Nógrád. 1983. április (39. évfolyam. 77-101. szám)
1983-04-20 / 92. szám
Szélrózsa MEGVICCELT SZÁMÍTÓGÉP. Űj műfajjal gazdagodott a jugoszláv bűnügyek „repertoárja”. Megtörtént az 'első komputercsalás. Az Iszt- riai-félszigeten fekvő Pupla egyik bankjának három alkalmazottja — valamennyi a pénzintézet számítógépének operátora — külön programot állított össze, amelynek alapján az elektronikus agynak kisebb tételeket kellett volna átutalnia számukra, 15 bankszámlára. A programba azonban hiba csúszott és a komputer nem kevesebb, mint egymillió dinárt „számfejtett”. Amikor az elektronikus csalók a nem kívánt nagyságren. dű összeg átutalását észrevették pánikba esve már képtelenek voltak időben elvégezni az átprogramozást és leleplezték őket. Mint a bíróság előtt elmondták „a nagy ötletre” olasz lapokból kapták az ihletet. RÖPLABDAEDZÖ RÖPTE- TÉSE. Nem mindennapi körülmények között utazott el egyhónapos közép-amerikai —európai túrájára a perui röplabda-válogatott. A Prensa Latina hírügynökség jelentése szerint az indulás tervezett időpontjában csak a játékosok jelentek meg a limai repülőtéren, az edző viszont nem. A dél-koreai származású mester, Man Bök Park telefonon felhívta a röplabdaszövetséget, s bejelentette, hogy mivel február óta nem kapta meg a fizetését, nem utazik a csapattal. A kényszerhelyzetbe került vezetők döntöttek: folyósították a hónapok óta esedékes pénzt, s így percekkel a repülőgép felszállása előtt az edző is csatlakozott a küldöttséghez. KERING, LAKÓT VÁR, MI AZ? A Föld körül automatikus üzemmódban keringő Szal- jut—7 űrállomás fedélzetén minden készen áll az újabb legénység fogadására. Az űrállomás feltöltött készletekkel várja, hogy ismét birtokba vegyék az űrhajósok. Még a belsejében elhelyezett tévékamera is a beszállónyílásra irányul, hogy megörökítse az új lakók érkezését — írja a Krasznaja Zvezda keddi számában Viktor Blagob, a Moszkva környéki repülés- irányító központ egyik repülésirányítója. A legújabb szovjet űrállomás pontosan egy évvel ezelőtt, 1982. április 19- én kezdte meg működését. Eddig összesen 5755 fordulatot tett meg a Föld körül és több mint 240 millió kilométert repült. KOPJAFA EGY BIKÁNAK. Kopjafával jelölték meg Somogy megyében egy világrekorder szarvasbika elejtésének helyét. A somogyi, s egyben a hazai erdők királyát 1981. szeptember 15-én ejtették el a gyótapusztai vadásztársaság területén. Szőkepuszta határában. Tizenhat kiló. négy de- kás, gyönyörű formájú, páros 16-os trófeája 271 pontot kapott a nagyon szigorú nemzetközi szabályok szerint értékelő bíráló bizottságtól, s ezzel kereken tíz ponttal túlszárnyalta az addigi világrekordért. Az agancsot a mezőgazdasági múzeumban őrzik. Egészségügyi ellenőrzés Lényeges kérdésekre keres választ a Balassagyarmati járási és városi Népi Ellenőrzési Bizottság abban a vizsgálatban. melyben az üzemek munkahelyi körülményeit, az üzemegészségügy helyzetét és a táppénzes napok alakulását veszik szemügyre. A héten kezdődött, s áprilisban, májusban tartandó ellenőrzés során négy balassagyarmati gyárat keresnek fel a népi ellenőrök, így a Magyar Kábel Művek helyi egységét, a Fémipari Vállalatot, a FIM Kőbányai Porcelángyárának gyarmati részlegét és a PENOMAH húsipari vállalatot. Megvizsgálják. hogy 1981 és 1933 között Viogvan tartották be ézek a - vállalatok a munka- és egészségvédelmi előírásokat, és milyen intézkedéseket tettek a táppénzes állomány mérséklésére. MSZBT ügyvezeti eí nőitek satgiíarjáni tanácskozása A Magyar—Szovjet Baráti Társaság ügyvezető elnökeinek salgótarjáni városi munkaközössége nemrég tartott legutóbbi ülésén értékelték a múlt évi feladatok teljesítését. Grosch Tamás munkaközösség-vezető eredményesnek mondotta a város 19 M3ZBT- tagcsoportjának tevékenységét (a tagcsoportok száma azóta 21-re emelkedett), melynek következeiében a tagcsoportok tömegbefolyása tovább növekedett. Megbeszélték az idei közös rendezvényeket is, hangsúlyozva azt a célt, hogy ezen túl szükség van arra: a barátság eszméi ne csak ünnepnapokon, hanem a munkás hétköznapokon is tovább méAz ember tragédiája színpadi bemutatásának 100. és szerzője, Madách Imre születésének 160. évfordulója alkalmából emlékkiállítást nyitottak a hét‘Végén Nagybá- tonyban, a Bányász Művelődési Ház tanácstermében. A bemutatót Kovalcsik András, a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanára nyitotta meg. A látogatók megtekinthetik Farkas András balassagyarmati festőművész Tragédia-illusztárcióit, mélyüljenek. Ezután Soltész Sándor, a Szovjetunióban végzett ösztöndíjasok salgótarjáni klubjának létrehozásáról szólt. Terv szerint, a klub májusban tartja alakuló ülését. A tanácskozás résztvevői elfogadták a munkaközösség idei munkaprogramját is, majd Buttyán Sándor jutalmakat adott át a múlt évben legeredményesebb munkát végző ügyvezető elnököknek, illetve aktíváknak. Jutalomban részesült Grosch Tamás, Hor- váthné Scholcz Erika, dr. Farkas lmréné, Egner Lászlóné, Szőliűs Árpád, Szalui Gáspár, lyiondru László, Molnár Istvánná, Szabó Istvánná és Monostori Ottó. lyeket 1966-ban készített. Láthatók Kovalcsik András fotóreprodukciói. bemutatva a Madách család tagjait, a drámaköltemény külföldi kiadványainak címlapjait, a hazai és külföldi előadások jeleneteit. plakátjait. A jól szerkesztett. tanulságos kiállítás sok hasznos információval segíti a szocialista brigádok Madáchiról szóló totójátékát. Az érdeklődők egy hónapig látogathatják a bemutatót. 4 1983. április 20., szerda. Tivadar napja. A Nap kel 5.48 — nyugszik 19.40 órakor. A Hold kel 11.14 — nyugszik 2.35 órakor. Harminc évvel ezelőtt 1953- ban ezen a napon halt meg Erich Weinert kétszeres Nemzeti díjas német kommunista költő és író. A fasizmus elől hazájában menekülni kényszerült a Szovjetunióba, majd részt vett a spanyol szabadságharcban. ö írta a Nemzetközi brigádok indulóját A II. világháborús hires műve: Sztálingrádi msmenió. K. A. Déli ssél Várható időjárás az ország területén ma estig: dél felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet. Szórványos eső, zápor valószínű. A gyakran megerősödő déli, délnyugati szél helyenként viharossá fokozódik. Legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul. Irodalmi akadémia Szécsényben A szécsényi Nógrádi Sándor Mezőgazdasági Szakközépiskola kollégiumában megyei előadók közreműködésével rendszeresen tartanak irodalmi akadémiai foglalkozásokat. A nyolc előadásból álló programot a TIT Nógrád megyei szervezete dolgozta ki, s az szerkezetében és tartalmában kapcsolódik az intézményi oktatáshoz, az aktualitásokhoz, A sorozat januárban Csikász István és Oroszlánná Mészáros Ágnes balassagyarmati versmondók Madách-em- lékműsorával kezdődött. Figyelmet keltő érdeklődés mellett zajlott le a Majakovszkijt és Jeszenyint. valamint a Nagy Lajost bemutató irodalmi összeállítás előadása is. Az április 26-i foglalkozáson a mai szerelmi lírából hallhatnak válogatást a kollégisták. A helybeli Krúdy Gyula könyvtár minden egyes összejövetelre külön könyvkiállítást készít, ezzel is elősegítve a rendezvény hasznosságát. Figyelem: földrajz! TIÍ-rendszvényeR a msgyébín A földrajzi hetek időszaká- programja ma újabb esemé- ra esik a salgótarjáni ország- nyekkel gazdagodik. A kiste- járás-vezetők tanfolyamának renyei neyelőotthonban Básti április 29-i zárófoglalkozása, Béla, a megyei általános is- pontosabban vizsgája. Lévén kólái földrajzi szakfelügyelő mindkét ismeretterjesztő „ren. időszerű demográfiai kérdé- dezvénysorozat” gazdája a sekre irányítja a figyelmet. TIT Nógrád megyei szerve- (Ugyanerről a témáról a rét- zete, érthető, hogy a tanfo- sági művelődési központban lyam hallgatóinak tegnap csütörtökön Kovács- Ferenc délutáni összejövetele kötődött. középiskolai szakfelügyelő a hetek programjához is. A tart előadást.) TIT salgótarjáni székházé- Szerdán ismét Nógrád me- ban kedden először Fekete gyébe látogatnak az egri Ho László, a megyei szervezet tér- Si Minh Tanárképző Főiskola mészettudományi szaktitkára földrajzi tanszékének tanárai, tartott előadást a Föld törté- Dr. Eodnár László tanszékve- netéről, majd az intézmény zető a világnézeti nevelés és klubjában — immár nem- az általános iskolai földrajzosak az prszágjárásvezető-je- tanár-képzés kapcsolatát lölteknek — Veres Mihály ve- elemzi délután a Balassagyar- tített képes előadása nyúj- mati városi Tanács díszfermé- tott bepillantást a Karancs- ben, míg a város Balassi Bá- vidék turistaútjaira. Nyilvá- lint nevét viselő gimnáziu- nos rendezvényen mutatta be mában ugyanekkor dr. Tóth Salgótarján körpyékén ké- Géza tart előadást „A Sark- szített diapozitívjait dr. Fan- körön túl” címmel. A balas- csik János országgyűlési kép- sagyarmati ruhaipari szövetviselő is. kezet dolgozóinak dr. Roncz A hónap végéig tartó fold- Géza tart élménybeszámolót rajzi hetek Nógrád megyei az Alpokról. Madách-emlékkiállítás Nogybátonyban ,>ti!n!!,'H,,-ímfl!nMi,Mini,”n":flui!i!ininiiii!iiiw,nii!in!n!,niiinni!!MiiH!|!H?t!!',iini!?!iiiiiiiii!iiiiiiiitiiiniir A régi József-telep, a mai Korvin Ottő úton többszintes családi házak épülnek. B. Z. Trigtr ragály Az üvöltésből alig vehető ki a szavak értelme, mégis élesen válik ki a szózuhatagból egy bizonyos cselekvésre felszólító, ide, az elhangzóit formában le nem írható „parancsa". Nyolc-tíz éves apróságok használják ezt a kifejezést a másik gyerek édesanyjára vonatkoztatva, és teljes természetességgel, mint azt, hogy kenyér, kérek, iskola. A sokadik emlegetés után nem állom meg, hogy ne szóljak, de csak ez a kérdés jut hirtelen eszembe:- Hogy beszélsz, kisfiam?!- Szépen! - vigyorog kajánul felém és, csak azért is háromszor megismétli a felszólítást. Próbálok a lelkére beszélni, de hasztalan. Sunyit, mert talán nem is érti a szó tartalmát, mert nem tudja, mi az, hogy csúnya. Még tart a vita, amikor a parkírozóba befutó egyik autó ajtaja felpattan, s egy felbőszült férfi üvölteni kezd felénk:- Az .... ..............men magá t, mit akar a gyerekemtől?! Most már semmit. Csak lebeg előttem egy iskolai üzenőfüzet a tanító néni beírásával: „A gyerek csúnyán beszél”. Most az apa is. Nesze neked, magyar nyelv hete! (zeng) Báb és dal A fővárosi bábszínház művészei látogattak tegnap Szé- csénybe. A nagyközség II. Rákóczi Ferenc Művelődési Központjának színháztermében óvodások és alsó tagozatos általános iskolásoknak mutatták be, a „Pórul járt rókakölykök” című bábjátékot. A délelőtti előadást délután újabb nagy érdeklődéssel várt program követte az intézményben: a Latin-combo együttes Dél- Amerika népzenéjéből adott ízelítőt középiskolás' diákoknak. — MEGVAN AZ ELKÖVETŐ. Tegnapi fölhívásunk után használható bejelentés érkezett a rendőrséghez, a múlt héten Etes-Amália-tele- pen talált halott csecsemő ügyében. A hatóságok letartóztatták Kökény Tivadarné 28 éves salgótarjáni lakost, aki a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható. — Tegnap nyílt tárlat ismét az MSZMP Nógrád megyei Oktatási Igazgatóságának kis- galériájában, melyen Farkas András — Balassagyarmaton élő festőművész mintegy húsz képe kapott helyet. A kiállítást Tóth Elemér, a NÖGRÁD kulturális rovatának vezetője nyitotta meg. — Dr. Szűrös Mátyás, az MSZMP KB tagja, az MSZMP külügyi osztályának vezetője tartott előadást kedd délután Balassagyarmaton, a városi pártbizottság nagytermében, „A nemzetközi helyzet és ideológiai hatása az ifjúságra” címmel. Előadásán — melyet konzultáció követett —, főként pedagógusok és közművelődési szakemberek vettek részt. — öt kisebb seb. öt köny- nyű sérülést okozó baleset adódott az első negyedévben az ELZETT Művek szécsényi gyáregységében. A gyakorlatlanság, a figyelmetlenség és a szervezetlenség váltotta ki az óvatlan mozdulatokat. így is: a balesetek száma 50, a táppénzes napok száma 66 százalékkal csökkent tavalyhoz képest. — Magyarok Bejrűtban. Néhány héttel Örkény István Tóték című színművének bemutatója után ismét magyar vonatkozású művészeti esemény színhelye a libanoni főváros: hétfőtől a hónap végéig 21 mai magyar festő 74 alkotását láthatja és vásárolhatja meg az érdeklődő közönség a bejrúti Sahin-galé- ria termeiben. köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk hálás köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek. szomszédoknak és mindazoknak, akik szeretett halottunk, SIN KA JÖZSEFNE temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD * Ezúton mondunk hálás köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak és mindazoknak, akik a szeretett édesapa, nagyapa MACSUDA PÁL temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÄD .......................■minim— — Segélynyújtásból jeles. A napokban megtartott járási úttörő elsősegélynyújtó versenyen Pásztón, a matrasző- lősi kisdiákok teljesítették legjobban feladataikat. A tizenöt benevezett csapat közül második lett a pásztói Dózsa iskola gárdája, a harmadik helyen hárman is osztoztak, igy a pásztói Kun Béla iskola diákjai, valamint a csécseiek és a palotáshalmiak. — Egy eltérítés: öt év! Egy nyugat-berlini bíróság ötévi börtönbüntetésre ítélte azt a 22 esztendős lengyel állampolgárt, aki 1982 novemberében Nyugat-Berlinbe kényszerítette a LOT lengyel légitársaság egyik belföldi járatát. Központi támogatást kepolt Pásztó A pásztói Lovász József Művelődési Központ a lakótelepi közművelődés kimunkálására 120 ezer forintos támogatást kapott az Országos Közművelődési Tanácstól. A népművelők azt tervezik, hogy a pályázatnak ezt az összegét irodalmi estekre, író-olvasó találkozókra, sportolói ankétokra fordítják. A Nógrádi Sándor-lakótelep korszerű presszójában havonta egy alkalommal olyan ismert sze-' mélyiségeket látnak vendégül,' mint Moldova György. Jókai Anna, Galgóczi Erzsébet író, Wichmann Tamás, Törőcsik András sportoló. Hernádi Judit, Szombathy Gyula színművész. Az első előadást máy jus közepén tartják várha-' tóan Lukács Sándor színmű-, vész fellépésével. Valutaárfolyamok Bankjegy és csekk 1 Érvényben: 1983. április 19-t<1 Pénznem Vételi Eladási árfolyam 100 egységre forintban Angol font 6240,46 6626,46 Ausztrál d. 3499,70 3716,18 Belga frank 83,17 88,31 Dán korona 468,13 497,08 Finn márka a) 744,94 791,02 Francia frank 555,37 589,73 Görög drachma b) 46,13 48,99 Hollandi forint 1471,15 1562,15 Japán jen (1000) 169,79 180,29 Jugoszláv dinár a) 50,67 53,81 Kanadai dollár 3273,27 3475,7« Kuvaiti dinár 13787,27 14640.09 Norvég k. 564,38 599,30 NSZK. márka 1664,29 1767,23 Olász líra (1000) 27,98 29,72 Osztrák s. 236,52 251,16 Portugál e. 41,37 43,93 Spanyol p. 29,72 31.56 Svájci f. 1954,30 2075,18 Svéd korona a) 539.28 572,64 USA dollár 4037,58 4287,32 a) vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 100-as. b) vásárolható legmagasabb bankjegycímlet! 500-as. Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1982. szeptember 31-1 közlésnek megfelelően vannak érvényben. $ nOGRAD s Magyar Szocialista Munkáspán Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztőt QOTYAF ti TULA Szerkesztőség! Salgótarján, Palóc* Imre tat I. Telefoni 10-m Főszerkesztő: 11-504 Sportroyat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: 8AI.INT TAMAS, a Nógrád megye) Lapkiadó Vállalat Igazgatója Kiadóhivatal: Salgótarján Palóca Imre tét L Telefon: 12 541 Tele*: 229 109 Irányltószám: 3101 Terjeszti: a Magyar Posta •tiófizetheiő: a helyi postahivatalokban és s kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 101 foilnl egy évrs 100 forint Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. 3101 Salgótarján. Palóci Imre tér L Pf.: M. Felelős vezető: KELFMFN GABOU igazgató Indexszám: (toll HU ISSN 0133 155* i