendben megy a felké­szülés? — kérdezem a csapat- kapitányt, aki egyben az út­törőcsapat vezetője is. — Nem panaszkodható!», mindenki terv’ szerint dolgo­zik. Ha tudna azonban szerez­ni egy kanásztülköt, nagyon megköszönném. Sehol nem sikerült még szereznünk, és bizony ezzel is feladatot kell végrehajtanunk. — Más gond... ? — Délelőtt, délután minden lyukas percben gyakorolunk. Csoportokat készít fel Bodor Pálné müvelődésiház-igazgató. Angyal László, a Nógrád tánc- együttes tagja, Szabó Lászlóné, Kántor Anikó, Trestyányszki Lászlóné pedagógus,- Kovács József igazgatóhelyettes. Pék Tibor igazgató, Salamon Fe­renc tanácselnök a szervézés- ben szorgoskodik A gyerekek nagyon lelkesek, de talán á szülők még inkább. A gyere­keink sokat szerepelnek a me­gyei versenyeken, főleg sport­ban, s ez a tévés játék nem esik messzire tőle. Kaphatók is voltak a gyerekek könnyen. A hetedikes Tóth Pista na­gyon jópofa fiú, maga irta a kisbíró szövegét, ő is adja majd elő. — Mennyire érzi a vetélke­dőt sajátjának a falu? — Nagyon. Láthatta, az előbb fejeztük be a tárgya­lást a tanács- és téeszelnök- kel. Nem tudunk kérni olyat, amit ne teljesítenének. Pedig a téeszelnök mindössze pár napja van a községben. Az­tán említhetem a Váci Kötött­árugyár gyáregységét, Zsuffa Mátyás igazgatóval az élen. A szereplők egyenruháját bér­mentve varrják, nekünk aján­dékozzák. A Párádra vivő au­tóbuszok költségét a járási hivatal fedezi, az étkezését a szülői munkaközösség vállalta. Nagy az egyetértés minden fronton. — így hát csak annyit kér­dezek: mire számítanak május ele jen? Magától értetődő természe­tességgel válaszol: — Szeretnénk a középdön­tőbe jutni. ★ Valamennyi községben, is­kolában lelkes, szorgalmas és bizakodó készülődés folyik. Együtt, egységben mozdult meg és mozog a falu. Senki sem akar veszíteni, de — ilyen a játék — gondol erre az es­hetőségre is. Ennek a játéknak mégsem lesz vesztese. Csak tudásban, szemléletben, élményben gaz­dagodó részesei. Sulyok László Ha valaki a megyeszékhely új térképén a zagy vápái falvai területen megtalálja a keres­kedelmi és vendéglátóipari szakmunkásképző intézetet, majd elindul, hogy fölkeresse, kérem, ne menjen. Ugyanis nincs ott. Azon egyszerű ok­nál fogva, hogy az új iskola modern, korszerű tantermei, helyiségei egyelőre csak papí­ron és a tervező fejében van­nak meg. Igaz, ott már bő öt esztendeje. A kivitelezés, pénz híján nem tudni meddig vá­rat magára. E tény egyfajta magyará­zatul is szolgált azokra a kérdésekre, amelyek több mint esztendeje lezajlott ifjú­sági parlamenten fölvetődtek. Ahol a diákok büfét, klubhe­lyiséget, KISZ-szobát, jobb ta­nulási feltételeket kértek. Mi­előtt konkrétan is sorra ven­nék, hogy mi teljesült ezek közül. Borbényi László igazr gató rövid sétára invitál. — Háromszáz gyerek, nyolc szakmát sajátít el a falak kö­zött — mondja az intézetet csaknem negyedszázada irá­nyító igazgató, miközben megnézzük az iskola ' minden zugát, bepillantunk a tanter­mekbe, a nevelői szobába. Valamennyi a túlzsúfolt jel­zővel illethető. — Évente szá­zan kezdik meg tanulmányai­kat az első évfolyamon, jól­lehet mintegy két és fél szá­zan jelentkeznek! De minden zsúfoltság és hátráltató kö­rülmény ellenére, azt hiszem, nincs miért szégyenkeznünk. Egy díszes kupát vesz a kezébe, látható örömmel mu­tat a feliratra: — Néhány éve az egyik bu- daoesti vendéglátóipari is­kola országos szakmai ver­senyt hirdetett. Akkor nem A szovjet sajtó napja Több mint hét évtizeddel ez­előtt, 1912. május 5-én jelent meg először a bolsevik párt lap­ja, a Pravda. A Lenin által ala­pított újság rövid idő alatt a nép szavaként lett Ismert Orosz­országban, s jelentős szerepe volt a cárizmus és a burzsoázia ellen, a szocialista forradalo­mért vívott Harcban. Lenin a ké­sőbbi években is óriási jelentő­séget tulajdonított a sajtónak, a politikai harc legélesebb fegy­verét, azt az eszközt látta ben­ne, amelynek révén a dolgozók a párt terveinek megvalósítására szervezhetők. A Pravda születés­napját a szovjet sajtó napjaként tartjuk számon. Az 1912-i május óta természetesen új kommunis­ta újságok százai születtek. A szerkesztőségek sorában ki­emelkedő helyet foglal el a Szovjetunió távirati irodája, is­mert nevén: a TASZSZ. amelyet a szovjet sajtó napja alkalmá­ból két képpel mutatunk be ol­vasóinknak. mertünk benevezni, attól fél­ve, hogy az ország talán leg­gyengébben felszerelt intéz­ménye bele sem szólhat „a nagyok dolgaiba”. Csupán szakoktatót küldtünk infor­málódni. .. Egy év múlva az­tán mi is indultunk, s Nagy­kanizsáról elhoztuk az első díjat, majd újra megnyertük. Így a kiírás szerint végleg nálunk maradhatott. De más országos sikereket is említ­hetnék a Szakma kiváló tanu­lója mozgalomtól a Kazinczy nyelvhelyességi versenyekig Böngészem a parlamenti jegyzőkönyvet: nyílt beszé­dű, önkritikus szemléletű diá­kokból tanúskodik, pezsgő fó­rum lehetett — próbálom re­konstruálni —. hiszen a fél- száznvi résztvevőből huszon- ketten kértek szót! Kérdés, volt-e értelme? Váltózott-e valami az iskola életében a parlament hatására? — Feltétlenül! — állítják egyhangúan a harmadévesek: Surján Lukács. Juhász Csilla, Nagy László, Bodon Piroska, Szabó Attila. — A parlament után kaptunk egv klubhelyi­séget. Berendeztük a stúdiót, ez szintén parlamenti kezde­ményezés volt. valamint itt tartiuk a KTSZ-es összejöve­teleket. Az iskolai ügyeletet, kérésünkre, egy portás segíti... Ja. s ez iskola történetében először, megjelent a Kéri Zsi­bongó. Erre valóban érdemes pár szót vesztegetni. A teljesen önállóan szerkesztett és írt tízoldalas lop a KISZ-es prog­ramajánlatoktól az ínyencfa- latreceoteken át az iskolai közérzetig számos érdekes té­mát felölel. Nézzünk ízelítő­ül néhánv sort a Miért cí­mű írásból? „Szomorúan kell közölnünk, hogy a tanulmányi átlag, s a mozgalmi munka színvonala romlott... Bizonyára, ez mlné denkit elgondolkoztat. De ed­dig még senki nem tudott el­fogadható magyarázatot adni. A hibát mindenesetre először magunkban kell keresni! Nem tudni, mi okból, de nem olyan odaadással és szorgalommal tanulunk, mint az elmúlt év­ben. Tisztelet a kivételnek... " — Gondolom, Lukács nem sorolod magad a kivételek közé — jegyzem meg Surján Lukács szakácstanulónak, az 5 félévi bizonyítványában két elégtelen is szerepel. — Nem mentegetőzöm, hi­szen elsősorban a rossz idő­beosztásom és saját fegyel­mezetlenségem az oka*a gyen­gébb szereplésnek. Tudom azt is, hogv ez nem méltó egy KISZ-vezetőségi taghoz... Ta­lán egyedüli mentségem, hogy a változó munkarendhez ne­hezen tudok igazodni. Hiszen gyakran szombat-vasárnap kell dolgoznom a Karancs Szállodában, s ilyenkor más­nap nehezebb tanulni. De év végére „meggörbítem” azt a két egvenest! Visszatérve a tanulmányi eredményekre: vészharang kongatására semmi ok, ám tény, hogy több -van a diá­kokban, mint amennyit né- hányan és olykor produkál­nak. S ez a megállapítás tő­lük is elhangzott, a parlamen­ti jegyzőkönyv tanúsága sze­rint. ★ Beszéleetésünkbe beleba.c’t az óra végét ielző csengő. Fel- moraiíik a diáktömeg, a szű- t-öcke folvosók megtelnek tó- -'-tóról őkkel, Néhánvuk ke­zében ott a frissen megietónt Kéri Zsibongó. Ahogy bele­pillantok, legtöbben a Mié1*?? efmű írást olvassák. Talán válaszolni is fognak. T. L. KOSSUTH RADIO: 1.21: Ádám Jenő: Te csak vi­ríts, kikerica «.40: Rahmaninov: A fösvény lovag / 9.44: szólj, szólj, slpoml 10.05: Diákfélóra 10.35: Irodalmi évfordulónaptár 11.00: Mindennapi hadakozásaink 11.23: Üzem a lakóházban 11.38: Tavaszi szél 12.45: Filmtükörkép 13.00: Debussy: Triószonáta 13.18: Dvorzsák: VII. szimfónia 13.57: Sorsfordító pillanatok 14.27: Oscar Strauss operettjeiből 15.05: A Sebő-együttes összes felvétele 15.2S: Amikor én még 15.55: Kölcsey Antónia naplója 18.05: Leonyid Kogan hegedül 16.39: Olvastam valahol... 17.05: Farkas Ferenc kórusmüvei­ből 17.1«: Délutáni Rádlószlnház 19.20: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja 20.05: Balogh Albert népi zene­írom láfQgíl? 20.40: Ml a titka? Franz Völker művészete és a jelenkor 21.90: Marx 22 J0: Töltsön egy órát kedven­ceivel a country zene je­gyében^ 29.30: Liszt zongoraátirataiból O.lO: Illés Lajos táncdalaiból PETŐFI RADIO: 9.05: Fúvószene táncrltmusban 10.00: Zenedélelőtt 12.35: A népművészet mesterei­nek felvételeiből 13.00: Kapcsoljuk a pécsi körzeti stúdiót 13.20: Éneklő ifjúság 13.35: Régi magyar táncok 14.00: Kosárlabda tehetségkutató 15.00: Szórakoztató antikvárium 16.00: Taine 16.35: Idősebbek hullámhosszán 17.30: Tanakodó 4 NÓGRÁD - 19oj, május 5., csütörtök [ PETROCELLI - 20.00 h. 18.33: Hét végi panoráma 18.55: Slágerlista 20.35: Én és a többiek ál.30: Böngészde a zenei antik váriumban 22.35: Népdalkörök pódiuma 23.20: A tegnap slágereiből MISKOLCI STÜDIÓ: 17.00: Hírek, időjárás, müsoris mertetés. 17-05: A Tiszától a Du náig. Észak-magyarországi képes lap. Szerkesztő: Dobog Béla. (A tartalomból: A bábán mesterek utódai. Hegyi József jegyzeté — Simon Menyhért születése a való­ság és a film tükrében — A gát­őr) 18.00: Észak-magyaror­szági krónika. • (A Miskolci városi Tanács VB ülés<j beszámolót hallgatott meg a mis kolci Nemzeti Színház munkája ról és a lakótelepi közművelődé helyzetéről — A miskolci film­fesztivál ünnepélyes megn vitása* •8 25—18.30 • Lap- és műsorelözeter MAGYAR TELEVÍZlOr >.25. lévétorna 3.30- Iskolaévé! Angol ive' 1.00: Orosz nveiv *25: Élővilág U.00: Magyal irodaion 10.45: Magyar nyelv ll.OO: Magyar irodalom 11.30: Osztályfőnöki óra 12.00: Képújság 14.10: Iskolatévé: Magyar nyelv 14.25: Magyar irodalom 14.45* Orosz nyelv 5.10: Magyar Irodalom 15.35: Élővilág 16.25: Hírek 16.30: Állatkölykök. NSZK rövidfilmsorozat 18/1 rész. Gibboncirkusz 16.45; Csak gyerekeknek! 17.25: Pedagógusok fóruma 18.00: Kikapcsoló 18.10: Képújság 18.15: Telesport 18.40: Az erdőtűz 18.55: Reklám 19.10: Tévétoina 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó-’0.00: Petrocellí '0.30* Panoráma 21.30: A magyar gazdaság tíz éve 2.40: Tv-híradó 3 2. MŰSOR: 17.45: Gó yavári esték 18.30: Az egészséges kisbabáért 19.03 Unset Bildschirm 9.30: i'v-híradó •0.00r A Magyar Televízió 4. nemzetköz» karmesterver senye 21.20. rv-hfradé 21.40: Kikapcsoló (ism.) 21.50 Roger Wittaker. Zenés portréfilm 22.35: Képújság BESZTERCEBÁNYA: 20.00: J. Kolarova: A rózsaszínű sziget. Tv-láték 21.10: Számoljuk meg a napokat 21.40: Arany Prága arany muzsi­kája 22.00: Ez történt 24 óra alatt Í2.15: Találkozás szovjet művé­szekkel 23.05: Hírek 5\ MŰSOR: 20.00: Visszaemlékezés. Zenés mű­sor 20.40: Arno Babadzsanjan: Hősi ballada. Táncpoéma 21.05: Kerek óriások 21.30: időszerű események 22.00r Kései találkozás. Szovjet film MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: A nét merész kaszkadőr. Színes amerikai kalandfilm. — Balassa­gyarmati Madách: Mindent for­dítva. Színes szovjet filmvísjáték. — Pásztói Mátra: Skalpvadászok. Ü4) Színes amerikai western. — Rétság: A háborúnak vé^e. (!6) francia—svéd film. — Szérsényi Rákóczi: Hatásvadászok. Cl4> Szí- 'as maevar film. — Kistereivel Petőfi: panelkapcsolat (14) Ha* ^var film. - Nagyidé; Bombanő. H6) Színes, szinkronizált ameri­kai filmvísjáték. — Jobbáevi; Tündér Lala. Színes magyar film.

Next

/
Thumbnails
Contents