Nógrád. 1983. május (39. évfolyam. 102-127. szám)

1983-05-26 / 123. szám

Évek óta vonzza a látogatókat a diósjenöi „Szentgyörgyi István” (1842—1931) kiállítás, amely a híres helyi születésű színművész életútját mutatja be Gondolatok a Karancs alján Egy kiállítóhely margójára Beszélgetés KürtHy Sándor festőművésszel A meghívó könnyen megtévesztheti azokat, akik a műnyomó karton díszítő két, fekete-fehér reprodukció alapján akarják el­dönteni, mcgtekintsék-e Karancslapuitön, a „Karancs" Mgtsz, köz­ponti épületének kultúrtermében. Kürthy Sándor festőművész ki­állítását. Nem csak a színek hiányoznak a reprodukciókról, de a legmodernebb művészi formanyelvet tükröző illusztrációk mellől hiányoznak azok a kevésbé elvont festmények, rajzok, melyek Kürthy Sándor tárlatán mégiscsak többségben vannak. Persze Kürthy Sándor közelmúltban megnyílt kiállítása összes­ségében igy is „szokatlan" jelzővel illethető, főként egy olyan galériában, melynek törzsközönsége a szó legszorosabb értelmében hely Déli. Fogalmazhatnék úgy is; nem a szövetkezet dolgozói ke­resik fel az őket érdeklő képzőművészeti kiállításokat, hanem — a szövetkezet közművelődést is szem előtt tartó vezetőinek jóvoltá­ból — a kiállítók keresik fel őket. Nem tudhatjuk, hogy mostani látogatói közül hányán iparkod­nának megtekinteni a tárlatot, ha az történetesen mondjuk a köz­ségi művelődési házban volna kiállítva, ám épp a hagyományos kiállítóhelyek tárlatainak kétséges sikere teszi kétségtelenné a mun­kahelyi tárlatok létjogosultságát... Munkahelyi tárlatok esetében ugyanakkor cseppet sem mel­lékes, hogy kik és milyen alkotásokkal kísérlik meg — sokakkal talán első Ízben — megismertetni, megértetni és megszerettetni a képzőművészetet. E problémakört feszegettük beszélgetésünkkor Kürthy Sándor­ral, karancslapujtői kiállításának megnyitása előtt. — ön 1964-ben mutatkozott be először egyéni kiállításon. Az eltelt közel két évtized so­rán jobbára „hagyományos" kiállítóhelyen szerepeltek ké­pei. Miben látja annak jelen­tőségét, hogy most egy terme­lőüzem, egy mezőgazdasági szövetkezet ,,galériájában” mutatkozhat bet — Kezdeném azzal, hogy igen nagy jelentőséget tulaj­donítok ennek a tárlatnak. Én ugyanis nem csak festő­művész, de javíthatatlan nép­művelő is vagyok. E „munka­körben” pedig régóta igyek­szem áthidalni a művészet és a nagyközönség közötti sza­kadékot. Meggyőződésem, hogy e szakadék épp a nevelési hiányosságok miatt áll fenn még ma is. Megjegyzem, itt Karancsla- pujtőn már eddig is sokat tettek a képzőművészet és a közönség kapcsolatának szoro­sabbá tétele érdekében. Az én tárlatom már a negyedik eb­ben a kultúrteremben. — Felmerül azonban a kér­dés egyes festményeinek meg­lehetősen elvont művészi for­manyelve értő szemekre, ér­tő telkekre találhat-e ebben a — feltehetően — tradicionáli­sabb képi világhoz szokott közegben? — E téren vannak azért ta­pasztalataim. Először Is az embereket nem szabad lebe­csülni. Az esztétikailag kép­zetlen emberekkel különben sincs baj, értetlenséget sokkal inkább a félművelt emberek­nél tapasztalok, ök ugyanis egy elképzelt igény szerint ítélik meg a képeket, míg akik „semmit sem várnak” a mű­vektől, gyakorta azok visznek haza magukkal többet a ki­állításokról. Ez a tény is arra bátorít, hogy ne szállít­sam le elképzelt igényekre a mércét. — Mindazonáltal igyekeztem úgy szerkeszteni kiállításomat, hogy benne korábbi — „ért­hetőbb” — munkáim is he­lyet kapjanak, hogy a tárlat közönsége egy kiállításon be­lül járhassa végig az utat a realistább megfogalmazások­tól az elvontabbakig. Sőt: a galériába'nyíló folyo­són a községben és környékén készített rajzaimat helyeztem el. Amikor ugyanis a szövet­kezet vezetői megtiszteltek meghívásukkal, többször el­látogattam Karancslapujtőre, és megörökítettem ezt a cso­dálatos palóc tájat. Mondha­tom, számomra is nagy él-' ményt jelentett az ismerke­dés a környékkel. — Maradjunk legutóbbi munkáinál! Mely stílushoz ér­zi közelállónak mostani al­kotói periódusában készült műveit? — Ügy vélem elég egyér­telmű mostani műveim ex­presszionista jellege. Sze­retném előrebocsájtani, hogy alkotói fejlődésem — a konk­rét, látott dolgok megörökíté­sétől a félabsztrakton át a nonfiguratív ábrázolásik — nem divatkérdés, hanem — legalábbis véleményem sze­rint — szükségszerű stációk művészetemben. xxxxxxxx Ha az interjú részletek előtt a kiálltásra készült meghívó­ra tett kritikai észrevétellel kezdtük írásunkat, szeretnénk zárni azzal, amit beszélgeté­sünkkor Kürthy Sándor szó­ban is elmondott, és ami sze­rencsére e meghívón is olvas­ható. Ars poeticának beillő gondolatai szóljanak az aláb­biakban az olvasókhoz — al­kotásainak majdani nézőihez is: „A dolog úgy kezdődik, hogy az ember lerajzolja, lefesti amit maga körül lát. Aztán ki­hagyja azt, ami a kép monda­nivalójával nem egyezik. Rá­jön, hogy környezetében az ragadja meg, ami benne kava­rog. Egyre inkább erre kezd figyelni. Azután azt kezdi fes­teni, amit tapasztal. Ez nem valamely téma, vagy történet, hanem belső töltés, hangoltság, állapot. Ez a meghatározó, a minősítő, az aktivitás elindí­tója, irányulás a hely elfogla­lására a nagy koordinátarend­szerben, ahonnan körülnézve lát, eszmél és ismer az em­ber. Belső csúcs a környező hegyek között. Nehéz ezt sza­vakkal elmondani, de át le­het élni, mint egy ritmust, mint úgy dallamot. Az ember ha ráhagyatkozik, megérzi, rá­ismer és tudja miről van szó. Mindnyájan ugyazon az úton járunk, hasonló árkok és bok­rok között. A kép: üzenet egy pontról, jelzés a többieknek; innen nézve ilyen a kilátás, jó ha ti is tudjátok ezt.” — pintér — Mozaik Nógrád megye színészet! múltjából (III.) Nevek a szinlapon Fekete Gábor társulata 1832 májusában jelenik meg Ba­lassagyarmaton. Ebben a tár­saságban „rendről, vagy pon­tosságról szó sem lehetett”. A direktor úr „szenvedélyes va­dász lévén, próbára csak el­vétve tévedt be, a szerepeket rendszerint csak a próbán osztották ki, sőt nemritkán az előadás előtti napon nyom­ták kezembe a darabot, hogy írjam ki belőle szerepemet. Ilyen rend mellett keserves volt az előrehaladás” — írja sógora, Szuper Károly napló­jában. Feketének nem sok szerencséje volt a színházzal. Társulatát állandóan ki kel­lett egészíteni, valaki mindig hiányzott. Egyszer rendező­je Komáromi Samu „lépett meg” a pénztárral, díszlettel, jelmezzel, magával vitte a leg­jobb színészeket, máskor egyik napról a másikra elszerződ­tetik a trupp valamennyi tag­ját. Műsorán szinte állandó­an azonos 10—12 darab szere­pelt, kiegészítve hatásvadá­szó tablókkal, amit ugyan be­ígér a közönségnek, aztán el­feledkezik a megvalósításról. A kezdő színésznek 25 forint havi „osztályrészt” ígér, de az négy hónapig nem lát semmi fizetséget. Ruhatára igen el­hanyagolt volt. Éjjel ezzel ta­karóztak színészei, nappal fércelték össze, hogy legalább hasonlítson valami jelmez­hez. A közönség méltányos volt, nem nézte végig „silány­ságaikat”. 1835-ben két társulat járt a megyében. Májusban Ba­logh István igazgató Loson­con. októberben Balassagyar­maton Kilényi Dávid, a „Cir- kumspektusos direktor.” Kilényiék gyarmati szerep­lése egybekapcsolódik a vár- megyeháza felavatásával. „Va­lami nagy gyűlés van”, Ba­lassagyarmaton, mert az igaz­gató szereplésre hívja meg sógornőjét, Dérynét. Három előadásra 100 forintot és teljes ellátást ígér Kilényi a legnépszerűbb színésznőnek. Déryné A bársony cipő című darabban lép a gyarmati kö­zönség elé, igen nagy siker­rel. A sztár kétségtelen Déry­né, aki játékával kiszorítja a társulat többi színészét. Pe­dig ebben a csoportban ját­szik a Latabár-dinasztia meg­alapítója Latabár Endre, aki 1831-ben a „harmadik jogi év közepén” összeveszve apjával, beáll debreceni színésznek Kilényihez. Követi igazgató­ját a vándorlások során, majd önálló társulatot szervez. Egyi­ke volt a legjelentősebb ké­sői igazgatónak, énekhangja, muzikalitása igen feltűnő volt Ügyességét úgy jelle­mezték, hogy „a fából is tu­dott hangot facsarni.” A társaság másik híres alak­ja Telepy György volt. Kez­detben megyei írnokként dol­gozott, majd Megyeri társu­latához szegődik. A Nemzeti Színház tagja egészen 1855-ig, ő készíti el a színház tervét, nélkülözhetetlen volt a festő és díszítő mesterségben, mint rendező is figyelmet érdemelt. A nélkülözhetetlen színházi ember mégis szakított Tháliá- val, s előbb Diósgyőrött, majd Tibolddarócon lett bíró. Míg Latabár énekes és ze­nés művészként lépett a deszkára, Telepy komikus, burleszk jellegű darabokban aratta sikereit. A direktor, akinek leghíre­sebb szerepei a Hamlet és Moór Károly voltak, igen sze­rencsétlenül fejezte be életét. Nevelt leánya megszökik mel­lőle, „és efölött érzett kese­rűségében elméje elborult, tüzes kályhára dőlt, s borzal­mas kínok között halt meg.” A magyar nyelvű színjátszás jelentős eseménye, amikor 1837. augusztus 22-én meg­nyílt a Pesti Magyar Színház. Ez a színház sem kerülte el a nélkülözést, a működés kö­rüli gondokat csakúgy, mint a vidék több mozgó társulata. Ezeknek a vándortársulatoknak a számát pontosan alig lehet megállapítani. Erre az idő­re megnő a turnézó csopor­tok mennyisége, a vándorló truppok szinte egymás nyo­mában haladnak. A létre­jött konkurrer.cia megerősíti a vastörvényeket. A közönség is egyre igényesebb színpadot, kosztümöt és játékot kíván. Kielégíteni ezeket az igénye­ket azonban nagyon nehéz, mert egy látványos, hatásos színielőadás igen sok pénzbe kerül. Nem minden társaság képes a fennmaradásra. Egyik­nek még a színpadját is le­foglalják, másiknak könyvtá­rát árverezik el, a harmadik­ra a hitelezők serege les. 1838 júniusában Bállá Ká­roly társulata játszik Loson­con, 1839 novemberében He­vesi Imre győri csoportja lép fel Balassagyarmaton. 1842 októberében Bács Ká- rolyék érkeznek Losoncra, magukkal hozzák a kornak egyik legjelentősebb színészét, Egressy Gábort. A siker és a támogatás minden elképze­lést felülmúlt. „A támogatás Kubinyi Ferenc lelkes buz- gólkodásának volt köszönhe­tő, aki nem szűnt meg az érdeklődést fokozni.” Kubinyi hosszan ünnepel­tette Egressyt, estélyt ad tisz­teletére, ahol Bunkó híres cigányzenekara muzsikálta a színész bátyjának, Egressy Bé­ninek dalait, A műsor, amit a társulat kínál, igen Választékos. Eg­ressy eljátszik két Seribe- vígjátékot, az Örökké és az Egy pohár víz címűt, majd Mellesville Saint Georges lo­vag című szomorújátéka után eljátsza a Hamlet címszere­pét. Ügy tűnik, a színitársa­ság megkedvelte Losoncot, s a város is jó szívvel emléke­zett meg vendégművészeiről, mert még ebben az évben novemberben újra megjelen­nek. Egressy már nem tar­tott velük. A siker nem is­métlődött meg, a közönség hiába kereste kedvenc színé­szét, kedvenc színpadi hőseit „Báccsal nem lehet elhitet­ni társulata gyengeségét” — írja Szuper Károly. A társu­lat igen gyakran változik, utazva az országot, hol „el­szerződtetnek” egy-két tagot, hol elbocsátják a gyengébbe­ket, mert „mióta Bács társa­ságánál vagyok, még nem tet­tünk egyebet, mint oszlottunk- bomlottunk, verbuváltunk, minnek oka igazgatónkban való gyenge bizalom és in­gatagság”. A naplóíró is ki­válik az együttesből, s leg­közelebb ott találjuk Chiabay csoportjában, aki 1845-ben „meghivatott Balassa-Gyar- matra, ahol minden jót ígér­nek számára, s ő erre most nagyot épít és szerződtetni akarja társaságát...” Telek Ervin (Folytatjuk) * Orbán-napi borünnep Hajóson A hajósi pinceszeren május 22-én Orbán­nak, a szőlősgazdák védőszentjének tisz­teletére nagy ünnepséget rendeztek. A néphagyomány szerint Orbán-napon vi­rágzik a szőlő és ennek a napnak az idő­járása határozza meg a szőlő- és borter­mést. A képen: Borral öntözik Orbán szobrát. mm műsor KOSSUTH BADOl 8.27: Nóták 8.47: ■Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat úl lemezét 9.04: Brummadzag. a zenebohóo 10.05: A nagy dobás 10.19: Két keréken Magyarországon 10.34: Népdalok, néptáncok 11.24: Jogi arcképcsarnok 11.39: Tom Jones 9. rész 12.45: Kabdebó Lóránt: A há­borúnak vége lett 12.55: Maurice Moyse fuvolázlk 13.08: Sorsfordító pillanatok 13.35: Balettzene 15.05: Molnár Júlia nótákat énekel, Arpássy Sándor clmbalmozlk 15.28: Képek és lelkének 16.00; Guntram 16.17: Délutáni Rádlószfnház 17.05: Külpolitikai könyvespolc 17.20: Adám Jenő: Menyasszony — vőlegény — magyar népdalfeldolgozások I7.3J: Reflektorfényben a he­gedű-utánpótlás 19.25: A veszprémi Petőfi Színház vendégjátéka a stúdióban 20.4»: Igor Markevltch vezényel 21.40: Adottságok 22.30: Auber operáiból 23.10: Késő esti zongora- muzsika 00.10; Sólymos Antal táncdalaiból PETŐFI RADIO: 8.05: Révész László feldolgozásaiból 8.33: Napközben Szombathelyen 10.00; Zenedélelőtt 12.35: Mezők, falvak éneke 13.00: Kapcsoltuk a miskolci körzeti stúdiót 13.20: Éneklő ifjúság 13.33: Csongor és Tijnde Részletek Welner Leő szvitjéből 14.0»: Válogatott perceink 16.35: Idősebbek hullámhosszán 17.30: Segíthetünk? 18.35: Hét végi panoráma 19.55: Slágerlista 20.35: A 04. OS 07 Jelenti 21.10; Közel Moszkvához. A Rádió Kabarészlnháza májusi bemutatója 22.50: Nosztalglahullám 23.20’ Bécsi vér Részletek Johann Strauss operettléból MISKOLCI STÚDIÓ: 17.00: Hírek, Időjárás, műsor- ismertetés. 17.05: A Tiszától a Dunáig. Eszak-magyarországl képeslap. Szerkesztő: Antal Magda. (A tartalomból: A vá­rosért Salgótarjánban. — Szabó Lőrinc, a költő. — Egy kihaló mesterség nyomában. Hegyi Jó­zsef jegyzete.) 18.00: Észak-ma­gyarországi krónika. 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. MAGYAR TELEVÍZIÓ: 8.00: Tévétoma (ism.) 8.05: Iskolatévé. Fizikai kísér­letek. 9.00: Korok művészete. 10.00: Magyar irodalom (ált. lsk. 5 oszt.! 10.20: Magyar nyelv (ált. isk. 4. oszt.) 11.00: Pszichológiai „csapdák" 13.55: Iskolatévé: Pszichológiai „csapdák”. 3—4. rész. (ism.) 14.55: Oldjuk meg! 2. rész. 16.05: Hírek 16.10: Múzeumok, tárgyak. 16.30: Állatkölykök. (ism.) 16.40: Manőverezés és közleke­désbiztonság. 16.50: Tizen Túliak Társasága. 17.30: Tévébörze 17.40: Képújság. 17.45: Telesport. 18.10: Spéci kolesz. 18.55: Reklám 19.10: Tévétoma 19.15: Esti mese 19.30: Tv-hiradó 20.00: Egy világjáró viszontag­ságai. 20.25: Unokáink sem fogják látni. 20.55: Hirháttér. 21.50: Krónika. A 5. magyar had­sereg a Donnál. Vissza­vonulás 22.50: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 17.50: A kőszegi szemle műso­rából 4. rész. (ism.) 18.40: A holt Írások titka. 19.10: A ml képernyőnk. 19.30: Tv-híradó 20.00: In memóriám O. I. Örkény István műveiből összeál­lítás. 21.30: Tv-híradó 2. 21.50: Ormánság fájából. 22.25: Képúlság. BESZTERCEBÁNYA: 18.15: Apró gyümölcsök 7. rész 18.30: A Jezerka stúdió műsora 19.10: Esti mese 19.30: Tv-hiradó 20.1*0: „Hajtókutyák” Tv-játék. 1. rész 21.10: Gazdaságpolitikai magazin 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.15: Találkozás szovlet művészekkel 23.05: Hírek 2. MŰSOR: 20.05: Bratlslaval Lyra, 1983. 21.15: a BLi ’83 külföldi vendége 21.30: Időszerű események 22.00: Kényszerzubbony MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: Fél 4-től: Tűz. Szovjet háborús film­dráma. Háromnegyed 6 és 8 órá­tól: A lator (16). Színes, szink­ronizált olasz—francia filmvígíá- ték. — Balassagyarmati Madách: Morfium. Színes, szinkronizált jugoszláv bűnügyi film. — Pász­tói Mátra: A bátyám öccse min­den pénzt megér. Színes, szink­ronizált csehszlovák filmvígjá- ték. — Szécsényi Rákóczi: Egy trombitás Szocsiban. Színes, ze­nés szovjet film. — Kisterenvei Petőfi: Tanú ne maradjon. (16). Színes jugoszláv krimi. — Kagy­lóé: Pokoli torony I—IT. (14). Színes USA katasztrófafilm. — Jobbágyi: Talpig olajban. Szí­nes, szinkronizált francia film- vigjáték. 4 NÓGRÁD - 1983. május 26., csütörtök

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents