Nógrád. 1983. április (39. évfolyam. 77-101. szám)
1983-04-14 / 87. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NÓGRÁD AZ MSZMP NÓG RÁD-: MEGYEI 'BIGOTTS ÁGATIs A ME GYEÜT A,W ÁCS Í.APJA.?. XXXIX. ÉVF., 87. SZÁM ARA: 1,40 FORINT 1933. ÁPRILIS 14., CSÜTÖRTÖK KÖZLEMÉNY A Magyar Szocialista Munkáspárt központi Bizottságának 1983, április 12—13*i üléséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1983. április 12—13-án kibővített ülést tartott. Az ülésen a Központi Bizottság tagjain kívül részt veitek: a Központi Ellenőrző Bizottság tagjai, a Központi Bizottság osztályvezetői, a megyei és a megyei jogú pártbizottságok első titkárai, a budapesti pártbizottság titkárai, a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkárai, valamint a Miniszter- tanács tagjai, az országos főhatóságok vezetői, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a központi sajtó vezetői. A Központi Bizottság Kádár János elvtársnak, a központi Bizottság első titkárának előterjesztésében megtárgyalta és jóváhagyta a Politikai Bizottság jelentését a XJI. kongresszus óta végzett munkáról és a párt előtt álló feladatokról. A Központi Bizottság megállapította, hogy a budapesti pártbizottság, a negyei, a megyei jogú pártbizottságok saját munkájuk áttekintésével és javaslataikkal eredményesen járultak hozzá a napirend előkészítéséhez. A Központi Bizottság köszönetét fejezte ki a határozati javaslat előzetes véleményezésére felkért testületeknek, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának, valamint a Minisztertanácsnak, a Magyar Tudományos Akadémia Elnökségének, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának, a Szakszervezetek Országos Tanácsának, a Magyar Nők Országos Tanácsának, az Országos Szövetkezeti Tanácsnak az érdemi hozzászólásokért. Az ülésen huszonötén szólaltak fel, tizen- ketten pedig írásban tették meg észrevételeiket. A Központi Bizottság a széles körű vita után egyhangúlag fogadta el határozatát, amelyet teljes egészében nyilvánosságra hoz. Értelmezni és megváltoztatni a világot Marx Kárdy-emlékülés Salgótarjánban Tárcsák Retságro! A csiszológépekhez szükséges fibertárcsák kivágását végzi Csatordy Lászléné a Gránit CsI* szolószerszám- és Kőedénygyártó Vállalat kerámiaipari gépgyárának dolgozója Rétságon. Az emberiség nagy gondolkodói évezredeken át kutatták a társadalom igazságos átalakításának útját. Azt, hogyan szabadulhatnának meg a dolgozó tömegok a kizsákmányolástól, az erőszaktól, az anyagi és szellemi nyomortól. Tudósok egész sora szentelte éleiét ennek a munkának, nemzedékek áldozták életüket abban a harcban, amelyet a nép boldogulásáért vívtak. Be a történelemben először Marx Károly életművében egyesült az elméleti tevékenység, a tömegek forradalmi mozgalmát szervező és vezető ember önfeláldozó harcának gyakorlata. Marx Károly születésének 165. és halálának 109. évfordulója alkalmából az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának Oktatási Igazgatósága, valamint a Pénzügyi és Számviteli Főiskola salgótarjáni intézete emlékülést rendezett teghái) Salgótarjánban. Részt vették a tanácskozáson a megye párt-, állami, társadalmi és tömegszervezeteinek, oktatási és közművelődési intézményeinek vezetői, képviselői. Nógrád megye közép-szlovákiai testvérkerületét kéttagú küldöttség képviselte. Érkeztek vendégek Borsod és Heves megyéből is. Dr. Bandur Károly, a Nógrád megyei oktatási igazgatóság vezetője bevezető előadásában Marx Károly életét, munkásságát méltatta. Hangsúlyozta, hogy a marxizmus megkülönböztető vonása, a következetesen tudományos elmélet és a forradalmi gyakorlat. Marx tevékenysége szorosan kapcsolódott az önálló erőként a politikai küzdőtérre lépő, fiatal társadalom osztály, a proletariátus harcához. Tanítása ma is történelemformáló erő, hiszen dolgozók milliói ismerték fel és hirdetik: nem elég érteni, magyarázni a világot, meg is kell változtatni azt. Ezt követően az előadó a marxizmus, a forradalmi világnézet jelentőségéről szólt. Arról többek között, hogy Marx felfedezései tették lehetővé a materialista történelemfelfogás megalapozását, a kapitalizmus antagonizmu- sának, a munkás tőkéskizsákmányolásának felismerését, az osztályharc tudományos felfogásának kialakítását. Ahogy Lenin mondotta: Marx tanításában az a legfontosabb, hogy megvilágítja a proletariátusnak, mint a szocialista társadalom megteremtőjének világtörténelmi szerepét, fgy válhatott az új világnézet a munkásosztály széles távlatokra kitekintő, érdekéinek tudatos elméleti kifejezőjévé, a forradalmi munkásmozgalom ideológiájává. A továbbiakban dr. Bandür Károly a marxi elmélet időszerűségéről szólva kiemelte a marxizmus—leninizmus folyamatos megújulását, fejlődé* sét, s hogy széles körben termékenyítette meg a tudományokat, gyorsította a történelmi mozgást. A marxizmus harcban született, s szüntelen ideológiai küzdelemben fejlődött, s fejlődik tovább. A burzsoá ideológusok megpróbálják kétségbevonni időszerűségét, mondván: ma már (Folytatás a 3. oldalon.) Az emlékülés résztvevőinek egy csoportja. Szociálpolitikai célok érdekében 1[ o mm maffiái szombatot u.: algétarjériban Immár hagyomány, hogy a vá’rósi pártbizottság javaslatára Salgótarjánban évente két kommunista szombatot tartanak, mégpedig tavasszal és ősszel. Az idei elsőt április 16-ra, szombatra javasolták, ami nem jelend azt, hogy a sajátosságokat figyelembe véve másütt előbb vagy később ne tarthatnák meg. A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben például három alkalommal bonyolították le a vasasszakszervezet megalakulásának 80. évfordulója jegyében, mégpedig a vasas nyugdíjasok megsegítése érdekében. A kezdeményezés jelentős tettekre *serkentette a dolgozókat, mert a három kommunista műszakban 2 841- en jelentek meg, amely több mint 85 százalékos részvételi arányt jelent. A kommunista műszakok bére megközelítette a 400 ezer forintot. Ennek 80 százalékát átutalják a kohászati üzemek szakszervezeti bizottsága mellett működő nyugdíjasbizottság’ csekkszámlájára. Az összeg jelentős segítséget jelent a gyár mintegy 1200 nyugdíjasa számára. A város többi vasasüzemében zömmel szintén megtartották a kommunista szombatokat. Két nap múlva önként vállalnak közösségi munkát • a város építőipari, építőanyagipari nagyüzemei, kisebb vállalatok, szövetkezetek és intézmények dolgozói. Összességében nem kis erőről van szó, hiszen a város 25 ezer dolgozójából 18 ezer termel ae iparban, a többi a szövetkezetekben, kisebb termelő gazdálkodó egységekben. A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalatnál például — miként Benkő Mihály munkaügyi csoportvezető elmondotta — szombaton várhatóan a dolgozók 60 százaléka áll munkába. Hogy mit csinálnak? Salgótarjánban zömmel a lakásépítés gyorsításán serénykednek. Nagybátonyban már a takarítás kerül sorra. Balassagyarmaton szintén a lakásépítést szorgalmazzák, csakúgy mint a fővárosban. Pász- tón a gyógypedagógiai intézet építését kívánják gyorsítani. A befolyt összegből a vállalati dolgozók lakásépítését támogatják. Kommunista szombati tartanak a város más. nagyobb építőipari egységeiben, a két üveggyárban és a MAV-mál is. Szintén szociálpolitikai célok megvalósítását segítik a közérdekű munkával. ☆ Szécsényben szombaton ugyancsak kommunista szombatot tartanak. A termelőgazdálkodó egységek dolgozói az új művelődési központ anyagi alapjainak előteremtése érdekében serénykednek. A hivatali dolgozók pedig a nagyközség szépítéséből veszik ki a részüket. Két megyében - egyidőben Földrajzi hetek kezdődtek Az új oktatási tantervben — mi tagadás — néhány tantárgy „hátrányos helyzetbe” került. A természettudományok közül példának okáért a földrajz, melyet középfokú oktatási intézményekben nem, illetve csak kevés óraszámban tanítanak. Egyebek mellett e hiány pótlását is célul tűzte az az egész megyét érintő — rendezvénysorozat, mely szerdán kezdődött Nógrádban. A május közepéig tartó „Földrajzi hetek”-et a Magyar Földrajzi Társaság mátraaljai osztálya ■ közösen szervezte a TIT Nógrád megyei szervezetével. Ez az együttműködés — miként a „Földrajzi hetek” programja — immár hagyományosnak tekinthető. A kiemelt jelentőségű rendezvénysorozat ugyan nélkülözött minden protokolláris megnyitót, de mindjárt az első napon — szerdán — három, nagy érdeklődéssel várt előadás hangzott el, különböző helyszíneken. A TIT salgótarjáni székhazában dr. Bodnár László, az egri tanárképző főiskola földrajzi tanszékének vezető tanára fontos témát érintett, amikor a világnézeti nevelés és az általános iskolai földrajztanárképzés kérdéseiről szólt. Ugyancsak tegnap délután vállalt előadást a tanszék két másik tanára — dr. Tóth Géza és dr. Roncz Béla — a salgótarjáni Pénzügyi és Számviteli Főiskolán, illetve az ÜM Salgótarjáni Öblös- üveggyárának művelődési házában. A „hetek” során tizenöt előadást terveznek Salgótarjánban és Balassagyarmaton, valamint Rétságon és Kiste- renyén, de a TIT járási szervezeteinek rendezésében további földrajzi témájú programok hivatottak reflektor- fénybe állítani a földrajztudományt, a megye számos településén. A „Földrajzi hetek” Nógrád megyei rendezvényeivel párhuzamosan Heves megyében is szervez előadásokat a Magyar Földrajzi Társaság mátravidéki osztálya — a TIT Heves megyei szervezetével közösen. Gyere, helikopter! Javéban veHns-k H©§réá fWNSJeüit Élénken zajlanak a tavaszi munkák megyénk mezőgazda- sági' üzemeiben. A legjellemzőbb művelet, a vetés több határban javában tart, vagy befejezéshez közeledik. A vegyszeres gyomirtás számos gobonamezőn folyik, illetőleg előkészülnek erre a munkára. Burgonyát nagyüzemi módszerrel -mintegy ezer hektáron ültetnek Nógrádban. Rendben haladnak a munkával az üzemek. Napraforgót hat és fél ezer hektáron vetnek. Megkezdődött a borsóvetés is. Zöldborsót kétszáz, magborsót ezerháromszáz hektáron termesztenek idén a megyénk- beli mezőgazdasági egységek. Vetik a cukorrépát is ezernégyszáz hektáron. Az ország több megyéjében megkezdték már a kukorica vetését. Nálunk még várnak vele a mezőgazdák: egyelőre nem éri el a talaj hőmérséklete a minimális mértéket: a tíz Celsius-fokot ehhez a munkaművelethez. A szakemberek a hónap végére várják azt az időjárást' amelyben már kezdetét veheti a „tengeri” ve. tése. Nógrádon belül szemes kukoricát kettőezer, silókukoricát pedig hétezer hektáron termesztenek ebben az esztendőben, a tervek szerint. Lucernát és gyepet telepítenek ezekben a napokban a nagybárkányi téeszben. Végéhez közelednek a munkának: e héten be akarják fejezni az összesen ötvenöt hektárnyi területen zajló telepítést. Nehézzé vált a búza előzetes vegyszeres gyomirtása: a növény már annyira „feljött”, hogy földi eszközökkel csak kárt okozva oldhatnák meg ezt a feladatot; így légi megoldáshoz folyamodnak: a hónap végén érkezik hozzájuk a helikopter. A kukorica vetését Bárkány- ban is egy-két héttel elhalasztják, megvárván a kedvező talajhőmérsékletet. Megyénk mezőgazdaságával kapcsolatban elmondható, hogy a korábbi esők, ha nem is bőségesen, de mostanra elegendőek volnának; helyettük inkább napsütétses idő beköszöntését várják a mezőgazdák. A közeli jövőben soros munkákhoz a meleg, száraz időjárás kedvezne; az adódó körülmények közt is szakszerűen és gondosan zajlanak a munkák és az előkészületek.