Nógrád. 1983. április (39. évfolyam. 77-101. szám)
1983-04-19 / 91. szám
A szécsényl n. Rákóczi Tsz korszerű központi gépjavító műhelyében már a nyári szénabetakarításhoz szükséges gépek javítása folyik. A május elején sorra kerülő gépszemléig mintegy 23 betakarítógép és pótkocsi javítását kell elvégezni az itt dolgozó szerelőknek. Képünkön Balázs Dezső gépszerelő E—280-as önjáró siló gép javítását végzi. KB Fogas" kérdések Fogorvosi székben ülni — nem a legkellemesebb érzés. Kiváltképp akkor nem, ha az ember órákon át várakozik a rendelőben és kénytelen meghallgatni betegtársai rémtörténeteit. Mert még ma is sokakban él az előítélet: a fogorvostól rettegni kell. Valóban így lenne? Ha nyomon követjük a megye fogászati ellátásának fejlődését, bátran kijelenthetjük; nem. De mi is szükségeltetik ahhoz, hogy a foghúzás, gondozás. kezelés valóban viszonylag fájdalommentes legyen! Hogy a beteg ne érezze magát kínpadon a fogorvosi székben? Pszichésen jó hatást gyakorol az emberek többségére, ha a várakozási idő minimális, a doktor nem agyonhajszolt, a rendelő korszerű műszerekkel, berendezésekkel felszerelt, a fogpótlásra nem kell hónapokig várni. .. Ha a *páciens előítéletektől mentes, mert már apró gyermekkorában rászoktatták arra, hogy a fogak rendszeres ellenőrzése, kezelése egészsége megóvásának, jó közérzetének szerves része. Helyettesítsük hát be eme általános megállapítások helyébe a megyében kialakult konkrét helyzetet, a fogászati hálózat korszerűsítésére fogant intézkedéseket! A személyi és ^árgyi feltételek megteremtése egyúttal az elmélyült szakmai munkát, a rendelők zsúfoltságának csökkenését, a várakozási idő rövidülését vonja maga után. Nógrád megyében 1977-ben 41 fogorvosra 276 órában átlag 4961 lakos jutott, tavaly 54 fogorvos 341 órában 4126 beteget látott el. Az egy fogorvosra jutó napi betegforgalom átlagosan húsz fő. örömteli, hegy új rendelők nyíltak Szécsényben, Diósjenőn, Nőtincsen, Nagyorosziban. A zsúfoltságot csökkenti a sávosítás bevezetése, a megye lakosságának fogorvosi körzetekre való sorolása. Érdekes jelenség, hogy a fogak általában délelőtt fájdulnak meg, a rendelők a délelőtti órákban a legzsúfoltabbak. Ez is egyfajta rossz beidegződés lenne? Néhány éve kapott szárnyra a hír, hogy a fogorvosi rendelőkben új fúrógépek jelentek meg, amelyek fájdalommentesen dolgoznak. Az emberek hitték is, meg nem is. Azóta egyre többen tapasztalhatják, hogy a nagyfordulatszámú turbinás egységek valóban csodákat tesznek, s szinte a megye valamennyi rendelőjében megtalálhatók. Nem állítható ugyanez a röntgengépparkról, a felszereltség a mai napig hiányos. Ami pedig a fogpótlásokat illeti... Sokan panaszolják, hogy hosszú az átfutási idő, olykor hónapokat is várni kell egy -egy hídra, protézisre. Bezzeg a magánrendelőkben egy-kettőre elővarázsolják a pótlásokat. Dehát arra meg nem mindenkinek futja a pénztárcából. Mi hát az oka a hosszas átfutási időnek? Szakemberektől kaptuk a tájékoztatást, hogy napjainkban a rögzített fogpótlások közül egyre inkább a korszerű, öntött technológiával készülő félnemes fémből előállított hidakat készítik. Ezek technológiai előállítása rendkívül munkaigényes, egy műszakban egy fogtechnikus általában 6—8 tagot tud elkészíteni. Ez a tény részben magyarázza a fogművek elkészítésének hosszabb átfutási idejét, ám egyben szakmai előrelépést is jelent. Vagyis érdemes türelemmel várakozni, mert a félnemes fémből készült pótlások tartósabbak a hagyományosnál. Országosan is egyedülálló az a kezdeményezés, amelyet megyénkben a salgótarjáni ipari szakmunkásképző intézetben vezettek be néhány évvel ezelőtt. Az itt működő korszerű fogorvosi rendelőben a 14—18 éves korúak ellátását végzik á prevenciótól az Utógondozásig. Kartonrendszer segítségével. Sajnálatos, hogy a fiatalok nagy része nem él a lehetőségekkel, kár, hogy más iskolák diákjait nem vonják be az ellátásba. Vagyis nem szélesítik a kört, úgy mint az iskolafogászati rendelőkben. Ahol az apróságok mosolyogva, vidáman ülnek be a székbe, nem ijednek meg az injekcióstű, a fúró láttán, mert megszokták, mert jó a kapcsolatuk a fogorvossal, mert a színes, játékos egészségnevelési vetélkedők során megtanulták; a fogak épségben tartása, gondozása rendkívül fontos. Ők, a majdani felnőttek már bizonyára mentesek lesznek az előítélettől, mely szerint, a fogorvostól rettegni kell. Kiss Mária Munka, sport, szórakozás, munka... Pilíanatkép egy MHSZ krigáiról MELYIKET a sok közül? Azaz abból a nyolc MHSZ nevet viselő brigádból, amelyek a salgótarjáni öblösüveggyárban dolgoznak. A kérdés már az üzemben merült fel, amikor Sánta Antal az MHSZ helyi tartalékosklubjának gazdasági vezetője, (egyébként normatechnológus), segített abban, hogy egy ilyen brigád életébe bepillanthassunk. — Mielőtt átmegyünk az anyagraktárba az egyik MHSZ brigádhoz, hadd mondjam el, hogy klubunknak 326 tagja van, két szakosztályba tömörülnek. Az egyik a tartalékosoké, a másik a lövészeké. Közülük kilencven ember a nyolc brigádban dolgozik. — A klub hogyan tartja fönn magát, mert bizonyára vannak költségeik is? — Természetesen van tagdíj — tájékoztat Sánta Antal —, de ez szinte jelképes, így aztán, hogy laktanya-látogatásokra mehessünk, és szervezhessünk különféle programokat, elvégzőnk olyan munkát, amiért pénzt kapunk. Vállaltuk például, hogy a kemencékből kikerülő cirkozitköveket vagonba rakjuk. Ez a gyárnak is jó, mert a mellékterméket a Budapesti Kézműipari Vállalat megvásárolja, a rakodásért járó összeget meg mi kapjuk. De említhetném Horváth- né és Hegedűsné MHSZ- brigádját, akik pluszmunkában csomagolnak, s ennek ellenértéke is a mi kasszánkba került. Ezek a közösségek olyan társadalmi munkát is végeznek, melyekért nem jár pénz. Így készült el saját lőterük, karbantartásáról is maguk gondoskodnak. — Ennyit a klubunkról és most keressük meg Ponyi Lászlónét — invitál Sánta Antal. Átvágunk a gyáron. Az anyagraktár új épületének egyik nagyméretű irodájában, egy középkorú, mosolygós asszony vár minket. Kicsit zavarbant van, s hogy ez oldódjon, máris jövetelünk célját említjük. — Mitől MHSZ brigád az önöké? — Szeretünk sportolni, ez a név fejezte ki legjobban szándékunkat. Volt női focicsapatunk is, magam is rúgtam a bőrt még három évvel ezelőtt. Mióta abbahagytam, minden bajom van. No, de itt a lőtér, gyakran kijárunk oda, ha van munka elvégezzük, aztán gyakoroljuk a lövészetét. Az egészet összekötjük egy kis szórakozással is. MUNKATÁRSAI jönnek- mennek az irodában. Bár nem úgynevezett termelői brigád, de munkájuk minden percétől függhet a termelés, hiszen az alapanyagokat is ők biztosítják. Mielőbb bővebben szó esne erről, megemlíti, hogy társadalmi munkájukhoz tartozik a zagyva- pálfalvai 14. számú óvoda pat- ronálása is. — Sajnos, a napi munkában még sok a zökkenő — keseredik el kissé a brigádvezető —, nincs még meg minden feltétel, s ha egy nagyobb tétel anyag érkezik, bizony túlórázunk. Meg kell tennünk, hogy a gyár folyamatosan üzemelhessen. Különben ml tároljuk a vasanyagokat, műszereket, munkaruhákat is. Ugyan a brigád tízfős, de harmincán dolgozunk itt, úgy érzem megértésben. A kis 'társasághoz csatlakozik közben egy brigádtag, Szűcs István, az anyagosztály helyettes vezetője. — Egy üzemben az ember után az anyag a legfontosabb. Ebből az elvből kiindulva próbálunk dolgozni. — Volt már olyan, hogy az önök hibájából megakadt a termelés? — Ügy emlékszem jelentősebb kimaradás nem volt húsz éve. Technológiaváltáskor, kísérlet esetén előfordult, ám ez nem számottevő. Valójában ez az MHSZ brigád, kulcsbrigád. A három férfi és a hét nő, munkájáért 1981—82-ben aranykoszorús jelvényt érdemelt ki. A brigádvezető büszkén emleget olyan elismerést is, mint amit a közelmúltban egy tanácskozáson kaptak: a gyár igazgatója azt mondta, hogy dicséret illeti azokat, akik a lőteret rendbentart- ják. — Ügy tudom, hogy sok a bejáró a brigádból, a szabad idejükben hogyan tudnak ennyi mindent csinálni. — Manapság már nem könnyű megszervezni a közös programokat, kevés az emberek ideje —, reagál szinte egyszerre a brigádvezető és az osztályvezető-helyettes —, de ne zárja még le a felsorolást, mert nem mondtunk el mindent. Járunk színházba, moziba, tagjai vagyunk a múzeumbaráti körnek, MHSZ-versenyekre megyünk, sőt, tavaly a várostörténeti vetélkedőn harmadikok lettünk. SOKAT panaszkodunk mostanság, bomlanak a közösségek, a munkahelyi kollektívák már a napi nyolc órában sem tartanak össze. A Ponyi Lászlóné vezette MHSZ- brigád sem állítja, hogy eme társaság az ellenkezőjére az igazi példa. A kor sietős tempója az ő életükbe is beleszólt, de még van erejük küzdeni ellene. Búcsúzáskor már egy megszervezett budapesti színházlátogatásra, kirándulásra invitáltak. Nem álltak meg az öndicsérő naplójegyzeteknél. Amit magukért és egymásért elterveztek nemcsak írják, hanem csinálják is. (zengő) Ot hónap Négy korszerű csoportos családi ház szerelését kezdte meg — a miskolci házgyár elemeiből — Pásztón, a mátraszőlősi út mentén a Nógrád megyei Tanácsi Építőipari Vállalat. A kivitelezés időtartama az első kapavágástól a kulcsátadásig: öt hónap. A kétszintes, összkomfortos családi házak hasznos alapterülete mintegy száztíz négyzetméter, amibe nem számítják bele a beépített padlásteret. A négy ..házgyári” családi házzal Nógrádban alighanem eldőlt az az évek óta tartó meddő vita, vajon érdemes-e a házgyári elemekből építeni ott, ahová messziről kell szállítani az előregyártott elemeket, öt hónap alatt ugyanis ilyen tágas, jó beosztású, összkomfortos családi házakat még a legjobban működő családi kaláka sem tudott produkálni A Nógrád meevei Tanácsi Építőipari Vállalat Salgótarjánban. Mátranovákon, Pásztón épített már és épít ma is miskolci házgyári elemekből sok emeletes, nagy lakóépületeket, sőt a közeljövőben erre a technológiára kívánja specializálni tevékenységét. A pásztói családi házakkal azonban a hazai lakásépítési gyakorlat talán legvitatottabb kérdésében nvilvánftott véleményt — igen hatásosan. áttiiifiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiitimiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Hogyan üdülhetnének tökben kedvezményesen ? Az igényekhez képest — a szezon rövid időtartama miatt — főidényben kevés a kedvezményes üdülőjegy. Nyáron többszörös a túljelentkezés, a dolgozók nagy része ekkor szeretne üdülni. Viszont a főszezonban csak hat üdülési csoportot lehet szervezni. A SZOT az éves négyszázezres létszámnak mindössze 40 százalékát, 160 ezer személyt tud üdültetni ebben az időszakban. A fele felnőtt, a többi gyermek és szakmunkástanuló. A vállalati, hivatali, intézményi üdülőkben hasonló az arány. Ezért nagyon lényeges, hogy az üdülési szabályzat betartásával egymást követő években főszezon} kedvezményes jegygyei még vállalati üdülőbe se kapjon beutalót az, aki az elő. ző esztendő nyarán már részesült. AZ IDÉNY MEGHOSSZABBÍTÁSÁVAL Minden igényt a főszezonon kívül sem lehet kielégíteni. Az elő-, utóidényben azonban nép több igénylő kaphatna kedvezményes beutalót, ha a vállalati üdültetés lehetőségeit jobban kihasználnák. Lényeges a különbség a SZOT és a vállalati, üzemi, hivatali, intézményi időszakos üdülők nyitva- tartása között. A SZOT időszakos üdülők általában 130 —140 napon át üzemelnek, a vállalati üdülők csak 90—100 napig tartanak nyitva, tehát változtatni kellene az Időhatárokon. Milyen módok, kínálkoznak az idény meghosszabbítására? A vállalati üdülők nagyobb számban üdültethetné- nek az elő- és utószezonban nyugdíjasokat —, a főszezonnál kedvezményesebb áron — valamint fiatalokat. „IDŐZÍTETT” Óvodai szünet Az is megoldást jelentene, ha májusban és szeptemberben a nem iskolás korú gyermekes családok kapnának beutalót. Így a vakáció alatti főszezon olyan családos beutaltaké lehetne, akiknek nagyobb a gyermeke. Ésszerű lenne, ha a vállalati óvodák szünetét májusra vagy szeptemberre ütemeznék. Ezen időszakokban a vállalati üdülőkbe felnőttek helyett — a személyzettel együtt — leköltözne az egész óvoda. Megfigyelhető, hogy a vállalatok mind nagyobb része szervez külföldi csereüdülést és többnyire csak a nyári hónapokban fogadják cseretársaikat. Pedig a partnerek jó néhány csoportja szívesen jönne tavasszal vagy kora ősszel is. KÖLCSÖNÖS EGYÜTTMŰKÖDÉS Az éves üzemelésű üdülők kihasználtságának javítására is mód nyílik. Néhány jól felszerelt gyógyhelyen, vagy hegyvidéken levő téliesített vállalati üdülőben csak a főszezonban van teltház. Az elő- és utóidényben tanfolyamok, edzőtáborok, rendezésével Igyekeznek megtölteni az üdülőt. Mégis csak ritkán ajánlják fel más vállalatoknak a beutalókat önköltséges értékesítésre, vagy cserére. Pedig anyagilag is kifizetődő lenne. Az üzemeltetési költségek emelkedése a jövőben arra kényszeríti a vállalatokat,' hogy az eddiginél hatékonyabban gazdálkodjanak üdülőikkel, működjenek együtt többek között árubeszerzésben, étkeztetésben, továbbá a kulturális és sport- programok közös rendezésében is. A SZOT-üdülők az elmúlt esztendőben például mintegy félmillió vendégnap. ra nyújtottak önköltséges étkeztetést a vállalati üdülők beutaltjainak. Elképzelhető, hogy több vállalati üdülő konyhája és étterme is —, ha van szabad kapacitása — fogadhatna a szomszéd üdülőkből vendégeket. A vállalati üdültetés néhány kihasználatlan lehetőségét vettük számba. Ha az alapszervezetekben az utóbbi évek foglaltságát részletesen elemzik, biztosak vagyunk abban, hogy felszínre jöhetnek a tartalékok. Egy eddiginél hatékonyabb vállalati beutalásrendszerrel sokkal többen részesülhetnének az .üdültetés jelentős kedvezményéből. Bányai János, a SZOT üdülési és szanatóriumi főigazgatóságának osztályvezetője és bürokrácia Nem tudom mi okból, de gyakran vonz a baj, időről időre asszisztálnom kell valamilyen szomorú eseményhez. A technikához még kevésbé értő embereken segítve hívf- tam már mentőt súlyos szívbeteghez, eszméletét vesztett Idős asszonyhoz, kértem segítséget balesethez, vagy éppen jelentős értéket veszélyeztető tűzhöz. E közreműködésem soha nem múlhatott el harag, indulat és magasabbra emelt hang nélkül. Először mindig meglep a vonal túlsó végén tapasztalt hétköznapi, közönyös hang — ez azonban talán magyarázható azzal, hogy az ott ülőnek nem rendkívüli eseményről, hanem nagyon Is megszokott rutinintézkedés, ről van szó. A határtalan bürokrácia azonban kihoz a sodromból. Semmilyen áron nem vagyok ugyanis hajlandó elfogadni azt a sorrendet, hogy a mentésre hivatottak addig nem kíváncsiak a bajbajutottra és a veszélyhelyzetre, amíg hosszasan le nem diktálom nevem, lakásom, mindenféle adatom. Így kellett ezzel járnom április 1-én is. Kisbágyon felé haladva, Hényel-pusztát elhagyva, egy bukkanó előtt figyelmeztettem az utasom: „Nézd csak, amott valami szemetet dobálnak a levegőbe!” Másodpercek múlva ott volt előttünk a döbbenetes valóság, egy darabjaira szakadt gépkocsi alkatrészeit láttuk ugyanis a levegőben. Az egykori gépkocsitól, a fejreállt roncstól távol —, mint később lemérték, 12 méterre — egy nő jajgatott fájdalmasan, vérző fejű fiatalember szólongatta kétségbeesetten. Futás közben döbbentett meg a felismerés: a balesetet szenvedett fiatal- asszony előrehaladott terhes. A roncs elállja az utat, a túloldalról egy Skoda vezetője kiabál: „Hényelben is van telefon, s hamarább elérhető, mint Kisbágyon.” Kollégám öccse mellém ül, idegesen fordulok, a tanya tankcsapdákat rejtő kátyús útján pedig rákönyökölök a dudára és kiabálok a lehúzott ablakon: „Hol a telefon?” Ütitársam kérlel: „Ne remegj!” De hiába nyugtat, talán érzem, hogy most is jön majd egy pillanat, amikor ölni tudnék a bürokrácia miatt. A nem tudom milyen iroda telefonja mellett összecsődül néhány ember és kétségbeesetten hallom, hogy ilyenkor nemigen szokták már felvenni, mert nincs „berepülőzve”. Kitartóan és felváltva tekerjük a kurblit, iszonyatosan hosszú időnek tűnik az az öt-hat perc, amíg jelentkezik a posta. De semmi baj, ezután másodpercek alatt összeköt a mentőállomással. És kezdődik ez a vérforraló játék, ez az idegborzolő sorrend. Ki vagyok, satöbbi, satöbbi... Aztán azt is meghallgatják, hogy mit akarok, mit jelentek, mit láttam, ki van bajban és hol. A bürokrácia étvágya azonban mintha csökkent volna valamelyest, hiszen ahogy kérdezés nélkül sorolom tovább az adatokat, hogy gyorsítsam az ügymenetet, a személyi igazolványom számánál közbeszólnak: „Nem kell... ” Ez már haladás, nem is olyan régen enélkül szóba sem álltak velem. Tűnődöm. Talán védekezik a mentőállomás, mert ráérős emberek falból telefonálnak, azzal szórakoznak, hogy soha meg nem történt balesethez riasztják a mentőautót? Az adatfelvétel azonban ezen mit sem segít. Ha valaki eléggé el nem ítélhető módon blöfföl, akkor édes mindegy, hogy az „eseményleírás” előtt kérik az adatait, vagy éppen utána. Emberek életéről lévén szó, egyszerűen nem tudok elfogadni magyarázatot, hogy miért nem cserélhető fel a sorrend. Azaz: előbb küldjék a segítséget, aztán „ráérnek” adminisztrálni. Ha többet nem is, de egy-két porcet minden bizonnyal lehetne nyerni ezzel a rugalmassággal. S amikor nagy a baj, az egy-két perc iszonyatosan hosszú idő. Emberélet múlhat rajta. K. G.
