Nógrád. 1983. április (39. évfolyam. 77-101. szám)

1983-04-03 / 79. szám

Nógrád megye tudományos életéről

Interjú dr. Szalánczay Györggyel

Az előttünk álló társadalmi, gazdasági és kulturális feladatok megoldásában napjainkban érezhetően megnövekedett a tudomány szerepe. A gyakorlati feladatok végrehajtása sem megy ma már a tudomány eredményeinek ismerete és alkalmazása nélkül. A kulturális irányításban a közoktatás, a közművelődés, a művészet mellett fontos szerepe van a tudományos tevékenység koordinálásának, irányításának is. A Nógrád megyei Tanács VB művelődésügyi osztálya az egységes művelődéspolitika, művelődésirányítás keretében ezért tűzte ki feladatául a megyében folyó tudományos munka koordinálását, szervezését. Erről a közelmúltban indult tevékenységről beszélgettünk dr. Szalánczay Györggyel, a művelődésügyi osztály helyettes vezetőjével.

— Milyen sajátosságok jellemzik Nógrád megye tudományos életét?

— A megye tudományos életével 1970. márciusában foglalkozott az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának Végrehajtó Bizottsága — mondotta dr. Szalánczay György. — Az ekkor megfogalmazott irányelvek megállapításai, főbb feladatai érvényesek napjainkban is. A megye jelenlegi helyzete, a fejlődés további feladatai megkövetelik a tudományos élet intenzívebb társadalmi, gazdasági szerepét, az összehangoltabb és irányítottabb kutatómunkát.

— Nógrádban történetileg nincs nagy hagyománya a tudományos kutató- és feldolgozó munkának. A megyében nincs tudományos intézmény, kutatóhely. Felsőoktatási intézmény is alig több, mint egy évtizede működik. Jelenleg a megye több mint 7 000 felsőfokú végzettséggel rendelkező lakosából több mint 3 000 a pedagógus és népművelő, viszonylag kevesebb az egyéb ágazatban dolgozó értelmiségiek száma (közgazda- sági körülbelül 500, jogi mintegy 300, orvos 500, mezőgazdasági 700, iDari, műszaki körülbelül 1000). Meg kell jegyeznünk, hogy az értelmiség száma az 1970-es évek elejétől megduplázódott. Ebben nagv szerepe volt a letelepedésüket szolgáló akcióknak a különböző területeken. Míg az 1970-es évek előtt alig volt tudományos fokozatot szerző szakember a megyében, az utóbbi tíz évben itt is kedvező változás történt, mintegy tízen szereztek tudományos fokozatot s több tudományos munka látott napvilágot.

— Milyen nehezíts és Bsz- tSnzff tényezőkkel kell számolni?

— A gazdasági egységek többsége nem önálló, így a kutatási feladátok megfogalmazására, elvégzésére is a központban kerül sor. Csak a legutóbbi néhány évben kezdenek több önállóságot kapni ezek az egységek, s ennek máris mutatkoznak kedvező jelei, például a VEGYÉPSZER-nél, de másutt is. További gond, hogy az egyes gazdasági egységekben a kutató-fejlesztő munkát szinte egymástól elszigetelten végzi nincs közöttük megfelelő kapcsolat. Nagyon sokszor külső intézeteket bíznak meg kutatással olyan esetben is, mikor már az üzemi személyi feltételek ezt nem is tennék indokolttá, a helyi szakemberek felkészültsége lehetővé tenné a kutatást. A megye publikációs lehetőségei nem eléggé összehangoltak. Az egyes periodikák, kiadványok szűk témaköröket fognak át, míg jelentős tudományágak és területek számára nincs helyi publikációs lehetőség. Ugyanakkor az ösztönző tényezők közé sorolandó, hogy javultak az intézményi objektív és szubjektív feltételek, a tudományos munka alapvető biztosítékai. Erősödik a szellemi igény egyrészt a kutatómunkára, másrészt a tudományos eredmények közvetítésére, befogadására. Egyre erőteljesebben érződik az üzemekben a tudományos eredmények alkalmazására való készség a gyártmányszerkezet fejleszté- től az energia- és anyagtakarékos gyártási eljárások bevezetéséig, Az üzemek közötti együttműködésnek is mind több jele van. Az üzemközi együttműködés szorgalmazásában nagyon kedvező szerepe var) az MTESZ-nek. A társadalom- és történettudományok területén pedig a megyei múzeumi szervezet tudományos tan'átsa kezdeményező és szervező tevékenységét kell kiemelnünk. Nőtt a személyes kutatások száma is, amelvek nem intézményi keretek között születnek. Többek között,

ezek felismerése vezetett bennünket arra, hogy áttekintsük a megyében folyó tudományos tevékenység helyzetét.

— Mi derült ki ebből a vizsgálódásból?

— Előzetes tájékozódásunk szerint, mintegy húsz helyen, üzemben, intézményben (főiskolán) folyik rendszeres tudományos munka. Azonban rengeteg olyan tudományos produktum van, ami megérett arra, hogy közkinccsé váljon.

— Kérem, szól jon a soron kővetkező legfontosabb feladatokról.

— Először is, még szélesebb

körű ismereteket kell szereznünk a megyében folyó valamennyi kutatási, fejlesztési munkáról. Ismernünk kell valamennyi gazdasági egység, intézmény tudományos tevékenységét. Az így kialakult adatok ismeretében ez év végéig elkészítjük a megye kutatásainak, tudományos tevékenységének adattárát.

Ugyancsak idén decemberig a kutatások, kutatási helyek és kutatók ismeretében megfogalmazzuk azokat a legfontosabb célokat, amelyek megvalósítása a tudományos kutatás és feldolgozás feladata. Kijelöljük azokat a kutatási irányokat, amelyek vagy országos alankutatáshoz, vagy a megye sajátosságainak megfelelően számunkra a legfontosabbak. A célok és a kutatási irányok kijelölésében mindenekelőtt a gyakorlati hasznosság, a gazdasági hatékonyság, a gyártmányfejlesztés. a történetiség, a társadalmi hasznosíthatóság kerül előtérbe.

Feladatunk, hogy megteremtsük a megyében a nyitottabb kutatómunka léhetoségét, egymás munkájának jobb megismerését, segítsük a megyei eredmények bemutatását a megyében és a megyén kívül is. Szándékunk, hogy az eddiginél jobban bevonjuk a szakembereket a tudományos ismeretterjesztésbe. Lehetőséget nyújtunk a vélemények egyeztetésére, esetleges ütköztetésére, ideológiai, szakmai továbbképzésben való közreműködésre. Szükségesnek tartjuk, hogy az egyes intézmények műhelymunkája javuljon, tudatosabb tervező, szervező, elemző tevékenységük váljon gyakorlattá.

— A tudományos értékű

eredmények közkinccsé tételében nagy szerepe van a periodikáknak. Szóljunk röviden ezekről is.

— A Nógrádi Szemle a politikai tudományok, a pártélet, a közgazdaság, gazdaságpolitika fóruma. Eddig is jelentős szerepe volt a megye társadalmi életének bemutatásában. A Nógrádi Fórum pofil- ját jövő évtől szeretnénk bő- víterti az egészségügyi tudományos munkák publikálásával. A Nógrádi Művelődés átalakulás alatt van. Azt szeretnénk, hogy ezen túl szélesebb körű pedagógiai, művelődéselméleti fórummá válion, információs jellege erősödjön. Kívánatos, hogy a Palócföld a társadalom- tudományokat szélesebb értelmezésben kezelje. Fontosnak tartjuk, hogy kritikai tevékenysége erősödjön. A Múzeumi évkönyv, a Levéltári füzetek jól ellátják vállalt funkciójukat.

Irányítási feladataink megvalósításához igen lényegesnek tartjuk társadalmi kapcsolataink további erősítését. Ennek jegyében megfelelő kapcsolatot alakítunk ki a Miskolci Akadémiai Bizottság megyei szakembereivel, szak- bizottságaival. A MAB megalakulása kedvező lehetőséget jelent a megye tudományos életének továbbfejlesztéséhez. A megyéből mintegy 250 szakember vesz részt a MAB szakbizottságainak munkájában. Tanácsadó testületként működtetjük a megyei tudományos tanácsot, amely részt vesz a tudományos döntések előkészítésében és véleményezésében. A Hazafias Népfront Nógrád megyei Bizottságával együttműködve a helytörténeti, honismereti tevékenységet kívánjuk fejleszteni.

T. E.

Múlt és jelen mozaikja

Tán tizenkét esztendős lehetett a hetyke tartású kis Paris Pista, amikor falubeli csavargásaiban megállította egy nem mindennapi látvány. Építenek a vasútállomás melletti grun- don. De még milyen magas, hatalmas épületet! Addig-addig tátotta a száját, mígnem arra eszmélt, ott serénykedik ő is a munkások között, hozza-viszi a téglákat... Nem tudta, nem tudhatta még akkor, hogy a növekvő falak között talál majd kenyeret, megélhetést a faluban élő nincstelen népekkel együtt.

Igaz, a felnőttek lázasan beszéltek valami szátoki cserépedényműhelyről, amit Rom- hányba telepítenek, hogy közel essen a vasúthoz, beszéltek pécsi, meg német vendégmunkásokról, egy bizonyos Schweitzer úrról... Dehát Páris Pista akkoriban nem foglalkozott még ilyen dolgokkal.

Aztán a kis legénykéből egy-kettőre korrioly felnőttet varázsolt a nyomor, a szükség. Testvéreivel együtt, 1928-ban munkára jelentkezett Schweitzer úr romhányi kőedény- és csempeüzemébe.

— Hosszú szerelem volt ez kérem. Negyvenhárom esztendőt igazolt le a gyár, amikor 1971-ben nyugdíjba mentem. Voltam udvari munkás, vagonürítő, 1938-tól pedig anyagelőkészítő. Csináltunk tányérokat, kályhacsempét kézi erővel, hatvan-hetven fős létszámmal az egy szem épületben. Ki gondolta volna, hogy történelmet csinálunk, építünk? Egyre- másra csak kapkodtuk a fejünket, hol itt nőtt egy műhely, hol amott egy másik... Idegen gépekkel barátkoztunk, portékáink messze földön lettek híresek. A munkavezető Neumann Adolf német szakember értette ám a mesterségét...

Hol van már Schweitzer úr, hol Neumann Adolf? Hol a régi, kezdetleges technológia, hol a régi cimborák? Megöregedtek, meghaltak mind, csak

Pista bácsi maradt 73 évesen is aktív nyugdíjas dolgozója a gyárnak. Melyet ma már úgy neveznek világszerte: Romhányi Építési Kerámiagyár.

Változások folytatódtak a cserépkályhagyárban, gépek dübörögtek, új eljárásokat alkalmaztak, az éves termelés a 2006 tonnát is meghaladta. És megkezdődött az első nagy beruházás.

Az ifjú Mudroncsik Sándor igen elképedt a fejlődés láttán, amikor munkát vállalt a mázgyártóban. Ismerkedett az új feladatokkal mázat, anyagot készített elő a csempékhez. Azt sem bánta, hogy hőség van a műhelyben, permetez a por. Főleg meg akkor ment köny- nyen a betanított munka, amikor felfedezett a környezetében egy szemrevaló, fürge szókimondó ifjú leányt, egy kis- inast. Legyeskedett körülötte amikor csak tehette. Szép volt a lány, Páris Anna.

— Tudod, a masszakészítő Páris Pista bácsi lánya — mondogatták a haverok.

A „kisinas” és Mudroncsik Sándor esküvőjét 1953-ban tartották meg, s innentől számítva egybefonódik a két család története. Innentől kezdve gyarapodásukat, gondjaikat, mindennapjaikat a gyár gyarapodása, gondjai, mindennapjai ragyogják, vagy árnyékolják be.

— Kisinasból egy-kettőre kályhacsempe-készítő lettem. Hathónapos tanfolyamon vettem részt, tanulni mindig is szerettem, aztán meg az újabb- nál-újabb gépek, a szebbnél- szebb termékek megkövetelték, hogy az ember fejlessze az ismereteit. Férjem szelíd, nyugodt ember, ma is a mázgyártóban izzad. Én a válogatórészleg csoportvezetője vagyok. Nálunk otthon aztán valóban nincs más téma, mint a gyár, meg a csempegyártás... A két gyerekünk, Sanyi és Györgyi könyörögtek eleget, hagyjátok már abba, unjuk ezt a témát — nevet Mudroncsik Sándorné, született Páris Anna, aztán be- tyárosan kacsint egyet, — De csak addig unták, amíg ők is be nem tették a lábukat a gyárba. Mert becsalogattuk ám őket is. Be bizony. Igaz mindketten gépipari technikumot végeztek, de azt mondtuk nekik: itt a helyetek gyerkőcök! Itt ebben a társulásban, ahol nagyapátok az első téglákat lerakta.

Kedves kis családi összejövetel az R—II üzemben, az édesapa munkahelyén. Mudroncsik Sándor, fent a darupadon, gyerekei odalentről figyelik, Sándor és Györgyi. — Családi magán- vállalkozást is csinálhatnánk — nevet Györgyi — mert valamennyiünk munkája kapcsolódik egymáshoz. A férjem, Szabó László, ne hagyjuk ki a sorból, mert ő is itt dolgozik, az R—III szalagnál beállító lakatos, én a dekorációban, mint szitás csoportvezető működöm, öcsi pedig a présszerszámokat csinálja. Szóval megélnénk a

tudásunkból önállóan is egy kis tőkebefektetéssel — villan össze a szemük.

Teljes lesz a család, amikor Páris Pista bácsi, a nagypapa, hűséges kis kerékpárjáról fürgén lepattan a gyárkapuban. Nyugdíjazása óta laborkisegítő.

— Nektek jó sorotok van — fordul az unokáihoz, a családhoz. — Nézzetek csak szét, ez a modernizáció, ezek a gyönyörű festett csempék, kerámiák. Már-már fantasztikus! Bezzeg az én időmben — kezdené a mesét (ki tudja hányadszor. hiszen öregek szokása az emlékidézés!) — de a család leinti. — Jól van nagypapa, elmesélte már ezerszer, az a fontos, hogy most is itt van közöttünk, láthatja élete értelmét, eredményét. — Meg az a fontos, hogy ti itt vagytok körülöttem, viszitek tovább, amit elkezdtem — érzékenyül el Pista bácsi.

Meg a többiek is. De csak egy pillanatra. Aztán folytatja vidám csevegését, beszélgetését a „csemnés” dinasztia.

S körülöttük harsányan él, dübörög a gyár...

Kiss Mária

főorvos

Á „csempés" dinasztia

Ä patvarci homokhátról jól látni a kórház késő estfényét. Nincs nyugtalan vibrálása, mert minden a maga rendjén folyik az épületben. Még csillog az új a szülészet falain, frissen áramlik a levegő a hangtalan folyosókon. Valamelyik szobában a legfiatalabb állampolgár tele torokkal köszönti a világot. Fent a harmadikon, a tágas főorvosi szobában a kórház csendjébe burkolózva az asztala fölé hajolva a főorvos. Mindennapi dolgait rendezi a nap végeztével. Arcát megvilágítja a fény. Mélyebbek lettek barázdái, haja is a szürkébe fordult. Feltekintett az előtte fekvő papírból, amely neki beszédes igazság. Valahonnét a rétsági járásból, vagy éppen a hollókői dombok közül tolmácsol valamelyik betegéről üzenetet. Az órára tekintett. Az éjszakába indult mutatója.

— Ismét véget ért egy nap — fordult meg a gondolatában.

— Mennyi-mennyi nap múlt már el, amióta magára öltötte a fehér köpenyt. E gondolattól nem törik meg a kedve, inkább emlékek ébrednek benne. A napokban állott a párttaggyűlés előtt, mint a balassagyarmati kórház párt- alapszervezetének titkára. Nem szereti az emelt hangot, a bőbeszédűséget sem. Az egyszerű, mindennapi cselekedetek embere. Erről beszélt a taggyűlésen is. Meg arról, hogy felelősséggel végezzék munkájukat az alpszervezet tagjai, mert cselekvésükkel az ember egészségét szolgálják. Közel, másfél évtizede kapott itt bizalmat a párttagságtól. Így aztán főorvos is, meg párttitkár is. Vallja teljes meggyőződéssel.

— A kettő nagyon jól megfér együtt. Mindkettő tisztességgel végzett munkát igényel...

A mozgalommal nem mai keletű a kapcsolata. Valamikor az ötvenes években a pécsi lágy, mediterrán vidékről indult északnak az a fiatalember, akinek diplomáján még friss volt a tinta: Dr. Oppé Emil orvosnőgyógyász. Élesebb volt pr- re a levegő, ridegebbek az emberi tekintetek. De ismerte őket. Odahaza az iparos apja háza táján sokat megfordultak hasonlóak. A darabos magatartás mögött meleg munkásszívek dobogtak. A kórházban az orvosok körében feszült volt a hangulat. Suttogva terjedt: Nógrád az orvosellenesség fészke. Nem voltak megyében született orvosok, de kevés szakmabeli is, aki cáfolta ezt. Jó néhányan elmentek, de sokan a fiatal- abbjai közül nem mozdultak.

— Gyógyítani, egészségügyet teremteni, ez a kötelességünk, nem a szóbeszéd... — ez lett az álláspontja Oppé Emilnek.

Aztán elkövetkezett a nyílt összecsapás is. A késő esti órákban riasztották, hogy ellenőrök érkeztek a kórházba. Este a betegek nyugalmát senki nem zavarhatja. Igyekezett a betegei közé és nagyon határozottan kitessékelte az intézetből a túlbuzgó ellenőröket. Udvarias maradt:

— Majd nappal rendelkezésre állunk, amikor a főorvos is jelen van...

Feszült várakozással teltek a napok. Senki illetéktelen többé nem zavarta munkájukat. A fiatal, határozott orvosról elismeréssel szóltak akik ismerték, betegei, tanítómestere, dr. Merényi Sándor. Sok év múlt már azóta, a mester is eltávozott az élők sorából, de tanítványa szívében ott maradtak okos intelmei. Mindig volt dolga bőven. Mint párttitkárnak rendbe kellett tartani az emberek gondolatait, és lépést tartani a gyógyító munka haladásával, a korszerű egészségügy megteremtésével.

Emlék már ez, amely viszont bizonyító erővel él tovább, és nem veszhet a feledésbe. Még akkor sem, ha magasba törő, korszerűen felszerelt kórház lépett a régi, megrokkant, de hűséggel szolgáló egészségügyi intézmény helyébe. Nem veszhet, mert valahol ott, azokban az években és azoknak a fiataloknak szívében, lelkesedésében, közösen a felelős vezetők segítségével teremtődtek meg az újjászületés csírái.

Amikor az egészségügy érdeke Salgótarjánból Balassagyarmatra szólította dr. Oppé Emilt, már a kiforrott orvosok sorában állt, azzal a politikai többlettel, amit mint alapszervezeti párttitkár tanult meg. Ezért is esett rá a választás, hogy a nagy múltú kórház főorvosi megbízatása mellett a kórházigazgatói teendőket is lássa el. Amíg Salgótarjánban mindent baloldalról közelítők ellen kellett szót emelnie, addig itt nagy tekintélyű, régi orvosok elismeréséért vívhatott. Nem volt más választása, akkor még ezekre a sokat tudó emberekre épült a gyógyítás. Tisztelettel emlékezik ma is róluk.

— Nem vol szégyen szakmailag méltóvá válni hozzájuk...

Feledhetetlen lett a kórház történetében az a nap, amikor a fiatal Oppé Emilt a kórházigazgatói tisztségbe beiktatták. Csak ő tudja, hogy milyen hevesen dobogott a szíve. De mozdulatai, beszéde mindezt eltakarták. Arca sem rezdült amikor így kezdte: „Kommunista orvos vagyok és én eszerint ítélem meg az embereket. A munka iránti igényeim is ebből fakadnak...”

Csend lett, a gondolkodás csendje. És akkor a legnevesebbek, Kenessey, Bartha főorvosok keze tapsra lendült. A kórház új igazgatóját elfogadták. A gyógyításban is jeleskedett a főorvos. Megépült az új szülészet, kezdetét vette az intézet felújítása, a megye nyugati felében a falvakban egyre csökkent a betegek száma, a gyermekhalandóság nem tartja rémületben az embereket.

Az egyik tavaszt váró délutánon főorvosi szobájából kitekintve, szél kavarta a patvarci homokhátot. De a pacsirta szembeszállott a viharral, a magasba törve hangos dallal hirdette az újjászületést. Azt mondta a főorvos nézve a változást:

— Az a legszebb az emberi életben, hogy mindég minden újjászületik.

Akkor este amikor az alkony beköszöntött, elindult az estében a város fiié. Hóna alatt kicsi csomag volt. Sűrítette lépteit. Az unokákhoz sietett...

B,obáI Gyula

NÚCRÁD - 1983. április 3., vasárnap