Nógrád. 1983. április (39. évfolyam. 77-101. szám)
1983-04-02 / 78. szám
BHj ;• HHH Vállán a falu sorsa ÉB1TBBC. HOGY — Halló!.;; Tessék, a Nagy- bátonyi nagyközségi közös Tanácsról Szabó Nándor vb-tit- kár vagyok... természetesen, ahogyan megegyeztünk, szívesen látom, minden szakmai kérdésben szívesen segítek, illetve segítünk. — Sokszor kérnek tanácsot? — Igen, mert szívesen adok. Különösen a fiatal, ambiciózus kollégáknak, hiszen annak idején nekem is jól esett, ha támogattak. Nemrégiben például a homokterenyei elnök járt nálam tapasztalatcserén. Az lenne jó, ha a tanácsoknál minél több olyan előadó dolgozna, aki szót tud érteni az emberekkel, a szakmai tudás mellett, akar is kapcsolatot teremteni. Szeretem a kezdeményező, újító embereket, akik képesek az élethez igazodni, így alakítottuk ki a mi apparátusunkat is és ennek következményeként úgy érzem, élvezzük a lakosság bizalmát. A néhány mondatnyi beszélgetés alatt, harmadszor gyújt rá. Kissé idegesnek tűnik. —' Alapvetően ilyen típusú ember vagyok, de ez csak akkor látszik meg rajtam, ha bezárom az ajtót, azaz nincs nálam ügyfél. Végtelen nagy türelem kell az emberekhez, hiszen adott pillanatban az ő ügye a legnagyobb, legfonto- - sabb. itt még soha nem volt veszekedés. És ez nem a megalkuvás miatt van így. Ki kell mondani az igen mellett a nemet is, de ezt nem feltétlenül emelt hangon. — Furcsán hangsúlyozta az előbb a fiatalok szót, ezért tűnt fel, mert önön nyoma sincs az „öregségnek”. — Pedig huszonöt éve dolgozom az államigazgatásban — mondja Szabó Nándor, miközben büszke mosoly suhan át az arcán. — Karancskeszi- ben születtem 1940-ben, Salgótarjánban érettségiztem, ezt követően rögtön a ka- raneslapujtői tanácsra kerültem, adó- és pénzügyesnek. Dolgoztam a karancsaljai ta- náfcson is, de rövidesen a salgótarjáni járási tanács titkárságán találtam magam. Alig húszévesen, 1960-ban, visszakerültem Lapujtőre, alighanem akkor a megye legfiatalabb vb-titkáraként. Ismertem a falut, megjegyzem ma is falusinak vallom magam, így életem nagy szerencséjének tartom az áthelyezést, mert itt erősödött meg bennem. hogy ezt és csak ezt a munkát, kell csinálnom. Emberközelben, mindennel kellett foglalkozni és olyasmit is megtanultam, amit könyvekből nem lehetett. A sors úgy hozta, hogy 1966-tól ismét a járási tanácson dolgoztam, az igazgatási osztályon és éppen tíz éve, Nagybátonyba kerültem. Ürül a cigarettásdoboz. A rágyújtás ceremóniája mellett izgatottan gesztikulál. Saját helyét és szerepét mindig csak a közösségből kiindulva keresi, és magyarázza. — Ez nem egyszemélyes munka. Hacsak azt mondom, hogy az elmúlt évben húszezer ügyiratunk volt, már ez is jelzi, a csapatmunka szükségességét, társul ehhez szaktudás igénye, ám egy valaki mindenhez nem is érthet. Aztán fegyelmezettség is szükséges. Nálunk ritka az, hogy vezetői tekintéllyel kell a rendet helyreállítani. — Ha holnaptól nem csinálhatná. .. ? — Az lenne életem legnagyobb büntetése! — Került már kellemetlen helyzetbe? — Talán igen. De olyan nem volt, hogy ne tudtam volna aludni miatta. — És olyan eset, hogy majd majd kiugrott bőréből örömében? — Ó, hát hogyne! Konkrét esetet viszont ne kérjen, mert akkor az egész falut fel kellene sorolnom. Ugyanis minden elintézett ügy öröm számomra is. Megnyugvás, ha az emberek mosolyogva mennek el tőlünk. Tudja milyen jó érzés, ha végigmegyek az utcákon és az idősebbek fiamnak szólítanak? Ez a bizalom jele és azé, hogy a tanács nem az emberek fölött áll, nem a falun kívülálló. Egy a sorsunk, az életünk, s értük vagyunk. — Annak ellenére mondja, hogy nem itt lakik Nagybá- tonyban. — Miért? Nemcsak a földrajzi hely határozza meg, hogy mit érzek! Igaz Salgótarjánban lakom, de itt élek!, Itt közöm van mindenhez, nagyok a lehetőségek szakmailag is ebben a városiasodó nagyközségben. Kell ettől több? Különben is van kötődésem Nagybátonyhoz, anyóso- mék Maconkán laknak. — Apropó, család! Ez a munka időben nem határolható be. Mit szólnak a lekötöttséghez? — A feleségem jól ismeri a helyzetet, hiszen ő is tanácsi dolgozó immáron húsz éve, a megyei tanács munkaügyi osztályának alkalmazottja. A lányomnak már saját családja van, ő a ruhagyárban dolgozik Tarjánban, a fiám 12 éves, iskolás. Értik, hogy nekem ez a' munka az életem. A csöndben lassan eloszlik az utolsó cigaretta füstje is. Szabó Nándor számot vet az aznapi teendőkkel. Eltűnt az idegessége, mert mint mondja, a munka a legmegnyugtatóbb számára. A hétvégeken, ünnepnapokon a legtürelmetlenebb, legszívesebben bejönne. Ilyenkor menekül szenvedélyéhez a horgászáshoz és az olvasáshoz. De teljes feloldódást akkor érez, ha lenyomja a nagybátonyi tanács ajtajának kilincsét. Zengő Árpád Milyen a lakosság egészsége ? Beszélgetés dr. Illés Béla minisztériumi főosztályvezetővel Ä lakosság egészségi állapotát jellemző változásokról, az 1982-es év tendenciáiról, az idei reményekről kértünk tájékoztatást az Egészségügyi Minisztériumban. Dr. Illés Béla főosztályvezető nyilatkozott a közérdekű kérdésekről. — 1982. néhány fontos területén biztató eredményeket hozott. Megállt a halálozások számának növekedése, tovább csökkent a csecsemőhalálozás és kismértékben javult a táppénzes helyzet. örvendetes egyes fertőző és foglalkozási megbetegedések visszaszorulása is. Sajnos változatlanul sokan halnak meg a 40—59 éves korcsoporthoz tartozók közül elősorban a keringési rendszer betegségei és rosszindulatú daganatok miatt. Új tapasztalat egyes fertőző betegségek ismétlődő; nagyobb számú előfordulása. — Milyen hatással van mindez a népesség alakulására? — A demográfiai előrejelzések alapján várható volt, hogy az évek óta mind kisebb és kisebb születésszám (és a már említett emelkedő halálozás együttes) következményeként nem nő, hanem fogyatkozik a népesség. Az először 1981-ben regisztrált jelenség 1982-ben sem változott: a rendelkezésünkre álló adatok szerint lassú ütemben tovább folytatódik a néoesség csökkenése. Bár az elmúlt 2—3 évben jelentősen csökkent a csecsemőhalálozás, de az európai listán még így is a legutolsók közé sorolnak bennünket. Lényegében változatlan az 1—29 éves korúak halálozása és a halálokok megoszlása: továbbra is keringési rendszer betegségeivel (magas vérnyomással, szívkoszorúér-betegséggel) összefüggő halálozás vezet. Szorosan követi a rosszindulatú daganatos betegségek miatt beállt halálozás, míg a harmadik helyet továbbra is a balesetek, öngyilkosságok és az egyéb külső okok miatti halálozás foglalja el a statisztikában. — Viszont a járványok már nem szedik áldozatukat... — Az influenzát kivéve valóban megszűntek a nagy járványok. Az emésztőrendszeri fertőzések az utóbbi néhány évben változatlan számban jelentkeznek: gyakran fordulnak elő kisméretű, helyi járványok. Továbbra is gondot okoznak a vírusok által előidézett légúti és emésztőszervi fertőzések. — Korunk betegsége? —- Leggyakrabban a neurózist, a pszichoszomatikus megbetegedéseket és a túlzott alkoholfogyasztással összefüggő idegrendszeri károsodásokat rögzítették a diagnózisok. Az egészségügyi szolgálat igénybevétele életkor szerint változó, tény, hogy a kórházak-klinikák ápolási napjainak mintegy 30 százalékát 60 éven felüliek veszik igénybe. Az időskorúak egészségügyi ellátásának és gondozásának sajátossága, hogy a korcsoportra jellemző hosszú ápolást igénylő krónikus betegségek gyógyítása és a szociális problémák megoldása együttesen jelentkező feladat. A megbetegedési és halálozási viszonyok alakulásában a természeti és társadalmi környezet mellett döntő szerepet játszik a lakosság életmódja. A legveszélyesebb környezeti ártalmak továbbra is a felszíni vizek szennyeződéséből, az ivóvíz minőségének romlásából, a tartósan, helyenként kiugróan magas levegőszennyezettségből, a talajba jutó hulladék- és vegyianyagok közvetlen és közvetett károsító hatásaiból, továbbá a megengedettnél magasabb zajszintből és zajforrások okozta egészségkárosodásokból származnak. A társadalmi méretekben megvalósítandó megelőzés mellett az egészségügyi szolgálat tervszerű és hatékony programok alapján küzd a lakosság egészségi állaootát befolyásoló betegségek ellen. Szakmailag is megalapozott reményünk van — természetesen hosszabb időszak alatt — a halandóság emelkedésének megállítására, majd javítására, ugyanis jó • néhány európai országban lezajlott ugyanez a folyamat, amely törvényszerűen együtt jár az iparosodással, a termelés szerkezetének átalakulásával, a tudományos-technikai forradalom okozta rendkívül gyors technológiai fejlődéssel. G. R. Nem számoltam, mert nem számolhattam, hány hallgatói telefon érkezett dr. Csikós Nagy Bélához, aki legutóbb a mikrofon előtti vendégkaros- székben foglalt helyet. Azt sem tudom, mennyire esett kényelmes ülése, kellett-e feszengenie a jól párnázott alkalmatosságban. Nem tudom, de feltételezem, jócskán csöngött a telefon. Hisz, ha valami, akkor az árak mozgása, törvény- szerűsége, várható alakulása mindenki számára a szó legszorosabb értelmében „zsebbe vágó kérdés”. Az is nyilvánvaló, hogy a számjegyek az árcédulán nem kedvünk, elhatározott szándékaink szerint változnak kizárólag. Manapság mindannyian mérsékelten képzett közgazdásszá válunk. És nemcsak a piacon, csarnokban, egy-egy hétvégi bevásárlás alkalmával, hanem egyszérű újságolvasóként, társasági lényként, honpolgárként. Alig volt közönsége a gazdasági híreknek, eseménynek. Manapság a közkedvelt lapok között is előkelő helyet foglal el a Figyelő, a Heti Világgazdaság, s a nézettségi, hallgatottsági index legelső réRádiénapló gióiban találhatók az ilyen témával foglalkozó televíziós és rádiós műsorok. Aligha túlzás, hogy a közgazdaság évtizedét éljük. Ha ez nem is találkozik minden esetben egyetértésünkkel, jóváhagyásunkkal. lényegében erre és a gazdaságban ható törvény- szerűségekre utalt az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke a Rádiónapló adásában. Nem volt ez a két óra önfeledt szórakozás. Különösen, ha a szórakozást, szórakoztatást úgy fogjuk fel, hogy szórakoztató az, ami jó, ami kellemes. Az adás alatt bizony olykor keserűen húztuk el a szánkat, kénytelenek voltunk — ha bosszúsan is — igazat adni az elhangzottaknak. De hát akkor, mi volt mégis jó a műsorban? Miért lehet a sikeres adások közé sorolni éppen úgy, mint Kondor Katalin nemrégiben elhangzott gazdasági magazinját? Az őszinteségéért. Az államtitkár egyébként is köztudottan kertelés nélkül fogalmaz. Bizonyította ezt már számtalan interjúban, újságcikkben — uram bocsá’ — még kabaréban is. Ami pedig ebben az adásban a kérdésekre adott válaszaiból kitűnt, azzal lehetett egyet nem érteni, de megérteni muszáj volt. Nem igyekeztek szerkesztők, műsorkészítők sem valamiféle kíméletes, meleg gyapotba csomagolt kérdésekkel ellátni a vendéget. így nem volt a műsor rózsaszín tabló, de nem érződött ki az- elhangzott gondolatokból beletörődés, reménytelenség, kiszolgáltatottság sem. Éppen ellenkezőleg. Volt egyféle mozgósító ereje- hatása minden hírértékű válasznak. Nem kellett úgy felkelni a rádiókészülék mellől, hogy fene egye az egészet, nincs mit csinálni, imához gyerekek. Vélhetnék, a kora délután nem éppen szokásos rádiós időpont az elmélyült, magvas gondolatok közreadásának, befogadásának. Mégis, bebizonyosodott már jó néhányszor, a valódi témák, az izgalmas műsorok megszervezik hallgatóságukat. m. t. O Hol vagyok? A bőrkabátos férfi az erdők között bukik a gépkocsi elé, görcsösen kapaszkodik a biciklijébe. Az utasokban megáll az ütő, itt bizony hajszálon múlott a nagyobb galiba. Emberünk feltápászkodik, az égnek emeli az öklét és vélt igaza tudatában rázza azok felé, akik megóvták az életét. A bőrkabátos alig félóra múltán a közeli falu pártházának nagytermében guny- nyaszt az olajkályha mellett, ő az első vendég a falugyűlésen. Az egyre zajosabb terem, ben magához tér, szóval tartja a körülötte ülőket, aztán a tanácselnöki beszámoló alatt illő módon lakatot tesz a szájára. Igaz, csak egy darabig, csupán, mert ő az első felszólaló. — Elnök elvtárs! Azt mondja meg nekem, hogy lehet ilyen disznóságot csinálni az emberrel?! A részeg handabandázását csitítják egy páran, mások meg legyintenek: hadd mondja csak, jobb a békesség. — Elnök elvtárs, mi az istennyilát csináljak én a birkáimmal, ha már elkövették velem ezt a piszokságot? Megvettem az Alföldön a százhatvan darab birkát, a nyavalyás tées'z meg nem adja ide nekem a hodályait. Pedig nem Is ingyér kérem, bért fizetnék érte. Á helyismerettel rendelkező falubeliek most figyelnek csak fel: ki az ördög ez a bőrkabátos és miféle birkákról beszél? A tanácselnöknek is fogy a türelme a tizedik indulatos — és keresetlen „magyarsággal” fogalmazott —ismétlés után. — Ide hallgasson, jóember! Ha már betévedt hozzánk melegedni, legalább maradjon csöndben, ne zavarja a munkánkat. A bőrkabátos azonban nem adja meg magát egykönnyen, továbbra is szajkózza a panaszát: — De elnök elvtárs, hova a francba tegyem a birkáimat, azt mondja meg nekem... — Maga mondja meg, hogy honnan került ide? Hová való? A bőrkabátos mond egy falunevet — légvonalban is meglehet vagy húsz kilométer. — Annál inkább maradjon csendben! A panaszát meg mondja el otthon. Ott, ahol kell és azoknak, akiket illet. Mi nem tudunk segíteni. — Meg sem hallgatnak? El sem mondhatom a panaszom? — A bőrkabátos felháborodik, kibuggyan belőle az indulat. — Igenis jogom van szólni, elnök elvtárs, merthogy én is nógrádi vagyok. A teremben felcsattan a nevetés, egy borízű hang meg röhögve dörmögi: O Stáblista — Csakhogy ez nem megyegyűlés, hanem falugyűlés, szakikéin! A kába bőrkabátost ez sem zavarja, belekezd még mondandójába egy féltucatszor, de kissé elbizonytalanodik. Arcán is ott a kérdés: „Hol a fenében vagyok én most, tulajdonképpen?” O Helycsere A kocsma ajtaján tábla: „Elnézést kérünk, leltár miatt zárva!” A gazda — a szövetkezet — gépkocsijával jövünk éppen az Alföldről, a gépkocsivezető rögvest megadja a magyarázatot is: a presszóban dolgozó Marika átveszi a kocsmát, Matyiék meg mennek vissza a csárdába. Csodálkozva kérdezek visz- sza: a csárdába? Tudtommal azt az üzletet kiadta a szövetkezet szerződéses üzemeltetésre. — Az igaz. Csakhogy azóta visszalépett a kuncsaft. Nem tudta fizetni a bérleti díjat. — Na, ha engem kérdeznek, én már hónapokkal ezelőtt megmondtam volna, hogy így jár a vállalkozó. — ??? — Messzeföldről . érkezett vendégeknek akartam dicsekedni a palócföldön ezzel a csárdával, aztán felsültem. A „tulaj” ugyanis egyetlen fajta, importból származó dobozos sört tudott kínálni, á negy- venvalahány forintért. Télvíz idején, amikor nem is hiánycikk a sör. S akármilyen csábítóan is flancos az importdoboz, nem éppen a határtalan kereskedői leleményességnek a bizonyítéka. A vendégmarasztaló választékról nem is beszélve. Gondoltam, itt be is fejezhetem a bukás magyarázatát. Este azonban, baráti beszélgetés során, valaki ezt mondja: — A sör a legkevesebb. A vásárban ott tolong több ezer ember a csárda mellett, a szerződéses ipse meg nem veszi le a lakatot az ajtóról. Mondván: beviszi a vendég a sarat. Ügyes. A valóban kellemetlen sár és piszok így az ajtón kívül marad. Csak az a baj, hogy a pénzzel együtt Befejeződik a nagyszerű (vagy gyakrabban a középszerű, esetleg csapnivalóan rossz) film a televízióban, a vetítés azonban csak nem akar véget érni. Nem bizony, mert hátra van még a STÁBLISTA. Majdnem hosszabb, mint maga a film, hiszen a jámbor nézővel közölni kell János és a város nevét. Megörökíti a celluloidszalag, hogy ki vitte a mustáros virslit a rendező úrnak; ki szerezte be a jelenet forgatásához szükséges hintaszéket; ki öltöztette fel a mai szerepet mai ruhában játszó mai színészeket; ki kente fel az arcukra a kuli- mászt; ki volt a második asz- szisztens harmadik asszisztense; ki vezette a forgatási naplót — és így tovább. Csupa fontos ember neve a listán. Habár, talán nem is a fontosság a mérvadó. Olvasom a minap a legfőbb illetékes nyilatkozatát a tévé nehéz anyagi helyzetéről, meg a költségekről: egyetlen perc a televíziónak 7500 forintjába kerül. Nyilván egy átlagos perc. Hoppá! Ezért hosszú hát, a stáblista, az ilyen műsorperc valószínűleg a lehető legolcsóbb. De ez a kisebbik gondom. Eljátszom a gondolattal, hogy az újságkészítés stábjának tagjai legalább olyan fontos munkát végeznek, mint a filmforgatás (és -gyártás) népes seregének NEVES tagjai, az újság mégsem közli a stáblistát. E cikket például aláírom (ha akarom), de kiszögezhetném az íróasztalom fölé a többiek értő közreműködése nélkül. Ha tudnám, hogy vasárnap jelenik meg e szöszszenet és kik lesznek akkor szolgálatban, bizony el is készíteném a stáblistát. Ha nem' is a teljesség igényével, de valahogy így festene. Irta: mint lent. Rovatvezető: Olvasószerkesztő: Szerkesztő: Mettőr: Kéziszedő: Gépszedő: Korrektor: Tördelőszerkesztő: Gépmester — stb. És még hányán maradtak ki! Olyanok, akiknek legalább annyira fontos a munkájuk, mint a filmforgatás naplóvezetőjéé, vagy a sokadik asz- szisztenseké. S ez utóbbi, soha — vagy csak a nyomdászok napján megjelenő — stáblistának van még egy előnye is. Közel sem kerül annyiba, mint az, amelyet a filmek elejére-végére biggyesztenek. Kelemen Gábor NÓGRAD — 1983. április 2., szombat
