Nógrád. 1983. május (39. évfolyam. 102-127. szám)

1983-05-14 / 113. szám

CÉEMKÁZ Bár létük már nem igazi ezenzáció, még mindig raj­tuk a világ szeme. Rajtuk, a kisvállalkozókon, akik megragadva a felkínált le­hetőséget, több-kevesebb bátorsággal belevágtak va­lamibe, amibe mások nem mertek, nem akartak. * Gyári kerítéseken belül is árgus szemekkel figyelik a gazdasági munkaközös­ségek ténykedését. Hogy mit dolgoznak — azt is, Kbgy mennyit keresnek — sokkal jobban. A VEGYÉP- SZER salgótarjáni gyáregy­ségében a kezdeti kivárás után — óvatosságra intette a tarjániakat a vezérigaz­gatóság, ne kapkodják el a csoportok szervezését, le­gyenek azok ellenőrizhető­ek, áttekinthetőek — nagy elánnal vette kezdetét a vállalati gazdasági munka- közösségek életre hívása. Voltak, akik türelméből nem futotta idáig, ők ön­álló gazdasági munkaközös­séget alakítottak, bár ezer­nyi szállal kötődnek így is a gyárhoz. o Most öt gmk dolgozik a gyáregységben: a Salgó, a Keszi, az Univerzál, a Ka- rancs és a Cserhát, össze­sen bő félszáznyi emberrel. A tanácsi jóváhagyás utá­ni pecsétet várja további bárom: a Tarján, a Zagyva és a Pécskő nevű vállalati gazdasági munkaközösség. Nem jutott még eddig, ve­zérigazgatói hozzájárulást kér még csak újabb kettő: a Turbina és a Komplex. Mire ez a sok alakulat? Hogyan találják meg helyü­ket egy olyan gazdasági szervezetben, ahol amúgy is kiosztatott már mindenki teendője?­Balog László, a VEGY- ÉPSZER salgótarjáni gyár­egységének főmérnöké: — Informálással, buzdí­tással kezdettől fogva szor­galmaztuk a kisvállalkozá­sok létrejöttét. Produktív kapacitásunk kisebb, mint amekkora a hozzánk be­nyújtott igények kielégíté­séhez kellene, valahogyan tehát muszáj megtoldanunk. A kooperáció kiterjesztése nem bizonyult járható út­nak: akik szóba jöhettek, nem tudták szavatolni, el­lenőrizni és bizonylatolni a megkívánt minőséget, már­pedig ez' nálunk, például a hegesztési varratok­nál biztonsági okokból kö­telező. A gyári gmk-kban viszont saját embereink dol­goznak, ők erre képesek! A gyáregységnek most jól megy, egyik-másik rende­lőjét akár el is küldhetné más gyártóhoz. Reális azon­ban a veszély: hátha az ügyfél végleg megmarad amannál... Ne adja az ég, jöhetnek még szűkösebb esztendők! A vgmk-k viszont elvál­lalják mindazt, ami a gyári ka-pacitásba nem fér bele, mindazt, ami egy nagyszer­vezet mozgatásával indoko­latlanul drága lenne. Ké­szítenek nehezen beszerez­hető alkatrészeket, szer­kesztenek a piacon nem kapható gépeket, gyártanak termékeket. Együttesen évi több millió forint érték ke­rül ki kezük alól szabad idejükben —, s, mint mond­tuk, ez csak a kezdet. Balog László főmérnök: — Egyszer egy nyugati partnerünk azt mondta ne­künk: a magyar vállalatok­kal az a baj, hogy elutasí­tó válaszukra is több hóna­pot kell várni. Ez jutott eszembe a végéemkák ala­kítása kapcsán — az álla­mi apparátus finoman szól­va, lassúsága az emberek idegeire megy. Hónapokba kerül, míg az üdvözítő pe­csétet a papírra ütik, s ez pénzt húz ki az emberek, a gyár, a népgazdaság zsebé­ből. Nem értem, miért e huzavona. Mi napok alatt készítünk el dokumentumo­kat, pedig ezek tervek, mű­szaki számítások! Némelyik munkaközösséget konkrét üzletre hozzuk létre. Most mondjuk a vevőnek, vár­jon, nem dolgozhatunk még, mert hiányzik a pecsét?! — Bárki végéemkátag lehet? — Bárki azok közül, akik főállásukban nyolc óra alatt tisztességesen teljesí­tik kötelességüket. A bevá- logatás tehát jutalom is, s, mint ilyen, visszavonható attól, aki érdemtelenné vá­lik rá. — Elsőszámú vezetők is beléphetnek? — Mi nem. Ez köztünk hallgatólagos megállapodás. Bármennyire iparkodnánk, előbb-utóbb a gyanús loja­litás árnyéka esne ránk. Jobb ezt megelőzni. A mű­szakiaknak, közgazdászok­nak viszont nem tilos. — Nyilván nem céljuk, hogy a munkaközösségek tagjai munkaidejükben is különmunkájukat végez­zék. Hogyan lehet az ilyes­mit ellenőrizni? — Helyismerettel. Ha egy mérnököt például saját géemkája tagjaival látunk egyszer, az lehet véletlen, ha kétszer, arra már fel kell figyelni, ha háromszor, az már csaknem bizonyíték. Akkor leülünk vele négy-, vagy hatszemközt meg­intjük és kilátásba he­lyezzük a retorziót. Ennyi általában elég is. o A Salgó nevű vállalati gazdasági munkaközösség alakulása —, mint csaknem valamennyi1 másé — egy sztorihoz fűződik. Csányi Dezső művezető, vgmk-tag: : — Csőfalgyártási gondok- . kai vesződtünk, nem tudtuk kivel elvégeztetni. Akkor azt gondoltuk, ha néhány extraszakember összefogna, precízen megcsinálhatná a munkát. így jött létre a csoport A csőfal elkészült, s azóta sok minden más is. Most éppen a szalagcsiszo­ló gép. Nagy szükség van rá, megvásárolni viszont se­hol nem lehet. A Salgó vgmk-nak is több hónapig tart, hisz komplikált mun­ka, de meglesz a gép! Ter­vet nemigen készítenek, in­kább az esetlegesség érvé­nyesül. A csoport összevá- logatásánál nem volt par­don, csak hozzáértő, jó szakembereket fogadtak el. így aztán a Salgó Csányiék munkahelyének a krémjét képviseli. Csányi Dezső: — A gyár kikalkulálja, mennyit ér neki a munka, aztán mi számolunk. Csak azt vállaljuk, ami nekünk is megéri, végtére, mi is vállalkozók vagyunk! — Milyen kifutásra szá­mít? — Néha van olyan érzé­sem, miszerint néhányan már megbánták, hogy elen­gedték ezt a dolgot Ügy gondolom, addig kell csi­nálnunk, amíg hagyják. © Elektromos angol kemen­cét vásárolt a gyár, ebben bérmunkában is hőkezel. Jó üzlet, kifizetődik, számo- latlan az igény rá. Tavaly még másodállásban szolgál­ták ki a Cooperheat ke­mencét, s miután erre nem volt mód tovább, sürgetett a kérdés: le kel] hát állíta­ni a tizenkét milliós beren­dezést? Ez a Cooperheat-sztori, melynek nyomán a Karancs hőkezelő vgmk megalakult. Most már nyolc tagjának dolga a kemence megpako- lása. Havonta és fejenként 50—60 órát szánnak rá sza­bad idejükből. Szokács Rezső fődiszpé­cser, vgmk-tag: — Állítom, hogy nem a pénzéhség hozott össze ben­nünket. Rosszul persze, nem járunk, de házat épí­teni se fogunk belőle. Ügy számítunk, évi húsz-huszon­öt ezer forint lesz a fejen­kénti különkereset. Van, akinek lakáscserére kell, van. aki kocsija benzinkölt­ségét oldja meg belőle. Módjával vállalunk, nem akarunk ettől kifeszülni. — így is nagy a teher, hiszen nehéz fizikai mun­káról van szó. — A mi tagjaink zöme irodai munkát végez, szá­munkra a szellemi többlet volna megerőltető. Azt nem is vállalnánk. Idegmunka a miénk, bírni kell fejjel, türelemmel a gyártásszerve­zéssel kapcsolatos napi cir­kuszokat. Ehhez képest a kemencepako'ás már csak­nem pihentető. Hét végeken különben is alig dolgozunk, az a családé. <9 Amennyire szolídak ők a többletmunkát és -jövedel­met illetően, annyira nagyot fog a gyáregység egyetlen önálló gazdasági munkakö­zössége, a Keszi: . A kilenc tagú gmk volt az első fecs­ke, 1982 májusában jegyez­ték be. Pintér Imre lakatos cso­portvezető, a gmk egyik ve­zetője: ■— Herczeg Pista ötleté volt. Lehet most ilyesmit fiúk, gondolkozzunk rajta — mondta. Gondolkoztunk, bár nem túl sokat, gyorsan döntöttünk. Inkább az oko­zott fejtörést, kikkel dolgoz­zunk együtt. Nemcsak spé­ci szakemberre van szükség, kell olyan is, aki az egy­szerűbb munkát elvégzi; uiiárti i.-u.s/: íiaj;, • - •• Herczegnek műhelye volt Karancskesziben, azt újítot­ta föl a gmk. Saját tőkéjük nem volt, csak munkájukat fektethették be. A gépeket a gyártól kapták bérbe. Pintér Imre: — Méghozzá borsos ára­kon! Az esztergapadért ha­vi hatezer-hétszázat fize­tünk, s alig dolgozunk raj­ta napi három-négy órát. Nincs is rajta haszon. Saját gépeket szeretnénk, s amíg arra össze nem gyűlik, nincs megállásunk, hajtunk kímé­letlenül. Tervük szerint idén há­rommillió forint lesz a brut­tó bevétel. Ennek egyhar- mada anyagköltség, s lejön még belőle a társadalom- biztosítás és a sokféle adó. A tagok havi kétezer forint részfizetést kapnak, a töb­bit az év végi zárszámadás­kor. A tavalyi órabérük át­laga 176 forintra jött ki. Dolgoznak a VEGYÉPSZER- nek, a Salgótarjáni Kohá­szati Üzemeknek, utóbbi­nak szegcsomagoló félauto­matákat, konténereket. Kap­tak ajánlatot Balassagyar­matról, csinálhatnának sör­konténereket is — nem győ­zik. — S, ha többen lennének? — Nem. Így is bonyolult Külön alkalmazottakat kell felfogadni a pénzügyek, jo­gi dolgok intézéséhez. — Miben áll a rizikójuk? — Ügy kell vállalnunk, hogy a hozzávaló anyagot készpénzzel, azonnal kifi­zethessük. Nincs bank­számlánk, nem ad á ke­zünk alá senki semmit, min­dent magunknak kell intéz­ni. — Volt, amire ráfizettek? — Igen. A rossz munkát is elfogadtuk a VEGYÉP- SZER-től, hogy a jót meg­kaphassuk. — Kötelesek a gyártól vállalni? — Nem. De illik. A Keszi gmk-tagjainak jövő évig nincs lazítás. Szombat, vasárnap hajnal­tól estig dolgoznak, hét köz­ben délutánonként. Nem üdülnek, nem járnak strandra, otthon csak­nem szállóvendégek. Jövő­re, ha saját gépekkel dolgoznak majd, pihente- tőbb tempóra állnak át — határoztak. De tudnak-e vajon? Pintér Imre: — Nekem ne mondja sen­ki, hogy munkaidőn túl is szeret dolgozni. Nem azért csináljuk. Pénzre megy a játék. Aki bírja, keres, aki nem, bedobhatja a törülkö­zőt. Köztünk csak az má­radhat, aki dolgozik. o Pir.térék tempójával nem is olyan lehetetlen, hogy idővel egyikük-másikuk kidől. A túlhajszolt életrit­mus nem csak a főállásban végzett munkára, hanem erős bizonyossággal az egészségre is visszahat. Va­jon, hol itt az elviselhe- tőség határa? S, hogyan el­lenőrizhetik g terheket kí­vülállók azoknál, akik saját magukat ellenőrzés nélkül hajtják? Rónai Tibor, a gyáregy­ség szakszervezeti titkára: — A legutóbbi pénteken rám jutott a déiutánosi ügyeletesség. Láttam benn gmk-zni az egyik munkást, földimet, aki délelőtt már ledolgozta műszakját Meg­kértem, vinne haza kocsi­jával este tízkor. Azt mond­ta, nem teheti, csak más­nap reggel indul haza. Hogy lehet ezt bírni?! — A túlóráztatások fölött ellenőrzési joga van a szak- szervezetnek. Mit tehet a gmk-k esetében? — Semmit. Megkövetel­hetjük, hogy az, aki főál­lásbeli dolgát nem végzi el rendesen, ne vehessen részt benne. Ez viszont el­lj sősorban. gyári érdek. » — így azonban elÖbb­utóbb számítani lehet az üzemi balesetek, a táppénz­ben töltött napok emelke­désére. — így igaz. Jogkörünk azonban e téren nincs. Amit tehetünk, megtesszük. Nyár elején tárgyalja a szakszervezeti bizottság a gmk-kat, ehhez elemző, föl­táró munkát kell elvégez­nünk. Meglátjuk, mit tu­dunk ebben segíteni. A szakszervezeti bizottság eddig két esetben kapott információt: két gmk-ás tagságát vonják vissza, mert az egész műszakot, a dél­utáni munka megszervezé­sével, előkészítésével töltik. A jelzéseknek utánajártak, mindkettő igaz volt. A cso­port, ahol a két ember dol­gozik, eddig jó teljesít­ményt nyújtott, mos} állan­dó kiegészítésre szorul. Már­pedig a munkabérért nem bejárni, hanem megdolgoz­ni kell. Rónai Tibor; — A nyolc órát sokféle­képpen el lehet tölteni. Nem kunszt bebizonyítani, hogy azért nem jött a telje­sítmény, mert nem kapták időben a csonkot, a palást nem olyan volt, mint kel­lett volna, a karima minő­sége csapnivaló, sok a ter­vezői probléma. És akkor mi van? Az előbb említett csoport eddig minden ne­hézséget megoldott, azt is, ami lehetetlennek tetszett, most várnak, míg mások megoldják. Addig is pihen­nek, kell az erő. f * Nem véletlenül intette óvatosságra a vezérigazgató­ság a VEGYÉPSZER sal­gótarjáni gyárát. Óriási erő szunnyad a gyári kisvállal­kozásokban — ugyanakkor sok hátulütő, buktató is rej­lik bennük. Értékük sem­miképpen sem a munkaidő „átcsoportosítása”, hiszen az alapelv változatlan: több­letjövedelmet csak többlet- munkával tisztességes sze­rezni! Szendi Márta „Nem • pénzéhség hozott össze bennünket” A szakszervezeti bizottság már két jelzést kapott (Barna Alfréd felvételei) | NÖGRÁD - 1983. május 14., szombat 5 í

Next

/
Thumbnails
Contents