Nógrád. 1983. április (39. évfolyam. 77-101. szám)
1983-04-09 / 83. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK? NOGRAD A/ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXIX. ÉVF., 83. SZÁM ARA: 1,80 FORINT 1983. ÁPRILIS 9., SZOMBAT Gazdaságosabb termelést, takarékosabb megoldásokat TESZOV- küldöttközgyűlés Salgótarjánban A Nógrád megyei mezőgazdasági termelőszövetkezetek és társulások elmúlt évi gazdálkodását és az idei tennivalókat vitatták meg a TESZÖV tegnapi küldöttközgyűlésén. A salgótarjáni tanácskozáson 36 tsz és 9 társulás képviseletében mintegy száz küldött vett részt. A gazdaságok küldötteinek eszmecseréjén ott volt Havas Ferenc, a megyei tanács elnökhelyettese is. A termelőszövetkezetek tavalyi gazdálkodásáról és az Idei feladatokról dr. Bencze Barna, a szövetség elnöke szólt. Többi között elmondta, hogy a tsz-ek tavaly 4,2 milliárd forintos termelési értéket hoztak létre, az elért 313 millió forintos nyereséggel pedig a szövetkezeti mozgalom eddigi legeredményesebb éve záródott. A növénytermesztési ágazat közepes évet tud maga mögött. A termőföld védelmére tett üzemi intézkedések nyomán mérséklődött a szántóterület csökkenése, jelentősen emelkedett a kalászosok vetésterülete. Egyik legkritikusabb ágazat a burgonyatermesztés volt, az itt jelentkezett gondok csaknem 25 millió forintos árbevételkiesést okoztak. A húsprogram eredményes teljesítését alapvető teendőjüknek tekintették a nógrádi gazdaságok. Az összes húskibocsátás a megelőző évit négy, a tervezettet nyolc százalékkal haladta meg. Kedvezőtlen jelenség viszont, hogy a ráfordítások a húskibocsátás növekedésénél nagyobb mértékben emelkedtek. Törpék és óriások Ha az építőiparról esik szó, sokan biztosan csodálkoznak azon, hogy több tízezer kisiparos mellett még 3700 építőipari szervezet épít és bont, betonoz és cserepez, tataroz és korszerűsít Magyarországon. Az építőipar fogalma ugyanis a köztudat* bon szinte azonosult a mammutszervezetek nevével. Ezzel párhuzamosan gyakran elhangzik az is, hogy - noha ilyen sok építőipari szervezetünk van — több helyen még ma sem alakult ki az építők között igazi verseny, mert egy sor vállalat szinte monopolhelyzetet élvez a maga szakmájában, illetve földrajzi területén. S hozzáteszik azt is, hogy az építőiparunk közismert gondjai - a még mindig gyakori lassúság, szervezet* lenség, rugalmatlanság és magas termelési költségek - szorosan összefüggnek ezzel a monopolhelyzettel. A monopoi'helyzet viszont a már említett szélsőséges vállalati méretekkel. Mindezek jogos észrevételek; több évtizedre visszanyúló okai vannak annak, hogy így alakultak nálunk a körülmények. Az immár az ötvenes évék óta tartó, gyakran túlzott (bár az utóbbi esztendőkben kissé lanyhult) kereslet, beruházási túlfűtöttség roppant nyomással nehezedett a hazai építőiparra. Csak a kapa* citások erőteljes fokozásával, a vállalati méretek növelésével lehetett megfelelni ezeknek az igen nagy feladatoknak, már azért is, mert e munkákat központilag írták elő, s gyakran kijelölték az építőket. Bár e korszaknak nagyobbrészt már vége, számos nagy, vagy nagyobb építőipari vállalatunk még nem tudott alkalmazkodni az új idők új követelményeihez. Ez az elsődleges oka annak, hogy alaphiányos, illetve veszteséges lett köztük jó néhány. Súlyos feltételekkel kellett szanálni a Heves megyei ÁÉV-t, meg* oldást kellett találni a Nógrád megyei, illetve Veszprém megyei ÁÉV, illetve a Hídépítő Vállalat súlyos pénzügyi helyzetére is. Mindez azért is szembeötlő és gondolkodásba ejtő, mert a székesfehérvári Alba Regia ÁÉV, illetve a Hajdú megyei ÁÉV még a mai nehezebb gazdasági körülmények között is állja a sarat, az Alba Regia például nagy érdemeket szerzett a könnyűszerkezetes, gyors iskolaépítési program hazai elterjesztésében. A felsorolt tények egyértelműen bizonyítják: differenciálódnak az építőipari vállalatok. Ez önmagában véve még nem baj, azt is mondhatnánk; így a természetes. Feltűnő viszont, hogy többnyire a nagyobb vállalatoknál jelentkeznek a gondok, míg a kisebb építőipari szervezetek általában nyereségesek. Ez utóbbiak még a mai, nehéznek mondott időszakban is bővíteni tudják a tevékenységüket. Sámánképp sem nevezhető rendjén valónak, ha így alakul a helyzet. Az ilyesmi mindig önvizsgálatra késztet, s az a célszerű, ha ez az önvizsgálat a vállalati méretekre is kiterjed. Ar ra tudniillik, hogy a több,ezernyi kis szervezet ellenére is. nem túlzottan koncentrált-e ez az iparág? Az adatok egyértelműek, hiszen amíg a kivitelező építőipar 170 ezer munkása 325 vállalatnál és szövetkezetnél dolgozik, addig a nem hivatásos épí- tőrészlegek 171 ezer dolgozója 3400 szervezetnél található. De még ezek a számok sem mondanak meg mindent, hiszen ha az előbb említett 325 nagy*, illetve nagyobb vállalatot is szemügyre vesszük, akkor kiderül, hogy ebből is mindössze 9-nél foglalkoztatják az összes dolgozók egyötödét! Mindez önmagában nem okoz gondokat, ha Jól Irányítják a kérdéses nagyvállalatot, ha — ez is beletartozik a jó irányításba! - kellő önállóságot kaptak az építésvezetőségek. De mivel ez gyakran nincs így, illetve túlközpontosított a vállalkozás, tervezés, programozás, az anyagellátás, gépek és emberek állnak, maradnak ideig-óráig munka nélkül. Elsősorban ez teszi alacsony hatékonyságúvá e nagy szervezeteket. Félreértés ne essék: senki sem kérdőjelezheti meg eleve a nagyvállalat létét, köztük a már említett és méltán elismert Álba Regiáét! De az egyértemű, hogy a mai helyzet túlzottan polarizált: ez egyik oldalon látjuk a mammutszervezeteket, a másik 1 póluson pedig a kicsiny cégeket. Ebben az iparágban hiányoznak a közepes vállalatok. S az is tagadhatatlan, hogy javítani kell a nagyvállalatok alkalmazkodókészségén, ha azt akarjuk, hogy sikeresebben boldoguljanak. Az alkalmazkodó készség egyik fokmérőjének nevezhető, hogy ki, milyen mértékben vesz részt az országos épületfeiújítási és -korszerűsítési programban? Ebben a vonatkozásban semmiképp sem lehetünk elégedettek a nagyvállalatokkal, hiszen még ma is csak 21-22 százalékkal részesednek az összes munkák értékéből, összehasonlításul nem árt tudni, hogy már 1978-ban is 17 százaléknál tartottok, az elmúlt négy év alatt tehát alig .4—5 százalékkal javult a helyzet. Több igyekezetre, magasabb mértékű arányvállalásra lesz szükség a jövőben. Ezt kívánja az ország, s e vállalatok érdeke is. B. M. A fafeldolgozó üzemek jól alkalmazkodtak a piaci igényekhez, termelésüket növelve 26 százalékkal emelték a fafeldolgozás árbevételét. Az új erdők telepítésének üteme azonban lelassult. A kiegészítő tevékenység árbevétele megközelíti az ösz- szes bevétel hatvan százalékát, s tovább bővült a helyi ipari üzemekkel való kapcsolata. Emelkedett a feldolgozottság mértéke, az önálló termék-előkészítés, valamint nőtt az importhelyettesítő, illetve az exportálható termékek köre. Erősödött a kiegészítő tevékenység háttéripar jellege. Nem kevés a nógrádi gazdaságok előtt idén álló feladat sem. A tervezett tízszázalékos termelésnövelés meghatározó eleme a kiegészítő tevékenység további dinamikus fejlesztése, ennek árbevétele az összes 63 százalékát haladja meg az előirányzat szerint. Tovább nő a kalászosok vetőterülete, az állattenyésztésben pedig a hústermelés fokozása a terv. Az előző évitől bő húsz százalékkal magasabbra, 361 millió forintra szabták meg a szövetkezetek idei nyereségüket. A beszámolót követő vitában részt vevő küldöttek mondandójukat a termelés gazdaságossága, a takarékos megoldások köré csoportosították. Ezt emelte ki hozzászólásában Havas Ferenc, a megyei tanács ' elnökhelyettese is. i — A nyereség mennyiségét tekintve rekordév a tavalyi, a hatékonyság szempontjából már nem ennyire kedvező a kép — mondotta többi között. — Gazdaságon belüli okokra is visszavezethető, hogy emelkedett az alacsony hatékonyságú üzemek száma. Az alap- tevékenységen belül nem kielégítő a termelés bővülése. Az utóbbi két évben 22 százalékkal nőttek a költségek, gyorsabban, mint maga a termelés, s ezért — főleg az alaptevékenység — jövedelmezősége csökkent. A továbbiakban szólt a megyei tanács elnökhelyettese arról, hogy termelés fajiam gos költségei az egyes gazdaságok között igen nagymértékben szóródnak, amire korántsem adnak elégséges magyarázatot az eltérő adottságok. Végül a gazdálkodási, számviteli fegyelem erősítésére hívta fel a küldöttek figyelmét: a tavalyi szabálytalanságok, illetve mérlegbeli hibák is jelzik, hogy a szövetkezetek zöme indokolatlanul kevés gondot fordít a számviteli-bizonylati fegyelem megkövetelésére, az itt dolgozók folyamatos képzésére, illetve anyagi-erkölcsi megbecsülésükre. Vidám játék a salgótarjáni Radnótl-szobornál — kép: kulcsár józsef Készülnek RaraocslapajtSa A karancslapujtői Karancs Termelőszövetkezetben már javában folynak az előkészületek a tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásáron való részvételre. A közös gazdaság évek óta egyik legjelesebb képviselője a nógrádi mező- gazdasági nagyüzemeknek a rangos nemzetközi rendezvényen. Idén csaknem húsz", akácfából készült terméket, mutatnak be és kínálnak az érdeklődőknek. Előreláthatólag a Karancs típusú, akácfából épült tornaterem kelti fel a legnagyobb figyelmet. Az első ilyen jellegű épület Jobbágyiban készül a helybeli általános iskolának. Mátranovákról az Árpád-hídhoz A Ganz-MAVAG mátranováki hídgyáregysége teljesítette a budapesti Árpád-híd építésében rárótt feladatot: elkészült az összesen 312 méter hosszú ártéri szakasz utolsó, 140 méteres acélszerkezete. A hídrészt az eredményes műszaki átvétel után ismét darabjaira szedik, majd — részben vasúton, részben közúton — a jövő héten a vállalat lágymányosi telepére szállítják, ahol újra összerakják, hegesztik. Innen a több száz tonna súlyú, hatalmas acél- szerkezetet vízi úton szállítják majd a helyszínre. Az Árpád-hidat a hajógyárral összekötő szakaszt a Clark Ádám úszódaru egy tagban emeli a helyére, előreláthatólag júliusban. (MTI) Elődeink a XVII. század végén Véget ért a szécsényi történésztanácskozás A palóc vendégszeretetből apró ízelítőt nyújtó hollókői kirándulás, valamint a tartalmas Ínke László-elöadás után szellemileg frissen kezdték a tanácskozás harmadik, egyben zárónapját a résztvevők Szé- csényben. Pénteken tartotta meg előadását Kubinyi András, aki a középbirtokos nemesség Mohács előtti állapotát vázolta fel. Benda Kálmán azokról a kutatásairól szólt, amelyek a XVII. század második felének Magyarországán a nemesség iskolázottságát, és az iskolázás lehetőségeit jellemezték. Szinte mindegyik előadás — az előző napokhoz hasonlóan — a XVII. század vége történetét taglalta valamilyen szempontból. Szathmári István professzor a magyar irodalmi nyelv kialakulását és a Nógrádban is jelentős szerepet játszó állapotát mutatta be. Praznovszky Mihály a Mcnyői Tholvay Ferenc tanító, költő, katona életútját tárta fel Sors és lehetőség című előadásában. A szakmai vitát vezető Hec- Icenas Gusztáv röviden összefoglalta az országos történésztalálkozó eredményét. A szécsényi konferencia ezúttal is fiasznosnak és termékenynek bizonyult. A fővárosi és vidéki történészek ízelítőt adhattak egymásnak legújabb kutatásaikról, szervezett és spontán kialakult* beszélgetéseken cserélhettek véleményt. A tanácskozás tovább gazdagította, mélyítette a középnemességgel kapcsolatos ismereteinket. A háromnapos eseményről későbbi számunkban nagyobb terjedelmű összefoglalóban számolunk be. flz országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságának ülése Az egészségügy * munkaerő« helyzetéről, a várható változásokról tárgyalt pénteken, a Parlamentben rendezett ülésen az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága. A tanácskozáson részt vettek as egészségügyi dolgozók szak- szervezete elnökségének tagjai is. Az elmúlt évtizedben csaknem a duplájára, 210 ezerre emelkedett az egészségügyben dolgozók száma. Míg 1970-ben 22 796 orvos dolgozott hazánkban, 1981-ben már 30 814. A tízezer lakosra jutó orvosok «zárna ebben az évtizedben nőtt, de országrészenként eltérően: léríyegesen jobban Budapesten, mint például Sza- bolcs-Szatmár megyében. Gondot okoz az is, hogy egyes területeken nincs elegendő szakorvos: kevés a kórboncnok, az anaesthesiolő- gus, a traumatológus. Az egészségügyi szakdolgozók közül igen sok képesítetlen, de örvendetes tény, hogy nőtt a főiskolát végzettek aránya. Mindazonáltal a szakdolgozók mintegy 40 százaléka tartósan hiányzik a fekvőbeteg-ellátó intézeteknél. Az ápolónők és asszisztensek hiányát szinte kizárólag belső helyettesítésekkel, túlórával tudják pótolni, mindez azonban jelentős pszichikai és fizikai terheket ró az érintettekre. (MTI) >
