Nógrád. 1983. április (39. évfolyam. 77-101. szám)
1983-04-21 / 93. szám
GYÁSZJELENTÉS Mily fájdalommal tudatjuk, hogy FÖLDI PÁL 73 éves koriban elhunyt. Temetése április 22-én, IS órakor lesz a salgótarjáni központi temetóben. A GYÁSZOLÓ CSALAD Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, dédnagyapa ID. RÉVAY GYÖRGY leste 74 éves korában türelmesen viselt, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 1983. április 22-én, pénteken 11.30 órakor lesz a salgótarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALAD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk ÖKRÖS GABORNÉ I temetésén részt vettek, sírjára 'oszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ GYERMEKEI ÉS UNOKÁI Ezúton mondunk köszönetét rokonoknak, Ismerősöknek, barátoknak és mindazoknak, akik szeretett édesapánk BUZANSZKY SÁNDOR temetésén részt vettek, és sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkban vigaszt nyújtottak. A GYÁSZOLÓ GYERMEKEI ÉS CSALADJUK Balassagyarmat Budapesti munkahelyeink re felveszünk: — villanyszerelőket, — víz- és gázvezetékszerelőket, — központifűtés-szerelőket, — szerkezeti lakatosokat, — kőműveseket, — hőszigetelőket, — mázatokat, valamint a felsorolt szakmákba betanított és segédmunkásokat (nyugdíjasokat is). Modern munkásszállásunkon, háromágyas szobákban kényelmes elhelyezés, naponta kétszer meleg étkezés, illetve térítés. Naponta 30,— Ft különélési pótlék, menetjegytérítés. Szakmai képzésre és továbbképzésre lehetőség van. Jelentkezni lehet: Fővárosi Szerelőipari Vállalat. Budapest, IX., Koppány u. 5—11. Telefon: 336-560, 83-as mellék. a csányi Állami GAZDASÁG üzletkötőt keres üdítő italainak forgalmazásához. Jelentkezés: a Traubisoda- üzem vezetőjénél. Nyugatra utazók figyelmébe! A Képzőművészeti Kiadó a nyugatra utazóknak külföldi képeslaptömböket hozott forgalomba, melyek megvásárolhatók a budapesti, kőszegi, szegedi képesboltokban. A budapesti képesbolt utánvéttel is szállít. A tizenkét képeslapból és mini-idegenvezetőből álló perforált tömbök ára 60,— Ft. Megrendelhetők a mellékelt szelvény kivágásával. Megrendelés: Kérem címemre utánvéttel feladni a következő külföldi képes levelezőlaptömböket. A megrendelő olvasható aláírása: Címe, irányítószámmal: ; i I ! Ausztria Felső-Ausztria \ 1 Bécs 1 . Svájc || :; nszk * ’• ■ "M !j : : Párizs : . Loire menti kastélyok i l Spanyolország 1 1 Olaszország 1 I Dél-Itália i Jugoszlávia . . Görögország Törökország ; . Három vagy több tömb rendelése esetén postázási költséget nem számolunk fel. Képesbolt, Deák tér 6. 1581. Pf.: 73. db db db db db db db db db db db db db Értesítjük a lakosságot, hogy a Salgótarján, Mérleg úti SZOLGALTATÓHÁZBAN (az emeleten) fényképész-műtermünket valamint ékszerjavító üzletünket megnyitottuk. Közöljük továbbá, hogy ékszerjavító üzletünk az Arany János útról a Mérleg úti SZOLGÁLTATÓHÁZBA költözött. SALGÓTARJÁNI SZOLGÁLTATÓ SZÖVETKEZET A BÖRZSÖNY ÁFÉSZ pályázatot hirdet az alábbi egységek szerződéses üzemeltetésére 1983. június 1-től 1987. december 31-ig terjedő időszakra. 228. sz. italbolt Kétbodony 221. sz. italbolt Berkenye 217. sz. camping-büté Diósjenő 208. sz. büfé Nagyoroszi 125. sz. élelmiszerbolt Rétság 155. sz. zöldség-gyümöcs bolt Nőtincs 153. sz. rövid- és divatáru Romhány 116. sz. iparcikkbolt Tereske A versenytárgyalást 1983. május 23-án (hétfőn) 8 órakor tartjuk az ÁFÉSZ központi tárgyalótermében (2651 Rétság, Kossuth u. 4.). A pályázatokat 1983. május 15-ig kell benyújtani az ÁFÉSZ központjába. Érdeklődni lehet: az ÁFÉSZ titkárságán (Rétság, Kossuth u. 4.). Telefon: 27. TelevízióMOST, MOST, KÖTÖTTÁRU-CSEREAKCIÓ MOST, MOST FELNŐTT ÉS GYERMEK vásár április 30-ig, a LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZ műszaki osztályán. ANDOK, URANUS, ELEKTRONIK, SUPER-STÄR 20. tip. fekete-fehér televíziók árából 500 Ft engedményt adunk. SZlNESTELEVÍZIŐ vásárlása esetén 800 forintért átvesszük a használt tv-készüléket. IÖTTÄRU CSEREAKCIÓ április '21—28-ig Salgótarjánban a PÉCSKÖ és ÉVI, Balassagyarmaton az IPOLY ÁRUHÁZBAN. Nagybátonyban, Kisterenyén a RUHÁZATI BOLTOKBAN. Régi, megunt kötöttáruját az alanti árakon vesszük át: Gyermekkötöttáru darabonként 20,Ft Bakfis-kamasz „ n 30,— Ft Női, férfi „ ft 50,— Ft ha helyette új kötöttárut vásárol! Most használja ki ezt az alkalmat. I I 1 Nagy összegű kölcsönt vett fel? Ajánljuk önnek a hitelfedezeti életbiztosítást! Lónyaga, hogy a biztosított váratlan halála asatán az Állami Biztosító ' /T* kifizati a család nagy összagú OTP-tartozását, vállalati kölcsönét. ÉLETBIZTOSÍTÁS - NYUGALOM 1 1 fiiven M bármilyen MÁRKA' kupakért EGY MÁRKA-SORSJEGYET AD A MARKA-KUPAK KÖZPONT (Budapest V!., Hegedű u. 9.) Nyitva: hétfőn és pénteken 13 és 17 i •izerdán 10 és 18 óra között. Szerencsés esetben egy-egy sorsjeggyel többszSr is nyerhet. Sorsolások: 1983. április 25-én és július 29-én. Fösorsolás: 1983. szeptember 19-én Főnyeremény: egy Dácia személygépkocsi, valamint további 1111 nyeremény és ajándékcsomag. Ez utóbbiakat a következő vállalatok adják i — Budapesti Rádiótechnikai Gyár — Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat — Sportfogadási és Lottó Igazgatóság — Luxus Áruház — Vas- és Edénybolt Vállalat — DÉLKER — TÜZÉP, valamint — MALÉV — a borgazdasági vállalatok. — Cooptourist ■IPnOMHDKTI-SEK (MID korallpiros, ZU-s Skoda 105-ös eladó. Balassagyarmat, Achim András út 6. 1/7. ZV rendszámú Wartburg Tourist eladó. Zagyvapálfalva, Csokonai u. 57. PJ-s Wartburg Limousine radiálgu- mikkal eladód Megtekinthető : Balassagyarmat, Ady Endre út 26., hétfőtől péntekig 17—19 óra között. S 50 B-s Simson motorkerékpár eladó. Balassagyarmat, Árpád utca 42. JÓ állapotban levő Trabant olcsón eladó. Érdeklődni: Balassagyarmat, Le- nin-lakótelep 16. épület IV/1. Rőg Gyula. ÜJ Babetta eladó. Patvarc, Babits út 18. IP-s 412-es Moszkvics sürgősen eladó. Reguly, Nagybátony, Dózsa-telep, Kör út 7. PK-s 4 éves Lada 1300-as, igen jó állapotban eladó. Salgótarján. Arany János út 13. Telefon: 12-362. Kmetyi Ferenc. UY-os Wartburg 1984 decemberig vizsgázott eladó. Érdeklődni: dr. Dudás. Balassagyarmat. Szon- tágh Pál út 6/b. IC-s Trabant eladó. Mát.raszele, Fésűs József. MEGKÍMÉLT állapotú PB-s Lada 1200-as személygépkocsi és alig használt Super Stár 24 tv eladó. Érdeklődni: 13-674 telefonon. TRABANT új motorral, hároméves műszakival eladó. Salgótarján, Kistarján út 6. IX/69. Érdeklődni: i7 órától. 1200-as Zsiguli Combi jó állapotban, vonóhoroggal ellátva, eladó. Irányár: 74 000 Ft. Megtekinthető: szombat, vasárnap egész nap. Barna György, Mátrave- rebély, Vasút ut 80. IE frsz. Wartburg Tourist, és kb. 20 q lucernaszéna eladó. Disznósi, Doroghá- za-Üjtelep. KITŰNŐ állapotban levő Zsiguli 1200-as eladó. Érdeklődni: egész nao. Kárpáti József, Sal- gótarlán, Schuyer F. u. 37. LADA 1300-as PD-s, igen jó állapotban eladó. Érdeklődni: Karancslapuitő, Rákóczi út 231. 850-es Fiat sürgősen eladó. Cím: 10-977 telefonon. WARTBURG Tourist ZB-s eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Vásárcsarnok, terménybolt. Kiss. TB-s rendszámú 1200-as Lada eladó. Érdeklődni: Salgótarján, io-744-es telefonon lehet. 1200-as Lada eladó Kisterenyén, az ÉMASZ-szai szemben. Érdeklődni: szombat, vasárnap. PK-s rendszámú Trabant Combi eladó. Nagybátony, Népköztársaság út 20. SKODA Octávia üzemképes állapotban e’adó. Cím: 10-977 telefonon. VÁCOTT a Haraszti E. út 46. alatti 80 m2-es etázsfűtéses családi ház (FORTE- gyárnál) beköltözhetően eladó. Érdeklődni hétköznap 17 órától a helyszínen, vagy telefonon, Vác 10-656. BALASSAGYARMAT környékén, 30 kilométeres körzetben kaszálót vagy szántót bérelnék. Varga Mihály, Nóg- rádgárdony, Patvar- ci út 4. HAROMSZOBÄS, fürdőszobás, családi ház garázzsal eladó. Nagybátony, Hősök út 4. SALGÓTARJÁN városközpontjában 4 szobás, összkomfortos, kertes villa, 4 pincehelyiséggel, 186 négyszögöl telekkel, különálló garázzsal sürgősen eladó. Kö- züietek részére is alkalmas. Érdeklődni: 11-687-es telefonszámon. SALGÓTARJÁNBAN 130 négyszögöl telken családi ház üresen kiadó vagy eladásról is lehet szó. Ugyanott 8 levelű filedord eladó. Cím: 10-977 telefonon. 2860 négyzetméter területű telken családi ház sürgősen eladó. Endrefalva, Besztercebánya út 87. sz. alatt, két szoba, konvha. soájz, mellékhelyiségek + istálló. Érdeklődni: Balassagyarmat Munkás út 16., 17 óra után. ELADÓ egy centrifuga, és egy mosógép. Salgótarján, Utiorők u. 9. Adám. PONYVAGARÁZS, eladó. Jobbágyi, Rózsa út 8. Érdeklődni : egész nap. NAPOS és előnevelt kacsa, liba, csirke kapható. Zagyvapál- falva, Nagymező u. 44. (Vizslasi út). Telefon: 13-414. FIATAL, frissfejős tehén eladó. Bedepuszta, Hugye.cz Jánosnál. ÁRVERÉSRE kerül KÉTSZOBÁS Örök- háromszobás csalá- lakást, családi házra dt ház április 28-án cserélnénk Salgó12 órakor Széesény, tarján környékén. Dózsa György út 24. Ajánlatokat: 10-977 sz. Ar: 200 000 Ft. telefonra kérjük. NÉGYÉVES, 120 L-es Skoda eladó. Érdeklődni: mindennap 17 óra után. Nagv Zoltán. Salgótarján. Lovász József út 27. SALGÓTARJÁN heszterce-teleni egy 4- két. félszobás lakás. 56 m2-pq eladó, vagy kétszobásra cserélném. Cím: 10-977 telefonon. HÉTVÉGI telek eleladó a Nyesés-dűlőben. Cím: 10-977 telefonon. KEMEROVO-körúti kétszobás. összkomfortos lakás eladó, kp. -f- OTP-át- váTiaiással. Érdeklődni: Salgótarján, Kercseg út 30. C Ih. fszt. 1. 17 óra után. BALASSAGYARMAT, Hunvadi út 1.3. alatt kertes családi ház. beköbö7hrt- tően eladó. l-f-2xi/2 •szobás csere is érdekel. Érdeklődni: 16 óra után. CSALÁDI ház 1146 négyzetméterig telekkel eladó. Etes, Petőfi út 33. Érdeklődni: Ságűjfalu, Petőfi út 33. PÉCSKÖ-S7Í1 vasban 208 négyszögöl vtkendtolek eladó. Érdeklődni: Salgótarján. Sohuvo*' F. U. 7. T/l. 18 órától. SALGÓBANYA mellett. a Brenz alján o^adó egy naev családi ház, 23^0 nérrvszögöl jól termő etrfimöTesösseL Autóbuszhoz 15 nerc. Sai- góbánya, Orgona út mmm I. osztályú góliát * falta eperpalánta kapható darabonként 1,50 Ft-ért. Ba-" lassagyarmat. Mártírok útja 5. Funk József. EGY 4 hónapos üszőborjú eladó. Varga, Nógrádgár- dony, Patvarci út 4. KÉT mura csikó. 3 évesek, heréitek, mindenféle munkára megfelelnek, eladók. Ár megegyezés szerint. Ba- gvinszki. Patvarc, Gyarmati út 31. 2660. VATTACUKORGÉP betanítással, garanciával eladó. Szeleczki Gyula, Balassagyarmat, Le- nin-lakótelep 6. épület 1. lépcső. Áprilisban ellő tehén sürgősen eladó. Bánk, Kossuth Út 36. CONSUL táskaírógép . 2500 Ft-ért eladó. Ugyanott 50 literes Lehel hűtőgép. Salgótarján, Lovász József út 1. V/42. ELADÓ: lucerna, halakvárium, többször termő eperpalánta. Délutánonként: Karancsalja— Karancslapujtő határánál, Peszle kertésznél. NUTRIA anyák, süldők eladók. Érdeklődni : Balassagyarmat, Nagy Iván út 17. ZÖLDSEGKERES- KEDÓK! Fejes saláta nagy mennyiségben kapható. Ugyanitt paprika- és para- dlcsompalánták. Po- rumb András. Ersek- vadkert. Iskola út 31. 5 kaptár méh eladó. Buják, Kossuth út 48. 9 db anyajuh, 5 dh bárány eladó. Ho- moKterenye, Kossuth út 159. MUNKAHELYET változtatna 14 - éves szakmai -gyakorlattal felsőfokú raktározási végzettséggel főraktárosi vagy raktárvezetői munkakörben. Lakásmegoldás szükséges, család részere. Cím: Béres Zoltán, Bodony, Árpád út 25. A Mártírok úti Általános Iskola 8 órás takarítót keres. Jelentkezés a helyszínen. ABC kategóriájú jogosítvánnyal és autószerelői szakmával másodállást keresek, saját gépkocsival is. „Április 23” jeligére a kiadóba. A Salgótarjáni Ingatlankezelő Vállalat felvételre keres: nagy gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót, továbbá fűtésszerelő, hegesztő, festő, villany- szerelő, kőműves, autószerelő, lakatos, gépkocsivezető szakmunkásokat, valamint férfi segédmunkásokat, gépkocsirakodót. Fizetés kollektív szerződés szerint, kiemelt bértételekkel, évenkénti jutalmazással, egyéb szociális juttatásokkal. Munkahelyek csak a város területén. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. FIATAL nő bármilyen munkát vállal „Augusztus” jeligére a kiadóba. BEDOLGOZÓ-lerakat részére Balassagyarmaton helyet tudok biztosítani. Érdeklődni: Balassagyarmat, Luther utca 8. Telefon: 510. SALGÓTARJÁN, Gorkij-telepi \ -f két félszobás szövetkezeti lakásomat elcserélném i 4- félszobás lakásra. Cím; 10-977 telefonon. SZOBA, konyha kiadó Baglyasalián és páncéltőkés zongora eladó. „Sürgős” jeligére a kiadóba. ELCSERÉLNÉM kétszobás, gázfűtés ses, salgótarjáni tanácsi lakásomat háromszobás tanácsira. Csillagházban levő előnyben. Salgótarján, Úttörők útja 23. fszt. 4. VEGYE Igénybe szolgáltatásunkat. ..Bizalom” Társkere* ső G M. Levélcím: 3300 Eger, Hell Miksa üt 16. ÉRTESÍTEM vevőimet előnevelt liba, négyhetes fehér csirke válogatva kapható mindennap délután Mohorán, a gyógyszertár mellett. FEHÉR válltáskámat, sportfelszereléssel együtt a Pécs- kő úti buszmegállóban felejtettem. Kérem a becsületes megtalálót, hogy a NÓORÁD szerkesztőség titkárságára szíveskedjék leadni.